A Hon, 1864. december (2. évfolyam, 275-299. szám)
1864-12-03 / 277. szám
PEST , DECEMBER 2. Politikai szemle. (II.) Tisztába kezdünk jőni azon viszály állásával, mely Poroszország és az elbei herczegségekben exequáló közöp államok között kitört, s mely néhány nap óta annyira élénken foglalkoztatja a hírlapirodalmat. Tegnap a bécsi Reichsrath válaszfelirati bizottmánya ülést tartván, Mensdorff gróf interpelláltatok az ügy mibenállása s Ausztria magatartása iránt, s ez alkalommal a külügyminiszter igen érdekes felvilágosítással szolgált. Mensdorff gróf megerősítette,hogy Ausztria Poroszországgal együtt indítványt tett a Német-szövetség gyűlésénél, az executio megszüntetetése végett, s hogy Poroszország öt napi határidőt tűzött ki az exequaló hatalmaknak, Szászországnak és Hannovernek, a herczegségek kiürítésére. Hannover visszavonja hadcsapatait, mielőtt a szövetségnek amaz indítvány fölötti határozatát bevárná, s nem lehetlen, hogy az már ezen pillanatban megtörtént. Frankfurtból távírják, hogy Ausztria és Poroszország közös indítványa tegnap csakugyan előterjesztetett a szövetségi gyűlésben, s a szavazás fölötte a közelebbi ülésben fog történni. A „Nordd. Alig. Zig“ azt írja dec. 1-i számában, hogy Szászország még nem felelt Poroszország felszólítására; a „Dresdn. Journal“ (a szász kormány hivatalos lapja) ellenben kijelenti, hogy Szászország már felelt. Szászország utalva az általa előterjesztett indítványra, azonnal engedni fog a szövetségi gyűlés többsége határozatának, de önfejűleg nem akar cselekedni. Szászország eszerint a Németszövetség határozatától függeszti föl további lépését. Miután pedig bizonyos, hogy ez a kiürítést határozandja , a szász kormány részéről Poroszország irányában kifejtett oppositio nem bír többé nagyobb politikai jelentőséggel, annál kevésbbé, miután Hannover által - mint az osztrák külügyminiszter beszédéből is látszik — cserben hagyatott. A német szövetségi gyűlés határozata is a herczegségek kiürítését illetőleg rövid idő alatt várható, mivel minden jel oda mutat, miként Ausztriának érdekében áll, hogy e viszály ne tartson sokáig. Nagy kérdés azonban, várjon Poroszország nem fog-e valami ürügyet keresni, a viszály fölelevenítésére a német hatalmak között, hogy annál könnyebben rendezkedhessék az elbei herczegségekben ? Páriában legalább el vannak készülve ily eshetőségre is. A politikusok tekintete, mely eddig Olaszországra volt függesztve, most— mint onnan írják — Németország felé fordul. A Rajnán túl készülőben levő események nem csekély mértékben ingerelték föl a franczia államférfiak figyelmét,s a félhiv.lapok parancsot kaptak, hogy tulajdonítsanak nagy fontosságot a német politicának. Hogy minő szerepet akar Francziaország játszani? még bajos belátni, de félhivatalos körökben, valamint a császár környezetében is, nagy rokonszenv nyilatkozik Poroszország iránt, s jóllehet az úgynevezett legavatottabbak is nem mindig pontosan tudják, min töri III. Napóleon a fejét, bizonyos körök ezen poroszbaráti beszéde mégis figyelmet érdemel. Némelyek a császár és Bismarck között megállapított tervekről beszélnek. Ausztria irányában még látszólag barátságos indulattal viseltetnek, de a franczia kormány cselekményéből mégis kitűnik, hogy nincsenek egészen megelégedve az osztrák kabinet magatartásával.Ezen elégületlenséget az osztrák kabinet olaszországi politikája idézte elő, miután Bécsben hallani sem akarnak az olasz királyság elismeréséről, annál kevésbbé Velencze átengedéséről. Az osztrák kabinet ezen álláspontját az olasz kérdés irányában maga Mensdorff gróf is megerősíti a Reichsrath mai ülésében tartott beszédében. „Senki sem fogja kívánni — szólt az osztrák külügyminiszter — hogy Ausztria kezdeményezze a közeledést Olaszországhoz, amelynek fenállását aggressionak tekinti.