A Hon, 1863. október (1. évfolyam, 223-249. szám)

1863-10-18 / 238. szám

PEST, OCTOBER II. Politikai szemle, Pest, oct. 17. (II.) Billault franczia államminiszter halála háttérbe szorította pillanatra Pá­riában a külügyeket: a császár, ki mint írják, nagyon le van verve, a szenvedett veszteség miatt, saját államának ügyeivel foglalkozik. Billault halála zavart idé­zett elő a kabinet kebelében ; miniszteri változásokról, sőt az egész minisztérium átalakításáról beszélnek. Billaultnak már utódokat jelölnek ki: némelyek szerint Roucher, az államtanács elnöke egyik je­lölt, kit Vuitry a bank igazgatója pótolna; a másik jelölt Fould. Párisi tudósítások szerint Dupint és Thouvenelt távirdai után szólították Párisba. Delangle, Rouland, Chaix d’Estange neveit is emlegetik. Ily helyzetben a franczia lapok is pár nap óta keveset foglalkoznak külügyek­­kel. Párisból tehát a lengyel kérdésben folytatott diplomatiai alkudozások állásá­ról keveset tudhatunk. De annál több hallatszik Turinból. A „Köln. Zig“ nak azt írják innen, hogy a franczia diplomatia még nem mondta ki az utolsó szót a lengyel kér­désben. Napóleon császár tudomás szerint mindjárt kardjához kapott, az utóbbi orosz válaszjegyzék vétele után, s mint­hogy nem akart együtt tartani Angolor­­szággal és Ausztriával, egy más egyenes harczias utat gondolt ki. Az Olasz­országgal való szövetség mindjárt kéz­nél volt, s haszára azon tanácsoknak, me­lyeket még néhány hét előtt Olaszország­nak adtak, hogy Ausztriának ne adna okot a bizalmatlanságra : mintegy tizen­négy nap előtt egy diplomátiai személyi­ség érkezett Turinba, kinek feladata volt újra föléleszteni a turini kabinet re­ményeit. ^rAz uj combinatio tudnillik Francziaországnak Olasz-, Törökország­gal és a dunai fejedelemségekkel való szövetségéből állott; csatlakozott volna hozzá Éjszakam Svéd- és Dánország. Olasz­országon kívül a Porta is intést kapott a készülőben levő új tervek iránt. De Turinban kettős nehézségbe ütközött a franczia politika; egyik nehézség volt a régi, a viszonyokban fekvő, mely szerint az olasz kormánynak, kárpótlásul erejé­nek megfeszítése miatt, Róma bírását kellett követelnie, mit követett volna Ve­­lencze bírásának követelése; a másik ne­hézség vala az Olasz- és Oroszország közt függőben levő, s a megkötéshez kö­zel álló kereskedelmi szerződés feletti al­kudozás. Ehez járult az, hogy Drouyn de Lhuys, mint az olasz egység ellene Olasz­országgal kötött ily egyezmény után ne­hezen maradhatott volna hivatalban. Közelebbről az Aixben fürdő Nigra lovag (párisi olasz követ) is Turin­­ba érkezett. Nigra a királ­lyal tartott értekezlet után bizonyosnak tekinthette, hogy az ő udvarának — miután Fran­­cziaország e pillanatban nem akar az olasz kérdés viszonfölvételére gondolni s komolyan nem is gondolhat, mert Ausz­tria Oroszországgal szövetkeznék — sem­mi kedve támogatni Francziaország ac­­­ióját Oroszország ellen, mely most azon ponton áll, hogy első népjogi kereske­delmi szerződést kössön, az általa alig elismert olasz királ­lyal. Nigra lo­vag tehát f­rancziaországra nézve ke­véssé örvendetes hírekkel utazott vis­­­sza Turinból. S miután Törökországnak sincs kedve Angolország részvétele nélkül keveredni háborúba Oroszország ellen, a­melyben vászalja, huza, szövetségese len­ne, kinek különben magának is a legna­gyobb belbajokkal kell küzdenie , ezen viszonyok nem kevés hatást gyakorolnak Francziaország azon elhatározás­ára, hogy