8 Órai Ujság, 1942. augusztus (28. évfolyam, 173-196. szám)
1942-08-01 / 173. szám
Kállay Mikós: Sofia mások nem akarunk Lenni, mint magyarok A miniszterelnök beszéde a debreceni nyári egyetem megnyitásán Ünnepet ült ma Debrecen. Kállay Miklós miniszterelnök részvételével ma folyt le a nyári egyetem megnyitásának ünnepélye, amelyen An fuso olasz követ, Stauss Emil Georg, a német birodalmi gyűlés alelnöke és a budapesti német és olasz követség több tagja is megjelent. Szinyey-Merse Jenő kultuszminiszter megnyitóbeszédében üdvözölte a miniszterelnököt és az illusztris külföldi vendégeket. Hangoztatta, hogy nem véletlen, hogy a világháború közepette is megtartjuk a nyári szabadegyetem hagyományos előadásait. A magyarság európai hivatásának teljesítése mindig két erőn nyugodott: kardjának és szellemének erején. A magyar vitézség és a magyar művelődés szelleme összeforrott, eggyé vált. Különösen fontosnak tartja ezt hangsúlyozni most, amikor szövetségeseinkkel karöltve, a világ egyik legnagyobb csatáját vívjuk. A kultuszminiszter beszéde végén üdvözölte a nyári egyetem tizenhatodik évfolyamán megjelenteket és a német, olasz, bulgár, spanyol, portugál, japán, svájci és francia hallgatóságot, majd felkérte Kállay Miklós miniszterelnököt bevezető előadásának megtartásra. Kállay Miklós miniszterelnök lelkes tapsok közt emelkedett szólásra. Történelmi visszapillantást vetett a sok évszázadon át a Duna-medencéért folyt harcok"raVjes" utalt a szentistváni Magyarország elsőrendű szerepére, a biztonságos Európa sorsának kialakításában. Magyarország szerepe a nyugati keresztény művelődés átvétele és kiterjesztése, majd megvédése volt. Európát ebben az értelemben bizonyosan a magyar nemzet mentette meg. Az Alpok bástyája valószínűleg nem lett volna Európának olyan erős védelme, ha nincs előtte a magyarok teste és lelke. Magyarország teljesen magáévá tette a Nyugat korszerű értékeit, de nem úgy, hogy ridegen átvette őket, hanem teljesen asszimilálta ezeket, amelyekhez a maga értékeit is nagyon sokszor hozzáadta, nem utánzója, gondolattalan csatlósa volt a Nyugatnak a magyarság, hanem egyenrangú híve. Mint a többi nagy nemzetek, Magyarország is megtartotta a középkor kulturális együttműködésében a maga nemzeti pozícióit. A koráramlatokból a magyarság azokat az értékeket vette át legszívesebben, amelyek számára készen állt lelkében a művészi foglalat. — Ha a történelmet nézzük, — folytatta Kállay Miklós, — mindig ugyanazt a tanulságot vonhatjuk le: mindenben részt vettünk, mindenütt ott voltunk, de kezünk alatt a legtávolabbról jött fonál is önkéntelenül a gyökeres magyarság stílusában sodródott. Még az idegen származású magyar is, mint Gvadányi, az olasz lovasgenerális, vagy Dugonits, a dalmát kereskedő ivadéka, a meg nem alkuvó, meg nem téveszthető és meg nem tántorítható magyarság rajongója kellett, hogy legyen — Európának nemcsak vívmányai, ismeretei, eszméi vannak bent a magyar fejlődésben, hanem maga az európai lélek is, az Európa-tudat. — Európa kultúrája, — mondta előadása végén Kállay miniszterelnök, — idáig nagyban és egészben egységesen fejlődött, most áll a nagy válaszúton, hogy fejlődésünk ezt az egységét meg tudja-e őrizni. Ha az elkövetkező évek és évtizedek ezt az egységet kialakítják, úgy könnyen fog európai lelkiségünk az új európai lélekhez idomulni. Ha ez nem következik be, akkor magyar hivatás részt venni barátainkkal együtt abban a küzdelemben, amely a jobb, az emberibb, a magyarnak valóbb Európát ki fogja alakítani. Európában való részvételünknek van még egy döntő tényezője: hogy soha mások