“ dessék teendi ezen férfiú mellőztetését. Miután ez nem történt, bátran mondhatjuk, hogy a régi emberekkel, a régi maximákkal és törvényekkel van dolgunk. A speciális törvények között csak a régi büntető törvénykönyvre hivatkozunk, mely kiáltó ellentétben van a jelen időkkel, s mégis fönáU. Egyleti törvényről, vagy esküdtszékekről szó sincs. Négy év óta hiába sóhajtozunk az alkotmányos élet ezen biztosítékai után. A „Presse“ nem hiszi, hogy Ausztria csak az úgynevezett „felvilágosodott absolutismus“ alatt élhet, csak azt tudja, hogy a birodalom bajokban szenved, miknek nem a mostani élők okai. Azonban az „öröklött bajokat“ mégis orvosolhatni véli. Különösen, ha Schmerling úr valósítaná, első körlevelében tett ígéreteit. „És ily helyzetben a félhivatalos sajtó, mégis túlzással, élceskedésekkel stb. vádolja az ellenzéket. Pedig a válaszfelirati vitákban a szónokok inkább még kíméletesek voltak. Tagadhatlan , hogy az ügyek menetével sehol sincsenek megelégedve, még ott sem, ahol a fébr. alkotmány valósitatott. Ez komoly tény, mely jobbrafordulást követel, s a válaszfelirat kijelöli az utat. Valósítani kell az alkotmányt, fölébreszteni az osztrák nemzetiségi érzelmet, ezen feltételek mellett lehet csak a budgetet megszavazni. Íme, ha a félhivatalos lapok azt mondják : az oppositionak nincs programmja, hallja most ezzel az ellenkezőt. „Elfogadja-e a minisztérium ezen programmód? Hallgatása a múltkori átalános vita alkalmában, kétkedéseinket nem oszlatja szét. Az oppositio elég kapacitással bír, egy uj minisztérium alkotására, ha mindjárt ezen állításainkkal a bureaucratia táborában nagy koszúságot is okozunk.“ A„Reform“az osztrák ellenzékről. Schuselkaur hetilapjában , a többi közt olvassuk : „Ha Schmerling lovag államminiszter hajt valamit a közvéleményre, akkor korábbi büszke önérzetének, mellyel művét megkezdé, ma erősen meg kell csökkenni. A midőn hivatalába lépett, alig hallatszott ellene oppositio. A házban szokott módon megtapsolták az ellenzékies szónoklatokat, de az átalános alkotmányos örömrivalgás túlnyomó volt. Minden jelentékeny bécsi lap a minisztériumot támogatá s nevetségessé tévé az oppositiót. A Reichsiftb nagy többsége seregtette körül. „Sok ideig csak néhány lap merészkedett Schmerling úr kormánya ellen némi szelíd oppositiót képezni. Ezek is csak azt mondták, hogy az alkotmányt jelen alakjában nem lehet valósítani, s csak az időt vesztegetik az experimentatiókkal. Az ily lapoknak alkotmányos államban hallatlan szigorral, a büntető törvényszékekkel feleltettek. Mindamellett az oppossitio nem szűnt meg életjelt adni. Ma már a közvélemény nyilatkozik az ellenzék lapjaiban. Mindenki azt mondja : Az eddigi út nem vezet szerencsés végre, hanem romlásra. Az összes független sajtó nyilatkozik így, s a bel és külügyek állapota bebizonyítja ezt. „A válaszfelirat csak azt ismétli, amit a publicisták a sajtópörök permanentiája alatt írtak. Ha azonban a minisztériumnak módjában van megismerkedni azon nézetekkel, melyek a lakosság minden rétegeiben elterjedtek, akkor azon tapasztalásra jutand, hogy a publicistái és parlamentáris oppositio legélesebb szavai mézédes és angyalszelid dolog ahhoz képest, amit mindenütt leplezés nélkül kijelentenek.