A Hét, 1986 (17. évfolyam, 1-52. szám)
1986-07-31 / 31. szám
A 14. század végén Európa — esetenként kérészéletű — államok, állam jellegű alakulatok, politikai-dinasztikus uniók hűbéri alapon kiépült mozaikja volt. A keleti és délkeleti térségben ezekre rátelepedett a mongol, majd az oszmán hódítás, amelyet a visszavetésükre irányuló lengyel—magyar ellenakciók követtek. A Balkán bizánci mintájú „birodalmak külön világát alkotta. A Bizáncot bekebelező Oszmán Birodalom árnyékában rövid időre felvirágzott a szerb állam, melynek örökébe Grebljanovics Lázár (1371—1389) és fia, Lazarevics István despota (1389—1427) fejedelemsége lépett. Kortársuk volt a Sismanidák negyedik bolgár cársága (1331—1393/1396), amely három részre szakadt: a trnovói és a viddini cárságra és Dobrotics bizánci fogantatású politikai alakulatára, amely a pontoszi partokon, Várnától északra, a Szilisztra—Mangália vonalig terjedt. Az oszmán hódítás, amely a 14. század végén a Duna román szakasza felé nyomult előre, a századforduló előtt megadta a kegyelemdöfést ennek a balkáni világnak, s helyébe létrehozta a Magas Porta európai tartományát, Ruméliát. A törökök, akik 1354- ben Gallipolinál megvetették lábukat az európai parton, 1369-ben elfoglalták Drinápolyt, amelyet emiri székhely rangjára emeltek, a csernomeni csatában (1371) szétzúzták a szerb államot, és folytatták előnyomulásukat, megtámadták a trnovói bolgár cárságot (1388) , amely elismerte I. Murád fennhatóságát, majd Albánia, Epirusz és Szerbia felé fordultak, ezek a koszovopoljei csatában szálltak szembe velük (1389) . A törökök csapásai alatt összeomlott Sisman Iván trnovói bolgár cársága (1393), majd a viddini cárság (1396), Mirceának azonban sikerült az 1388-as oszmán hadjárat idején megóvni a hódítástól és Havaselvéhez csatolnia Carvona országát, a nemrég még Dobrotics (1348—1386) vezette politikai alakulatot, amelyben ősrégi román lakosság is élt. Ezalatt Nyugat-Európa a százéves háború középső szakaszát élte át, s a nikápolyi vereség után (1396) jó időre lemondott egy újabb oszmánellenes keresztes hadjáratról. Ami a magyar és a lengyel királyságot illeti, amelyek egy időre — 1370 és 1382 között — I. (Anjou) Lajos jogara alatt egyesültek, Lajos halálával több évtizedre a kölcsönös örökösödési igények szította viszályokba bonyolódtak. A magyar— lengyel viszály különböző formákban végigkísérte Mircea egész uralkodását. Tetézte a viszályt a lengyel nemesség szilárd visszautasítása az új magyar király, Luxemburgi Zsigmond (1387 márciusában koronázták meg) igényeivel szemben a lengyel korona iránt. Havaselve urának már uralkodása kezdetétől számolnia kellett ezzel külpolitikájában. Lengyelország trónján Zsigmonddal szemben a litván nagyfejedelemre esett a választás, aki 1386-ban Jagelló Ulászló néven lett király, és új lengyel uralkodóházat alapított, személyében pedig megvalósult a lengyellitván dinasztikus unió. Mircea uralkodása tehát 1386 szeptemberének végén ilyen nyugtalan légkörben kezdődött, amikor Kelet- és Közép-Európában dinasztikus változások mentek végbe. A kor három uralkodója, Mircea Havaselvén, Jagelló Ulászló Lengyelországban, Luxemburgi Zsigmond pedig Magyarországon mind igen hosszú ideig uralkodott, egész korszakot fogott át az uralmuk. I. Bajazid 1389-ben lett szultán. A kor uralkodói tehát szinte egyidőben kerültek trónra, sorsuk pedig szorosan összefonódott, amiből még inkább kiviláglik Mircea rátermettsége és bátorsága, hiszen erős szomszédok gyűrűjében sikerült megőriznie országa