A Hon, 1864. december (2. évfolyam, 275-299. szám)

1864-12-03 / 277. szám

PEST , DECEMBER 2. Politikai szemle. (II.) Tisztába kezdünk jőni azon vi­szály állásával, mely Poroszország és az elbei herczegségekben exequáló közöp­ ál­lamok között kitört, s mely néhány nap óta annyira élénken foglalkoztatja a hír­lapirodalmat. Tegnap a bécsi Reichsrath válaszfel­irati bizottmánya ülést tartván, Mensdorff gróf interpelláltatok az ügy mibenállása s Ausztria magatartása iránt, s ez alka­lommal a külügyminiszter igen érdekes felvilágosítással szolgált. Mensdorff gróf megerősítette,hogy Ausztria Poroszország­gal együtt indítványt tett a Német-szövet­­ség gyűlésénél, az executio megszünte­­tetése végett, s hogy Poroszország öt na­pi határidőt tűzött ki az exequaló hatal­maknak, Szászországnak és Hannover­nek, a herczegségek kiürítésére. Hanno­ver visszavonja hadcsapatait, mielőtt a szövetségnek amaz indítvány fölötti hatá­rozatát bevárná, s nem lehetlen, hogy az már ezen pillanatban megtörtént. Frankfurtból távírják, hogy Ausztria és Poroszország közös indítványa tegnap csakugyan előterjesztetett a szövetségi gyűlésben, s a szavazás fölötte a köze­lebbi ülésben fog történni. A „Nordd. Alig. Zig“ azt írja dec. 1-i számában, hogy Szászország még nem fe­lelt Poroszország felszólítására; a „Dresdn. Journal“ (a szász kormány hivatalos lap­ja) ellenben kijelenti, hogy Szászország már felelt. Szászország utalva az általa előterjesztett indítványra, azonnal enged­ni fog a szövetségi gyűlés többsége határozatának, de önfejűleg nem akar cselekedni. Szászország eszerint a Német­szövetség határozatától függeszti föl to­vábbi lépését. Miután pedig bizonyos, hogy ez a kiürítést határozandja , a szász kormány részéről Poroszország irányá­ban kifejtett oppositio nem bír többé na­gyobb politikai jelentőséggel, annál ke­­vésbbé, miután Hannover által - mint az osztrák külügyminiszter beszédéből is látszik — cserben hagyatott. A német­ szövetségi gyűlés határoza­ta is a herczegségek kiürítését illetőleg rövid idő alatt várható, mivel minden jel oda mutat, miként Ausztriának érdekében áll, hogy e viszály ne tartson sokáig. Nagy kérdés azonban, várjon Poroszor­szág nem fog-e valami ürügyet keresni, a viszály fölelevenítésére a német hatalmak között, hogy annál könnyebben rendez­­kedhessék az elbei herczegségekben ? Pá­riában legalább el vannak készülve ily eshetőségre is. A politikusok tekintete, mely eddig Olaszországra volt függeszt­ve, most— mint onnan írják — Német­ország felé fordul. A Rajnán túl készülő­ben levő események nem csekély mérték­ben ingerelték föl a franczia államférfiak figyelmét,s a félhiv.lapok parancsot kaptak, hogy tulajdonítsanak nagy fontosságot a német politicának. Hogy minő szere­pet akar Francziaország játszani? még bajos belátni, de félhivatalos körökben, valamint a császár környezetében is, nagy rokonszenv nyilatkozik Poroszor­szág iránt, s jóllehet az úgynevezett leg­­avatottabbak is nem mindig pontosan tudják, min töri III. Napóleon a fejét, bizonyos körök ezen poroszbaráti be­széde mégis figyelmet érdemel. Némelyek a császár és Bismarck között megállapí­tott tervekről beszélnek. Ausztria irányában még látszólag ba­rátságos indulattal viseltetnek, de a fran­czia kormány cselekményéből mégis ki­tűnik, hogy nincsenek egészen megeléged­ve az osztrák kabinet magatartásával.Ezen elégületlenséget az osztrák kabinet olasz­­országi politikája idézte elő, miután Bécs­­ben hallani sem akarnak az olasz király­ság elismeréséről, annál kevésbbé Ve­­lencze átengedéséről. Az osztrák kabinet ezen álláspontját az olasz kérdés irányában maga Mens­dorff gróf is megerősíti a Reichsrath mai ülésében tartott beszédében. „Senki sem fogja kívánni — szólt az osztrák külügy­miniszter — hogy Ausztria kezdemé­nyezze a közeledést Olaszországhoz, a­melynek fenállását aggressionak tekinti.