8 Órai Ujság, 1935. április (21. évfolyam, 75-97. szám)
1935-04-16 / 87. szám
KEDD 14. OLDAL DRmwjia.6 lmpz Art. Az első lépés a részleges magyar békerevízió felé Egry stresai diplomata szerint az elvi elhatározást követi a gyakorlati megvalósítás Stresa április 15. A stresai konferencia utolsó napján a Budapesti Tudósító munkatársának alkalma volt beszélgetést folytatni egy diplomatával, aki a tanácskozást figyelemmel kísérte a következőket mondotta: — Magyarország szempontjából a záró kommünikének kétségkívül az a pontja érdemel elsősorban figyelmet, amely a magyar, az osztrák és a bolgár látónál egyenjogúságról szól. Itt az a lényeg, hogy ezek az országok visszanyerjék nemzeti szuverenitásuknak azt a fontos kellékét, amelyet a békeszerződések következtében 15 év óta nélkülöznek. E jog visszaadása a stresai határozat szerint szerződéses ikton történik, mégpedig oly tárgyalások révén, amelyekben valamennyi érdekelt állam részt vesz. — jelentős körülményként kell rámutatni arra, hogy a nagyhatalmak ezúttal alkalmazzák első ízben a „revízió" szót nemzetközi okiratban és hogy mindez az első lépést jelenti a részleges revízió felé vezető úton. Magyarország örömmel üdvözölheti a nagyhatalmaknak ezt a jobb belátásra való jutását és ugyanakkor remélheti, hogy a nagyhatalmak ehhez hasonló bölcseséggel fogják megválasztani az utat és a módot is ennek az elvi elhatározásnak gyakorlati megvalósítására és hogy nem fognak ellenszolgáltatást kívánni olyan jog visszaadásáért, amelytők jogtalanul tartották megfosztva másfél évtizede Ausztriát, Magyarországot és Bulgáriát. Ebben annál inkább hinni kell, mert Anglia és Olaszország államférfiai Stresában is tanújelét adták annak, hogy erkölcsi komolysággal értelmezik a nemzeti egyenjogúság elvét. Ami az osztrák kérdést illeti, itt Mussolini álláspontja jutott oldalra. A stresiai határozat érvényesíti az olasz kormánynak azt a törekvését, hogy minden rendelkezésre álló nemzetközi eszközzel és lehetőleg intézményesen biztosítsa Ausztria politikai önállóságát és függetlenségét. Olaszország szemében ezt volt a stresai találkozásnak egyik legfőbb, sőt talán legfőbb célja. Gömbös és a kormány tagjai holnap megye a kormányzó előtt (Saját tudósítónktól.) A mai minisztertanácsot a 8 Órai Újság értesülése szerint holnap folytatják. A parlament megnyitásaa előtt Gömbös Gyula miniszterelnök, szokás szerint, megjelenik Horthy Miklós kormányzó előtt, hogy egyrészt a kormány programjáról és terveiről beható tájékoztatást adjon, másrészt, hogy az országgyűlés megnyitásával kapcsolatos kérdésekről jelentést tegyen. A jelentéstétel értesülésünk szerint holnap délelőtt történik meg a királyi palotáiban, ahol Gömbös Gyula miniszterelnök kormányának tagjaival együtt jelenik meg az államfő előtt. Megmérgezte magát a szép Grabovszkyné .Saját tudósítónktól.) Vasárnap reggel 9 óra tájban egy elegánsan öltözött nő rohant le a Podmianiczky-utcai István király szálló emeletéből. Izgatottam közölte a portással, hogy va vvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvvw SszelGS, esős idő A Meteorológiai Intézet jelenti: Várható időjárás a következő 24 órára: Változó felhőzet, még sok helyen eső, északnyugati szél. A hőmérséklet kissé emelkedik, éjjeli fagy egy-két helyen, legfeljebb a talajmentén lesz. Budapesten április 15-én délben a hőmérséklet 11 Celsius fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 755 mm., gyengén emelkedő irányzatú. szimi haj lehet a 73. számú szobáiban, amelyet Szokody Jánosaié bérelt. Hiába kopogtatott az ajtaján, nem adott magáról élet jelt. A portás felnyitotta a szobát. Az ágyon eszméletlenül, eltorzult arccal találták Szokody Jánosaiét. Mellette morfiumos fiolák hevertek az éjjeliszekrényein és egy búcsúlevél, ezzel a tartalommal: Nem akarom, hogy újra kezdődjék minden! Nem akarom ... Inkább a halált . . . Az öngyilkosjelöltet, aki nem más, mint a viharos bűnperéből ismert özvegy Grabovszkyné, Bánó Böske, a Glück szanatóriumba szállították, ahol még mindig nem tért magához. Az asszony néhány nappal ezelőtt útlevelet kért, hogy Bécsbe utazhasson. A rendőrség azonban nem adott útlevelet azért, mert Bánó Böske ellen bűnügyi eljárás van folyamatban. Grabovszkyné