A Hon, 1863. június (1. évfolyam, 124-146. szám)
1863-06-03 / 125. szám
PfiST, JUNIUS *. Politikai szemle. Pest, jun. 2. (II.) A „Memorial dipl.“, Drouin de Lhuys és Rechberg gróf közlönye, ismét egy érdekes czikket közöl legújabb (harmadik) számában, a lengyel ügyben folytatott diplomatiai alkudozások jelen állásáról. A nevezett lap először is közli az osztrák javaslatok szövegét, mely így hangzik: 1) Oroszország császára teljes és átalános amnestiát ad; 2) Lengyelország nemzeti képviseletet kap, melynek közösen kidolgozandó hatásköre azonban nem terjed túl a gácsországi tartományi gyűlésén; 3) a lengyelek feles számban (dans une large mesure) vehetnek részt a közhivatalokban, egyszersmind biztosittatik az ország közigazgatási autonómiája ; 4) a lelkiismereti szabadság teljes és tökéletes (pleine et entiére) leend; azon törvényes megszorítások , melyek e tekintetben fenállanak, s melyeknek különösen a kath. cultus és clerus vannak alávetve, eltörültetnek; 5) a lengyel nyelv hivatalos nyelvül ismertetik el a királyságban, s mint ilyen alkalmaztatik , a közigazgatás-, igazságszolgáltatás- és közoktatásban; 6.) Oroszország szabályos és törvényes ujonczozási rendszert engedményez Lengyelországnak. Miután a „Mém. dipl.“ ezt közölte, előadja egy vezérczikkben, hogy a bécsi kormány válaszolt a máj. 13-ki franczia sürgönyre (melyben tudomás szerint Drouin de Lhuys az osztrák-angol javaslat alapján készített franczia javaslatot Ausztria elé terjesztette.) Az osztrák sürgöny megerősíti, hogy elvileg szilárd az egyetértés három főpontra nézve, Ausztria és a nyugati hatalmak között. Ezen három pont alatt pedig értetik: nem csupán az idézett programmnak, hanem a franczia- angol- osztráknak egy része. Vonatkozik az: a fegyverszünetre, a jövő lengyel nemzeti képviselet hatáskörére, és az európai szentesítésre, a végleges egyezményt illetőleg. Drouin de Lhuys, Sándor czár aggodalmait megszüntetendő , azon eszmét szőtte be máj. 13-ki sürgönyébe , hogy orosz czár ő felsége bocsátna ki egy nyilatkozványt, melyben megígértetik , hogy az orosz hadcsapatok védelmi állásban maradnak az alkudozások tartama alatt, azon feltétel alatt, ha a lengyelek kikerülik a támadást. Úgy látszik azonban, hogy némileg határozatlan az osztrák felelet ezen fogárdos pontra nézve, mert Debrauz igy ír: „Ausztria kijelenti, anélkül hogy nyilatkoznék azon mód iránt, melyet Sándor czár a legalkalmasabbnak vél: hogy kész támogatni Sz.-Pétervárott minden oly combinatiót, melynek czélja: kiegyeztetése az emberiség érdekeinek a minden oroszok urának méltóságával, és a vérontás kikerülése.“ Talán ezen határozatlanság okozta, hogy a „Mém. dipl.“ csak elvinek, s nem minden egyes részletben megállapítottnak mondja az egyetértést. A második pontra, a nemzeti képviseletre vonatkozólag írja, hogy Ausztria tartózkodása, a császári állam parlamenti rendszerének Lengyelországra alkalmazását illetőleg, megmagyaráztatik azon nehézség által, mely szerint Gácsországnak képviselete van saját tartományi országgyűlésén kívül a Reichsrathban is. A lengyel országgyűlés azonban minden esetre megszavazná a költségvetést és a lengyelországi királyság törvényeit, s erre nézve támpontul szolgálna a bécsi zár-okmány 1-fő czikkelye. A hatalmak eljárását illetőleg pedig ezekről tudósít a „Mém. dipl.