“ dessék teendi ezen férfiú mellőztetését. Miután ez nem történt, bátran mondhat­juk, hogy a régi emberekkel, a régi ma­ximákkal és törvényekkel van dolgunk. A speciális törvények között csak a régi büntető törvénykönyvre hivatkozunk, mely kiáltó ellentétben van a jelen idők­kel, s mégis fönáU. Egyleti törvényről, vagy esküdtszékekről szó sincs. Négy év óta hiába sóhajtozunk az alkotmányos élet ezen biztosítékai után. A „Presse“ nem hiszi, hogy Ausztria csak az úgynevezett „felvilágosodott ab­­solutismus“ alatt élhet, csak azt tudja, hogy a birodalom bajokban szenved, mik­nek nem a mostani élők okai. Azonban az „öröklött bajokat“ mégis orvosolhatni véli. Különösen, ha Schmerling úr való­sítaná, első körlevelében tett ígéreteit. „És ily helyzetben a félhivatalos sajtó, mégis túlzással, élc­eskedésekkel stb. vá­dolja az ellenzéket. Pedig a válaszfelirati vitákban a szónokok inkább még kímé­letesek voltak. Tagadhatlan , hogy az ügyek menetével sehol sincsenek megelé­gedve, még ott sem, a­hol a fébr. alkot­mány valósitatott. Ez komoly tény, mely jobbrafordulást követel, s a válaszfelirat kijelöli az utat. Valósítani kell az alkot­mányt, fölébreszteni az osztrák nem­zetiségi érzelmet, ezen feltételek mellett lehet csak a budgetet megszavaz­ni. Íme, ha a félhivatalos lapok azt mond­ják : az oppositionak nincs programmja, hallja most ezzel az ellenkezőt. „Elfogadja-e a minisztérium ezen pro­grammód? Hallgatása a múltkori átalá­­nos vita alkalmában, kétkedéseinket nem oszlatja szét. Az oppositio elég ka­­pacitással bír, egy uj miniszté­rium alkotására, ha mindjárt ezen állításainkkal a bureaucratia táborában nagy koszúságot is okozunk.“ A„Reform“az osztrák ellen­zékről. Schuselka­ur hetilapjában , a többi közt olvassuk : „Ha Schmerling lo­vag államminiszter hajt valamit a közvé­leményre, akkor korábbi büszke önérze­­tének, mel­lyel művét megkezdé, ma erősen meg kell csökkenni. A midőn hi­vatalába lépett, alig hallatszott ellene op­positio. A házban szokott módon meg­tapsolták az ellenzékies szónoklatokat, de az átalános alkotmányos örömrivalgás túlnyomó volt. Minden jelentékeny bécsi lap a minisztériumot támogatá s nevetsé­gessé tévé az oppositiót. A Reichsiftb nagy többsége seregtette körül. „Sok ideig csak néhány lap merészke­dett Schmerling úr kormánya ellen némi szelíd oppositiót képezni. E­zek is csak azt mondták, hogy az alkotmányt jelen alakjában nem lehet valósítani, s csak az időt vesztegetik az experimentatiókkal. Az ily lapoknak alkotmányos államban hallatlan szigorral, a büntető törvényszé­kekkel feleltettek. Mindamellett az oppos­sitio nem szűnt meg életjelt adni. Ma már a közvélemény nyilatkozik az ellenzék lapjaiban. Mindenki azt mondja : Az eddigi út nem vezet szerencsés végre, hanem romlásra. Az összes független sajtó nyilatkozik így, s a bel és külügyek állapota bebizonyítja ezt. „A válaszfelirat csak azt ismétli, a­mit a publicisták a sajtópörök permanentiája alatt írtak. Ha azonban a minisztérium­nak módjában van megismerkedni azon nézetekkel, melyek a lakosság minden ré­tegeiben elterjedtek, akkor azon tapasz­talásra jutand, hogy a publicistái és par­lamentáris oppositio legélesebb szavai mézédes és angyalszelid dolog ahhoz ké­pest, a­mit mindenütt leplezés nélkül ki­jelentenek.