A Hon, 1865. augusztus (3. évfolyam, 174-199. szám)

1865-08-02 / 175. szám

175-ik sz. Szerda, augustus 2. Előfizetési díj : Peste­n Küldve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra.................................1 frt 75 kr. 3 hónapra ........ 5 frt 25 kr. 6 hónapra ... .... 10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónap­ban­ megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-dik szám 1-ső emelet. Szerkesztő lakása : POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP Ország­ ut 18 dik szám. 2-dik emelet. Kiadóhivatal: Pest, Ferencziek terén, 7. sz. földszint. Harmadik évfolyam 1865. Beigtatási díj : 7 hasábos ily féle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. az előfizetési dij a lap tulajdonos szerkesz­tőjéhez küldendő. .4 gazdasági-, ipar- kert*krt­e­r,­1 et kö­zlekedéti rovat szerkesztőjének lakása : Szervita-tér, gr. Teleky-ház, E lap szellemi részét illető minden közle­mény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. következő folyamára: augustus — septemberi 2 bóra . . . 3 frt 50 kr. augustus­— octoberi 3 bóra . . . . 5 frt 35 kr. augustus — decemberi 5 bóra . . . Sfrt 75 kr. £ 3$** Julius 1-től kezdve teljes példányokkal szolgálhat „A HON“ szerk. s kiadó hivatala. PEST, AUGUSTUS I. Politikai Szemle, (U). A „Wand.“ úgy hallja, hogy ausz­triai császár Ő Felsége tegnap utazott volna el Ischlbe s onnan tovább Kissin­­genbe, császárné Ő Felsége elhozatala vé­­gett. Ischlben várakozik a császárra Bloome gróf, személyesen jelentést teen­dő gasteini küldetésének eredményéről. Jól értesült körökben azon nézet uralko­dik, hogy valószínüleg Bloome gróf je­lentésétől függ: váljon az uralkodók terve­zett összejövetele Gasteinban hamar vég­be menend-ő, vagy pedig bizonytalan idő­re elhalasztatik. E kvízben azt vélik Bécsben, hogy Ausztria nem fog megelégedni schleswig­­holsteini biztosának tiltakozásával (lásd „Esti posta“ rovatunk alatt.) hanem ha­tározottan értésére adatik a porosz kor­mánynak azon várakozás, miként nem­csak roszalni fogja azon tényeket, melyek az ország törvényeit sértik és a közös bir­tokjogot lábbal tiporják, hanem egy­szersmind intézkedéseket tesz azok ismé­teltetésének megelőzésére, nehogy Ausz­tria kény­szerettessék gondoskodni saját állásának megőrzése és a nép által soha sem fenyegetett törvényes rend fentartása iránt. Míg azonban a két német nagyhata­lom közti ezen merev állást mint tényt kell vennünk, nem mulaszthatjuk el annak megjegyzését, hogy ma is találkozunk oly tudósításokkal, melyek után arra kö­vetkeztethetünk, hogy a két kabinet még mindig nem áll a teljes szakítás pontján. A hamburgi „Börsen-Halle“ ugyanis­ stuttgarti és dresdai leveleket közöl, me­lyek szerint Poroszország változ­tatni fogja a februári követe­léseket, Ausztria pedig lemond azon igényéről, hogy a Porosz­­országgal való egyetértés mel­­lőzhetlen feltételéül tekintse először is az augustenburgi her­­czeg elismertetését. A hamburgi „Börsen Halle“ bécsi le­velezője hiteles forrásból értesül, hogy ha nem is tényleges alkudozások, de di­plomázai beszélgetések foly­tattatnak, me­lyek czélja az Ausztria és Olasz­ország közti közeledés esz­közlése. Az említett beszélgetések még csak Párisban folytak, mivel Franczia­­ország volt kezdeményezője az illető köz­benjárásnak. Levelező még azt is hozzá­teheti, hogy már a dologra vonatkozó fél­hivatalos jellemű közlemények érkeztek Bécsbe, s azok irányadó helyen nem uta­­síttattak vissza. Ha a bécsi kabinet ellen­szenvét legyőzhetik, akkor az Ausztria és Olaszország közti diplomatiai viszonyla­tok megkezdése a valószínű eshetőségek közé tartozik. A „Mémorial