A Hét, 1995 (26. évfolyam, 1-48. szám)

1995-12-22 / 45-48. szám

Méliusz József 9-[b­orús ]\[apló ]. 1942. június 22. - 1943. június 21. Válogatta, jegyzetekkel ellátta és közzéteszi: Borosa János KOLOZSVÁRRÓL levelezőlap. Sz(ent­­imrei) J(enő)1. Úgy ért minden sor, minden név, mintha sebeket égetne belém. Itt élek, bezárva, mint egy kutya, elvágva a világtól és az élettől, magamba temetve, akár egy bolondokházában, és nincs hová kitörnöm. (...) A SZOVJET OFFENZÍVA három napja tart.­ A Vörös Hadsereg szünet nélkül halad előre. Sztálingrádra százhúsz napi embertelen küzdelem után rávirrad a felszabadulás. (...) TOULONT LEROHANTÁK A NÉMETEK, és a francia flotta, a kontinens ott veszteglő legnagyobb tengeri ereje, mintha egysze­riben az egész világot felrázó tanújelét akarná adni az élő, az ellenálló Fran­ciaország hősiességének. A flotta tisztjei és legénysége elsüllyesztette az egysé­geket(...) Az 1937-BEN ÍRT Ének 1437-ről című versemet ismét átírtam, leegyszerűsí­tettem. (...) KÖNYVKERESKEDŐM karácsonyra új magyar könyvvel kedveskedni nem tudott, de felért a hiányzókkal egyetlen kitűnő füzet, a figyelmesség, ahogyan felajánlotta a pesti könyvújdonságok legújabb jegy­zékét. Minden név, minden könyveim a képzelet számára csodálatos világ. Itt, ahol a bécsi döntés óta nem láttunk csak elvét­ve csempészett új magyar könyvet. Olyan ez a katalógus, mintha a sarki jégbe ékelt, éhhalál fenyegette kutatók váratlanul egy világvárosi békebeli élelmiszerüzlet árujegyzékére bukkannának. Mit tudják azok odaát, mit érezhet itt ebben a barlangban az ember, ha az új könyvcímeket falja szemével: Babits Hátrahagyott versei, Illyés Kora tavasz, Móricz Árvácska, Nagy István A szom­szédság nevében, Nagypál István Buda­pest nem felel, Veres Péter Falusi krónika, Szerb Antal A világirodalom története, Ortutay Magyar népművészet, Justh Zsigmond naplója... De ne keseregjünk. A bizalomra több az okunk, mint valaha... LEVELET KAPTAM Pestről Dési Huber Istvántól.­ Délután háromkor kopogtatott a postás, épp a Magyarokat­ olvastam, épp a népi kultúráról szóló, számomra, polgári alkatomnak tanulságos részt. A levél egy része a költőről szól, hírt ad arról, hogy főszerkesztő lett a Nyugatnál, illetve a Magyar Csillagnál­, azóta - írja barátom - morózus lett és bogaras, nagy ember, a magatartásában, kifelé is. A levélíró felrója neki Flórát, felássa a József Attila-Illyés Gyula vitát. Valamikor bizonyára analizálni fogják viszonyukat. Az, hogy ki a „na­gyobb”, nevetséges kérdés. Dési Huber István festette meg, József Attila halála után Illyés és József Attila kettős arcképét. A fényképmásolat hát­lapjára ezt írta a festő: „Tulajdonképpen ezt a címet is adhatnám e képemnek: Viharmadarak.’'Az ülő, nyitott könyvet tartó Illyés mögött némileg elmosódottan, a könyvre szegezve tekintetét, mégis szinte látomásszerűen ott áll József Attila, a háttérben, asztalon serleg, nyilván a méregé és a halálé, amivel ez a világ a költőt kecsegteti, s a falon Dési Huber egyik legszebb képe, a jelképes vörösfedelű tanyai házzal­­ bívó paraszt a pusztasággal és a kegyetlen gomolygású éggel szemben kezeit hajához emelvén. A háttérnek ezzel a hangsúlyos részével a Viharmadarak között nyilván Dési Huber is jelen van, nem arcmásával, emberi lényegével, harmadiknak. Emlékszem utolsó találkozásomra József Attilával a Körúton, néhány hó­nappal halála előtt. Többször beszélgettem vele a Szép Szó, szerkesztőségében. Bensőségesen érdeklődött az erdélyi irodalom, Gaál Gábor, a Korunk iránt. A József Attiláról szóló hírek torzak, állapítottam meg mindjárt első találko­zásunkkor. Szorongva fogtam vele kezet, mert azt is mondták róla, hogy pökhendi, fölényes, kellemetlen. Az a József