A Hét, 1983 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1983-01-28 / 5. szám

DUMITRU RADU POPESCU : Az emberséges kommunista neve Nicolae Ceaușescu elvtárs -felidézve a történelem szakaszait él, a teoretikus rend­kívüli éleslátásával megvizsgálva a társa­dalmi és szellemi élet folyamatait, min­denkor az írókhoz, az alkotókhoz szólt, az írástudók filozófiai és művészi felelősségé­ről, így mi, írók mélységesen átérezzük, hogy a közösséghez, a szocialista Romá­nia közösségéhez tartozunk. Mi, írók mindig érezzük, hogy a főtitkár szavaiból az ország, a párt hangját hall­juk, megértettük,­ hogy mi, írók hivatottak vagyunk — a történészekkel együtt — megírni az életből merített történelmet, kortársaink sorsának és személyiségének történelmét. Ők, a munkások, parasztok, értelmiségiek, ők azok, akik a tetteket al­kotják, akik hisznek az életben, az igazság­ban, az igazságosságban, a pártban, ha­zánkban — e mindnyájunknak drága sza­vakat a politikus, a forradalmár, a gondol­kodó nagy felelősségtudatában mondotta ki Nicolae Ceaușescu elvtárs, akinek sze­mélyiségében megtestesülnek e kiváló tu­lajdonságok. Az író kötelessége," hogy jelen legyen hazája gazdag, lüktető életében, kommu­nista szenvedéllyel tárja fel életünk ér­telmét. Nicolae Ceaușescu elvtárs nagyra érté­keli az irodalmat, és ez a megbecsülés jellemző a főtitkárra, aki Mihai Eminescut idézi és általa érvel a jelenért. Íme, egyik magasrendű kötelezettségünk: érjük el, hogy mai irodalmunkat a román szocializ­mus megalapozásának tanújaként és ér­veként idézzék majdan. A valóság forrásai, szocialista társadal­mi és szellemi jövőnk forrásai, irodalmunk alapjai annál is értékesebbek számunkra, mert mai történelmünket jelentik. Ennek szenteljük tollunkat, szenvedéllyel, a szü­lőföld és az ember szeretetének páto­szával. Nicolae Ceausescu elvtárs többször el­hangzott hitvallása néhány nagy igaz­ságot világított meg: Romániában van hely az élet számára, a munka számára, gyermekeink, folyamaink, az évszakok, a nagy idő számára. Kezünk munkájától és szellemünk termékenységétől függ, hogy szabad hazánk gazdagabb legyen, mert munkánk a szabadságunk, tökéletesedé­sünk, függetlenségünk záloga. A párt IX. kongresszusa óta az alkotás pezsdítő légköre honosult meg, elismerést nyert az alkotómunka sajátos státusza, az írónak megadatott, hogy önmagát fejez­ze ki, az alkotás szférája kitágult, a dog­mák érvényüket vesztették. Nicolae Ceausescu elvtárs­ érdeme, hogy megte­remtette ezt a serkentő légkört. A párt főtitkárának buzdító útmutatásai nyomán az irodalom az embert, a történe­lem kovácsát helyezte érdeklődése közép­pontjába. Ezt az utat még határozottab­ban kell követnie, magasrendű művészi kifejezőerővel ábrázolva az ország, a nép és a párt természetes, dialektikus egy­ség­ét. Nicolae Ceausescu elvtárs arra serken­tette a történészeket, hogy egységes tör­ténelmet írjanak, amelyet a fejlődés, a nagy átalakulások és eredmények dialekti­kája hővít. Hangsúlyoznom kell, hogy ez a történelem az írók műveiben is él, az irodalom Románia mai történelmének ak­tív tényezője lett, és egyre nagyobb szere­pet tölt be azáltal, hogy ábrázlja az em­berek életét és öntudatát, feltárja egy páratlan humanitás lüktető erejét, szocia­lista társadalmunk értékeit. Emberséges környezet megteremtése, egy társadalom felépítése, amelyben az élet szocialista minősége a mértékadó, az új, szabad, független és szuverén Romá­nia felépítése a korszerűsítés lendületében, egyenrangú kapcsolatok