“ Berlin, dec. 1. ” (Eredeti levél.) Az európai constellatiók megítélésében az ellenmondásoknak sem hossza, sem vége nincsen. Bizonysága ez annak, hogy szilárd, határzottan elfogadott elvekben mily nagy a hiány. Minden forrongásban van még. És épen most kezdi Katkov is egészen váratlanul a „Moszkovszki Vjedomosti“-ban különös nézeteit fejtegetni az európai helyzet fölött s ezzel a szegény bécsi journalisticát azon bajos helyzetbe hozza, hogy Európát meggyőzze, miszerint legtávolabbról sem vágyik az orosz barátságra; nyugaton tehát ne kétkedjenek lojalitásában. Magát a czikket eddig csak távirati kivonatban ismerem. Egy az orosz viszonyokkal jól ismerős egyén szerint Katkov a napóleoni politikának és állítólagos indokainak taglalását kísérli meg s azon következtetésre jut, hogy az az államok, sőt egész Európa önállóságát fenyegeti. A septemberi egyezményben ismét csak álcázott játékot lát, miután Napóleon nem a pápa ellen irányozta azt, kire még szüksége van, hanem Ausztria ellen, melynek legyőzésével az európai államrendszernek egyik tényezője ha meg nem semmisülne is, legalább a végŐig meggyengittetnék, s igy uj ösvény volna nyerve Francziaország gyámkodására. Katkov, úgy látszik, a franczia császárt saját tőrében akarja megfogni, midőn azt mondja: a hatalmak teendője lenne, hogy az olasz egyezmény egész súlyát Rómára tereljék, Oroszország pedig egész súlyával oda működjék , hogy minden támadást meghiúsítson Velenczére. Mennyiben helyes a taglalás, nem tudom, de valószínűnek tartom. Már a múlt évben figyelmeztettem önöket, hogy a napóleoni eszmék fölött hasonló nézetek nagyon el vannak terjedve Oroszországban a lengyel felkelés óta, s hogy a kormány sem szabadulhat meg a bizalmatlanságtól, midőn arról van szó, hogy Párissal a régi jó lábra álljon. Amennyire megítélhetem, Oroszország aligha fog vállalni oly kötelezettséget, mely bizonyos eshetőségekre megkötné. Vissza kell azonban térnem azon állításomhoz, hogy épen az olasz egyezmény tette lehetővé a Páris és Sz.-Pétervár közötti egykori hidegség megszűnését, a mennyiben a napi politika súlypontja oly térre tétetett át, melyen az orosz érdekek közvetlen nem érintvék s emellett Róma előtérbe lép,melynek gyengítéséért Oroszország épen nem haragudhatik. Az egységes Olaszország létesítése Oroszország többi, keleti terveit sem hátráltatja, ha elő nem mozdítja is azokat. E tekintetben leginkább bámulatot gerjesztett volna Katkov czikke, ha nem tudnók, hogy Katkov és lapja rég leszálltak azon magas polczról, melyen a lengyel fölkelés alatt állottak. Itt egyáltalán nem egyéni nézetemet fejezem ki, hanem irányadó körök véleményét, melyet évek óta van tanulmányozni alkalmam. Ami különösen a velenczei kérdést illeti, ez még nincs azon stádiumban, mely Oroszországot bármely cselekvésre vagy csak tüntetésre is kényszerítné. Különben is az még alkudozások tárgya Páris és Bécs között. Miért lépjen föl Oroszország kihívólag, s kinek használna