8 Órai Ujság, 1925. december (11. évfolyam, 272-295. szám)
1925-12-17 / 285. szám
Az adózó szobra Az adózó polgárnak állított szobrot Bethlen István gróf miniszterelnök abban a beszédében, melynek során a szanálási akció eddigi eredményeit és a genfi tárgyalások várható kövtkezményeit ismertette. Az adózó polgárnak, aki magára vállalta mindazokat a terheket, amelyeket pénzünk stabilizálása, államháztartásunk egyensúlyának helyreállítása rótt rá. Súlyosabb teher nem nehezedett még a világ egyetlen adófizetőjére sem, sehol nem követeltek nagyobb önfeláldozást, hősiesebb áldozatkészséget, mint éppen nálunk, ahol pedig adók nélkül is eléggé túlfeszítették a teherbíróképességet. Valóban szobrot érdemel a magyar adófizető, ércnél maradandóbb emléket, mely a késő utódoknak is beszéljen e néhány esztendő minden nyomoráról és szenvedéséről, de arról a heroikus lendületről is, mely képessé tett a legnagyobb önmegtagadásra egy nagy cél kedvéért: a nagy cél, annyi szenvedés~**ván, immár egész közelről sugárzik felénk. El kellett jutnunk idáig, mert az első pillanpattól kezdve tisztán láttuk, hogy csak ez az áldozatos út vezethet ki bennünket abból a szörnyű zűrzavarból, melyet vesztett háború, forradalom, trianoni béke okozott. Az áldozatokról, melyeket az adófizető polgár hozott, mindenki tudta, érezte, hogy nem hiábavalók, hanem meghatározott, reális célért történnek. E tudat nélkül hogyan is bírtuk volna elviselni azt a temérdek nélkülözést, nyomorúságot és megpróbáltatást, melyet ez a cél követelt tőlünk?! Kellett ez a tudat, hogy erőt adjon, megedzze kitartásunkat és pillanatra se engedjen a fásult közöny, vagy a csüggedés örvényébe zuhanni. Ez a hősiesség értékes barátságot szerzett meg számunkra, melyek immár minden alkalommal megnyilatkoznak mellettünk, amikor szükségünk van rá azokkal a támadásokkal szemben, amelyek még ma sem szűntek meg Magyarországot a békebontó színében feltüntetni. Ha folytak és folynak ma is apró parlamenti csatározások és pártpolitikai guerilla-harcok, ez nem tévesztheti meg a tárgyilagos külföldi szemlélőt a nemzet igazi céljai, akarata, vágya, munkája felől. De nem tévesztheti meg magát a nemzetet sem, mely ezeken az apró harcokon túl egy akarattal tesz hitvallást ama realitások mellett, melyek kiemelték a pénzügyi, a gazdasági és politikai káoszból. Ezek a realitások ismertették meg vele erejének mértékét és a célokat, melyekért ezt az erőt érdemes a végsőkig feszíteni. A magyar adófizető megtette a magáét. Súlyos kötelezettséget vállalt és becsülettel teljesítette azokat.Véres és verejtékes filléreivel módot adott a pénzügyi rekonstrukcióra, hősiességével erkölcsi jogcímet szerzett nyugalmasabb és derűsebb napokra, melyekre talán senki úgy rá nem szolgált, mint ennek az országnak minden polgára. Az áldozatok keserves esztendeit most már az aratás idejének kell követnie s nem támadhat többé olyan ellenséges erő, mely újból megtoldja a nyomorúság szűk esztendeit. Megérdemeltük a nyugalmat! Nem engedjük többé elrabolni, akárki akarná kinyújtani kezét is véres verejtékkel szerzett kincsünkért. IV . CfUtifértSk, XI. évfolyam 285. sz. 6 ELŐFIZETÉSI ÁRAK: NEGYEDÉVRE 120.000 K - KÜLFÖLDRE 240.000 K EGY HÓRA 40000 K - KÜLFÖLDRE 80.000 K AUSZTRIÁBAN EGY HÓNAPRA 50.000 MAGYAR K FELELŐS SZERKESZTŐ: Dr. NADÁNYI EMIL EGYES SZÁMÁRA HELYBEN, VIDÉKEN ÉS PÁLYAUDVAROKON 2000 KORONA, AUSZTRIÁBAN 2000 OSZTRÁK K JUGOSZLÁVIÁBAN 40, FRANCIAORSZÁGBAN 1F Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest VI, Aradi ucca 14. Telefon: 3-34,154-26,154-27,154-28 ■■■■■■——mi— mi i. iii»aurijmawwiimmmMWMi.'iJnwimi.w 1i im iwr«»rTPt--wirE:r-<«grea^^^ A demokratikus blokk és a fajvédők harcot hirdetnek a numerus clausus ügyében Szakadás előtt a demokratikus blokk — Nagyszabású beruházási programot épít ki a kormány — Nem vettek részt a szocialisták a blokk tegnapi ülésén Bethlen István gróf a karácsonyi szünetet követő első pártértekezleten ismertetni fogja munkaprogramját .