diploma­tique“ ezzel öszhangzólag írja : „Az utób­bi időben szó volt Ausztria és Olaszország között folytatott titkos alkudozásokról, me­lyeknek czélja volt a két ország közti vi­szonylatokat kedvezőbben alakitni politi­kai s kereskedelmi szempontból. Való,hogy közelebbről egy olasz tábornok volt Ve­ronában, ott a velenczei osztrák hadcsa­patok főparancsnoka által a legudvariabb fogadtatásban és rangjának megfelelő tiszteletben részesíttetett. Az „Ind. belge“ és „Journal des Débats“ is jelentik Flo­­renczből, hogy Ausztria elismerési ja­vaslatokat terjesztetett volna ott elő Francziaország közbenjárása folytán. Mi igaz azonban mindezen hírekből ? bajos eldönteni. Annyit látunk, hogy maga az „lud. beige“ sem hiszi, hogy Ausztria maga tett volna javaslatokat Olaszország elismerésére. A „France“ megelégednék vele, ha csak kereskedelmi alkudozások folytattatnának Ausztria és Olaszország között. Az ily alkudozások „megmérhet­­len horderővel bírnának — véli a,France1 — mivel azokban több vagy kevésbé köz­vetlen elismerése rejlenék azon ténynek, hogy az új olasz királyság létezik.“ Olaszország elismertetése a spanyol ki­rálynő által, roppant elkeseredést szült a metodeisták között Rómában, s a „Corresp. de Rome“, francziaországi,a belgiumi s spa­nyolországi legitimistáknak Rómában tar­tott közlönye borzasztó forradalmat jósol. Az idézett közlöny azt írja,hogy roppant iz­gatottság uralkodik Spanyolországban. A spanyol trón ingadozik. Az olasz király­ság elismerése Portugál és Spanyolország­nak egy dynastia alatt egyesítését készíti elő. A királynő ne feledje, hogy a forra­dalom emberei logikailag járnak el: úgy fognak vele bánni, mint IX. Piussal bántak. Belcredi körirata: ® A­mennyi a távirati közleményből kivehető, már az is elég arra, hogy pár­huzamot lehessen hozni a lelépett centra­lista kormány, s az utána következő kö­zött, elvitázhatlanul az utóbbinak elő­nyére. A kör­irat, mely a magyar koronához nem tartozó tartományok főnökeinek szól, azon kezdi bevezetését, hogy az önkor­mányzat, az autonómia hatás­körének tágítását az osztrák örö­kös tartományokra nézve is áldástel­jes törekvésnek nevezi, s a ha­tóságokat felszólítja, hogy az ilyen törek­véseket teljes buzgóságukkal gyámolítsák. Ha már most az osztrák államminisz­ter az örökös tartományokban is az au­tonóm önkormányzat institutiói­­nak áldás­telj­e­s működését törek­szik megindítani : valjon mennyi ideig képzelik még a Schmerling alkotta polgá­ri provisorium hivei a kényszeritett bureaueratiai rendszert épen Ma­gyarországon a kormányra rádisputál­­hatni— azon a Magyarországon, melynek az önkormányzat praktikus ki­vitelében példaadónak kell lenni a többi tartományok előtt? Az osztrák államminiszter a tartomá­nyi főnököket felhívja, hogy e szem­pontból a hivatalnokok működését és alkalmatosságát igazságos szigorral ítél­jék meg. Lesújtó interdictum bizonyos osztályra nézve! a­melynek eddigelé­ppen az el­lenkező feladata volt, mely azon alkal­matossága szerint volt összeválogatva, hogy mi­után képes legsikeresebben min­den autonóm törekvésnek szárnyát szegni. Ha ez elv, melyet a népek csak öröm­mel üdvözlendnek, oly erélylyel leend keresztül is vive, az örökös tartományok­nak egy uj korszaka nyílik meg azzal. Hogy mennyire van oka Magyaror­szágnak ez elvvel megelégedettnek lenni, azt fölösleges volna magyaráznunk. Üdvözlendő utasítás az is, mely a szó­beli eljárásokra utal, s a sok hivatalos irkafirkát szűkebb mederbe szorítja. A­mit pedig a sajtóra nézve lelkére köt a tisztikarnak a miniszteri körirat, az mutatja legjobban emelkedett nézlet­pontját: „A sajtó szabad vélemény-nyilvání­­tása, igazság­szeretettől vezéreltetve, a tisztviselő által, mint nagybecsű kincs, úgy tekintessék, subjectiv érzékenyke­dés távol maradjon tőle, s csak akkor hívja fel a bírói hatalmat, ha a tényben a tárgyilagos megítélés talál büntetésre méltót.