e pillanatban nyugodtan viselje magát. A „Köln. Ztg“ turini levelezője azt hi­szi, hogy ezen közleményekben föl lehet találni a kulcsot a franczia politika leg­újabb fordulatához. Nekünk azonban van egy kis észrevé­telünk a „Köln. Ztgw ezen közleményei­hez. Az idézett lap levelezője azt állítja a többi közt, hogy Törökországnak semmi kedve kezet fogni Francziaországgal, en­nek Oroszország elleni háborúja eseté­ben. Erre nézve meg kell jegyeznünk, hogy az „Ind. beige“ sz.pétervári levele­zője másként van értesülve. A lengyelek az idézett lap szerint véd és had­szö­vetsé­get kötöttek volna Törökországgal, s megígérték, hogy az oroszok által elfog­lalt török tartományokat visszaszerzik a Portának. A készületek már meg vannak téve. Török hadcsapatok nyomulnak a ha­tárok felé. Azt mondják, hogy III. Napo­leon császár nem nézi rosz­szemmel e mozdulatot, mert épen nincsenek szövet­ségesei, s nem lévén mások, megelégszik Olasz- és Törökországgal Délen, és Svéd- és Dánországgal Északon. Ezek azon tervek vagy eszmék, melyeket Sz.­­Pétervárott a francziák császárának tu­lajdonítanak azon esetre, ha tavas­szal ki fog törni a háború. Az orosz kormány tudja, hogy mit terveznek ellene. Résen áll s Törökország terveinek kiderítését Tottleben tábornok küldetése követi. E két tény bizon­nyal benső összeköttetés­ben áll egymással. Azon hírek, melyeket a „Botsch.“ az orosz kormánynak Bessarabiában tett had­készületeiről közölt, megerősítik az „Ind. beige“ sz.­pétervári tudósítását, s ezután mind nagyobb valószínűséggel bír azon eshetőség bekövetkezése, hogy ha hábo­rúra kerülne a dolog Francziaország és Oroszország között , nemcsak Éjszak, hanem Dél is oly eseményeknek lehet szinhelye, mint a keleti háború alkal­mával. A bécsi lapok szemléje. Az uj osztrák kölcsön. A „Presse“ oct. 16-ki számában olvassuk : „Plener pénzügyminiszter ur az oct. 15-ki ülésben, előterjeszté a pénzügy helyzetét, kívánván a háztól, miszerint a kormány hatalmaztatnék fel a bekövet­kező pénzügyi év deficitjének fede­zésére 96 millónyi új kölcsönt felvenni. „Csinos összeg, azonban azon leverő hatást, melyet ily nagy szám méltán okozhat, nem idézi elő. Mi itt Ausztriában az effélékhez már nagyon hozzá vagyunk szoktatva, még­pedig rossabb időkben is, mint a mostani. E­mellett a frankfurti „Eu­rope“ egyelőre 100 millióról beszélt, s íme, a pénzügyminiszter ma 4 millióval kevesebbet, azaz 96 milliót igényel! Kü­lönben az is vigasztalhat, hogy, íme, Ausztria megint képes a pénzvásár előtt ily nagyobb mérvű operatióval előlépni. „A kívánt 96 millió három külön czél­­ra vétetik igénybe. 30 milliót Magyaror­szág kap; 34 millióval fedezik az évi de­ficitet. 12 millió kell, hogy a kormány a forgalomban levő papír 10 krajczároso­­kat beváltsa. 20 milliót arra akar fordí­tani a pénzügyminiszter, hogy a sóbá­­nya-jelzálogjegyeket mik összesen 100 milliónyi függő adósságot képeznek, 80 millióra alászállítsa. „Tekintetbe véve, hogy 30 millió, mint kölcsön adatik Magyarországnak, továb­bá, hogy a deficit jobbára onnan szár­mazik, mert ez évben az államadósságok tőkéjéből sok lesz visszafizetendő; hogy a papír 10 krajczárosok beváltása a függő adósság kevesbítésével egyértelmű: el le­het mondani, hogy ezen újabb kölcsön által az államadósságok összege nem­igen fog szaporodni. S valóban, nagy különb­ség van a között, ha ezen 96 milliót mint újabb terhet a régiekhez toldjuk, vagy ha azzal csak a régiebbek helyébe