8 Órai Ujság, 1931. március (17. évfolyam, 49-73. szám)
1931-03-01 / 49. szám
m MÁRCIUS 1 anutiág VASÁRNAP 3* OLDAl Egymillió pengő értékű selyem égett el a nagyatádi selyemgyár tűzkatasztrófájánál Ezer ember segédkezett az oltásnál, de a zsúfolt raktárt nem lehetett megmenteni Kaposvár, február 28. (Saját tudósítónk telefémjelentése.) Ma hajnalban a nagyatádi Mez Vater selyemfonógyár kapusa észrevette, hogy a gyár hatvan méter hosszú, selymekkel, fonalakkal és egyéb selyemanyagokkal zsúfolásig megtelt raktárából füst tör elő, majd rövidesen tűznyelvek tompnak fel. A kapus azonnal értesítette a munkásságot. A munkások a kissé távolabb fekvő községbe is segítségért siettek. Nagyatádon félreverték a harangokat. Mintegy ezer főnyi tömeg sietettvitéz dr. Kovács Dénes járási főszolgabíró vezetésével a tűz eloltására. A tűz ekkorra már ellepte majdnem az egész raktár épületet, úgy hogy annak megmentéséről szó sem lehetett. Az oltásban részt vettek a környékbeli községek tűzoltói, valamint a nagyatádi csendőrőrs is. Az embereknek minden törekvése arra irányult, hogy a raktár közelében lévő gyárat megmentsék és hogy a hatalmas lángokkal égő veszedelmes tüzet lokalizálják. Ez nagy erőfeszítés árán sikerült is. A raktár azonban tovább is égett és a raktár tüzét csak reggel nyolc óra felé tudták elfojtani. Az azonnal lefolytatott tűzvizsgálat megállapította, hogy a tüzet öngyulladás okozta. A kár körülbelül egymillió pengő. Kovács Dénes főszolgabíró ma reggel telefonon jelentést tett Somogy megye alispánjának, aki intézkedett, hogy a vármegye tűzrendészeti felügyelője azonnal szálljon ki a vír keletkezése okának kiderítésére. saras Háromszázezer pengős örökségye t éli negyvenhatezer pengő (Saját tudósítónktól.) Érdekes ügyben hozott ma ítéletet a Kúria Papp István elnöklete alatt működő tanácsa. Az ügy előzményei 1870-re nyúlnak vissza, s ebben az évben Nagy Borbála szakácsnő törvénytelen gyermeknek adott életet. A gyermek megszülése után Nagy Borbála férjhez ment Brunner Ferenc ácshoz. Brunner az asszony pénzének segítségével vállalkozásba kezdett és igen nagy vagyonra tett szert. Brunner Ferencné, Nagy Borbála 1890-ben meghalt és a fiú abban a hiszemben, hogy neki mint törvénytelen gyermeknek nincsen öröklési joga anyja vagyonára, lemondott öröknégről. Két évvel később, miután felvilágosították jogáról, pert indított mostohaapja ellen a joglemondó nyilatkozatának hatálytalanítása iránt. Ebben a perben olyan egyesség jött létre, hogy Nagy Sándor ismét lemenni öröklési jogáról, de. 20.$PPf "_ futáni. . ellenében, amely Brunner Ferenc halála, után lesz esedékes. Egyúttal ezt.a.20 ..ezer forintot . betáblázták Brunner Fálk Miksa utcai házára. Nagy Sándor időközben meghalt és most a felesége valorizációs pert tett folyamatba, a még életben lévő Brunner Ferenc ellen a 20 ezer forint átértékelése iránt. A pert dr. Pongrácz Jenő ügyvéd tette folyamatba és az általa előterjesztett bizonyítékok alapján a királyi törvényszék 46.400 pengőben értékelte a 20 ezer forintot. Ezt a 100%-os átértékelést azzal indokolta, hogy a 20 ezer forint még most sem esedékes és egyébként Nagy Sándor 300 ezer prngó örökségről mondott le tisták ellenébe. A királyi törvényszék ítéletét, a királyi ítélőtábla is helybenhagyta és a Kúria a mai napon megtartott tárgyaláson az alperes felülvizsgálati kérelmét elutasította. A Martira fiflaálfebrruár 251 után Moszkva most május 1-re készülődik Moszkva, ffebr. 