“ Ez egy kicsit másként hangzik, mint Schmerling úr legújabb strafnovellája, olajbafőző paragrafusaival, melyeknek ér­telmében a ki Istent káromol, kap egy esztendei börtönt, a ki egy hivatalnokot megró­ — kettőt. Végül elismerést érdemel a körirat végszavaiért, melyben a nemzetiségek iránti magatartását a tisztikarnak sza­bályozza. Nálunk Magyarországon vég el van fo­gadva ez elv; elégtételünkre szolgáland, ha az örökös tartományokban is alkalmaz­tatni fog. Kis tájékozás, i. Brüssel, jul. 29 kén. Nagy a jajveszéklés a Wieden melléki Izraelben, hogy még el nem jött a Lust­­kandlék országa. Hi­ába ontatott a sok honfi tinta pro aris et focis az „Ost. D. Post és a „Neue“, gúnyolódásban „Freie, Presse“ harczi hasábjaiban. Rajtok nem múlt ha Bach huszárjai nem győztek, és ha Schmerling csupa szeretetből a ma­gyar liberálisokat agyon nem ölelgethette. Igaz volna tehát, hogy Lustkandl hijába syllabizálta a corpus juris-t és a szőlő­hegyben is már uj aranybányákat hijá­ba képzelt , pedig akár Bachnak, akár Schmerlingnek mily méltó követői kerül­tek volna ki Karanda és társainak iro­dáiból! Nem irigylem a magyar államférfiak sorsát a sysiphusi munkában. Akár mil­lió programúiban is hirdethetik, hogy a monarchiát, melyet Hunnia népe meg­mentett, fen akarják tartani a pragmatica sanctio értelmében; a bécsi viszhang mind­örökké birodalmi egységgel fog felelni. Nem a monarchia jóléte, csak egy­sége érdekli őket, mert bizonyos növé­nyek csak az egység árnyékában te­nyészhetnek és csak a rothadó cserfa törzsén díszült buja növényzetük. Ausztria kormányzati történetében soha sem volt hiány a mindenféle interim, pro­­visorium, rendszerváltozás és megfordu­lásban. Volt elég öszbirodalmi tervező már Bach és Schmerling előtt is, vala­mint volt elég ma­­gyar alkotmány-bon­­czoló, Perthaler és Lustkandl előtt. Voltak nem csak Bruckjai és Plenerei, nemcsak bankó és métalliques gyámokai, meg államjószág elzálogosítói, hanem oly pénzverő mesterei is, kik ólomból tudtak aranyokat veretni és a kincstári pénztá­rakból cirkulatióba bocsátani. Ruggiero­­nak nem kellett sem saját papirosgyár, sem állami nyomda, mint Schmerling ál­­lamminiszteriuma kor­ában, tincturával gondolta a financziákat restaurálhatni. Igaz az, hogy bölcs Salamon mondata­ként „nincs semmi uj a nap alatt,“ vagy Grützkow fordítása szerint, „meg volt már az is“ t. i. olyféle rendszerváltozás, me­lyet a magyar alkotmány és az ország integritása és közjoga ellen meg nem kí­sértettek volna. Minden kornak vannak sajátszerü kö­zegei, és a történelmi ismétlés csak a mo­dorban változik némileg. A bécsi lapok és a Dispositionsfond minden osztályú ügynökei most az egykori feladók, bizo­nyos szerzet, és camarilla szerepét ma­guknak vindk­álják. Nem szűnnek Mai­­láth urban az osztrák alkotmányosság és a német szabadelvű — de csak hivatal­­kodási és centralisatiói vágyairól ismere­tes — elem a­ conservativ antagonistáját a világnak bemutatni. Igen szép, ha a magyar államférfiak értekeznek és tanácskoznak az illető ko­ronatartományok intelligentiájával, és ki­tanulják — hinni akarom nem a bécsi bureaucratiaféle — közvélemény követe­lését, nem a magyar közvéleményét, hisz erről mindenki tudja, hogy egy hanggal és lélekkel csak egy jelszót tűz zászlajára „az alkotmány és függetlenség tisztelete“ és hogy bizony tévúton jár az, ki hiszi hogy 17 évi hátraugrással a közvéle­mén­nyel meg lehet alkudni , misze­rint aztán újra megkezdje a circulus vitiosus­t. De tán még­sem lenne épen felesleges, ha a magyar államférfiak, kikre Magyarország, vagy ha a bécsi sajtó úgy akarja, a monarchia — de nem az egységes centralisatio — jövendő ügyeinek vezetése bízatott, ha, mondom, a magyar államférfiak, mielőtt az ország és közjogai redintegratióját érdeklő szer­vezésre az irányeszméket a kürdtérre vi­szik gyors érvényesítés végett, megnéz­nék ac­iójuk terrénumát és kifürkésznék a Bach- és Schmerling-féle kelepczéket. Ha a külügyőrség kénytelen bizonyos hallgatódzó egyéniségeket alkalmazni, kiknek küldetésük holmi cabineti irato­kat kiszaglálni, és bizonyos antichambre­­sekben kipuhatoló csigaszarvaikat kinyúj­tani; a magyar kanczellár, kit a subven­­tionált sajtó duzzogása szerint az egész felelősség illet, tán csak megkívánhatná külügyi collegájától, ho­gy ügynökei te­kintsenek be a kabinetek titkaiba, ha be­tekinteni tudnak, és ha a végett fizettet­nek, de ne izgassanak Eíurópaszerte a rend­szerváltozás miatti félelem ürügye alatt a magyar közjog érvényesítése, egy szóval Magyarország ellen, és ne gyanúsítsák a külföld előtt a magyar államférfiakat, mi­vel esetlegesen nem úgy­ toasziroznak, mint bizonyos pünkösdi kanczellár, és mivel sem Schmerlingnek, sem Lustkandl és Kuranda állambölcseségét el nem ta­nulták. Bizonyos marquis p. o.­­­ miután már a diplomatia terén is kell egy kicsit bön­gészni, — bizonyos marquis, mondom, ki Párisból kénytelen volt kereket oldani, nem találván hihetőleg ügynöki állásá­nak méltóbb cselekvési vagy mesélési tért, mindenképen hatni igyekszik a sajtó vezetőire a magyar e-conservatively csoportozatából kikerült úgy nevezett octo­beri férfiak ellen. Hiszen miképen a mindenhatóság sze­repe nélkül is egy magyar államférfi — collég­ájától annyit tán csak követelhet, hogy a titkos költségek ne szolgáljanak arra, hogy hivatlan idegenek a bécsi Ku­­randák és Orgesekként Magyarország al­kotmányos kormányzatának ügyét már elrendezése előtt insinuatiókkal a külföld előtt disereditirozzák, és az egykori len­gyel aristocratia bűneit a magyar nem­zetre tukmálják , mivel a magyar ó-con­servativek leléptették az alkotmány és parlament alkotó Schmerlinget, ki az em­berek bizonyos faja irányában az adó­zók erszényéből igen bőkezű volt. Informáljanak Bismark ellen a men­­nyit tetszik, írassanak czikket czikkre, Olaszország, Mazzini és Victor Emmanuel ellen, hanem ne fizettessék a magyar nép adójából az ellene intézett insinuatiókat és rágalmakat. (1) A „Wiener Zig“ jul. 31-rő­l szóló legfel­sőbb határozatot hoz, mely a sajtóvétségek mi­att elitéltek számára, ha az illetők még bünteté­seik idejét le nem töltötték, vagy még meg sem kezdték, teljes amnestiát enged. Hasonló legfel­sőbb rendelkezésről, Magyarországot illetőleg, a „Sürgöny“ hoz magánértesítést, mely újdon­ságaink rovatában található. — A „Debatte“ következő híreket közöl: „Egész bizonyossággal véljük jelentketni, hogy az országbírói méltóság csak közvetlenül az or­szággyűlés megnyitásakor fog betöltetni.­­ Ugyané lap kedvező jelnek tekinti, hogy a leg­közelebbi főispáni kinevezések között két oly név fog tündökölni, mint Vay Miklós báró, és Szőgyényi úr. Az előbbi, a ki 1861-ben kan­czellár volt, Borsod, a második, a­ki ugyanak­kor másodkanczellár volt, Fehérmegye főispánja lesz. — Az erdélyi legfőbb törvényszék megnyitá­sáról. Az erdélyi legfőbb törvényszék, Bécs­be­n­­ már constituálva van. Az elnök Papp László latin beszédet tartott a törvényszék tagjaihoz, s igy czlmezé őket: Viri perillustres! És elmondván a törvényszék keletkezési törté­netét, így fejezé be: „Numen divinum nos illu­­minare