A Hét, 2005. július-december (3. új évfolyam, 27-52. szám)

2005-08-18 / 33. szám

(folytatás a 7. oldalról) Ne mondd: éppen ebédre várnak. Ne mondd: nemsoká'gyermekem lesz. Ne mondok ifjú vagyok s szerelmes. Ne mondd: még csak tegnap temettem. Ne mondd: vén vagyok s tehetetlen. Ne mondd a dolgom ezer más ma, ne merd mondani, hogy hiába Ez a követelménysor a kommunista hatalom militarizáló elképzelései közé il­leszkedik az uniformizált tömeg minden egyes tagjának állandó készenlétben kell állnia arra, hogy a potenciális veszélyeket elhárítsa, illetve egyáltalán arra, hogy a felsőbb utasításokat teljesítse. Az antológiából kirajzolódó kép nem mutat igazi alternatívát az egyszerű szer­kezetű, retorikusan és dichotomikusan építkező versbeszédhez képest. Figyelme­sen olvasva a szövegeket, meg lehetne ta­lán állapítani néhány „fokozatot” abból a szempontból, hogy mennyire „teljes” a versek azonosulása a párt üzeneteivel, mi az, amit az öncenzúra egyáltalán beenged a versek terébe, mennyire hajlandóak a gyűlölet retorikájára is építeni a szerzők Nem meglepő, hogy ennek a skálának az „enyhébbik”, kevésbé elkötelezettnek mu­tatkozó felében a kötet legidősebb és a leg­fiatalabb költőinek némelyike helyezkedik el (Tompa László, Endre Károly, Bajor Andor, Kányádi Sándor, Székely János, Páskándi Géza). Ez nem azt jelenti persze, hogy a korszak költészetének tipikus je­gyei ne lennének jelen az ő verseikben is. Oppozícióról, alternatív jellegű megszó­lalásról semmiképpen sem beszélhetünk esetükben. Csupán arról van szó talán, hogy a tipikus jegyek kevésbé központi, kevésbé látványos szerepet töltenek be az antológiában szereplő verseikben. Részlet egy hosszabb tanulmányból, amely a Sapientia-KPI támogatásával készült. KÖNYVÉSZET ■ BUDA Attila (2002): A vas és az acél országa. Im L. Simon László (szerk.): Munkás,paraszt, ér­telmiség munkaverseny lázában ég! Agitatív antoló­giaköltészet Magyarországon 1945-1956. Buda­­ pest, Korona Kiadó, 5-27. ■ CORDOŞ, Sanda (2002): Literatura intre revoluţie şi reacţiune. Problema crizei în literatura română şi rusă a secolului XX Cluj-Napoca, Biblio­teca Apostrof (Ed. a II-a adăugită) ■ DERRIDA, Jacques (1995): Marx kísértetei. Az adósállam, a gyász munkája és az új Internacio­­nálé. Pécs, Jelenkor Kiadó ■ EDELMAN, Murray (1998): Politikai ellen­ségek konstruálása. In: Szabó Márton (szerk.): Az ellenség neve. Budapest, Jószöveg Műhely Ki­adó, 88-123. (ford. Erdei Pálma) ■ GUYOT, Adelin - RESTELINI, Patrick (2002): Arta nazistă. Bucureşti, Corint ■ KULCSÁR SZABÓ Ernő (1994): A magyar irodalom története 1945-1991. Budapest, Argu­mentum Kiadó (Második kiadás) ■ LÁNG Gusztáv (1981): Antológia. Im Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexi­kon. I. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 69-76. ■ L. SIMON László (2002): Utószó. In: Uő (szerk.): Munkás, paraszt, értelmiség munkaverseny lázában ég! Agitatív antológiaköltészet Magyaror­szágon 1945-1956. Budapest, Korona Kiadó. 421-423. ■ MENYHÉRT Anna (2002): „Amit mi mon­dunk, az a te szavad”. Alföld 53.10.107-112. ■ OSMAN, Fernanda Emanuela (2004): Note despre poezia agitatorică a anilor ‘50. Caietele Echinox. VoL 7. Cluj-Napoca, Ed. Dacia. 48-64. * A könyv szerzői: Anavi Ádám, Bajor Andor, Bárdos B. Arthur, Bodor Pál, Endre Károly, Fosztó Sándor, Gréda József, Hajdú Zoltán, Horváth Imre, Horváth István, Kányádi Sándor, Kiss Jenő, Létay Lajos, Majtényi Erik, Márki Zoltán, Páskándi Géza, Salamon László, Szabédi László, Szász János, Szemlér Ferenc, Székely János, Sziklai Jenő, Tompa László. ■ 8 III/33 1. A történetírás a múlt feltárásának és értelmezésének tudománya és művé­szete. 