A Hon, 1865. augusztus (3. évfolyam, 174-199. szám)
1865-08-02 / 175. szám
175-ik sz. Szerda, augustus 2. Előfizetési díj : Pesten Küldve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra.................................1 frt 75 kr. 3 hónapra ........ 5 frt 25 kr. 6 hónapra ... .... 10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-dik szám 1-ső emelet. Szerkesztő lakása : POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP Ország ut 18 dik szám. 2-dik emelet. Kiadóhivatal: Pest, Ferencziek terén, 7. sz. földszint. Harmadik évfolyam 1865. Beigtatási díj : 7 hasábos ily féle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. az előfizetési dij a lap tulajdonos szerkesztőjéhez küldendő. .4 gazdasági-, ipar- kert*krter,1 et közlekedéti rovat szerkesztőjének lakása : Szervita-tér, gr. Teleky-ház, E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. következő folyamára: augustus — septemberi 2 bóra . . . 3 frt 50 kr. augustus— octoberi 3 bóra . . . . 5 frt 35 kr. augustus — decemberi 5 bóra . . . Sfrt 75 kr. £ 3$** Julius 1-től kezdve teljes példányokkal szolgálhat „A HON“ szerk. s kiadó hivatala. PEST, AUGUSTUS I. Politikai Szemle, (U). A „Wand.“ úgy hallja, hogy ausztriai császár Ő Felsége tegnap utazott volna el Ischlbe s onnan tovább Kissingenbe, császárné Ő Felsége elhozatala végett. Ischlben várakozik a császárra Bloome gróf, személyesen jelentést teendő gasteini küldetésének eredményéről. Jól értesült körökben azon nézet uralkodik, hogy valószínüleg Bloome gróf jelentésétől függ: váljon az uralkodók tervezett összejövetele Gasteinban hamar végbe menend-ő, vagy pedig bizonytalan időre elhalasztatik. E kvízben azt vélik Bécsben, hogy Ausztria nem fog megelégedni schleswigholsteini biztosának tiltakozásával (lásd „Esti posta“ rovatunk alatt.) hanem határozottan értésére adatik a porosz kormánynak azon várakozás, miként nemcsak roszalni fogja azon tényeket, melyek az ország törvényeit sértik és a közös birtokjogot lábbal tiporják, hanem egyszersmind intézkedéseket tesz azok ismételtetésének megelőzésére, nehogy Ausztria kényszerettessék gondoskodni saját állásának megőrzése és a nép által soha sem fenyegetett törvényes rend fentartása iránt. Míg azonban a két német nagyhatalom közti ezen merev állást mint tényt kell vennünk, nem mulaszthatjuk el annak megjegyzését, hogy ma is találkozunk oly tudósításokkal, melyek után arra következtethetünk, hogy a két kabinet még mindig nem áll a teljes szakítás pontján. A hamburgi „Börsen-Halle“ ugyanis stuttgarti és dresdai leveleket közöl, melyek szerint Poroszország változtatni fogja a februári követeléseket, Ausztria pedig lemond azon igényéről, hogy a Poroszországgal való egyetértés mellőzhetlen feltételéül tekintse először is az augustenburgi herczeg elismertetését. A hamburgi „Börsen Halle“ bécsi levelezője hiteles forrásból értesül, hogy ha nem is tényleges alkudozások, de diplomázai beszélgetések folytattatnak, melyek czélja az Ausztria és Olaszország közti közeledés eszközlése. Az említett beszélgetések még csak Párisban folytak, mivel Francziaország volt kezdeményezője az illető közbenjárásnak. Levelező még azt is hozzáteheti, hogy már a dologra vonatkozó félhivatalos jellemű közlemények érkeztek Bécsbe, s azok irányadó helyen nem utasíttattak vissza. Ha a bécsi kabinet ellenszenvét legyőzhetik, akkor az Ausztria és Olaszország közti diplomatiai viszonylatok megkezdése a valószínű eshetőségek közé tartozik. A „Mémorial diplomatique“ ezzel öszhangzólag írja : „Az utóbbi időben szó volt Ausztria és Olaszország között