A Hét, 1983 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1983-07-08 / 28. szám
Alkotó, forradalmi gondolkodás Az elmúlt 18 év ideológiai eszmetárából (Folytatás az első oldalról) Vegyük például ezt a 42 kiadói ívnél valamicskével nagyobb kötetet. A tartalomjegyzékből megállapítható, hogy több beszéd foglalkozik az ifjúság kérdéseivel, a fiatalok nevelésének koordinátáit vetíti fel. A továbbiakban ezekből a beszédekből emelünk ki nagy értékű, szüntelenül alkalmazásra számottartó, iránymutató megállapításokat. (AZ ISKOLA SZEREPÉRŐL) „Egyöntetűen elismert igazság, hogy egy nemzet fő kulturális és civilizációs tényezője, az ifjúság képzésének és nevelésének alapkerete — az iskola. A jövő nagy gazdasági és társadalmi objektumait, törekvéseinket a minden téren fejlett szocialista társadalom megteremtésére csak magas tudományos és műszaki felkészültséggel, az általános ismeretek széles látókörével, alapos gyakorlati készségekkel felruházott emberek valósíthatják meg." (A NEMZETI-NEMZETISÉGI POLITIKÁRÓL) „Pártunk és államunk marxista-leninista nemzeti politikája folytán és a nemzetiségi különbség nélkül az összes dolgozóknak biztosított teljes jogegyenlőség körülményei közepette erőteljesen fejlődött az egység és a testvériség az új társadalmi rend megteremtéséért folytatott harcban és munkában, s ez a testvériség ma rendíthetetlen. Mindaz, amit a szocializmus éveiben megvalósítottunk, ennek az együttműködésnek és testvériségnek a gyümölcse, nemzetiségi különbség nélkül hazánk összes állampolgárai együttes munkájának a gyümölcse. Pártunk e nemzeti politikájának szellemében fejleszteni és fokozni kell a barátságot és a testvériséget hazánk összes fiataljai között, nemzetiségi különbség nélkül, a közös hazánk, Románia Szocialista Köztársaság fellendítéséért folytatott munkában és harcban." (GONDOSKODÁS A JÖVŐRŐL) „A párt és a kormány egész politikája — melynek célja jobb anyagi létet biztosítani a gyermekeknek, az ifjúságnak, fejleszteni és tökéletesíteni a közoktatás lehetőségeit — szocialista államunk arra irányuló állhatatos, messzemenő gondoskodását tükrözi, hogy biztosítsa életerős, testi és szellemi szempontból egészséges új nemzedékek felnevelését. A kommunista párt tehát magas fokú felelősségtudattal cselekszik, amikor magáról szocialista nemzetünk jövőjéről, felfelé ívelő fejlődéséről gondoskodik, s olyan utódokat nevel, akik majd a kommunizmus verőfényes csúcsaira tudják emelni nemzetünket * (A SZÜLŐK KÖTELESSÉGÉRŐL) „Nincs erősebb és megbecsülésre méltóbb óhaj annál, hogy a szülők — munkások, parasztok, értelmiségiek — beleoltják fiaikba, hazánk fiaiba az elhatározást, miszerint a társadalomban szorgalmas munkával, erkölcsös viselkedéssel és méltó magatartással érvényesüljenek, továbbá az eltökéltséget, hogy élen járjanak a munkában, a tanulásban, a szocializmusért és a kommunizmusért folytatott harcban.