AGRÁRTÖRTÉNETI SZEMLE 16. évfolyam (1974)
1974 / 3-4. sz. - KÖZLEMÉNYEK - POGÁNY MÁRIA: A vasútépítő munkások bér- és életviszonyai a magyar vasútépítés hőskorában, 1846-1873
VASÚTÉPÍTŐ MUNKÁSOK BÉR- ÉS ÉLETVISZONYAI (1846-1873) 407 Egy-egy nagy vasútépítő munka megindulásakor a legnehezebb feladat a munkások összeszedése és munkába állítása volt: nem véletlenül hasonlítják közíróink e folyamatot kisebbfajta hadművelethez. Kezdetben a munka megindulásának közvetlen környékéről jöttek kubikmunkára agrárproletár és szegényparaszti elemek. Az első magyar vasút, a pesti váci vonal építéspénzügyi és politikai botránnyal zárult. Az ügyben 1946 márciusában vizsgálatot rendeltek el, az 54 tanú vallomását tartalmazó jegyzőkönyv 15 volt munkás vallomását is megőrizte. Felsorolásuk, státusuk leírása nem érdektelen, mert egyrészt azt tükrözi, mint vettek részt helybeliek a vasúti munkában, másrészt azt, miként húzódtak a vidéki születésűek Pestre. Íme: Bordács István, 40 éves, pesti születésű lakos, napszámos; Drassovszki Márton, 35 éves, Nógrád megyei születésű, pesti lakos, napszámos; Gácsi Márton, 32 éves, cinkotai születésű, pesti lakos, napszámos; Gregoricza Miklós, 32 éves, sziléziai születésű, pesti lakos, napszámos és szabósegéd; Haigl Márton, 31 éves, pesti lakos, napszámos; Hibácska György, 17 éves, fehérvári születésű, napszámos; Láng Anna, 30 éves, pesti lakos, „gőzhajói teherhordónak neje"; Langits Konrád, 27 éves, pesti születésű és lakos; Lilik Mihály, 35 éves, Palota helységbeli zsellér; Matusz Mihály, 59 éves Palota helységbeli féltelki jobbágy; Melieh János, 22 éves, Alberti születésű, pesti lakos, napszámos, „most lovammalszekeremmel keresem élelmem"; Novák Károly, 19 éves, pozsonyi születésű kőműveslegény; Rostják György, 52 éves, pilisi földes gazda; Szebelédi György, 22 éves, peregi születésű, pesti lakos, napszámos; Szűcs István, 34 éves, Palota helységbeli negyedrészes jobbágy; Schoebel Pál, 25 éves, morvaországi születésű, pesti lakos, napszámos és kocsis. A 15 emberből (ha Rákospalotát Pesthez számítjuk) 8 vidéki vagy külföldi születésű, s úgy telepedett át a fővárosba. Foglalkozásukat tekintve: 8 napszámos, 2 zsellér, 2 jobbágy, 2 „földes gazda", s csak egy vallja magát szakmunkásnak, kőműveslegénynek. E kis csoportban, amely még reprezentációnak sem elegendő (hiszen a vállalkozás mintegy 14 000 munkást foglalkoztatott), mégis tükröződik valami: sejtetni engedi a vasútépítő munkásság kialakulásának folyamatát, a felszivárgást a fővárosba s az ottani első próbálkozásokat. A kubikossá válás egy kényszerítő útját-módját — említettük — a természeti körülmények is siettették. 1849 és 1867 között több ízben sújtotta aszály az országot. 1852-vel kezdődött az aszályos évek sora, majd 1857-ben, 1858-ban és 1861-ben újabb szárazság következett. A legpusztítóbb hatású az 1863. évi volt. Az állam „inségi munkák" szervezésével igyekezett az egyre jobban növekvő nyomoron segíteni. „Ínségi munkát" hoztak létre a Tisza szabályozásánál és a vasútépítéseknél is. Gr. Forgách Antal kancellár 1863 őszén 6 oldalas javaslatot tett a királynak, amelyben segítséget kért, hogy az alföldi és a pestlosonci vasútnál állami költségvetésből folytathassák a munkát, mivelhogy annyi munkakereső tódul e helyekre, hogy félő a közbiztonság. A pesti losonci vasút Hatvan és Salgótarján közötti szakaszán a társulat csak 800 embert tudott foglalkoztatni, ennyi munkásra volt felszerelése. A kormánybiztos intézkedést kért, mivel: ,, . . . a nevezett szakaszon néhány ezer parasztot találtunk, részben környező, részben távolabbi vidékekről érkezőket, akiket mindnyájukat az éhség és szükség indított munkakeresésre. A vállalat által alkalmazott kevés számú felügyelő kénytelen volt a munkát kereső tömeg erőszakja elől kitérni", — írta 1863. november 2-án.3 A munkát keresők átadása még az 1864. évi márciusi közgyűlést is erősen foglalkoztatta.4 Még egy adat az ínségi munkára. Az 1863. november 29-e és december 20-a közötti három héten a pest -salgótarjáni vonalon 35 000 szűkölködő munkás dolgozott, akiknek összesen 29 105 Ft 50 krajcárt fizettek ki munkabér fejében. E néhány illusztrációt azért hoztak fel, mert szimptomatikus képet nyújt a magyarországi poroszutas kapitalista agrárfejlődés egykorú állapotáról: a nagybirtokok ellentéteként mint halmozódtak fel ezer- és tízezerszám a nincstelen falusi szegények. A nagy vasútépítkezéseknél a tipikus eset a fent említett példák fordítottja volt, azaz olykor igazi problémát okozott a megfelelő számú munkaerő feltalálása. Sürgős, olykor akut esetekben még az is előfordult, hogy egy-egy város vagy község teljes közmunkaerejét rendelték ki a vasútépítéshez. Erről alább lesz szó. Itt azonban több okból is ! A tanúvallomások és az egész vizsgálat az Országos Levéltárban Helytartótanács, Departamentum Commerciale, C.64. 1846-31-59-18198. OL. Abszolutizmuskori Levéltár, D.189. Magyar Királyi Udvari Kancellária (MKUK), vasúti irományok, 18816/1863. • OL. Abszolutizmuskori Levéltár, D.189. MKUK, vasúti irományok, 18866/1863. Vö. Dénes György: Az orosházi földmunkások és szegényparasztok 1863. évi megmozdulása c. cikkével. Szántó Kovács János Múzeum Évkönyve, 1959. 77-93. 1. OL. Abszolutizmuskori Levéltár, D.223. Helytartótanács, Közlekedési kútfő, 1869-X-9-4425 (1864-42624). • OL. Abszolutizmuskori Levéltár, D.189. MKUK, vasúti irományok, 365/1864. Itt jegyezzük meg: 1858. nov. l-ig 60, attól kezdve 100 krajcáros forintról van szó.