A Hon, 1863. október (1. évfolyam, 223-249. szám)
1863-10-18 / 238. szám
PEST, OCTOBER II. Politikai szemle, Pest, oct. 17. (II.) Billault franczia államminiszter halála háttérbe szorította pillanatra Páriában a külügyeket: a császár, ki mint írják, nagyon le van verve, a szenvedett veszteség miatt, saját államának ügyeivel foglalkozik. Billault halála zavart idézett elő a kabinet kebelében ; miniszteri változásokról, sőt az egész minisztérium átalakításáról beszélnek. Billaultnak már utódokat jelölnek ki: némelyek szerint Roucher, az államtanács elnöke egyik jelölt, kit Vuitry a bank igazgatója pótolna; a másik jelölt Fould. Párisi tudósítások szerint Dupint és Thouvenelt távirdai után szólították Párisba. Delangle, Rouland, Chaix d’Estange neveit is emlegetik. Ily helyzetben a franczia lapok is pár nap óta keveset foglalkoznak külügyekkel. Párisból tehát a lengyel kérdésben folytatott diplomatiai alkudozások állásáról keveset tudhatunk. De annál több hallatszik Turinból. A „Köln. Zig“ nak azt írják innen, hogy a franczia diplomatia még nem mondta ki az utolsó szót a lengyel kérdésben. Napóleon császár tudomás szerint mindjárt kardjához kapott, az utóbbi orosz válaszjegyzék vétele után, s minthogy nem akart együtt tartani Angolországgal és Ausztriával, egy más egyenes harczias utat gondolt ki. Az Olaszországgal való szövetség mindjárt kéznél volt, s haszára azon tanácsoknak, melyeket még néhány hét előtt Olaszországnak adtak, hogy Ausztriának ne adna okot a bizalmatlanságra : mintegy tizennégy nap előtt egy diplomátiai személyiség érkezett Turinba, kinek feladata volt újra föléleszteni a turini kabinet reményeit. ^rAz uj combinatio tudnillik Francziaországnak Olasz-, Törökországgal és a dunai fejedelemségekkel való szövetségéből állott; csatlakozott volna hozzá Éjszakam Svéd- és Dánország. Olaszországon kívül a Porta is intést kapott a készülőben levő új tervek iránt. De Turinban kettős nehézségbe ütközött a franczia politika; egyik nehézség volt a régi, a viszonyokban fekvő, mely szerint az olasz kormánynak, kárpótlásul erejének megfeszítése miatt, Róma bírását kellett követelnie, mit követett volna Velencze bírásának követelése; a másik nehézség vala az Olasz- és Oroszország közt függőben levő, s a megkötéshez közel álló kereskedelmi szerződés feletti alkudozás. Ehez járult az, hogy Drouyn de Lhuys, mint az olasz egység ellene Olaszországgal kötött ily egyezmény után nehezen maradhatott volna hivatalban. Közelebbről az Aixben fürdő Nigra lovag (párisi olasz követ) is Turinba érkezett. Nigra a királlyal tartott értekezlet után bizonyosnak tekinthette, hogy az ő udvarának — miután Francziaország e pillanatban nem akar az olasz kérdés viszonfölvételére gondolni s komolyan nem is gondolhat, mert Ausztria Oroszországgal szövetkeznék — semmi kedve támogatni Francziaország acióját Oroszország ellen, mely most azon ponton áll, hogy első népjogi kereskedelmi szerződést kössön, az általa alig elismert olasz királlyal. Nigra lovag tehát francziaországra nézve kevéssé örvendetes hírekkel utazott vissza Turinból. S miután Törökországnak sincs kedve Angolország részvétele nélkül keveredni háborúba Oroszország ellen, amelyben vászalja, huza, szövetségese lenne, kinek különben magának is a legnagyobb belbajokkal kell küzdenie , ezen viszonyok nem kevés hatást gyakorolnak Francziaország azon elhatározására, hogy