A Hon, 1863. április (1. évfolyam, 74-98. szám)

1863-04-03 / 76. szám

PiáST, ÁPRILIS % Politikai szemle, Pest, april 2 (I.) A félhivatalos lapok határozot­tan állítják, hogy a nyugati nagyhatal­maknak és Ausztriának a lengyel kérdés­ben kezdett alkudozásai új phasisba léptek. A „Nation“ (Drouin de Lhuys) azt írja, — mint már távirva is volt — hogy Franczia- és Angolország oly megoldásra törekszenek közösen, melyet Ausztria is elfogadhat, a­nélkül, hogy az érdeklett hatalmak nyugtalankodhatnának e miatt. A czélra nézve Franczia- és Angolország egyetértenek, s a „Nation“ valószínűnek tartja, hogy Ausztria sem késik ezen útra lépni. A „Patrie“ is azt írja, hogy folynak az alkudozások, de azok különböznek a mart. 4-diki angol javaslattól, amennyiben nem az 1816-ki szerződéseket veszik kiin­dulási pontul. A félhiv. „Gen. Corr.“ londoni tudósí­tása is bizonyítja, hogy a nyugati hatal­mak között közeledés történt, amennyiben a Tuilleriesk kabinetje a st. jamesi kabinet nézeteihez simulna a csupán erkölcsi in­­tercessio czélszerűségét illetőleg, s már most arra is kilátás van, hogy Ausztria hasonlóképen csatlakozik a nyugati hatal­makhoz. Angolország és Ausztria között már előbb nézetegység létezett a „Gen. Corr.“ szerint a kijelölt irányban. Mindezen félhivatalos nyilatkozatok értelme oda megy ki, hogy a nyugati ha­talmaknak egymásközti s Ausztriának ezek­­hezi közeledése csupán erkölcsi bea­vatkozásra czéloz, mely beavatkozás módjára nézve aligha történt még köztük formulázott megállapodás. Az erkölcsi beavatkozás és cs­elekvőleges ac­tió közt igen nagy a különbség, s Fran­­cziaország mélyen érezheti magát sértve, hogy a lengyel kérdésben követett,s Drouyn de Lhuys által vezetett politikájának utoljá­ra sincs más eredménye, mint az, hogy kénytelen Angolország­ és Ausztriához csatlakozni, ha nem akar teljesen elszige­telve maradni. Annyi tény, hogy a fran­czia kormányának vissza kellett vonulnia az orosz secundogenitura eszméjével, mely iránt néhány nap előtt megkérdezte a köz­véleményt. Londonból is azt írják, miként nem lehetlen, hogy nem fog Francziaor­­szág szólni a független lengyel királyság helyreállításáról. De abban bizonyosok lehetünk — írja a „Kölnische Zeitung“ londoni levelezője, — hogy Párisban nem hagytak föl a rég táplált tervvel, s legfö­­lebb is annak elhalasztása forog szóban. Napóleon császár közelebbről is úgy nyi­latkozott volna Budberg báró orosz követ előtt: „ön fejedelmére bizom a kezdemé­nyezést, melynek fölhasználása őt nemze­tének legnagyobb uralkodójává teheti, s ha kilátásunk van arra, hogy azt felhasz­nálja, akkor várni fogunk, hogy neki időt engedjünk.“ III. Napoleon császár ezen szavai va­­lószinüleg arra czéloztak, hogy II. Sándor maga proprio motu kezdeményezze Len­gyelország helyreállítását,Konstantin nagy­­herczeget vagy Leuchtenberg herczeget Lengyelország királyává tevén. A­mi az orosz secundo geniturát illeti, erre vonatkozólag alább érdekes közlemé­nyek olvashatók, nevezetesen a „Köln. Z“ „A. All. Zig“ és „Neust. Nachr.“ közlemé­nyei figyelmet érdemelnek. Ezek mellett megjegyezhetjük a félhiv. „Gen. Corr.