A Hét Évkönyve, 1990
Tartalom
hová nézzen). A Vénusz és a Nap kapcsolata ezért nem volt első pillantásra szembetűnő. Ehhez is magas szintű csillagászat kellett. Ami pedig a Merkúrt illeti, a helyzet még rosszabb volt. Mindazonáltal, körülbelül i.e. 350-ben egy Pontoszi Hérakleidész nevű görög csillagász mégis fölvetette, hogy a Vénusz és a Merkúr a Nap körül kering. És ha két bolygó a Nap körül kering,miért ne keringhetne a többi is — a Földdel együtt? Csakugyan, körülbelül i.e. 280- ban Szamoszi Arisztarkhosz görög csillagász megtette ezt a lépést, és megalkotta a heliocentrikus világmodellt. Ekkorra azonban a geocentrikus szemlélet már belekövült a görög gondolkodásba. Sőt, mi több, Arisztarkhosz sem tagadhatta, hogy legalábbis a Hold Föld körüli pályán mozog. A geocentrikus felfogást tehát nem vetették el, s a görög csillagászok leleményes modellekkel igyekeztek megoldani, hogy a Vénusz és a Merkur a Föld körül keringjen, mégse távolodjon el a Naptól. Az olvasó fölteheti a kérdést, hogy végül is nem mindegy-e az „egyszerű" embereknek vagy a történelemnek az, hogy a filozófusok a geocentrizmust vagy a heliocentrizmust részesítik-e előnyben. Mit számít, hogy a Föld kering-e a Nap körül, vagy fordítva ? Sajnos, nagyon is sokat számít. Az átlagember számára az ókorban (de most is) az ég és mindaz, ami rajta van, alárendelt fontosságú (kivéve talán a Napot). A Föld az, ami számít, és csakis a Föld. És a Földön csak az emberiség számít. És az emberek között csak az én városom, az én törzsem, az én családom, én magam számítok. Az átlagember geocentrikus, antropocentrikus, etnocentrikus és egocentrikus. Ha a világ szellemi élcsapatai azok, akik gondolkodnak, beszélnek, írnak és tanítanak — egyetért abban, hogy a világmindenség valójában geocentrikus, akkor ezt minden más centrizmus sokkal természetesebben tudja követni. Ha az egész világmindenség a Föld körül forog, ki vonhatja kétségbe, hogy a Föld a teremtés legfontosabb része, hogy a Föld az, amiért,a világmindenség többi része létrejött ? És ha a Föld központi fontosságú, akkor nem az emberért van-e így, aki szemmel láthatóan a Föld ura? És ha az ember az egész teremtés ura, a cél, amelyért az egész teremtés létrejött, akkor miért kellene elfogadnia bármit, ami cselekvéseit korlátok közé szorítja ? Az ember a király, kinek óhaja törvény, s ki mindig helyesen cselekszik. Ebben az esetben azoknak a vallásoknak is, amelyek Föld- és emberközéppontúak, több, logikusabb értelme lesz. Mivel a pogány filozófia és a kereszténység egyaránt geocentrikus és ennélfogva antropocentrikus volt, a Római Birodalom könnyebben válhatott kereszténnyé. Kölcsönös volt a támogatás ebben az alapvető kérdésben, és a kereszténység, amely a geocentrizmust és antropocentrizmust központi dogmájává emelte, Arisztotelészt, Ptolemaioszt és más görög gondolkodókat hívott segítségül, hogy meggyőzze azokat a szellemeket, akiket a szentírás önmagában nem elégített ki. (...) Noha a ptolemaioszi rendszer olyan gyönge lábakon állt, hogy hiányosságai már zavarba ejtőek voltak, mégis csak a XVI. században merészelt Nikolas Kopernikusz, a lengyel csillagász ismét megalkotni egy heliocentrikus elméletet, s ő is inkább csak 1543-ban publikálta, amikor bizonyos volt benne, hogy hamarosan úgyis meghal. Aztán még egy teljes évszázadba telt, míg Nyugat-Európa szellemi világába behatolt a heliocentrizmus, legyőzve a vallás ellenállását. Brúnónak máglyára kellett mennie, Galileinek vissza kellett vonnia tanait, mielőtt eltűnt a geocentrizmus. De még akkor sem volt teljes a győzelem. A megrögzött szokások rendkívül szívósak, és tanítsanak akármilyen tudományt az iskolában, a világ „fejlett" országaiban az emberek zöme még mindig azt hiszi, hogy az ember a mértéke mindennek, az ember a teremtés ura, aki kénye-kedve szerint cselekedhet. Ennek eredményeképpen most, a XX. század utolsó évtizedeiben is még mindig pusztítjuk a növény- és állatvilágot, még mindig pusztítjuk az élettelen környezetet — mindent alárendelve vak szeszélyünknek, a pillanatnyi gyönyörnek és kényelemnek. A nyilvánvaló jelek, melyek szerint ebbe bele fog pusztulni az emberiség — mert nem élhet működőképes ökológia nélkül —, mintha lepattannának annak a felfogásnak a sima faláról, amely úgy tekinti a világmindenséget, mintha az emberiségért jött volna létre, csakis érte. Az én gondolkodásmódomban mindez visszanyúlik a geocentrizmushoz, amelyet azok a ragyogó szellemű görög filozófusok plántáltak bele az emberi elmébe, akiket egyebek között befolyásolt az is, hogy a Hold csakugyan a Föld körül kering. De képzeljük el, hogy a Hold nem a Föld körül, hanem a Vénusz körül kering, tehát nem a Vénusznak, hanem a Földnek nincs holdja! Képzeljük el, hogy a Vénusznak holdja van, méghozzá a mi Holdunk; ugyanolyan méretű és ugyanolyan jellegű, s ugyanolyan távolságra van a Vénusz 62