“ Berlin, dec. 1. ” (Eredeti levél.) Az európai con­­stellatiók megítélésében az ellenmondá­soknak sem hossza, sem vége nincsen. Bizonysága ez annak, hogy szilárd, határ­­zottan elfogadott elvekben mily nagy a hiány. Minden forrongásban van még. És épen most kezdi Katkov is egészen vá­ratlanul a „Moszkovszki Vjedomosti“-ban különös nézeteit fejtegetni az európai helyzet fölött s ezzel a szegény bécsi journalisticát azon bajos helyzetbe hozza, hogy Európát meggyőzze, miszerint leg­távolabbról sem vágyik az orosz barát­ságra; nyugaton tehát ne kétkedjenek lojalitásában. Magát a czikket eddig csak távirati kivonatban ismerem. Egy az orosz viszonyokkal jól ismerős egyén szerint Katkov a napóleoni politikának és állító­lagos indokainak taglalását kísérli meg s azon következtetésre jut, hogy az az államok, sőt egész Európa önállóságát fenyegeti. A septemberi egyezményben ismét csak álc­ázott játékot lát, miután Napóleon nem a pápa ellen irányozta azt, kire még szüksége van, hanem Ausztria ellen, melynek legyőzésével az európai államrendszernek egyik tényezője ha meg nem semmisülne is, legalább a vég­­­Őig meggyengittetnék, s igy uj ösvény volna nyerve Francziaország gyámkodá­sára. Katkov, úgy látszik, a franczia csá­szárt saját tőrében akarja megfogni, mi­dőn azt mondja: a hatalmak teendője len­ne, hogy az olasz egyezmény egész sú­lyát Rómára tereljék, Oroszország pedig egész súlyával oda működjék , hogy minden támadást meghiúsítson Velenczé­­re. Mennyiben helyes a taglalás, nem tu­dom, de valószínűnek tartom. Már a múlt évben figyelmeztettem önöket, hogy a napóleoni eszmék fölött hasonló nézetek nagyon el vannak terjedve Oroszország­­ban a lengyel felkelés óta, s hogy a kor­mány sem szabadulhat meg a bizalmat­lanságtól, midőn arról van szó, hogy Pá­­rissal a régi jó lábra álljon. Amennyire megítélhetem, Oroszország aligha fog vállalni oly kötelezettséget, mely bizonyos eshetőségekre megkötné. Vissza kell azonban térnem azon állítá­somhoz, hogy épen az olasz egyezmény tette lehetővé a Páris és Sz.-Pétervár kö­zötti egykori hidegség megszűnését, a mennyiben a napi politika súlypontja oly térre tétetett át, melyen az orosz érdekek közvetlen nem érintvék s emellett Róma előtérbe lép,melynek gyengítéséért Orosz­­ország épen nem haragudhatik. Az egy­séges Olaszország létesítése Oroszország többi, keleti terveit sem hátráltatja, ha elő nem mozdítja is azokat. E tekintetben leginkább bámulatot gerjesztett volna Katkov czikke, ha nem tudnók, hogy Katkov és lapja rég leszálltak azon ma­gas polczról, melyen a lengyel fölkelés alatt állottak. Itt egyáltalán nem egyéni nézetemet fejezem ki, hanem irányadó körök véle­ményét, melyet évek óta van tanulmá­nyozni alkalmam. Ami különösen a velenczei kérdést il­leti, ez még nincs azon stádiumban, mely Oroszországot bármely cselekvésre vagy csak tüntetésre is kényszerítné. Külön­ben is az még alkudozások tár­gya Páris és Bécs között. Miért lépjen föl Oroszország kihívólag, s kinek használna vele ? Aztán valjon érdekében áll-e Oroszországnak, hogy oly összeütkö­zést idézzen elő, melyre nézve már elő­re állást foglalt? Túlságos jelentősé­get tulajdonítottak tehát a „Moszkovszki Vjedomosti“ czikkének , mely Orosz­országot cselekvésre akarja bírni oly irányban , melynek előleges kijelölése látnoki tehetség nélkül lehetetlen. A Ve­­lenczeérti harcz okozhat aggodalmat, de nem lehet még diplomatiai szövetkezések tárgya. A constellatiók az események fo­lyamában képződnének, addig min­den csak óhaj, remény és aggo­dalom. Orosz- és Olaszország közt sza­kadást sehol sem lehet észrevenni, sem oly benső csatlakozást Francziaországhoz , mely miatt a Bécshez való viszonynak kel­lene meghűlnie. Messze terjedő szövetsé­gek egyáltalán sem jobbra sem balra nem várhatók; a­ki meg épen oly elveket tu­lajdonít nekik, melyeket nem tartalmaz­nak, az a mai politikát egyátalán nem érti. Kisebb nagyobb mértékben minden állam elveszti az egyensúlyt. A belső ingadozás okozza a külpolitika vál­takozását, s míg az államok belalapjai meg nem szilárdultak, állandó, méltó el­veken nyugvó szövetségek sem létesíthe­tők. El lehetünk tehát a l­egellentmon­­dóbb eseményekre készülve. A tulajdon­képi czél mindig ugyanaz marad, de az eszközök, melyek ma még csak kisegítők, arra valók, hogy a pillanatnyi nehézsé­geket pillanatra megszüntessék. Innét a sok compromissum s a kevés vagy épen semmi megoldás. Befejezésül állíthatom, hogy Katkov érintett czikke egyáltalán nem tekinthető félhivatalos sugallatnak. Katkov egyál­talán sokat vesztett tekintélyéből. A szláv álláspontnak bátor képviselése a lengyel kérdésben, az egész birodalomban gyű­lölt Valujev és Golovine miniszterek el­leni tántoríthatlan küzdelem szerezték meg népszerűségét. Többféle tapintatlan­sággal azonban eljátszotta a közönség párt­fogását, kivéve egy töredéket, nevezete­sen a kormánykörök egy töredékét. Katkovnak lehet pártja, de ez egyálta­lán nem az értelmiség többsége, legke­vésbé maga az orosz kormány. Sokat vesztett ellenzékiségének érdeke, mióta bizonyos, hogy a nevezett két minisztert elküldik, s a belügyminisztériumot hihe­tőleg Miljutin veendi át. A bécsi lapok szemléje. Az alkotmányos állapot mi­benléte, Ausztriában. A „Presse“ írja: Berger úr beszédében kétségtelenül legtalálóbb kifejezés volt, hogy ma is a „régi Ausztria“ viszi az ügyeket a be­jegyzett „uj Ausztria“ forma alatt. Ugyan­azon emberek, ugyanazon maximák, és speciális törvények. A régi rendszer ko­­ryphaeusai foglalnak el ma is oly állo­másokat, a­hol a szabadság és haladás zászlóit kellene előrevinni. Bach báró ma is Rómában fungál, mintha csak az ő számára alkották volna a római követség fényes, és jó fizetéssel ellátott állomását. Hogy minisztersége alatt az államadós­ság 1000 millióról 2800 millióra növeke­dett, s Lombardia (a aecundo-geniturák­­kal együtt) elveszett, be sem számítják ne­ki. Egyszer azt hittük, hogy az első a­lkotmányos minisztérium kabinett kér­ Reichsrath. A képviselők házának ülése dec. 1-én. Ma is megteltek a diplomaták és ministerek páholyai s a többi karzatok még 10 óra előtt. Ha8ner elnök 103/4 órakor nyitotta meg az ülést. A ministerek padján megjelentek: Mens­dorff, Mecséry, Schmerling, Lasser, Plener, Hein, Franck altbnagy, Biegeleben, Kalchberg báró. A martalékbíróságok iránt mart. 21-én kia­dott cs. rendeletet tartalmazó kormány-előter­jesztés Herbst