A Hét, 2004 (2. új évfolyam, 5-52. szám)

2004-03-25 / 12. szám

Vízvilág Ezen a héten volt a víz világnapja, pardon: a Víz Világnapja. No meg a Meteorológiai Világnap. (Elgondolkoztam egyszer, mennyi mindennek van, kellene hogy legyen világnapja, egy esztendő nem is elég, óhatatlanul egybe is esnének ilyen napok, mondjuk a Fizikusok Világnapja és a Fókák Kipusztulása Elleni Harc Világnapja, s nálunk mindkettő a Konkolybetakarítás, esetleg a Trágyahordás Napjával.) Ez a dolog a vízzel azonban tényleg nagyon komoly. (Elgondolkoztam, pontosabban felháborodtam többször a ’komoly’ szó gyakori használatán, rengeteg jelző helyett használják ezt a ’komoly’-t, van komoly tanulmány és bankbetörés, vakbélgyulladás és tapasztalat, holott sokszor csak nagy, jelentős, számottevő, szép, fontos, megfontolt, súlyos dolgot akar mondani az illető.) A vízzel az a baj, hogy fogy. Megbolydult a körforgása a természetben. A globális felmelegedés egyik súlyos következménye, hogy a világ mind több térségében kell (ivó)vízhiánnyal számolni, miközben máshol - vagy éppenséggel ugyanott - árvizek pusztítanak. Hogy egyebet ne mondjak, borúlátó forgatókönyvek szerint húsz év múlva kiszárad a Duna. (Az Arai-tóval ez már megtörtént, eléggé apokaliptikus, ahogy a tófenék először cserepesen kiszárad, majd elsivatagosodik.). A víz az élet alapja, azonkívül nélkülözhetetlen az autómosáshoz. Eszembe jut, mert nem tudom elfelejteni, mit mondott Vlagyimir Zsirinovszkij a jövő háborújáról. Bukarestben faggattuk geostratégiai elképzeléseit illetően, s akkor fejtette ki, hogy a jövő háborúit a vízért fogják vívni. Az oroszok ebből a szempontból jól állnak, a Bajkál-tó édesvíz-tartaléka, elvenni földkerekség legnagyobb , nagyon lehet tőlük. (Bushék pedig egy körrel ebben is elmaradva, tovább hajtanak a kőolajra.) A sejk halála Van valami képmutatás abban, ahogy az egyes európai kormányok és politikusok elítélik Ahmed Jasszin sejk megölését. A Hamasz terrorszervezet szellemi vezetője volt a pokolgépes, öngyilkos merényletek civilek elleni széleskörű alkalmazásának kiagyalója, stratégája, gyilkosságok hosszú sorát hajtatta végre! Mármost miért ne lehetne a terrorizmus elleni harc sikereként elkönyvelni a kivégzését? Igaz, hogy a gyermekkori balesete óta mozgássérült és szinte vak Jasszin öregkorára már aligha maradt „aktív”, de szavára százak mentek a halálba gondolkodás nélkül. Megöletésének konkrét körülményeinél feltételezhetően fontosabb annak üzenete. A kérlelhetetlenségre, még ha az csupán jobb alkupozíció kivívását célozza is, csak szintén kérlelhetetlenséggel lehet válaszolni. Vannak helyzetek, amelyekben nincs középút. (Annál fontosabb viszont felismerni és megkeresni a józan mértéktartás lehetőségét más helyzetekben, ahol igenis van középút.) Másfelől persze szólhattak Jasszin meggyilkolása ellen reálpolitikai érvek. Abraham Póráz izraeli belügyminiszter például ellenezte a merényletet, minthogy Jasszin sejk egyben vallási vezető is volt, a bosszú tehát a világ minden táján a zsidók, a zsidó civilek ellen fordulhat, s közösséget vállalva a Hamasszal, a többi iszlám szervezet, az al-Kaida, a Hezbollah is irtóhadjáratba kezdhet. De hát enélkül nem ezt tette volna, teszi? Ugyanakkor - olvasom az elemzéseket - Jasszin halálával, a Hamasz megingásával erősödhet Jasszer Arafat és a Palesztin Felszabadítási