“ A bécsi szerződést aláíró összes" hatalmak conferentiája, nem congressusa hivatnék össze. Ez által ki lenne zárva más európai kérdésnek szőnyegre hozatala. Valamint a bécsi zárokmányt utólagosan terjesztették az európai hatalmak jóváhagyása alá: így lehetne tenni a Lengyelországot illető egyezménnyel. Az közöltetnék diplomatiai uton azon hatalmakkal, melyek az ápr. 10-ki három jegyzéket támogatták Sz. Pétervárott, s azok felszólitatnának a conferentia munkálatához való csatlakozásra, így létre jöhetne az európai szentesítés. Végül még némely felvilágositást közöl a „Mém. dipl.“ A conferentia kezdeményezése Francziaország érdeme. Angolország diplomatiai után szerette volna folytatni az alkudozást, később azonban Russel lord csatlakozott a franczia tervhez. Az „Ind. beige.“ is hallott valamit ezen újabb megállapodásról. E lap verziója következő. A három hatalom egyetért, mégpedig Ausztria javaslatának alapján. A megállapítandó javaslat elébe terjesztetik, a többi négy hatalomnak is , melyek a bécsi zárokmányt írták, s csak azután küldik el a pontozatot, nem azonos jegyzékek mellett, Szent-Pétervárra, miután azt mindnyájan aláírták. Ha az orosz kormány azt elfogadja , azonnal intézkedéseket tesznek a fegyverszünet és a congressus (a „Mém. dipl.“ szerint conferentia) összeülése iránt , amelyben csak a hét hatalom venne részt Oroszországgal, s ki lenne kerülve azon baj, hogy Ausztria együtt üljön Olaszországgal. A tanácskozás végleges eredménye az összes aláírók biztosítása alá helyeztetnék, mind Orosz- mind Lengyelország irányában. Ám ezek azon tudósítások, melyeket ma az alkudozások állását illetőleg fel kellett idéznünk. Nem mondjuk, hogy nagy súlyt fektetünk az idézett közleményekre. Figyelmet mégis érdemelnek annyiban, amennyiben újabb adatul szolgálnak a diplomatia tehetlenségének illustrálására. Követválasztási mozgalmak Erdélyben. Küküllőmegye. A „Korunkénak D.Sz.-Mártonból, máj. 28-káról írják: „A mai napon Küküllő megyének, az adminisztrátor úr szerint rendkívüli bizottmányi ülése tartatván, az minden élőbeszéd nélkül, a tagok névsorának felolvasásával nyittatott meg. Követte ezt az erdélyi országgyűlést julius 1-ére egybehívó kir. rendelet. Mire Moldován Basil egy bálafeliratot indítványozott ő Felségéhez felküldetni, azon atyai kegyelméért, mely szerint ezen országgyűlés egy behívása által legkegyelmesebben gondoskodni méltóztatott ezen ország sérelmeinek orvosolhatásáról, s a nemzetiségek különböző érdekeinek kiegyenlítéséről. Gróf Bethlen Farkas nem szólhat addig az érintett kegyelmes kir. rendelethez, míg három kérdésére az administrátortól feleletet nem nyer. Az első kérdés: Hogy esik az, hogy nehány meg nem jelent bizottmányi tagok helyét, póttagok nem pótolják ? 2-or: Mi az oka annak, hogy az ő felsége által teljes amnesziát kapott bizottmányi tagok ez alkalommal meg nem hivattak ? 3-or Hogy történhetik az, hogy a múlt bizottmány által megválasztott és felesketett szolgabírák és jegyzők még e mai napig is állomásaikat el nem foglalták ? Ezen kérdésekre az administrator ur körül-belöl következendőképen felelt meg: 1-ör A nagybirtokosok osztályából hiányzik ugyan két tag, de ezeknek kimaradásukról előre tudós mása nem lévén, másokat helyettük nem hivhatott meg. 2-or Ha az amnestiát nyert egyének jövőre bárminő állomásra megválasztatnak semmi sem fogja többé akadályozni azoknak elfoglalásában, de az amnestia a múltra hatással nem lévén, az ily egyének rendes bizottmányi tagoknak ezúttal nem tekintethetnek. 