indítványára a tengeri egészség­ügyi bizottmányhoz lesz utasítandó. Ezután folytatja a ház a válaszfelirati vitát. Giskra összefüggések miatt egyszerre olvas­sa fű a 4,5, 6, 7, és 8 fejezeteket; említi azon körülményt, hogy több országgyűlési határozat nem nyerte meg a föls. szentesítését, hogy több országgyűlés röviden a Reichsrath ülésszaka előtt hivatott egybe és hogy több ország — nem a­­­arja állítani, hogy csupán a kormány hibája miatt — alkotmányos intézmények hiával van. Szükséges, hogy az országos törvényhozás a birod­almi mellett tevékeny legyen a birodalmi költségvetés s az országos intézetek érdekében. Sajnálatos, hogy a kormány febr. 27-e óta nem szüntethette meg az ostromállapotot Gallcziá­ban, s reméli, a kormány kellő felvilágosítást adand ez iránt; mindenesetre kívánatos, hogy az ostromállapot megszűnjék, s a magyar kér­dés a birodalom hatalmi állása érdekében mie­lőbbi megoldassák. Háromszor 6 hónap múlt el, mióta ő felsége a magyar országgyűlés újból egybehívását ígérte; figyelembe veendő a kár,­­mely az egyetértés hiányából amaz országgal az egész birodalomra hárul; remélhető, hogy a ma­gyarok is szem előtt tartandják, mi szolgál a Lajtban innen és túl lakók javára. E meggyő­ződés túl és innen a kívánt czélhoz fog vezetni, de magával a remén­nyel nem lehet megelé­gedni, hanem a kivitelre szükséges lépéseket is meg kell tenni. Gr­euter követ a 4. pont ellen szól s az ab­ban kifejezett sajnálattal nem ért egyet; nem óhajtja vissza a múlt idők absolutismusát; a bi­rodalom hatalom állását kívánja a haladás út­ján ; egyáltalán nem ellenzi a szabadelvű­ség kí­vánalmait ; a régi időt nem kívánja vissza, mely­ben csak szomorú választás volt a hallgatás és még nehezebb tűrés között. A megelőző beszédek érvein gúnyosan kelle mosolyognia. »Mi tiroliak a minisztérium ellene­seiként vagyunk elhíresztelve, mert a februári alkotmányt nem tartjuk eléggé magasan még hegyeink fölé is, s nem látjuk egyedül benne a szabadság eldoradóját, s most azt halljuk, hogy ez alkotmány csak vázlattá töpörödött, s hogy a szomszédok nem akarnak bevonulni e ron­gyos kunyhóba.“ Nagyon csudálja, hogy ezt kell hallania; előbb az alkotmányt szabadságlevélnek mond­ták s most sajnálkozzunk a népeken, kik nem akarnak eljönni szegényes kunyhónkba.Ha igaz, mit tegnapelőtt mondtak, úgy nincs mit gyá­szolnunk e népek fölött, hanem ők gyászolnak mi fölöttünk. Minden alkotmány korlátai az igaz­ság és méltányosság, és szóló igazságos akar lenni ellenei iránt is. Első föllépése alkalmával védenie kell a mi­nisztériumot. Sok országban bekövetkezhetett a panaszlott szomorú állapot, de a kormányt nagyobb fele­lősség nyomja minden fillérért, minden vércsep­­pért, melyet igaztalanul adott ki vagy ontott.Ti­rolban mindent megtett a kormány, hogy az al­kotmányosság életbe lépjen, de jelöltjei nem jöt­tek el az országgyűlésre s a terem oly üres volt, mint amott. Mit tegyen a kormány ? A déltiro­­li hazafiak legjobban szeretnének útlevelet kap­ni Turinba. A népnek is közre kell működni, s nem igazság, hogy a kormány legyen felelős mindenért. Azt mondták : Ausztria körben forog ; ezt mi Tirolban 3 év óta mondjuk (tartós, átalános de­rültség.) Láttuk a politikai Ringlspielt. Ám ki eszközölte ez országos izgatást ? (Újra derültség. Az elnök csenget.) Tirol szive összenőtt Ausztria szivével; ez az egyenlőség abból áll, hogy nem minden