Front szerepe. A kérdés az, hogy a harc felfokozódása és eszkalációja kedvez-e a terrorizmus elleni erőknek. Jól tettee Izrael, hogy „megnyitotta a pokol kapuit” ezzel a célzott likvidálással? Elméletileg lehet, hogy igen minél nyíltabb a küzdelem, annál nagyobb az esély arra, hogy a fejlettebb haderő legyőzi a terroristákat. Egyébként furcsa érdekesség, hogy végül is a rengeteg baj abban a térségben milyen kis területre összpontosul. Gáza övezetben - amelyet egyébként az izraeliek elhagyni készülődnek - mindössze ötezer zsidó telepes és másfél ezer palesztin él. A Jasszin elleni merénylet kitervelője és irányítója Ariel Sharon izraeli miniszterelnök ottani rezidenciájából távcsövön nézte végig a helikopteres katonai támadást. Billiárd az interneten A játékidőt be lehet állítani. Minél gyakorlottabb az ember, annál türelmetlenebb, sajnálja az időt, mind rövidebbre állítja be. Néha mégis játszom hosszabb partikat is, egy lépésre húsz másodperceseket például. Közben lehet egy kicsit levelezni. Kezdő angol létemre a minap azt kérdezi egyik játéktársam: szintén Kentucky déli részéről vagyok-e? A kiejtésemről jött rá? Hisz attól a néhány szótól, amit a disznó szerencséjéről leírtam, akárhonnan való lehettem volna (ötödik osztályos tanuló). No, írom válaszul: „No, Balcans”. Érdekes módon van fogalma a Balkánról. Sőt, kérdi, hogy komoly-e a baj. írom válaszul, hogy igen. Az is. Serious. Ajánlások Említettem már, milyen kéjes örömet érzek régi lapok olvastán, trancsíroztán. Mily áthallásokkal, aktualitásokkal, érzelemkeltésekkel köszönt meg a múlt, az értelmezés milyen lehetőségeit világ, t. 'lantják föl a véletlen asszociációk. Látom például, hogy egy híján húsz évvel ezelőtt, 1985 márciusában Kalász Márton a Magyar Nemzet, Döbrentei Kornél a Népszava hasábjain közöl verset. Előbbi, ma a Magyar Írószövetség elnöke, versét Kosztolányi Dezső emlékének ajánlja. ,,(■■■) / én persze képükkel töltekezem,/ nem állhatok föl innen így elevenen,/helyem a képben: nem alvó, sem mohó,/gondolat-fölsértő távolodó. ” Utóbbi, ma cukorbeteg antiszemita, azt írja verse elé: In memóriám Kormos István: ■ „Eltelve, lustán emészt a temető./ A templomtorony vádlón fölmeredő mutatóujj a méla Pannon tájban./ Mióta nem vagy, napfogyatkozás van.” Azon gondolkodom,mit szólna az írószövetségben kirobbant mostani botrányhoz Kosztolányi Dezső (Karinthy Frigyes legjobb barátja), mit szólna Kormos István. És sejtem a választ. Meg hát, apropó! Kit is szavalnak manapság nálunk?! Kit „mondanak” különböző ünnepi alkalmakkor? Statisztika is készíthető akár, sokatmondó arra nézve, hogy milyen nagy arányban kap hangot a kesergő nemzeti romantika, a sérelmes öntudat - ezzel szemben igazán nagy költőink (Dsidától Székely Jánosig és - miért ne? - a jelenkoriakig) csak elvétve szerepelnek a műsoron. Hogy a legeslegnagyobbjainkról, Petőfiről, Aranyról, Adyról, József Attiláról, akár Kosztolányiról ne is beszéljünk. Elavultak? Ezzel szemben az egyik színházunkban idén, március 15-én büszkén szavaltak Döbrentei Kornélt. Az embert elfogja a mélykeserv, ha arra gondol, hogy miféle szándék áll e valóságos provokáló állásfoglalás mögött. Hisz mi köze lehet egy egyáltalán nem élvonalbeli költőnek a mi március 15- énkhez? Mivel érdemelte ki, hogy őt szavalják? A budapesti zászlóégetéses tüntetésen elmondott antiszemita