függetlenségét. I. Dán, testvére és elődje Havaselve trónján, rövid uralkodásának végén többször került katonai konfliktusba, amelyekben minden bizonnyal Mircea is részt vett. 1386-ban, amikor a magyar királyság déli, balkáni tartományaiban az 1384-es magyarországi dinasztikus válság következtében általánossá vált a Zsigmond megkoronázása előtt kirobbant felkelés, I. Dán csatlakozott a felkelő nemesekhez. Az I. Tvrtko, Szerbia és Bosznia királya által is támogatott felkelés átterjedt a Dunától északra, a Temes vidéki románokra is. I. Dán, aki a Szörényi Bánságnak csupán a keleti részét birtokolta, behatolt a Bánságnak a magyar király uralma alatt álló nyugati részébe, egészen Mehádia váráig. Küzdelmét a balkáni folklór is megörökítette. Még ugyanabban az évben, 1386-ban, minden bizonnyal a Szörényi Bánság nyugati részébe vezetett hadjárat után, Havaselve szomszédságában egy másik katonai konfliktus is kipattant Sisman Iván trnovói bolgár cár és I. Dán havaselvei uralkodó között. Ennek a konfliktusnak az oka ismeretlen, az idő és a források hiánya a feledés ködét borította rá, de bizonyos, hogy I. Dán ekkor vesztette életét. Mivel abban az évben, 1386-ban, közel négy évtizedes uralkodás után meghalt Dobrotics despota, Carvonia ura, lehetséges, hogy birtokai utódlásáról volt szó. Bárhogy is történt, az kétségtelen, mert egy bolgár krónika feljegyzi, hogy 1386. szeptember 26-án I. Dán életét vesztette a bolgár cárral vívott harcban. Havaselve uralkodójaként Mircea lépett bátyja örökébe. Uralma nehéz körülmények között kezdődött. Rövid idő alatt meg kellett oldania a bátyjától örökölt viszályt a magyar királysággal és a trnovói cársággal, mert az oszmán seregek újabb rohamra készültek a Duna irányában. Mircea nem várta meg, hogy az oszmán csapatok feldúlják országát, hanem átkelt a Dunán, és számos erődöt elfoglalt, közöttük Sistovot és Nikápolyt is, amelyek 1388-ig birtokában maradtak. Ebben az évben Sisman Iván cárnak és Ivankónak, Dobrotics fiának és utódának birtokait Kandarli Ali pasa vezetésével hatalmas török erők támadták meg. Iván cár elismerte az oszmán fennhatóságot, Ivankónak pedig az események sodrában örökre nyoma veszett. Ilyen körülmények között, amikor a törökök a két balkáni uralkodó fővárosához, Nikápolyhoz, illetve Várnához közeledtek, Mircea ismét elébe vágott az eseményeknek, és elfoglalta Szilisztrát (Dirstort) és Carvona országát, Dobrotics egykori birtokát, amelyeket aztán csaknem uralkodása végéig meg is tartott. Ezzel a román uralkodó megállította a török előnyomulást a Duna—Szilisztra— Sumen (Kolarovgrad)—Madara—Várna vonalon. Nyomban ezután felépítette kővárát Giurgiu szigetén, ahol a későbbiekben sokat időzött, innen ellenőrizte a törökök mozgását a Dunától délre. Ugyanakkor Nikápolynak, Sisman Iván székhelyének ellenőrzésére újjáépíttette a Duna román partján a régi bizánci várat, Turnut. 1388 tavaszán kezdik meg a coziai kolostor templomának építését, ez volt Mircea legfontosabb alapítványa, és évtizedek múlva örök nyughelye. Egy év alatt a templom felépült, 1390—91- ben pedig elvégzik a festés és a díszítés munkálatait, s a kolostor tetemes hűbérbirtokot kap, egyike lesz a legjelentősebb kolostoroknak Havaselvén. Szinte hihetetlen, hogy annyi háborúskodás közepette, amelyek megnehezítették Mircea uralkodása kezdetét, sor kerülhetett alapítványának felépítésére. Alig épült fel Cozia, amikor érezhetővé vált az oszmán reakció Mircea dél-dunai politikájával szemben. A viddini cárság elfoglalása után, 1389- ben vagy 1390-ben a