A Hét, 1989 (20. évfolyam, 1-52. szám)

1989-10-19 / 43. szám

NAPIRENDEN: TÁRSADALMUNK JÖVŐJE a mi korunk társadalmát egyre inkább a fejlődés, az előrehala­dás milyensége, üteme, intenzitása határozza meg. Ezzel ma­gyarázható a fejlődés elvi, módszertani, gyakorlati vetületei­­nek oly gondos, sokrétű tanulmányozása. Az utóbbi időben sokféle és változatos irányba mutató, tudományos vagy ke­vésbé tudományos igényekkel fellépő válaszok láttak napvi­lágot. Közülük leginkább számottevőek a fejlődés lényegi össze­tevőit, ellenőrzésének és irányításának a módozatait taglalják. A kutatók szerteágazó munkájának van egybehangzó következ­tetése is, nevezetesen az, amelyik az ember meghatározó sze­repét tartja fontosnak a társadalmi, gazdasági, kulturális, tu­dományos vagy technikai fejlődés bonyolult menetében. Eb­ből a megállapításból logikusan következik az emberek, el­sősorban a felnövekvő nemzedék, de gyakorlatilag az egész aktív lakosság oktatásának, képzésének, továbbképzésének, ismeretfelújításának a fontossága. Ezt hangsúlyozza szinte va­lamennyi beszédében pártunk főtitkára, Nicolae Ceausescu elvtárs abból a feladatmeghatározó gondolatból kiindulva, miszerint: „Egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkeznünk arról, hogy az összes célok valóra váltása csakis olyan magas szakmai és műszaki ismereti színvonallal rendelkező emberek­kel lehetséges, akik képesek arra, hogy megoldják a legbo­nyolultabb problémákat is, s biztosítsák hazánk töretlen fejlő­dését, haladását a jólét és a civilizáció legmagasabb csúcsai felé". Szinte önmagától adódik ebből a szerkesztőségi szán­dék: akció keretében hosszabb távon megvizsgálni a munka­erő-felkészítés, -továbbképzés módozatait, minőségi vetülete­­it, az ezen a téren jelentkező, megoldásra váró problémákat. Kiindulópontunk: a gyakorlat. Ezúttal a Sfintu Gheorghe-i Gépeket és Gépkocsialkatrészeket Gyártó Vállalat. Munkaerő-felkészítés, -továbbképzés, sokoldalúság Pásztor Ferenc, a vállalat igazgatója elöljáróban a közel hatezres létszámot említi, ezzel érzékelteti, hogy a munkaerő­­felkészítés, a­­továbbképzés, a polikvalifi­­kálás bevallott célja: átfogni a dolgozó személyzet egészét. Ennek hátterében a jövő szakemberének kialakítása áll. Igen, a sokoldalúság, mint eszmény! A sokolda­lúság kialakítása, ösztönzése, fejlesztése. Nicolae Anton, a vállalat személyzeti osztályának vezetője: — A rendkívül sok­rétű továbbképző tanfolyamok célját több tényező együttesen határozza meg s ter­mészetesen befolyásolja is, mindenekelőtt a munkatermelékenység növelése, a ter­mékek és a termelés minőségének növe­lése, az anyag- és energiafogyasztás csök­kentése, a munkaidő jobb kihasználása, egyszóval gazdaságossági szempontok. S mindezeken kívül a továbbképzés és a jövő igazi célja, a sokoldalúság elérése, eszményből állapottá tétele. Mit jelent ez? Igen röviden például azt, hogy a gyár dolgozója több szakmában is jártas le­gyen. Mindig olyan minőségben kamatoz­tassa tudását, amelyet az állandóan bő­vülő, korszerűsödő termelés éppe­­ meg­kíván. E sokoldalúság több mesterség is­meretét tételezi, eligazodást több, sok­szor egymástól független szakterületen. S nem utolsósorban a mindennapi cél az ismereteknek a haladás szintjén tartása, korszerűsítése, fejlesztése. Egri Barnabás, a vállalat „tanfelügyelő­je", az oktatás egészének irányítója, így pontosítja a feladatköröket: —­ Tevékeny,­ségi