a világ minden országával, történelmünk jelentős idősza­kainak újjáértékelése, építő éveinket jel­lemző megannyi könyv megjelenése, írók és festőművészek, zeneszerzők és színmű­vészek új nemzedékeinek felsorakozása, a tömegek művelése és bármiféle kulturális jobbágyság megszüntetése, bizalom mű­alkotóink tehetségében, kapcsolataink ki­építése a világ minden irodalmával, a rövidlátás következtében mellőzött írók jogainak helyreállítása, az alkotómunka légkörének megteremtése, harc az ember javát szolgáló szellem tökéletesítéséért, küzdelem a modern, saját sorsát irányító Romániáért, viadal az emberért, aki tuda­tában van elhivatottságának, aki ura sa­ját hazájának, aki öntudatos, forradalmár és emberséges, harc az emberség ural­mának helyreállításáért és Románia saját pályaívének kijelölése a világ nemzeteinek csillagképében — mindez és még sok minden mindörökre az emberséges kom­munista nevéhez, Nicolae Ceausescu elv­társ nevéhez fűződik. LÉTAY LAJOS: Szün­telenül az élen Nicolae Ceausescu elvtárs forradal­mi tevékenységének 50. évfordulója és születésnapja az egész ország ünnepe, valamennyiünk ünnepe, és jókívánsá­gaink — bármelyikünk jókívánságai — milliók lelkéből fakadnak, milliók ér­zelmeit, az egész nép megbecsülését és szeretőjét fejezik ki a nép legjobb fia, a hőn szeretett vezető iránt. Egészséget és boldogságot kívánunk neki, szívből köszöntjük saját szavai­val úgy, ahogy ő szokta köszönteni az embereket az ország bármely részén, üzemekben, iskolákban, szántóföldeken, vagy lelkes népgyűlések emelvényéről. Egészséget és boldogságot kívánunk ne­ki! Szavaiból, kézfogásából eleven meleg árad milliók szívébe, tekintete fénybe borít milliónyi arcot közel két évtizede, amióta a párt és az ország élén áll, a­­kárcsak annak az ötven évnek minden percében, amióta élete szorosan össze­fonódott az ország és a nép életével, a párt ügyével. Amikor ezeket a sorokat írom, eszem­be jut az a májusi nap, amikor Nicolae Ceausescu elvtárs először hívta össze munkaértekezletre az írókat és művé­szeket. Eszembe jut milyen meghatott­ságot éreztünk valamennyien, mennyire átéreztük a pártfőtitkár megbecsülését, bizalmát, elismerését, és azt is megér­tettük, hogy az irodalom és a művészet számára is, akárcsak minden többi te­vékenységi területen új korszak kezdő­dik: a Nicolae Ceausescu elvtárs kez­deményezte megújulás. Írjunk a népről és a népnek, merítsünk mindig a tiszta forrásból, mérjünk mindig a legmaga­sabb mércével, de sokakhoz szóljunk — az akkor hallott szavak ma is ugyan­úgy visszhangoznak lelkünkben, aho­gyan bölcs tanácsait és útmutatásait az egész nép szíve visszhangozza, ahogyan azok valóra válnak valamennyiünk munkájában és életében. Pártunk és államunk állandó párbe­szédet folytat a néppel, az állampolgá­rokkal, hogy közösen megtanácskozzuk a tennivalókat, az egyre m­asabbra szárnyaló terveket. Ebben a párbeszéd­ben tőle tanultuk azt, hogy dolgozzunk, hogy igényesek legyünk, egyre maga­sabbra törjünk, az ő szavaiból és tettei­ből merítettünk, mivel ő mindig a harcnak azon a szakaszán küzdött, ahol a legnehezebb, a legnagyobb felelőssé­get vállalta magára s ezáltal ragyogó példává lett mindannyiunk számára és arra biztat munkást és költőt egyaránt, hogy remekművet alkosson, valameny­­nyiünket ösztönöz, hogy modern és di­cső Romániát teremtsünk. Könyveink között élvonalban sora­koznak fel az ő könyvei. Naponta for­gatom őket, tanulom a bennük foglalt új humanizmust, amelynek célja a vi­lág békéjének