A Hét, 1983 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1983-07-08 / 28. szám

Alkotó, forradalmi gondolkodás Az elmúlt 18 év ideológiai eszmetárából (Folytatás az első oldalról) Vegyük például ezt a 42 kiadói ívnél valamicskével nagyobb kötetet. A tartalom­­jegyzékből megállapítható, hogy több be­széd foglalkozik az ifjúság kérdéseivel, a fiatalok nevelésének koordinátáit vetíti fel. A továbbiakban ezekből a beszédekből emelünk ki nagy értékű, szüntelenül alkal­mazásra számottartó, iránymutató megál­lapításokat. (AZ ISKOLA SZEREPÉRŐL) „Egyöntetűen elismert igazság, hogy egy nemzet fő kulturális és civilizációs ténye­zője, az ifjúság képzésének és nevelésének alapkerete — az iskola. A jövő nagy gazdasági és társadalmi objektumait, tö­rekvéseinket a minden téren fejlett szocia­lista társadalom megteremtésére csak ma­gas tudományos és műszaki felkészültség­gel, az általános ismeretek széles látókö­rével, alapos gyakorlati készségekkel fel­ruházott emberek valósíthatják meg." (A NEMZETI-NEMZETISÉGI POLITIKÁRÓL) „Pártunk és államunk marxista-leninista nemzeti politikája folytán és a nemzetisé­gi különbség nélkül az összes dolgozóknak biztosított teljes jogegyenlőség körülmé­nyei közepette erőteljesen fejlődött az egy­ség és a testvériség az új társadalmi rend megteremtéséért folytatott harcban és munkában, s ez a testvériség ma rendít­hetetlen. Mindaz, amit a szocializmus é­­veiben megvalósítottunk, ennek az együtt­működésnek és testvériségnek a gyümöl­cse, nemzetiségi különbség nélkül hazánk összes állampolgárai együttes munkájának a gyümölcse. Pártunk e nemzeti politiká­jának szellemében fejleszteni és fokozni kell a barátságot és a testvériséget hazánk összes fiataljai között, nemzetiségi különb­ség nélkül, a közös hazánk, Románia Szo­cialista Köztársaság fellendítéséért folyta­tott munkában és harcban." (GONDOSKODÁS A JÖVŐRŐL) „A párt és a kormány egész politikája — melynek célja jobb anyagi létet biztosí­tani a gyermekeknek, az ifjúságnak, fej­leszteni és tökéletesíteni a közoktatás le­hetőségeit — szocialista államunk arra irá­nyuló állhatatos, messzemenő gondoskodá­sát tükrözi, hogy biztosítsa életerős, testi és szellemi szempontból egészséges új nemzedékek felnevelését. A kommunista párt tehát magas fokú felelősségtudattal cselekszik, amikor magáról szocialista nem­zetünk jövőjéről, felfelé ívelő fejlődéséről gondoskodik, s olyan utódokat nevel, akik majd a kommunizmus verőfényes csúcsaira tudják emelni nemzetünket * (A SZÜLŐK KÖTELESSÉGÉRŐL) „Nincs erősebb és megbecsülésre mél­tóbb óhaj annál, hogy a szülők — munká­sok, parasztok, értelmiségiek — beleoltják fiaikba, hazánk fiaiba az elhatározást, mi­szerint a társadalomban szorgalmas mun­kával, erkölcsös viselkedéssel és méltó magatartással érvényesüljenek, továbbá az eltökéltséget, hogy élen járjanak a mun­kában, a tanulásban, a szocializmusért és a kommunizmusért folytatott harcban.