vele ? Aztán valjon érdekében áll-e Oroszországnak, hogy oly összeütközést idézzen elő, melyre nézve már előre állást foglalt? Túlságos jelentőséget tulajdonítottak tehát a „Moszkovszki Vjedomosti“ czikkének , mely Oroszországot cselekvésre akarja bírni oly irányban , melynek előleges kijelölése látnoki tehetség nélkül lehetetlen. A Velenczeérti harcz okozhat aggodalmat, de nem lehet még diplomatiai szövetkezések tárgya. A constellatiók az események folyamában képződnének, addig minden csak óhaj, remény és aggodalom. Orosz- és Olaszország közt szakadást sehol sem lehet észrevenni, sem oly benső csatlakozást Francziaországhoz , mely miatt a Bécshez való viszonynak kellene meghűlnie. Messze terjedő szövetségek egyáltalán sem jobbra sem balra nem várhatók; aki meg épen oly elveket tulajdonít nekik, melyeket nem tartalmaznak, az a mai politikát egyátalán nem érti. Kisebb nagyobb mértékben minden állam elveszti az egyensúlyt. A belső ingadozás okozza a külpolitika váltakozását, s míg az államok belalapjai meg nem szilárdultak, állandó, méltó elveken nyugvó szövetségek sem létesíthetők. El lehetünk tehát a legellentmondóbb eseményekre készülve. A tulajdonképi czél mindig ugyanaz marad, de az eszközök, melyek ma még csak kisegítők, arra valók, hogy a pillanatnyi nehézségeket pillanatra megszüntessék. Innét a sok compromissum s a kevés vagy épen semmi megoldás. Befejezésül állíthatom, hogy Katkov érintett czikke egyáltalán nem tekinthető félhivatalos sugallatnak. Katkov egyáltalán sokat vesztett tekintélyéből. A szláv álláspontnak bátor képviselése a lengyel kérdésben, az egész birodalomban gyűlölt Valujev és Golovine miniszterek elleni tántoríthatlan küzdelem szerezték meg népszerűségét. Többféle tapintatlansággal azonban eljátszotta a közönség pártfogását, kivéve egy töredéket, nevezetesen a kormánykörök egy töredékét. Katkovnak lehet pártja, de ez egyáltalán nem az értelmiség többsége, legkevésbé maga az orosz kormány. Sokat vesztett ellenzékiségének érdeke, mióta bizonyos, hogy a nevezett két minisztert elküldik, s a belügyminisztériumot hihetőleg Miljutin veendi át. A bécsi lapok szemléje. Az alkotmányos állapot mibenléte, Ausztriában. A „Presse“ írja: Berger úr beszédében kétségtelenül legtalálóbb kifejezés volt, hogy ma is a „régi Ausztria“ viszi az ügyeket a bejegyzett „uj Ausztria“ forma alatt. Ugyanazon emberek, ugyanazon maximák, és speciális törvények. A régi rendszer koryphaeusai foglalnak el ma is oly állomásokat, ahol a szabadság és haladás zászlóit kellene előrevinni. Bach báró ma is Rómában fungál, mintha csak az ő számára alkották volna a római követség fényes, és jó fizetéssel ellátott állomását. Hogy minisztersége alatt az államadósság 1000 millióról 2800 millióra növekedett, s Lombardia (a aecundo-geniturákkal együtt) elveszett, be sem számítják neki. Egyszer azt hittük, hogy az első alkotmányos minisztérium kabinett kér Reichsrath. A képviselők házának ülése dec. 1-én. Ma is megteltek a diplomaták és ministerek páholyai s a többi karzatok még 10 óra előtt. Ha8ner elnök 103/4 órakor nyitotta meg az ülést. A ministerek padján megjelentek: Mensdorff, Mecséry, Schmerling, Lasser, Plener, Hein, Franck altbnagy, Biegeleben, Kalchberg báró. A martalékbíróságok iránt mart. 21-én kiadott cs. rendeletet tartalmazó kormány-előterjesztés