8 Órai Ujság, 1943. március (29. évfolyam, 48-72. szám)
1943-03-01 / 48. szám
„Európa Németországban dolgozik" Sauckel beszéde az európai munkástartalékok mozgósításáról Paris, márc. 1. (NST) Sauckel körzetvezető, munkaügyi megbízott szombaton a párisi Trocaderoban népgyűlésen beszédet tartott. " Nem csupán a magunk, hanem Európa érdekében kötelességünk felhívást intézni Európához — mondotta a körzetvezető. — Európának minkateljesítményével segítenie kell nekünk, hogy keleten a bolsevizmust, nyugaton pedig a plutokrata molochot megsemmisítsük. A háború legsúlyosabb szakaszába lépett. — Hogy meddig tart még, nem tudjuk. Egyet azonban tudunk, hogy megvalósul, amit a Führer mondott: Az utolsó zászlóalj a csatatéren német lesz és az utolsó gyárak, amelyek még harckocsikat és lőszert gyártanak, német gyárak lesznek. Ameddig Európa új rendjét nem biztosították és nem írták alá, addig Európa Németországban dolgozik és adddig a németek is ezeken a területeken teljesítik kötelességüket a békéért, a munkáért és Európa rendjéért. Felhívás Észtország, Lettország és Litvánia népéhez , a totális háborúban való részvételre Riga, márc. 1. (NST) Szombaton felhívást intéztek Ostland, birodalmi tartomány észt, lett és litván lakosságához, hogy vegyen részt a totális háborús teljesítményeiben. A férfiakat felszólították, hogy honi légióikban fegyverrel vegyenek részt a bolsevizmus elleni harcban vagy pedig mint gépkocsivezetők, hírvivők és más hasonló segédszolgálatosok lépjenek be a német véderőbe. A német hadijelentés Kramatorszkaja és Lozovája visszafoglalásáról Berlin, március 6. A Führer főhadiszállásáról jelentik a Német Távirati Irodának. A véderő főparancsnoksága közli: Az ellenség szombaton hiába kísérelte meg, hogy benyomja a kubáni hídfő északi arcvonalát. Az Izjum térségében indított német ellentámadás jól halad. Kramatorszkaját és Lozovaját rohammal elfoglalták. Az ellenség kétségbeesett ellenállást fejtett ki és különösen nagy veszteségeket szenvedett emberben és anyagban. A hiábavaló átkarolási kísérletre bevetett és végül is körülzárt ellenséges hadseregek maradványai a német arcvonal mögött kivezető utat keresnek és fokozatosan megsemmisítik őket. Február 20-tól 26-áig az eddig beérkezett és még nem teljes jelentések szerint többezer foglyot ejtettünk, 464 páncélost és páncélos felderítő kocsit, 606 löveget, 189 gránátvetőt és sok más könnyű és nehéz fegyvert, valamint 739 gépjárművet megsemmisítettünk, vagy zsákmányul ejtettünk. A csatatéren több mint 14.000 holttestet számoltunk össze. A Kurszktól délnyugatra lévő térségben véresen visszavertük a heves támadásait tovább folytató ellenséget. A szovjet erőknek az ozeli harcszakaszon újra és újra megismételt erős páncélos és gyalogos támadásai sem jártak sikerrel. Az Ilmen-tótól délre a német csapatok véres harcokban visszaverték a bolsevisták páncélosokkal és csatarepülőgépekkel támogatott újabb támadásait. Az ellenség itt is súlyos ember- és anyagveszteségeket szenvedett. A légihaderő az arcvonal több szakaszán támogatta a hadsereg csapatait ellenséges állások, menetoszlopok és csapatszállások ellen intézett támadásokkal. A Halász-félszigetnél harci repülőgépek megsemmisítettek egy ellenséges tengeralattjárót, a Kola-öbölben bombatalálatokkal megrongáltak egy nagy teherhajót. Német és olasz csapatoknak az északtunéziai arcvonalon indított támadása értékes területnyereséget eredményezett és különösen a légierő eredményes tevékenysége következtében nagy veszteségeket okozott az ellenségnek emberben, fegyverekben és járművekben. A Földközi-tenger térségében légi harcokban és a légvédelmi tüzérség tevékenysége következtében 12 ellenséges repülőgép elpusztult. A brit légierő a megszállt nyugati területek fölé történt nappali berepülései, valamint éjszakai zavaró repülései alkalmával, melyek során elszórtan bombákat dobott, néhány nyugatnémetországi helységre, az ellenség hat repülőgépet veszített. Német gyorsnaszádok egy köteléke a február 27-ére virradó éjjel az angol part közvetlen közelében megtámadott egy erősen biztosított ellenséges hajókaravánt és