és új rendjének létrejöt­te, s magam is részt veszek — ahogyan ő biztat — a nagy emberi kérdések megoldásában. Forradalmi tevékenysé­gének 50. évfordulóját és születésnapját ünnepelve az egész néppel együtt kívá­nunk Nicolae Ceausescu elvtársnak, a párt főtitkárának és az ország elnöké­nek egészséget és boldogságot, kíván­juk, hogy vele együtt, az ő vezetésével valósítsuk meg a magunknak választott jövőt, vele együtt jussunk el a megál­modott kommunizmusig. Megteremtette­­az alkotó munka DOMOKOS GÉZA: Napbanéző Biológusok állítják, olvastam valahol, hogy csak úgy tudjuk megfejteni az emberi szem rejtelmeit, ha ismerjük a Napot. A szem ugyanis a napsugarak­hoz alkalmazkodva formálódott, még valamikor fajunk biológiai fejlődésé­nek kezdetén. Azóta mit sem változott, mert millió éve változatlan maradt a Nap is. — Nem így az idő­s benne az ember. Különösen az a férfi, akit a történelmi körülmények és személyes adottságai arra rendeltek, hogy „a Napon is vál­toztasson“. Törvényszerűségek tudója, mozgásirányok dialektikájának ismerő­je legyen, meghallója és értelmes meg­fogalmazója az események hangzava­rában születő új igéknek; józan elke­­rülője a népe és az emberiség tapasz­talatából ismert vagy a jövő ismeret­lenségéből előgomolygó veszedelmek­nek. Dantonnal ellentétben — aki meg­rekedt, elvesztette kapcsolatát az élő s ezért változó forradalommal és ezáltal tegnapi önmagával is — a „Nappal is perelő“ forradalmár vigyázva vigyáz, hogy a történelemmel való lépéstartása­, változva­ megmaradás­i képessége friss és szilárd maradjon. Egy román forradalmárt, Nicolae Ceausescu elvtársat köszönt osztálya, népe, amelyből vétetett, s amely­nek fél évszázada minden áldozatra, minden harc és munka elvállalására kész elkötelezettje. Születésnapja alkalmából üdvözli a mai szocialista Románia az államférfit, akit történelmének legnagyobb alakjai közé érhelt. Egy jeles férfinak kíván egész társa­dalmunk további erőt, fáradhatatlansá­got, boldog életet. Annak a törhetetlen hitét, hogy semmi sem egyszer s min­denkorra adott a Földön, és a helyes utat mindenki megtalálhatja, ha el­igazító ismeretekkel, dacos szenvedély­­lyel kutatja, és a hatalmas Napot is kevesebbé teheti, csak jól szembe kell néznie vele. Mint egy elszánt parasztgyermek tet­te egykor, hogy — akár a népmesék sárkányölő, életvizet kereső hősei — próbára tegye bátorságát és akarat­erejét. HUSZÁR SÁNDOR: Mögötte mene­telünk Állandó jelenléte az életünkben foga­lommá teszi a nevét. A zászlóhoz teszi hasonlóvá, amit a menet élén visznek. Mögötte menetelünk. Hozzá igazodunk, őt értelmezzük. Tőle indulunk el, ha a kor­eszméket tovább szőjük. Tanulunk tőle. Az ő írásaiból ismerem meg a kort, ami­ben élek, a román embert, azt, hogy mi­lyen a jelenkor ideálja, ő segít, hogy ra­gaszkodjam a nemzetiségemhez. Az a bár­ki által ellenőrizhető tény, hogy az ország különböző kategóriájú lakosai között mi­n­dig megkülönböztetett figyelmet szentel beszédeiben, munkáiban a nemzetiségek­nek. Tétele, hogy a történelemnek nem el­­távolítania, de össze kell kovácsolnia a népeket, számomra kritériuma minden tár­sadalmi tevékenységnek. Mert a történelem nem mögöttünk van, hanem bennünk. A történelem alakít ben­nünket, ahogy az időjárás is alakítja, be­folyásolja a folyók hozamát, de medret az időnek mi kell hogy vágjunk. És ebben a munkában ő elöl jár. És mi mögötte menetelünk.