törökök Firuz bej vezetésével végrehajtják első zsákmányszerző portyájukat Havaselvén. Bár az országot feldúlták, és egészen valószínű, hogy Mircea az iszlám világban bevett gyakorlat szerint váltságdíjat ajánlott fel a béke ellenében, nincs szó behódolásról az új szultán, I. Bajazid előtt. A béke megváltása időleges fegyverszünetet jelentett, amely nem változtatta meg Havaselve státusát, később ugyanígy járnak el más szomszédos keresztény hatalmak is. Különben éppen az 1390—91-es években Mircea úgy vélte, hogy országa számára nagyobb veszélyt jelentenek a fiatal Luxemburgi Zsigmond tervei, aki ki akarta terjeszteni fennhatóságát Havaselvére és Moldvára, az utóbbi ellen 1390-ben hadjáratra is készült, így tehát Mircea az említett esztendőkben Zsigmond, nem pedig a törökök ellen kötött szövetségi szerződést Jagelló Ulászló lengyel királlyal, amit I. Petru, Moldva uralkodója is támogatott. Ez volt Havaselve első diplomáciai kapcsolata Lengyelországgal, s megszilárdította a román uralkodó nemzetközi helyzetét. ■ Ilyen bonyolult és nehéz körülmények között kezdte meg uralkodását Mircea, s ezekre a kihívásokra az uralkodó erőteljes személyisége megtalálta a megfelelő választ. CONSTANTIN REZACHEVIC 1 000 ÉVI IIPEST TRÓNRA MIRCEI CEL MARE Egy hosszú uralkodás kezdetei AUREL NEDEL Mircea cel Mare Vissza a kultúrának ... Noha az ötlet kockázatos volt, hamarosan kiderült, nincs más választás: belőlem kell villámgyorsan műkereskedőt faragni, méghozzá olyat akiről elhihető, hogy nemzetközi tekintély, a régi mesterek szakértője, gazdag, és ami a legfontosabb: éreztesse, hogy nem idegenkedik a gyanús üzletektől sem. Mi az öt legfőbb akadálya annak, hogy Peter Watsonból műkereskedő váljék? Az akadályok, nem könnyen bár, de egymás után elhárultak ... 18. — Nincsenek bekeretezve — mondta akkor Renzuilo. — Hogyhogy? — Levették őket a vakrámáról. Vásznak, minden keret nélkül, összecsavarva, egy diplomatazsákban küldtek el Argentínából. Lám csak, gondoltam még nagyobb örömmel. Ez már csakugyan lopásgyanús ügylet. Csak lassan, mondtam magamban, nem szabad túl sóvárnak tűnni. — Mit javasol, mit tegyünk? — Mikor tudna Olaszországba utazni? — kérdezte vissza Renzuilo. — Hát, az attól függ, hogy tudják-e teljesíteni a ...szállítási kérelmemet. Ha igen, akkor úgy kell mennem, hogy Nápolyban találkozhassam az emberemmel. — Nos, ha július végére, augusztus elejére tudja időzíteni, akkor ott lesz Cremonában, mármint a szicíliai emberünk. — Csakugyan? A szicíliai emberük? Az meg kicsoda? — Régiségüzlete van Taorminában. Nefritet, miegyebet importál Keletről ... és jó összeköttetése van az Alitáliával. Amikor nincs konténerünk, ő viszi át New Yorkba a dolgainkat. Ez az, gondoltam, megteszik hát. Úgy alakul minden, ahogy reméltem. Két legyet üthetek egy csapásra, mivel a csempész (Concerto Battiato, mint később megtudtam) ott lesz Cremonában, és találkozhatok vele. Ugyanott megtekinthetem a Van Goghokat, a Modiglianikat, meg a többit. Battiato aztán Cremonából visszaautózik Szicíliába, s Nápolyig magával visz. Nápolyban, ahogy elterveztem, veszek egy festményt, átadom Battiatónak, és szépen hazarepülök. Maradék időmben Cremona művészettörténetét tanulmányoztam: nem akartam, hogy megismétlődjék a kínos parmai közjáték. Milyen szerepe volt Cremonának a festészet történetében? Kiderült, Cremona elsősorban művelődési központ volt, noha Giulio Campi, Giulio Romano tanítványa, Corregio és Raffaello követője sajátos festőiskolát is teremtett a városban. Cremonai művein kívül leginkább