A Hét, 1992 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1992-10-22 / 42. szám

Bérleti felhívás Mélyen tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Közönség! A 200 éves kolozsvári hivatásos magyar színjátszás tiszteleté­re A Hét alkalmi MÚLT TEÁTRUM-a négy előadásból álló bér­letet ajánl szíves figyelmükbe az első száz esztendő legjobb szín­házi produkcióiból: 1992. OKTÓBER 22-ÉN Shakespeare: HAMLET-jének ősbemutatóját adjuk ama neves Kótsi Patkó Jánossal a címszerepben, az első Nemzeti Színjátzó Társaság előadásában. NOVEMBER 5-ÉN Katona József: BÁNK BÁN-ját mutatja be a Kassai Dal- és Színjátszó Társaság tagjaiból alakult ko­lozsvári társulat Egressy Gábor jutalmára. NOVEMBER 19-ÉN E. Kovács Gyula főszereplésével, adaptálásá­ban és rendezésében először kerül színre a halhatatlan Petőfi Sándor drámája, a TIGRIS ÉS HIÉNA; DECEMBER 3-ÁN a centenáriumi ünnepségek keretén belül Dit­­rói Mór beállításában az erdélyi arisztokrácia tagjai két élőképet mutatnak be a ZRINYI-ből. Minden érdeklődőt, sok szeretettel várunk A Hét MÚLT TE­­ÁTRUM-ában, a folyóirat hasábjain! Társulatát és önmagát szíves figyelmükbe ajánlja tisztelettel: DARVAY NAGY ADRIENNE m. v. „az alkalmi MÚLT TEÁTRUM alkalmi színidirektora egyébként színháztörténész „A BEESŐEDEKNEK ENGEDEEMeljBŐL HA A NEMZETI JÁTÉK TÁRSASÁG TOG ETŐ­ADNI A TISZTELETES DOKTOR PATAKI SÁ'liEE IRAM­­­HÁZÁNÁL, ÍöY SZOMORÚ JÁTÉKOT VI líI-VOYVSOhim HIN NEVEZET ALATT:" Hamlet A színlapon meghirdetett előadás csak hat órakor kezdődik. Még van időnk, hisz Pataki Sámuel uram új háza, amelynek emeletét a színjátszók bérlik, a Főtéren van. Közvetlenül a kezdés előtt is meg­válthatjuk 10-20-30 krajcár árú jegyein­ket, tehát addig lapozzunk bele a Ma­gyar Hírmondó néhány régebbi számá­ba, és ismerkedjünk meg a társulattal! A nevezetes Hamlet magyar fordításának kö­rülményei sem érdektelenek. A Hírmondó már 1793. január 4-én be­számolt arról, hogy az elmúlt esztendő­ben az 1790-ben alakult pest-budai ját­szókhoz hasonló színtársulat alakult Er­délyben is. Az Erdélyi Magyar Nemes Színjátszó Társaság először egy héttel ka­rácsony előtt, 1792. december 17-én mu­tatkozott be gróf Rhédey Mihályné házá­nak számukra átengedett dísztermében. Hogy nem sikertelenül, azt az újság ko­lozsvári tudósítójának március 30-án írott sorai bizonyítják, amikor néhány előadás felsorolása mellett, részletesebb képet ka­punk a színész-csapatról is: „Fel­állott ez, a multi December közepe tájján, sok jó szívű Hazafiak segíttségek által. A Fér­fiak: Fejér János (Elöljáró), Fejér Ist­ván, Őry, Konti, Sáska, és Kótsi Urak. Az Asszony-személlyek pedig: Fejér Rosália, K. Terésia és egy más Terésia Kisasz­­szonyok. — Nem nagy a Társaság, de jól egybe van szerkesztetve, és a Közönség­nek meg-elégedésével adja darabjait.“ (1793. ápr. 19. I. 528­ 9. p.) E társulat nevéhez fűződik az eredeti magyar színiirodalom és a világklasszikusok kultuszának megteremtése és meghonosí­tása. Mindezek közül — egyetemes szín­háztörténeti szempontból is — kiemelkedik Shakespeare drámáinak szerepe nemzeti színjátszásunkban. Természetesen nemcsak a magyarokra jellemző a reneszánsz e nagy klasszikus műveinek és az azokban foglalt, mindig időszerű tartalmaknak a felismerése. Több­kevesebb késéssel minden nemzeti öntu­datra ébredő közép- és kelet-európai nép rátalált Shakespeare-re. Először az oroszok, majd a magyar Macbeth- és Hamlet-fordításokkal szinte egyidőben, a csehek ismerik meg anyanyelvükön Shakes­peare drámaköltészetét, de sok eset­ben nem eredetiből, hanem közvetítéssel vagy éppen átdolgozott formában jutnak hozzá. Nem volt ez másképpen a magyar nyelvterületen sem. A világszínpadokon talán legnépszerűbb és legtöbbet játszott Hamletet Kazinczy Ferenc is a német színész-dramaturg, Friedrich L. Schröder prózában írt és né­mileg átalakított fordítása alapján tárta a magyar közönség elé. Kazinczy 1786- ban látta először a Hamletet Bécsben azzal a Brockmann-nal a címszerepben, aki Schröder Hamburgban színre vitt és átdolgozott fordításának premierjén szin­tén a dán királyfit alakította. Mellesleg később a német fordító is a császárvá­rosban telepedett le, és a Burgtheaterben működött. Kazinczy Ferenc világosan felismerte a darabban rejlő politikai és színi lehetősé­geket. 