A Hét, 2005. július-december (3. új évfolyam, 27-52. szám)
2005-08-18 / 33. szám
(folytatás a 7. oldalról) Ne mondd: éppen ebédre várnak. Ne mondd: nemsoká'gyermekem lesz. Ne mondok ifjú vagyok s szerelmes. Ne mondd: még csak tegnap temettem. Ne mondd: vén vagyok s tehetetlen. Ne mondd a dolgom ezer más ma, ne merd mondani, hogy hiába Ez a követelménysor a kommunista hatalom militarizáló elképzelései közé illeszkedik az uniformizált tömeg minden egyes tagjának állandó készenlétben kell állnia arra, hogy a potenciális veszélyeket elhárítsa, illetve egyáltalán arra, hogy a felsőbb utasításokat teljesítse. Az antológiából kirajzolódó kép nem mutat igazi alternatívát az egyszerű szerkezetű, retorikusan és dichotomikusan építkező versbeszédhez képest. Figyelmesen olvasva a szövegeket, meg lehetne talán állapítani néhány „fokozatot” abból a szempontból, hogy mennyire „teljes” a versek azonosulása a párt üzeneteivel, mi az, amit az öncenzúra egyáltalán beenged a versek terébe, mennyire hajlandóak a gyűlölet retorikájára is építeni a szerzők Nem meglepő, hogy ennek a skálának az „enyhébbik”, kevésbé elkötelezettnek mutatkozó felében a kötet legidősebb és a legfiatalabb költőinek némelyike helyezkedik el (Tompa László, Endre Károly, Bajor Andor, Kányádi Sándor, Székely János, Páskándi Géza). Ez nem azt jelenti persze, hogy a korszak költészetének tipikus jegyei ne lennének jelen az ő verseikben is. Oppozícióról, alternatív jellegű megszólalásról semmiképpen sem beszélhetünk esetükben. Csupán arról van szó talán, hogy a tipikus jegyek kevésbé központi, kevésbé látványos szerepet töltenek be az antológiában szereplő verseikben. Részlet egy hosszabb tanulmányból, amely a Sapientia-KPI támogatásával készült. KÖNYVÉSZET ■ BUDA Attila (2002): A vas és az acél országa. Im L. Simon László (szerk.): Munkás,paraszt, értelmiség munkaverseny lázában ég! Agitatív antológiaköltészet Magyarországon 1945-1956. Buda pest, Korona Kiadó, 5-27. ■ CORDOŞ, Sanda (2002): Literatura intre revoluţie şi reacţiune. Problema crizei în literatura română şi rusă a secolului XX Cluj-Napoca, Biblioteca Apostrof (Ed. a II-a adăugită) ■ DERRIDA, Jacques (1995): Marx kísértetei. Az adósállam, a gyász munkája és az új Internacionálé. Pécs, Jelenkor Kiadó ■ EDELMAN, Murray (1998): Politikai ellenségek konstruálása. In: Szabó Márton (szerk.): Az ellenség neve. Budapest, Jószöveg Műhely Kiadó, 88-123. (ford. Erdei Pálma) ■ GUYOT, Adelin - RESTELINI, Patrick (2002): Arta nazistă. Bucureşti, Corint ■ KULCSÁR SZABÓ Ernő (1994): A magyar irodalom története 1945-1991. Budapest, Argumentum Kiadó (Második kiadás) ■ LÁNG Gusztáv (1981): Antológia. Im Balogh Edgár (szerk.): Romániai Magyar Irodalmi Lexikon. I. Bukarest, Kriterion Könyvkiadó, 69-76. ■ L. SIMON László (2002): Utószó. In: Uő (szerk.): Munkás, paraszt, értelmiség munkaverseny lázában ég! Agitatív antológiaköltészet Magyarországon 1945-1956. Budapest, Korona Kiadó. 421-423. ■ MENYHÉRT Anna (2002): „Amit mi mondunk, az a te szavad”. Alföld 53.10.107-112. ■ OSMAN, Fernanda Emanuela (2004): Note despre poezia agitatorică a anilor ‘50. Caietele Echinox. VoL 7. Cluj-Napoca, Ed. Dacia. 48-64. * A könyv szerzői: Anavi Ádám, Bajor Andor, Bárdos B. Arthur, Bodor Pál, Endre Károly, Fosztó Sándor, Gréda József, Hajdú Zoltán, Horváth Imre, Horváth István, Kányádi Sándor, Kiss Jenő, Létay Lajos, Majtényi Erik, Márki Zoltán, Páskándi Géza, Salamon László, Szabédi László, Szász János, Szemlér Ferenc, Székely János, Sziklai Jenő, Tompa László. ■ 8 III/33 1. A történetírás a múlt feltárásának és értelmezésének tudománya és művészete. 