(Saját tudósítónktól,) Bethlen István gróf miniszterelnök az egységes párt tegnapi értekezletén ismertette a genfi tárgyalások eredményeit. A miniszterelnök beszédét osztatlan tetszéssel fogadta a párt minden egyes tagja. A párt hangulatából megállapítható, hogy teljes mértékben méltányolja azt a munkát, amelyet a kormányelnök és a kormány az ország érdekében végez, bizalommal tekint a jövő felé, mely igazolni fogja, hogy a kormánynak a gazdasági élet megerősítése érdekében kifejtett munkája nemcsak a gazdasági élet fellendülését, de az általános konszolidációt is eredményezni fogja. A Népszövetségnél elért eredmények után már nincs semmi akadálya annak, hogy a kormány nagyszabású beruházási programját tovább ki ne építse. Bod János pénzügyminiszter mai nagy beszédével kapcsolatban pedig a parlament minden pártjának el kellett ismernie, hogy a kormány munkaalkalmak teremtésével és a munkanélküliség megszüntetésével lelkiismeretesen igyekszik eleget tenni kötelességének. A gazdasági eredményeket illetőleg körülbelül egyértelműség uralkodik a kormánypárt és az ellenzék között. A numerus clausus kérdésében azonban éles harcra készül az ellenzék. A demokratikus blokk tegnap este értekezletet tartott, melyen elhatározta, hogy az indemnitási vita során javaslatot nyújt be, mely a genfi tárgyalásokra hivatkozva, a numerus clausus haladéktalan megszüntetésére szólítsa fel a kormányt. Ez az akció azonban lényegesen veszít erejéből azáltal, hogy a szociáldemokraták ezúttal a régi lappangó ellentétek következtében nem akarnak résztvenni a demokratikus blokk frontján ebben az akcióban. Már hónapokkal ezelőtt hírt adtunk arról, hogy a demokratikus blokk kebelében mélyreható ellentétek vannak, amelyek rövidesen szakadásra fognak vezetni. Ezt a hírünket azonban akkor ismételten megcáfolták, most azonban ez a szakadás, amit megjósoltunk, ha nem is formailag, de lényegében már bekövetkezett. Ez külsőleg már abban is megnyilatkozott, hogy a szociáldemokraták parlamenti frakciója a demokratikus blokk tegnapi értekezletén nem vett részt és távoltartották magukat Szilágyiék, Ruperték és Nagy Vincééi akciójából. A szociáldemokraták nem hajlandók aláírni a blokk deklarációját sem, amelyet a numerus clausus ügyében a szövetséges baloldali pártok vezérszónoka fog az indemnitási vita során benyújtani. Már a költségvetés során észre lehetett venni, hogy a régi ellentétek a blokk krízisévé hatalmasodtak. A polgári ellenzék tagjai érthetően kifejezésre juttatták a költségvetési vita során, hogy nem hajlandók szolgailag követni a szocialisták utasításait. A polgári képviselők ugyanis bizonyos féltékenységgel szemlélték, hogy a szocialisták minden olyan kérdést, amelynek hangoztatása bizonyos népszerűséget jelenthetett, maguknak sajátítottak ki. Ez történt a numerus clausus és a munkanélküliség kérdésében, így történt, hogyamikor Kétly Anna benyújtotta indítványát a numerus clausus ügyében, csak 23 ellenzéki képviselő volt jelen a teremben, de ezek sem vettek tudomást a szocialisták akciójáról. Ugyancsak a válság akutt voltáról lehetett következtetni abból a körülményből is, hogy amikor Irigymegi-Kiss Pál kérte a vocifilistákat, hogy másoldalú elfoglalt■sága miatt más helyen jelöljék a szónokok sorrendjében, a szocialisták kérésének a teljesítése elől mereven elzárkóztak. A szocialistáknak a blokkból való kiválását hivatalosan még nem közölték, azonban a történtek után már ez sem késhetik sokáig. A politikai ellenzék frontján történő változás azonban nem érinti a fővárosi törvényhatóság közgyűlését, ahol a szocialisták egyelőre továbbra