Herbst indítványára a tengeri egészségügyi bizottmányhoz lesz utasítandó. Ezután folytatja a ház a válaszfelirati vitát. Giskra összefüggések miatt egyszerre olvassa fű a 4,5, 6, 7, és 8 fejezeteket; említi azon körülményt, hogy több országgyűlési határozat nem nyerte meg a föls. szentesítését, hogy több országgyűlés röviden a Reichsrath ülésszaka előtt hivatott egybe és hogy több ország — nem aarja állítani, hogy csupán a kormány hibája miatt — alkotmányos intézmények hiával van. Szükséges, hogy az országos törvényhozás a birodalmi mellett tevékeny legyen a birodalmi költségvetés s az országos intézetek érdekében. Sajnálatos, hogy a kormány febr. 27-e óta nem szüntethette meg az ostromállapotot Gallcziában, s reméli, a kormány kellő felvilágosítást adand ez iránt; mindenesetre kívánatos, hogy az ostromállapot megszűnjék, s a magyar kérdés a birodalom hatalmi állása érdekében mielőbbi megoldassák. Háromszor 6 hónap múlt el, mióta ő felsége a magyar országgyűlés újból egybehívását ígérte; figyelembe veendő a kár,mely az egyetértés hiányából amaz országgal az egész birodalomra hárul; remélhető, hogy a magyarok is szem előtt tartandják, mi szolgál a Lajtban innen és túl lakók javára. E meggyőződés túl és innen a kívánt czélhoz fog vezetni, de magával a reménnyel nem lehet megelégedni, hanem a kivitelre szükséges lépéseket is meg kell tenni. Greuter követ a 4. pont ellen szól s az abban kifejezett sajnálattal nem ért egyet; nem óhajtja vissza a múlt idők absolutismusát; a birodalom hatalom állását kívánja a haladás útján ; egyáltalán nem ellenzi a szabadelvűség kívánalmait ; a régi időt nem kívánja vissza, melyben csak szomorú választás volt a hallgatás és még nehezebb tűrés között. A megelőző beszédek érvein gúnyosan kelle mosolyognia. »Mi tiroliak a minisztérium elleneseiként vagyunk elhíresztelve, mert a februári alkotmányt nem tartjuk eléggé magasan még hegyeink fölé is, s nem látjuk egyedül benne a szabadság eldoradóját, s most azt halljuk, hogy ez alkotmány csak vázlattá töpörödött, s hogy a szomszédok nem akarnak bevonulni e rongyos kunyhóba.“ Nagyon csudálja, hogy ezt kell hallania; előbb az alkotmányt szabadságlevélnek mondták s most sajnálkozzunk a népeken, kik nem akarnak eljönni szegényes kunyhónkba.Ha igaz, mit tegnapelőtt mondtak, úgy nincs mit gyászolnunk e népek fölött, hanem ők gyászolnak mi fölöttünk. Minden alkotmány korlátai az igazság és méltányosság, és szóló igazságos akar lenni ellenei iránt is. Első föllépése alkalmával védenie kell a minisztériumot. Sok országban bekövetkezhetett a panaszlott szomorú állapot, de a kormányt nagyobb felelősség nyomja minden fillérért, minden vércseppért, melyet igaztalanul adott ki vagy ontott.Tirolban mindent megtett a kormány, hogy az alkotmányosság életbe lépjen, de jelöltjei nem jöttek el az országgyűlésre s a terem oly üres volt, mint amott. Mit tegyen a kormány ? A déltiroli hazafiak legjobban szeretnének útlevelet kapni Turinba. A népnek is közre kell működni, s nem igazság, hogy a kormány legyen felelős mindenért. Azt mondták : Ausztria körben forog ; ezt mi Tirolban 3 év óta mondjuk (tartós, átalános derültség.) Láttuk a politikai Ringlspielt. Ám ki eszközölte ez országos izgatást ? (Újra derültség. Az elnök csenget.) Tirol szive összenőtt Ausztria szivével; ez az egyenlőség abból