“ (A KOMMUNISTA JELLEMVONÁSAIRÓL) „A kommunistának határozottan vissza kell vernie a burzsoá szokásokat, harcol­nia kell, hogy e szokások eltűnjenek az emberek életéből... A kommunistának egész életében tanú­­bizonyságot kell szolgáltatnia a szerény­ségről és egyszerűségről, küzdenie kell az önteltség és az arrogancia megnyilatkozá­sai ellen, példás családi és társadalmi é­­letet kell élnie ... A kommunistának becsületesnek, tisztes­ségesnek, bátornak kell lennie, lángolóan kell küzdenie az igazságért, az igazságos­ságért és a szabadságért... A kommunistának értenie kell ahhoz, hogy harmonikusan összefonja a nemzeti érdekeket a proletár internacionalizmussal. A kommunista mindig azoknak a népeknek az oldalán áll, amelyek nemzeti független­ségükért harcolnak, küzd az államok és nemzetek közötti együttműködésért* és bé­kéért !" (A MUNKA SZEREPÉRŐL) „Társadalmunkban az ember értékelésé­nek legfőbb kritériuma a hasznos társadal­mi tevékenység: a munka, az ifjúság csak úgy érvényesülhet teljes mértékben, csak akkor teljesíti igazán szocialista hazájával, saját jövőjével szembeni kötelességét, ha szorgalmasan dolgozik a gyárakban és ü­­zemekben, az építőtelepeken és a szántó­földeken, a kutatási és oktatási egységek­ben, az anyagi és szellemi munka min­den területén, ha mindig az ország szocia­lista építésének első soraiban harcol." (A ROMÁN NÉP ÉS AZ EGYÜTTLAKÓ NEMZETISÉGEK TESTVÉRISÉGÉRŐL) „Különleges jelentősége van a román nép és az együttlakó nemzetiségek közti testvériség fejlesztésének, szolidaritásuk és megbonthatatlan egységük erősítésének a közös haza felvirágoztatásáért, Románia kommunista jövőjéért folytatott harcban. Ebben a szellemben kell küzdeni a na­cionalizmus és a sovinizmus bármilyen csö­­kevénye ellen. A kizsákmányoló osztályok, az idegen leigázó erők, az imperializmus fegyverként használta fel a nacionalizmust és a sovinizmust, és ennek segítségével mindenütt éket igyekezett verni a népek közé, hogy könnyebben leigázhassa és u­­ralhassa őket. A testvéries munka, a román nép és az együttlakó nemzetiségek barát­sága és harmonikus, jó egyetértésben va­ló egymás mellett élése jellemezte mindig országunk haladó erőinek magatartását, ez volt és ez ma is a Román Kommunista Párt politikájának egyik lényeges célkitű­zése. A kommunista társadalom Románia földjén való felépítéséért vívott nagyszerű harc diadala megköveteli nemzetiségi kü­lönbség nélkül az összes dolgozók, az egész nép megbonthatatlan egységét, a párt ve­zetésével történő, a szocialista Románia szabad és boldog jövőjének megteremté­sére irányuló közös erőfeszítést." Megannyi nemes, szárnyaló elgondolás, kitűnő eszme — de ismerjük-e, értjük-e e­­léggé, alkalmazzuk-e teljes odaadással valamennyit? Vannak tevékenységi terüle­tek, ahol a dokumentumok szellemében a dolgok másként, sokkal jobban alakulhat­nának. Kötelességünk mindenben a párt­­főtitkár szavaival megfogalmazott irány­vonalat érvényre juttatni, s dialektikus és történelmi materialista világ- és életszem­léletünkkel, a forradalmi elmélettel az épí­tés gyakorlatát szolgálni. Ebben pedig jobb kézikönyv, biztosabb iránytű nem ál rendelkezésünkre, mint éppen a pártfőtit­kár beszédei,­­cikkei, jelentései. Ilyen törekvésekkel vegyük hát kézbe és hasz­nosítsuk mindennapi munkánkban, egész életünkben a bennük foglalt útmutatásokat —é­s harcoljunk következetes megvalósítá­sukért. A dokumentumokban foglaltak tö­retlen érvényesüléséért — az előrehaladá­sért. BITAY ÖDÖN CZITROM BÉLA : Ifjúság (A művész szobrai a fővárosi Petőfi Sándor művelődési házban láthatók) színvonalú tudományos munkásságot felmutatni. A vi­déki értelmiség tudatosító küldetését életszükségletnek látták! Ma erre nagyon kevés értelmiségi vállalkozik. Ma mindennek intézménye van, s azoktól várják a kez­deményezést. Visszatérve a kérdésre: ebben a városban