1.1. Mint minden szakterület, a történetírás is az arra kiképzett szakemberek feladata. 1.2. Mint tudomány és művészet, a kisebbségi történetírás (is) korának szülötte. 1.3. A kisebbségi történetírást végző szakemberek is részei társadalmuknak. 2. A kisebbségi történetírás állapota a kisebbségi társadalom identitástudatát tükrözi. 2.1. A modern nemzeti és többségi társadalmak mítoszvilágához hasonlóan a kisebbségi társadalmaknak is megvannak a maguk mítoszai: a kezdet mítosza, a saját áldozatszerep mítosza, az egység mítosza, a (kisebbségi) nemzet halálának mítosza, a veszélyes idegenek mítosza stb. 2.2. Saját mítoszaihoz való viszonya (felismerésük, tagadásuk, dekonstrukciójuk vagy épp gondozásuk) megfelel a kisebbségi társadalom önmagáról alkotott képének az adott pillanatban. 2.3. Ez a hozzáállás ugyanakkor válasz a többségi társadalom kisebbségpolitikájára is. 2.4. A kép annak függvényében változik, hogy milyen (pozitív, negatív, aktív vagy passzív) szerepben látja önmagát az illető társadalom. 2.5. A történészek feladatához az is hozzátartozik, hogy megkérdőjelezzék társadalmuk önmagáról (ill múltjáról) alkotott képét. Modern társadalmakban a rendszeres és nyitt történészi viták az adott társadalmak demokratikus öntudatának kifejezései és katalizátorai. A vitáknak szekularizált katartikus szerepük is van. 2.6. Távolról és felülről tekintve gyakran könnyebb bizonyos problémákat meglátni és megítélni. Tapasztalatlanság gyakran vezet elhallgatott igazságok kimondásához: a mesében is a naiv gyerek csodálkozik rá a király meztelenségére, hisz őt nem zavarják azok az érdekhálók, amelyekbe a felnőttek bele vannak keveredve. 3. A romániai magyar kisebbségi társadalom 1920 és 1996 között országos szinten de facto nem volt hatalmi pozícióban. 3.1. Az 1940 és 1944 közötti évek kivételes évek. A romániai magyar kisebbség 1945 után néhány évig szintén a hatalmonbelüliség és a hatalmon kívüllét különleges állapotát élte. 3.2. Az évtizedes hatalomnélküliség elősegítette bizonyos történészi diszkurzusok létrejöttét. Ezek a diszkurzusok főleg a jelenkor történelmét érintik, és annak némely részét tabusítják. 3.2.1. E diszkurzusok lényege: a kisebbségtörténet mint szenvedés-, üdv- és áldozattörténet. 3.2.2. E diszkurzusok feladata: a csoportösszetartás elősegítése, egy kritikus lényeglátás elodázása, az aktivitás visszautasítása, bűnbakkeresés, a saját felelősség elvetése. 3.2.3. E diszkurzusok metafizikai és pszeudovallásos üzenete: a szenvedéstörténet vége csak megváltással érhető el. E megváltás kívülálló hatalmak segítségével fog megvalósulni. 3.3. A romániai magyar kisebbség politikai elitje 1996 óta de facto országos szinten befolyással bír a politikára. 3.3.1. A romániai magyar társadalmat az utolsó tíz (szinte tizenöt) évben annyi jogkiterjesztés érte, mint azelőtt talán egyszer sem (1918 óta és az említett éveket leszámítva). 3.3.2. A romániai magyar társadalom az utolsó tíz-tizenöt évben mindinkább egy nemzeti és egy nemzetközi (nyit és plurális) szellemi közösség aktív része lett. 3.3.3. A romániai magyar kisebbség társadalom- ill. kisebbségtörténetírása e nyitást még nem (vagy csupán kivételes esetben) vette át. 4. A magát modernnek valló kisebbségi történetírás feladata ennek a szintkülönbségnek az áthidalása. 