áll, hogy nem minden egyenlő, hanem ami egyenlő, az egyenlő, ami pedig nem egyenlő, az nem egyenlő. (Ismét nagy undorság.) Ha mindenki megkapja a magáét, akkor ez lesz az elv: Nekem megvan az enyém, neked megvan a tiéd s így én is, te is elégedettek vagyunk. (Helyeslés és derültség.) Szóló a 4-ik fejezetet úgy kívánja módosíttatni, hogy a sajnálat szó súlya az indokokra viszonyuljon. Schindler mindenelőtt Schmerling szövetségeséül üdvözli az előtte szólót. Ha valaki azt mondta, hogy a februári alkotmányvázlat csupán azért nem állította, hogy rész tervezet. A concordatumon századokon át dolgoztak, s ha nem egészen úgy ütött is ki, mint az előtte szóló hiszi, tervezetét talán még sem roszalja. (Nevetés.) Kiváncsi,az államminiszter ezen uj szövetsége szerencsésebb lesz-e a tavali porosz szövetségnél. A dolog érdemét illetőleg, Schindler a föliratra szavaz. A magyar kérdés létezését nem tagadja, de ha erélyesebben nem fognak hozzá, megoldása nagyon sokáig várat magára. A bureaucratia kevés vigaszt ad; az ellenzéknek kell saját lábára állnia. Az időpontot a magyar országgyűlés egybehívására alkalmasnak tartja. Nyilatkozik a szűkebb Reichsrath elnapolása ellen s súlyt fektet az évenkénti egy behívásra. Az alkotmány revisiója a 13-ik §. szigorú magyarázásával ejtendő meg, mely hatalmasabbnak mutatkozott, mint eleve sejteni lehetett. A miniszteri felelősség tárgyában adott választ elégtelennek tartja. S a sajtószabadság hogy áll? A sok sajtó miatt csak a heti szakközlönyök segítik az alkotmány életbelépését. Aki annak idején másodszor sem tette le a miniszteri tárczát, majd harmadszor meg kellenet tennie. Valahányszor;Ausztria az epilog8 -s hátrálás közt ingadozott, mindig az utóbbit választotta. Legyen gondja rá a háznak, hogy ezúttal is ugyanígy ne történjék. Kaiserfeld képviselő kénytelen oltalmazni a kormányt Greuter azon vádja ellen, mintha gátolná az országgyűlések tevékenységét, mert Szíria, melyhez szónok tartozik, jelentékeny tevékenységet fejtett ki, és a kormány jóváhagyta az ő minden javaslatait. Szónok a válaszfelirati javaslatban világos rajzát találja a helyzetnek, és már maga e körülmény is arra ösztönzi őt, hogy mellette szavazzon. A Szónokot az alkotmányállapotok bizonytalansága visszavezeti azoknak határozatlanságára. Szükségesnek tartja azoknak revisióját, és így téves eljárásnak tekinti azt, hogy a kormány kísérletet tesz azon állapotoknak keresztülvitelére. Szónok azonban ezzel nem az alkotmány elvei ellen akar nyilatkozni, mert azokban azon tért tekinti, melyen a ház áll; a ház azokból meríti minden jogát. Szónok az alkotmány taglalatába bocsátkozván, úgy találja, hogy hiányzik az egyes testületek illetékességének világos különválasztása. Minden federalistikus kormánynak kötelessége , az országgyűlések által a szűkebb birodalmi tanácsot eltörölni és minden centralistikus kormányra nézve lehetséges, a szűkebb birodalmi tanács által az országgyűléseket feleslegesekké tenni, anélkül, hogy megsértse az alkotmányt. — A költségvetés tárgyalásának mostani módja a franczia vagy porosz állapotoknak felel meg, de nem a februári alkotmánynak. Ha A-nak a törvényhozás jogát adjuk, B-re pedig a pénz -megszavazási jogot ruházzuk, mindkettőt illusoriussá tesszük. A képviseleti elv, mint látszik, nem felel meg a valódi népképviselet jogának és