­ ­ BODOR PÁL: Szép, régi emlék... . . . Egy koranyári napon történt volt. Nicolae Ceausescu, a párt főtitkára, szűk körű munkamegbeszélésre hívta a romániai magyarság jó néhány sze­mélyiségét , hogy (a politikai és tár­sadalmi élet becsületes, nyílt jobbítá­sának, demokratizálásának folyamán) vitassuk meg, az általános, országos ügyek szintjén a hajdan kisebbséginek nevezett sorsunk dolgait, sorsunk sajá­tos jelenségeit; nem is kétséges, dol­gokat meg kellett végre mozgatni, vét­ségeket ki lehetett javítani, világossá­got kellett és lehetett deríteni. Az a bizonyos megbeszélés akkor reggel kilenckor kezdődött és este ki­lencig tartott i­s egy új politika, me­rész, éles vonalú munkastílus, demok­ratikus, nyitott realizmus útkezdésének erős emlékeként maradt meg bennem —, hiszen az ország első embere bizta­tott bennünket, s a kérdések őszinte megragadásának lelkesültségében mi,­ akik akkor felszólaltunk, a legteljesebb nyíltsággal beszéltünk. Újból eszembe jutott ama hajdani nyári nap, amikor a Scinteia egyik 1982 júniusi számában N. Berwanger, az írószövetség titkára idézte egy iker­ta­lálkozó­n a párt főtitkárának a romá­niai németek képviselőivel ugyancsak ama forró hónapban lezajlott megbe­szélés emlékét. A legkülönfélébb munkaterületek, rétegek, szakmák képviselőivel, dolgo­zóival szervezett széles körű tanácsko­zások, élénk párbeszédek tettekké, új irányokká, igen eredeti, demokratikus intézkedésekké érlelődtek volt akkor, így például a magyar és német nemze­tiség képviselőivel szervezett politikai kollokvium — miként azt N. Berwanger kollégám is írja — kétségkívül jeles szerepet játszottak az azt követő intéz­kedéssorozat kialakításában. Megala­kultak a magyar, a német, a szerb dol­gozók tanácsai, a televízió megkezdte a magyar és a német műsorok sugárzá­sát, bővültek és följavultak a rádió nemzetiségi adásai, s hogy a bukaresti, kolozsvári, marosvásárhelyi, illetve a te­mesvári stúdiók magyar, azaz német adásait mindenütt fogni lehessen, ahol magyarok és németek nagyobb szám­ban élnek, egyesítették e stúdiók adó­állomásait; a rádiótelevízióhoz magyar vezérigazgató-helyettest neveztek ki; a Szocialista Nevelési és Művelődési Ta­nácsnál iroda alakult a nemzetiségek soraiban végzendő közművelődési, ne­velőmunka irányítására; mind a Szocia­lista Nevelési és Művelődési Tanácsnál, mind pedig a Nevelés- és Oktatásügyi Minisztériumban magyar államtitkárt neveztek ki: a Ştefan Gheorghiu Aka­démia mellett politikai-tudományi és a nemzeti kérdést kutató intézetet létesí­tettek, visszaállították a Petőfi Sándor Művelődési Házat Bukarestben, s újra fellendült a fővárosi Friedrich Schiller Művelődési Ház tevékenysége is; meg­alakult a világ első sajátosan nemzetisé­gi könyvkiadója, a romániai nemzetisé­gek irodalmának ápolásával, kiadásával megbízott Kriterion, s immár köztudott, hogy ez a nyolcnyelvű könyvkiadó ma nemzetközi hírnévnek örvend; akkori­ban alakult meg az Augusztus 23. utáni korszak első romániai magyar társa­­dalmi-politikai-művelődési hetilapja, A Hét; a könyvkiadói hálózat újjászerve­zésekor több kiadónál teremtődtek meg a nemzetiségi könyvkiadás lehe­tőségei; azokban az egyetemi közpon­tokban, ahol nagyszámú nemzetiségi hallgató tanul, egyes főiskolai intézetek élére nemzetiségi rektorokat neveztek ki... Nem folytatom példáim sorát. Ama tizenkét órás beszélgetés a fő­titkárral, aki abban az évben töltötte 50. életévét maradandóan mély politikai élményem volt, mert arról tanúsko­dott, hogy mekkora erő lehet a szocia­lista demokrácia, a teljes őszinteség és bizalom. 1983. január 26. A HÉT 6

Next