“ egy berlini levelét is, mely azt állítja, hogy a rajnai lap által kifejtett hirlapirodalmi ma­­noevrenek nincs más czélja, mint Ausztriára hárítni a terv nem sikerülésének okát, s ezt tenni felelőssé a bekövetkezendő esemé­nyekért. A „ G. C. “ azonban nem hiszi, hogy a közvéleményt félre lehetne vezetni ezen vád által. Aztán e lap azt sem hiszi, hogy a terv egyenesen Francziaországtól szár­mazik. Kitől származik hát ? kérdezi maga az idézett lap­ Arese gróftól s berlini paj­tásaitól. (Az „A. All. Zig“berlini levelezője másként van értesülve, lásd „Francziaor­­szág, Ausztria és a lengyel kérdés“ czimű czikk végét.) Ma délután két fontos távirati tudó­sítás érkezett: egyik Boroszlóból, a másik Danzigból. A varsói forradalmi bizottmány elhatározta, hogy a felkelők mindenütt te­gyék le a fegyvert. A toborzók oda utasít­­tattak, hogy hagyjanak fel a toborzással. Két csapatvezér feloszlatta seregét. Mni­­szewonál 1500 ember tette le a fegyvert a vezér parancsára, miután a harcz sikertelen voltáról meg vannak győződve. Varsóban azon hir keringet mártius 31-kén, hogy Oroszország önkormányza­tot akar adni Lengyelországnak, kivéve a nemzeti hadsereget. Az „Oest. Zig “ pedig azt hallja, hogy II. Sándor czár átalános amnestiát szándékozik nem sokára kiadni mindazoknak, kik a forradalomban részt vettek. Ha ezen hírek megvalósulnak, akkor nem is lesz nagy szükség azon erkölcsi beavatkozásra mi fölött a hatalmak most tanakodnak. Pest, april 1. III. (T. K.) Elmondok a protectióra és a sza­bad kereskedésre alapított államgazdászati rendszerek ellentétes következményeit, bár sikerült volna ez oly fontos kérdés alapos tanulmányozására olvasóinkban érdeket éb­esítenünk. Lássuk most az általunk kegyelt rendszer életbeléptetésének legfőbb aka­dályát ; lássuk, miként óhajtjuk ezt első czikkünkben kifejezett nézetünkhöz képest a létező iránti kímélet mellett életbeléptet­­tetni. A múltban követett protectionális ke­reskedelmi politika, természeténél fogva eredményezte azt, hogy kivált a nagyobb mértékben gyáriparra hivatott államokban sok tőke és munkaerő oly iparágak felé vette irányát, melyek csak a védvámok oltalma alatt állhatnak fönn, úgy, hogy azoknak rögtönzött eltörlése mindezen tő­kéknek el­vesztét s az ezen iparágra támasz­kodó munkás­osztálynak, gyakran több százezer embernek éhségre kárhoztat­ását eredményezné. A teendőkre nézve itt, a szerint a minő az illető iparág helyzete egy adott állam­­közi viszonyban, két út van. Vannak ugyanis iparágak , melyek azon bizonyos államban soha védvámok nélkül haszonnal gyakorolhatók nem le­hetnek. Ezek irányában, miután részünkről semmi körülmények között a kevesebbség­­nek a többség rovására monopóliumot en­gedni nem akarunk, nincs más mód, mint törvényhozásilag biztosítani számukra a védvám eltörléséig egy a körülményekhez mért méltányos tartamú időt, mely alatt tőke és munkaerő valamely természetszerű iparághoz átmehetnek, és ezen átmeneteit részükre megkönnyíteni. Vannak ellenben oly iparágak is, me­lyek a közlekedési viszonyok roszaságá­­nál, a pénznek más államokhoz képest drá­ga voltánál, és a megszokott védvámra támaszkodás miatt a kezelés rész voltánál fogva a jelen perczben ugyan a szabad versenyt ki nem állhatják, de melyek az említett hátráltató körülmények elhárítása után, a hazai viszonyok szerint, az ország természetes iparágai kell hogy legyenek. Ezekre vonatkozólag időt kell adni a kezelés átalakulására, és ez idő alatt gondoskodni ezé!szerű