A Hon, 1865. szeptember (3. évfolyam, 200-224. szám)

1865-09-12 / 208. szám

A 208 ik sz. Kedd, September 12. Kiadóhivatal: Pest, Ferencit terén, 7. sz. földszint. Előfizetési díj : Pesten küldve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra..............................1 frt 75 kr. 1 hónapra..................................5 frt 26 kr. 6 hónapra . . . . . . . . 10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : F­erencziek tere 7-dik szám 1-bő emelet. Szerkesztő lakása : Ország-ut 18-dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGADÁSZATI NAPILAP. Harmadik évfolyam 1860 Beigtatási díj .­7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr Bélyegdij minden beigtatásért . . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. gpjgT- Az előfizetési díj a lap tulajdonos szerk­e­s­z­tőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipar-­kereskedelmi és közlekedési rovat szerkesztőjének, lakása : Szervita-tér, gr. Teleky-ház. E lap szellemi részét illető minden közle­mény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, SEPTEMBER II. Politikai Szemle. (U). Az orosz „Nord“, melynek Ausz­tria iránti eddigi érzülete nagyon is is­meretes volt, most figyelmet érdemlő vé­leményt mond a Bécsben történt minisz­terváltozásra vonatkozólag. A „Nord” mint tényt állapítja meg, hogy az osztrák minisztérium bölcs óvatossággal jár el a kezdeti reformokban, s elhatározva lát­szik lenni, hogy azokat semmi más, mint szigorúan alkotmányos úton hajtja végre. Ebben az ausztriai szabadelvűekre nézve biztos kezesség rejlik, s remélhető, hogy azon rendszer, mely az eddigi helyébe lépett, inkább megfelelene a birodalom sokféle életfeltételeinek. A politikai világ a jelen pillanatban Biaritz felé fordítja figyelmét. A francziák császára, császárnéja és a császári her­­czeg tegnapelőtt tettek a spanyol király­nőnél látogatást San­ Sebastianban; a spa­­nyol királynő ma adta vissza ezen láto­gatást Biaritzban. A franczia császári pár és a spanyol királynő ezen találkozása már­is külön­böző hírekre szolgáltat alkalmat. Páris­­ban egy négyes szövetségről be­szélnek Franczia-, Angol-, Spa­nyol- és Olaszország között. A lapok közöl a „Presse“ és „France“ szól­nak ezen találkozáshoz, anélkül hogy an­nak positív czélját meg tudnák mondani. Beszélnek a faj-közösségről, Nyugatnak Kelet elleni szövetségéről. Sőt a „Presse“ szerint Napóleon császár és Izabella király­nő kezet nyújtanak egymásnak mint az új politika, az új jog képviselői. A lapok által közölt annyi különféle hír között, Bécsben is valónak tartanak annyit, hogy a Pyrenéeskben családi összeköttetések forognak kérdésben a franczia, spanyol és savoy­ai uralkodó házak között. A „Cor­­respondencia” megczáfolja ugyan a Sun Amadé olasz herczeg és Izabella spanyol infánsnő házasságát illetőleg, de e czáfo­­latnak nem kell jelentőséget tulajdonítni. Biaritz a jelen idény alatt nem csupán a fra­nczia és spanyol udvar találkozása, hanem Európa legkitűnőbb diplomatáinak ott mulatása által is nevezetes lesz. Már ott vannak Goltz gróf párisi porosz , Budberg báró orosz követ. Bismarck gróf is látogatást teend ottan, sőt még Bloome gróf is Ausztriának müncheni követe oda rándulna. Ezen diplomaták összetalálkozását alig mondhatni