1790-re befejezi a magyar for­dítást. A július 1-jét megelőző héten ké­szül el a kötet borítója Kassán, s Stroh­­mayer budai könyvárus kirakatában máris megjelenik a kinyomtatott magyar Hamlet. Kazinczy Ferencnek az eredetitől elté­rő, prózában írott fordítását több utód bírálta ma már megmosolyogtató félre­­fordításai miatt (például „Magas időd van", vagy „Hány a harang?", amit ő i­­gyekezett lábjegyzetben megmagyaráz­ni). Ám minden korabeli és későbbi kifo­gás ellenére több mint két évszázad el­teltével is megállapíthatjuk, hogy az első teljes magyar Hamlet nemcsak kitűnő színpadi anyag volt, hanem néhány fél­reértésének helyesbítése után ma ugyan­csak játszható szöveg! Az eredeti angol drámát ismerve szintén elismeréssel kell beszélnünk róla, de a magyar adaptáció alapjául szolgáló Schröder-változatról is. A német dramaturgnak természetesen a kor színpadi szokásaihoz és — rendező lévén — saját társulatának viszonyaihoz kellett igazítania az általa Prágában lá­tott Heufeld-féle változatot. Wieland for­dítása a „szalonképessé tett" angol a­­nyagból származott, amiből kihagyták az „ízléstelennek“ tartott sírásó-jelenetet. Schröder viszont nem irodalmi csemegét, hanem előadásra szánt nyersanyagot lá­tott a műben, s a különböző válto­zatokat felhasználva egy érdekes adap­tációt hozott létre. Néhány szereplőt — nyilván a társulat száma miatt — kiha­gyott, mások neveit németesítette, így ke­rült Kazinczy fordításába is Oldenholm­­ként Polonius, Gusztávként Horatio stb. Mindketten megtartották a sírásók jele­netét, de a közönség igazságvágyának megfelelően életben hagyták Hamletet, aki kibékül Laertesszel, csak a „gaz ki­rály" és királyné pusztulnak el, sőt az u­­tóbbinak egy tirádára is futja, mielőtt kilehelné lelkét. Még annyit, hogy a ma­gyar Hamlet példányai feltehetően a Ka­­zinczy-testvérek gyakori Királyhágón túli utazásai nyomán jutottak el Kolozsvárra. De ideje elindulni Pataki Sámuel háza felé, hisz sok az érdeklődő, ismerik, sze­retik is már Shakespeare-t Erdélyben! Sokáig úgy hitték, hogy a Hamletet legelőször 1794. január 27-én mutatták be Kótsiék, ugyanis ennek az előadásnak maradt fenn a színlapja. Azonban olyan szorgalmas kutatók, mint Enyedi Sándor — aki egyébként a legelső kolozsvári be­mutatkozás valódi dátumát is felfedezte — mélyebbre ástak a fennmaradt doku­mentumokban. A Magyar Hírmondó 1793. december 13-i száma december 2-i tudó­sítást közöl Kolozsvárról: „Vasárnap múlt egy hete, hogy néhai Gróf Bethlen Sán­dor ő Nagyságának utolsó földi tisztes­sége tartata itten. (...) Nem nyittatott­­meg a Teátrom is a gyászos napon, ha­nem előtte való estve ama híres Hamlet nevű szomorú játék jádzodtatott." Ennek alapján Enyedi 1793. november 23-ra he­lyezi az ősbemutatót, amin picit javítanék, mert november 23-án a gróf temetése volt, és a Hamletet előző este, azaz 22-én ad­ták. Persze az is elképzelhető, hogy a drá­mának volt ezt megelőzően előadása, hi­szen a tudósító „híres Hamlet"-et emle­get, de ez vonatkozhat a könyvre is. Min­denesetre színházi előadásáról ez a leg­korábbi forrásunk, szereposztásáról pedig az említett színlap árulkodik. Egyébként az 1794. január 27-i előa­dás fogadtatásáról is van hírünk a Ma­gyar Hírmondó 1794. 