“ (A KOMMUNISTA JELLEMVONÁSAIRÓL) „A kommunistának határozottan vissza kell vernie a burzsoá szokásokat, harcolnia kell, hogy e szokások eltűnjenek az emberek életéből... A kommunistának egész életében tanúbizonyságot kell szolgáltatnia a szerénységről és egyszerűségről, küzdenie kell az önteltség és az arrogancia megnyilatkozásai ellen, példás családi és társadalmi életet kell élnie ... A kommunistának becsületesnek, tisztességesnek, bátornak kell lennie, lángolóan kell küzdenie az igazságért, az igazságosságért és a szabadságért... A kommunistának értenie kell ahhoz, hogy harmonikusan összefonja a nemzeti érdekeket a proletár internacionalizmussal. A kommunista mindig azoknak a népeknek az oldalán áll, amelyek nemzeti függetlenségükért harcolnak, küzd az államok és nemzetek közötti együttműködésért* és békéért !" (A MUNKA SZEREPÉRŐL) „Társadalmunkban az ember értékelésének legfőbb kritériuma a hasznos társadalmi tevékenység: a munka, az ifjúság csak úgy érvényesülhet teljes mértékben, csak akkor teljesíti igazán szocialista hazájával, saját jövőjével szembeni kötelességét, ha szorgalmasan dolgozik a gyárakban és üzemekben, az építőtelepeken és a szántóföldeken, a kutatási és oktatási egységekben, az anyagi és szellemi munka minden területén, ha mindig az ország szocialista építésének első soraiban harcol." (A ROMÁN NÉP ÉS AZ EGYÜTTLAKÓ NEMZETISÉGEK TESTVÉRISÉGÉRŐL) „Különleges jelentősége van a román nép és az együttlakó nemzetiségek közti testvériség fejlesztésének, szolidaritásuk és megbonthatatlan egységük erősítésének a közös haza felvirágoztatásáért, Románia kommunista jövőjéért folytatott harcban. Ebben a szellemben kell küzdeni a nacionalizmus és a sovinizmus bármilyen csökevénye ellen. A kizsákmányoló osztályok, az idegen leigázó erők, az imperializmus fegyverként használta fel a nacionalizmust és a sovinizmust, és ennek segítségével mindenütt éket igyekezett verni a népek közé, hogy könnyebben leigázhassa és uralhassa őket. A testvéries munka, a román nép és az együttlakó nemzetiségek barátsága és harmonikus, jó egyetértésben való egymás mellett élése jellemezte mindig országunk haladó erőinek magatartását, ez volt és ez ma is a Román Kommunista Párt politikájának egyik lényeges célkitűzése. A kommunista társadalom Románia földjén való felépítéséért vívott nagyszerű harc diadala megköveteli nemzetiségi különbség nélkül az összes dolgozók, az egész nép megbonthatatlan egységét, a párt vezetésével történő, a szocialista Románia szabad és boldog jövőjének megteremtésére irányuló közös erőfeszítést." Megannyi nemes, szárnyaló elgondolás, kitűnő eszme — de ismerjük-e, értjük-e eléggé, alkalmazzuk-e teljes odaadással valamennyit? Vannak tevékenységi területek, ahol a dokumentumok szellemében a dolgok másként, sokkal jobban alakulhatnának. Kötelességünk mindenben a pártfőtitkár szavaival megfogalmazott irányvonalat érvényre juttatni, s dialektikus és történelmi materialista világ- és életszemléletünkkel, a forradalmi elmélettel az építés gyakorlatát szolgálni. Ebben pedig jobb kézikönyv, biztosabb iránytű nem ál rendelkezésünkre, mint éppen a pártfőtitkár beszédei,cikkei, jelentései. Ilyen törekvésekkel vegyük hát kézbe és hasznosítsuk mindennapi munkánkban, egész életünkben a bennük foglalt útmutatásokat —és harcoljunk következetes megvalósításukért. A dokumentumokban foglaltak töretlen érvényesüléséért — az előrehaladásért. BITAY ÖDÖN CZITROM BÉLA : Ifjúság (A művész szobrai a fővárosi Petőfi Sándor művelődési házban láthatók) színvonalú tudományos munkásságot felmutatni. A vidéki értelmiség tudatosító küldetését életszükségletnek látták! Ma erre nagyon kevés értelmiségi vállalkozik. Ma mindennek intézménye van, s azoktól várják a kezdeményezést. Visszatérve a kérdésre: ebben a városban mindig