4.1. Az aszinkronitás leépítése a mítoszok felülvizsgálatával egyenlő. Ez legtöbb esetben visszautasításukhoz vezet. 4.2. A szenvedéstörténet helyettesítése új perspektívákkal az áldozatszerep érvénytelenítését jelenti. 4.2.1. Mindamellett tudatában kell lennünk annak, hogy egy kisebbség sem rendelkezik korlátlanul sorsa rendezésének lehetőségeivel. 4.2.2. Az új perspektíva azonban a passzív áldozatszerep legitimálása helyett azokra a momentumokra helyezi a hangsúlyt, amelyek a kisebbséget aktív, cselekvő csoportként mutatják. 4.2.3. A kisebbségi történetírásnak tehát tisztában kell(ene) lennie azzal, hogy a kisebbségi élet kereteit a többségi nép politikusai szabták meg. De arra már nem hajlandó, hogy ezekre vezessen mindent vissza, és a rájuk való utalással mindenfajta felelősséget és aktivitást magától elhárítson. 5.2.1. Magától értődik, hogy nem újabb hőskultuszok és -mítoszok kreálása a cél. 5.2.2. Amennyiben szükséges egy cél megadása, ezt abban látjuk, hogy egy személy tevékenységén, gondolatain és társadalmi szerepein keresztül kimutathatunk bizonyos cselekvésbeli mintákat. Ezek ugyan nagyobb csoportokra is jellemzőek lehetnek, de még nagyobbakra általában már másfajta minták jellemzőek. 5.3. Biográfiai esettanulmányok által a kisebbségtörténelmet a maga sokoldalúságában, ellentmondásaiban és konkrétumaiban ismerhetjük meg. 6. Biográfiai esettanulmány írásakor a következők veendők figyelembe: 6.1. Minden személy nagyobb közösségek része, s ezek céljait részben vagy egészükben oszthatja. 6.2. A fent említett strukturális összefüggések rá is érvényesek. Figyelembe kell tehát venni pl. a nemzetközi politikai atmoszférát és változásait, a használt terminológia és érvrendszer rokonságát az éppen aktuális társadalmi diszkurzusokkal, vitákkal. Ezek viszont nem érintik annyira az egyén szabadságát, hogy az ne fordulhatna velük szembe, ne mondhatna (akár hallgatással is) az aktuális diszkurzusnak negatív tetteket véghezvivő, de mindenképpen a cselekvő és nem az apolitikus egyént helyezi. Nem elítélésről van szó, hanem megítélésről: azon lehetőségek és (hatalmi, politikai stb.) korlátok alapján, amelyek a tárgyalt korban fennálltak. 6.6. A biográfiai esettanulmányokon keresztül nyert historiográfiai eredmények majdani összesítése vezet el egy olyan kisebbségtörténethez, amelyik a maga teljességében eddig nem tárgyalt részleteket, témákat és olyan strukturális összefüggéseket is magába foglal, amelyeket a mai még mellőz. 7. Mindazt, amiről eddig hallgattunk, mert hallani sem akartunk róla, kell most a társadalmi katarzis érdekében kimondanunk. MEGJEGYZÉSEK 1. A tézisek a szerző saját okulására készültek, de talán más is hasznát veszi. 2. A tézisek egy, még nem teljes egészében kiforrott eszmefuttatás ideiglenes eredményét tükrözik. 3. A tézisek egymásra épülnek. 4. Egy részük összecseng Egry Gábor „Már megint egy antiszemita” c. cikke HORVÁTH SZ. FERENC Tézisek a kisebbségi történetírás és a kisebbségi társadalom viszonyáról 4.3. A megfelelő történetírói eljárás a strukturális és a biográfiai összefüggések felfedése. 4.3.1. Strukturális összefüggéseknek pl. a következőket tekintjük jellegzetes csoportmenolitások elemzése: a „korszellem” lecsapódása; párhuzamok más nemzeti kiebbségek történelmével; pszichológiai mozgatórugók; uralkodó ideológiák hatása; informális (származási, csapatbeli, hivatásbeli stb.) hálózatok összeműködése; társadalmilag latens, de hosszú távú gondolkozási struktúrák létének, a politikai rendszereket és határváltozásokat átélő képességüknek kimutatása. 