8 Órai Ujság, 1937. március (23. évfolyam, 49-71. szám)
1937-03-04 / 51. szám
Csütörtök, 14. oldal L 71PZMRTZL CtelltistiQ 1937 március 4 Gfiai SxsAff A MORNING POST ÍRJA: Rémuralom fenyeget Romániában A Vasgárda helyett ismét a kisebbségeket rendszabály osszák meg London, március 3. Az angol sajtó súlyosan, aggasztónak találja a romániai helyzetet és részleteket közöl a kormány által a Vasgárda ellen tervezett rendkívüli intézkedésekről. A Morning Post bukaresti levelezője hosszabb jelentésben ismerteti az egész Romániában uralkodó igen nagy politikai feszültséget. Tekintettel a helyzet komolyságára és a rémuralom rohamosan súlyosbodó fenyegetésére, Károly király hosszasan tanácskozott Tatarescu miniszterelnökkel, aki később rendkívüli minisztertanácsot hívott össze. Jóllehet a kormány által elhatározott lépéseknek a jogrend megvédése volna a célja, az intézkedés, amely a kisebbség alkalmazását korlátozza, tényleg a mas gárdát van hivatva kielégíteni A román közvélemény nem hiszi, hogy a kormány intézkedései elegendők lesznek a Vasgárda megfékezésére, amely már túlságosan erős almoz, hogy az egyetemek bezárásával lehetne fékentartani. Jorga tanár, volt miniszterelnök szintén fenyegető levelet kapott, mire tudvalévően lemondott bukaresti egyetemi tanszékéről. (MTI.) Véres polgárháborútól tart Jorga Haniu pártja parasztgárdát szervez a vasgárdisták ellen Bukarest, márc. 3. (Jóárai Újság távirati tudósítása) A román parlament mindkét házának mai ülése,a Bratu, a jassyi egyetem rektora, a nemzeti parasztpárthoz tartozó volt szenátusi elnök ellen elkövetett merénylet hatása alatt állott. Mindkét Házban valamennyi párt szónoka a legnagyobb felháborodással elítélte a merényletet és a szenátusban . Jorga volt miniszterelnök másfélórás beszédben a Vasgárda teljes letörését követelte. Élesen támadta a merénylet tetteseit és értelmi szerzőit és szemére vetette a kormánynak, hogy az utóbbi, idők sorozatos merényleteinek tettesei szabadon járnak. A Vasgárda tevékenysége — mondotta, — lassant kint odavezet, hogy egész Románia véres polgárháború színhelyévé válik. Kétségtelenül külföldről is támogatják a vasgárdisták mozgalmát. Jorga viharos tapssal fogadott beszédére Anghelescu kultuszminiszter válaszolt. Bejelentette, hogy a kormány élesem elítéli a Vasgárda, mozgalmát és elejét veszi a jassyihoz hasonló politika bűncselekményeiknek. A Nemzeti Parasztpártot nem elégítette ki a miniszter válasza és ezért elhatározták, hogy parasztgárdát szerveznek, amely döntő harcot kezd a Vasgárda terrorja ellen. Maniu pártjának határozata a végsőkig kiélezte a belpolitikai feszültséget és a legnagyobb izgalommal várják az események további alakulását. A közvélemény kétségtelennek tartja, hogy a parasztgárda megszervezése és harcba küldése a polgárháború kezdetét jelenti Romániában. *WWW/WWWWW/WWWWWWWI imm* MMWMiwtMwwwwaaawwMWt Tovább takasz esős idő A Meteorológiai Intézet jelenti: Várható időjárás a következő 24 órára: Mérsékelt keleti szél. Főképp az ország nyugati felében még eső, havaseső, a hegyeken hó. A hőmérséklet alig változik. Budapesten március 3-án délben a hőmérséklet plusz 5 Celsius fok, a tengerszintre átszámított légnyomás 755 mm., mérsékelten emelkedő irányzatú. Zürich, március 3. Berlin 176.30, Amszterdam 240, Newyork 438.375, London 21.4325, Paris 20.385, Milánó 23.075, Prága 15.30, Bukarest 3.25, Varsó 82.90, Brüsszel 73.86, Athén 3.90, Bécs 81.85 (schilling 78.65), Belgrád 10. A kemény gallér mentette meg a jassyi