Attila, akivel én találkoztam, megszégyenítően szerény volt, halk szavú, akkor már komor. Utoljára, mondom, a Körúton láttam, köszöntem neki, különös csodálkozó szemekkel nézett rám, mintha álomból riasztottam volna fel. Nem mertem hozzá lépni, megállítani az utcán, ezt ildom­talannak találtam, holott hát erdélyiként bármelyik más pesti íróismerősömhöz gátolatlanul közeledtem volna. Mindketten tovább mentünk. Én mintegy húsz lépés után izgatottan megfordultam, hogy messziről vegyem szemügyre, sosem láttam még egészében, a távolság pers­pektívájából törékeny alakját. József Attila ugyanabban a pillanatban fordult meg, és mind a ketten szégyenkezve kaptuk el a fejünket. Néhány lépés múlva újra meg­fordultam. Határozottan emlékszem: nagyon nyugtalanná váltam. József Attila ott állt, messziről tág szemekkel meredt rám. Ijedten tovább siettem. Nem mertem többé megfordulni, órákig az volt az érzésem, hogy követ. Másnap tudtam meg egyik szerkesztőtársától, hogy nagyon beteg... ILLYÉS NAPLÓJÁNAK utolsó mondata: az a vigasztaló, hogy aki a szegények és elnyomottak útját követi, az nem tévedhet el az eszmék hegy­völgyeiben sem. Mit féltesz hát engem? - kérdi Illyés. KÉT HÓNAPIG egy sort sem írtam a naplómba.- Bizonytalan és nehéz napokat éltünk át. S(alamon) J(óska) a hadbíróság börtönében várja a tárgyalást és az ítéletet, bár barátaink szerint a sziguranca jegyzőkönyvei alapján nem kétséges, hogy felmentik - feltéve, hogy idejekorán kapcsolatot találnak a hadbíróság tagjaihoz is. A tárgyalást egyik napról a másikra halogatják, valószínűleg utasításokat vár a bíróság Bukarestből.(...) ARADRÓL érkezett most borzasztó hír. Sz(abó) Á(rpád)ot és P(alásth) J(ózsef)et letartóztatták. M10 Mind a kettő régi Madoszisza. (...) SZ(ABÓ) Á(RPÁD) MEGHALT. Az itteni katonakórházban szenvedett ki. Nővérével azt közölték, hogy vérmérgezésbe halt bele. A belvárosi temetőben nyugszik. SZ(ABÓ) Á(RPÁD)OT MEGÖLTÉK. Arad egy külvárosában bukott le, Gájon. Illegális találkáról igyekezett a város felé. Egy utcasarkon vasgárdisták után kutató detektívek karjai közé futott. Menekülni próbált. Elfogták. A rendőrségen derült ki, hogy a románul nem tudó fiatlemberben kommunistát fogtak el.(...) BEIDÉZTEK a szigurancára Ramneantuhoz, a hírhedt kommunista­verőhöz. A S(alamon) J(ózsef) ügyében nyert tapasztalatok alapján nem a rendőrségen jelentkeztem, hanem K(ende) ügyvéd barátom11 kíséretében a véreb ügyvéd bátyjánál, kivel egyszerűen és tárgyilagosan üzletet kötöttem, előbb megérdeklődi, miért idéztek be az államrendőrséghez, ezért tekintélyes „ügyvédi honoráriumot” kér, az anyagiakra vonatkozó további részletek viszont az »ügytől« függnek. TEHÁT: A SZIGURANCA belügyminisz­teri intézkedés értelmében a városban tartózkodó politikai gyanúsakról kimutatást köteles összeállítani. Én is ezen a listán szerepelek, a politikai rendőrség osztály­­vezetője ezenkívül „szemtől szembe” szeretett volna velem már régebben találkozni. Negyvenezer lej ellenében rendbeszedik a rendőrségen a törzsla­pomat, és nem küldenek rólam jelentést a belügyminisztériumba. A negyvenezer lejt lefizettem. A törzslapon „kitűnő” minősí­tésem volt. Elsősorban kommunista. Ez közismert irodalmi tevékenységemből állapítható meg, és abból a tényből is, hogy az utóbbi esztendőkben szinte kizá­rólag „obskúrus” zsidó társaságban forgolódom. Angol kém. Ez a feltevés abból következik, hgy a bécsi döntés napjaiban Erdélyből újságíróként én tudósítottam a Reuter ügynökséget. Magyar irredenta, ami abból következik, hogy Magyarországon többször jártam, be levelezést folytattam Budapesttel, és­­ házunk bejáratát tüntetően egy faragott székely kapu díszíti. A rendőrügynök maga is veszedelmes embernek