újabb neműt teszünk. Jelentékeny körülmény az is, hogy e szerint az államnak kölcsön adott pénz egyenes után szivárog vissza a kölcsönzők erszényébe. „Azonban Plener úr kijelentését nem kell egészen betű értelemben ven­ni. A Magyarországnak adandó kölcsön le fog ugyan törlesztetni, de utoljára is addig legalább mégis szaporítandja az ál­lamadósságot. Mindamellett a Reichsr.Jh különösen ezen 30 millió irányában nem fog ne­hézségeket tenni: először, mert mindenki meg van győződve ezen segélyadás szük­ségéről , másodszor mert, csak a kormány­hoz befolyt jelentésekből lehet valóban megismerni, mennyi segélyezésre van szükség. (Részünkről mi is figyelmeztetjük hon­fitársainkat, mert nem bizonyos, hogy ezen harmincz millió, egészben mint ki­osztandó kölcsön fog szerepelni. A frank­furti „Europe“ legalább, mely e kölcsön­ről legelőbb hozott tudósítást, világosan kijelöli, hogy ezen harmincz milliónak egyik czélja az országos ínség következ­tében előrelátható tetemes adóhátralékok fedezése is lenne. A pénzügyminiszer úr előterjesztése e tárgyban nem ad felvi­lágosítást, az illető törvényjavaslatot a bécsi lapok pedig még ma nem hozzák.­ „Hogy a 94 milliónyi deficit fedezése elkerülhetlen, mindenki elismeri. A tíz krajczáros jegyeket is be kell váltani, mert az úgynevezett „hatos“-ok újra meg­jelenvén a forgalomban, a papírjegyek tömegesen gyűlnek be az állampénztárba. „A­mi azonban­ a függő adóságnak 20 millió értékben consolidált adóssággá vál­toztatását illeti : erre nézve semmit sem tapasztaltunk, a­mi ezen rendszabály szükséges voltát igazolná. Sőt ellenkező­­leg úgy tudjuk, hogy a sóbányákra ki­adott zálogjegyek folyvást kelendőséggel bírnak , a­mit bizonyít azon körülmény is, hogy a pénzügyminiszter e jegyek ka­matját képes volt alább szállítani, a­nél­kül, hogy félhetett volna a felmondá­soktól ; nem értjük tehát, miért volna szükséges most ezen jegyekből 20 mil­liót bevonni s ezáltal az állandó adós­ságot szaporítani. A múlt évben ellen­zés nélkül megengedtetett a függő adóság ezen categóriáját 120 millióra el­érni, s most a pénzügyminiszter a 100 millióra menő künnlevő összeget 80 millióra szán­dékozik szorítani. Ha hitelviszonyaink másneműek volnának, ha államkötelez­­vényeink értékben nem állanának oly mélyen alant , akkor a szilárd gazdálko­dási rend valóban igénylené, hogy a 100 millió függő adósságból 20 millió consoli­­dáltassék, de a jelenben szándékba vett conversio, nem csak igen költséges, de e mellett még megnehezíti a bekövetkező kölcsönvételt , a­mennyiben 7­6 millió helyett'96-ot vesz igénybe. „És csak is egy okot találhatunk ar­ra nézve, hogy a pénzügyminiszter ezen reductiót indítványozza. Tudni­illik, a kormány tudván, hogy a sóbányákra ki­adott zálogjegyek még 120 milliónyi ös­­­szegben is kelendőségre tarthatnak szá­mot, azt akarja elérni, hogy szükség ese­tére,­­az ily szükség esete rendesen csak hamar be is szokott következni) 20—40 milliónyi igen könnyű szerrel létesíthető tartalékalapra szert tehessen. (Csodála­tos, hogy a „Presse“ nem legelőször is ezen gondolatra jutott.) A pénzügyi bi­zottmány tárgyalásai e részben majd fel­­világosítást adandnak. „Hogy minő módszer utján fogja a a pénzügyminiszter úr ezen kölcsönt va­lósítani? előterjesztéséből nem tűnik ki. A kormány ma csak meghatalmazást kért a háztól az operatióra. Ha ezen köl­csönt nem ruházzák fel újabb kedvezmé­nyekkel, hanem csak rendes 5 per­centes papírokban