1.1. Mint minden szakterület, a tör­ténetírás is az arra kiképzett szakembe­rek feladata. 1.2. Mint tudomány és művészet, a kisebbségi történetírás (is) korának szü­lötte. 1.3. A kisebbségi történetírást végző szakemberek is részei társadalmuknak. 2. A kisebbségi történetírás állapota a kisebbségi társadalom identitástudatát tükrözi. 2.1. A modern nemzeti és többségi társadalmak mítoszvilágához hasonlóan a kisebbségi társadalmaknak is megvan­nak a maguk mítoszai: a kezdet mítosza, a saját áldozatszerep mítosza, az egység mítosza, a (kisebbségi) nemzet halálá­nak mítosza, a veszélyes idegenek míto­sza stb. 2.2. Saját mítoszaihoz való viszonya (felismerésük, tagadásuk, dekonstrukció­­juk vagy épp gondozásuk) megfelel a ki­sebbségi társadalom önmagáról alkotott képének az adott pillanatban. 2.3. Ez a hozzáállás ugyanakkor vá­lasz a többségi társadalom kisebbségpo­litikájára is. 2.4. A kép annak függvényében vál­tozik, hogy milyen (pozitív, negatív, aktív vagy passzív) szerepben látja önmagát az illető társadalom. 2.5. A történészek feladatához az is hozzátartozik, hogy megkérdőjelezzék társadalmuk önmagáról (ill múltjáról) al­kotott képét. Modern társadalmakban a rendszeres és nyitt történészi viták az adott társadalmak demokratikus öntudatának kifejezései és katalizátorai. A vitáknak sze­kularizált katartikus szerepük is van. 2.6. Távolról és felülről tekintve gyak­ran könnyebb bizonyos problémákat meg­látni és megítélni. Tapasztalatlanság gyak­­ran vezet elhallgatott igazságok kimondá­sához: a mesében is a naiv gyerek csodál­kozik rá a király meztelenségére, hisz őt nem zavarják azok az érdekhálók, ame­lyekbe a felnőttek bele vannak keveredve. 3. A romániai magyar kisebbségi tár­sadalom 1920 és 1996 között országos szinten de facto nem volt hatalmi pozíció­ban. 3.1. Az 1940 és 1944 közötti évek kivételes évek. A romániai magyar kisebb­ség 1945 után néhány évig szintén a hatalmonbelüliség és a hatalmon­ kívüllét különleges állapotát élte. 3.2. Az évtizedes hatalomnélküliség elősegítette bizonyos történészi diszkur­­zusok létrejöttét. Ezek a diszkurzusok fő­leg a jelenkor történelmét érintik, és an­nak némely részét tabusítják. 3.2.1. E diszkurzusok lényege: a ki­sebbségtörténet mint szenvedés-, üdv- és áldozattörténet. 3.2.2. E diszkurzusok feladata: a cso­­portösszetartás elősegítése, egy kritikus lé­nyeglátás elodázása, az aktivitás vissza­utasítása, bűnbakkeresés, a saját felelős­ség elvetése. 3.2.3. E diszkurzusok metafizikai és pszeudovallásos üzenete: a szenvedéstör­ténet vége csak megváltással érhető el. E megváltás kívülálló hatalmak segítségé­vel fog megvalósulni. 3.3. A romániai magyar kisebbség politikai elitje 1996 óta de facto országos szinten befolyással bír a politikára. 3.3.1. A romániai magyar társadal­mat az utolsó tíz (szinte tizenöt) évben annyi jogkiterjesztés érte, mint azelőtt talán egyszer sem (1918 óta és az emlí­tett éveket leszámítva). 3.3.2. A romániai magyar társada­lom az utolsó tíz-tizenöt évben mindin­kább egy nemzeti és egy nemzetközi (nyit és plurális) szellemi közösség aktív része lett. 3.3.3. A romániai magyar kisebbség társadalom- ill. kisebbségtörténetírása e nyitást még nem (vagy csupán kivételes esetben) vette át. 4. A magát modernnek valló kisebb­­ségi történetírás feladata ennek a szintkü­lönbségnek az áthidalása. 