A Hét, 1993 (24. évfolyam, 1-47. szám)

1993-05-14 / 19. szám

Szász János A Hmmelk($íBwsés IkverkáMu­si Hosszú hónapok, évek óta bontakozik ki, szinte szemünk láttára, közvetlen szomszédságunkban a volt Jugoszlávia tragédiája. Hosszú hónapoknak, keserves éveknek kellett eltelniük, amíg nálunk is megindult egy akció a szerencsétlenek, a földönfutók, a szülőföldjükről elűzöttek megsegítésére. Hányszor gondoltam arra, miként s hogyan juttathatnék el a bajbajutottakhoz bár egy semmi kis summát, meleg holmit, tudom és én mit, hiszen aki mindenét elvesztette, annak minden orvosság. De hát tudni vélem, miféle számítások miatt késlekedett a kezdemény, miféle akaratok szerint bénultak meg a segélynyújtást szándékozó kezek. Nincs olyan­­államrezona, mely indokolttá tehetné a szenvtelenséget, az összekulcsolt kezek politikáját. Most végre az UNICEF romániai szervezete akciót indított az egykori Jugoszlávia gyermekeinek megsegélyezésére. Én viszont továbbra is szégyellem magam, hogy mások, a szervezőképesek, oly időtlennek tűnő időn át megfeledkeztek arról: kétszer ad, aki gyorsan ad. INTERJÚT közölt velem a Népszabadság (1993. április 21), amelyet E. Fehér Pál jegyez. Egy ideje az interjúk zsebmagnók segítségével készülnek, amelyek hol megakadnak, máskor meg szalagot kell cserélni, s az alany mondandóit rögzítő riporter később emlékezetére is támaszkodik, esetleg sebten írt jegyzeteire. Nos, így fordulhatott elő, hogy amikor a szövegben a románai helyzetről esik szó, egy olyan mondat csúszott be, amit így semmiképpen sem mondhattam. Jelentése megértéséhez idézem a megelőző mondatot is:, Tehát nem idealizálom a helyzetet. De mindez másodlagos a szabadság érzéséhez képest. ’ A riporter nyilván valamit félreértett. Negyvenvalahány éves írói, újságírói munkásságom alatt ugyanis pillanatig sem szűntem meg az erdélyi-romániai magyarság, általában a nemzeti kisebbségek jogegyenlőségének szószólója lenni. Szabadság és egyenlőség számomra (is) mindig ikerfogalmak, ikercélok voltak és maradtak. 1989. december 22.-én délután ezt mondtam el a bukaresti rádióban magyarul és románul, és a romániai magyarság helyzetét nyomon követve és elemezve, sorsában és küzdelmeiben osztozva azóta sem mondok, ismétlek egyebet publicisztikámban. Ezőst nehezményezem, hogy ez a tőlem idegen mondat becsúszott, mert elrajzolja a talán leglényegesebb kérdésben vallott meggyőződésemet. Egyébként, természetesen, minden más elhangzott szavamért felelősséget vállalok, a riporter hűen jegyezte le őket. 999 IDEGESEN rebesgetnek valamit a nárciszok a kiskertben, mondom nekik, nem a házat verik szét, hanem a gázt vezetik be. Előbb az utcában rakták le a böhöm csöveket, most karcsú testvéreiket szerelik át az udvaron, le a kazánházba, fel a konyhába. Meleg lesz, meleg víz, télen melegek a szobák, okos ember nyáron készül a télre. No meg, hogy én sem vagyok a legjobb formában? Hát nézzétek, a világ egy kissé elbonyolódott: ami volt, az nincs már, és jó, hogy nincs. Ami lesz, az persze nincs még, és ez rossz. Egyelőre, két szék közt a pad alatt. Kár, hogy nem tudtok olvasni, mondom. Michnik ugyanis optimista: meggyőzően bizonyítja, hogy a kommunista diktatúrák visszatérésére nincs esély. De azt is tudnotok kell, hogy nálunk a demokrácia elve: lassan járj, majd csak elérsz valahova. Ki tudja­­ benneteket ugyan hiába kérdezlek mindig mindent megold-e az idő? Hát persze, csakhogy az időhöz idő kell, amiből az embernek nincs sok. De ez, mondtam nekik, nem tartozik a tárgykörhöz.