mindig lesznek, akik emberi tartásukkal, egyéni felelősségükkel biztosítják az országos jellegű rendezvények továbbélé­sét. Nem véletlen, hogy éppen Székelyudvarhely ad ott­hont a legnagyobb hatósugarú romániai magyar nép­tánc-mozgalomnak, a táncháztalálkozóknak. Addig, amíg lesz erő küzdeni a szellemi penész ellen, amíg lesznek olyanok, akik bármilyen karrierről képesek lemondani a szülővárosukért — hirtelen a matematikus Péter Attilára gondolok, aki a későbbi Nobel-díjas Bé­­késsy György mellett dolgozott —, addig nem fojthat meg a sznobizmus. — Egyike vagy azon keveseknek, akik a magyar iro­dalom tanítását csak a nemzetiségi önismerettel kap­csolatban tudják elképzelni. Az elmúlt év februárjában megjelent Mit tudnak a történelemről? című írásodra (A Hét, 1982. február 12.) nagyon sokan kapták fel a fejü­ket: milyen zavarosak néha a tanulók történelmi isme­retei! Mit lehetne tenni ezen a téren? — Nézd, ha az ember azt olvassa egyik diák vallo­másában, hogy a „magyarok az Amazon vidékéről jöt­tek", „a bizánciaktól származnak“, vagy hogy a „széke­lyek ősei szászok" voltak, „szarvaslőni jöttek", akkor az ember méregbe gurul. A vizsgálódásba bevont 97 tanuló 21 iskolában végzett, tehát nem egyedi, vélet­lenszerű jelenségről van szó. Ezért kockáztattam meg azt a kijelentést, hogy a szépirodalom, a magyartanár nagyobb részt kell hogy vállaljon az egészséges, főleg hiteles nemzetiségi tudat kialakításában. A nagyapák­tól hallott történelmi tévhiteket, hamis mítoszokat is korrigálni kell. Az az érzésem, hogy sokak számára a Székelyföld fogalma sem világos. Reális helyzettudat nélkül pedig csak botorkál az ember. Mert vagy túl magasan hordja az orrát, vagy a meghajlott gerinc földhöz szegzi a tekintetét is. Megfigyeléseink szerint azok az évjáratok tudnak legkevesebbet önmagukról, akik közép- vagy szakiskolai tanulmányaikat az ötvenes évek vége és a hatvanas évek között végezték! Talán egyszer megkísérlem kifürkészni ennek is az okát. A mai székelyudvarhelyi diákban él az országhoz s a nem­zetiséghez tartozás tudata. Ezt kell fejlesztenünk. Iro­dalmi körnek minden iskolában működnie kelle­ne! (Működik is — papíron.) Ezeknek kellene a helyi művelődési hagyományokat, a folklórkincset, népszoká­sokat ápolniuk. A tudatformálás ügyét nem lehet ráol­vasással megoldani. Legkárosabb viszont a sunyító tétlenség! — Hogyan készíted fel az értelmiségi pályákra indu­lókat? Van valamilyen Hermann Gusztáv-féle útravaló? — Tudomásul veszem, hogy a főiskolára nem az én tantárgyam juttatja be diákjaimat... Megkövetelem azonban, hogy rendszeresen tanuljanak, önállóan, ösz­­szefüggően beszéljenek egy-egy műről, irányzatról. És — szerintem ez a lényeges — arra tanítom meg diákjai­mat, hogy ha révbe jutottak, azaz, ha bejutottak a fő­iskolára, egyetemre, majd mérnökökként, orvosokként vagy matematikatanárokként színház-, opera- és koncert­látogatók legyenek és olvasó emberré váljanak. Néhány év tapasztalata alapján merem állítani: nem siker­telenül ... Sajnos a felvételikre való örökös készültség jegyében éppen az veszhet el, amire a ma emberének oly nagy szüksége volna: az általános műveltség. Saját bőrömön tapasztaltam, mekkora áldozatot kíván annak pótlása, amit egyszer elmulaszt az ember. Én is olyan­­időszak­ban jártam középiskolába, egyetemre, amikor a művé­szettörténet, a zene nem tartozott a főtantárgyak közé. Ezért