e pillanatban nyugodtan viselje magát. A „Köln. Ztg“ turini levelezője azt hiszi, hogy ezen közleményekben föl lehet találni a kulcsot a franczia politika legújabb fordulatához. Nekünk azonban van egy kis észrevételünk a „Köln. Ztgw ezen közleményeihez. Az idézett lap levelezője azt állítja a többi közt, hogy Törökországnak semmi kedve kezet fogni Francziaországgal, ennek Oroszország elleni háborúja esetében. Erre nézve meg kell jegyeznünk, hogy az „Ind. beige“ sz.pétervári levelezője másként van értesülve. A lengyelek az idézett lap szerint véd és hadszövetséget kötöttek volna Törökországgal, s megígérték, hogy az oroszok által elfoglalt török tartományokat visszaszerzik a Portának. A készületek már meg vannak téve. Török hadcsapatok nyomulnak a határok felé. Azt mondják, hogy III. Napoleon császár nem nézi roszszemmel e mozdulatot, mert épen nincsenek szövetségesei, s nem lévén mások, megelégszik Olasz- és Törökországgal Délen, és Svéd- és Dánországgal Északon. Ezek azon tervek vagy eszmék, melyeket Sz.Pétervárott a francziák császárának tulajdonítanak azon esetre, ha tavasszal ki fog törni a háború. Az orosz kormány tudja, hogy mit terveznek ellene. Résen áll s Törökország terveinek kiderítését Tottleben tábornok küldetése követi. E két tény bizonnyal benső összeköttetésben áll egymással. Azon hírek, melyeket a „Botsch.“ az orosz kormánynak Bessarabiában tett hadkészületeiről közölt, megerősítik az „Ind. beige“ sz.pétervári tudósítását, s ezután mind nagyobb valószínűséggel bír azon eshetőség bekövetkezése, hogy ha háborúra kerülne a dolog Francziaország és Oroszország között , nemcsak Éjszak, hanem Dél is oly eseményeknek lehet szinhelye, mint a keleti háború alkalmával. A bécsi lapok szemléje. Az uj osztrák kölcsön. A „Presse“ oct. 16-ki számában olvassuk : „Plener pénzügyminiszter ur az oct. 15-ki ülésben, előterjeszté a pénzügy helyzetét, kívánván a háztól, miszerint a kormány hatalmaztatnék fel a bekövetkező pénzügyi év deficitjének fedezésére 96 millónyi új kölcsönt felvenni. „Csinos összeg, azonban azon leverő hatást, melyet ily nagy szám méltán okozhat, nem idézi elő. Mi itt Ausztriában az effélékhez már nagyon hozzá vagyunk szoktatva, mégpedig rossabb időkben is, mint a mostani. Emellett a frankfurti „Europe“ egyelőre 100 millióról beszélt, s íme, a pénzügyminiszter ma 4 millióval kevesebbet, azaz 96 milliót igényel! Különben az is vigasztalhat, hogy, íme, Ausztria megint képes a pénzvásár előtt ily nagyobb mérvű operatióval előlépni. „A kívánt 96 millió három külön czélra vétetik igénybe. 30 milliót Magyarország kap; 34 millióval fedezik az évi deficitet. 12 millió kell, hogy a kormány a forgalomban levő papír 10 krajczárosokat beváltsa. 20 milliót arra akar fordítani a pénzügyminiszter, hogy a sóbánya-jelzálogjegyeket mik összesen 100 milliónyi függő adósságot képeznek, 80 millióra alászállítsa. „Tekintetbe véve, hogy 30 millió, mint kölcsön adatik Magyarországnak, továbbá, hogy a deficit jobbára onnan származik, mert ez évben az államadósságok tőkéjéből sok lesz visszafizetendő; hogy a papír 10 krajczárosok beváltása a függő adósság kevesbítésével egyértelmű: el lehet mondani, hogy ezen újabb kölcsön által az államadósságok összege nemigen fog szaporodni. S valóban, nagy különbség van a között, ha ezen 96 milliót mint újabb terhet a régiekhez toldjuk, vagy ha azzal csak a régiebbek