velit, ut quod justum rectumque clare cognoBcere queamus. Deus ter optimus maximms proposito nostro benedicat. Ezen beszédre aztán Kirchner Hofrath ur választ adott németül. — Belcredi gróf köriratáról. Ma minden bé­csi lap első czikke Belcredi gróf köriratáról szól. Úgy látszik, az uj államminiszter előbb utóbb tán törvényjavaslatokat készítend, vagy a­mennyiben az ily változás rendelet útján is eszközölhető lesz, intézkedéseket teend, az autonomicus közigazgatási rendszer elvének értelmében. A mostani körlevelet a bécsi lapok csak ily ígéret gyanánt veszik, mi­után zelési a hivatalnokok utasításai és ügybe­normatívái az utolsó­­ ig még min­dig fönállván, nem hiszik, hogy e körlevélnek az életben azonnal gyakorlati következményei lehetnének.­­ Az „Ost D. Post“ mint elsőrangú centralista, és a­mint mindig hű barátja volt a bureaucratiának, gúnyolni törekszik a körleve­let. A többi között azt mondja: ha Belcredi gróf a titoktartást a hivatalnokok szivére kő é, e dologban maga jár előre a legjobb példával, mert eddig ugyan saját programmja titkából legkisebb részletet sem árult el. —A­mi a nem­zetiségek érdekében felhozott intéseket illeti, az „Ost. D. Post“ úgy találja, hogy a „leg­újabb utasításban semmi sincs a mi már 1849­ és 1850 ben a hivatalnokoknak meg ne hagya­tott volna. — A sajtót illető passusra az „O. D. P.“ ezt mondja: „A sajtó szabad vélemény­nyilvánítását a hivatalnok becses kincsnek tart­­ja. Igen helyes. Azonban az államügyész sa­­tirice mosolyog a háttérben, mert ott áll e zá­radék : „ha a sajtó az igazságtól vezéreltetik.“ Eddig is minden sajtópör abból ere­d­, hogy az írónak és államügyésznek különböző felfogása volt: mi az igazság ? Szóval, az „Ost-D. Post“ sehogy sem tud kiokosodni a körlevélből, s azt tapasztalja, hogy ezen kormánynak fő caracte­­risticája az „Amtsgeheimnisz.“ Békés m­­egye jul. 28. A „Hon“ egyik közelebbi számában javaslat­ba hozatott, hogy mihelyt az országgyűlés ki­­hirdettetett, megyénként értekezletek tartassa­nak, melyek a megyék miként megalakítása iránt nyilatkozzanak. E javaslat a közvéle­ményt foglalta magában, én legalább 2—3 me­gyében ezt a véleményt hallottam már előbb nyilváníttatni. E javaslatot én úgy értettem , hogy addig,, míg amaz értekezletek nem nyilatkoznak,a­­ Hon legalább positív vélemény kifejezésétől e tekin­tetben tartózkodni fog. Csalatkoztam, mert ime a jul. 24. számban „a vármegyékről“ némely félhivatalos javaslatok folytán egy czikk jelent meg, mely ama javaslatok ellenében a megyék megalakításáról tüzetesen szól. Ez egyébiránt nem baj, hanem mivel eme czikkben több olyasmi foglaltatik, a­mi bővebb magyarázatot kíván, engedje meg a t. szerkesz­tőség, hogy hozzá szóljak. A szóban levő javaslat, előre bocsátván hogy zajos jellemű restauratioktól a 48-diki tör­vény állásához ragaszkodó alkotmányos nem­zet részéről tartani nem lehet, röviden abból áll , hogy a főispán alakítsa meg a bizottmányt, abból tartson né­melyekkel conferentiát, adja elő, hogy a me­gyét újra rendezendő a jelenlegi tisztikarból bizonyosokat, a­kiknek becsületes­ségéről meggy­őződött, óhaj­t meg­tartani, másokat pedig kíván a közreműkö­dés számára megnyerni s ő is proponáljon a maga részéről, az értekezlet is proponáljon, így a czikk szerint a főispánnak az egész kérdés nyitjának kulcsa a ke­­zébe volna adva, különben pedig bi­zonyos, hogy emez értekezlet eredmény nélkül szétoszlani nem fog, minthogy az mindig a birtokon kívül állók hátrányá­val történnék. Mindenek előtt nem kielégítőnek találom a kifejezést, hogy a főispán megalakítja a bizottmányt, mert az 1848. XVI. t. ez. 2 §. c. pontja világosan mondja, hogy