esetleges­nek, mindazáltal a „Debatte“ párisi leve­lezője szerint teljesen alaptalan a föltevés, hogy összeesküvést forralnának Ausztria ellen. Ha ilyesmit czéloznának, Párisban is utat és módot találtak volna az egyet­értésre, de a Tuileriák kabinetje — az említett lap levelezője szerint — távolról sem gondol a bécsi ka­binet elleni cselekvőleges föl­lépésre. Az föltehető róla, hogy Velen­­cze miatt nyomást kíván gyakorolni, de erre sem Goltz, sem Buchberg uraknak nincs befolyásuk. A hamburgi „Börsen-Halle“ bécsi le­velezője írja, hogy Mensdorff gróf vissza­térte után nevezetes változások lesznek az ausztriai diplomatiai testületben. Károlyi gróf berlini osztrák követ más alkalma­zást nyer, s helyére vagy Bloome gróf a gasteini egyezmény egyik szerzője, vagy Karnicki gróf, Ausztriának stockholmi követe neveztetnék. Beszélik , hogy a konstantinápolyi követségnél is változás történnék : miután a keleti viszonyok az újabb időben ismét előtérbe lépnek, Pro­­kesch-Osten báró helyett, ki nyugalomba kíván lépni, Burger báró tengerészeti mi­niszter neveztetnék, ki ezen nagy fontosságú állomásra minden képességgel bírna. Bur­ger báró oly időben léphet ezen állomás­ra, hogy mindjárt tanúságát adhatja di­plomatiai képességének. Föltehető ugyan­is, hogy a dunai fejedelemségek kérdése nem sokára élénken foglalkodtatja az eu­rópai diplomatiát. nők visszavonulása mellett a megyék ad­­ministratiója lehetetlen. A főispánok ne jussanak oly helyzetbe, mely miatt nekik ne sikerülhessen befolyásos egyénekkel látni el a megyét. Magyarul ez annyit tesz: vállaljanak megyei hivatalokat a volt alkotmányos tisztikar tagjai s mások kik az 1848. és 1861-iki zászlóhoz esküdtek. Tehát fusio­ Fusio az alkotmányos hazafiak s a Bach-féle absolutismus és Schmerling féle provisorium emberei közt. Szerényen fejezi ki reményét a kanczel­lár, mintegy félve s nagy kimélettel mond­ja ki a „P. Napló“ véleményét s midőn a kérdéses dolgot insinuálja, legelői is ha­zafias áldozatról beszél. Méltán, mert nagy dolog az, mit kíván­nak. Kis emberek vagyunk mi, quondam táblabirák vagy azoknak fiai, de egy kis ön­érzet mégis van bennünk; mindamellett, hogy 17 év sanyarusága vagyonilag meg­fogyasztott s szellemileg pangásban ha­gyott. Helyes számítással emlegetnek hazafiui áldozatot, mert a magyar embert semmi­vel se lehet könnyebben megvesztegetni. A római író azt mondja: nisi utile sit quod feceris, stulta est gloria. Nézzük, mi haszna volna ezen önfeláldozásnak s az azzal járó dicsőségnek ? Azt mondják, lehessen tovább tűrni a mostani administratiot. Miért? Ha eddig lehetséges volt négy éven át, miért ne le­hetne még egy ideig. Ott van a teljhatal­mú főispán, tartsa kurta pórázon a hiva­talnokokat, éljen szigorúan kitehetési jo­gával. Látjuk, hogy akad egyén minden­re ; fájdalom, elég számosan vannak, kik­kel rendelkezhetik, kiket nem köt se 48, se 61; a főnöki teljhatalom mellett úgy sincs szó önállóságról, lelkes tisztviselés­ről: ügyes ember akad, lelket és szelle­met csak a tei]valamins német ny­ina­talnokokba. Tehát lehetséges így is kor­mányozni ; de hát hol a várható haszon, ha az alkotmányosak beállanak? Ki van mondva, hogy a mostani me­gyei hivatalnokokat nem fogják tömege­sen elbocsátani. Csodálatos is volna ez, kivált