helyébe újabb neműt teszünk. Jelentékeny körülmény az is, hogy e szerint az államnak kölcsön adott pénz egyenes után szivárog vissza a kölcsönzők erszényébe. „Azonban Plener úr kijelentését nem kell egészen betű értelemben venni. A Magyarországnak adandó kölcsön le fog ugyan törlesztetni, de utoljára is addig legalább mégis szaporítandja az államadósságot. Mindamellett a Reichsr.Jh különösen ezen 30 millió irányában nem fog nehézségeket tenni: először, mert mindenki meg van győződve ezen segélyadás szükségéről , másodszor mert, csak a kormányhoz befolyt jelentésekből lehet valóban megismerni, mennyi segélyezésre van szükség. (Részünkről mi is figyelmeztetjük honfitársainkat, mert nem bizonyos, hogy ezen harmincz millió, egészben mint kiosztandó kölcsön fog szerepelni. A frankfurti „Europe“ legalább, mely e kölcsönről legelőbb hozott tudósítást, világosan kijelöli, hogy ezen harmincz milliónak egyik czélja az országos ínség következtében előrelátható tetemes adóhátralékok fedezése is lenne. A pénzügyminiszer úr előterjesztése e tárgyban nem ad felvilágosítást, az illető törvényjavaslatot a bécsi lapok pedig még ma nem hozzák. „Hogy a 94 milliónyi deficit fedezése elkerülhetlen, mindenki elismeri. A tíz krajczáros jegyeket is be kell váltani, mert az úgynevezett „hatos“-ok újra megjelenvén a forgalomban, a papírjegyek tömegesen gyűlnek be az állampénztárba. „Ami azonban a függő adóságnak 20 millió értékben consolidált adóssággá változtatását illeti : erre nézve semmit sem tapasztaltunk, ami ezen rendszabály szükséges voltát igazolná. Sőt ellenkezőleg úgy tudjuk, hogy a sóbányákra kiadott zálogjegyek folyvást kelendőséggel bírnak , amit bizonyít azon körülmény is, hogy a pénzügyminiszter e jegyek kamatját képes volt alább szállítani, anélkül, hogy félhetett volna a felmondásoktól ; nem értjük tehát, miért volna szükséges most ezen jegyekből 20 milliót bevonni s ezáltal az állandó adósságot szaporítani. A múlt évben ellenzés nélkül megengedtetett a függő adóság ezen categóriáját 120 millióra elérni, s most a pénzügyminiszter a 100 millióra menő künnlevő összeget 80 millióra szándékozik szorítani. Ha hitelviszonyaink másneműek volnának, ha államkötelezvényeink értékben nem állanának oly mélyen alant , akkor a szilárd gazdálkodási rend valóban igénylené, hogy a 100 millió függő adósságból 20 millió consolidáltassék, de a jelenben szándékba vett conversio, nem csak igen költséges, de e mellett még megnehezíti a bekövetkező kölcsönvételt , amennyiben 76 millió helyett'96-ot vesz igénybe. „És csak is egy okot találhatunk arra nézve, hogy a pénzügyminiszter ezen reductiót indítványozza. Tudniillik, a kormány tudván, hogy a sóbányákra kiadott zálogjegyek még 120 milliónyi összegben is kelendőségre tarthatnak számot, azt akarja elérni, hogy szükség esetére,az ily szükség esete rendesen csak hamar be is szokott következni) 20—40 milliónyi igen könnyű szerrel létesíthető tartalékalapra szert tehessen. (Csodálatos, hogy a „Presse“ nem legelőször is ezen gondolatra jutott.) A pénzügyi bizottmány tárgyalásai e részben majd felvilágosítást adandnak. „Hogy minő módszer utján fogja a a pénzügyminiszter úr ezen kölcsönt valósítani? előterjesztéséből nem tűnik ki. A kormány ma csak meghatalmazást kért a háztól az operatióra. Ha ezen kölcsönt nem ruházzák fel újabb kedvezményekkel, hanem csak rendes 5 percentes papírokban adatik