egyen­lő, hanem ami egyenlő, az egyenlő, ami pedig nem egyenlő, az nem egyenlő. (Ismét nagy un­­dorság.) Ha mindenki megkapja a magáét, akkor ez lesz az elv: Nekem megvan az enyém, neked megvan a tiéd s így én is, te is elégedet­tek vagyunk. (Helyeslés és derültség.) Szóló a 4-ik fejezetet úgy kívánja módosíttat­ni, hogy a sajnálat szó súlya az indokokra viszonyuljon. Schindler mindenelőtt Schmerling szö­vetségeséül üdvözli az előtte szólót. Ha valaki azt mondta, hogy a februári alkotmány­vázlat csupán azért nem állította, hogy rész tervezet. A concordatumon századokon át dolgoztak, s ha nem egészen úgy ütött is ki, mint az előtte szó­ló hiszi, tervezetét talán még sem roszalja. (Ne­vetés.) Kiváncsi,az államminiszter ezen uj szövet­sége szerencsésebb lesz-e a tavali porosz szövet­ségnél. A dolog érdemét illetőleg, Schindler a föliratra szavaz. A magyar kérdés létezését nem tagadja, de ha erélyesebben nem fognak hozzá, megoldása nagyon sokáig várat magára. A bu­reaucratia kevés vigaszt ad; az ellenzéknek kell saját lábára állnia. Az időpontot a magyar országgyűlés egybehívására alkalmasnak tart­ja. Nyilatkozik a szűkebb Reichsrath elnapo­lása ellen s súlyt fektet az évenkénti egy behí­vásra. Az alkotmány revisiója a 13-ik §. szigo­rú magyarázásával ejtendő meg, mely hatalma­sabbnak mutatkozott, mint eleve sejteni lehe­tett. A miniszteri felelősség tárgyában adott választ elégtelennek tartja. S a sajtószabadság hogy áll? A sok sajtó miatt csak a heti szak­közlönyök segítik az alkotmány életbelépését. Aki annak idején másodszor sem tette le a mi­niszteri tárczát, majd harmadszor meg kellenet tennie. Valahányszor;Ausztria az ep­ilog8 -s hát­rálás közt ingadozott, mindig az utóbbit válasz­totta. Legyen gondja rá a háznak, hogy ezúttal is ugyan­így ne történjék. Kaiserfeld képviselő kénytelen oltal­mazni a kormányt Greuter azon vádja el­len, mintha gátolná az országgyűlések tevé­kenységét, mert Szíria, melyhez szónok tarto­zik, jelentékeny tevékenységet fejtett ki, és a kormány jóváhagyta az ő minden javaslatait. Szónok a válaszfelirati javaslatban világos rajzát találja a helyzetnek, és már maga e körülmény is arra ösztönzi őt, hogy mellette szavazzon. A Szónokot az alkotmány­állapotok bizonytalan­sága visszavezeti azoknak határozatlanságára. Szükségesnek tartja azoknak revisióját, és így téves eljárásnak tekinti azt, hogy a kormány kísérletet tesz azon állapotoknak keresztülvite­lére. Szónok azonban ezzel nem az alkotmány elvei ellen akar nyilatkozni, mert azokban azon tért tekinti, melyen a ház áll; a ház azokból meríti minden jogát. Szónok az alkotmány tag­­lalatába bocsátkozván, úgy találja, hogy hi­ányzik az egyes testületek illetékességének vi­lágos különválasztása. Minden f­ederalisti­­kus kormánynak kötelessége , az országgyű­lések által a szűkebb birodalmi tanácsot el­törölni és minden centralistikus kormányra nézve lehetséges, a szűkebb birodalmi ta­nács által az országgyűléseket feleslegesek­ké tenni, a­nélkül, hogy megsértse az alkot­mányt. — A költségvetés tárgyalásának mos­tani módja a franczia vagy porosz állapotoknak felel meg, de nem a februári alkotmánynak. Ha A-nak a törvényhozás jogát adjuk, B-re pedig a pénz -megszavazási jogot ruházzuk, mindket­tőt illusoriussá tes­szük. A képviseleti elv, mint látszik, nem felel meg a valódi népképviselet jo­gának és igényeinek. Szónok