adatik ki , akkor, te­kintve a „nemzeti kölcsön“ mai árfolya­mát, akár hogy a kormány 96 milliót kész­pénzben vehessen fel, mintegy 120 milliónyi adóslevelet lesz kény­­telen kibocsátani. (A 96 milliónyi új kölcsönt tehát bátran 120 milliónyinak nevezhetjük.) Diplomatiai alkudozások a lengyel kérdésben. A lengyel ügyben még mindig a régi bizony­talanságban vagyunk. Mig Párisból és Londonból jelentik, hogy a nyugati hatalmak jegyzékeket küldtek Sz. Pé­­tervárra, melyek szerint Oroszország birtokjo­gát megtagadják mindaddig, míg a szerződés feltételeit nem teljesít; — addig az osztrák la­pok azt mondják, hogy az alkudozások folyton folynak Ausztria s a nyugati hatalmak közt és hogy az osztrák politika kétségtelenül magvát képtzendi olyatén actiónak, mely kibékítő, mér­séklő és erélyes módon haladva a helyzet fölött fölvilágositólag fog uralkodni. Már is látszanak a jelek — mondja a félhiva­talos „Prager Zig“ levelezője — hogy az adott biztosítékok mellett az érintett kezdeményezés­től föl nem mentheti magát Ausztria s talán a legközelebb napok oly okmánynyal lepik meg a világot, mely ezen kezdeményezés gyümölcsöző iránya felöl biztosítékot nyújthat. Jó gyomor kell h­ozá, hogy az ilyen félhiva­talos zagyvalékot megemészsze, s ama hirel mon­­d­­ f, hogy a nyelv a gondolatok elpalástolására fedeztetett föl, oda lenne módosítandó, hogy a nyelvet a gondolatok hiányának eltakarására találták föl. Egy másik félbiv. levelezője ugy­ane lapnak igy h: „Több itteni lap úgy tünteti föl a politi­kai he­lyzetet, mintha Au­striát, különösen Fran­­cziaország, végleges határozatokra szorítaná a lengyel ügyben s hogy Ausztria nem tarthatja föl tovább a semlegességet. Nem igy állnak az ügyek. Ausztriának külföldrőli szorongattatásá­­ról szó sem lehet, sőt az áhitótig sürgető hata­lom maga is alig határozott még véglegesen. Ausz­tria a lengyel kérdésben hű maradt a béke fön­­tartására irányzott politikájához s Európa javára ezután is hű marad hozzá. Csak ha Ausz­tria lényeges érdekei komolyan fenyegettetné­­nek, léphet ki ez állásból. Ezek azonban nincse­nek fenyegetve. Ugyane tárgyban írják Londonból a „Köln. Zug“nak : Puszta dipl. ügyrend- forma volt, mi Angolország legújabb lépéseinek megítélésébe zavart hozott. Mielőtt a Russell nyilatkozatán alapuló javaslatokhoz hasonlók más kormán­­nyal hivatalosan közöltetnének, szóbeli érteke­zések folynak; ez történt Russell nyilatkozatá­val is még mielőtt Blairgowrieben ama beszédet megtartotta. Ausztria azonnal kijelentette, hogy ez indítványt nem támogatja. Francziaországban a császár visszatérte előtt nem tudták, mely irányt kövessenek s Drouyn as orosz válasz meg­érkezése után egy ideig ingadozott a külön vagy együttes actio között. Ez idő alatt nem tartotta eléggé sikeresnek Russell eljárását s Francziaor­­szágnak fönn akarta tartani a szabad határozást. A császár Biarritzból visszatérte után oly ha­tározottan nyilatkozott Francziaország külön actiója ellen, hogy csak a közös interventió­­hoz lehetett ragaszkodni. Francziaország e sze­rint az angol javaslatot véglegesen elfogadta, és sürgönye az angollal egyszerre menend Sz. Pé­­tervárra. Megjegyzendő azonban, hogy az angol, tehát a franczia nyilatkozat is nem oly határo­zott, mint egyelőre hű­ lett. A hatalmak nem azt mondják, hogy Oroszország tényleg elvesztette jogát Lengy­elországhoz, hanem, hogy mig a föltételek nem teljesitvék, a jogczim neki meg nem adható. Ausztriára