ki , akkor, tekintve a „nemzeti kölcsön“ mai árfolyamát, akár hogy a kormány 96 milliót készpénzben vehessen fel, mintegy 120 milliónyi adóslevelet lesz kénytelen kibocsátani. (A 96 milliónyi új kölcsönt tehát bátran 120 milliónyinak nevezhetjük.) Diplomatiai alkudozások a lengyel kérdésben. A lengyel ügyben még mindig a régi bizonytalanságban vagyunk. Mig Párisból és Londonból jelentik, hogy a nyugati hatalmak jegyzékeket küldtek Sz. Pétervárra, melyek szerint Oroszország birtokjogát megtagadják mindaddig, míg a szerződés feltételeit nem teljesít; — addig az osztrák lapok azt mondják, hogy az alkudozások folyton folynak Ausztria s a nyugati hatalmak közt és hogy az osztrák politika kétségtelenül magvát képtzendi olyatén actiónak, mely kibékítő, mérséklő és erélyes módon haladva a helyzet fölött fölvilágositólag fog uralkodni. Már is látszanak a jelek — mondja a félhivatalos „Prager Zig“ levelezője — hogy az adott biztosítékok mellett az érintett kezdeményezéstől föl nem mentheti magát Ausztria s talán a legközelebb napok oly okmánynyal lepik meg a világot, mely ezen kezdeményezés gyümölcsöző iránya felöl biztosítékot nyújthat. Jó gyomor kell hozá, hogy az ilyen félhivatalos zagyvalékot megemészsze, s ama hirel mond f, hogy a nyelv a gondolatok elpalástolására fedeztetett föl, oda lenne módosítandó, hogy a nyelvet a gondolatok hiányának eltakarására találták föl. Egy másik félbiv. levelezője ugyane lapnak igy h: „Több itteni lap úgy tünteti föl a politikai helyzetet, mintha Austriát, különösen Francziaország, végleges határozatokra szorítaná a lengyel ügyben s hogy Ausztria nem tarthatja föl tovább a semlegességet. Nem igy állnak az ügyek. Ausztriának külföldrőli szorongattatásáról szó sem lehet, sőt az áhitótig sürgető hatalom maga is alig határozott még véglegesen. Ausztria a lengyel kérdésben hű maradt a béke föntartására irányzott politikájához s Európa javára ezután is hű marad hozzá. Csak ha Ausztria lényeges érdekei komolyan fenyegettetnének, léphet ki ez állásból. Ezek azonban nincsenek fenyegetve. Ugyane tárgyban írják Londonból a „Köln. Zug“nak : Puszta dipl. ügyrend- forma volt, mi Angolország legújabb lépéseinek megítélésébe zavart hozott. Mielőtt a Russell nyilatkozatán alapuló javaslatokhoz hasonlók más kormánnyal hivatalosan közöltetnének, szóbeli értekezések folynak; ez történt Russell nyilatkozatával is még mielőtt Blairgowrieben ama beszédet megtartotta. Ausztria azonnal kijelentette, hogy ez indítványt nem támogatja. Francziaországban a császár visszatérte előtt nem tudták, mely irányt kövessenek s Drouyn as orosz válasz megérkezése után egy ideig ingadozott a külön vagy együttes actio között. Ez idő alatt nem tartotta eléggé sikeresnek Russell eljárását s Francziaországnak fönn akarta tartani a szabad határozást. A császár Biarritzból visszatérte után oly határozottan nyilatkozott Francziaország külön actiója ellen, hogy csak a közös interventióhoz lehetett ragaszkodni. Francziaország e szerint az angol javaslatot véglegesen elfogadta, és sürgönye az angollal egyszerre menend Sz. Pétervárra. Megjegyzendő azonban, hogy az angol, tehát a franczia nyilatkozat is nem oly határozott, mint egyelőre hű lett. A hatalmak nem azt mondják, hogy Oroszország tényleg elvesztette jogát Lengyelországhoz, hanem, hogy mig a föltételek nem teljesitvék, a jogczim neki meg nem adható. Ausztriára