igényeinek. Szónok panaszkodik az alaptörvényeknek, a bíróságok függetlenségének hiánya miatt, mely mindaddig tartani fog, mig hiányoznak az alaptörvények, mig hiányzik állami főtörvényszék, állami számvevő hivatal stb. Az állapotok annyira bizonytalanok , hogy mindig nyilvánul egy kis absolutismus, daczára az alkotmányosságnak, melyben mozgunk. Ebből származik a kormány erőtlensége, és a ház azon törekvéseinek sikertelensége, hogy rendezze a financziákat. Az államminiszternek azon tette, hogy az alkotmányt behozta, és a képviseletnek rögtöni egybehívása által maga és minden mások mögött felgyújtá a hajókat, történeti tény, és teljes elismerést érdemel. (Bravo). Szónok ezzel szemközt azonban nem foghatja fel a hároméves habozást, ingatagságot Magyarországgal szemközt, és óhajtja a magyar országgyűlés rögtöni egybehívását. A javaslat felett kételyei vannak. Az országgyűlés egybehívása a magyar korona jogához tartozik, amiért is szónok a javaslatban, a kifejezést igen határozottnak tartja, és azt hiszi, hogy ezen időpontot: „az összbirodalmi tanács ügyeiben való mostani tevékenység befejezése után sem kellene l mondani. Ezért teszi szónok azon módosítványt, hogy a 6-ik szakasz így hangozzék: „Mi ezen királyságok országgyűléseinek egybehivatását sürgős szükségességnek tartjuk.“ — Szónok az 1847- és 1848-ki magyar törvényekben, a mennyiben ezek nem ellenkeznek az octoberi diplomával, az alkotmány alkatrészeit tekinti, és aki ezeket megsérti, megsérti magát az alkotmányt. Az országgyűlés egybehívása csak az 1848-ki magyar választási törvény alapján lehetséges, és szónok nem hiheti, hogy választási törvényeket akarnának octrogálni. Szónok ugyanezen alapon dedukálja, hogy a februári alkotmány nem petrogálás, az csak kivitele az octoberi diplomának és semmiben sem ellenkezik vele. Aki a császárnak egy választási törvény octrogálását tanácsolja, az szavának és az alkotmánynak megszegését javallja. (Bravo.) A magyar országgyűlés, mint szónok reméli, el fogja ismerni a közös ügyek létezését. Ez a béke, a szabadság és Ausztriának hatalma volna. Szónok lehetlennek tartja azon veszélyt, hogy Magyarországban visszatérjenek az elvont personalis unióra, ez már a pragmatica sanctióban meg van szüntetve. Szónok utal Magyarország és a többi Ausztria érdekeinek közösségére, melyet a legnagyobb magyar elismert, és mely az összmonarchia létezésével összefügg. Ha a legközelebbi magyar országgyűlés nem vezetend is megoldásra, mégis meg volna az a nyereség, hogy tudnók , hányadán állunk Magyarországgal. Szónok bekövetkezettnek tartja az időpontot, valamit tenni. (Javaslata melegen támogattatik.) Dr. R yger képviselő a bizottmány álláspontját ismerteti, melyet az e szakasznál elfoglalt. Ez azon feltevésből indult ki, miszerint ő Felsége a trónbeszédben azért érinti meg e pontot, hogy a felett az ország képviselőinek nyílt véleményét kitudja. Szónok Kaiserfeld azon nézete ellen fordul, hogy a magyar országgyűlés egybehivása a magyar királyt s nem az osztrák császárt illeti. Szónok nem ismer magyar államjogot, az alkotmány csak egy birodalmat ismer, s ezen alkotmányra tettek fogadalmat az erdélyiek. Ennélfogva a birodalmi képviseletnek teljes joga van a koronával szemben e kérdésre válaszolni. Szónok azt hiszi, hogy Kaiserfeld indítványa a bizottmányhoz lenne utasítandó, s