3-or Maga is sajnálja ugyan, hogy a megválasztott tisztek még ez ideig alkalmazásba nem jöhettek, de e részben a főkormányszéktől rendeletet nem kapván, a bizottmányok ezen határozatát még nem foganatosíthatta. Ezekre rövid heves szóváltás után áttért gróf B. F. a M. B. által indítványozott feliratra, és kijelentette, hogy maga is feliratot óhajtván ő felségéhez küldeni, egy ilyet már formulázott is, és azt felolvasván kívánja, hogy ha a többség által elfogadtatik, az ő felsége legmagasabb személye eleibe felterjesztessék, ha pedig kisebbségben maradna, az szórul szóra jegyzőkönyvbe igtattassék ; mire Sz. L. kijelentette, hogy ő jól tudja azt, miszerint a jelen bizottmányba, mely az ő felsége által kiadott ideiglenes szabályzat ellenére úgy van összealkotva, hogy a magyar elem rovására egy erőltetett majoritás eszközöltetett; ezen felirat, melyet maga is teljesen pártol, kisebbségben fog maradni, de azért megkívánja, mint ez más megyékben történt, hogy a minoritás felirata is ö ilge eleibe terjesztessék. Még néhány szónok után administrator úr azon kérdést bocsátotta szózatolás alá: Akar- e a bizottmány a M. B. indítványa értelmében ő felségéhez hálafeliratot intézni vagy nem ? Erre gr. B. F. megjegyzi, hogy miután a történt nyilatkozatokból úgy látja, hogy az egész bizottmány feliret óhajt, úgy kívánja a status questiót felállíttatni, hogy : M. B. indítványa értelmében akar-e felírni, vagy a gróf B. F. feliratát fogadja-e el a bizottmány ? melyet az elnök hosszabb vita után is kitűzni teljességgel nem akarván, maradt az elsőbben kitűzött kérdés mellett. Erre azonban azon kisebb része a bizottmánynak, mely a gr. B. F. feliratát pártolta, nem szavazhatott, nem akarván az ő felsége iránti tiszteletlenség bűnébe esni akkor, a midőn épen a legmélyebb hódolatot, és legtántoríthatlanabb hűséget tanúsító feliratában egyszersmind azon okokat is felfejteni óhajtja, melyeknél fogva a M. B. által indítványozott feliratba feltétlenül belé nem egyezhetett, és ezen elnöki eljárás ellen óvatát be is jelentette. Ezek után a központi választó bizottmány minden nehézség nélkül megválasztatván, újra gr. B. F. emelt szót az administratornak azon eljárása ellen, mely szerint a megye ereje olyan utak építésére pazaroltatik, melyek a megye érdekeivel egyenes ellenkezésben állanak, és kijelölte egyszersmind azon vonalakat, melyeknek felépítésére és kijavítására kell a főfigyelmet fordítani. A teljes bizottmány által pártoltatván ezen indítvány, határozattá is jön, azon megjegyzéssel, hogy administrator úr ellenkező véleményét adta jegyzőkönyvre, és többeknek azon kérése, hogy engedje a megyét saját belső dolgainak elintézésében akadálytalanul intézkedhetni, siker nélkül maradván, az ülés eloszlott. Holnap jegyzőkönyv-hitelesítés, — feliratok és óvások beadása.“ Ugyancsak a „Korunk“-ban olvassuk : „A szász székek nagy része a központi bizottmányt szintén megválasztotta. Még pedig a városok külön, és a székek ismét külön, anélkül, hogy a városi communitás képviselve lett volna. Ha a románok nincsenek velünk, magyarokkal megelégedve, nézzenek után a szász székek k. bizottmánya névsorainak, s úgy találandják, hogy közülök ir magul ha egyet betesznek. Választottak már Beszterczevidék, Segesvár, Medgyesszék és Brassó városa; de csak is Brassóban és Medgyesen látunk két két románt, a más kettőben egyet sem; Brassóban egy magyar név is megakadt.