4.1. Az aszinkronitás leépítése a mí­toszok felülvizsgálatával egyenlő. Ez leg­több esetben visszautasításukhoz vezet. 4.2. A szenvedéstörténet helyettesí­tése új perspektívákkal az áldozatszerep érvénytelenítését jelenti­. 4.2.1. Mindamellett tudatában kell lennünk annak, hogy egy kisebbség sem rendelkezik korlátlanul sorsa rendezésé­nek lehetőségeivel. 4.2.2. Az új perspektíva azonban a passzív áldozatszerep legitimálása helyett azokra a momentumokra helyezi a hang­súlyt, amelyek a kisebbséget aktív, cselek­vő csoportként mutatják. 4.2.3. A kisebbségi történetírásnak tehát tisztában kell(ene) lennie azzal, hogy a kisebbségi élet kereteit a többségi nép politikusai szabták meg. De arra már nem hajlandó, hogy ezekre vezessen mindent vissza, és a rájuk való utalással minden­fajta felelősséget és aktivitást magától el­hárítson. 5.2.1. Magától értődik, hogy nem újabb hőskultuszok és -mítoszok kreálá­sa a cél. 5.2.2. Amennyiben szükséges egy cél megadása, ezt abban látjuk, hogy egy sze­mély tevékenységén, gondolatain és tár­sadalmi szerepein keresztül kimutatha­tunk bizonyos cselekvésbeli mintákat. Ezek ugyan nagyobb csoportokra is jel­lemzőek lehetnek, de még nagyobbakra általában már másfajta minták jellemzőek. 5.3. Biográfiai esettanulmányok által a kisebbségtörténelmet a maga sokolda­lúságában, ellentmondásaiban és konkré­tumaiban ismerhetjük meg. 6. Biográfiai esettanulmány írásakor a következők veendők figyelembe: 6.1. Minden személy nagyobb közös­ségek része, s ezek céljait részben vagy egé­szükben oszthatja. 6.2. A fent említett strukturális össze­függések rá is érvényesek. Figyelembe kell tehát venni pl. a nemzetközi politikai at­moszférát és változásait, a használt termi­nológia és érvrendszer rokonságát az ép­pen aktuális társadalmi diszkurzusokkal, vitákkal. Ezek viszont nem érintik annyi­ra az egyén szabadságát, hogy az ne fordul­hatna velük szembe, ne mondhatna (akár hallgatással is) az aktuális diszkurzusnak negatív tetteket véghezvivő, de minden­képpen a cselekvő és nem az apolitikus egyént helyezi. Nem elítélésről van szó, hanem megítélésről: azon lehetőségek és (hatalmi, politikai stb.) korlátok alapján, amelyek a tárgyalt korban fennálltak. 6.6. A biográfiai esettanulmányokon keresztül nyert historiográfiai eredmények majdani összesítése vezet el egy olyan ki­sebbségtörténethez, amelyik a maga tel­jességében eddig nem tárgyalt részleteket, témákat és olyan strukturális összefüggé­seket is magába foglal, amelyeket a mai még mellőz. 7. Mindazt, amiről eddig hallgattunk, mert hallani sem akartunk róla, kell most a társadalmi katarzis érdekében kimon­danunk. MEGJEGYZÉSEK 1. A tézisek a szerző saját okulására készültek, de talán más is hasznát veszi. 2. A tézisek egy, még nem teljes egé­szében kiforrott eszmefuttatás ideiglenes eredményét tükrözik. 3. A tézisek egymásra épülnek. 4. Egy részük összecseng Egry Gábor „Már megint egy antiszemita” c. cikke­ HORVÁTH SZ. FERENC Tézisek a kisebbségi történetírás és a kisebbségi társadalom viszonyáról 4.3. A megfelelő történetírói eljárás a strukturális és a biográfiai összefüggések felfedése. 4.3.1. Strukturális összefüggéseknek pl. a következőket tekintjük jellegzetes csoportmenolitások elemzése: a „korszel­lem” lecsapódása; párhuzamok más nem­zeti kiebbségek történelmével; pszicho­lógiai mozgatórugók; uralkodó ideológi­ák hatása; informális (származási, csapat­beli, hivatásbeli stb.) hálózatok összemű­­ködése; társadalmilag latens, de hosszú távú gondolkozási struktúrák létének, a politikai rendszereket és határváltozáso­kat átélő képességüknek kimutatása­. 