4.3.2. A struktúrákra fektetett, esetleg eltúlzott hangsúly esetén fennáll az a veszély, hogy általuk az egyén eltűnik, névtelenné válik és ezáltal felmentődik („exkulpálódik”). Ezt ellensúlyozhatja a biográfiai megközelítés, tehát az, amikor szereplőkről beszélünk. 5. Lévén, hogy minden emberi közösség heterogén jellegű, általánosító kifejezések a kisebbségtörténetírásban is ritkán érvényesek. 5.1. A biográfiai megközelítés elejét veszi annak, hogy könnyelműen általánosítsunk. 5.2. A biográfiai megközelítés annyiban segíti elő a szenvedéstörténetírástól való búcsút, hogy kiemeli a személy szerepét és felelősségét, hiszen bemutatja aktivitását saját életvilágában. Tárgyalja tehát döntési szabadságát (ha ez nem volt, korlátozásának okait) és lehetőségeit, ellenté ne térhetne le az állítólag „kijelölt” vagy tőle elvárt útról stb. 6.3. Minden egyén élete tele van (ill tele lehet) törésvonalakkal. Az ezek a hátterében található biográfiai, pszichológiai vagy politikai motívumokat néha ki lehet deríteni, de az esetek többségében nem adhatunk rájuk kielégítő magyarázatot. 6.3.1. A törésvonal enyhébb formája a fejlődés, vagyis az az eset, amikor a hangoztatott vélemény ellentmond saját korábbi nézőpontnak. A fejlődés általában lassú és fokozatos, s így az utókor által könnyen megfejthető. A fejlődés egy bizonyos pontján előfordulhat, hogy a személy megváltoztatja pillanatnyi véleményét és a korábbit fogadja el megint mint helyeset. 6.3.2. A törésvonal egy másik fejtája, amikor egy személy általánosan helyesel ugyan valamit, de képes élni azzal a tudattal, hogy ő maga ugyanakkor a szabálytól eltér. 6.4. A biográfiai esettanulmányok által relativizálhatjuk saját álláspontunkat, amennyiben elgondolkozunk azon, hogy a vizsgált személy fejlődése mennyire koherens (vagy sem), és rádöbbenünk arra, hogy gondolatait talán mi is magunkévá tettük volna, ha ugyanabban a korban és koordinátarendszerben élünk. 6.5. Egy jól megírt biográfiai esettanulmány prizmáján keresztül a kisebbségtörténet kilép a szenvedéstörténet kalitkájából. A passzív kisebbségi személy helyére az önálló, erkölcsileg pozitív vagy vel (In: A Hét, 2005. aug. 4.); ennek olvasásakor jelen szöveg nagyrészt már készen állott. Az összecsengés bizonyára a korszellem hatására és másfajta strukturális összefüggésekre vezethető vissza. A részben mégis meglévő ellentmondás pedig talán a biográfiai háttér különbözőségével magyarázható. 5. Inspirációs források ezenkívül (ábécésorrendben): a) Bárdi Nándor Tény és való. A budapesti kormányzatok és a határon túli magyarság kapcsolattörténete. Pozsony, 2004. b) Boia, Lucian: Történelem a mítosz a román köztudatban. Bukarest — Kolozsvár, 1999. c) Kisantal Tamás - Szeberényi Gábor Hayden White „hasznáról és káráról”. In: Aetas, 2000,1,116-134. d) Le Goff, Jacques - Chartier, Roger - Revel, Jacques (Szerk.): Die Rückeroberung des historischen Denkens. Grundlagen der Neuen Geschichtswissenschaft. FfM, 1990. e) Pippidi, Andrei: A múlt mítoszai / A jelen válaszútja. In: Korunk, 1993.10, 24-31. f) White, Hayden: Metahistory. Die historische Einbildungskraft im 19. Jahrhundert in Europa. FfM, 1991. g) Wittgenstein, Ludwig: Tractatus logico-philosophicus. FIM, 101995 (CM 1. kötet). 6. A felelősség a kijelentésekért, mint mindig, most is a szerzőt terheli. 7. A szerző köszöni Stefano Bononinak a véleményezést. ■ 6 hét 2005. augusztus 16.