28-(Saját tudósítónk távirata.) A február 35-ére tervezettvilágharcm nap a munkanélküliség elleni* Oroszországban nagy csalódást keltett Az ideérkező jelentésekből világosan látható volt, hogy a kommunista tüntetések mindenütt kudarcot vallottak. Orosz kommunista vezetőikörökben különösen nagy az elégedetlenség a német kommunista párttal, mert érthetetlennek tartják, hogy nem tudta mozgósítani tömegeit A kommunista internacionálénak indul az a szándéka, hogy felhívást intéz a világ összes országainak kommunista pártjaihoz, amelyben felszólítja azokat, hogy tegyenek nagyszabású előkészületeket május elsejére. Ezen a napon hatalmas tüntetéseket akarnak rendezni, mégpedig okulva február 25. tanulságain. MAGYAR AMERIKAI FAIPAR? A leQfjAGYOBB MtGYAR WiMTORGYAR * GYÁRI LERA KATA AnDRÁMY Út29. BÚTORAINK VILÁGHÍRŰEK 4 KMTElBEi1A,LEGTÖKÉlETEsEBBEK V.. ÁRBAN A LEGOLCSÓBA*. ' ia -jeiaoái dvf zcvreizu rrize tííre Wekerle és Ernszt ma a népjóléti minisztérium költségvetését tárgyalták (Saját tudósítónktól.) Wekerle Sándor pénzügyminiszter most folytatja tárgyalásait azegyes reszortminiszterekkel a jövő költségvetés összeállítására vonatkozóan. Tegnap a pénzügyiminiszter Gömbös Gyula, honvédelmi miniszterrel és Scitovszky Béla, belügyminiszterrel tárgyalta le a két minisztérium költségvetését, ma pedig a kora délelőtti órákban Wekerle Sándor pénzügyminiszter és Jakab Oszkár pénzügyi államtitkár Ernszt Sándor népjóléti minisztert keresték fel hivatalában, ahol a népjóléti tárca, költségvetéséről folytattak több óra hosszat tartó tanácskozást. A tárgyaláson a népjóléti minisztérium részéről résztvettek Scholtz Kornél és Pettkó-Szmoltner Aladár államtitkárok, valamint az egyes osztályok referensei. Házakat dönt össze a győrmegyei árvíz Nyolc község komoly veszedelemben — Átszakadt a Marcal-gátra Győr, febr. 28. (Saját tudósítónk telefon jelentése.) A Marcal-folyó áradása a hirtelen hóolvadás következtében Győr megyében katasztrofális méreteket ölött. Péntekre virradó éjszaka Mórichida község határában a víz áttörte a gátat, amelynek megerősítésén a falu egész lakossága dolgozott fáklyafény mellett a Ráhaszabályozó Társulat mérnökeinek vezetésével. A gátszakadás pillanatában a munkások között pánik keletkezett, mindnyájan lerohantak a gátról, magukkal vitték a fáklyákat is, úgyhogy a mérnökök az éjszaka sötétjében lehetetlenül átíltak, a gáon. A három méteres gátszakadás így egyre növekedett s most már elérte a 25 méter hosszúságot. A víz péntek estére a gát környékét teljesen elöntötte. Mórichidán lő ház víz alatt áll. Még súlyosabb a helyzet Kisbabod községben, ahol péntek estig 30 ház került víz alá, s ezek egymásután dőlnek romba. A lakosság a töltésen keres menedéket. Komoly veszedelem fenyegeti még Ránpatomi, Rátoncsécsény, Gyirmót, Mérges, Újmatomsok és Koronec községeket is. A községek minden lakója kivonult és megkezdték az átszakított gát helyreállítását. A hatóságok minden intézkedést megtettek arra, hogy a hajléktalanok menedéket kapjanak. Az alispáni hivatalhoz ma délelőtt beérkezett jelentések szerint a Marcal folyó mentén bekövetkezett gátszakadás folytán Kishados község háromnegyed része víz alá került. Az árvíz magassága helyenként a 80 centimétert is eléri. A hajléktalanná vált lakosságot az iskolába és más középületekbe helyezték el. A hatóságok gyors intézkedésének köszönhető, hogy a további veszélyt megszűntnek lehet tekinteni. Az átszakadt gátat nagy erőfeszítéssel sikerült annyira megjavítani, hogy nagyobb víztömegek már nem tódulhatnak a veszélyeztető területekre. Hozzájárult a helyzet, javulásához az is, hogy a Marcalon az éjszaka folyamán néhány centiméteres apadás állott be. OLCSÓ*KONZERV» FŐZELEKI 1 Millió miatt Skulthéthy Miklós , alispán intézekdett, aziránt is, hogy az elöntött területek vízmentesítését a lehető legrövidebb időn belül megkezdjék. Szekszárd húszezer