állapota igen súlyos. Valószínű, hogy anyagi gondok miatt alkart meghalni. Mecsér Annikóis lesz a Mezőgasdasági Kamara elnöke Melvond a mandátumáról, melyért Hegymegi KissPál veszi fel a Kixdelmet (Saját tudósítóitól.) Mint ismeretes, a földi mivelésügyi miniszteri petíció folytán megsemmisítette a mezőgazdasági kamara elnökválasztását. Az új elnökválasztó közgyűlést április 25-ikére hívták össze. Purgly Emil, Mayer János és Khuen-Héderváry Károly, akik kombinációba kerültek, nem akarták vállalni a jelölést és így Hoyos Miksának, a lemondott elnöknek az ellenjelöltjét, Mecsér Andrást fogják megválasztani, aki legutóbb is csak néhány szóval maradt kisebbségben. Mecsér a megválasztás után valószínűleg lemond csengeri mandátumáról és így lehetőség nyílik majd arra, hogy Hegymegi Kiss Pál újból harcba indulhasson a kerület mandátumáért, amelyet éppen Mecsér Andrással szemben vesztett el. — amitr ová I tiás vszaélésekről vitatkozott a főváros közigazgatási bizottsága Felirat a kormányhoz az ajánlási rendszer ellen (Saját tudósítónktól.) A főváros közigazgatási bizottsága ma tartotta meg április havi ülését az új városházán Sipőcz Jenő főpolgármester elnöklésével. Sipőcz megnyitóbeszédében melegen üdvözölte Csilláry Béla miniszteri tanácsost, pénzügyigazgatót, a II. osztályú Magyar Érdemkereszttel való kitüntetése alkalmából. A polgármesteri jelentéshez elsőnek Bánóczy László szólt hozzá, aki szóvátette az elmúlt választással kapcsolatban az okirat hamisítások tömegét, az ajánlási rendszer csődjét és javasolta, hogy írjon fel a főváros a kormányhoz, hogy a mostani ajánlási rendszer mellett ne választhassanak többet Magyarországon. Sürgős e felirat, mert a hírek szerint küszöbön állanak a törvényhatósági választások. Ezután beszélt a szavazóigazolványokkal történt visszaélésekről és kijelentette, hogy a rossz választói névjegyzék miatt legalább nyolcvanezr ajánlási szelvényt nem tudtak kézbesíteni. Szóvá tette még a főváros és a környék megegyezését az ismeretes problémákban és hangoztatta, hogy a legfontosabb élelmezési cikkek az utóbbi időben lényegesebben megdrágultak, így a liszt, a zsír, a zöldségfélék és a félbarna kenyér. Kifogásolta a túl alacsony munkabéreket a Vízművek alagútépítésénél. Hann Arnold a vízum eltörlését és az idegenforgalom fejlesztését kívánta. Petrovácz Gyula a balettaproblémát tette szóvá és kijelentette, hogy a kereszténypárt, a kormánypárt és a szociáldemokraták nem fogják vásárolni az ajánlási szelvényeket, hiszen elég ajánlójuk van, hanem a kis pártok. Szendy Károly polgármester reflektált a felszólalásokra. Ha olyan konkrét választási visszaélésről érkezik panasz hozzá, amelyben csak ő van hivatva intézkedni, úgy megfelelően el fog járni. A baletták kézbesítésénél nem történhetik visszaélés, mert az elöljáróságok kézbesítik. A környék kívánságainak teljesítése tisztán pénzügyi kérdés, mert a környék a vámok eltörlését követeli. A vízművek alagútjánál fizetendő munkabérek kérdését meg fogja vizsgálni. A közigazgatási bizottság ezután elfogadta Bánóczy javaslatát, hogy felírnak a mostani ajánlási rendszer megváltoztatása érdekében a kormányhoz, majd a polgármesteri jelentés elfogadása után tudomásul vette a bizottság a többi szakelőadó jelentését is. Betiltották Hatvany Lily marosvásárhelyi előadását Marosvásárhely, ápr. 15. A marosvásárhelyi Kemény Zsigmond Társaság egy előadás megtartására meghívta Hatvany Lily bárónőt. A kolozsvári művészeti felügyelőség azonban nem engedélyezte az előadást és így az elmaradt. Kavicsból sülnek kenyeret az éhező kínaiak Londonból jelentik: Bareben kerületben (Kiangisan tartomány, Kína) ezernél több kínai halt meg kavicsevéstől. A tartós szárazság következtében éhínség fenyegeti a környéket és a kétségbeesett lakosság kavicsokat tört porrá és abból próbált kenyeret sütni. Aki a „kökenyérből" evett, néhány óra múlva irtózatos kínok között meghalt. Nyomatott a Budapesti Hírlap nyomdájában. — Felelős nyomdavezető Nedeczky László. 1935 ÁPRILIS Ifi 'i ".i 1 ii1 mmmmmmm Felelős szerkesztő: NAGY SAMU Kiadja a 8 Órai Újság Lapkiadó Rt. Felelős kiadó: Faragó Aladár igazgató. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, V., Honvéd utca 10.