“ A „H. Z.“ vezérczikket hoz arról, hogy a „magyar propaganda“ Szebenbe is elharapódzott, s a fiatalság magyar szellemű követet akar az országgyűlésre küldeni, követjelöltjükül Strauszenburgi Arz Albertet nevezi meg. (Tegnapi számunk ujdonsági rovatában e név tollhiba miatt roszul volt közölve. Szerk.) — A „Gazetta“ 36-ik számában „R.“ aláírással „se luamu aminte“ czimü czikk a „Kolozsvári Közi.“ szerint igy ir : „Mig a magyarok a közeledő országgyűlésre követjelöltjeiket nevezgetik, mint például Marosszék részéről Rhédey István, Hagy Sámuel, mások szerint Dózsa Dániel, Toldalagi Mihály és Botos Kálmán, M. Vásárhely városa részére Petri Ádám, Lázár Ádám, Dobolyi Sándort, míg más: felül a szászok igy kiáltnak : „fegyverkezzünk, mert jön az országgyűlés“ s nemzeti politikájukról ismeretes Schmidt, Ranicher, Maager, Teutsch, Trauschenfels, Schnell, Binder, Lassel, Gull, Löw s mások neveit emlegetik, — mi románok mit teszünk? hol, kit választunk? Vájjon a nemzeti comité a kenyértöréskor tétlen marad-e? S ha úgy volna is, ne feledjük, hogy követeink utasítás nélkül mennek az országgyűlésre. Vannak tanult, tevékeny s nemzeti politikájukról ismert jellemű egyéneink, vigyázzunk , nehogy a szavazatokat 2—3 jelöltre elforgácsolván, a kisebbség akarata érvényre jusson. Múlt szerdán Brassóban rögtönözve kihirdettettek az országgyűlési adatok s meg is lön alkotva a követeket választó bizottmány; ezek közt van három román is, kiket a szászok választottak. Ezután felhívja román testvéreit, hogy a rendszabályokat tanulmányozzák, s különösen a papok utasítsák a népet, ha pedig valaki, ki 8árt adót fizet — észreveszi, hogy neve nincs beosztva, azonnal reklamáljon stb. Végre elragadtatva így kiált fel: „a mi fiaink és unokáink áldása és átka állnak előttünk !! válasszatok egyet a kettő közül!“ Az uniópárt ? Ez, mint a magyar lapok írják, a poklot fogja megmozdítni, hogy többségre jusson, s akkor el fog menni az országgyűlésre s beleegyezend a román nemzet inarticulatiójába, de egyetlen törvényt sem alkotand, sem tárgyalásra nem veend, hanem mindezeket egy jövő országgyűlésre fogja utasitni, s ők tudják, mihez fogják tartani magukat. Ha pedig kisebbségben marad, mindezt egy jegyzőkönyvbe igtatott repraesentatio által megtéve, visszavonulandó Ausztria magatartása. fK.) A diplomatiai alkudozások a lengyel ügyben lassan haladnak. Az Oroszországhoz intézendő követelések iránt sem a lényegben, sem a formában nem egyeztek még meg a nyugati hatalmak. Angolország, belátva, hogy Ausztria a fegyverszünetet nem pártolja, megváltoztatta volna javaslatát s az „Ind. Belg.“ szerint Russel lord európai kongressust kíván, de ezt sem óhajtja Ausztria. Más verzió szerint Russel elveszi a gyermek nevét, nem csorbítva a következményeket, azt kívánván Oroszországtól, hogy a szerződés megkötése napjától egy évig újabb csapatokat ne küldjön a királyságba. A formára nézve is eltérők a vélemények. Angol és Francziaország azt óhajtják, hogy az Oroszországhoz intézendő követelések a helyzet komolyságának megfelelő alakban formuláztassanak. Ausztria nem akar részt venni harcai formában s azt a jogot igényli magának, hogy a nyugati hatalmak közbenjárását tetszése szerinti formában támogassa Sz.