nézve komoly jelentősége van e közös lépésnek. Első eset, hogy a nyugati hatalmak a Lengyelország fölötti alkudozásban Ausztriát, miután a hozzájárulást megtagadta, félretolták s mi nevezetes, épen Angolország, Ausztria tulajdonképi szövetségese tanácsolta a lépésnek Ausztria nélkül megtételét is. Ezzel hihetőleg összefüggésben áll Apponyi gróf útja, ki megismertetheti majd kormányával a veszélyeket, melyek a nyugati hatalmaktól elválással járnak. Nem lenne épen meglepő, ha a végórában Ausztria mégis Angol és Francziaországhoz csatlakoznék. Másrészről félhivatalos jelentések azt mondják : Ausztria nem fog megelégedni az elméleti nyilatkozattal, hanem az actio terére lépend. Néhány napig várakoznunk kell, hogy megtudjuk, Rechbarg gr. mit ért actio alatt. Az „Opin. Nat.“ kijelenti, hogy, miután Ferencs József császár kormánya vonakodik az 1815-ki szerződéseket fölbomlottaknak tekinteni, a lengyel kérdés megoldásához még erkölcsi támogatására sem lehet számítani. Bécsben 15 én délután minisztertanács volt a császár elnöklete alatt a lengyel ügyben. A helyzetnél fogva — írja a „Botsch.“ — föltehető, hogy Ausztria magatartása és a megejtendő aptio voltak tárgyai a tanácskozásnak. E határozatban öszpontosul minden érdek. Lengyel mozgalmak. (K.) A csatatérről írják a „Dzien. Nar.“-nak, hogy Chmielewski apróbb csapatokká osztotta embereit, külön vezetőket adva nekik ; ezek közöl néhányan vereséget szenvedtek; egyik a jendrzejowi erdőben, másik Stabuicánál. A gostyni kerületben Syrewtz és Okoniewski működnek. Az utóbbi csendőrszolgálatokat tesz. Az orosz „Invalide“ szerint 3-án Piantkowonál Wroblewski csapatát megverték az oroszok, három lengyelt fogtak el, közülök 3 elesett, 11 sebesült. A wylkowi kerületben két, a kownoiban három apróbb összeütközés fordult elő. Oct. 12 éu az orosz hiv. lap szerint, Catrolenkánál Kobylinski lengyel csapata szót veretett. A nemzeti kormány hiv. lapja közli, hogy az auguatowoi kerületnek Oroszországba kebeleztetése bevégzett tény. Murawiewnek egy segéde érkezett az ottani kormányzóhoz s értesítette, hogy felsőbb parancsra, az illető négy járás Vilnához csatolandó, s eszerint a kormányzó azokat adja át. A fölalólított táviratozott Ostrowskinak, ki a beügyeket viszi, ez Berg tábornoknál kérdezősködött. Egyik sem tudott a dologról , Berg azonban engedelmességet parancsolt, mert Murawiewnek hihetőleg utasításai vannak. Ezzel az orosz kormány kész tényt akar létesitni, hogy a hajdan Libvániához tartozott négy kerületet most visszacsatolja. Az „Ostsee Zig” azt jelenti, hogy Oroszország a felkelés leverése után egész Lengyelországot véglegesen Oroszországba akarja kebelezni. * TÁRCZA. Mutatvány Machiavelli Miklósnak florenczi történetrajzaiból. Le Monnier 1843 ki florenczi kiadása szerint : Második könyv 34—107. lap. A mutatvány tartalma : A florencziek Luccát megvásárolják, a pisaiak meg elveszik. Az atenei herczeg a köznép által Florencz fejedelmévé kiáltatik egész életére (1842). Elüzetik (1348). — Florence birtokában sok város és vidék fellázad, de a florencziek erélyes eljárást követvén, megtartják azok feletti uralmukat. A sok zavar közben, mi Toscanát és Lombardiát háborgatta volt , Lucca városa Verona urának, della Scala Mastinonak hatalma alá került; a ki ámbár tartozott volna azt a fiorenczieknek átadni, ezt nem cselekvé, mert Pármának ura lévén, bizott, hogy ama várost meg