8 Órai Ujság, 1926. december (12. évfolyam, 273-297. szám)
1926-12-25 / 294. szám
SZOMBAT 16. OLDAL — —Bífí HÍM ——1926 DECEMBER 25 sebb gömbvillám jelentkezett, a detektív magnéziumfénnyel felvételt csinált az exponálásra már beállított és nagyszerűen elhelyezett fényképezőgéppel. A magnéziumfény világossága nem lehetett gyanús a szobában tartózkodó szerelmeseknek, mert hisz egy-egy éles gömbvillám is pillanatokon keresztül megvilágította a szobát A magnézium fénye és a gömbvillám erős fénysugarai között pedig a szerelmesek nem tudtak tudtak differenciát tenni. Olyan pokoli ügyességgel történt a fényképezés, hogy még nem szerelmeseket is sikerült volna így lefotografálni, hát még két szerelmes embert, akik bizony aligha gondoltak ekkor éppen a gömbvillámok és a magnézium fénysugaraira. Sürgöny és pofonok így készültek el a fényképfelvételek és gramofonlemezek, a férjnek most már a tettenérés hiányzott csak és a tettenérés is sikerrel járt. A férj felesége címére táviratot adott fel. A táviratot azonban nem a hűvösvölgyi üdülőtelepre, hanem a saját lakására címezte, s amikor a távirat megérkezett a lakására, sürgönyhordó ruhát szerzett, s mint sürgönyhordó sietett ki a Hűvösvölgybe. Természetesen a legkritikusabb időpontban érkezett, s erről már gondoskodott a detektív. Kopogtatott az asszony szobájában, ahol a földbirtokos nyitott ajtót. A sürgönyhordó ruhába öltözött férj ekkor már elvesztette nyugalmát és két hatalmas pofont mért le az asszony szobájában tartózkodó földbirtokosnak, aki perceken keresztül a megdöbbenéstől és csodálkozástól mozdulatainul állt a szobában. Érthető is volt a csodálkozás, hisz arra még alighavolt példa a magyar sürgönyhordás történetében, hogy a távirat kikézbesítése után a sürgönyhordó kétszer pofonüti a távirat átvevőjét. És jön világosság a szobában és jön nagy sikoltozás, amikor a művésznő felismerte a sürgönyhordót... A többi már sablon: válókeresetek, akták, tárgyalások, amelyeknek eredményeképpen a nagyvállalkozót és a művésznőt a budapesti királyi törvényszék törvényesen elválasztotta egymástól. (R. O.) A t.Ház első ülésére már osztogatják a karzat jegyeket A parlamentben erős készülődés folyik az új országgyűlés fogadására (Saját tudósítónktól.) 1927 januárját valahogyan a békebeli hangulatok visszarezgése fogja uralni. A kávéházak márványasztalán ismét ezüstpénz csengésével türelmetlenkedik a törzsvendég, ugyanakkor pedig a politikai fórumon, az elnöki csengő nyomán is a régi megszólítás hangzik el. — Tisztelt képviselőház! A papírpénzes korszakot a békeidőkre emlékeztető esüstpénz, a nemzetgyűlést pedig az országgyűlés váltja föl. Január 25-én megkezdődik a főrendiház jogutódjának, a felsőháznak, mint pedig a képviselőháznak mozgalmas élete. A dunaparti száztornyú palotában nagy és lázas munka folyik. Az elnöki és alelnöki szobák előtti folyosót a termekből kihordott tanácskozóasztalok, fotelek, karosszékek barrikádja teszi járhatatlanná. Mindenütt takarítanak, tisztogatnak, rendezkednek. A dúló csaták utáni színhely: a híres folyosók ezúttal csendesek, kihaltak