folytatott titkos alkudozásokról, melyeknek czélja volt a két ország közti viszonylatokat kedvezőbben alakitni politikai s kereskedelmi szempontból. Való,hogy közelebbről egy olasz tábornok volt Veronában, ott a velenczei osztrák hadcsapatok főparancsnoka által a legudvariabb fogadtatásban és rangjának megfelelő tiszteletben részesíttetett. Az „Ind. belge“ és „Journal des Débats“ is jelentik Florenczből, hogy Ausztria elismerési javaslatokat terjesztetett volna ott elő Francziaország közbenjárása folytán. Mi igaz azonban mindezen hírekből ? bajos eldönteni. Annyit látunk, hogy maga az „lud. beige“ sem hiszi, hogy Ausztria maga tett volna javaslatokat Olaszország elismerésére. A „France“ megelégednék vele, ha csak kereskedelmi alkudozások folytattatnának Ausztria és Olaszország között. Az ily alkudozások „megmérhetlen horderővel bírnának — véli a,France1 — mivel azokban több vagy kevésbé közvetlen elismerése rejlenék azon ténynek, hogy az új olasz királyság létezik.“ Olaszország elismertetése a spanyol királynő által, roppant elkeseredést szült a metodeisták között Rómában, s a „Corresp. de Rome“, francziaországi,a belgiumi s spanyolországi legitimistáknak Rómában tartott közlönye borzasztó forradalmat jósol. Az idézett közlöny azt írja,hogy roppant izgatottság uralkodik Spanyolországban. A spanyol trón ingadozik. Az olasz királyság elismerése Portugál és Spanyolországnak egy dynastia alatt egyesítését készíti elő. A királynő ne feledje, hogy a forradalom emberei logikailag járnak el: úgy fognak vele bánni, mint IX. Piussal bántak. Belcredi körirata: ® Amennyi a távirati közleményből kivehető, már az is elég arra, hogy párhuzamot lehessen hozni a lelépett centralista kormány, s az utána következő között, elvitázhatlanul az utóbbinak előnyére. A körirat, mely a magyar koronához nem tartozó tartományok főnökeinek szól, azon kezdi bevezetését, hogy az önkormányzat, az autonómia hatáskörének tágítását az osztrák örökös tartományokra nézve is áldásteljes törekvésnek nevezi, s a hatóságokat felszólítja, hogy az ilyen törekvéseket teljes buzgóságukkal gyámolítsák. Ha már most az osztrák államminiszter az örökös tartományokban is az autonóm önkormányzat institutióinak áldásteljes működését törekszik megindítani : valjon mennyi ideig képzelik még a Schmerling alkotta polgári provisorium hivei a kényszeritett bureaueratiai rendszert épen Magyarországon a kormányra rádisputálhatni— azon a Magyarországon, melynek az önkormányzat praktikus kivitelében példaadónak kell lenni a többi tartományok előtt? Az osztrák államminiszter a tartományi főnököket felhívja, hogy e szempontból a hivatalnokok működését és alkalmatosságát igazságos szigorral ítéljék meg. Lesújtó interdictum bizonyos osztályra nézve! amelynek eddigeléppen az ellenkező feladata volt, mely azon alkalmatossága szerint volt összeválogatva, hogy miután képes legsikeresebben minden autonóm törekvésnek szárnyát szegni. Ha ez elv, melyet a népek csak örömmel üdvözlendnek, oly erélylyel leend keresztül is vive, az örökös tartományoknak egy uj korszaka nyílik meg azzal. Hogy mennyire van oka Magyarországnak ez elvvel megelégedettnek lenni, azt fölösleges volna magyaráznunk. Üdvözlendő utasítás az is, mely a szóbeli eljárásokra utal, s a sok hivatalos irkafirkát szűkebb mederbe szorítja. Amit pedig a sajtóra nézve lelkére köt a tisztikarnak a miniszteri körirat, az mutatja legjobban emelkedett nézletpontját: „A sajtó szabad vélemény-nyilvánítása, igazságszeretettől vezéreltetve, a tisztviselő által, mint nagybecsű kincs, úgy tekintessék, subjectiv érzékenykedés távol maradjon tőle, s csak akkor hívja fel a bírói hatalmat, ha a tényben a tárgyilagos megítélés talál büntetésre méltót.