elsüllyesztett belőle két gőzöst és egy tartályhajót, összesen 6500 tonna tartalommal, valamint két őrhajót. A csata folyamán azonkívül megtorpedózták a „T 361“ jelzésű felfegyverzett brit szállítóhajót. Ma ÜNNEP «• o J/Innep Gróf Bethlen Margit képes folyóirata KAPHATÓ MINDEN UJSÁ'’ DUSÍTÓMÁl k ra 4t0 fillér Ismét megkezdődik a tanítás a horvát iskolákban Zágráb, március 1. (Magyar Távirati Iroda) Két és félhónapos téli szünet után március 1-én ismét megkezdődik a tanítás a horvátországi horvát nyelvű iskolákban. Egyes németnyelvű iskolákban a tanítás már egy hónappal ezelőtt megkezdődött. HÁZBÉTIK ttNYVEK, MzMmragtik, Ví*focyyártó* •elszámolás. In ft jegy. Lakónyilvántartási könyv, Ltfcasper ■blanketták MINERVA fHipsrhájf. & Grippenberg és Kivimäki Helsinkiben Helsinki, márc. 1. (Német Távirati Iroda) Szombaton megérkezett Helsinkbe Grippenberg vatikáni és Kivimäki tanár berlini finn követ. Hétfőre Wasastjerna stockholmi finn követet is Helsinkibe várják. (MTI.) Mint a Hinsley bíboros beteg, felvette az utolsó kenetet Amszterdam, március 1. (Német Távirati Iroda) brit hírszolgálat jelenti, Hinsley bíboros súlyosan megbetegedett. A 28-ára virradó éjjel felvette az utolsó kenetet. (MTI) Gandhi állapota: " Mahatma élénk és jókedvű" Amszterdam, március 1. Devadas Gandhi, a Mahatma fia. Az indiai brit kormány az angol hírszolgálat jelentése szerint Vasárnap olyértelmű orvosi jelentést adott ki, amely szerint Gandhi állapota általában javulást mutat. A Mahatma élénk és jó hangulatban van, mint ugyancsak az angol hírszolgálat jelenti — vasárnap kijelentette, természetes, hogy Gandhi egyre jobban gyengül. Az állapota iránti aggodalom még több napon át indokolt. (MTI) Méreg került a gabona közé Szolnok, március 1. Még el sem csitultak a karcagi arzénes kenyérmérgezés ügyének hullámai, máris újabb mérgezéses ügy foglalkoztatja a karcagi hatóságokat. Egyik karcagi malomban ugyanis nagymennyiségű búza közé hinem nevű egérirtő méreg került. Az illetékes hatóságok most kísérleteznek, hogy miként lehetne hatástalanítani a veszedelmes mérget. (MTI) Beismerő vallomást tettek a ken rablógyilkosok Az egyik statáriális bíróság elé kerül A főkapitányságon dr. Juhász József rendőrtanácsos vasárnap hallgatta ki a Kender utcai kalapácsos rablógyilkosság tetteseit. A két toprongyos suhanc, Kerekes György és Tarász István teljesen megtörve vallották be szörnyű bűnüket. A vallomásokból kiderült, hogy a gyilkosságot Kerekes György egyedül követte el. Amíg Tarász István az udvaron őrködött, azalatt Kerekes György bement özvegy Szőke Istvánnéhoz és egy kalapácsot kért tőle azzal, hogy a cipőjéből kiálló szegeket akarja beverni. Amikor az öregasszony nem nézett oda, egymásután hirtelen két ütést mért a fejére, amelyek mindegyikéről megállapította a boncolás, hogy halálos volt. Amikor az öregasszony összeesett, Kerekes betette az ablakot és behívta Tarász Istvánt, összecsomagolták a ruhákat, a fehérneműt és egy karkötőórát. A zsákmányt két bőröndben vitték el és másnap reggel utaztak vidékre. Kihallgatásuk után a két fiatalembert előzetes letartóztatásba helyezték. Kerekes György ellen más ügyben is eljárás indul, mert az elzüllött hentessegéd a Népszínház utca 24. számú házból a gyilkosságot megelőző napokban este 11 órakor, tehát az elsötétítés alatt ellopott egy lengyel bundát, amelyet azután a Teleki téren értékesített. Kerekes György statáriális bíróság elé kerül, míg Tarász István felett a rendes bíróság ítélkezik. Tekintettel arra, hogy Kerekes húsz éven aluli, nem valószínű, hogy a statáriális bíróság halálbüntetést szab majd ki. A két letartóztatott suhancot a rablógyilkosság aktáival együtt ma délelőtt vitték át az ügyészségre. ÉTvTSZÉRTT a 30-as villamoson Boráros tér—Pestszenterzsébet útvonalon egy fekete aktatáska, iratokkal, katonakönyvvel. Megtaláló KVP jutalomban részesül. Budapest, vm., Futó utca 55. " Három közkedvelt sztár és a legszebb olasz színésznő izgalmasan szép filmje. Lezárt ajkak Fasco Giachetti, Andrea Checchi, Carlo Campanlni és ANETTA BACH ragyogó alakítása Mario Mattoli művészi rendezése dia phetniek. Fórum