rektort a lefejezéstől A vidéki diákokat kiutasították Bukarestből Bukarest, márc. 3. (A 8 Órai Újság tudósítása) A jassyi merénylet ügyében teljes erővel tovább folyik a vizsgálat. A merénylők kilétét még mindig nem sikerült pontosan megállapítani Az orvosok megállapítása szerint a merénylők nyilvánvalóan le akarták vágni a rektor fejét. .. hátába és nyakszirtjébe irányított szúrásokon kívül a rektor szájától a füléig egy helyenkint több centiméter mély vágás van. Ha a rektor kabátgallérja nem lett volna feltörve, illetve nem hordott volna kemény gallért, amelyen a kés elcsúszott, a merénylő kétségkívül lemetszette volna áldozata fejét. A kormány további erélyes lépésekre határozta el magát. A bukaresti rendőrőség hirdetményt tett közzé, amely szerint a vidéki diákok kötelesek 34 órán belül elhagyni a fővárost, a rendőrség által adott szabadjegyek felhasználásával. .A rendelet a vidéki egyetemi városokra is vonatkozik. A diákotthonokat végleg feloszlatták és a fenntartásukra fordított összegből a jövőben egyéni ösztöndíjakat fognak kiutalni. Egy asszony megverte a cseh kereskedelmi minisztert Prága, márc. 3. (Inf.) A cseh főváros legforgalmasabb terén, a Vencel-téren, kedden este izgalmas jelenetek játszódtak le. Egy ismeretlen asszony rátámadt Xajman cseh kereskedelmi miniszterre és el is verte. Az incidens nagy csődületet okozott s a vadul hadonászó asszonyt alig tudták megfékezni. Xajman miniszter éppen az Ambassadore szállodából jött, amikor az ismeretlen asszony elébe ugrott és mindkét kezével ütlegelni kezdte a minisztert. A szálloda előtt álló autótaxik sofförjei odaugrottak és le akarták fogni az asszonyt, aki azonban olyan vadul viselkedett, hogy csak gumibotos rendőrin tudták megfékezni. A dühöngő asszonyt bevitték a legközelebbi rendőrőrszobára, eddig azonban még nem tudták megállapítani, hogy miért támadta meg a minisztert. Minden jel arra mutat, hogy elmeháborodott. Hetekig nyomja az ágyat a bécsi ügyvédné összevert gyilkosa Nem kerül statárium elé Perotti Bécs, márc. 3. (A Lárai Újság telefonjelentése) Goldreich Lili asszony gyilkosa, Perotti olasz déligyümölcskereskedő mégsem kerül statáriális bíróság elé. A statáriális törvényszék ügyészének döntése szerint a statárius tárgyalás megtartása időbeli akadályokba ütközik, mert egyrészt Perotti még hosszabb ideig marad kórházi ápolás alatt, másrészt pedig a gyilkosság körülményeinek tisztázása is hosszabb időt vesz igénybe. Perotti sebesülései olyan súlyosaknak bizonyultak, hogy esetleg hetekig is kórházi ápolásra szorul. Azt sem sikerült még tisztázni, hogy az olasz kereskedő a kritikus napon azzal az előre megfontolt szándékkal kereste fel Goldreich asszonyt, hogy meggyilkolja, vagy pedig pillanatnyi felháborodásból követte el tettét. A védelem azt állítja, hogy Goldreich asszony veszekedést provokált és ezzel annyira felizgatta Perottit, hogy a heves vérmérsékletű olasz szinte önkívületi úttá pózban rántotta elő revolveréi. Mindezeknek a körülményeknek a tisztázása természetesen hosszabb vizsgálatot tesz szükségessé. WWWWWWWWWWMWM/WWI Nyomatotta Fallas Irodalmi és Nyomdai r.-t. megforgógépein. (Felelős: Győry Aladár iszasgató.) Felelős szerkesztő: NAGY SAMU Kiadja a 8 ÓraiÚjság Lapkiadó Bt. Felelős kiadó Faragó Aladár igazgató. — Szerkesztései?: V., Honvéd-utca Pl. az. Telefon: *1-1V fiók Kiadóhivatal: VI., Alrássy ú 1 47. Telefont 'i’Tv :i!i, 1 272 111. Fiókkiadóhivatal: Telefoa 1-198-92 és utazási iroda: VI., Andrássy-út A* Telefon: 1-289-81.