8 Órai Ujság, 1928. május (14. évfolyam, 99-122. szám)
1928-05-23 / 116. szám
Döntögetik a világrekordokat szerte a világon, csak nálunk nagy a csend (Saját tudósítónktól.) Az egész kulturvilág figyelme a már megkezdődött olimpiai játékok felé fordul. Mint minden olimpiásznak, úgy a mostaninak is a legértékesebb része az atlétika, amelyben a legnagyobb szerepük az amerikaiaknak és a finneknek lesz, de nagyon valószínű, hogy az amerikai arányokban sportoló németek is olyan teljesítményekkel fogják ámulatba ejteni a világot, amelyekre most még senki sem számít. Az amerikai atléták máris világrekord formában vannak. Elég, ha rámutatunk Johnny Kuck és Erik Kvans rekordjaira, de ez még nem jelenti távolról sem, hogy az olimpiai játékokon az amerikaiak lesznek a legjobb formában, márpedig a győzelmek kivívásához a pillanatnyi jó kondíció és a kifogástalan idegállapot elengedhetetlen. Ezekben a dolgokban véleményünk szerint a finnek lesznek a legjobban „eleresztve", mert sehol a világon olyan remekül nem értik az „időre való beállítását" a versenyzőnek, mint Finnországban. Erre enged következtetni az az általános helsinkii sajtóvélemény, amely szerint nincs ok az idegességre, bár az amerikaiak már most döngetik a világrekordokat, a fő az, hogy a legnagyobb teljesítményekre Amszterdamban legyenek képesek a versenyzők. Hogy a hollandok fővárosában nagyon fognak tudni a finn atléták, azt legjobban igazolják az idei első pályaversenyükön elért eredmények. Ezek közül a legkimagaslóbb Paave Licitei 66.08 méteres gerelyvetése. Ugyanekkor Kivinek 44.91 métert dobott diszkosszal, Jervinen pedig 14 méteren felüli eredménnyel nyerte a súlydobást. Az amerikaiak másik nagy konkurrense, a német gárda szintén ragyogó eredményekkel ejti ámulatba a szakértőket, így vasárnap, Düsseldorfban a 4-szer 100 méteres válogatott staféta Lammers—Wichmann— Hörben—Kölnig összeállításban kétszer is beállította a 41 másodperces világrekordot. Ilyen szédületes eredmények után igen nagy szorgalomra és önmegtartóztatásra van szüksége a csendben készülő magyaroknak, ha a klasszikus atlétikai küzdelmekben érvényesülniakarnak. Akadályok az Újpest görög túrája előtt A görög szövetség letiltotta lekötött meccseit (Saját tudósítónktól.) A pünkösdi ünnepeken több egyesületünk szerepel részben külföldön, részben az elszakított országrészeken. Újpest csapata tegnap Görögországba utazott,, de amikor a lila-fehérek éppen az ország határába járhattak, befutott a Görög Labdarúgó Szövetség letiltó távirata. A PLSz-ből azonnal értesítést küldtek az újpestiek után, de az értesítés már nem találta őket a határon belül. A szövetség ezért Belgrádba sürgönyzött, majd telefonált, hogy ott adják értésére Langfelder Ferenc elnöknek a görög szövetség állásfoglalását. Futballkörökben élénk érdeklődéssel várják, hogy Újpest csapata tovább utazik-e Görögországba vagy nem, mert Újpestnek nemcsak a görög szövetséggel hadilábon élő nagy egyesületekkel vannak lekötött mérkőzései, de a program szerint meg kell küzdenie Görögország reprezentánsaival is. Ma délben érintkezésbe léptünk a PLSz vezetőségével, ahol azt az információt kaptuk, hogy a görög szövetségtől egy újabb távirat érkezett, amely azt adja hírül, hogy amennyiben az Újpest csapata már útban van, mindent megtesznek, hogy a kényszerhelyzetben lehetővé tegyék az