tart, és figyelmeztet: jól ügyeljek, mit cselekszem, mert bár most elsüllyeszti törzslapomat, rajtam tartja a szemét. A mozgalom egy időre „nyugalomba helyez", de ugyanakkor munkát is ad. B(ányai­ L(ászló)val megbeszéltem, hogy dél-erdélyi körutazásra indulok, megkere­sem az ittmaradt írókat, kitapogatom, milyen a dél-erdélyi magyarság han­gulata­...) FÜST MILÁN12 verseit olvasom ismé­telten és különös gyönyörködéssel. Évente ugyanazokat az álmokat látom. Készülő­döm az utazásra. Arad, Enyed, Szeben, Brassó. Mintha csak azt írnám le: Buda­pest, Bécs, Salzburg, Zürich, Párizs... HÁROM HÉTIG utazgattam Erdélyben. Szemlér Ferenc13 biztatására tapaszta­lataimból könyvet írok. Már tervezgetem is a fejezeteket, és rendszerezem jegyzete­imet, történelmet és városrajzokat olvasok, hogy minél tágabban foghassam át a kérdést, amelyet a könyv egyelőre tervbe vett címe jelez: Sors és Jelkép. Az itt, Dél- Erdélyben élő magyarságnak a románoktól eltéphetetlen sorsáról is akarok írni, s jel­képekről a történelemben és a mában, amelyek nemcsak közös múltra, de közös jövőre is utalnak. KÖZBEN Kárival együtt Thomas Mann összes novelláit olvasgatjuk, mintegy szigetet és pihenőt keresve felzaklatott benső életünkben. Azt kérdezi Klári, miért kedveli annyira az író az egyes szám első személyben való formát? Nyilván azért, vélem, mert a polgári író végső fokon csak önmagát írhatja meg, de ha osztályalkatán túl is növekszik benne a realizmus ereje, akor sem írhat egyebet, mint minden író, a benne, a rajta keresztül érlelődött valóságot, amellyel mindenképpen a legszemélyesebb viszonyban van. KLÁRIVAL folytattunk beszélgetésünket Thomas Mannról, és hirtelen rádöbbentem, miért nem haladok regényemmel14, miért nincs rá erőm, hogy megtartsam a tárgy­hoz a tolsztoji személytelenség távolságát. Igen, alkatom polgári. Ha egyes szám első személyben írnék, egyszerűbb volna lélektani helyzetem, jobban belehelyez­kedhetnék a cselekménybe, a figurákba. A monológ interieur-t a polgári regény utolsó szakaszában fedezték fel a franciák. Márai, az elkésett polgár is ebben a formában képes magát a legjobban kifejezni. Minden könyve egyetlen, hosszan ömlő vallomás. Nemcsak a párbeszédek alakulnak ugyanabból az anyagból, a szereplők is egyazon anyagból gyúrtak. Ezt az annyi­szor félbehagyott könyvet, azt hiszem, csak akkor fejezem be, ha elölről és egyes szám első személyben írom újra... MEGKEZDTEM a dél-erdélyi utamat rögzítő Sors és Jelképei. Egyes szám első személyben. Az első fejezet könnyed­séggel mintegy magát alakította. Láz és öröm az írás, teljes elmerülés. Itt ismét ma­gamról beszélek, mint első könyvemben, a Város a ködben lapjain. Ez a „magam,” ugyanúgy azonos a valósággal, mint a napnak a lencsén átszűrt és sűrített sugara. KÖNYVEM második fejezetét írom.(...) írom a könyvet, s egyre nyilvánvalóbbá válik számomra, hogy nem feltétlenül az az érdekes, ami rendkívüli. Ellenben a feladat: bármit rendkívülivé tenni. A valóság legapróbb részletei is rendkívüliek, ha a valóságot kitevő részként ábrázoljuk őket. Az első fejezetben a behívástól való rettegésről írtam. Ma megkaptam a behívót. ISMÉT KATONA VAGYOK. Ezúttal nem az ezred gyógyszertárában tevékeny­kedem, hanem a város határában, az ezred két holdnyi zöldséges kertjében.(...) A kert, amelyet több-kevesebb fáradsággal megművelünk, patak mentén fekszik, ide látszanak a gyárak, a kémények, a tornyok. A vályogkunyhót, amelyben a katonák laknak, repkény futja be. Előtte hűs lugas. Deszkából ácsolt asztalán javítom kéziratomat, egy farönkön jegyzetelek és olvasok.