és szörnyen hidegek. Minek fűteni itten, ahol a madár sem járt A baloldali keresztfolyosó végén már némi élénkség mutatkozik, megkezdődtek a kilincselések a háznagyi hivatalban az első ülés karzati jegyeiért. Fülsiketítő zaj és lárma a képviselő más, minden oldalán óriási viharok idején, amikor például az ellenzék nem engedi szóhoz jutni a kormánypárt szónokát, amikor a képviselők, felállva helyeikről, szünet nélkül kiáltoznak a túloldal felé, amikor erőtől duzzadó ökleikkel a padokat csapkodják és az elnök már kimerülten rázza a csengőt, hogy rendet teremtsen, másnap a képviselőházi naplóban azt a hivatalosan leegyszerűsített mondatot olvashatjuk erről a tumultuózus jelenetről. (Hosszantartó zaj a Ház minden oldalán.) Az új képviselőház fogadására készülő ülésterem akusztikája soha még ilyen megpróbáltatásnak nem volt kitéve, mint most. Munkások, takarítónők dolgoznak mindenfelé, rakosgatnak, asztalokat húzogatnak, létrákat tolnak, szőnyeget porolnak, padlót mosnak és ebben a szörnyű hangzavarban az elnöki csengőt a kalapácsütések éles csattanása helyettesíti. A főrendiház üléstermében ugyanaz a kép, sőt még az elnöki emelvényen is munkáskezek dolgoznak. Új rekvizitummal bővül a felsőház, mert előadói emelvényt csinálnak, amire azért nem volt szüksége a régi főrendiháznak, mert, nem volt törvénykezdeményezési joga, míg most a felsőház nemcsak a képviselőháztól átküldött törvényjavaslatokat fogja letárgyalni, hanem önálló javaslatait is meg fogja vitatni. Általában a régi konzervativizmust kezdik elhomályosítani itt az olyan technikai újítások, mint például a telefon, amelyekből csak kevés példány volt eddig a parlamentnek ezen a részén. Most építik a külön fülkéket a felsőházi tagok részére, amiből arra lehet következtetni: agilitásuk ebben a vonatkozásban sem hagy majd kívánni valót hátra. A főrendiházban különben is több a javítani és tatarozni való, mint a képviselőházban, mert a kommunisták itt tanyázása rengeteg bútort és berendezési tárgyat tett hasznavehetetlenné. Baloldali párt lesz — a Zichy—t Wolff-pártból Minden cáfolat ellenére is fenntartjuk azt az állításunkat, hogy a Zichy János gróf és a Wolff Károly vezetése alatt álló Keresztény Gazdasági Párt az ellenzéki oldalon foglal helyet a képviselőház új ciklusában. Ez a tekintélyes és komoly, konzervatív párt nem a politikai célkitűzéseinek módosítása, hanem a hely- és térviszonyok alakulása miatt hagyja ott régi helyét: az ülésterem középső padsorait és a baloldali polgári pártok eddigi ülőhelyeit veszi át. Az egységes párt megnövekedett tábora ugyanis az ülésterem körben húzódó padsorainak a háromnegyed részét kell, hogy igénybevegye és így jut majd a Zichy— Wolff-pártnak az a kitüntető szerencse, hogy azokon a padokon ülhet, ahol nem is oly régen egy Slupert Rezső, egy Nagy Vince és egy Kiss Menyhért mondották el tüzes interpellációikat. Szépen összeférnek egy padsorban Héjjas Iván ésRottenstein Móric Sőt talán össze is érnek, mert a harminckéttagú ellenzék részére csak egy padsor jut a szélsőbalodalon, ahol eddig kizárólag a szociáldemokraták