Újpest görögországi túrájának lebonyolítását. A görög szövetség azonban hangsúlyozza, hogy a magyar csapat csupán a görög szövetség kebelébe tartozó olyan csapatokkal játszhat, amelyeknek a görög szövetséggel semmiféle differenciája sincs. A táviratban kérik a magyar szövetséget, hogy ilyen formában küldjön utasítást a külföldi túrára elindult Újpest csapatának. A magyar szövetség ennek a kérésnek eleget is tett és a görög szövetségnek ezt az állásfoglalását közölte az Újpest vezetőségével is. A berlini Teutonia világrekordformában levő négyszer négyszázas stafétája az FTC június 17-iki viadalán a magyar reprezentánsok ellen áll ki. Ugyanezen alkalommal Engelhardt és Böcher Borsival szemben indulnak nyolcszázon. Különösen Engelhardt szereplésére vagyunk kiváncsiak, aki Belczert 1 p 53.6 mp-es idővel verte. Berlinből nyert értesülés szerint a Teutonia stafétája olyan ragyogó formában van, hogy képesnek tartják a 3 p 16 mp-es világrekord megdöntésére is. A Hollandia olimpiai kardvivó-csapata szerdán este 6 órakor az öt legkiválóbb magyar kardvívóval mérkőzik a Nemzeti Tornacsarnokban. A Blackburn szerdán újból Bécsben játszik (Saját tudósítónktól.) A mérsékelt sikerrel túrázó angol kupagyőztes, Blackburn Rovers negyedik mérkőzését szerdán Bécsben vívja az Admira, Rapid és az Ausztria kombináltjaival. Az osztrák együttes játékereje csaknem azonos a reprezentatívokéval, ami kitűnik az alábbi összeállításból: Franzl—Graf, Regnart—Schneider, Madlmayer, Geyer—Cutti, Klíma, Sindelar, Schall, Wessely. Az előjelekből ítélve ez a csapat legalább is döntetlen eredményt fog elérni az angolokkal szemben, akik pünkösdhétfőn még nálunk küzdenek a Ferencvárossal. A legkiválóbb horvát bokszolók nálunk készülnek az olimpiászra (Saját tudósítónktól.) Amatőr boxolósportunknak olyan nagy a becsülete, hogy tőlünk délre már bennünket tekintenek tanítómestereknek. Ezt igazolja az, hogy ma délelőtt megérkezett Zágrábból Matejin, a Croatia legkiválóbb bantamsúlyú versenyzője, őt követi Kovacsevics, a wehersúlyú bajnok, aki holnap lesz Budapesten. Mindketten a BTK vendégei és körükben egy teljes hónapon át készülnek jövendő nagy küzdelmeikre. - - óI&iujsIG 1928 MÁJUS 23 SZERDA 9. OLDAL A válogatott magyar sprintstaféta : Rózsahegyi— Göre—Raggambi—Hajdu öszszeállításban vasárnap szerepel először nyílt küzdelemben az ESC viadalán. Sport- e a tennisz vagy csak szórakozás? Paris, május 22. (Saját tudósítónktól.) A tennisz a legnépszerűbb sportok közé tartozik és mégis, bármily hihetetlenül is hangzik, Parisban egy polgári bírósági tárgyaláson most arról vitatkoznak, hogy a tenniszt sportnak kell-e tekinteni vagy pedig egyszerűen szórakozásnak? A furcsa kérdés úgy vetődött fel, hogy a francia pénzügyigazgatóság vigalmiadót vetett ki a párisi Tennis Clubra. Az adókivetés indokolása szerint azért kellett a klubot vigalmiadóval sújtani, mert nem hivatkozhatik az adómentesség törvényes feltételeire, nevezetesen arra, hogy a tennisz sport, testedzés vagy katonai szolgálatra való előkészítés. A tárgyalás érdekes volt. A kincstár jogi képviselője egyedül maradt tézisével. Egymás után szálltak síkra a tennisz sportjellege mellett Canet, , a klub elnöke, Henry Pathé, a testnevelés főbiztosa és Gaston Vidal, volt közoktatásügyi államtitkár. Végül felolvasták a francia külügyminiszternek a klubhoz