nem voltunk és mások lenni nem akarunk, mint magyarok. A tetszéssel fogadott előadás után Flachbart Ernő egyetemi tanár, Mihelits Vid és Pukánszky Béla tartottak előadást és Ilankis János, a nyári egyetem igazgatója mondott záróbeszédet. A roma—tokiói rekord repülés olasz hősei. Churchill Oroszországba repül ? Lisszabon, augusztus 1. (NST) A portugál fővárosban olyan hírek terjedtek el, hogy Churchill miniszterelnök a szovjetunióba utazott repülőgépen. Állítólag magyarázatot akar adni az angol álláspontról a második hadszíntér kérdésében. Hosszas megbeszélést folytat majd Sztálinnál és ismerteti az összes nehézségeket a második hadszíntér felállításával kapcsolatban. Amerikai lap felszólítja Angliát, támadja meg Európát Stockholm, augusztus 1. (Német Távirati Iroda) A New York Daily News ismét felívja Angliát, állítsa fel azonnal a második arcvonalat. Miért várnak még az angol vezetők amerikai erősítésekre, holott világos, hogy kétmillió emberrel egyszerre nem lehet partraszállni? — teszi fel a kérdést a lap és rámutat arra, hogy Angliában magában több mint kétmillió arcvonalbeli katona van. Éppen ezért azonnal meg kellene kezdeniük egy szárazföldi hídfő kiépítését. Bombázással egyedül nem lehet a háborút megnyerni, a bölcs és messzire előrelátó németek minden bizonnyal megtették az intézkedéseket, hogy magukat az angol tömegtámadásokkal szemben megvédjék. Most mindenekelőtt az angoloknak kellene támadniok, mivel az amerikaiaknak mért a japánokkal is számolniok kell, akik ma már hoss ú háborúhoz elégséges élelmiszerrel, olajjal és gumival rendelkeznek és birodalmukat ügyesen kiválogatott támaszpontokkal vették körül, amelyekhez az Aleuti-szigetek is tartoznak. (MTI) Az USA új repülőgépanyahajója Newyork, augusztus 1. (NST) Az amerikai sajtó jelentése szerint a norfolki hajódokkban elkészült egy új repülőgépanyahajó. A pearl harbouri veszteség óta ez az első nagy amerikai hadihajó, amely épült. Az új hajó, amelyet Essexnek hívnak, 20.000 tonnás. Rendelet a fényjelzések használatáról és egyes papíranyaga cikkek előállításáról A hivatalos lap mai száma közli a belügyminiszter rendeletét, amely szerint a fegyveres erő, a hatóságok, a posta, a vasút és a hajózás körében használt fényjelzéseken kívül, közlés továbbítására alkalmas bárminő fényjelzést (rakéta, fényszóró, máglyarakás stb.) bárminő módon adni, vagy felvenni tilos. Az iparügyi miniszter ugyancsak ma megjelent rendelete szerint papirosszőnyeget, papiros falvédőt és papiros szekrénycsíkot (szekrénypapirost) csak az Ipari Anyaghivatal külön engedélye alapján szabad előállítani s az az iparos (gyáros), akinek e cikkekhez felhasználható nyerspapírkészlete van, köteles ezt 8 napon belül ajánlott levélben az Ipari Anyaghivatal (II., Fő utca 68) papapiros osztályának bejelenteni. ----VT-in A Börsenzeitung a Magyarországon tartózkodó német gyermekekről Berlin, augusztus 1. (Magyar Távirati Iroda) A Berliner Börsenzeitung július 30-i esti kiadása élénk színekben írja le a légi támadások veszélyének kitett észak- és nyugatnémetországi vámosokból érkezett gyermekek magyarországi életmódját. A tudósító Budaörsön, Törökbálinton és Soroksáron látogatta meg a német ifjúságot és bírja életmódjukat. A tudósító meleg szavakkal emlékezik meg a Hitler-ifjúság és a magyar ifjúság között kialakult bajtársias viszonyról. — Halálozás. Hősi halált halt Dezső Pál egyetemi hallgató, tüzérhadapródőrmester, Dezső Kázmér, Nagykőrös polgármesterének fia a keleti fronton. Huszonkét éves volt. NAGY FRANCIA SZÓTÁR OLCSÓ KIADÁSA MEGJELENT Dante kiadás 2 kötet 95 P helyett 75 P