4.3.2. A struktúrákra fektetett, eset­leg eltúlzott hangsúly esetén fennáll az a veszély, hogy általuk az egyén eltűnik, névtelenné válik és ezáltal felmentődik („exkulpálódik”). Ezt ellensúlyozhatja a biográfiai megközelítés, tehát az, amikor szereplőkről beszélünk. 5. Lévén, hogy minden emberi kö­zösség heterogén jellegű, általánosító ki­fejezések a kisebbségtörténetírásban is ritkán érvényesek. 5.1. A biográfiai megközelítés elejét veszi annak, hogy könnyelműen általá­nosítsunk. 5.2. A biográfiai megközelítés annyi­ban segíti elő a szenvedéstörténetírástól való búcsút, hogy kiemeli a személy sze­repét és felelősségét, hiszen bemutatja aktivitását saját életvilágában. Tárgyalja tehát döntési szabadságát (ha ez nem volt, korlátozásának okait) és lehetőségeit, ellenté ne térhetne le az állítólag „kijelölt” vagy tőle elvárt útról stb. 6.3. Minden egyén élete tele van (ill tele lehet) törésvonalakkal. Az ezek a hátterében található biográfiai, pszicholó­giai vagy politikai motívumokat néha ki lehet deríteni, de az esetek többségében nem adhatunk rájuk kielégítő magyará­zatot. 6.3.1. A törésvonal enyhébb formája a fejlődés, vagyis az az eset, amikor a hangoztatott vélemény ellentmond saját korábbi nézőpontnak. A fejlődés általá­ban lassú és fokozatos, s így az utókor ál­tal könnyen megfejthető. A fejlődés egy bizonyos pontján előfordulhat, hogy a sze­mély megváltoztatja pillanatnyi vélemé­nyét és a korábbit fogadja el megint mint helyeset. 6.3.2. A törésvonal egy másik fejtája, amikor egy személy általánosan helyesel ugyan valamit, de képes élni azzal a tudat­tal, hogy ő maga ugyanakkor a szabálytól eltér. 6.4. A biográfiai esettanulmányok ál­tal relativizálhatjuk saját álláspontunkat, amennyiben elgondolkozunk azon, hogy a vizsgált személy fejlődése mennyire ko­herens (vagy sem), és rádöbbenünk arra, hogy gondolatait talán mi is magunkévá tettük volna, ha ugyanabban a korban és koordinátarendszerben élünk. 6.5. Egy jól megírt biográfiai esetta­nulmány prizmáján keresztül a kisebbség­történet kilép a szenvedéstörténet kalitká­jából. A passzív kisebbségi személy he­lyére az önálló, erkölcsileg pozitív vagy vel (In: A Hét, 2005. aug. 4.); ennek ol­vasásakor jelen szöveg nagyrészt már ké­szen állott. Az összecsengés bizonyára a korszellem hatására és másfajta strukturá­lis összefüggésekre vezethető vissza. A részben mégis meglévő ellentmondás pe­dig talán a biográfiai háttér különbözősé­gével magyarázható. 5. Inspirációs források ezenkívül (ábécésorrendben): a) Bárdi Nándor Tény és való. A bu­dapesti kormányzatok és a határon túli ma­gyarság kapcsolattörténete. Pozsony, 2004. b) Boia, Lucian: Történelem a mítosz a román köztudatban. Bukarest — Kolozs­vár, 1999. c) Kisantal Tamás - Szeberényi Gá­bor Hayden White „hasznáról és kárá­ról”. In: Aetas, 2000,1,116-134. d) Le Goff, Jacques - Chartier, Roger - Revel, Jacques (Szerk.): Die Rückeroberung des historischen Denkens. Grundlagen der Neuen Geschichtswissen­schaft. FfM, 1990. e) Pippidi, Andrei: A múlt mítoszai / A jelen válaszútja. In: Korunk, 1993.10, 24-31. f) White, Hayden: Metahistory. Die historische Einbildungskraft im 19. Jahr­hundert in Europa. FfM, 1991. g) Wittgenstein, Ludwig: Tractatus logico-philosophicus. FIM, 101995 (CM 1. kötet). 6. A felelősség a kijelentésekért, mint mindig, most is a szerzőt terheli. 7. A szerző köszöni Stefano Bono­ninak a véleményezést. ■ 6 hét 2005. augusztus 16.

Next