oly megyékben, hol tovább viheti hivatalát az eddigi főispán, a főispánná változó kormánybiztos s a továbbra is meghagyott administrator, mert hiszen ha vannak kivetők a hivatalnokok közt, miért nem mozdították el eddig, miután hatal­mukban állott. Avagy csak most tétetik ac­­tivitásba a közmorál ? Tehát kifoltozta­tik a hivatalos személyzet alkotmányos embe­rekkel. Lehet e várni összetartást, egyönte­tűséget, testületi szellemet s jó egyetértést ily heterogén elemek egyesületétől? Egyéb­iránt, tisztelet becsület de igazság is. Ha valaki, én bizonyosan nem akarom védeni azon embereket, kik lehetővé tették azt, minek lehetőségén még maga a Bach-rend­­szer is kételkedett volna, t. i. egy magyar bureaucratiát; de mégis azt hiszem, hogy azon gazdálkodás, melyet végbevittek, nem annyira az egyének mint a rendszer hibája. Tartsak bármit a magunk­fajta emberekről, nem mernék érette jót ál­­lani, hogy ezek közé is csak úgy be ne kapjon a corruptio, bureaucraticus rendszer mellett, s a nyilvánosság ellenőr­zése nélkül. Mert gondoljuk meg jól, nem rövid átmeneti időről van itt a szó. A most újra szervezendő provisorium eltarthat a megyékben isten tudja meddig. Ki tud­ja, mikor jő össze az országgyűlés; ha összejő, mikor fog odajutni, hogy a me­gyéket rendezze. Oly fontos kérdések fognak azonnal szőnyegre jönni, hogy a megyei kérdés csak másodrendű fontos­ságra tarthat számot. Erdély, Horvátor­szág, nemzetiségi kérdés, ama kérdések kérdése, a birodalmi közös ügyek — mi­korra lehet várni, hogy a megyékre ke­rül a sor? De ha majd rákerül, nem kön­­­nyedén fog rajta átesni az országgyűlés; a legfontosabb elvi kérdések fognak ez alkalommal szőnyegre kerülni, erős pró­bát kell kiállani az ősi megyei szerkezet­nek, már­is „szomorúan hallok kongni — a várban egy harangot“; hol van azután a részletes rendezés — egy codex önmagá­ra ; hol van mindezek után a hozandó tör­vénynek életbeléptetése; — a kormány nem igen fog vele sietni, hogy eldobja magától a provisoriumnak kedélyesen kényelmes eszközeit. Hosszú időről van itt szó! Ez alatt oly szépen betanulnak a 48-asok és 61-esek a bureaucraticus gaz­dálkodásba, hogy a közönség azt fogja rájuk mondani: ezek­ csak olyanok, mint a többi. Hol van tehát a szégesség, hol van a haszon oly áldozata milyent tölünk követelnek. Áldozat eiem csak szemé­lyes tekintetből, a­z áldozat azért, mert ezen fusio azon ny nemzeti pártot, mely eddig mint döntő­en szirttal állott a beolvasztás és jogsenisités ellenében, tökéletes desorganisatia demoralisatiora vezetné. Ha most a voltlkotmányos tisz­tikar tagjai, a volt orssz gyülési képvi­selők (a t­ talentumok csevékeny erők“) s mind azok, kik a 48 ^61 zászlója alá esküdtek, hivatalt vállaák a provisorius megyében, meg lesz béna azon erős pha­lanx, mely a nemzet ügyt eddig fentar­­totta; vége lesz a pass ellentállásnak, egyedüli fegy­verünknél mindaddig, mig jogaink fentartására nem irunk törvényes és tettleges garantiákat. ogy mily hatása volt eddigi magunktartónak, tudja min­denki jól, tehát nem vittem. S miben ál­lott a passiv ellentállás ! Abban, hogy a hazafiak, a jóravaló alktmányos embe­rek a nemzet tömegében magukat az al­kotmányellenes kormánozás eszközeivé nem tették. Ebben álítt minden a mit tettünk , mit