közlekedési eszkö­zökről, segíteni őket olcsó pénz által, hogy így enyés­szenek el az olynemű képtelen esetek, mint például nálunk az, hogy a vasat olcsóbban lehet Angliából, mint egy­­némelyik hazai vashámorból Pestre szállí­tani, és másfelől lehetővé tétessék a leg­­czélszerűbb módon, és nagyban termelés, mely a költségeket oly nagy mértékben leszállítja. Ily eljá­rás mellett , az egyesekre vagy egyes vidékek népességére háromló minden nagyobb veszteség nélkül , meg­szüntethető lesz minden egyes ipará­gak s azok gyakorlói kedvéért felállított monopólium, a természetszerű iparágak felvirágzása, versenyképessége pedig biz­tosítva leend. Semminemű behozatali vám ne vet­tessék tehát más államok termékeire és ipar­­czikkre ? — lemondjon az állam minden eb­­ből eredő jövedelmeiről? Ezt épen nem kivánjuk. Az államkor­mányzat ez idő szerinti költséges volta ezt már magában lehetlenné teszi; mi csupán azt kívánjuk, hogy e vámok nem védelmi, de csupán pénzügyi szempontból alkalmaz­tassanak. Oly magasak legyenek csupán, hogy általuk a kereskedés ne gátoltassék, mely esetben a mellett, hogy a behozatali czikkek olcsóbb megvételét és a hazai termények biztosabb kivitelét eszközük, magának az államnak is nagyobb jövedel­met adnak, mint ezt az ezen irányban tett legközelebbi kísérletek is igazolják. De ha szabad kereskedés lesz, ha a védvámok végképen elitéltetnek, miképen lehessen más országok nagy mérvű iparával szemben kifejlődnie egy országban még oly iparágaknak is, melyek pedig kissé megizmosodva bármely versen­nyel dac­ol­­hatnának ? Ezen, kivált hazánkban nagy hord­erejű kérdést sem akarjuk elmellőzni. Ha eltérés is ez az általános elvtől, oly vállalatokat, melyekre nézve a természet­­szerűség kétségtelenül bebizonyíttatik, le­het a fő eredményt az elv diadalának veszé­lyeztetése nélkül, de csak bizonyos előre meghatározott ideig, pro­­tectióban részesíteni, melynek ismét a körülményekhez képest módjai különbö­zők ; lévén az olykor, mint mondók, előre meghatározott, s hozzá­tesszük, nem hos­­­szú időre védvámok és főként adómentes­ség, olcsó pénzadás és más ilynemű utakon eszközlendő. A tudat, hogy nemsokára a szabad versen­nyel kellene szembeszállani, meg­óvja az ily vállalatokat a valódi protectio által mindig előidézett tespedéstől; a né­hány évi felül­fizetésért pedig a hazai kö­zönséget bőven kárpótolja a jövendő, s ahogy annak birtokába juthatnának; a kiegyenlítés tehát teljes lehetsen.“ “ ,, „Meg kell tehát barátkoznunk azon gondolattal, hogy azon országot a magyar népfaj közreműködése nélkül fogjuk kor­mányozni. A magyar népfaj, és Magyaror­szág nem ugyanazt jelenti. Az ország nem magyar lakói örömmel ragadják meg a kormány ajánlatát. „„Ha tehát a kormánynak ezen törek­vése, melyről Ausztria létezése föltételezte­­tik, ismét a magyarok non possumusára találna , akkor a kormánynak csatlakozni kell az activ factorokkal, s magára hagyni azon elemet, mely magát a passivitásra kárhoztatta.““ — Mindez, meg van írva a Botschafter tegnapi számában , de hogy valaki e zug­lap­o­t fölhatalmazta volna a kormány ne­­vében beszélni, sehol sem olvastuk. A bécsi lapok szemléje. „Szerény kérdések.