intézett különböző leveleit, amelyek mind arra mutatnak rá, hogy a francia tenniszbajnokok külföldi sikerei nagyban hozzájárultak a francia presztízs emeléséhez. A kincstár ügye meglehetősen gyengén áll és nem kétséges, bár a tárgyalást elnapolták, hogy a perből a tennisz fog győzelmesen kikerülni. Nehéz lenne azonban megállni, hogy egy szubjektív megjegyzést ne fűzzünk ehhez a párisi tárgyaláshoz. Boldog ország, sóhajtunk fel, ahol még arról vitatkoznak, hogy sújtható-e a tennisz vigalmiadóval? Nálunk ez nem is kérdés. Itt a világ legtermészetesebb dolgának tartják, hogy az összes sportokat súlyos vigalmiadókkal nyomorítják meg. Autó és motor Karrier állapota még mindig válságos A T. T. többi sebesültje a gyógyulás útján van. (Saját tudósítónktól.) Amilyen élvezetes és gyönyörű sportot nyújtott a vasárnapi Tourist Trophy, émoly szomorú a verseny utáni seregszemle a maródi listán. A sebesültek, akik szédítő iramban buktak gépeikről, vagy pedig veszélyes fordulóvételben zuhantak ki a nyeregből, mára már egynek kivételével — a gyógyulás útján vannak. Csak az Új Szent János-kórház egyik kórterme felé száll most a magyar motorosvilág minden féltő aggodalma. Fehér kórházi vaságyon fekszik a sebészeti pavillonban Rupert Karner, az osztrák motorbajnok. Negyvennyolc óra óta fekszik eszméletlenül a szerencsétlen Karner, a sűrű sebpólyák borítják fejét, az orvosok a legnagyobb gondossággal őrködnek felette, de még mindig nem mutatkozik semilyen biztató jel. Koponyaalapi törés: a beteg állapota változatlanul válságos! Súlyosbítja helyzetét, hogy az orvosok vesevérzést is megállapítottak, ami esetleg operációs beavatkozást tesz szükségessé. Érdeklődik Bécs és egész Ausztria motoros világa is. Karner, akinek népszerűsége hazájában óriási, — az osztrák Delmár — 25.000 osztrák motoros bálványképe. Még vasárnap, a verseny után repülőgéppel akart visszarepülni Bécsbe s most a kórházban fekszik, ahonnan az érdeklődők százainak mindig ugyanaz a válasz: a helyzet változatlanul súlyos, a beteg még nem tért magához. Az osztrák bajnok súlyos sérülése mellett a többi sebesült még — relatíve — szerencsésnek mondható. Wolfner László szintén ágyban fekvő beteg, térdsérülése következtében. A javulás útján van Puch János fejsérülése is, amelyet szerencsére a bukósisak enyhített. A T. T. többi sebesültjei, akik többé-kevésbbé fájdalmas zúzódásokat szenvedtek, szintén gyógyulófélben vannak. A T. T. győztes márkák A Tourist Trophy speciális versenykarakterűnél fogva a vezető és gép legintenzívebb erőpróbája. Tegnap foglalkoztunk a vezetők teljesítményeivel, most a helyezett gépeket vizsgáljuk. Az tnnttmied-osztályban kidőltek a résztvevők, a legjobb teljesítményt, kategória-körrekordot Mérag-gép (Horthy) futott s komoly ellenfele az egyetlen amerikai résztvevő, a Super — X (Tima—Horváth, vezérképviselet: Wollemann és társa, V., Andrássy út 67.) A nagy kategóriában szeniorgyőztes megint Sunbeam. (Vezérképviselet: Bödk János, VI., Hajós utca 15.) A magyar TT történetében mindig első helyen szereplő világmárka tegnapelőtt is fényesen megállta a helyét. Sunbeam (Balázs) útvonalrekordot futott és abszolút győzelmet ért el. A második helyezett Bit IV (Stelzer, (vezérképviselet, Magazinet és Strausz, V., Balaton utca 10.) A tavalyi svábhegyi versenytől az idei Targa Floridig szédületes