tudja őrizni, s fogadott hitével nem törődött. Mit, hogy megbo*íujanak a florencziek, egyesültek a velenczeiekkel,s megtámadták Mastnot oly haddal, hogy az birtokát már-már elvesztendő vala. Mindazonáltal nem nyertek egyebet a benső elégtételen kívül, hogy ellenségüket megverték ; mert a velenczeiek, azok szokása szerint, kik gyöngébbekkel szövetkeznek, a mint Trevisot és Vicensát megkapták, mit se tekintve a florencziekre, kiegyeztek. De minthogy kevéssel utóbb a Viscontiak, Milano urai, Pármát Mastinotól elvették, ez úgy vélekedvén, hogy Luccát megtartani képes többé nem leszen, annak eladására tökélte magát. Venni szándékozók a florencziek és pisaiak voltak, a ez utóbbiak alku közben belátták, hogy, mint gazdagabbak, amazok érik czéljukat, miért is erőszakhoz nyultak, s a Viscontiak segítségével háborúra keltek. A florencziek azért a vásártól sem állottak el, hanem az alkut Mastinoval megkötötték, a vételárnak egy részét lefizették, más részéről kezeseket állítottak, b a birtok átvevésére elküldötték Rucellai Naddot, di Bernardino de’ Medici Jánost, di Ricciardo de’ Ricci Rossot, kiknek is, miután Luccába erővel bementek, e várost Mastino emberei által adták. Mindemellett a pisaiak vállalatukkal föl nem hagytak, s mindent elkövettek, hogy a várost hatalmukba ejtsék ; a florencziek pedig az ostrom alól igyekeztek azt fölmenteni. Mi is egy hosszú háború után azzal végződött, hogy a florencziek pénznek vesztésével, gyalázatnak szerzésével Luccától elüzettek, a pisaiak pedig annak uraivá lettek. Lucca elvesztése miatt, mint hasonló esetekben mindenütt történni szokott, Florencz népe felzúdult azok ellen, a kik kormányoztak , s a piaczokon és mindenfelé gyalázták őket, kárhoztatván fösvénységüket és résztanácsaikat. A háború kezdetekor húsz polgár ruháztatott fel hatalommal annak folytatására, kik a vállalatban fejökül da Rimini Malatesta uraságot választottak. És az ügyet kevés lélekkel s még kevesebb essélylyel vezette ; s miután a megbízottak segélyért nápolyi király Roberthez küldöttek : a király a zenei herczeg Gualtierit küldötte nekik, a ki — úgy hozta magával a végzet, mely a dolgokat a jövendő bajhoz előkészité — épen akkor érkezett Florenczbe, midőn a luccai vállalat végkép elbukott. A húszak immár zúgolódni látván a népet, új reménynyel vélték azt eltöltendőnek új vezérválasztás által, e választást pedig úgy ejtendőnek, hogy annak folytán vagy a megzabolázzák a népet, vagy elhárítsák előtte kárhoztatásnak minden ürügyét. És hogy a népnek még legyen oka a félelemre, őket pedig nagyobb tekintéllyel védhesse az itenei herczeg, ezt fegyveres népüknek előbb felügyelőjévé, utóbb vezérévé választották. A nagyok, kik a fenn elmondott okok miatt elégedetlenek voltak, és sokan közülök Gualtieri-nek ismerősi még az időből, hogy ez Florenczet, Calabria herczege Károly nevében kormányozta volt, elérkezettnek gondolák az időt, melyben az őket pusztitó tűzvészt elnyomhatják az által, ha a várost megrontják, hivéD, hogy a mely őket megbántotta, a népnek megalázására nincsen egyéb mód, mint hódolni egy fejedelemnek, a ki ismervén az egyik fél erényét, a másiknak meg szemtelenségét, ezt megfékezné, amazt megjutalmazná. Éhez tudták a javak felöl táplált azon reménységeket, melyet érdemökre építhetnek, ha a herczeg a fejedelemséget nekik köszönheti. Ezért titokban gyakorta összejöttek vele, s késztették, hogy