foglaltak , helyet. Most itt kapnak elhelyezést a fajvédők, a demokraták, és a szocialisták. A háznagyi hivatalban már készítik azokat a kis címkéket, amelyeken a képviselők nevei vannak és ezek a címkék fogják megjelölni, hogy a képviselő uraknak hová kell ülniök. A két szélsőséges csoportnak : a fajvédőknek és a demokrata szocialistáknak az elhelyezése nem kis gondot okoz, mert ez a szoros együttlét esetleg viharos közelharcok kirobbanására vezethet. Sok tapintatra van szüksége a háznagyi hivatalnak, hogy ezt a lehetőséget elhárítsa és ezért most egy olyan megoldást keresnek, amelyik révén ezt az összeütközési eshetőséget kikapcsolják. Szerencse, hogy az indulatok és izgalmak legjobb levezetője, a buffet már felkészülődik a nagy politikai szezonra és itt majd csak megbékélnek a legelszántabb ellenfelek is. Itt osztály-, párt- és felekezetre való tekintet nélkül szívesen látnak mindenkit, akár Héjjas Ivánnak, akár Rothenstein Móricnak hívják ... Illés László. ai Matyi rossisgyaktóit dec. 21-én tartották meg PrücklerFügyeszemtanácsos és Csomay Kálmán főtanácsős jelenlétében, kihúzták a következő számokat a következő nyereményekkel : 4622II. 5,000.000 kor., 3773 III., 3220 /III., egyénként 2,000.000 kor., 9724/V., 2251/IV., 4609/I., 3284/1. 1,000.000 kor., 299/1.,-VI. 4502/VI., II, IV. k. 500000 kor., 1479/1.-VI., 21. /III., II., IV., I- 200 000 kor., 3280/1.-III. 3519,2213,1699.57 k IV. - VI egynként 100.00 ko . 2034, 274,2648, 4736, 4743, 3095, 2430, 475,2649, 3449, 3488, 3407, 2870, 1603, 3536, 2175, 166, 1523, 1513, 4065, 3126 3194, 1272, 2387, 3588, 824, 4043, 4424, 2263, 71, 4101, 8459, 536, 374, 4751, 4373, 2388, 1741, 2082, 3512, 146, 1157,3189, 1114, 4474, 3611, 4184, 4003, 4811, 2504 2029, 427 2393, 3828 3495, 2120, 4156, 1801/1.H VL 0044/IV.I. egyenként 20,000 kor. értékű matyó himzét nyertek, mely nse emémtárgyak V.. Akadéma u. 5. 11/1. sz. alatt felvehetők. Szigligetinél Miért hajtod le búsan a fejed Koszorúdra, melyet a kegyelet Vártadra vont... Észrevétlen, csendben ... Pár szál virág csak ez a koszorú, Gyászfátyol nélkül is oly szomorú. Miért ég gránit-oszlopod tövén Oly halványan a húnyó gyertyafény, Kegyelet-mécsünk kicsiny seregén. Mért nem borít be inkább fél hava. Ha kölő lelkednek már nincs szava? Egyedül nézem, búsan oszlopod. Köröttem senki. A mécs ellobog. Sötét felhőben a nap alkonyba vész. Nem zeng zsolozsma ... Süket csend ...Miért? Oly kevés már, ki téged még megérti (Nagyvárad.) Móricz Ernő. Ünnepest az erdőn Téli éj van, hideg, néma, A hold ki-kikandít néha. Hófödötten áll a sok fa, Átúszik az erdők bokra. Didereg a tarfák gallyja, Hogy az ember szinte hallja, Amint itt-ott, bár nem szólnak. Keservesen panaszolnak. A nagy csendben az az érzet: Nem lélekzik a természet. Egyszerre csak észrevétlen Havas fákon és cserjéken Egy lágy szellő halkan, csendben felsuhan és tovalebben. Mi lehet az? Honnan támad? Sóhaja ez, egy anyának, Kinek fia messze, távol Rég nem hallat hírt magáról. Karácsonyest. Bús szívéből Kiröppent és útra készül. Száll a sóhaj messze, messze. Régvárt