nézve komoly jelentő­sége van e közös lépésnek. Első eset, hogy a nyugati hatalmak a Lengyelország fölötti alku­dozásban Ausztriát, miután a hozzájárulást meg­tagadta, félretolták s mi nevezetes, épen Angol­ország, Ausztria tulajdonképi szövetségese taná­csolta a lépésnek Ausztria nélkül megtételét is. Ezzel hihetőleg összefüggésben áll Apponyi gróf útja, ki megismertetheti majd kormányával a veszélyeket, melyek a nyugati hatalmaktól­ el­válással járnak. Nem lenne épen meglepő, ha a végórában Ausztria mégis Angol és Francziaor­­szághoz csatlakoznék. Másrészről félhivatalos jelentések azt mond­ják : Ausztria nem fog megelégedni az elméleti nyilatkozattal, hanem az actio terére lépend. Néhány napig várakoznunk kell, hogy megtud­juk, Rechbarg gr. mit ért actio alatt. Az „Opin. Nat.“ kij­elenti, hogy, miután Fe­rencs József császár kormánya vonakodik az 1815-ki szerződéseket fölbomlottaknak tekinte­ni, a lengyel kérdés megoldásához még erkölcsi támogatására sem lehet számítani. Bécsben 15 én délután minisztertanács volt a császár elnöklete alatt a lengyel ügyben. A hely­zetnél fogva — írja a „Botsch.“ — föltehető, hogy Ausztria magatartása és a megejtendő aptio voltak tárgyai a tanácskozásnak. E határozat­ban öszpontosul minden érdek. Lengyel mozgalmak. (K.) A csatatérről írják a „Dzien. Nar.“-nak, hogy Chmielewski apróbb csapatokká osztotta embereit, külön vezetőket adva nekik ; ezek kö­zöl néhányan vereséget szenvedtek; egyik a jendrzejowi erdőben, másik Stabuicánál. A gostyni kerületben Syrew­tz és Okoniewski működnek. Az utóbbi csendőrszolgálatokat tesz. Az orosz „Invalide“ szerint 3-án Piantkowo­­nál Wroblewski csapatát megverték az oroszok, három lengyelt fogtak el, közülök 3 elesett, 11 sebesült. A wylkowi kerületben két, a kownoiban há­rom apróbb összeütközés fordult elő. Oct. 12 éu az orosz hiv. lap szerint, Catrolen­­kánál Kobylinski lengyel csapata szót veretett. A nemzeti kormány hiv. lapja közli, hogy az auguatowoi kerületnek Oroszországba kebelez­­tetése bevégzett tény. Murawiewnek egy segéde érkezett az ottani kormányzóhoz s értesítette, hogy felsőbb parancsr­a, az illető négy járás Vil­­nához csatolandó, s eszerint a kormányzó azokat adja át. A fölalólított táviratozott Ostrowskinak, ki a beügyeket viszi, ez Berg tábornoknál kér­dezősködött. Egyik sem tudott a­ dologról , Berg azonban engedelmességet parancsolt, mert Mu­rawiewnek hihetőleg utasításai vannak. Ezzel az orosz kormány kész tényt akar létesitni, hogy a hajdan L­ibvániához tartozott négy kerületet most visszacsatolja. Az „Ostsee Zig” azt jelenti, hogy Oroszor­szág a felkelés leverése után egész Lengyelor­szágot véglegesen Oroszországba akarja kebe­lezni. * TÁRCZA. Mutatvány Machiavelli Miklósnak floren­­czi történetrajzaiból. Le Monnier 1843 ki florenczi kiadása sze­rint : Második könyv 34—107. lap. A mutatvány tartalma : A florencziek Luccát megvá­sárolják, a pisaiak meg elveszik. Az atenei herczeg a köznép által Florencz fejedelmévé kiáltatik egész életére (1842). Elüzetik (1348). — Florence birto­kában sok város és vidék fellázad, de a florencziek erélyes eljárást követvén, megtartják azok feletti uralmukat. A sok zavar közben, mi Toscanát és Lom­bardiát háborgatta volt , Lucca városa Verona urának, della Scala Mastinonak hatalma alá került; a ki ámbár tartozott volna azt a fiorenczieknek átadni, ezt nem cselekvé, mert Pármának ura lévén, bizott, hogy ama várost meg