lesznek, akik emberi tartásukkal, egyéni felelősségükkel biztosítják az országos jellegű rendezvények továbbélését. Nem véletlen, hogy éppen Székelyudvarhely ad otthont a legnagyobb hatósugarú romániai magyar néptánc-mozgalomnak, a táncháztalálkozóknak. Addig, amíg lesz erő küzdeni a szellemi penész ellen, amíg lesznek olyanok, akik bármilyen karrierről képesek lemondani a szülővárosukért — hirtelen a matematikus Péter Attilára gondolok, aki a későbbi Nobel-díjas Békéssy György mellett dolgozott —, addig nem fojthat meg a sznobizmus. — Egyike vagy azon keveseknek, akik a magyar irodalom tanítását csak a nemzetiségi önismerettel kapcsolatban tudják elképzelni. Az elmúlt év februárjában megjelent Mit tudnak a történelemről? című írásodra (A Hét, 1982. február 12.) nagyon sokan kapták fel a fejüket: milyen zavarosak néha a tanulók történelmi ismeretei! Mit lehetne tenni ezen a téren? — Nézd, ha az ember azt olvassa egyik diák vallomásában, hogy a „magyarok az Amazon vidékéről jöttek", „a bizánciaktól származnak“, vagy hogy a „székelyek ősei szászok" voltak, „szarvaslőni jöttek", akkor az ember méregbe gurul. A vizsgálódásba bevont 97 tanuló 21 iskolában végzett, tehát nem egyedi, véletlenszerű jelenségről van szó. Ezért kockáztattam meg azt a kijelentést, hogy a szépirodalom, a magyartanár nagyobb részt kell hogy vállaljon az egészséges, főleg hiteles nemzetiségi tudat kialakításában. A nagyapáktól hallott történelmi tévhiteket, hamis mítoszokat is korrigálni kell. Az az érzésem, hogy sokak számára a Székelyföld fogalma sem világos. Reális helyzettudat nélkül pedig csak botorkál az ember. Mert vagy túl magasan hordja az orrát, vagy a meghajlott gerinc földhöz szegzi a tekintetét is. Megfigyeléseink szerint azok az évjáratok tudnak legkevesebbet önmagukról, akik közép- vagy szakiskolai tanulmányaikat az ötvenes évek vége és a hatvanas évek között végezték! Talán egyszer megkísérlem kifürkészni ennek is az okát. A mai székelyudvarhelyi diákban él az országhoz s a nemzetiséghez tartozás tudata. Ezt kell fejlesztenünk. Irodalmi körnek minden iskolában működnie kellene! (Működik is — papíron.) Ezeknek kellene a helyi művelődési hagyományokat, a folklórkincset, népszokásokat ápolniuk. A tudatformálás ügyét nem lehet ráolvasással megoldani. Legkárosabb viszont a sunyító tétlenség! — Hogyan készíted fel az értelmiségi pályákra indulókat? Van valamilyen Hermann Gusztáv-féle útravaló? — Tudomásul veszem, hogy a főiskolára nem az én tantárgyam juttatja be diákjaimat... Megkövetelem azonban, hogy rendszeresen tanuljanak, önállóan, öszszefüggően beszéljenek egy-egy műről, irányzatról. És — szerintem ez a lényeges — arra tanítom meg diákjaimat, hogy ha révbe jutottak, azaz, ha bejutottak a főiskolára, egyetemre, majd mérnökökként, orvosokként vagy matematikatanárokként színház-, opera- és koncertlátogatók legyenek és olvasó emberré váljanak. Néhány év tapasztalata alapján merem állítani: nem sikertelenül ... Sajnos a felvételikre való örökös készültség jegyében éppen az veszhet el, amire a ma emberének oly nagy szüksége volna: az általános műveltség. Saját bőrömön tapasztaltam, mekkora áldozatot kíván annak pótlása, amit egyszer elmulaszt az ember. Én is olyanidőszakban jártam középiskolába, egyetemre, amikor a művészettörténet, a zene nem tartozott a főtantárgyak közé. Ezért