panaszkodik az alaptörvényeknek, a bíróságok függetlenségé­nek hiánya miatt, mely mindaddig tartani fog, mig hiányoznak az alaptörvények, mig hiány­zik állami főtörvényszék, állami számvevő hi­vatal stb. Az állapotok annyira bizonyta­lanok , hogy mindig nyilvánul egy kis ab­solutismus, daczára az alkotmányosságnak,­ melyben mozgunk. Ebből származik a kor­mány erőtlensége, és a ház azon törekvé­seinek sikertelensége, hogy rendezze a finan­­cziákat. Az államminiszternek azon tette, hogy az alkotmányt behozta, és a képviseletnek rög­töni egybehívása által maga és minden mások mögött felgyújtá a hajókat, történeti tény, és tel­jes elismerést érdemel. (Bravo). Szónok ezzel szemközt azonban nem foghatja fel a hároméves habozást, ingatagságot Magyarországgal szem­közt, és óhajtja a magyar országgyűlés rögtöni egybehívását.­­ A javaslat felett kételyei van­nak. Az országgyűlés egybehívása a magyar korona jogához tartozik, a­miért is szónok a ja­vaslatban, a kifejezést igen határozottnak tartja, és azt hiszi, hogy ezen időpontot: „az összbiro­­dalmi tanács ügyeiben való mostani tevékenység befejezése után­ sem kellene l mondani. Ezért teszi szónok azon módosítvány­t, hogy a 6-ik szakasz így hangozzék: „Mi ezen királyságok országgyűléseinek egybehivatását sürgős szük­ségességnek tartjuk.“ — Szónok az 1847- és 1848-ki magyar törvényekben, a mennyiben ezek nem ellenkeznek az octoberi diplomával, az alkotmány alkatrészeit tekinti, és a­ki eze­ket megsérti, megsérti magát az alkotmányt. Az országgyűlés egybehívása csak az 1848-ki magyar választási törvény alapján lehetséges, és szónok nem hiheti, hogy választási törvé­nyeket akarnának octrogálni. Szónok ugyanezen alapon dedukálja, hogy a februári alkotmány nem petrogálás, az csak kivitele az octoberi di­plomának és semmiben sem ellenkezik vele. A­ki a császárnak egy válasz­tási törvény octrogálását tanácsolja, az szavának és az alkotmánynak meg­szegését javallja. (Bravo.) A magyar országgyű­lés, mint szónok reméli, el fogja ismer­ni a közös ügyek létezését. Ez a béke, a szabadság és Ausztriának hatalma volna. Szónok lehetlen­­­nek tartja azon veszélyt, hogy Magyarország­ban visszatérjenek az elvont personalis unióra, ez már a pragmatica sanctióban meg van szün­tetve. Szónok utal Magyarország és a többi Ausztria érdekeinek közösségére, melyet a leg­nagyobb magyar elismert, és mely az összmo­­narchia létezésével összefügg. Ha a legközeleb­bi magyar országgyűlés nem vezetend is meg­oldásra, mégis meg volna az a nyereség, hogy tudnók , hányadán állunk Magyarországgal. Szónok bekövetkezettnek tartja az időpontot, va­lamit ten­ni. (Javaslata melegen támogattatik.) Dr. R y­g­e­r képviselő a bizottmány állás­pontját ismerteti, melyet az e szakasznál elfog­lalt. Ez azon feltevésből indult ki, miszerint ő Felsége a trónbeszédben azért érinti meg e pon­tot, hogy a felett az ország képviselőinek nyílt véleményét kitudja. Szónok Kaiser­feld azon nézete ellen fordul, hogy a magyar országgyű­lés egybehivása a magyar királyt s nem az osztrák császárt illeti. Szónok nem ismer ma­gyar államjogot, az alkotmány csak egy biro­dalmat ismer, s ezen alkotmányra tettek foga­dalmat az erdélyiek. Ennélfogva a birodalmi képviseletnek teljes joga van a koronával szem­ben e kérdésre válaszolni. Szónok azt hiszi, hogy Kaiser­feld indítványa a bizottmány­­hoz lenne utasítandó, s erre