tettünk, mi tehettünk volna egyebet? Ezzel adtunk hű kifejezést a nép érzelmeinek, kimutattuk, hogy e nép, mely helyesli magunk forrását, soha sem fog kibékülni az absoluismussal s jogai­nak tagadásával. Igen, mi hiven képviseltük a népnek érzületét, s páratlan egybeolvadását mu­tattuk fel a nép értelmisége és hazafias érzelmű nagy tömegének. Ha most meg­szegjük fogadásunkat, s megtagadjuk nyíl­tan s határozottan vallott elveinket, töké­letesen megzavarodik a nép esze és az ellentétes befolyások közt teljességgel nem fog tudni eligazodni. Mi lesz ennek tudni többé magát tájékozni; az, hogy a mostani tiszta fogalmak helyébe jő egy éktelen chacs; az, hogy végre a nép érzé­ketlenné válik az alkotmány ügye iránt s kétségbe esik a nemzet jövője felett. De lesz oly rész is mely elbusulása és elkese­redésében majd szálas demagógok után megy, kik oly térre vezethetik — mert hisz a mostani némileg deprimált békülé­­keny hangulatra is következhetik ellen­hatás — melyre épen azok nem akarják bizonyosan vezettetni,kik annyira akarják hanyathomlok rohanva előmozdítani a ki­békülés ügyét. Akarhatja-e a kormány a nagy nemzeti pártnak ily decompositióját? Bizalmi sza­vazat legyen-e az alkotmányos emberek­nek hivatalvállalása? A bizalmat szíve­sen megszavazzuk s igen óhajtjuk, hogy a kormányférfiak állása szemben a reac­­tióval erősebbé váljék, mert fájdalommal tapasztaljuk nem igen erős voltát abból, hogy nem állíthatják vissza a megyéket. De azt hiszem, hogy csak gyengítenék a kormány állását azáltal, ha önmagunkat gyengitenék; ily bizalmi szavazat nem válnék hasznára. Ha az volna czéljuk, hogy puhitsák meg a nemzetet, úgy hogy érje be némi concessiókkal, alkot­mánya némely foszlányaival, akkor helye­sen választott eszköz volna a politikai de­­moralisatio; de ha — mint hiszem — a kormány férfiai testestől lelkestől alkot­mányos emberek, kik csak aként vállal­ták el mostani állásukat, hogy ügyeinket a kellő kerékvágásba vigyék, akkor amaz eszközzel csak maguk alatt vágják a fát. Mi által lesz könnyebb helyzetök szem­ben a reactióval ? az által-e, ha azt mond­hatják követeléseikre ellenfeleik: „híjába fenyegetőztök, látjuk mi már, hogy a ma­gyar nemzet ki van éheztetve, meg van puhítva, ti most csak provisorius kor­mány vagytok, és mégis ezen makacs ha­zafiak, ezen szőrszálhasogató „ügyvé­dek“, ezen finom lelkiismeretű puri­tánok csak ürügyre vártak, 'szépen be­mentek mindenbe1'; vagy pedig az által, ha így felelhetnek a reactió embereinek : „nézzétek e népet! hő óhajtása a mostani hivatalnokoktól szabadulni; ime, mi al­kalmat nyújtottunk rá, megkínáltuk őket, hogy legyenek hát ők maguk tisztviselők; nem vállalják, mert lelkiismeretükkel el­lenkezik bitorolni a törvényes megye ha­tóságát. E népet nem fogjátok foszlányok­kal kielégíteni; e nép csak úgy kész ki­egyezni, ha komoly szándékkal s határo­zottan visszaadjátok alkotmányát.“ Úgy hiszem, nem akarhat oly politi­kát követni a kormány, hogy gyerekes­től öntse ki a fürdőt. Mi pedig, ha felhívnak, hogy a vidéken, a megyén e tárgyban nyilatkozzunk, ne arrogáljunk a fenforgó nagy országos kérdések előmozdítása érdekében diplo­mata és státusférfiúi szerepet, ez nem a mi hivatásunk. Nem mi fogjuk eldönteni ama nagy kérdéseket, hanem az ország­gyűlés. A mi feladatunk az, hogy ha meg­­kérdeztetünk, őszintén és azon módon ter­mészetes nyers állapotában tolmácsoljuk a közérzületet. A megyei kormányzók valószínűleg konferenciákat fognak össze­hívni, feleljünk nekik szivünk és lelkiis­meretünk szerint. Mocsáry Lajos.