tart nálam az órákra való felkészülés huzamosabb ideig, mint nemzedéktársaimnál, mert szeretném tanítványaimat megkímélni a felesleges útkeresésektől. A jobb képességű, egyetemre készülő tanulók már a kilencedik osztály kezdetétől arra a két tantárgyra összpontosítanak, amely a továbbjutásukat biztosítja. A nagy többség viszont — és itt van a veszély! — tudja, hogy valamelyik líceumban, szakmai iskolában úgyis „van hely számára”, s már meg sem birkózik a nem képességéhez méretezett tananyaggal. Általános műveltséget egyik csoport sem szerez. Éppen ezért fontos, hogy az iskola gazdag szellemiséget adjon útravalónak. Szívesen idézem Orbán Balázs Székelyudvarhelyhez kapcsolódó vallomását: „Kedves és kegyelt nekem e pont, a Székelyföldnek (. . .) anyavárosa, mert itt végeztem tanulmányaimat, lelkem kiképződésének, a szellem ébredésének itt van kiindulási pontja . . .“ Úgy szeretném, hogy hasonlóan érezzen majd Székelyudvarhely tizenegyezer diákja ... TÓFALVI ZOLTÁN : A HÉT 1983. július 8. Kertveszély Már eleve tisztában vagyok azzal, hogy szél ellen hajózom. Hiszen világszerte divatos és népszerű a hétvégi kertészkedés, nálunk is államilag támogatott, közismerten, elismerten hasznos, békés és szép ténykedésről van szó. Egy-egy ilyen kertecske valósággal státusszimbólummá vált némely vidéken. Magam is jártam egy ilyen kerttelepen Nagyvárad környékén, a Körös partján. Az egyik bérlő épített ott magának egy kis kalibát. Úgymond a szerszámoknak, s hogy legyen hol meghúzódni, ha éppen kint éri az eső. A szomszéd persze erre egy nagyobb kalibát épített, tetszetősebb is, sőt lakályos. A harmadik, egész kis víkendházat emelt telkére. Erre megjelent a helyi hatóság, hiszen se terv, se engedély, csak úgy épített mindenki kedve és ízlése szerint. S mind nagyobbat és tágasabbat és lépcsőket és teraszt, és már az ablakokra redőnyt is raktak. Kis idő múlva bizonyára eljutottak volna a központi fűtésig. Látva a szorgalmas munka eredményeit s a szomjúzó palántákat, mi, a vendégek is egykettőre strandosra vetkőztünk s nekiláttunk gyomlálni, vizet hordani. „Ó, ne fárasszátok magatokat!" — mondták a vendéglátók, de ők is öntöztek, gondoztak, persze köziben az asztalt is megterítették a külön erre a célra fenntartott pázsitos helyen. Estefelé adódott lehetőség elbeszélgetni arról, hogy mennyi időbe,énzbe és energiába került felépíteni a kalibát, hogy a Kert mennyire egész embert kíván, illetve embereket. Mert már kora tavasztól ásni kell, magvakat, palántákat szerezni, vetni, öntözni, gondozni s újra csak vetni. Mindig akad munka. — Mióta a kert megvan, számunkra nem is nagyon létezik egyéb — mondták. Egy furcsa háromszög lett az életük, oda zárták magukat kora tavasztól késő őszig az otthon, a munkahely és a kert közé. Se film, se színház, se tévé, se tenger, se hegyvidék, még a pihenőszabadság is a kertben telik el. „Az újság, a könyv este az első sorok után már esik ki a kezünkből“ — panaszolták megértésre számítva a boldog kertesek. Akkor határoztam el, hogy szóvá teszem a kertveszélyt, ami ebben a formájában, sok-sok elvitathatatlan előnye és szépsége mellett, szerintem igenis reális veszélyeket is tartogat számunkra, kiközösítve a könyvet, a színházat, a tárlatlátogatást, a filmet s egyéb hasznos és szükséges dolgokat az emberek mindennapi életéből. ILLÉS JÓZSEF NAPIRENDEN