-Pétervárott. Ausztria nem akarja, hogy azon valószínű esetben, ha az orosz kormány a követeléseket visszautassa, rá nézve is olyatén kötelezettség álljon be, hogy fegyveres kézzel kelljen érvényesítnie azokat. Ha kitör a háború, Ausztria, úgy látszik, semleges akar maradni, s reméli, a nyugati hatalmaknak nem lesz ellene kifogásuk, miután ezen semlegesség kedvező lenne a lengyeleknek. Az osztrák kormány magatartásáról írják a „Köln. Zig“-nak Bécsből: „Az alkudozások Ausztria s a nyugati hatalmak közt talán nem maradnak eredménytelenek. A Bécsből Párisba és Londonba küldött legközelebbi sürgönyben az osztrák kormány késznek nyilatkozott, hogy a következőket követelje Oroszországtól: 1.) A katholikusok teljesen egyenjogú vallásgyakorlatát; 2.) a császári amnestia valósítását orosz részről; 3.) Lengyelország kormányzatában széles autonómia engedélyezését. Azt hitték Bécsben, ez nem elégítendi ki a nyugati hatalmakat, miután Angolország még mindig ragaszkodik a fegyverszünet ajánlásához ; annál inkább meglepett a hír, hogy Párisban kedvezőn fogadták Ausztria három pontját, s tekintve ez állam külön viszonyát, megelégedtek vele. Azt gondolják, Francziaország erélyes és tényleges föllépésre készül a lengyel ügyben s így minden hatalom támogatási ajánlatát szivesen veszi azon szándékkal, hogy ha a viszonyok eléggé fenyegetőleg alakultak, a nyújtott ut után az egész kart is magához vonja. Franczia- és Angolország közt már messzeható egyezmény léteznék, mindegyik egyre készebbnek mutatkozik a föllépésre Oroszország ellen ; mindazonáltal még dipl. körökben is kétes, melyik a két udvar közöl az ösztönző. Az angol miniszterek néhány nyilatkozata következtetni enged az angol kormány álláspontjára. Gertschakoff azt hive, Angolország jelen állapotában (gyapotszükség, amerikai bonyodalom sat.) nem fog annyira rokonszenvezni Lengyelországgal, hogy miatta háborúra keljen, mégis teljesen megnyugtató nyilatkozatot kívánt erre nézve az angol minisztériumtól. Russel lord úgy nyilatkozott, hogy ez ügyben Angolország még nem határozhat, miután egészen Oroszország magatartásától függ, szükséges lesz-e még egyszer síkra szállnia Angolországnak a cár ellen. Más alkalommal azt monda Palmerston : Hálátlan dolog alkudozásba bocsátkozni az orosszal vagy szerződéseket kötni vele, mert minden biztositása, sőt szerződésileg megállapított Ígéretei sem egyebek ázsiai szószátyárkodásnál (verbiage asiatique) s nem biztosabbak a chinaiak és japánok ígéreteinél. Az oroszokkal kötött egyezményekre csak addig lehet számítani, ameddig a lőpor és golyó nyomatékot ad nekik. Ausztria egyelőre három pontjához ragaszkodva, vonakodik a fegyverszünetet ajánlani. Meglepett a Drouyn által fogalmazott „Memorial Diplomatique“ ezen passusa: „Bármi történjék, Ausztria nem fog Orosz- és Poroszországgal megegyezni, hogy Orosz- Lengyelország legitim jogai ellen küzdjön. Föltűnik egyátalában, hogy „l’Europe“ is, mint a föllebbi lap, a Francziaország és Ausztria közötti szívélyes egyetértést minden fontosabb kérdésben magától értendőnek találják, s Drouyn úgylátszik, ezen alapra építi terveit. Bécsben ezen solidaritásról semmit sem tudnak. Egy osztrák államférfiu — írja a Kölni lap — úgy nyilatkozott, hogy Ausztriának nyílt és titkos okai vannak, melyek miatt a kongreszustól vonakodik. A