*) A f U­n­i­ó. A főispánokhoz intézett levélben azt mondja a kanczellár, hogy a közönség bi­zalmát biró egyénektől elvárja, hogy (me­gyei) szolgálataikat a kormánytól s a kö­zönségtől megtagadni nem fogják. A „Pesti Napló“ sept. 6-iki számában mondja: a hazafiaktól a körülmények kényszere áldozatot követel. Ki ne érezné, hogy a talentumoknak s tevékeny erők­ Pesti lapszemle. A „Pesti Napló“ vasárnapi számában gróf Andrássy Gyula a következő vezér­­czikket írja a vármegyék helyreállítása mellett. Pest, sept. 9. 1865. Ha a megyék rendezésének kérdése párt­kér­dés volna, ha — nézetem szerint — nem volna egészen bel- és úgyszólván házi kérdés, mely­nek kényelmünk szerinti megoldása által a bi­rodalom más felének sem jogába, sem érdekébe nem ütközhetünk, nem szólalnék fel egy kér­désben, melyben, a kanczellári körlevél szerint ítélve, már némi — szeretném hinni nem defini­tív — megállapodás történt. A sajtó e kérdésben nem akart a közvéle­mény tükre lenni. Okokból, melyeket tisztelni egész mértékben, de helye­selni nem tudok, elhatározta agyonhallgatni a n­egyei kérdést. A történtek engem arról győznek meg, hogy a sajtó nem tett ezáltal a kormánynak jó szol­gálatot. Az alkotmányos élet az ellensúlyok theóriá­­ján alapszik. A minden ároni támogatás csak kívülről jövő támadás ellen szükséges. Az alkot­mányos mérleg elveszti természetes helyzetét, midőn az ellenzék súlya is a kormány serpe­­nyőíjébe tétetik. ■Lx^eitJiu­n/.himh lenar ecvaiaiu nem b­ijcoit­­jt­k kötelességünket, ha nem támogatjuk a kor­mány dicséretes törekvéseit, és ha nem ellenez­zük azokat, melyeket helyeselnünk nem lehet. Nem szabad tehát többé hallgatnunk, és nem lévén még felelős kormányunk, nem marad egyéb hátra, m­int hivatkoznunk a nem helyesen informált kanczellártól, a jobban informálandó kanczellárhoz. E nézetek kényszerítenek annak kimondásá­ra, miszerint a megyéknek provisorus állapot­ban való meghagyását nagy politikai hibának tartanám. A megyéket vissza kellene állítani azon jo­gokba, melyben őket a 48 diki törvény meghagy­ta, már azért is, miszerint a fejedelem lássa, hogy a törvényesség kimondása hazánkban cso­dákat tud csinálni. Hogy lássa, miszerint a 65-diki megyék an­­­nyira különböznek a 61 diki megyéktől, a­men­­nyire különbözik azon remény, melyet a fejede­lem legújabb nyilatkozatai és tettei a nemzetben ébresztettek, azon állapottól, melybe a Schmerling, Nádasdy és Reichenstein kormány erőszakolta a nemzetet. Hogy újólag lássa, mit Pesten tapasztalhatott hogy a rendet óhazában nem az egyesek erélyes működése, hanem az összes népség szabad akarata tartja fen. A provisorius állapot fentartása a körlevél­ben ugyan csak személyes és vagyon bátorság­ra vonatkozó, de könnyen félremagyarázható katonai intézkedés által, a kormány bizonyosan nem rész szándékból, de — nézetem szerint — ok nélkül, a nemzetet jogától, az egyeseket ér­­demektől, a fejedelmet egy bizonyosan tanulsá­gos látványtól fosztaná meg. De itt azon kérdéssel találkozunk, va­jon