“ Ez egy kicsit másként hangzik, mint Schmerling úr legújabb strafnovellája, olajbafőző paragrafusaival, melyeknek értelmében a ki Istent káromol, kap egy esztendei börtönt, a ki egy hivatalnokot megró — kettőt. Végül elismerést érdemel a körirat végszavaiért, melyben a nemzetiségek iránti magatartását a tisztikarnak szabályozza. Nálunk Magyarországon vég el van fogadva ez elv; elégtételünkre szolgáland, ha az örökös tartományokban is alkalmaztatni fog. Kis tájékozás, i. Brüssel, jul. 29 kén. Nagy a jajveszéklés a Wieden melléki Izraelben, hogy még el nem jött a Lustkandlék országa. Hiába ontatott a sok honfi tinta pro aris et focis az „Ost. D. Post és a „Neue“, gúnyolódásban „Freie, Presse“ harczi hasábjaiban. Rajtok nem múlt ha Bach huszárjai nem győztek, és ha Schmerling csupa szeretetből a magyar liberálisokat agyon nem ölelgethette. Igaz volna tehát, hogy Lustkandl hijába syllabizálta a corpus juris-t és a szőlőhegyben is már uj aranybányákat hijába képzelt , pedig akár Bachnak, akár Schmerlingnek mily méltó követői kerültek volna ki Karanda és társainak irodáiból! Nem irigylem a magyar államférfiak sorsát a sysiphusi munkában. Akár millió programúiban is hirdethetik, hogy a monarchiát, melyet Hunnia népe megmentett, fen akarják tartani a pragmatica sanctio értelmében; a bécsi viszhang mindörökké birodalmi egységgel fog felelni. Nem a monarchia jóléte, csak egysége érdekli őket, mert bizonyos növények csak az egység árnyékában tenyészhetnek és csak a rothadó cserfa törzsén díszült buja növényzetük. Ausztria kormányzati történetében soha sem volt hiány a mindenféle interim, provisorium, rendszerváltozás és megfordulásban. Volt elég öszbirodalmi tervező már Bach és Schmerling előtt is, valamint volt elég magyar alkotmány-bonczoló, Perthaler és Lustkandl előtt. Voltak nem csak Bruckjai és Plenerei, nemcsak bankó és métalliques gyámokai, meg államjószág elzálogosítói, hanem oly pénzverő mesterei is, kik ólomból tudtak aranyokat veretni és a kincstári pénztárakból cirkulatióba bocsátani. Ruggieronak nem kellett sem saját papirosgyár, sem állami nyomda, mint Schmerling államminiszteriuma korában, tincturával gondolta a financziákat restaurálhatni. Igaz az, hogy bölcs Salamon mondataként „nincs semmi uj a nap alatt,“ vagy Grützkow fordítása szerint, „meg volt már az is“ t. i. olyféle rendszerváltozás, melyet a magyar alkotmány és az ország integritása és közjoga ellen meg nem kísértettek volna. Minden kornak vannak sajátszerü közegei, és a történelmi ismétlés csak a modorban változik némileg. A bécsi lapok és a Dispositionsfond minden osztályú ügynökei most az egykori feladók, bizonyos szerzet, és camarilla szerepét maguknak vindkálják. Nem szűnnek Mailáth urban az osztrák alkotmányosság és a német szabadelvű — de csak hivatalkodási és centralisatiói vágyairól ismeretes — elem a conservativ antagonistáját a világnak bemutatni. Igen szép, ha a magyar államférfiak értekeznek és tanácskoznak az illető koronatartományok intelligentiájával, és kitanulják — hinni akarom nem a bécsi bureaucratiaféle — közvélemény követelését, nem a magyar közvéleményét, hisz erről mindenki tudja, hogy egy hanggal és lélekkel csak egy jelszót tűz zászlajára „az alkotmány és függetlenség tisztelete“ és hogy bizony tévúton jár az, ki hiszi hogy 17 évi hátraugrással a közvéleménnyel meg lehet alkudni , miszerint aztán újra megkezdje a circulus vitiosust. De tán mégsem