nyíltakat tudhatja mindenki ; tart oly kérdések fölmerülésétől, melyeket most a lengyel ügy a térről leszorított, de melyeknél kisebbségben maradhatna. A párisi kongressus volt vereségének kiinduló pontja. A titkos okok ott rejlenek, hogy Poroszország, elszigetelt helyzetéből menekülendő, kívánja a kongressust s mindent elkövet, hogy Oroszország vesse alá magát ítéletének. Nem csak a német, hanem az európai érdekek terén is vetélytársak Ausztria és Poroszország, s meglehet e vetélyt mindkettő drágán fogja megfizetni. Bécsből írják ugyan a lapnak, hogy ott mit sem tudnak arról, mintha a bécsi kormány Berlinben és Sz.Pétervárt kijelentette volna, hogy elvál a nyugatiaktól, mihelyt hadat üzennek Oroszországnak. Bizonyos, hogy háború esetén semleges akar maradni Ausztria; tagadhatlan mégis, hogy bizonyos hírek szerint az orosz intenzióknak kedvező fordulatot vehet Ausztria politikája. E hírek egyik alapja a kormány szigora Gallicziában. Meglehet, a kormányközegek túlbuzgók, mégis magát a kormányt kell felelőssé tenni, hogy oly tartományban, hol az ostromállapot kihirdetve nincsen, a házi jogot és személyszabadságot védő törvények fölfüggesztetnek. Az utóbbi napokban a hivatali önkényszámtalan esete fordult elő Gallicziában. Lengyel mozgalmak. (K.) Hogy az orosz hivatalos hadjelentések részint költöttek, részint ferdítéseken alapulnak, régen tudjuk , ebben a tekintetben némi javulás vehető észre. A hiv. „Dziennik“ ismét diadalt hirdet keret nélkül, de ezúttal legalább eltér attól a mindig eleső egy kozáktól s 14 halottat és 44 sebesültet vall be. Meggondolva, hogy a valódi számot mindenesetre elhallgatja, el lehet képzelni a veszteség nagyságát. Varsóból írják, hogy hiteles tudósításokhoz ritkán jutnak ; szemtanuk is csak a győzelmet vagy vereséget mondhatják meg; az elesettek számáról soha sincs tudomásuk. A lengyelek szellemét emeli a tény, hogy foly a harcz s a fölkelés nincsen hanyatlóban, mint az ellenséges lapok állították. Hogy külsegély nélkül győzelemre biztosan számíthatnak, tudják; de ez esetben következik a semleges ellenállás, mely a lengyeleknél még mindig az actio szinét hordja magán. A slawukai ütközet vereséggel végződött ugyan a lengyelek részére, a fölkelésre azonban alig gyakorol befolyást. A főcsata 22-én volt; másnap csak a szétvert fölkelőket konczolták le az oroszok. A fölkelők alig 600-an voltak , hiányosan fegyverkezve, vezérök Ciechowski előbb orosz tiszt volt. Az oroszok noha kétannyian, 10 rubelnyi napszám ígérete mellett három oldalról a felkelőkre hajtották a parasztokat, nők és gyermekek is voltak a parasztokkal. A felkelők elején nem tudták, mitévők legyenek a parasztok által födött oroszokkal; midőn a szándékot kitalálták, nem akartak lőni a védtelen nőkre és gyermekekre. Csak midőn az oroszok tüzelni kezdtek, védték magukat, ahogy lehetett. A lengyelek 150 embert vesztettek, köztök a vezér és Stecki százados. Vagy 300 fölkelő Tarnopolnál osztrák területre ment; 235 embert, 179 lovat és 11 társzekeret az osztrák TÁRCZA. A Széchenyieskeddk. *) (Satira.) Oh Széchenyi, oh halhatlan halott, Hány szónok és költő megsiratott; Hány honfiajk sohajtá nevedet, egy ország sirt, egy nemzet temetett! En elmaradtam utoljára sirok, S imóda helyett rímes prózát írok. Ne botránkozz meg jámbor olvasó, Ez nem szeszély vagy puszta tréfaszó. Nem én