el­érhető volna-e ily eredmény ? Részemről határozott igennel mernék vála­szolni. Ehhez nem kellett volna a megyéket jogaiktól sem megfosztani, hanem csak a főis­pánokat, vagy még jobb, a megyéket kormányi körlevél útján felkérni, hogy tekintetbe véve a provisorius állásbeli kibon­­takozás nehézségeit, azon fenálló tények feszegetését, melyek törvé­nyes vagy nem törvényes volta fe­lett a legrövidebb időn a kiegé­szítve összehívandó országgyűlé van hivatva határozni, mellezni szíveskedjenek. Ily Indemnity bilit adhatott volna a megye, de olyat, mely a megyéktől minden jogot elvesz és azt a főispánoknak adja — nem. Ennek keresztülvitele valóságos gyermekjá­ték lett volna ahhoz, mi a körlevél szerint jelen­leg jutna a főispánok osztalékául. Hallottuk felhozni azt is, hogy a 48-ki törvé­nyek illető czikke nem rendeli el a választáso­kat, hanem csak azon hivatalok betöltését, me­lyek időközben megürültek. E pont téves felfogása okozta talán a legna­gyobb bajt. Zsinórmértékül vagy a törvény be­tűjét lehet venni, vagy annak szellemét. Ha a betűhöz ragaszkodunk, csak azon hivatalokat lehetne betölteni, melyek üresedésben vannak. A körlevél mást rendel. Ha a törvény szellemét ves­sztik, és pedig ideiglenes és meghatározott esetre hozott tör­vényt, csak így lehet alkalmazni. A 48 ki törvény, mely a megyéket az alkotmány védbástyájának nevezi, nem akarhatta azokat eltörölni. De választás nélkül megye nincs, mert a magyar municipális jognak sarkpontja az, hogy megye vagy bizottmány — ez különbséget nem tesz^­­ választás által tölti be a hivatalokat. A mostani hivatalok pedig mind kinevezés által lévén betölt­ve, mind megőrülteknek tekintendők. A 48-diki 17. ez. csak ideiglenesen rendelkezett tehát, de ideiglenesen is azt rendelte csak, hogy az akkor létező törvényesen választott tisz­tikar meghagyandó a megyék definitív szervezéséig, — nem pedig azt, hogy a 15 évvel később, nem választott, hanem önkényesen ki­nevezett hivatalokat választás által megújítani ne lehessen. Akár a törvény betűjét, akár szel­lemét tekintsük tehát, a körlevél szerinti eljá­rás egynek sem felelne meg. De, úgy látszik, a kormány ezt egy igen rö­vid provisorius állapotnak tekinti, máskép nem követelhetné egy oly szervezés elfogadását, mely a megyét supprimálja, és a főispánt teszi helyébe. Sajnos, nem oszthatjuk a körlevél­­ nézetét sem. — A­mi a megyékben most megál­­lapíttatik, mikor fog az változni ? Midőn a magyar országgyűlés összejön, nem­csak az osztrák birodalom, de Európa szemei fognak rajta csü­ggni, bírálni fogják eljárását, hogy megítélhessék, váljon e nemzet képes le­­end azon missiónak megfelelni, melyre az osz­trák birodalomban, és ezáltal közvetve Europá­ban uivtuvu van. Horvátország régi kapcsának megújítása. Er­dély visszakeblezésének végképpeni eldöntése. A közös ügyek meghatározása A 48-iki törvé­nyek revisiója s illetőleg életbeléptetése. A ko­ronázási okmány kiállítása. Ezek azon teendők, melyek oly feladatot tűznek az országgyűlés elé, milyen talán sz. István uralkodása óta egy országgyűlésnek sem jutott osztalékul! Melyiket ezen egymásba függő és egymást feltételező teendőknek akarjuk elhalasztani ? A birodalom jövő alakulásának kérdését, vagy az ország integritását, a kormányzat