“ A „Wanderer“ a „Donau Zeitung“ ellen amúgy szőrmen­tében polemizálván, a többi közt írja : „Alkotmány-kérdésünk, melyről az oppositio legbölcsebben teszi, ha minél ke­vesebbet szól, azon stádiumban van, hogy a lajthántuli országokban még mindig nincs valósítva. Ezen eredményt a „D. Z.“ szerint bizonyos látszólagos lehet­len­s­é­g okozza, ,, „ezen látszólagos le­­hetlenség azonban csak addig fog tartani, mig a kormány munkához lát, s az akadá­lyokat elmozdítandja.“ “ „Tehát az itt említett munkához látás még nem kezdődött meg. Ki a hibás ? A kormány bizonyára nem, különben a fél­hivatalos közlönynek vádolni kellene a minisztériumot kötelessége elmulasztásáért. A kormánypártot sem illetheti a mulasztás vádja, mert ezen oldal minden elvi kérdés­ben a kormán­nyal szavazott. „Úgy­szintén nem illetheti e vád azon államférfiakat, kik a megoldás kérdé­sében nem értettek egyet Schmerling úr­ral , mert az alkotmánykérdés megoldására „érett megfontolás“ lévén szükséges, ezen éretten megfontolni tudó tulajdonnal a minisztérium minden tagja meg van áldva. „Honnan származik tehát ezen lát­szólagos lehetlenség? Talán a sors, a régiek fótama okozza a hiányt? Vagy a különféle oppositiot kellene vádolnunk: oly embereket, a­kik egy helyütt katonai törvényszékek hatósága alá vannak vetve, s másutt is eléggé szigorú büntető törvé­nyek uralma alatt állnak. Kérdjük tehát: kik a hibások? kiken múlik el az alkot­mány kiterjesztésének ügye? „A „Donau Zig“ szerint a februári alkotmány, a kiszabott formák megtartásá­val módosítható, alapelvei azonban dönthetlenek, s ahhoz nyúlni nem szabad. Bátorkodunk kérdeni: melyek azon pontok a febr. alkotmányban, miket dönthetlenek­­nek kell tartanunk? „Úgy látszik, hogy a „Donau Zig“ e kérdésünkre előre meg akar felelni, a midőn írja: ,,„a kül, had-és pénzügyi kérdéseknek még csak egy részecskéjét sem lehet átadni a külön országgyűlések illetősége alá.““ Tehát a közös ügyek kö­zös tárgyalása képezné ezen alkotmány alap­elvét. „Lehet, hogy így van, de lehet hogy nincs is így, bármennyire határozottan hangzanak is első hallásra a félhivatalos közlöny szavai. Ezen kijelentés szerint ugyanis bizonyos dolog lehetlenség­­n­e­k mondatik, a­mi kevéssel ezelőtt, még­pedig az alkotmány alapelveinek kímélete mellett, igen­is lehető volt. Kérdjük: ki szavazta meg az 1862-ki és 1863-ki bud­­getet? talán a közös ügyeket közösen tár­gyaló teljes Reichsrath ? Nem. Tehát a februári alkotmány nem zárta ki azon le­hetőséget, hogy például a budgetkérdés­­ben az arra hivatott testület helyett egy­más határozhasson. És ha határozott: vál­jon a febr. alkotmány ellen történt-e ? Bi­zonyára nem, és a „Donau Zig“ a legelső lesz, a­ki e tekintetben velünk fog sza­vazni.“ A „Vaterland“ a „Botschafter“ csik­kéről. Az előbb nevezett lap ápr. 2-ki szá­mában olvassuk : ,,„A helyzet ismét határozott alakot vett. Az alkotmány valósítása kérdésében a győzelem teljes és tökéletes, s az alkot­mány barátai örvendhetnek a krizis kime­netelének, mely kelet ellenében ütött ki.“ “ „Ily szavakkal kezdi czikkét a „Bot­schafter,“ mely a Magyarországban ural­kodó politikai törekvések ellenében való­ságos hadüzenetnek tekinthető. A czikk egy­szersmind a hadjárás tervét is magában foglalja, miután „,,a februaristák már ott is találtak pártolókra, a­honnan eddig csak a skepticismus jelenségei tűntek elő.