erre vonatkozó javaslatot tesz. Tinti képviselő támogatja Kaiserföld indítványának elfogadását és tökéletesen csatlakozik Kaiserföld érveihez. Csak arra figyelmeztet, hogy a felirat nem a kormányhoz, hanem a koronához van intézve. Szónok kénytelen az urakháza egyik tagjának azon nyilatkozatához csatlakozni, mely szerint a felirat oly szerkezetű legyen, hogy annak szövegét mindenki, meggyőződése feladása nélkül, elfogadhassa. Ez az eset fordul elő Kaiserfeld fogalmazásában. Ezt meg kellett említeni, mivel szónok, jóllehet tagja volt a bizottmánynak, Kaiserfeld indítványa mellett fog szavazni. Szónok egyébiránt a bizottmányhoz utasítás ellen van. Toman képviselő azt hiszi, hogy a kiegyenlítés csak Magyarország államjogi viszonyainak tiszteletben tartása mellett czéloztathatik. Szónok felette sürgetésnek tartja, hogy a kiegyenlítés létrejöjjön, mert az állam fentartására szükséges javak fogyni kezdenek ; ő sincs megelégedve az országgyűlések működésének eredményeivel, sőt úgy találja, hogy ezek amatok költségeivel még igazi arányban sem állanak. Szónok fájlalja, hogy a községi törvény Krajnában nem szentesittetett, mivel oly eskü-formát tartalmaz, mellyel a bécsi községi törvény már régóta bir. Azon módositványt teszi tehát, miszerint a ház sajnálja, hogy a német-szláv tartományok országgyűlései alkotmányi tevékenységükben, határzataik be nem következett szentesítése miatt gátolva vannak. (Támogattatik többnyire a lengyelek, erdélyiek és tiroliak által.) Dr. Giskra abbeli javaslata folytán, hogy Kaiserfeld módosítványa a felirati bizottmány által tanácskozás alá vétessék: az ülés rövid időre félbeszakasztatott. Herbst képviselő ellene mond Greuter azon állításának, hogy az országgyűlések semmi eredményt nem mutathatnak fel; a cseh országgyűlés fényes sikert tanúsít, hogy a tiroli ezt nem teheti, annak ő az oka. Oly községi törvényt, mint a tiroli, a vallásegység feletti törvényt a kormány nem szentesíthetett, s én e felett — monda szónok — nem sajnálkozhatott Szónok dr. Toman módosítványa ellen nyilatkozik. Schmerling lovag államminiszter: Mielőtt hozzáfognék, hogy az itt szőnyegre hozott kérdésben a kormány álláspontját fejtegessem, legyen szabad néhány szóval az átalános vitatkozásra visszatérnem, mert kötelességemnek tartom rövidséggel kimondani, mi bírta a kormányt arra, hogy ama vitatkozás alkalmával szót ne kérjen. Azon nézetből indulva, hogy itt két pártfél közötti vitáról van a szó, t. i. egy részről a birodalmi képviselet, másrészről a kormány között, s azon elvnél fogva : „qui tacet, conventire videtur“ — a kormány hallgatásából annak beleegyezését következteték. —• De ez nem úgy van. — Épen azért, mivel a kormány nem ismeri el azon elvet, hogy itt két fél közötti vita forog csak kérdésben,— nem is talált ösztönt arra, hogy ott szóljon, hol annak praktikus oka nincsen. Az átalános vita iránya volt, a ház egyes tagjainak egyoldalú nézeteit a birodalmi állapotokról egészben s nagyban, de egyes kérdésekről is kifejteni. Amennyiben egyébiránt az általános vita alatt tartott beszédek arra szolgáltak, hogy az ellenzék álláspontját jelezzék, s az kisebb-nagyobb mérvben heves, s majdnem mértéktelen támadásokat intézhessen a kormány ellen, az ezt nyugodtan fogadta, mert már hozzá van szokva megtámadtatni általa, s ezen sorsot minden kormánynya’