karrierben mutatja be fejlődő teljesítőképességét. A Matchless harmadik helyen végzett (Collier) s a kitűnő magyar amatőr és bajor profi után igen szép eredményt jelent ez a márka számára, amely a világ minden részében aratja győzelmeit. (Vezérképviselet: Bárdi József, IV., Kossuth Lajos utca 6.) Első helyet vívott ki magának a 350-es csoportban a Royal Enfield. (Zamecsnik T.) Az a sebesség és megbízható „fekvés", amelyet a gép a tankolási időveszteséget , behozandó kifejtett egyenesen csodálatraméltó. (Vezérképviselet: Wollemann és Társa VI., Andrássy út 07.) Kategória-második ismét Sunbeam (Böck), míg a Telocette méltán megérdemelt helyezést ért el. A Telocette olyan kitűnő vezetőkkel jelent meg és olyan motorteljesítményeket produkált, hogy csak a rossz pálya okozta balszerencse ütötte el a tekintélyes Volocette-teamet egy még fölényesebb győzelemtől. (Vezérképviselet: Lantai Ede IV., Magyar utca 40.) Kevés ember számára volt csak meglepetés a Panthette babérkoszorúja a 250-esben. A startnál már az igazi szakértők szeme megakadt a kitűnő gépen s amikor Burghardt elsőnek futott be, a Panthette Magyarországon is igazolta külföldi príma hírnevét. (Vezérképviselet: Burghardt István VIII., Madách utca 8.) Méray (Erdélyi. — Vezérképviselet: Méray i RAA Üzembiztos. Négykerékfék. Gyorsteherautók, tartós szerkezet. Autóbuszok, Gazdaságos üzem Pótkocsik Könnyű kezelés Minden epecifiu célra Legmodernebb is alkalmasak. Kivitel Magyar Waggon és Gépgyár R. TAutomobilgyára Győr. Központi igazgatóság: Budapest, IV., Deák Ferenc utca 18. .Tarnlóműhely és alkatrészraktár: Budapest, Kerepcai-út s&B.________ Telefonszám: Teréz 243-00 (Lipót 979-49) József 389 -47 IV., Váci utca) lett itt a második s a magyar közönség kitörő éljenzéssel fogadta a magyar gép eredményét, amely mögött nem marad el a nagy ötszázas negyedik helyezése. (TWcker.) Urbach bukása csökkentette ugyan az AJS (vezérképviselet: Majláth, VI., Hunyadi-tér, 12.) esélyeit, de az angol világmárka a heves konkurrenciában így is helyezéshez és plaketthez jutott a 250-esben (Szász.) A legkisebb hengerűrtartalmú gépek között — amint azt a 8 órai Újság verseny előtti számában jelezte — a kétütemű, vízhűtéses DK IV. (Friedrich Kurt — vezérképviselet: Orbis 11., IV., Kossuth Lajos utca 4.) győzött. Igaz, hogy győzelmét másik tipünk Puch (Puch J.) erősen kétségessé tehette volna, ha bukása kiválásra nem kényszeríti. A helyezett James (vezérképviselő: Bruck Nándor, VI., Jókai utca 21.) és Rex Rcme (vezérképviselet: Martinék, I., Horthy Miklós út 80.) mindenben igazolták márkáik hírnevét (Kiss, ill. Martinék). A Tourist Trophy babérkoszorúi, helyezési plakettjei a legnagyobb elismerést és dicsőséget jelenti nemcsak a vezető, hanem a márka számára is. És a magyar Tourist Trophyn, a tegnapelőtti versenyen és pályán győztes versenyzők és márkák mindenben elsőrangú teljesítményt produkáltak. — Gázolási statisztika. A mentők hivatalos kimutatása szerint 1928. év áprilisában a következő elgázolások történtek: Vonat = 1, villamos = 43 (2 halálos), autó = 61, motorkerékpár = 18, kerékpár — 16, kocsi = 11. Összesen: 150 s ebből 79 elgázolást, töb mint ötven százalékot a motoros járművek okoztak! — Május 29-én lesz a Magyar Touring Club közgyűlése. Tegnap délutánra hirdette közgyűlését a Magyar Touring Club, a gyűlést azonban