““ — A „Vaterland“ idézvén a kérdéses czikk azon részét, melyben az Apponyi György gr. lelépésérőli állítás foglaltatik, a czikket következő modorban ismerteti : „A „Botschafter“ szerint bizonyos demonstratió mintegy kérdés volt : ha vajjon van-e a kormánynak ereje, bátor­sága, következetessége ? A helyzet, a­mint az ma előttünk áll, a legjobb felelet a kér­désre. „­­ Annyi mindenfélét beszéltek a Lajthán túl a kiegyenlítésről, a­nélkül hogy e fogalom föltételeinek megfeleltek volna. A magyaroknak eszükbe sem jutna ismét le­mondani az 1848-ki törvényekről, ha va­­ n m. földhitelintézet elnökségének körle­vele a vidéki bizottmányok alakítása ügyében. Nem szükség N. N. ur előtt fejtegetnem azon nagy érdekeket, melyeknek előmozdítására a magyar földhitelintézet alakult. A hazai földbir­tok hitele, főleg földmivelő országban, hol a bir­tokosság a munkáló osztályok legfontosabb mag­kövét képezi, nemcsak a birtokos osztály gazda­sági és anyagi viszonyainak javítására hat, hanem az összes munkás osztályok jólétét s az egész nemzet anyagi, és a­mi ezzel szoros kapcsolatban áll, erkölcsi emelkedését is előmozdítja. S ha ez oknál fogva egy oly intézet, mely a hazai föld­birtok hitelének emelését tűzi czélul, már magában méltó minden hazafi tám­gatására: kétszeresen igényt vél tarthatni erre intézetünk, mely egye­dül az érintett czélt tartván szem előtt, minden nyerészkedési szándék nélkül alakult. A magyar földhitelintézet nem a tőkepénze­sek, hanem a hazai földbirtokosoknak a kölcsönös jótállás elvén alapuló önkéntes egyesülete. Mily nagy erő fekszik, az ingatlan anyagi érdekek ilye­tén szövetkezésében : eléggé mutatják a hitelinté­zetek történetei. A történelem azonban egyszer­smind azt is mutatja, hogy hasonló intézetek vi­rágzó állapotra mindenütt csak úgy emelkedhet­tek, ha az egyesülési szellem éltető és szerte mű­ködő hatása folytonos buzgalommal támogatta. E közszellemnek támogatását egy közintézet sem nélkülözheti, főleg hazai viszonyaink között, de legkevesbbé nélkülözheti földhitelintézetünk , melynél nehezebb körülmények, súlyosabb anya­gi viszonyok közt hasonló intézet alig indult meg, s nagyobb területén és az üzlet több ágára kiter­jeszkedve bizonyára soha egy sem működött. Jól tudták ezt azon tisztelt hazafiak, kik in­tézetünk biztosítására másfél milliót jóval megha­ladó öszletet írtak alá, s tartalékalapja első előál­lítására tetemes ősziét készpénzt előlegeztek a tör­vényesnél kisebb kamat mellett. Az anyagi párto­lásnál azonban nem kevésbbé szükséges a szelle­mi és erkölcsi támogatás. S ez az, a­miért N. N. úrhoz fordulok. A magyar fölhitelintézetnek, az ország köz­pontjától távol, annál több vidéki organumokra van szüksége országszerte, minél nagyobb térre terjed ki működése. Semmi sem lett volna kön­­­nyebb, mint akkép szervezni az intézetet, hogy a közbenjárás szerepe az intézethez folyamodó bir­tokosok és az intézet közt, s az intézet érdekeinek előmozdítása az ország különböző részeiben fize­téssel ellátott ügynökökre bizassék. A hitelintézet alapitói azonban az ily ügynökök közbenjárását nem csupán a kezelési költségek kim­élése tekin­tetéből, hanem maguknak a hazai földbirtokosok­­nak érdekében is, kik egymás szükségeit és anyag­­viszonyait kölcsönösen leginkább ismerik s egy­más érdekeit leginkább szivökön viselik, mel­lőzendőnek vélték. A földhitelintézet