tudja őrizni, s fogadott hitével nem törő­dött. Mit, hogy megbo*íu­janak a florencziek, egyesültek a velenczeiekkel,s megtámadták Mas­­t­not oly haddal, hogy az birtokát már-már el­vesztendő vala. Mindazonáltal nem nyertek egyebet a benső elégtételen kívül, hogy ellensé­güket megverték ; mert a velenczeiek, azok szo­kása szerint, kik gyöngébbekkel szövetkeznek, a mint Trevisot és Vicensát megkapták, mit se tekintve a florencziekre, kiegyeztek. De mint­hogy kevéssel utóbb a Viscontiak, Milano urai, Pármát Mastinotól elvették, ez úgy vé­lekedvén, hogy Luccát megtartani képes többé nem leszen, annak eladására tökélte magát. Ven­ni szándékozók a florencziek és pisaiak voltak, a ez utóbbiak alku közben belátták, hogy, mint gazdagabbak, amazok érik czéljukat, miért is erőszakhoz nyultak, s a Viscontiak segítségével háborúra keltek. A florencziek azért a vásártól sem állottak el, hanem az alkut Mastinoval meg­kötötték, a vételárnak egy részét lefizették, más részéről kezeseket állítottak, b a birtok átvevé­­sére elküldötték Rucellai Naddot, di Bernardino de’ Medici Jánost, di Ricciardo de’ Ricci Rossot, kiknek is, miután Luccába erővel bementek, e vá­ros­t Mastino emberei által adták. Mindemellett a pisaiak vállalatukkal föl nem hagytak, s mindent elkövettek, hogy a várost hatalmukba ejtsék ; a florencziek pedig az ostrom alól igyekeztek azt fölmenteni. Mi is egy hosszú háború után azzal végződött, hogy a florencziek pénznek veszté­sével, gyalázatnak szerzésével Luccától elüzet­­tek, a pisaiak pedig annak uraivá lettek. Lucca elvesztése miatt, mint hasonló esetek­ben mindenütt történni szokott, Florencz népe felzúdult azok ellen, a kik kormányoztak , s a piaczokon és mindenfelé gyalázták őket, kár­hoztatván fösvénységüket és rész­tanácsaikat. A háború kezdetekor húsz polgár ruháztatott fel hatalommal annak folytatására, kik a vállalatban fejökül da Rimini Malatesta uraságot választot­tak. És az ügyet kevés lélekkel s még kevesebb essélylyel vezette ; s miután a megbízottak se­gélyért nápolyi király Roberthez küldöttek : a király a zenei herczeg Gualtierit küldötte nekik, a ki — úgy hozta magával a végzet, mely a dolgokat a jövendő bajhoz előkészité — épen akkor érkezett Florenczbe, midőn a luccai vál­lalat végkép elbukott. A húszak immár zúgo­lódni látván a népet, új reménynyel vélték azt eltöltendőnek új vezérválasztás által, e választást pedig úgy ejtendőnek, hogy annak folytán vagy a megzabolázzák a népet, vagy elhárítsák előtte kárhoztatásnak minden ürügyét.­­ És hogy a népnek még legyen oka a félelemre, őket pedig nagyobb tekintél­lyel védhesse az i­te­­nei herczeg, ezt fegyveres népüknek előbb fel­ügyelőjévé, utóbb vezérévé választották. A na­­gyok, kik a fenn elmondott okok miatt elégedet­lenek voltak, és sokan közülök Gualtieri-nek is­merősi még az időből, hogy ez Florenczet, Ca­labria herczege Károly nevében kormányozta volt, elérkezettnek gondolák az időt, melyben az őket pusztitó tűz­vészt elnyomhatják az által, ha a várost megrontják, hivéD, hogy a mely őket megbántotta, a népnek megalázására nincsen egyéb mód, mint hódolni egy fejedelemnek, a ki ismervén az egyik fél erényét, a másiknak meg szemtelenségét, ezt megfékezné, amazt megju­talmazná. Éhez tudták a javak felöl táp­lált azon reménységeket, melyet érdemökre épít­hetnek, ha a herczeg a fejedelemséget nekik köszönheti. Ezért titokban gyakorta összejöttek vele, s késztették, hogy az uralmat