fiát felkeresve ... Vigye angyal lenge szárnyon, Hogy fiára rátaláljon S e sóhajban hadd hallja meg. Anyja szíve hogy’ sír, remeg. Vagy hogyha már nem él talán Könnyé váljon tar sirhalmán. Érezze ott benn a könnyet S legyen álma tőle könnyebb. Teleki Sándor. — Urológai-, vese-, hólyag- és végbélbetegeknél a természetes „Ferencz József" keserűvíz gyorsan csökkenti a székelési zavarokat. Kórházi bizonyítványok elismerj rik, hogy a Ferencz József víz biztos és kellemes hatása következében állandó használatra rendkívül alkalmas. Kapható gyógyszertárakban, drogériákban és fűszerüzletekben. " Drágaköveket és ékszereket legmagasabb napi Áron vess va:uc S pái. ‘ékszerés/, 1 ár ,'ly-korft 15. ssim (Városházai számáént *«f i, , evőeszközök és dísztárgak E2ÜSt SCHLEIFER ___________ezüatásújjyár, Kazincz u. 14. Kedvezményes fizetési feltételek mellett KOríYHy és EUDiZOBRBUTOfiOK 1 ^olcsóbban * *0'1? ; rjF* | IC* 6 asztalosroestern* 1 beszerezhetők * A yumkőkőlót 17 S Szőnyegek Butors övetek | Padló filcek | Kárpitos kellékek | mélyen leszállítóitarban 1 3a ck és G®y£§ ] IV., HAJÓ UTCA 12-14 TELEFON 75-12 as .ywz3r7,nnrwaaaeBaaBawwTTi' innmin—— e'i e fi e f a és antik ! A most benyújtott Í3Í22Í©3Ításs5 törvéra^Javaslat ! szükségessé teszi a biztosítási Illetvéyek felülvizsgálatát, amit díjmentesen ellát a Garancia Bankr.t. biztostási osztálya Budapest, V., Harmincad-utca 3. -£v*i&'sa»aKinse53S5sm3S!®K«B2saaBOTTMHBBgersa KészpénzAi bau BUXORHITJEL SÁNDOR IGNÁC BÚTORÁRUHÁZÁBAN VI. Des«ewffy u. 18/20, 12-es ét 10-e» villámot* megáll’') Sw Közalkalmazottak beszmzési forrághá wWt ff WBMjt’ K 'amburgu ’w «*@ xhi Nagymező u. 46. részlete is ■ áilékeiesöneke fia. ezüsti *, értéktárgyakra, szőnyegekre, Arukra minden összeg erejéig azonnal folyósít a H4di Balé eh Constantin banküzlete, IjJapest, IV. ker., Piarista-utca 5 (Váci-utca mellett) iUTOIt aáSsi ^ ® az ejfész házban ígCiSfS’Hiorák ^ Szentkirályi-u. sár 5 a?aldma»nál e®. R jfíhíja «smi legolcsóbban csak Bili I ISTI | Dohány-utca ‡9 0 I| | 1 1 I 1 X 1 Klauzál-U sarok | * 8 m p (||1 1 Ernst Gynlon&l vfhat Isi? s v*y |1 B Vidékre gondos csomagok* i laitóiBsászin—«KSSU —g JfSSg Bútor otthon csodaszép kiállítása. Teljes lakberendezések Olcsó, szolid kiszolgálás. Fizetési kedvezmény PeőrVince Baross utca 15 Kálvin-térnél* töngfi társulok rivére összevont tankönyvek, kivonatok és segédkönyvek kaphatóZSOLYO^megántan alomnál, Dohány* utca 84 Telefon: Józan 124-47 flORE*! BÜTORSZALO* Állandó nagy kiállítás. — Teljes lakberendezések. — Olcsó, szolid kiszolgálás. — Feltétlen hitképes vásárlóknak előnyös tlz®*ö&t kedvezmény ! GÁSPÁR, Üllői ut 14 és Baross-utca 11. UJ1 Vb '11 « S’fi ^Sajátkílsi^^ Intll fi 11 iPl áron! Fizetési kedvezmény! Bölá ” Hálók 2.600.000, ebédlő 4 milliótól .. . „ GOLDBERGER - FRIEDMANN ■— ÜZLET Eötvös-utca 2. (Király-utca sarok) Az ünnepek beköszöntése előtt ne mulassza el megtekinteni a Mr isi uitatiii • IV., Kossuth Lajos-u. 8. II. emelet, ahol már Soooo-tól kezdve vásárolhat ajándéka alkalmas, ízlésesen keretezett művészi rézkarcokat és festményeket