pengő államsegélyt kapott A legutóbbi óriás méretű, havazásokutánizarmndt hirtelen olvadás következtében jóé i, s fakadt a szekszárdi Séd-patakon,, keresztút vezető Szent László-híd hatálnyas támasztófala, amelyet értékes háztelkek és házak beonlásának a megakadályozására emeltek. Mivel a városnak a támasztófal sürgős helyreélztására nincsen fedezete, a földmivelésügyi minisztérium, amely a Sód szabályozására már eddig is jelentékeny összeget fordított, most rövid úton 20.000 pengő államsegélyt enedélyezett Szekszárd városának. Az alpolgármesteri jelölések a főtisztviselői kar teljes felfrissítését vonják maguk után Nagy érdeklődés előzi meg a tanácsnoki jelöléseket (Saját tudósítónktól.) A kijelölő választmány tegnapi döntése ma is élénk szóbeszéd tárgya volt a városházán. A jelölés eredménye általános megnyugvást kelt, mert a jelöltek listáján ott szerepelnek a legkiválóbb városházi főtisztviselők, akik közül mindenik alkalmas arra, hogy az alpolgármesteri nehéz pozíciót kiválóan betöltse. A kijelölő választmány határozatából és a törvényhatósági bizottsági tagok hangulatából arra lehet, következtetni, hogy a két alpolgármeseri állásért Borvendég Ferenc, 12- ber Endre, Lamotte Károly és Gallina Frigyes között lesz éles harc. Élénk megvitatás tárgya Bozsik János és Béresé Jenő alpolgármester nyugdíjaztatása, akiket, nem jelöltek és így már a közeli napokban búcsút vesznek a városházától. Bármennyire is sajnálják a két érdemes vezető tisztviselő távozását, beavatott helyen rámutatnak arra, hogy Búzáik már betöltötte negyven évi szolgálati évét, sőt túllépte a hatvanéves korhatárt is. Berczes Jenő harminchét évig állott a főváros szolgálatában, jelenleg ötvennyolc éves és így betöltötte a teljes nyugdíjképességgel megkívánt szolgálati időt. Nem kétséges a kijelölő választmány tegnapi határozata után, hogy a törvényhatóság több más főtisztviselője is nyugdíjba megy. Az ügyosztály vezető tanácsnokai közül ugyanis többen közel állanak a hatvanadik életévhez és ugyancsak betöltötték már a harmincöt éves szolgálati időt. A városházán számos húsz-huszonöt szolgálati évvel rendelkező főjegyző, jegyző és fogalmazó működik, akik mind abban reménykednek, hogy az állások mostani megüresedésével megnyílik a vámukra az előléptetés lehetősége. A leghosszabb szolgálati idővel, harminckilenc évvel Édes Endre és Némethy Béla tanácsnokok rendelkeznek, akiket két, illetőleg három év választ el a korhatártól. Harminchét éve szolgálja a fővárost Lobmayer Jenő és Purébl Győző, harminchat éve Vajna Ede és harmincnégy éve Csármann Ferenc, aki különben már betöltötte hatvanadik életévét. Városházi körökben már kialakult az a felfogás, hogy a megüresedő tanácsnoki állások egyikére Némethy Károly főjegyzőt, a polgármesteri hivatal kiváló vezetőjét, a közigazgatási apparátus alapos ismerőjét választják meg. Tanácsnoki pozícióba kerül Sehufer főjegyző, a szociálpolitikai ügyosztály helyettes vezetője, akinek erre vonatkozóan a legutóbbi tanácsnokválasztáskor valamennyi városházi párt ígéretet is tett. Erőteljes egyéniséggel gazdagodik a tanácsnoki kar Kovácsházi Vilmos főjegyző megválasztásával, aki a legkitűnőbb közlekedési és idegenforgalmi szakértők egyike. A tanácsnoki állásokra kombinálják Szlovák Pál főjegyzőt, Sipőcz Jenő polgármester titkárát, Vigyázó Géza és Wernhardt Ágost főjegyzőket, továbbá néhány, a kerületekben működő főtisztviselőt. A tanácsnoki állásof jelölését már a jövő héten fogja a kijelölő választmány elvégezni. NPHIADELPHIA kávéház kfilonhelyiségei megnyíltak. A Buda Biliárd Kör helyisége verseny asztallal Kfilonszoba. Esténkint cigány- és szalonzene. Tulajdonos: SZABÓ SÁMUEL."