­­ Arról nem beszéltem, hogy felmentek az árak. És a vérnyomásom. 999 LELŐTTÉK, amit a Dates című tengerikígyó-sorozatba számolatlanul sok fejezet után visszatérő másodföhős, Bobby tartós halálból való feltámadásáról mondani akartam. Annyit még - pótlásként az amerikanizmusról szóló jegyzeteimhez is -, hogy a jóképű kőolajlovagot a nézők tiltakozására és már-már dühöngő követelésére felsik­lették vissza a képernyőre. „Ne haljon megf­­­ordították a korlátoltak, a buták. Ne haljon meg, mert kikapcsoljuk a tévét!’ Ennél rémisztőbb fenyegetés egy tévétársaság vagy filmipari vállalat számára el sem képzelhető, így hát: Bobby, vissza! Hi és Petrov is feltámasztották Osztap Bendert, mert további mondandójuk volt vele, és ehhez szükségük volt rá. No de a Daliástól oly messze esik a mondandó, mint Makó Jeruzsálemtől. Tévedés azt hinni, hogy amért a buták mondanak valamit, annak értelme is van. (A tetejében most még a több éve halott családfő is újjáéledt, s most a feltámadt apa beszélget feltámadt fiával. Századrangú fércművekben is ritka teljesítmény. Örök igazság, mindennek van határa, csak az ostobaságnak nincs.1­999 HÉTFŐN DÉLUTÁNONKÉNT a Román Televízió második műsorában nagy palávereket (angolul talk show) rendeznek különféle, általában időszerű kérdésekről. Nemrég az emberi jogok és mint azok szerves része, a kisebbségi jogok voltak napirenden. Folyt, folydogált, olykor megélénkült a beszélgetés, a véleménycsere, a vita, mindaddig, amíg a kisebbségi jogokról nem került szó. Mindegy most, hogy én történetesen melyik vélménnyel értettem egyet, vagy melyikkel szálltam volna vitába. Megdöbbentett, hogy amint a kérdés maga testekre került, a résztvevőkön a nyugtalanság és az idegesség hullámzott át. Mintha a képet közvetítő készülékből a feszültség frekvenciái áradtak volna felém. A pro és kontra álláspontján lévők arcán különös vonások jelentek meg. A vitázók belevágtak egymás szavába, szenvedélyes kérdések és válaszok szikráztak, és a még nyájasak és a nyugodtak sem voltak teljes egyensúlyban, igaz, csak feltételezett valójukkal. Érződött, hogy a kérdés, amit tárgyalnak, nemcsak kényes, de már-már kínos. Ettől a hirtelen forróság, mint mikor az embert alattomban láz aszza. A harcedzett vitavezetőnek egyre-másra elbizonytalanodott máskor mindig simán folyó szövege. De miért? Honnan jön ez az enervált zavar? A múltból? Valóban nem lehet pontot tenni a történelmi rövidzárlatok miatt? Megtették angolok és franciák, németek és franciák. Nekünk mért nem sikerül? A jelen kavar össze mindent? Talán a lgnagyobb hatalom az előítéletek, ők teszik azt, hogy ne tudjuk megérteni a másikat. Előbb ne tudjuk, aztán ne is akarjuk. Egyébként a beszélgetés polgári hangvételű volt, civilizált. Az idegesség, a feszültség nyilván abból fakadt, hogy maga a kisebbségi kérdés Romániában rendezetlen. Alighanem ezt azok is tudták-tudják, akik - álláspontjuktól függetlenül - a vitában részt vettek. ••• A SZATMÁRI Friss újság egy régebbi, márciusi számában olvastam, hogy egy kis ugocsai faluban, Csedregen a faluközösség elhatározta, művelődési otthont építenek. Elképzelésük szerint a létesítmény­­ valóban létrehoznak valamit - egy közepes méretű nagyteremmel, színpaddal, egy főzőkonyhával, kamrával és alighanem (bár ezt nem említi a beszámoló) egy falatozó helyiséggel rendelkezne. Egy tíztagú bizottságot bíztak meg a terv - régi szavak jutnak eszembe, maradok a szakszerűnél - kivitelezésével, melynek szándéka olyan kulturális hajlékot teremteni, „ahol mindenki otthon és jól érezheti magát. ’ (Máriás József) Mindez kezdet csupán - teszi hozzá a cikk írója. Boldog Csedreg. És még mondja valaki, hogy nálunk senki sem pártolja a kultúrát. Irigylésre méltó fényűzési Valamennyi fény hull e kezdeményből mindannyiunkra. Ha a szorongó és szorongatott világra gondolok, a merész terv: oly hajlékokat építeni, ahol mindenki otthon és jól érzi magát... Kell-e több? ••• HA MÁR hajlékra került szó, Londonban egy kozmetikai cikkeket forgalmazó áruházlánc tenni akart valamit a hajléktalanokért, és jelentős segélyösszeggel hozzájárult ahhoz, hogy lapot indítsanak. A kéthetenként százezer példányban megjelenő képes magazint hajléktalanok szerkesztik, írják, terjesztik, árusítják. Több ezren tisztes megélhetéshez jutnak általa, a legtöbbjük lakásra gyűjt a nem várt jövedelemből, hiszen a legtöbb hajléktalan egyben munkanélküli. Nem tudom, hány lapot kellene indítani ahhoz, hogy London (stb.) hajléktalanjainak ismét tető kerüljön a feje fölé, de el kell ismernem, hogy vannak még kis csodák. A nagyobbakra egyelőre várni kell. ••• KILENCVENÉVES korában meghalt a „scrabble” feltalálója. Húsz évig várt, amíg kirakós betűjátékát szabadalmazták, hogy azután meghódítsa a világot: ma is százmillió írni-olvasni tudó játssza, a világ sajnos növekvő analfabéta tábora nyilván elesik ettől az élvezettől. A szelíd vagy mérsékelt játékszenvedély (mely csak távoli rokona a betegessé fajulható hazárdék­ának) már rég nem egyszerű kikapcsolódás, szórakozás, társaságot szervező vonzerő, hanem védekezés. Indokoltsága ugyan viszonylagos, de nem a veszélyérzet. #+# RENDKÍVÜLI dolog történt. A televízió német adásának egyik április végi műsora egy Hugo von Hoffmannsthal-verssel kezdődött, így is lehet védekezni. Mondjuk a parlagi szószátyárság, a szokvány, a semmitmondás ellen. ••• EZRA POUND egy beszélgetését olvasom Allen Ginsberggel. Az akkor még fiatal költő kérdezi az aggot, ki túl Napló ’93 fasiszta bűneiért való bűnhődésén, már visszatérhetett Olaszországba, mely szeretett, fogadott szülőföldje volt, de elkövetett bűneinek színhelye is. „Az én művem - mondja Pound Ostoba és műveletlen elejétől végéig. Legnagyobb vétségem antiszemitizmusom volt, ez az ostoba kispolgári előítélet. ’ A kevesek közé tartozott, aki nagy vétkéért magamagát elítélte. Ő fogadható el, persze, amint a dúlt lélek a huszadik század egyik legnagyobb angol nyelvű nemcsak­ költői életművét is szemétre veti. De akinek mindennel le kellett számoln, legkevesebb, hogy elveszti a maga megítélésének mértékét. Amin e sorok