az uralmat egészen ragadja magához, felajánlván néki a legnagyobb segélyt, mi tőlük kitelhetik. Ezek tekintélye és biztatásaihoz járult még némely polgári családoké, mint a Peruzzi, Acciaiuoli, Antelleai és Buonaccorsi, kik adóssággal lévén terhelve, miután sajátjukból nem tudták, másokéból kívánták azt törleszteni, s magukat a szolgaságtól, melyre hitelezőik ellenében jutottak , a haza szolgasága árán megszabadítani. Ennyi serkentő körülmény a herczeg nagyravágyó lelkét moább kívánására gyújtotta az uralkodásnak, s hogy a szigorú és igaznak hírére jusson, ez által pedig a polgárok előtt kedvességben emelkedjék, üldözőbe vette azokat, a kik a luccai háborút vezették , és de Medici János, Rucellai Naddó, meg Altovits Vilmos uraságokat kivégezteté, sokakat számkivetésre, sokakat pedig pénzre büntetett. Ezen ítéletek a középrendi polgárokat nagyon elrémitették, s csupán a nagyokat és köznépet elégítették ki: ezt, mert természete, hogy a rosznak örül, — azokat, mert a polárságtól szenvedett sok bántalmakért boszulva lettek. És ha járt a herczeg az utczákon, szabadelmüsége fennhargon magasztaltatott, s mindenki nyilvánosan ösztönzé, hogy csak kutassa fel a polgárok csalárdságait ön büntesse meg. — A húszaknak tiszte megfogyatkozott, és a herczegnek hírneve nagyra nőtt, igen nagyra pedig aféle emúgy annyira, miszerint csakhogy hívének láttassék, mindenki az ő czimerét festette házára, s nem is hiányzott neki a fejedelemségből egyéb mint a czim. S vélvén, hogy ma már mindent bizton merészelhet, értésekre adá az uraknak, hogy az állam javára szükségesnek találja, miszerint korlátlanul uralkodhassék, — ugyanazért kiváná, hogy miután abba az egész város beleegyezett, ők se ellenkezzenek. Az urak, ámbár rég előrelátták hazájuk romlását, e kívánságra mind megzavarodtak, és noha vesztüket beismerték, nehogy vétsenek a hon ellen, azt neki bátran megtagadták. Lakását a herczeg, hogy válláros és emberszerető voltának nagyobb jelét adja, a kisebb rendű Testvérek szent kereszti zárdájában választotta, s végrahajtani kívánván gonosz szándékát, kiáltvány által közhírré téteté, hogy másnap reggel az összes nép legyen ő előtte a szent kereszt terén. E kiáltvány az Urakat sokkal inkább elrémité, mint előbb a szavak, s egyesültek azon polgárokkal, kiket a hon és szabadság híveinek lenni ítéltek ; ismervén pedig a herczeg erejét, nem is gondoltak egyébre, a mivel segíthetnének , mint hogy megkérleljék ötöt, és meglássák : váljon a midőn az ő részükről hiányzik az erő, kérelmüknek sikerül-e ötét vagy szándékától elálláss, vagy uralmának enyhítésére bírni. Azért nehányan az urakból megkeresésére mentek, s közülök egy következő értelemben szólott előtte: „Hozzád jövünk, uram, elösör kivánatodra, azután indíttatva a parancs által, melylyel a népet összehivatod ; mert bizonyosnak látszik előttünk, hogy rendkívüli uton akarod elérni azt, a mihez rendes uton, megegyezésünkkel nem juthatál. Nincsen is szándékunk erőszakot vetni törekvéseid ellenébe, csupán kimutatni akarjuk : mily nehézzé válik a teher, mit magadra veendő vagy, és veszélyessé a tett, melyre eltökélted magadat ; hogy majd utóbb is megemlékezhessél a mi tanácsunk és azoké felől, a ik tőlünk különbözőleg nem a te javadra, hanem tulajdon dühök kiönthetése végett lettek neked tanácsosid. Abban fáradozom, hogy szolgaságra juttass egy várost, mely szabad volt minden