A DUNÁNÁL - 2002. JÚLIUS (1. ÉVFOLYAM, 6. SZÁM)

Pekár István: A losonci nagy durranás siketeknek

durranás siketeknek Pekár István „Ifjú szívekben élek” - írta a költő, de már nem él. Az ifjú szívekben manapság a televíziós ve­télkedők agyafúrt kérdéseinek válaszfigurái élnek. Például hányas lába van Horváth Csársinak, milyen kutyát tartott Jimmy, a király? Ez még önmagában nehéz kérdés is lehetne, hisz tíz tan­székvezető egyetemi tanárból kilenc nem tudja, hogy Jimmy király volt. Könnyítésül a műsor­vezetők a kérdésekkel együtt választási lehetőségeket adnak. Talán két-három éve egy száz kis Einsteint megmozgató monstre agytornán a „Hol született Jézus Krisztus?” kérdésre négy meg­oldásból választhattak a versenyzők. Csak azért nem Jeruzsálem lett a befutó, mert több tipp érkezett Athénra is. Mindenesetre biztató, hogy New York szavazat nélkül maradt. No persze ne legyeink ilyen szigorúak napjaink kereskedelmi televízióihoz. Boldogult anyai nagyapám mesélte, hogy valamikor a tízes években, tehát Ady idejében, a losonci vásáron egy fickó elszellentette a Rákóczi induló első két sorát. Anyai nagyapám szerint a kocsma lelkes közönsége roppant jól szórakozott, több fröccsöt fizettek, de azt nem említette, hogy a pro­dukciót kulturális eseménynek nevezték volna, és a csapos sem kiabálta folyton, hogy csak nálunk, csak nálunk. Ez nekem így utólag imponál. Később nagyapám már nem járt a losonci vásárba, de ennek korántsem ízlésbeli okai vol­tak. Bár ki tudja... Tévét sem nézett soha, vagy talán egyszer, de az ott látottak annyira sem kö­tötték le, mintha kinézett volna a kamraablakon. Talán közel a századik évéhez már nem akart szembesülni azzal a ténnyel, hogy szeretett Losonca egy idegen országba került. Nem hitt az ufókban sem. Kísértetet is csak egyszer látott a harmincas években, amikor a balassagyarmati kórházból éjszaka szekéren kellett hazahoznia haldokló vejét. A mohorai or­szágút holdvilágtól derengő porában fejetlen fekete ló állta útját. Legalábbis annak látszott, s jól megnézhette, mert örökkévalóságnak tetsző ideig álltak egymással szemben. Ő egy idő után félelmében már ütötte-vágta a lovakat, de azok csak ágaskodtak, egy lépést sem mentek előre. Amikor végre eltűnt a furcsa árny az útról, a lovak megnyugodtak, és elindultak haza­felé. Ekkor hátrafordult, hogy megnézze a szekérderékban szénán fekvő vejét, de az időközben meghalt. Ezen a történeten mindaddig jót mosolyogtam, míg Dömötör Tekla valamelyik könyvében nem olvastam, hogy a néphit szerint a bűnös lelkéért a halál fejetlen fekete ló képében megy el. Nagyapám soha nem olvasta Dömötör Teklát... Manapság - látva a nézettségi listákat vezető műsorokat - elmerengek: vajon nagyapám losonci emberének helye lenne-e a képernyőn? S ha igen, járna-e neki előadóművészi díj? Jóté­konysági vacsorákon fellépne-e? Nem szégyellne-e politikusokkal activity játékokban fellépni, talk-show-kban szájharmonikázó transzvesztitákkal arról vitatkozni, hogy a töltött gyöngy­tyúkhoz illik-e a kakukkfű? Talán még honlapja is lenne, e-mail címe biztosan. Mióta világ a világ, minden nemzedék úgy érzi, hogy a megelőzőhöz képest az új korosabb. Maga Széchenyi István is így érezte, nem beszélve Krúdyról, Mikszáthról. Mi most az ő világu­kat aranykornak tartjuk, s csak az vigasztalhat, hogy unokáink minket irigyelnek majd. Micsoda nemzedék volt az - mondják sóhajtva -, amelyik az amerikai pionírok szellemében hangya­­szorgalommal hozott létre a semmiből hatalmas vagyonokat. Volt erejük az akadékoskodó bürokraták ellenében a védett Sas-hegyen villát építeni, a pusztában stadiont emelni, ostoba nyugdíjasok megtakarított pénzét végleg befektetni. Amikor még melegsátorért kellett harcol­ni Óbudán. Ma már ritka a heteroszexuális, mint a fehér holló. Milyen izgalmas lehetett, amikor útlevéllel mentek nagypapáék Csíksomlyóra. Micsoda futball volt akkoriban, hol van már a legendás Borsodi Liga? Mi azonban ne becsüljük le az utánunk jövőket, hisz nem tudhatjuk, milyen csodákban lesz részük. Az informatika fejlődése mellett ők már Interneten tudnak szalonnát nyársalni, és mobiltelefon segítségével rókavadászaton vehetnek részt. Mindenki legalább ezer tévécsator­na közül válogathat, és bizonyosan lesz egy, ahol losonci emberünk ükunokája az Operaház fantomját adja elő. Ombudsmani nyomásra siketek számára kötelező jeltolmáccsal. A losonci nagy A DUNÁNÁL 2002. július

Next