olvastán töprengem egy szó: kispolgár. E fogalmat s jelenséget annyian és annyiszor felboncolták, átvilágítottál elemezték s megjelölték bajok, bűnök, tévelygések mérgező forrásának. Aztán újból, előtró,, olykor egészen más előjelekkel. De mégis: hol a határ a kispolgár és a polgár között? Vajon Pound önjellemzése csak társadalmi bajjellemzés és automatizmus lenne? Persze, nem minden kispolgár kispolgári, és így tovább, a tagadások és állítások végtelen fonalán. Mindent újra kell gondolni. •M.• ZSUZSI. Az ezredik számához érkező Romániai Magyar Szónak azt kívántam, érje meg az 1001. számot is. Felhívtam Kiss Zsuzsát - kézirat ügyében -, de nem feledkeztem meg gratulálni neki. Az 1001. szám szerkesztésében még részt vett, de néhány szám múltán már nem volt közöttünk. Régóta ismertem, egy szerkesztőségben kénytelenkedtünk, őt mindegyre dobálták rovatból rovatba, és egyébként is elviselhetetlen volt az egész. "De az ő szívós, elpusztíthatatlan életkedvén nem fogott ki a rossz évek rozsdája. Legalábbis úgy tűnt. De korai halálát alighanem siettette a sok nyelni-muszáj keserűség, ki nem mondható gondolat és leírhatatlan szó, amely, íme, még a legerősebbeket is felőrölte. No persze, a lapcsinálás, a redakció mindig is gyilkos munka volt, idegtépő és a tűréshatáron túlig kimerítő. Zsuzsi is érezni kezdte az ólmos fáradtságot, amelyből azt hittük olykor, hogy nincs gyógyulás. De jött ama december vége, megszületett az új lap, és ő kivirágzóit. Szerkesztett és írt fáradhatatlanul, mintha azok a gyötrelmes évek leperegtek volna róla. Báját még a temérdek munka, vesződség, bosszúság se tudta elhalványítani, ő volt az, akinek minden sorából, gesztusából, egész kitartó munkásságából talán a leginkább volt kiolvasható-érezhető: így igen, most már érdemes! Tudott szigorú is lenni, erélyes, kemény szervező volt, igazi szerkesztő, aki tudta, hogy keze körül naponta egy lélektől lélekhez szóló varázslatos szerkezet születik. Régóta ismertem, de Marosi Barna nekrológjából döbbenek rá, mennyi mindent nem tudtam róla, így visszafelé pillantva mindig ránk kiáltanak vészes felületességeink. A folyosó üres, Zsuzsi jön szembe, Zsuzsi soha többé már nem jön szembe velem. Izig-vérig újságíró volt, aki vállalta a lapcsinálás legnagyobb kihívását: a tünékenység kockázatát. Egy lapszám huszonnégy óráig él. De nem az újságíró emlékezete. V A HÉT □ Társadalom □ Művelődés □ Tudomány □ Környezetvédelem □ Grafikai szerkesztő: GYARMATH ANNAMÁRIA, Q7rtrl/Qf7+Aran ce Ri iroe+i QQ _ Ri iSzoroc+ R.Q Pia+a Procoi I ihoro 1 — Tór 1 Te»lí»'f^\nszámaink­• Főszerkesztő GÁLFALVI ZSOLT Főszerkesztő-helyettes ÁGOSTON HUGÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bucureşti 33 - Bukarest 33. Piaţa Presei Libere 1. - Szabad Sajtó Tér 1. Telefonszámaink: 618 49 39, 618 03 65. Postai irányítószám: 79776. Postafiókszám: 33-39. Külföldi előfizetések: ORION SRL, Bucureşti, Sect. 6, Splaiul Independenţei Nr. 202 A. Telefon: 617 34 07. Kiadóhivatal: Sajtó-, Reklám-, Nyomtatványügyi Igazgatóság. Igazgató: VLADIMIR ULIERU IQIIDON Számítógépes szedés (Gedő Eszter, Tóth Andrea) Nyomda­ és tördelés (ADRIANA ŞULEA) Progresul Românesc / 1993. május 14. A HÉT 16

Next