időben; mert az uralkodás , melyet magunk felett Nápoly királyi házát akergedénk, szövetség volt s nem szolgaság. Meggondoltad, hogy egy város mi sokat ad, és mi büszke a ilyen szabadság nevére, melyet hatalom el nem töröl, idő meg nem emészt, és érdem el nem felejtet ? Gondold el, Uram, mi erő szükséges szolgaságban tartására ilyen városnak. A mely erőt külföldön fogadhatsz, elég nem leszeu soha; ami belöl a tied, abban nem bizhatol, mert aik most barátaid, és jelen szándékodban megerősitenek, mihelyt legyőzték ellenségeiket a te hatalmaddal, téged igyekeznek semmivé, s magukat amazoknak uraivá tenni. A köznép , a melyre épitesz, minden — bár legcsekélyebb — eseményre föllázad,minélfogva rövid időn félhets, hogy ez az egész város ellened leszen, miből ennek saját romlása és a tied együtt következik. És e baj ellen mentő szert nem találhatsz, mert uralmukat biztossá oly fejedelmek tehetik, kiknek ellenségeik kevés, s azokat mind ártalmatlanokká lehet tenniök vagy halál, vagy számkivetés által, de átalános gyűlöltetés között nincsen semmi biztosság, mert nem tudod , honnan várjad a vész támadását; — ki pedig mindenkitől fél , senki ellen sem biztosíthatja magát. S ha ennek keresztülvitelét mégis megkísérted, magadat terheled a veszedelemben, mert a megmaradottak még nagyobb gyűlölségre gerjednek, s még készebbek boszstullani. Hogy az idő a szabadság utáni vagy kioltására nem elégséges, az nagyon bizonyos, mert gyakori esetet hallani, hogy egy államban azok vívták a szabadságot vissza, akik azt soha nem élvezték, hanem csupán atyáiktól rájuk hagyott emlékezetnél fogva szeretik, s amelyet azért, visszaszerezvén,teljes kitartással és mindennek koczkáztatásával megőriznek. És ha atyáik soha nem emlékeztették volna is őket, emlékeztetik a közpaloták, a tisztviselők hivatalhelyei, a szabad intézmények regényei, mely dolgokat szükség, hogy a polgárok a legnagyobb kívánattal megismerjenek. Miként akarsz te munkás lenni, hogy műveiddelellensúlyozhassad a szabad élet édességét, vagy hogy miatta fölhagyjanak az emberek korábbi állapotuk visszaóhajtásával ? Nem, ha e birodalomhoz kapcsolnád egész Toscanát, és ha minden nap ellenségeinken diadalmaskodva, térnél meg a városba ; mert mind az a dicsőség nem lenne a mienk, hanem a tiéd, és a polgárság nem alattvalókat nyerne, hanem szolgatársakat, kiknél fogva önmagát látná fölülterheltetni a szolgaságban. S lennének bár szokásaid szentek, bánásod jótékony, ítéleteid igazak, mind az nem elég annak eszközlésére, hogy szeretve légy. — Ha pedig hinnéd, hogy elég, csalatkoznál, mert a ki megszokta hogy szabadon éljen, annak minden láncz nehéz, és minden kötelék szoros, ámbátor forrongó államot és jó fejedelmet egyben találni lehetetlen, mivel szükségképen vagy hasonlókká kell válniok, vagy egyiknek a másik által csakhamar el kell pusztulnia. Javadra szolgál tehát elhinned, hogy vagy a legnagyobb erőszakkal lesz kénytelen e várost hatalmadban megőrizni , mire a várak, az őrségek , a külső barátok távol sem elegendők, — vagy hogy be kell érned azon hatalommal, melyet mi adtunk neked. Ezt ajánljuk, emlékeztetvén, hogy csak az a hatalom tartós, mely önkényt adatott, s ne kívánj, elvakítva egy kis nagy ra? ágyástól, oly polezot foglalni el, amelyen nem lévén képes se megmaradni, se magasabbra emelkedni, önnön igen nagy károdra és a mienkre esni kényszerülsz.“ (Folytatása következik)