szabály sze­­rint azon hazai birtokosokból fog alakulni, kik az intézetet hitelezés végett igénybe veszik. Úgy hí­vók az intézet alapítói, hogy e birtokos­­, mint az intézet tagjai, a kölcsönös jótállás érdekénél fogva is, maguk lesznek leginkább arra hivatva, hogy az intézetet működésében, ügyvitelének könnyítése által, az ország különböző vidékein szerte támo­gassák. E nézetek vezették az intézet alakítóit ar­ra, hogy magukból az intézet tagjaiból vidéki bi­zottmányok alakíttassanak. Míg azonban ily bizott­mányok, szabály szerint 15 milliónyi értékpapír ki­bocsátása után, a már elegendő számmal levő tagok által választathatnának, addig is szükségesnek tar­ták az alapítók az országot népesség, geographiai helyzet és forgalom tekintetéből bizonyos vidék­­körökre osztani, s mindenik vidékkörben tekin­télyesebb birtokosokat kérni föl a bizottmányi te­endők ideiglenes végzésére. OS­ TARCZA. A pesti redout épülethez tervezett s fresco falfestésben kiviendő vázlatok leírása. Mielőtt a vázlatok leírását teljesítenénk, szükséges a redout épület belfelosztásáról egy pár szót szólani. — Az építész terve szerint van egy nagyobbszerű lépcsőház (Treppenhaus), egy nagy terem és a credent, — ezek azon helyiségek, me­lyekben a fresco festészetet fel lehetne használni feldíszítésükre az építész terve szerint. Egyelőre azonban csak is a lépcsőház felépí­­tésére készítettünk terveket, ez lévén átalában minden nagyobbszerü nyilvános épületnek fődísze, (mint p. o. a berlini múzeumnál is) — s mert nem is fejthettünk volna ki egy egészben összehangzó eszmét sem a nagy teremben, hol csupán egyes allegorikus alakoknak van tér hagyva a plafondon, sem a credentben, hol két nagyobb kép kivitelé­hez való térség van csupán, mely későbbre is ha­lasztható. A lépcsőház négy­szögletű, melynek köze­pén nyúlik fel a főlépcső, ezzel szemközt van egy térség a falon, mely 32 láb hosszú és 16 láb magas, — a két oldalfalon pedig felül egy fries nyúlik el, mely 3 láb magasságú és 8— 10 láb szélességű, 10 térségre van felosztva, 5 jutván egyik-egyik oldalra. Ezen f­r­i­e­s­e­k alatt oszlopos csarnok van, melynek belül eső falán 6 fülke van, mely 8 láb magas és 3Va széles, ezek felett kör alakú térségek. Hogy ezen térségeket jól felhasználhassuk s vázlatokat készítsünk, melyek összefüggésben él­vezhetők legyenek, és egyszersmind a magyar költőiaég eszményeivel megneveztessük — és hogy háza czéljának megfeleljenek — legczélszerűbb­­nek találtuk a magyar mythologiát felhasználni, mely nem lévén még ugyan tökéletesen kifejtve, de azt a népmesék és hagyományok tanulmányo­zásaiból vett adatok nyomán gondoltuk létesítet­­tőnek; — és pedig a Tündér Ilona - féle népregék variánsaiból felhasználva a jellemző részleteket, s nemesítvén a nyerseséget, mely minden népek mythologiájában előfordul. — Gon­dolván, hogy nehéz s még eddig nem létező, a fes­tészet terén egészen ismeretlen tárgyak feldolgo­zása ugyan nagy erőmegfeszitésbe kerülhet, de lelkesített azon eszme, hogy valahára tér nyílnék a magyar festészetben ilyen tárgyaknak uttörő meg­kezdésére,mely által alapítói lehetnénk egy valóban nemzeti műiránynak , s egyúttal érthetőbbé, s szemlélhetővé tehetjük a magyar, oly népszerű és minden ember emlékében ismeretes, a mythologia alapját megvető rege és mesés