egészen ra­gadja magához, felajánlván néki a legnagyobb segélyt, mi tőlük kitelhetik. Ezek tekintélye és biztatásaihoz járult még némely polgári csalá­doké, mint a Peruzzi, Acciaiuoli, Antelleai és Buonaccorsi, kik adóssággal lévén terhelve, mi­után sajátjukból nem tudták, másokéból kíván­ták azt törleszteni, s magukat a szolgas­ágtól, melyre hitelezőik ellenében jutottak , a haza szolgasága árán megszabadítani. Ennyi ser­kentő körülmény a herczeg nagyravágy­ó lelkét mo­ább kívánására gyújtotta az uralkodásnak, s hogy a szigorú­ és igaznak hírére jusson, ez által pedig a polgárok előtt kedvességben emelkedjék, üldözőbe vette azokat, a kik a luc­cai háborút vezették , és de Medici János, Rucel­lai Naddó, meg Altovits Vilmos uraságokat kivé­­gezteté, sokakat számkivetésre, sokakat pedig pénzre büntetett. Ezen ítéletek a középrendi polgárokat nagyon elrémitették, s csupán a nagyokat és köznépet elégítették ki: ezt, mert természete, hogy a rosz­­nak örül, — azokat, mert a pol­árságtól szenve­dett sok bántalmakért boszulva lettek. És ha járt a herczeg az utczákon, szabade­lmüsége fennhargon magasztaltatott, s mindenki nyil­vánosan ösztönzé, hogy csak kutassa fel a polgárok csalárdságait ön büntesse meg. — A húszaknak tiszte megfogyatkozott, és a her­­czegnek hírneve nagyra nőtt, igen nagyra pedig aféle em­­úgy annyira, miszerint csakhogy hí­vének láttassék, mindenki az ő czimerét fes­tette házára, s nem is hiányzott neki a fejede­lemségből egyéb mint a czim. S vélvén, hogy m­a már mindent bizton merészelhet, értésekre adá az uraknak, hogy az állam javára szükségesnek találja, miszerint korlátlanul uralkodhassék, — ugyanazért kiváná, hogy miután abba az egész város beleegyezett, ők se ellenkezzenek. Az urak, ámbár rég előrelátták hazájuk romlását, e kívánságra mind megzavarodtak, és noha vesz­tüket beismerték, nehogy vétsenek a hon ellen, azt neki bátran megtagadták. Lakását a herczeg, hogy vállár­­os és emberszerető voltának nagyobb jelét adja, a kisebb rendű Testvérek szent ke­reszti zárdájában választotta, s végrahajtani kí­vánván gonosz szándékát, kiáltvány által közhírré téteté, hogy másnap reggel az összes nép legyen ő előtte a szent kereszt terén. E kiáltvány az Urakat sokkal inkább elrémité, mint előbb a sza­vak, s egyesültek azon polgárokkal, kiket a hon és szabadság híveinek lenni ítéltek ; ismervén pedig a herczeg erejét, nem is gondoltak egyébre, a mivel segíthetnének , mint hogy megkérleljék ötöt, és meglássák : váljon a midőn az ő részük­ről hiányzik az erő, kérelmüknek sikerül-e ötét vagy szándékától elálláss, vagy uralmának eny­hítésére bírni. Azért nehányan az urakból meg­keresésére mentek, s közülök egy következő értelemben szólott előtte: „Hozzád jövünk, uram, elös­ör kivánatodra, azután indíttatva a parancs által, melylyel a né­pet összehivatod ; mert bizonyosnak látszik előttünk, hogy rendkívüli uton akarod elérni azt, a mihez rendes uton, megegyezésünkkel nem juthatál. Nincsen is szándékunk erőszakot vetni törekvéseid ellenébe, csupán kimutatni akar­juk : mily nehézzé válik a teher, mit magad­ra veendő vagy, és veszélyessé a tett, mely­re eltökélted magadat ; hogy majd utóbb is megemlékezhessél a mi tanácsunk és azoké felől, a ik tőlünk különbözőleg nem a te javadra, hanem tulajdon dühök kiönthetése vé­gett lettek neked tanácsosid. Abban fáradozom, hogy szolgaságra juttass egy várost, mely sza­bad volt minden időben; mert az