lenne épen felesleges, ha a magyar államférfiak, kikre Magyarország, vagy ha a bécsi sajtó úgy akarja, a monarchia — de nem az egységes centralisatio — jövendő ügyeinek vezetése bízatott, ha, mondom, a magyar államférfiak, mielőtt az ország és közjogai redintegratióját érdeklő szervezésre az irányeszméket a kürdtérre viszik gyors érvényesítés végett, megnéznék aciójuk terrénumát és kifürkésznék a Bach- és Schmerling-féle kelepczéket. Ha a külügyőrség kénytelen bizonyos hallgatódzó egyéniségeket alkalmazni, kiknek küldetésük holmi cabineti iratokat kiszaglálni, és bizonyos antichambresekben kipuhatoló csigaszarvaikat kinyújtani; a magyar kanczellár, kit a subventionált sajtó duzzogása szerint az egész felelősség illet, tán csak megkívánhatná külügyi collegájától, hogy ügynökei tekintsenek be a kabinetek titkaiba, ha betekinteni tudnak, és ha a végett fizettetnek, de ne izgassanak Eíurópaszerte a rendszerváltozás miatti félelem ürügye alatt a magyar közjog érvényesítése, egy szóval Magyarország ellen, és ne gyanúsítsák a külföld előtt a magyar államférfiakat, mivel esetlegesen nem úgy toasziroznak, mint bizonyos pünkösdi kanczellár, és mivel sem Schmerlingnek, sem Lustkandl és Kuranda állambölcseségét el nem tanulták. Bizonyos marquis p. o. miután már a diplomatia terén is kell egy kicsit böngészni, — bizonyos marquis, mondom, ki Párisból kénytelen volt kereket oldani, nem találván hihetőleg ügynöki állásának méltóbb cselekvési vagy mesélési tért, mindenképen hatni igyekszik a sajtó vezetőire a magyar e-conservatively csoportozatából kikerült úgy nevezett octoberi férfiak ellen. Hiszen miképen a mindenhatóság szerepe nélkül is egy magyar államférfi — collégájától annyit tán csak követelhet, hogy a titkos költségek ne szolgáljanak arra, hogy hivatlan idegenek a bécsi Kurandák és Orgesekként Magyarország alkotmányos kormányzatának ügyét már elrendezése előtt insinuatiókkal a külföld előtt disereditirozzák, és az egykori lengyel aristocratia bűneit a magyar nemzetre tukmálják , mivel a magyar ó-conservativek leléptették az alkotmány és parlament alkotó Schmerlinget, ki az emberek bizonyos faja irányában az adózók erszényéből igen bőkezű volt. Informáljanak Bismark ellen a mennyit tetszik, írassanak czikket czikkre, Olaszország, Mazzini és Victor Emmanuel ellen, hanem ne fizettessék a magyar nép adójából az ellene intézett insinuatiókat és rágalmakat. (1) A „Wiener Zig“ jul. 31-ről szóló legfelsőbb határozatot hoz, mely a sajtóvétségek miatt elitéltek számára, ha az illetők még büntetéseik idejét le nem töltötték, vagy még meg sem kezdték, teljes amnestiát enged. Hasonló legfelsőbb rendelkezésről, Magyarországot illetőleg, a „Sürgöny“ hoz magánértesítést, mely újdonságaink rovatában található. — A „Debatte“ következő híreket közöl: „Egész bizonyossággal véljük jelentketni, hogy az országbírói méltóság csak közvetlenül az országgyűlés megnyitásakor fog betöltetni. Ugyané lap kedvező jelnek tekinti, hogy a legközelebbi főispáni kinevezések között két oly név fog tündökölni, mint Vay Miklós báró, és Szőgyényi úr. Az előbbi, a ki 1861-ben kanczellár volt, Borsod, a második, aki ugyanakkor másodkanczellár volt, Fehérmegye főispánja lesz. — Az erdélyi legfőbb törvényszék megnyitásáról. Az erdélyi legfőbb törvényszék, Bécsben már constituálva van. Az elnök Papp László latin beszédet tartott a törvényszék tagjaihoz, s igy czlmezé őket: Viri perillustres! És elmondván a törvényszék keletkezési történetét, így fejezé be: „Numen divinum nos illuminare velit, ut quod justum rectumque clare cognoBcere