hibám, hogy Pegazusom szárnya Megtörve, és szilaj haragnak árnya Lelkembe’ mindent sötéttel borít, S hervasztja a dalok virágait. Nem én hibám, jól tudhatod, hiszen... De esküszöm rá s egyszersmind hiszem: Szivem fájdalma mély, igaz, őszinte, S idő se volt alkalmasabb rá szinte, Mig csak hazánkból egy darabka tart, Megsiratnánk a legnagyobb magyart. Miért, hogyan ? Nem mély és nagy titok, Rá minden uj nap mind megannyi ok : Hírlap beszéli, röpirat tanítja Csak oly talány, melynek kezedbe’ nyitja. Hát még se értesz ? Nyíltabban beszélek, Habár bizony, megvallom, kissé félek. A párbaj immár oly divatba jött, A hirlapirók és költők között, Hogy nem is iró, a ki nem vivott Seltűr satyrát vagy bírálatot. Szóval,'kegyetlen censorokká lettünk . .. S mindenfelől csak kard villog felettünk, Hanem dologra. Most sirassuk öt, Es nem pedig pár évvel ezelőtt! *1 A .Részvét köpyTé*-böl. Mig a halál — a puszta test enyészte, Mely titeket nagy siralomra készte ? Mi nagy dolog, hogy porhüvelyt cserélt Oly férfiú, ki századoknak élt, Ki mindig él, míg lelkesültök érte ? Őt a halál csupán csak akkor érte. Ha már nem értitek, miket beszélt, Felejtitek, mért küzdött és remélt. Hamisított tant hirdettek felőle, és csúfot űztök minden nap belőle. Imé pedig, s het nem mondok sokat, Hazánkban ez a legújabb divat, Ok hányszor hallom ezt a nagy nevet, Qh Széchenyi hány ember emleget! Én istenem, hát ugyan mit vétettél, Hogy annyi minden zászlójává lettél! lm egy pár urfi, hogyha meghozat Külföldi vérből egy pár jó lovat, Avagy csupán csak egy-két garat, Mindjárt Széchenyi ösvényén halad. Hírlap beszéli, más utána mondja, Kinek pedig kissé nagyobbra gondja — a közczélra egy pár száz forintot ad. (Amint beszéli, kevésből sokat.) Vidékről írják: oh hazám, ime, Mit áldozott megyénk Széchényié! Mint szélben a baraczkfáról virág: Úgy hull e szó most — nemzetgazdaság. Aki rész gazda, mind csak erről ír, Ez a nemzet minden sebére ír, Esze szűréből a mennyit kirázhat, Csinál naponként tervet akár százat, Avagy Ígéri, hogy csinálni fog, (Nem költemény, nem oly könnyű dolog,) S kinek kevés hozzá tudománya, Dicsekszik ö Széchenyi tanítványa. E közt előáll lármásaim csoport, Tücsköt, bogárt kérkedve összehord , Ami csak érzés, mind azon nevet, Gyűlölve gúnyol minden szellemet, Imádja Mammont, gondja semmi más, Mint kényelem, kéj, jól evés, ivás; Kézzel, beszéddel egyaránt hadar, Hogy semmi sem lesz addig a magyar, Míg nem csaló, hitetlen és hazug, Míg eszmékért csak lelkesedni tud. Ki oly merész, hogy az ilyesmit kétli ? Mindjárt Széchenyi nevével pecsétli. E zaj különben még nem nagy kereszt, Inkább beszélni halljuk néha ezt, De olvasgatni némely hírlapot, Végig betűzni tiz röpiratot, És látni ott Széchenyit száz alakban, Meg-megcsufolva eszme-, tettbe’, hangban. Az egyik, mert hálátlan nemzete, S nem élhet úgy a mint tán kellene, Vagy dicsősége egy batkát sem ér, Ahoz képest, mit tett a nemzetér’, Belé esik hazafi-fájdalomba, S lesz, mint a pokrócz, durva és goromba. Rúg jobbra balra, mint a vad lovak, És közbe-közbe szitkok hangzanak, Mi tenta — tollán és kedélyiben — Mindent, de mindent nemzetére ken, Minden szavával mintha mondaná: Egy ily nemzet, nem méltó ő reá, Mint nem vala a nagy Széchenyire, Nagy honfi miért is élne itt, mire ? És összevonva nagy szemöldökét, Meg-megsiratja martyréletét. A másik ott