uralko­dás , melyet magunk felett Ná­poly királyi házát­ ak­ergedénk, szövetség volt s nem szolgaság. Meggondoltad, hogy egy város mi sokat ad, és mi büszke a ilyen sza­badság nevére, melyet hatalom el nem töröl, idő meg nem emészt, és érdem el nem felejtet ? Gondold el, Uram, mi erő szükséges szolgaság­ban tartására ilyen városnak. A mely erőt kül­földön fogadhatsz, elég nem leszeu soha; ami belöl a tied, abban nem bizhatol, mert a­­ik most barátaid, és jelen szándékodban megerősite­nek, mihelyt legyőzték ellenségeiket a te ha­talmaddal, téged igyekeznek semmivé, s ma­gukat amazoknak uraivá tenni. A köznép , a melyre épitesz, minden — bár legcsekélyebb — eseményre föllázad,minélfogva rövid időn félhets, hogy ez az egész váro­s ellened lesz­en, miből ennek saját romlása és a tied együtt következik. És e baj ellen mentő szert nem találhatsz, mert uralmukat biztossá oly fejedelmek tehetik, kik­nek ellenségeik kevés, s azokat mind ártalmat­lanokká lehet tenniök vagy halál, vagy számki­vetés által, de átalános gyű­löltetés között nin­csen semmi biztosság, mert nem tudod , honnan várjad a vész támadását; — ki pedig min­denkitől fél , senki ellen sem biztosíthatja magát. S ha ennek keresztülvitelét mégis megkísérted, magadat terheled a veszedelemben, mert a megmaradottak még nagyobb gyűlöl­­ségre gerjednek, s még kés­zebbek boszstullani. Hogy az idő a szabadság utáni vagy kioltására nem elégséges, az nagyon bizonyos, mert gyako­­ri esetet hallani, hogy egy államban azok vívták a szabadságot vissza, akik azt soha nem élvezték, hanem csupán atyáiktól rájuk hagyott emlékezet­nél fogva szeretik, s amelyet azért, visszaszerez­vén,teljes kitartással és mindennek koczkáztatásá­­val megőriznek. És ha atyáik soha nem emlékez­tették volna is őket, emlékeztetik a köz­paloták, a tisztviselők hivatalhelyei, a szabad intézmények reg­ényei, mely dolgokat szükség, hogy a pol­gárok a legnagyobb kívánattal megismerjenek. Miként akarsz te munkás lenni, hogy műveiddel­­ellensúlyozhassad a szabad élet édességét, vagy hogy miatta fölhagyjanak az emberek korábbi ál­lapotuk visszaóhajtásával ? Nem, ha e biro­dalomhoz kapcsolnád egész Toscanát, és ha minden nap ellenségeinken diadalmaskodva, térnél meg a városba ; mert mind az a dicsőség ne­m lenne a mienk, hanem a tiéd, és a polgár­ság nem alattvalókat nyerne, hanem szolgatár­sakat, kiknél fogva önmagát látná fölülterheltet­­ni a szolgaságban. S lennének bár szokásaid szentek, bánásod jótékony, ítéleteid igazak, mind az nem elég annak eszközlésére, hogy szeretve légy. — Ha pedig hinnéd, hogy elég, csalatkoznál, mert a ki megszokta hogy szaba­don éljen, annak minden láncz nehéz, és min­den kötelék szoros, ámbátor forrongó államot és jó fejedelmet egyben találni lehetetlen, mivel szük­ségképen vagy hasonlókká kell válniok, vagy egyiknek a másik által csakhama­r el kell pusz­tulnia. Javadra szolgál tehát elhinned, hogy vagy a legnagyobb erőszakkal lesz kényte­len e várost hatalmadban megőrizni , mi­re a várak, az őrségek , a külső barátok távol sem elegendők, — vagy hogy be kell érned azon hatalommal, melyet mi adtunk ne­ked. Ezt ajánljuk, emlékeztetvén, hogy csak az a hatalom tartós, mely önkényt adatott, s ne kí­vánj, elvakítva egy kis nagy ra? ágy­ás­tól, oly pol­­ezot foglalni el, amelyen nem lévén képes se megmaradni, se magasabbra emelkedni, önnön igen nagy károdra és a mienkre esni kénysze­rülsz.“ (Folytatása következik)

Next