queamus. Deus ter optimus maximms proposito nostro benedicat. Ezen beszédre aztán Kirchner Hofrath ur választ adott németül. — Belcredi gróf köriratáról. Ma minden bécsi lap első czikke Belcredi gróf köriratáról szól. Úgy látszik, az uj államminiszter előbb utóbb tán törvényjavaslatokat készítend, vagy amennyiben az ily változás rendelet útján is eszközölhető lesz, intézkedéseket teend, az autonomicus közigazgatási rendszer elvének értelmében. A mostani körlevelet a bécsi lapok csak ily ígéret gyanánt veszik, miután zelési a hivatalnokok utasításai és ügybenormatívái az utolsó ig még mindig fönállván, nem hiszik, hogy e körlevélnek az életben azonnal gyakorlati következményei lehetnének. Az „Ost D. Post“ mint elsőrangú centralista, és amint mindig hű barátja volt a bureaucratiának, gúnyolni törekszik a körlevelet. A többi között azt mondja: ha Belcredi gróf a titoktartást a hivatalnokok szivére kő é, e dologban maga jár előre a legjobb példával, mert eddig ugyan saját programmja titkából legkisebb részletet sem árult el. —Ami a nemzetiségek érdekében felhozott intéseket illeti, az „Ost. D. Post“ úgy találja, hogy a „legújabb utasításban semmi sincs a mi már 1849 és 1850 ben a hivatalnokoknak meg ne hagyatott volna. — A sajtót illető passusra az „O. D. P.“ ezt mondja: „A sajtó szabad véleménynyilvánítását a hivatalnok becses kincsnek tartja. Igen helyes. Azonban az államügyész satirice mosolyog a háttérben, mert ott áll e záradék : „ha a sajtó az igazságtól vezéreltetik.“ Eddig is minden sajtópör abból ered, hogy az írónak és államügyésznek különböző felfogása volt: mi az igazság ? Szóval, az „Ost-D. Post“ sehogy sem tud kiokosodni a körlevélből, s azt tapasztalja, hogy ezen kormánynak fő caracteristicája az „Amtsgeheimnisz.“ Békés megye jul. 28. A „Hon“ egyik közelebbi számában javaslatba hozatott, hogy mihelyt az országgyűlés kihirdettetett, megyénként értekezletek tartassanak, melyek a megyék miként megalakítása iránt nyilatkozzanak. E javaslat a közvéleményt foglalta magában, én legalább 2—3 megyében ezt a véleményt hallottam már előbb nyilváníttatni. E javaslatot én úgy értettem , hogy addig,, míg amaz értekezletek nem nyilatkoznak,a Hon legalább positív vélemény kifejezésétől e tekintetben tartózkodni fog. Csalatkoztam, mert ime a jul. 24. számban „a vármegyékről“ némely félhivatalos javaslatok folytán egy czikk jelent meg, mely ama javaslatok ellenében a megyék megalakításáról tüzetesen szól. Ez egyébiránt nem baj, hanem mivel eme czikkben több olyasmi foglaltatik, ami bővebb magyarázatot kíván, engedje meg a t. szerkesztőség, hogy hozzá szóljak. A szóban levő javaslat, előre bocsátván hogy zajos jellemű restauratioktól a 48-diki törvény állásához ragaszkodó alkotmányos nemzet részéről tartani nem lehet, röviden abból áll , hogy a főispán alakítsa meg a bizottmányt, abból tartson némelyekkel conferentiát, adja elő, hogy a megyét újra rendezendő a jelenlegi tisztikarból bizonyosokat, akiknek becsületességéről meggyőződött, óhajt megtartani, másokat pedig kíván a közreműködés számára megnyerni s ő is proponáljon a maga részéről, az értekezlet is proponáljon, így a czikk szerint a főispánnak az egész kérdés nyitjának kulcsa a kezébe volna adva, különben pedig bizonyos, hogy emez értekezlet eredmény nélkül szétoszlani nem fog, minthogy az mindig a birtokon kívül állók hátrányával történnék. Mindenek előtt nem kielégítőnek találom a kifejezést, hogy a főispán megalakítja a bizottmányt, mert az 1848. XVI. t. ez. 2 §. c. pontja világosan mondja, hogy a bizottmányok a közgyűlések