vonatkozó javasla­tot tesz. Tinti képviselő támogatja Kai­ser­föld indítványának elfogadását és tökéletesen csat­lakozik Kaiser­föld érveihez. Csak arra figyelmeztet, hogy a felir­at nem a kormányhoz, hanem a koronához van intézve. Szónok kény­telen az urakháza egyik tagjának azon nyilat­kozatához csatlakozni, mely szerint a felirat oly szerkezetű legyen, hogy annak szövegét min­denki, meggyőződése feladása nélkül, elfogad­hassa. Ez az eset fordul elő Kaiserfeld fogalmazásában. Ezt meg kellett említeni, mi­vel szónok, jóllehet tagja volt a bizottmánynak, Kaiserfeld indítványa mellett fog szavaz­ni. Szónok egyébiránt a bizottmányhoz­ utasítás ellen van. Toman képviselő azt hiszi, hogy a kiegyen­lítés csak Magyarország államjogi viszonyainak tiszteletben tartása mellett czéloztathatik. Szó­nok felette sürgetésnek tartja, hogy a kiegyen­lítés létre­jöjjön, mert az állam fentartására szük­séges javak fogyni kezdenek ; ő sincs megelé­gedve az országgyűlések működésének eredmé­nyeivel, sőt úgy találja, hogy ezek amatok költ­ségeivel még igazi arányban sem állanak. Szó­nok fájlalja, hogy a községi törvény Krajnában nem szentesittetett, mivel oly eskü-formát tar­talmaz, mel­lyel a bécsi községi törvény már régóta bir. Azon módositványt teszi tehát, mi­szerint a ház sajnálja, hogy a német-szláv tar­tományok országgyűlései alkotmányi tevékeny­ségükben, határzataik be nem következett szen­tesítése miatt gátolva vannak. (Támogattatik többnyire a lengyelek, erdélyiek és tiroliak által.) Dr. Giskra abbeli javaslata folytán, hogy Kaiserfeld módosítványa a felirati bizott­mány által tanácskozás alá vétessék: az ülés rövid időre félbeszakasztatott. Herbst képviselő ellene mond Greuter azon állításának, hogy az országgyűlések sem­mi eredményt nem mutathatnak fel; a cseh országgyűlés fényes sikert tanúsít, hogy a tiroli ezt nem teheti, annak ő az oka. Oly községi törvényt, mint a tiroli, a vallásegység feletti tör­vényt a kormány nem szentesíthetett, s én e fe­lett — monda szónok — nem sajnálkozhatott Szónok dr. Toman módosítványa ellen nyi­latkozik. Schmerling lovag államminiszter: Mi­előtt hozzáfognék, hogy az itt szőnyegre hozott kérdésben a kormány álláspontját fejtegessem, legyen szabad néhány szóval az átalános vitat­kozásra visszatérnem, mert kötelességemnek tartom rövidséggel kimondani, mi bírta a kor­mányt arra, hogy ama vitatkozás alkalmával szót ne kérjen.­­ Azon nézetből indulva, hogy itt két pártfél közötti vitáról van a szó, t. i. egy részről a birodalmi képviselet, másrészről a kormány között, s azon elvnél fogva : „qui ta­­cet, conventire videtur“ — a kormány hallga­tásából annak beleegyezését következteték. —• De ez nem úgy van. — Épen azért, mivel a kormány nem ismeri el azon elvet, hogy itt két fél közötti vita forog csak kérdésben,— nem is talált ösztönt arra, ho­gy ott szóljon, hol annak praktikus oka nincsen. Az átalános vita iránya volt, a ház egyes tagjainak egyoldalú nézeteit a birodalmi állapotokról egészben s nagyban, de­ egyes kérdésekről is kifejteni. A­mennyiben egyébiránt az általános vita alatt tartott beszé­dek arra szolgáltak, hogy az ellenzék álláspont­ját jelezzék, s az kisebb-nagyobb mérvben he­ves, s majdnem mértéktelen támadásokat intéz­hessen a kormány ellen, az ezt nyugodtan fo­gadta, mert már hozzá van szokva megtámad­tatni általa, s ezen sorsot minden kormánynya’

Next