nem ilyen gyászvitéz, remélni, küzdni, vivni, élni kész, Úgy tűnik föl, mint valamely kométa, Kiáltja folyvást: ő az uj próféta. A tűzre mind, mit eddig irtatok, Én épen semmit meg nem hagyhatok, Híg agyvelőtök mit eddig teremtett, Neux terme nagy eszme és okos tett. Széchenyi már régen elavult, íogy újra éljen én iw* Ó csak garádics, én meg a torony, Ki is kiáltom minden ablakon: Figyelj, oh nemzet, rám, az okos szóra, lm én tudom csak, hányat üt az óra. Boszant ugyan, hogy gróf még nem vagyok , amennyit ö, annyit nem hathatok; Mert tudni kell, ismerni a magyart, Még sok, nagyon sok, mit a czimre tart. Azonban eljö majd az én korom, Hiszem, remélem, érzem, akarom. Azonban ennyit is beszélni, kérdem, Czim nélkül, igy, nem nagy és ritka érdem ? S beszél tovább, mit úgy, imitt-amott, Széchenyiből csak összelophatott. Fordítja, rontja, hogy szebb, uj legyen. Nagy büszkeséggel mind tovább megyen. S ha jobbra balra szidják, mosolyog. S azt mondja rá, hogy prófétadolog. Van olyan is, ki élelmesebb ember, Ha nagy szerepben játszni épen nem mer; Ő csak tanítvány, ildomos, szerény, Csupán napszámos a jó ügy terén, Mig élt Széchenyi, ellensége volt, Más pártnak élt, ott irt és szónokolt, Hogy hánynak, hányszor, minek kérdni ezt; Meg-megváltozni sapientis est. Azonban ennek már sok éve telt, Széchenyi meghalt és ő örökölt Mindent, de mindent, képét, czimerét, S amint bevallja, egész szellemét. Azóta minden mit leír, kimond, Bár lenne az, még kétszer oly bolond, Az mind Széchenyi szentelt hagyománya, O egyedül valódi tanítványa. Jogos firmája néki van csupán, A többi egyről egyig harlatán. Csak ő árulja azt a büvitalt, Mely megnfjitja újra a magyart, Nem drága, olcsó, veszteséggel adja, Csak hogy mit elkölt épen visszakapja. De rá kiált három-négy hirtelen: E zagyvalékból senki se vegyen; Ő és Széchenyi, oh minő beszéd, Mi áruljuk Széchenyi szellemét, lm itt r„acrTOí“, j ° kj? olcaóbb, hozzánk jertek, I Felgyógyulást csupán mitőlünk nyertek. Szóval, minden,ki árul, árverez, Széchenyi már, avagy Széchenyi lesz. Egyik másiktól már sehogy se tér, Rajong, kiált, ahogy torkán kifér, És az egész Kárpáttól Adriáig, Egy szörnyű Dulcamára-zajjá válik. Elég, talán sok is lesz mind e szó. Ugye megértél jámbor olvasó ? Bevégzem hát a végetlen panaszt ; Mit elhagyok — gondold utána azt, Hiszen tudom , megegyezem veled , Ha Széchenyit valóban tiszteled. S mit még kívánok, nem nagy kérelem, Egész lelkedböl kiálts föl velem , Szivünk fájdalma mély, igaz, őszinte, Idő se volt alkalmasabb rá szinte, Mig csak hazánkból egy darabka tart, Megsiratnánk a legnagyobb magyart, Mint most, midőn hamis tan szól felőle, Es csúfot űznek minden nap belőle. Gyulai Pál: Magyar tudományos Akadémia. (K.) A phil. törv. és történettudományi osztály jan. 1-jén tartott ülésében mindenekelőtt Szalay László titoknak jelenti, hogy a 100 aranyos Nádasdy - jutalomra, mely a magyar történet vagy monda köréből merített költői műre van kitűzve, 12 dolgozót küldetett be. (Az Akadémia hivatalos jelentése alább olvasható).) Greguss Ágost, „Az ember helye a természetben“ czimü embertani tanulmányt olvasott föl, melynek éle leginkább azon tudósok ellen van fordítva, kik abstrahálva a szellem létezésétől mindent az anyagból akarnak kimagyarázni s ezen lélekemelő tan alapján odajutnak, hogy majommá magasítósitják a teremtés urát,