a Milánóban és Mantovában festett freskói és oltárképei ismeretesek. Azt is most tudtam meg, hogy Cremona főként hegedűkészítői, Amati, Guarneri és persze Stradivari révén vált híressé. Jól néztem volna ki, ha ezt sem tudom. Tettem azonban egy olyan felfedezést is, ami újfent megdobogtatta a szívem. Az olaszországi műkincsrablásokkal foglalkozó Bolettinót lapozgatva arra lettem figyelmes, hogy egy Bellini-festményt, egy Madonna - gyermekkelt elloptak egy paviai képtárból — Pavia, akárcsak Bologna, nincs messze Parmától. Három Bellinit említ a művészettörténet, Jacopót (körülbelül 1400—1470) és két fiát, Gentilét és Giovannit. A velencei festészet egyik nagy tragédiájaként tartottál számon, hogy Jacopónak oly sok képe elveszett, de számomra Giovanni a legnagyobb Bellini, sőt megkockáztatnám, hogy ott a helye minden idők tíz legjobb festőművésze között. Giovanni születési évét nem ismerjük, de mivel 1459-ben már nem az apjánál lakott, föltehető, hogy 1430 körül született. Abban a korszakban cseperedett föl, amelyet a velencei festészet „padovai pillanatának" szokás nevezni. Padova legnevesebb mestere Mantegna volt, aki erősen hatott Giovannira (mellesleg Giovanni húgát, Nicolasinát vette feleségül). Giovanni (nézetem szerint legalábbis) cseppet sem alávalóbb Mantegnánál, sőt szabadabb a vonalvezetése, a színek harmonikusabbak, a terei tágasabbak, s ügyesebben él a fényhatásokkal is. (Nem véletlen, hogy az őszibarackléből és pezsgőből kevert velencei italt Berninek hívják — éppúgy a város megejtő fényeit adja vissza, mint Giovanni.) Bellini egyes képein a színnek nemcsak dekoratív, hanem érzelmi szerepe is van: színekkel közvetíti például a halott Krisztus elhagyatottságát. Növekvő érdeklődéssel olvastam, hogy Bellini az elsők között kísérletezett olasz földön az olajfestéssel, addig leginkább csak temperát használtak. Antonello da Messina, aki elsőként hozott északról olajfestéket, a bozúrfesték alkalmazását is megtanulta Nápolyban, amit Giovanni szintén átvett tőle. A tempera átlátszatlan matéria, s csak kurta, sűrű ecsetvonásokkal hordható fel. Az olaj folyékonyabb, és nagyobb szabadságot enged meg a művésznek: súlyos, vastag rétegben éppúgy alkalmazható, mint vékonyan,áttetszően. A vörös, sötétkék és élénkzöld lazúrfestékek sajátos, egyéni jelleget kölcsönöznek Bellini festményeinek. Megtudtam végül, hogy az élénk, mégis gyöngéd színekkel operáló Bellini leginkább Madonna-ábrázolásairól nevezetes. A londoni National Galleryben őrzött Gránátalmás Madonna, vagy a bergamói Lochis Képtár Madonnája a szín- és érzelemgazdagság csodája. Ily módon fölkészülvén, reménykedhettem már, hogy nemsokára visszaszerzem a velencei festészet egy valódi remekét, minden idők egyik legszebb festményét. Találkoztunk annak rendje és módja szerint a milánói Hilton halljában. Ott volt Renzuilo, Giancarlo és egy magas, elegáns, jóképű, homokszín öltönyös férfi, azzal a fajta napszemüveggel, amelynek sötétsége a fény függvényében változik. Ő volt Concerto Battiato. Tudott egy keveset angolul, és nagyon kedves, nyájas embernek tűnt. Azonnal útnak is indultunk, de mikor kiértünk az autósztrádára, megálltunk az utat szegélyező Pavesivendéglők egyikénél, és megebédeltünk. Noha csak egy benzinkutas étterem volt, igen ízletes ételt kaptunk. Vegyes hideg húst ettünk salátával, aztán szőlőt és gorgonzola sajtot, amit könnyű, enyhén pezsgő vörös borral öblítettünk le. Tökéletes ebéd volt, s a bor jóvoltából föl is engedtem egy kissé. (Folytatjuk) 1986. július 31. 15 A HÉT