A Falu, 1986 (2. évfolyam, 1-4. szám)
1986-12-01 / 4. szám
41 3 tanya 1 falusi ház lás után 10 vendéglátónál 51 férőhellyel; augusztus végéig 69 vendéggel 1074 vendégéjszakát forgalmaztunk. tak: A vendégfogadással foglalkozó községek az alábbiak vól:Valamennyi objektum közvetlen közelében kisebb-nagyobb erdő található, ahol kellemes kirándulási lehetőség kínálkozik, továbbá 10 km-es körzeten belül termálvízű strandfürdő is található. Árpolitikánk értelmében az egyes tanyák komfortfokozatának megfelelően egy négytagú család szállásköltsége napi 220, és 400,- forint között mozgott. Úgy gondoljuk, hogy ez az ár mindenki számára megfelelő, ugyanakkor a tulajdonos számára is anyagi eredményt jelent még az 1984-ben bevezetett igen előnytelen tételes adózási rendszer figyelembevételével is. Hat napnál rövidebb időre ugyanis nem forgalmazzuk a szállásokat, hiszen mi ezt üdülésként kezeljük, nem pedig átvonuló szállásként. Az ideális fogadási feltételek kialakításának egyik komoly akadálya abból adódik, hogy a jelenlegi 12 forgalmazott objektumból mindössze 2 van olyan, ahol a házigazda is ott lakik, azok sem tanyák, hanem falusi házak, illetve falusi panziók, ahol a szállás mellett ellátást is tudunk biztosítani. Ugyanis a "paraszti portákon való üdülés" külföldi tapasztalatai azt bizonyítják, hogy egyik jelentős vonzástényező éppen a "falusi házi koszt", illetve a tanyán megtermett friss termékek megvásárlásának és fogyasztásának lehetősége. Kétségtelen, hogy szerződéskötési alapfeltételeinkben szerepel, hogy a főzési lehetőségnek - felszerelt konyhával - a vendég rendelkezésére kell állnia, ugyanakkor a félpanziós ellátás is elegendő lehet, főleg ha az nem kötelező. Végezetül néhány gondolat fejlesztési elképzeléseinkről. Szállásférőhelyeink vonatkozásában még csak meg sem akarjuk köze Ásotthalom Pusztaszer Rúzsa Domaszék 1 tanya 1 falusi ház 1 tanya 1 panzió 2 tanya 11 férőhellyel 4 férőhellyel 6 férőhellyel 6 férőhellyel 3 férőhellyel 7 férőhellyel 14 férőhellyel