a bizottmá­nyok a közgyűlések által (b. pont) szokot mó­don választatnak. *) Továbbá: zajos restauratiokat nem akarunk, egyébiránt a restauratioval járó zaj nem baj, attól még egy torony sem dőlt el, ha­nem ha a megyék helyreállittatóak, megvallom, ezt nem tudom másképen elképzelni, mint egy­szersmind tisztválasztással is összekapcsoltan, mert igaz ugyan, az 1848. XVII. t. ez azt rendeli, hogy forma szerinti tisztújítótok a legköze­lebb tartandó országgyűlésig, mely a megyé­ket rendezni fogja, ne tartassanak, hanem a hiányokat s részben netáni uj hivatalokat (a XI­I. ez. esetében) a főispán és bizottmány ideiglenesen és helyettesítésként egyetértőleg fogják pótolni. De 1848. óta a jövő országgyűlés nem lesz a legközelebbi, hanem a harmadik; a pozsonyi országgyűlésnek esze ágában sem volt,hogy a megyei élet, máig számítva, 17 évig szüneteljen; akkor nem újra­alakításról, hanem csak a ne­táni hiányok kipótolásáról volt szó ; ha a pozsonyi országgyűlés sejtette volna, hogy parlamentáris kormány az országban még 1865-ben sem lesz, távol legyen hogy a megyé­ket valamely átmeneti állapotban akarta volna ennyi időre hagyni, sőt inkább a sulypo­ntot te­hetség szerint épen a megyékben helyezte volna; az 1861. időszak a XVII. t. czikket ily érte­lemben magyarázta, és ez­ek­en a 61-ki ország­gyűlésnek se volt észrevétele. Óhajtandó tehát, hogy a megyék helyreállí­tása simán menjen végbe, de választással ok­­vetetlen. Hogy az alkalommal kik fognak megválasz­tatni, kik nem, azt előre tudni nem tehet; egy a dologban bizonyos, az, hogy a­kit beválasztanak, az egy áldozattal többel járul a közre, mert bizonytalan időre a kört, melyben mozog és él, elhagynia valóban rá nézve kecsegtető nem lehet. Hogy az egész kérdés nyitjának a kulcsa épen a főispánnak legyen a kezébe adva, ezt gondolom bajos volna előre biztosítani, és átaljában nem is az a feladat és a megyei élet lényege. Nem jól esik az a passus, miszerint a tisztsé­gek betöltése tárgyában tartandó értekezlet bi­zonyos, hogy eredmény nélkül szétoszlani nem fog, minthogy az mindig a birtokon kívül állók hátrányával történ­nék. Igaz, hogy keserves volna a candidatura iránt sem egyeznie meg az értekezletnek, de tehetséges oly névsor ajánlása, amelyben meg­egyezne, még keservesebb volna. Minden áron tehát nem lehet eredményre törni, ha mindjárt a meg nem egyesülés a birtokon kívül állók hátrányával történnék is. Tudom, hogy ezt a czikk is így értette (Igen !), de szavai, amint írva vannak, balmagyarázatokra adhatnának alkalmat. Ezeket óhajtottam a szóban tevő czikk némely kifejezésére t. szerkesztő ur engedelmével meg­jegyezni, s meg vagyok győződve, hogy ezzel ros­­szolgálatot nem teszek. Verebet dobbal fogni nem tehet, mondja a példabeszéd, igaz, de az ide nem alkalmazható, miután itt senki sincs a­kit megfogni akarjunk. Hogy valamit végrehajtsunk, az azzal járó moz­gás, nesz kikerülhetetlen, ha csak nem a műve­let rovására. A zajban nem fogjuk a lényeget keresni, de a formákat csak azért, mert kissé zajosak, el nem hagyhatjuk. Különben olykor a zaj a legszebb harmónia, a csend még a zsivajnál is irtóztatóbb hatású tehet ; hallgat­tunk eleget, s úgy tudom, hogy ez oda­át nem nagy tetszésre talált. Ha a megyék helyreállítása lényeges attri­bútuma a jövő országgyűlési időszaknak, pedig az, mert csak alkotmányos körülmények közt lehet a választás szabad, csak alkotmányos or­szágban tehet a képviselők tanácskozása sza­bad és a közvélemén­nyel összhangzó, csak az ily körülmények közt ülésező képviseletnek .) Ez mint már 29 ki számunkban megjegyeztük, fogalmazási hiba volt mi a bizottmányok összehívását, értettük­ň

Next