förmedvényeivel? Döbrentei és a Talpra magyar!? Oda hív a haza, a gyűlöletbeszédes tüntetésre? Lapkivágataim rendezése közben, a két idézett verssel egyidőben találom meg Hubay Miklós expozéját, amelyet az akkori elnök 1986 végén tartott a magyar Írók Szövetsége tisztújító közgyűlésén. A mai magyar író és az idő ezt a címet kapta az Élet és Irodalomban az esszének is beillő előadás. (Az egy működő írószövetség volt, a történtek után, a működ miatt, a mostani aligha járatható.) Beszámolója végén Hubay Ady fohászát idézi: „Halj meg már bennem, te civódó magyar,/ Békétlen Koppány, honn ördögök fia,/ Komédia, minden komédia/ Nézzetek immár nagyobbakra is.” Van-e kinek ezt mondani ma? egyfelől és másfelől ÁGOSTON HUGO A Hét megrendelhető a szerkesztőségben! Előfizetési díjak: belföldön: - Magyarországon: 40.000 lej egy hónapra 500 HUF egy hónapra 100.000 lej három hónapra 1500 HUF három hónapra 470.000 lej egy évre 6000 HUF egy évre Bankszámla: ROL 251101.107704007284012 Banc Post EUR 2511001.207704007284003218 Banc Post USD 251101207704007284013002 Banc Post Fontos! Az előfizetési díj tartalmazza a postaköltséget is. Maros megye legolvasottabb napilapja! NÉPÚJSÁG KÖZÉLETI NAPILAP a jövő heti kérdésünk Underground. Zene a fű alatt 11/12 · Zsugorodunk PAPP SÁNDOR ZSIGMOND két teljes napja, hogy gyakorlom a katedramászást. Hogy érthetőbb legyek: van a Holt Költők Társasága című filmben egy olyan jelenet, amikor az önállóságra nevelő tanár azt javasolja a bátortalan tanítványainak, hogy időnként nézzék meg ugyanazt a dolgot más szemszögből is. Mer az úgy jó. És hopp, felmászik a katedrára. Szóval, mászom én is, még ha elvileg is, csak úgy a fejemben, teoretice, föl, föl a katedrára. Merhogy valamiképpen nekem is viszonyulnom kell az általános zsugorodáshoz. Merhogy nem elég, hogy folyamatosan fogyunk népnemzetileg (például egyre kevesebb írónk van, aki méltó Ady és Petőfi örökségéhez), de a kedvenc lapjaim is elkezdtek zsugorodni. Előbb a Krónika, aztán A Hét, igaz, neki csak a margója lett kisebb, de hát oda szoktam jegyzetelni, most pedig már azt sem lehet, ujjnyival kisebb az egész. Szóval, megyünk össze rendesen. Ilyenkor kell mászni. A magaslati érzés jót tesz. Itt jöttem rá, hogy nem minden egyértelműen rossz, ami zsugorodik. Mindez a fejlődés fokmérője is lehet. Minél kisebb egy telefon vagy egy számítógép például, annál menőbb az egész, lehet vele villogni a haverok előtt. (Vonatkozó történet: Mi van a kezemben, kérdezi a japán gyerek. Hifi torony, felelik. Jó, jó, de mennyi?). Szóval azért kicsi (és puha), mert fejlett. Kevesebbet kell olvasni, az info mégis átmegy az ember fején. Már csak arra várok, hogy valamelyik bolsinacionál népszakértő kitalálja, hogy azért fogyunk mink is, mert időközben elhull a férgese, kirostálódik a selejt, ami viszont marad, az , már annyira töményen elit és kisebbségi, hogy az már szinte kibírhatatlan. Persze, itt lent, a padok szintjén, egészen más a helyzet. Pénzhiány van és elszomorító kompromisszumok. Ezt pedig csak minél kisebb felületen lehet eladni. Ettől érzi az olvasó, hogy egyszer csak menthetetlenül zsugorodni kezd valami a fejében. Előbb csak az agykéreg, majd lassan, lassan a koponya is, a csontok. S amikor már a tenyere is vagy kétszer körbe éri a fejét, megáll, bólint és nem remél. Elérte fejlettsége tetőpontját. a hét 2004. március 25.