tart nálam az órákra való felkészülés huzamosabb ideig, mint nemzedéktársaimnál, mert szeretném tanít­ványaimat megkímélni a felesleges útkeresésektől. A jobb képességű, egyetemre készülő tanulók már a kilen­cedik osztály kezdetétől arra a két tantárgyra összpon­tosítanak, amely a továbbjutásukat biztosítja. A nagy többség viszont — és itt van a veszély! — tudja, hogy valamelyik líceumban, szakmai iskolában úgyis „van hely számára”, s már meg sem birkózik a nem képessé­géhez méretezett tananyaggal. Általános műveltséget egyik csoport sem szerez. Éppen ezért fontos, hogy az iskola gazdag szellemiséget adjon útravalónak. Szívesen idézem Orbán Balázs Székelyudvarhelyhez kapcsolódó vallomását: „Kedves és kegyelt nekem e pont, a Szé­kelyföldnek (. . .) anyavárosa, mert itt végeztem tanul­mányaimat, lelkem ki­képződésének, a szellem ébredésé­nek itt van kiindulási pontja . . .“ Úgy szeretném, hogy hasonlóan érezzen majd Szé­kelyudvarhely tizenegyezer diákja ... TÓFALVI ZOLTÁN : A HÉT 1983. július 8. Kertveszély Már eleve tisztában vagyok azzal, hogy szél ellen ha­józom. Hiszen világszerte divatos és népszerű a hétvégi kertészkedés, nálunk is államilag támogatott, közismer­ten, elismerten hasznos, békés és szép ténykedésről van szó. Egy-egy ilyen kertecske valósággal státusszimbólum­má vált némely vidéken. Magam is jártam­ egy ilyen kerttelepen Nagyvárad környékén, a Körös partján. Az egyik bérlő épített ott magának egy kis kalibát. Úgymond a szerszámoknak, s hogy legyen hol meghúzódni, ha éppen kint éri az eső. A szomszéd persze erre egy nagyobb kalibát épített, tet­szetősebb is, sőt lakályos. A harmadik, egész kis víke­nd­­házat emelt telkére. Erre megjelent a helyi hatóság, hi­szen se terv, se engedély, csak úgy épített mindenki kedve és ízlése szerint. S mind nagyobbat és tágasabbat és lépcsőket és teraszt, és már az ablakokra redőnyt is raktak. Kis idő múlva bizonyára eljutottak volna a köz­ponti fűtésig. Látva a szorgalmas munka eredményeit s a szomjú­­zó palántákat, mi, a vendégek is egykettőre strandosra vetkőztünk s nekiláttunk gyomlálni, vizet hordani. „Ó, ne fárasszátok magatokat!" — mondták a vendéglátók, de ők is öntöztek, gondoztak, persze köziben az asztalt is megterítették a külön erre a célra fenntartott pázsitos helyen. Estefelé adódott lehetőség elbeszélgetni arról, hogy mennyi időbe,­­­énzbe és energiába került felépíteni a kalibát, hogy a Kert mennyire egész embert kíván, il­letve embereket. Mert már kora tavasztól ásni kell, mag­vakat, palántákat szerezni, vetni, öntözni, gondozni s újra csak vetni. Mindig akad munka. — Mióta a kert megvan, számunkra nem is nagyon létezik egyéb — mondták. Egy furcsa háromszög lett az életük, oda zárták magukat kora tavasztól késő őszig az otthon, a munkahely és a kert közé. Se film, se szín­ház, se tévé, se tenger, se hegyvidék, még a pihenősza­badság is a kertben telik el. „Az újság, a könyv este az első sorok után már esik ki a kezünkből“ — pana­szolták megértésre számítva a boldog kertesek. Akkor határoztam el, hogy szóvá teszem a kertve­szélyt, ami ebben a formájában, sok-sok elvitathatatlan előnye és szépsége mellett, szerintem igenis reális ve­szélyeket is tartogat számunkra, kiközösítve a könyvet, a színházat, a tárlatlátogatást, a filmet s egyéb hasz­nos és szükséges dolgokat az emberek mindennapi éle­téből. ILLÉS JÓZSEF NAPIRENDEN

Next