világot, valamint ezt a német és szláv nemzeteknél már megtették, — ez lévén úgy szólván az igazi nemzeti költészet kútfeje. — De annál inkább, mert még a redout épület czéljának is (már maga is egy tündéri foga­lommal összekapcsolt palota) igen megfelelő, — hol a szerelem, mint mindennek kútfeje, nem min­dennapi érzelgéssel ábrázoltatik, de hősiességgel párosul, mi különösen a magyar fogalommal együtt jár. Az elrendezés a vázlatok szerint e követke­ző: — A főlépcsőtől jobbra kezdődik a fries, melyben a rege elmesélése ábrázoltatik kisebb alakokban, mig a lépcsővel szemközt a nagy tér­ségen a hős tündérországba érkezése, s fogadta­tása, mint a lépcső­háznak legmegfelelőbb jelenet lenne ábrázolva. Jobbról tehát kezdődik a rege és pedig: 1. Tündér Hona az arany almafát ültetteti leá­nyaival a királyfi kertjébe, hol ő maga is jelen van leányaitól környezve. 2. Az aranyalmafa alatt a szél által elszen­­deredett örök elöl a hattyún járó tündérek ellop­ 3. Maga azután a királyfi őrizvén a kertjé­ben ültetett almafát, nem aludt el, és a tündérek hattyúkon jővén ismét meglopni a gyümölcsöt, a királyfi nyilát feszité a tolvaj nőre, azon perczben azonban beleszeret a tolvaj nőbe, ki maga a tün­dér Ilona. 4. És a fa alatt szerelmükben elalusznak — midőn a vénbanya meglátván Ilona aranyhaját, abból egy csomót levág, és mutatja a királyfi szüleinek. 5. Tündér Ilona hattyúján tovább száll a tündérországba búsulva arany haján, melyre a ki­rályfi szüleitől és testvéreitől búcsúzva eltávozik utánna, Ilonát a tündérországban felkeresendő. A másik vagyis bal oldalon a főlépcsőtől, balra kez­dődik a hős viszontagsága. 1. Egy óriáshoz ér tőle tanácsot esdve és tu­dakolva tündérország hollétéről, a ki összegyűjt­ve boszorkányait, egy sánta banya mondja el a fe­kete város és a változó kert hollétét. 2. Tovább barangolva a hős 3 óriásra akad, kik egymás közt veszekedtek, és őt felszól­­litják, ítélne közöttük és tenne egyességet apjuk által reájuk hagyott szélköpeny, saru, és ostor birto­kát illetőleg. — Mire a hős királyfi három hegy felé futtatja őket, annak ítélvén ki hamarább vis­­­szaérkezik, azonban ez időt felhasználván a királyfi, a köpenyt ellopja, mely bűvös szél­köpenynyel el is illan. 3-or Elérvén a tündérország határához, me­lyet sárkány őriz, azt leküzdi. 4 er. Azonban a tündérország változó kert­jébe érve, — hol tündér Ilona csak háromszor je­lenhetett meg, — a boszorkány által álomitallal elaltattatik, úgy hogy Ilona vele egyszer sem be­szélhetett, mindig mély álomban aludt, ekkor Ilona már búcsút vesz tőle. 5-öt. Azután felébred a hős, és bujában kardjába akarja magát vetni, midőn egy tündér leány a tátos lovat hozza szolgálatára, mely a le­vegőben jár, és elviszi őt végre a tündér kertbe És ezen tárgy a nagy lépcsővel szemben te­hát befejezésül a 32 láb hosszú és 16 láb magas­ságú térségen lenne ábrázolva, — mint a lépcső­háznak leginkább megfelelő tárgy; t. i. a hős viszon­tagságai után szerelemtől vezettetve megérkezik, és a tündérek által fogadtatik. — Tündérleányok viszik fegyvereit, pajzsát turul madárral, és a csillagos homlokú gyermek a fáklyát a szerelem jelképét, a hős királyfi épen megdöbbenve vissza­tartja lovát, bámulva, még eddignél is szebb Ilo­náját, a­kit szolgálói öltöztetnek, arany haját fé­sülik az arany