területeink a munkaerőfelkészítés, amiért én felelek, a szakmai továbbkép­zés, ezért Damó Erzsébet mérnöknő felel, valamint a tovább-, illetve átképzés, a po-­rtkvalifikálás, amelyért közösen felelünk Buna Magdolnával. De vegyük sorra. A munkaerőképzésnek több formáját különböztetjük meg. Fontos­sági sorrendben először a szakiskolát em­líteném, majd az ipari líceumok s végül pedig a szakmai képzés, továbbképzés, át­képzés, újraképzés különféle tanfolyamai következnek. — Saját szakiskolája van-e a gyárnak? — Nincs külön iskolánk. A Villamos Be­rendezéseket és Villanymotorokat Gyártó Vállalat szakiskolájában évente két-három osztályunk működik. Ennek a tanévnek a végén például három osztály végzi el ta­nulmányait, és jön hozzánk dolgozni. A végzősökkel — számuk átlagban 72 és 108 között mozog — szerződést kötünk, amely az iskola elvégzése, illetőleg a kihelye­zés utáni öt évre szól. Az osztályok jelle­gét a termelési szerkezet, a szükségletek határozzák meg. Az idén például egy fémforgácsoló, egy kovács és hő­kezelő osztály végzett, jövőre mindhárom osztály­ból fémforgácsolókat kapunk. — Az ipari líceumokból átlagban há­nyan kerülnek ide évente? — Negyvenen-ötvenen. A város mate­matika-fizika líceumában a gyár biztosítja a szakmai felkészítést, helyesebben a szak­mai képzés feltételeit. A fő profil termé­szetesen itt is a fémforgácsolás, esetleg számításba jöhet az elektrotechnika is. — Mi a helyzet az átképzés, az újra­­képzés területén? — Ezeket a tanfolyamokat általában olyanok számára szervezzük, ak­i nem a mi szakterületeinknek megfelelő képzett­séggel rendelkeznek. Megtörténik ugyanis, hogy az iskolában nem lévén hely a vá­lasztott vagy igényelt szakterületeken, így mást tanulnak, aztán a kihelyezéskor kell szakmát váltaniuk. Az átképzések a vál­lalaton belül szerveződnek, azaz egy ál­talános iskolában délután, a mi szakem­bereink irányításával és közreműködésével. Az átképzési tanfolyamok időtartama nyolc hónap. Az idén például 40 esztergályos, 30 kovács és hőkezelő tanulta ki a mester­séget. Az említett csupán az egyik, noha fontos oka az állandó át- és újraképzési folyamatnak. Figyelembe kell venni továb­bá a technológiák állandó korszerűsödé­sét, a termelési profil változásait és nem utolsósorban az emberi tényezőket, az egészségi okokat is. — Bár saját szakiskolája nincs a gyár­nak, de ha jól értettük, saját tanerőgárdá­val már rendelkezik. — Igen. Valóban így van: 28 mérnök­ből, technikusból álló tanszemélyzettel rendelkezünk, ők tanítják az elméleti tár­gyakat, illetőleg vezetik a szakmai gya­korlatokat. Visszatérve a szakiskolákra: itt a gyakorlati képzés a tizedik osztályig az iskolai műhelyekben, a két utolsó osztály esetében pedig a gyárban kerül sor. Kü­lönösen a 310-es és a 430-as részlegek nyújtanak ebben igen-igen értékes segít­séget. — Mi a helyzet a mesterek képzésével? — A mesterek továbbképzése gyakorla­tilag megszűnt, illetőleg továbbra is a mesteriskolákban történik. Jelenleg ugyan­is az az általános elképzelés, hogy a továbbiakban almérnökök vegyék át a mesterek tevékenységét is. Damó Erzsébet a továbbképzési tanfo­lyamokkal kapcsolatban elmondta, hogy ezeknek gyáron belüli és a gyáron kívüli formája működik.