14. számában: „Az Erdélyi Nemes Magyar Jádzó-Társaság majd szinte olly tökélletes meg­elégedé­­sig jószotta tegnap Hamletet, mint kevés­sel az előtt Rómeót és Júliát. Többnyire számos hallgatókhoz vagyon szerencséje ezen buzgó iparkodású Társaságnak. Már ezentúl, a nevezetesebb játékokon való meg­jelenésért előre fog fizetődni." Hát megérkeztünk. Fizessük be a 30 krajcárt a „Fő néző helyre", hiszen ha el­feltűnik „a meghalt királynak 3 lelke" Verestói Mihály maszkjában. Többen állították, főként Boér Sándor úr, akivel Kótsi Patkó János ismert szang­­vinikus természete következtében alapo­san összekülönbözött, hogy a kolozsvári színészek az ún. síró-deklamáló színjátszó iskolát alkalmazzák. ..Legnagyobb hiba mind asszonyában, mind férfiában, egyet sem vévén ki, hogy magukat oly beszéd­re szoktatták, mint amnyennel élnek a gyermekek, mikor rigmust mondanak." Nem is lehetne ezen az előadói stíluson csodálkozni, hiszen a református kollégi­umban a színjátszás a retorikus beszéd oktatásának része volt, és a kantáté, el­nyújtott beszédmodor az erdélyi reformá­tus lelkészek jellemzője marad két évszá­zad múlva is. Ám Shakespeare Hamlet­jének előadásakor nincsen­­ így! Lehet, hogy a kritikus magánlevelező a leírtakat tapasztalta klasszicista drámák kolozsvári bemutatóján, de a dán királyfi történetet az a Kótsi Patkó János rendezte, akinek a színjátszásról alkotott elképzelései és követelményei messze meghaladták korát, és az utána jövő korokat is. Ennek az elméletnek az alapja pedig nem más, mint William Shakespeare és a Hamlet. Mert mit is követel a rendező Kótsi Úri Filep Istvántól, aki ebben az e­­lőadásban a királyt alakítja, de volt már Romeo is? Vagy a fiatal lányt és zsémbes öregasszonyt egyként játszó, de itt Ham­let anyját alakító Keszegh Teréziától? Ho­gyan magyarázza meg Oldenholm nehéz megszemélyesítését az alapító Kontz Jó­zsefnek, Laertest Sáska Jánosnak, vagy Ophélia őrülését a Pestről Kolozsvárra szerződtetett Járdos Anna Máriának? Hogy legyen természetes, keresse meg a szerep jellegzetességeit saját egyénisé­gében! Játsszon lelke szerint, és dobjon félre mindent, ami „a természettel ellen­kezik"! De ahhoz, hogy az igazi alakot eltalálja, ismernie kell a képzőművészetet, amelynek alapján „a természet remekké formált“ szépségeit megtalálhatja és fel­használhatja. (Tehát Kótsi Patkó Jánosban az első „színházikonográfust" is tisztel­hetjük !) Milyen elvek szerint rendezte meg Kót­si a Hamletét? 1808-as „Beköszöntő be­szédeiben ezt is megírja: „A színjátszónak illetlen mindenkor fe­­szeskedni, lármázni, indulatba lenni, mert a természetbe grádus van az indulatok­ba is, nekie tehát fel kell keresni az in­dulatok forrását, és azt követni úgy, a­­mint az a természetbe vagyon, még a leg­nagyobb indulatba se jöjjön ő dühössége, mert ez a jó ízlést sérti, és csömört okoz, nem hat a szívre. (...) az ő játszása könnyű, természetes, mozgásai, geszti­­kulációi nem dugattak, nem cikornyásak, nem restek, és lármájával a legnagyobb affektusokban is fösvény, és ha néha dü­­hösségbe jön, akkor is csak egy néhány pillantásig." . . . Elkezdődik a negyedik felvonás. A díszletkép „egy játszószínné változ­tatott palota". A Pataki-féle ház színpa­dán ott áll az apró növésű Jantsó Pál mint Gusztáv (az eredeti mű Horatiója), egy általunk ismeretlen színjátszó és a címszerepet alakító Kótsi Patkó János. A c.rektor fekete, egyszerű öltözetben van, ami saját tulajdona. Haja is úgy van fé­sülve, mint hétköznapokon, ahogy Láng Ádám János színész (az Ophéliát alakító színésznő későbbi férje) megörökítette az utókornak. Az indulatos, szangvinikus ter­mészetű Kótsi, aki magánemberként a tettlegességig el tudta ragadtatni magát — nyugodtan áll. Markáns vonásait ren­dezi, hiszen most Hamlet, dán királyfi, a­­ki az Egérfogó-jelenetet