almafa alatt, melyen a Szél urfi ezüst húrokon játszik, mely zene mellett a szol­gálói körültánczolják. — Ilona kezében tartja az arany almát, szerelme zálogát, így fogadja a hőst. — Az arany almákat a csillagos tündér gyerme­kek szedik össze, melyekkel a tündérek játszot­tak. A háttérben a márvány lépcsőzetü Cyprus fákkal körülvett réztetejü palota 2 sárkány által őrizve. Balról a vizleányok megfélemedve az ide­gen vendégen, törödvén a kristály patakban, mely­nek 7 szinü forrása alá húzódnak. Az oszlopzat alatt látszó fülkékben, mely már más falat mutat, igy nem lehetvén egészen össze­függő a regével, egyes, a redout épületben gyakorlandó, és czéljainak megfelelő személyesí­tett eszmék vannak ábrázolva, és pedig a zene, táncz, költészet, szónoklat, víg kedély (tréfa) és a szerelem; a felettök levő kör­térségekben pedig az ezeknek megfelelő geniusok. Nem akarván az egészen antikszerüt alkal­mazni, regényes modorban tartva véltük kifejez­­hetőknek, igy leginkább összhangzatban lenne a regényes mesével, és az épület styljével, — és pe­dig a z­e­n­e hárfával (lebegő alak), — mint a re­gényes kor egyetlen hangszerével, felette a furu­­lyás genius. A tincz inkább a magyar jelmezre és tánczra emlékeztető, felette a genius dudával, mint a nép némely környékén szokásos tánczhoz való hangszer.­­ A költészet lyrájával és ko­szorúval, felette a genius koszorú és fáklyával. A könyvvel mozdulataálulúfil^­jezve a szónoklatot, felette a Genius viszi az ira­tait.— A t­r­é­f­a, csörgő sapkával pajkos moz­dulatban, a thyrsus bot kezében, jelentvén, hogy a bor a jó kedv előidézője, felette Geniusa a thyr­sus pálczán ülve egy nevető álarczczal kezében. Végre a Szerelem egy fiatal leány, ki a nyil hegyét próbálgatja, melyet a felette levő Geniusa ellőtt. Mindezen egyes alakok életnagyságúak, és arany háttérre festendők, — a rege, mely a fri fi­sé­t foglalja el, hasonlóul arany háttérre vannak tervezve, és 3 lábnyi magas alakokkal. — A fő nagy képen az előtérben 8 láb magas alakok van­nak felvéve. — így az egész egy szépen ékesített, a redout épületnek díszére váló lépcső­házat ered­ményezne, gazdag mind művészeti tekintetben, mind a szemlélőre nézve, és megfelelne a palota külső alakjának, melyre már a város eddig is nagy összegeket szentelt. — És ezen vázlatok ki­vitele alig kerülne sokkal többe, mint más, a redouthoz illő gazdag decoratio, lenne az ország­nak egy monumentális modorban megkezdett em­léke, mit több is követhet később, és a magyar művészetnek a felsőbb eszményegített művészi té­ren megkezdett iránya. A­mint feljebb említik, a nagy teremben csak egyes alakok alkalmazhatók, a credentben pedig lehetne a későbbi korból 2 tárgyat választani: például Mátyás menyegzőjét,­­ és az Attila la­komáját, melyet Priscus ir le. A kivitele ezen terv­nek, ha csakugyan az idén döntene felette a város, úgy a redout épület tökéletes bevégeztéig hason­lóul elkészülhet. Ezen terv által lesz nyújtva a városi tanács­nak elvbeni elfogadás miatt, — a költség megha­tározását sok részlet lévén ott szükséges, egy co­­missióra lehetne bízni. Végre megjegyzendő, hogy ezen vázlatok csupán is vázlatok, a carton kivitelben még töké­­letesitendők, különösen styl, és jellemre nézve, — itt majd csaknem az eszmét akartuk bemutatni. Than és Lot­a.

Next