­­ A munka­helyen a munkásoknak, mestereknek, mérnököknek szerveznek to­vábbképző, általában három hónapos tanfolyamokat. Az elmélet mintegy húsz, a gyakorlat mintegy nyolcvan százalékát teszi ki a programnak. Ezek egészítik ki természetesen az immár hagyományosnak tekinthető ún. integráló tanfolyamokat, ame­lyek a­ frissen végzett szakiskolások vagy a szaklíceumot végzettek beilleszkedését hivatottak elősegíteni. A továbbképző kur­zusok természetszerűleg mesterségek, va­lamint kategóriák szerint oszlanak meg.­­ Egyre nagyobb hangsúly esik a gyár tevékenységében az informatikára is. — Igen. Sokan érdeklődnek iránta a főiskolát végzettek, de a középkáderek közül is. Egri Barnabás: — Mint mindennek, ter­mészetesen ennek is megvan a maga igen komoly magyarázata. Az eddig is meglévő és nagyjából a szakintézet által hasz­nált számítógépes berendezések mellé nem is olyan régen kaptunk nyolc darab nagy kapacitású IBM típusú számítógépet.­ ­ A HÉT ANKÉTJA ezek a tervezéshez s a különféle részle­gekhez kerültek. Ez természetszerűleg fel­keltette az érdeklődést, elősegítette pél­dául a nyilvántartások automatizálását, az anyagok és félkésztermékek, a legyártott elem­ek és technológiák tökéletes nyilván­tartását, és segítette magát a tervezést is. Damó Erzsébet: — Mindenekelőtt Fürtös Tibor és Csiszér Lőrinc mérnököket kell említeni, ők az országos szakmai verse­nyeken is részt vettek, azután Gabriel Cornea mérnököt. Mindannyian a szerszá­mok tervezésében is részt vállalnak, szá­mítógéppel tervezik az alkatrészeket, a fogaskerekek megmunkálását. Az már tény, hogy az informatika egyre hatáso­sabban érvényesül a fejlesztés és nagy általánosságban a termelés minden terü­letén. — Még nem esett szó a szakosodást elősegítő programsorozatról. — Ezt az igényekhez igaziba alkalmaz­zuk, olyanok számára szervezzük, akik nem végeztek szakiskolát vagy szaklíceumot. Indítunk továbbá posztliceális tanfolya­mokat is, s főként a főiskolát végzettek számára a személyi érdeklődéshez kap­csolódó továbbképző programokat. — Végezetül, kérem, mutassa be az úgynevezett polikvalifikálási formákat — Ez röviden átképzést jelent. A ter­mékszerkezet-váltás, a technológiai korsze­rűsödés igényli, hogy a dolgozó a tanult szakmája mellett elsajátítson esetleg egy új mesterséget is. Ez természetesen mun­kaidőn kívül történik. Egy kurzus általában hat hónapos és legalább 300 órás gya­korlattal jár. S itt már át is térhetünk a vállalaton kívüli továbbképzésre. Egri Barnabás: — A vezető kádesek számára újabban Brasovban szerveznek továbbképző programokat, két formában. Az egyiket a gördülőanyag gyártási ipari központ égisze alatt, a másikat a gépkocsi, traktor és mezőgépészeti fővállalatok szer­vezésében. Részleg-, irodavezetők, mű­­helyfőnö­kök, tervezésben dolgozó káderek, mesterek, oktató mesterek,­ közgazdászok, könyvelők munkaidőn kívüli, általában nyolcnapos továbbképzőn vesznek itt részt. Damó Erzsébet: — Ugyancsak a válla­laton kívüli formákhoz tartoznak az esti líceumok, valamint az esti egyetemek is. Az idén 33-an végezhetnek esti egyetemen, és 200 körüli azoknak a száma, akik esti líceumiba járnak. S hogy teljes legyen a kép, azt is elmondom, hogy a mérnökök részére egy-egy bizonyos témakörben egyetem utáni tanfolyamokat szervezünk, kiváló kapcsolataink vannak az ország egyetemeivel, tavaly például 14-en éltek ezzel a továbbképzési lehetőséggel, ami a saját fejlődésük és a gyár szempont­jából is igen fontos. Érdekesen alakulnak az idei adatok: 5766-an vettek részt va­lamilyen továbbképző tanfolyamon, eb­ből 5049 munkás, 250 középkáder, 125 mester, 98 almérnök és 