készíti elő. Ham­let­­ első életrajzírója, Csokonai­­Vitéz József súgó megírta — „különösen tulaj­don tollei közé tartozott." De Döbrentei Gábor szerint is „úgy játszott, hogy a né­metek között egy sincs, aki oly pszicho­­logishh tudná ezt a rolit felvenni." És a Hamletté vált Kótsi Patkó János elkezdi Shakespeare-Kazinczy szövegét: „Mondd úgy, kérlek, amint én mondot­tam, minden erőltetés nélkül, azzal a hanggal és akcentussal, amellyel közön­ségesen beszélünk. (...) A kezeddel se hadazz úgy, mintha a levegő eget akar­nád fűrészelni; mozgasd azt lassan, mert indulataidnak leghevesebb fellobbanásá­­ban és szélvészében is mindig úgy kell alkalmaztatnod mozdulásaidat, hogy a­­zok az illendőséget meg ne sértsék, s va­lóságos érzést mutassanak. (...) (...) Alkalmaztasd az akciót a szók­hoz, a szókat az akcióhoz, s csak arra vi­gyázz, hogy a természet határán túl ne lépj. Az, ami erőltetett, ellenére van a játékszín céljának, mely nem egyéb, ha­nem a természetnek mintegy tükröt tar­tani eb­be (...)“ Hallgatjuk Hamlet-Kótsi Patkó János szavait néma csodálattal, mert ritka az, amikor elmélet és gyakorlat, ember és szerep ennyire eggyé válik, mint itt, Ko­lozsváron, Pataki Sámuel uram főtéri há­zának színháztermében, majdnem két­száz évvel ezelőtt. DARVAY NAGY ADRIENNE • A HÉT 1992. október 22 Kétszáz éves a kolozsvári színjátszás Kazinczy valódi tervei a Prónay Lász­lóhoz küldött tiszteletpéldányt kísérő le­vélben körvonalazódnak: „Nem ismerek semmi darabot, kegyelmes Uram, amely inkább érdemlené meg a játszást, mint Hamlet.­­ Tudjuk, hogy a rémítő bor­zadás, amelyet a Hamlet személye és a kísértet támaszt a nézőkben, nagyon a­­nalogizál nemzetünknek mostani nem rózsaszínű érzéseivel, és még az a sze­rencse van benne, hogy két asszonyi toll­­nál, azaz a királyné és az Ophélia rab­­jánál több asszonyi tolla nem fordul elő, pedig nehezebben lehet asszonyi magyar játszókat találni, mint férfiakat." A for­dítás II. József halálakor már csaknem el­készült, márciusban sajtó alatt volt; ak­kor, amikor az összehívandó országgyű­lés előtt Kazinczy a magyar játékszín megalakítását sürgeti. A Csanád megyei főispánnak küldött ajánlás 1790. július 1- jén kelt, október 25-én pedig a pest-budai első hivatásos magyar­ színtársulat bemu­tatkozik a Várszínházban. De nem Shakes­peare drámájával! Kazinczy reményei lassan szertefoszlanak Az országgyűlés nem váltotta be a hozzáfű­zött reményeket, ahogy az úttörő színjátszók is csak két előadást mutathattak be, hogy aztán más­fél évig a hamleti mondás érvényesüljön: „A többi néma csend ... O­csóbb, másod- vagy harmadik helyre ké­rünk bilétát, a még gyenge gyertyavilágí­tásban nem sokat látunk az előadásból. A díszletek és a jelmezek nem ígérnek különleges látványosságot. A színlap jel­zi, hogy összesen öt színpadkép fog vál­takozni: a „király palotájának a grádits alja", „a királyné szobája", „az Olden­­holm szobája", „a templom kerülete", azaz a temető, meg „egy játszószínné változta­tott palota". Ezt típuselemekkel, hátterek­kel meg lehet oldani. A lll-V. felvonás végig egy díszletben játszódik, az első és az utolsó felvonás egy, a II. pedig két változást igényel, amit négy kulisszapár­ral gyorsan el lehet végezni. De csitt! Elkezdődött az előadás. A királyi palota „grádits alján" va­gyunk, éjjeli sötétség honol a színpadon. A Frenzowra átkeresztelt Francisco és Ellrich szerepében „Egy idegen", azaz műkedvelők lépnek fel, az őrök dialógu­sa indítja a felvonást. A második jelenet­ben azonban hivatásos művészek lépnek színre: a volt „elöljáró" testvére, Fejér István Bernfieldként, Jantsó Pál pedig — a későbbi nagy komikus, aki azonban most a többiekhez hasonlóan minden szerepkörben jeleskedik — Gusztáv öltö­zetében jön be a színpadra. Hamarosan

Next