is kooperálnak a polgári ellenzékkel. De a jelek arra vallanak, hogy itt is csakhamar bekövetkezik aszakadás, mert vagy a polgári képviselők, vagy a szocialisták felmondják egymásnak a barátságot. A kormánypárt körében a demokratikus blokk bomlását előrelátott eseménynek tekintik, amely éppen ezért nem is kelt nagyon meglepetést. Általános az a vélemény, hogy azok a komoly ellenzéki, polgári politikusok, akik akaratlanul sodródtak a szélsőbaloldali szocialistákhoz, most különváltan, függetlenségüket megőrizve fogják teljesíteni képviselői kötelességüket. Szilágyiéknak a numerus clausus ellen intézett harcával kapcsolatban erős ellenakcióra készülnek a fajvédők. Ma este értekezetet tartanak, amelyen megállapítják azt a taktikát, amelyet a numerus clausus fentartása érdekében indítandó harcukban követni fognak. Értesülésünk szerint a fajvédők hangoztatni fogják, hogy a Népszövetségnek a numerus clausus ügyében tett nyilatkozatát illetéktelen beavatkozónak tekintik. Magától értetődik, hogy a fajvédők a numerus clausus törvényének minden változtatását a leghevesebben ellenzik. Egyébként Gömbös Gyula ma úgy nyiatkozott hogy a fajvédőket a genfi tanácskozások eredménye korántsem elégíti ki, mert ami a numerus clausus kérdésének kezelését illeti, illetéktelen beavatkozást látnak ebben a népszövetség részéről. Ami már most azt a kérdést illeti, hogy a numerus clausus eltörlésére irányuló esetleges mozgalommal szemben milyen álláspontra helyezkednek, erre vonatkozóan kijelentette, hogy álláspontuk a legmerevebben elutasító lesz, sőt amennyiben a numerus clausus eltörlésére kísérlet történnék, ezzel a kormány rendkívül kritikus helyzetet provokálna a maga számára. Az indemnitási javaslat vitája előreláthatólag szombatig befejeződik, majd pedig a rokkantadóról szólójavaslat kerül tárgyalásra, amely után karácsonyi szünetre megy a Ház. Az újévi üdvözlések nem lesznek az egységes pártban, hanem az első pártértekezleten Berky Gyula üdvözölni fogja a miniszterelnököt és a kormányt. A karácsonyi szünetet követő első pártértekezleten Bethlen István gróf miniszterelnök a kormány munkaprogramját fogja ismertetni. Ma délután eltemették a Hajdú-családot A közönség mély megindultsággal kísérte a közös sírhoz a családi dráma áldozatait (Saját tudósítónktól) Ma délután három órakor folyt le a rákoskeresztúri újtemetőben a nádorutcai családi dráma szerencsétlen áldozatainak végtisztessége. Feltűnően kevés látogató jelent meg a temetőben, aminek főleg az az oka, hogy a hatóságok csak ma reggel adták meg a temetési engedélyt. A Hajdú-család tagjai a református szertartás szerint helyezték örök nyugalomra. A négy fekete koporsó a temető halottasházában volt felravatalozva, a koporsókon aranyozott betűkkel a szerencsétlen áldozatok neve és életkora. Az örökzölddel díszített halottasházban a három Hajdú-testvér és a rokonok vették körül a gyertyákkal megvilágított ravatalokat. Horváth Ferenc, református lelkész megindító beszédben mutatott rá a Hajdú család tragikumára és nagy gyászára. A gyászoló közönség ezután meghatottan kísérte utolsó útjukra az áldozatokat. A négy koporsót az 55-ös parcella első sorában közös sírban helyezték örök nyugalomra és a sírhanton egyelőre egyszerű fejfa jelzi egy szerencsétlen házaspár és két ártatlan gyermek megrázó drámáját. Karácsonykor ugye elhozzátok apukát és anyukát? A tragikus sorsú Hajdú-család ügyében a rendőrség teljesen befejezte a nyomozást A család kérése a családi dráma áldozatainak felboncolását mellőzték. Hajdú Kató állapota még mindig súlyos. A Rókus-kórház 30-as számú kórtermében fekszik és Hültl Hümér dr. orvosprofesszor mindennap megvizsgálja a beteget Megható jelenet játszódott le tegnap este a beteg ágyánál, ahol a család rokonai jelentek meg. ÁRA 2010 KOR.