(...) AZ ITTENI MAGYAR POLGÁRI KÖ­RÖKKEL, főleg az egyetlen romániai ma­gyar napilapf­ő szerkesztőségével a szer­vezet utasítására vettem fel a kapcsolatot. Az újságírók egy része németellenes,de mint általában „antihitleristáink”, félnek az oroszoktól. V(ita) Zs(igmond)dal16 Enye­­den találkoztam, ő fejezte ki a legponto­sabban ezt a magatartást. Azt mondotta, hogy nemzeti szellemtől átitatott francia forradalmi hármas jelszó híve. Ennek a beteljesedését várja Európától, de ugyanakkor nem hallgatja el, hogy a szláv veszedelem a magyarság létét fenyegeti. Miközben a szerkesztőségnek sorozatos kellemetlenségei vannak a fasiszta cenzú­rával, főleg a DNB (Deustches Nachrichten Büro) jelentések mellőzése miatt, nem mulasztja el a lap a szláv veszedelemről szóló cikkekkel az antikommunista arcvonalat erősíteni. A szervezetnek nincs kifogása ellene, hogy álnéven csempészek be cikkeket a lapba. Ettől a lap németellenes és Kállay politikáját követő szerkesztője nem zárkózik el.17 F(ILIP) E(RND) most negyvenöt éves. Egyik napról a másikra rajzolni és festeni kezdett. Ez a kényszer úgy ragadta el, mint valami láz vagy betegség. Különösen szürrealista rajzai tanúskodnak forró és gazdag képzeletről. Hat hónap alatt hatesztendős fejlődést száguldott be.(...) A SORS ÉS JELKÉP eddig csak ön­magammal folytatott dialógusok sorozata. A szavak és a művek végső fokon persze hogy csak a világgal és önmagunkkal folytatott beszélgetések. Az olvasó ezeket hallgatja ki és lesi meg. Az írás és az olvasás az egyes embereket köti össze, de az író humanizmusán múlik, hogy a humánum közvetítője maradjon. ELOLVASTAM Sőtér István 18 (Szemlér ajánlotta) regényét. Képzettársításainak áradó bősége komolyan hat rám. Megdöbbentő, mennyire azonosak irodalmi élményeink. Pontosan meg tudom mon­dani, hol verődik vissza írásából Proust és hol Gide. A polgári származású írónem­zedéknek ez a nagy önelemző áradata feltétlenül hasznos. A háború utáni új és más jövőbe úgy kell belépniük, hogy individuális problémáikat feloldották, készek és képesek a valóság egyete­mességével való találkozásra, készek és alkalmasak új értelmiségi hivatásuk betöltésére. Persze korántsem azt állítom, hogy az önelemző nyugati írók iskolája az egyetlen vagy a kizárólagos út e cél felé. Talán ellenkezőleg, ez késleltető kitérő lesz. Még az is kétséges, hogy ennek az iskolának lehet-e több szerepe annál, hogy hozzásegíti a polgári osztályeredetű írókat osztályélményük tisztázásához. Már amennyiben ezek az írók nem csak kifelé törekszenek osztályukból - ne feledjük, Gide is kifelé törekszik. Gide Prousttal alapjában kritikusa a saját társadalmi rétegének. De mindketten elsősorban­­ művészek. 1 Szentimrei Jenő (1891-1959) - költő, író, újságíró 2 1942. nov. 19-én kezdődött. 3 1942. nov. 27-én. 4 Dési Huber István (1895-1944) - képző­művész 5 Illyés Gyula: Magyarok (naplójegyzetek), 1938. 6 Valójában társszerkesztője volt a Nyugatnak és szerkesztője az örökébe lépő Magyar Csillagnak (1941-1944). 7 Kozmutza Flóra (1914-1995) - pszichológus. 1939-ben ment feleségül Illyés Gyulához . Irodalmi és társadalomtudományi folyóirat (1936-1939), felelős szerkesztő Ignotus Pál és József Attila. 9 Hozzávetőleg 1943. februárjában és márciusában. 10 Az utóbbi nevét nem sikerült megfejteni. 11 dr. Kende József, a Thomas Mann ellen 1936-ban indított temesvári plágium­perben az író védőügyvédje volt. 12 Füst Milán (1888-1967) - költő, író, esztéta 13 Szemlér Ferenc (1906-1978) - költő, író, műfordító, kritikus 14 Város a ködben 15 A Déli Hírlap Temesvárt jelent meg 1925-44 között, 1941-44 között a Magyar Népközösség lapjaként. 16 Vita Zsigmond (1906-) - művelődés- és irodalomtörténész, kritikus 17 1943. júliusában Virágh Miklós néven jelentek meg Méliusz-írások a lapban. 18 Sőtér István (1913-1988) - író, iro­dalomtörténész, esszéista

Next