által (b. pont) szokot módon választatnak. *) Továbbá: zajos restauratiokat nem akarunk, egyébiránt a restauratioval járó zaj nem baj, attól még egy torony sem dőlt el, hanem ha a megyék helyreállittatóak, megvallom, ezt nem tudom másképen elképzelni, mint egyszersmind tisztválasztással is összekapcsoltan, mert igaz ugyan, az 1848. XVII. t. ez azt rendeli, hogy forma szerinti tisztújítótok a legközelebb tartandó országgyűlésig, mely a megyéket rendezni fogja, ne tartassanak, hanem a hiányokat s részben netáni uj hivatalokat (a XII. ez. esetében) a főispán és bizottmány ideiglenesen és helyettesítésként egyetértőleg fogják pótolni. De 1848. óta a jövő országgyűlés nem lesz a legközelebbi, hanem a harmadik; a pozsonyi országgyűlésnek esze ágában sem volt,hogy a megyei élet, máig számítva, 17 évig szüneteljen; akkor nem újraalakításról, hanem csak a netáni hiányok kipótolásáról volt szó ; ha a pozsonyi országgyűlés sejtette volna, hogy parlamentáris kormány az országban még 1865-ben sem lesz, távol legyen hogy a megyéket valamely átmeneti állapotban akarta volna ennyi időre hagyni, sőt inkább a sulypontot tehetség szerint épen a megyékben helyezte volna; az 1861. időszak a XVII. t. czikket ily értelemben magyarázta, és ezeken a 61-ki országgyűlésnek se volt észrevétele. Óhajtandó tehát, hogy a megyék helyreállítása simán menjen végbe, de választással okvetetlen. Hogy az alkalommal kik fognak megválasztatni, kik nem, azt előre tudni nem tehet; egy a dologban bizonyos, az, hogy akit beválasztanak, az egy áldozattal többel járul a közre, mert bizonytalan időre a kört, melyben mozog és él, elhagynia valóban rá nézve kecsegtető nem lehet. Hogy az egész kérdés nyitjának a kulcsa épen a főispánnak legyen a kezébe adva, ezt gondolom bajos volna előre biztosítani, és átaljában nem is az a feladat és a megyei élet lényege. Nem jól esik az a passus, miszerint a tisztségek betöltése tárgyában tartandó értekezlet bizonyos, hogy eredmény nélkül szétoszlani nem fog, minthogy az mindig a birtokon kívül állók hátrányával történnék. Igaz, hogy keserves volna a candidatura iránt sem egyeznie meg az értekezletnek, de tehetséges oly névsor ajánlása, amelyben megegyezne, még keservesebb volna. Minden áron tehát nem lehet eredményre törni, ha mindjárt a meg nem egyesülés a birtokon kívül állók hátrányával történnék is. Tudom, hogy ezt a czikk is így értette (Igen !), de szavai, amint írva vannak, balmagyarázatokra adhatnának alkalmat. Ezeket óhajtottam a szóban tevő czikk némely kifejezésére t. szerkesztő ur engedelmével megjegyezni, s meg vagyok győződve, hogy ezzel rosszolgálatot nem teszek. Verebet dobbal fogni nem tehet, mondja a példabeszéd, igaz, de az ide nem alkalmazható, miután itt senki sincs akit megfogni akarjunk. Hogy valamit végrehajtsunk, az azzal járó mozgás, nesz kikerülhetetlen, ha csak nem a művelet rovására. A zajban nem fogjuk a lényeget keresni, de a formákat csak azért, mert kissé zajosak, el nem hagyhatjuk. Különben olykor a zaj a legszebb harmónia, a csend még a zsivajnál is irtóztatóbb hatású tehet ; hallgattunk eleget, s úgy tudom, hogy ez odaát nem nagy tetszésre talált. Ha a megyék helyreállítása lényeges attribútuma a jövő országgyűlési időszaknak, pedig az, mert csak alkotmányos körülmények közt lehet a választás szabad, csak alkotmányos országban tehet a képviselők tanácskozása szabad és a közvéleménnyel összhangzó, csak az ily körülmények közt ülésező képviseletnek .) Ez mint már 29 ki számunkban megjegyeztük, fogalmazási hiba volt mi a bizottmányok összehívását, értettükň