244 főiskolát vég­zett. Egri Barnabás: — Amint az eddigiekből is kitűnik, az útmutatások szellemében megpróbáljuk a dolgozó személyzet egé­szét bevonni valamilyen továbbképzési, illetve újra­képzési formába. És itt tulajdonképpen mi is befejezhet­nénk beszélgetéseinket, mégis továbbme­gyünk, mert úgy érezzük, ide kívánkozik még néhány meggondolkoztató részlet. Egy régebbi beszélgetésünk során arra a kérdésre, hogy beérheti-e ma egy szak­munkás egyetlen mesterséggel, egymás­nak ellentmondó válaszokat kaptunk. Bar­­tha Ernő, az 500-as részleg, a kapcsoló­szekrény-csiszoló műhely főnöke elmon­dotta, hogy amikor ő Risnovon elvégezte a szakiskolát, a három év alatt ugyan­azoktól a mesterektől nagyjából ugyan­azt tanulhatta. Tehát egy szakmát. De ezt valóban jól, becsületesen elsajátíthatta. Mert olyan volt a régi szakmunkások hoz­záállása, hogy mellettük nem lehetett fu­sizni. Mindez kialakított egy igényt, s ah­hoz, hogy ennek az igénynek eleget lehes­sen tenni, meg kellett tanulni a szakma minden csinját-binját. Ehhez persze az is kellett, hogy az ember szeresse a munká­ját. Ő elég régóta mester, van áttekintése a szakmunkásképzésről. A mostaniak sok mindent tanulnak, forgácsolást, csiszolást, marást, de mindent jóval felületesebben, mint akkoriban ők. S ez a felületesség ne­hezíti meg az igazi beilleszkedéseket — így Bartha Ernő. Csáky Árpád, a 310-es szerszámrész­­leg szakmunkása, noha elismerte, hogy az elhangzottakban sok az igazság, mégis arra voksolt, hogy ő mint régi szakmunkás, aki egyedi darabokat ké­szít, igenis rá van kényszerítve a sok­oldalúságra, az állandó tanulásra, nem zárkózhat el az újdonságok elől. Azaz, mondotta ki: a mai, sokoldalú fejlődés valósággal megköveteli több szakma ismeretét, a rokon szakmák elsajátítását Csak egy minden irányban nyitott szak­munkás lehet képes eleget tenni az ál­landóan növekvő, alakuló, változó és megújuló követelményeknek. És ez ankétünk egyik tanulsága is le­hetne. Továbbmenve azonban Csáky Árpád azt is elmondotta, hogy ő mint egyedi darabokat előállító szakember nyugodtan elmondhatja, hogy ismer egyet és mást ebből a mesterségből, de nagyon jól tudja, hogy állandóan adód­hatnak új dolgok. A régi, tizenöt húsz esztendős technológiák mára ugyanis teljesen elavultak, és nem kell nagy jós­tehetség annak a megállapításához sem, hogy a maiak jóval hamarabb fognak elavulni . . . Ezért véleménye szerint egy szakmunkásnak állandóan lépést kell tartania szakmája fejlődésével. A szak­mai ismereteknek pedig éppúgy nincs és nem is lehet felső határuk, mint az emberi megismerésnek. És ez lehet írásunk legfőbb tanulsága. Úgy gondoljuk továbbá, hogy a válla­lat majd minden dolgozóját foglalkoz­tató továbbképzési formák is ebbe az irányba mutatnak, és mindenekelőtt nagy­fokú mobilitást tételeznek fel, ami a vá­gyott sokoldalúság egyik alapvető fel­tétele. Igen, rugalmasság és nyitottság jellemzik elsősorban azt az „iskolát", amelyre a jelen és a jövő szakemberei­nek ki kell járniuk. BOGDÁN LÁSZLÓ „Az 1991—1995-ös időszakban az oktatás biztosítani fogja csaknem kétmillió személy szakmai felkészítését... Az összes dol­gozók szakismereteinek állandó tökéletesítése érdekében megkü­lönböztetett súlyt helyezünk a továbbképzési programok megvaló­sítására, amelyek évente több mint 3,2 millió személyt ölelnek fel.“ Az RKP XIV. kongresszusának Irányelvprogram-tervezetéből 9 A HÉT 1989. október 19.

Next