határozatképtelenség miatt nem tarthatták meg s ezért május 29-én, délután fél 11 órakor tartja rendes évi közgyűlését a Magyar Touring Club Vermes Gyula dr. elnöklete alatt, a klub IV . Deák Ferenc utca 10. szám alatti helyiségében. Szerdán ügető verseny lesz A Budapesti ügető Versenyegylet májusi mitingjének második része kezdődik szerdán. A kétheti szünetben az egyes istállók lovainak kondíciójában változás állhatott be és ezért a fogadóközönségnek az első napon igen óvatosan kell az esélyeket mérlegelni, mindaddig, amíg rájön, hogy melyek azok a trénerek, akiknek lovai legjobb formában vannak. A nyeretlen háromévesek versenyében a mezőny végére felállított kétPazarcsikó, Dobos vagy Dante győzhetnek, de Kovács 11. valamelyik brekkjének győzelme sem volna nagy meglepetés. A Pusztaberényieket is számításba kell venni. A Lillafüredi díjban Slovan nyerhet, ha csak engedményes hajtójukkal Eion (Wiesner) és Vanda II. (Marschall) meg nem nehezítik győzelmét. Csalla munkájáról igen jó híreket hallani. A háromévesek versenyében Ravasz, Csongor vagy a Kallinka választottja lehetnek elsők. A Tedd meg-díjban a már jó formát mutatott Dulce Tenoré, Codero és ha üget, Alice végezhetnek a frontban. A Codero-díj igen érdekes versenynek ígérkezik. Ha a vár legjobb idei formáját futná, feltétlenül neki kellene nyerni, de az Ernst Axtell-mén mintha a legutóbbi időkben dekadenciában vola. A Maszájlovak, valamint Vale a legközelebbi sánszok itt. A 37-es hendikepet Csalfa, Pogány vagy a Zvillinger krekkjének kell megnyerni. Butterfly és Igen ő is a finishben lehetnek. Az amatőrhajításban fogadóközönségnek az idén már oly sok keserű csalódást okozott G. Endre bácsi, jó engedményes hajtóval Blanka M. és a mindig kiválóan hajtó Baranyai kezében Ircsi a legesélyesebben. A pótverseny a már első szereplésekor formát futott Avous zsákmánya lehet. Ellenfelei ari dáma és Clayton. Tipjeink: I. Dobos—Dante—Kovács II. hajtás. II. Slovan—Eion—Vanda II. III. Ravasz—Csongor—Kallinka-hajt. . IV. Dulce Tenore—Codero—Alice. V. (óvár)—Aranka II. Horpács—Tal. VI. Csalfa—Pogány—Zusillinger-idom. VII. G. Endre bácsi—Ircsi—Blanka M. VIII. Avous—Úri dáma—Clayton. A Budapesti Ügetőverseny Egylet a már megválasztott igazgatóságába pótlólag dr. Melczer Bélát és Pekáry Istvánt választotta be. Az így nyolc tagra kiegészített igazgatóság elnökévé báró Koltner Millyt, ügyvezető igazgatójává pedig Pekáry Istvánt választotta. A két újonnan megválasztott funkcionáriusnak a sport szolgálatában kifejtett eddigi működése garancia arra, hogy az ügetősport és a versenyzés várható fejlődése nem fog elmaradni. X A bécsi derby-mitingre, mely most veszi kezdetét a Freudenauban, Alagról körülbelül 50 ló megy fel. X Vadító, mely jelenleg Romániában szerepel, megnyerte a 2200 méteres Premio Bucegiulalt Monte Gennaro előtt. Legközelebbi feladata az 50.000 lejes Premiul Jockey Club lesz. X Csúnya affér foglalkoztatja jelenleg Németországban a sportközönséget, az Oberste Rennbehördét — legfelsőbb versenyhatóság — és az államügyészséget. A német bukmékerek szövetsége ugyanis egy volt zsoké, jelenleg tipster és bukméker-slepper bemondása alapján doping vádját emelte több istállótulajdonos, többek közt két gróf ellen is. Az államügyészség most úgy ezt a vádat, valamint a vádló zavaros előéletét szigorú vizsgálatnak vetette alá.