formáját, vagy a koronázási eskü kérdését fogjuk eltolni a ház asztaláról, míg egy megyei tör­vényt hozhatunk, melyet csak ak­kor lehet tisztába hozni, ha min­den egyéb tisztában van. Vagy graraminális politikával fogjuk az or­szággyűlést kezdeni, a megyék visszaállítását sürgetni ? A főispánok vagy hatáskörük törvé­nyessége ellen protestálni ? Nem hiszem, hogy legyen, ki ezt óhajthatná ! Az állapot tehát, melyben a megye jelenleg hagyatik, nem egy-két hónapig, hanem bizony­talan és valószínűleg hosszú ideig fog tartani. Addig is mi történik ? A főispánok fognak-e oly magistratussal, mely már azért se bírja a megye bizodalmát, mert nem választatott, sike­resen kormányozhatni ? Az igazságszolgáltatás rendes menetét, mely az illetők kezeiben már csak egészen ideiglene­sen lesz letéve, biztosíthatja e a főispán, ki az országgyűlésen leend elfoglalva? Itt az, amit az államnak mindenekelőtt kell oltalmaznia, a magán­jog és a tulajdon érdeke forog kér­désben ! De káros lehet a megyék legalább adminis­­trationális rendezésének elhalasztása, más, alig kevésbbé fontos internationális tekintet­ben is. Semminek sincs okunk inkább örvendeni, mint azon fordulatnak, mely a magyar kérdés következtében történt rendszer­változás folytán a Lajthántuli államférfiak nézeteiben létesült. — Belcrcdi állam­miniszter körlevele,mely az ön­­kormányzat eszméjét tűzi ki czélul a Reamter-ad­­ministratio helyébe — ránk nézve valódi diadal. Oly diadal, mely midőn nekünk megelégedést okozhat, a másik félnek is azt fogja adni. Meg­­becsülhetlen vívmány ez, mert nézetem szerint csak az önkormányzat életbe léptetése fogja le­fegyverezni azon pártot, mely a hivatalok által felmentve saját kormányzatának gondjaitól, ott­hon, minden törekvését oda fordítja, hogy­­ nálunk kormányozhasson. Ki egyszer az önkormányzat gyakorlatával megismerkedett, annyira megszereti a szabad­ságot, hogy mást sem fog akarni attól megfosz­tani ! A sok doctor, ki a Schottenthorból kívánta az úgynevezett Provincziákat kormányozni , egyiknek vasutat, a másiknak nevelési rendszert tevén kilátásba, a proconsuli szerep helyett be fogja érni azon befolyással,melyet városa,kerüle­te, tartománya, végre országgyűlése sorsára, de kézzel fogható eredménynyel fog gyakorol­hatni. Másutt a municipalis jog csak egy kelléke a szabadságnak. Az osztrák birodalom­ban e nélkül sem kiegyenlítés, sem szabadság nem lehet. Az önkormányzat, a municipalis jogok meg­ *) A tisztelt barátunk ás elvrokonunk által fölállí­tott elméletet mi is aláírjuk. Ha a megyéket így „a la Camera“ restaurálni lehetne, az megyerendszerünk­nek kegyelemdöfés volna. A gyakorlatban azonban szabad legyen személyek és személyek között különb­séget tennünk. Mint kimondók, ez ügy egészen szemé­lyi kérdéssé vált a kanczellári körlevél óta. Az lesz a kérdés, hogy milyen sul­lyal bíró személyek nyeretnek meg a vállalat keresztülvitelére ? Ha oly személyek, kik egy elvet képviselnek, kik egy politikai kör elismert vezetői, ajánlkoz­nának e rendszabály betöltésére , az igen­is az al­kotmányos szabadelvű párt decompositiója lenne ; az jel volna általános megfutamodásra. A politikai jellem dolgában azonban nagyon sok fokozat lehet, s elég sok különben derék em­ber akad, aki nyereség a hol van, de nem veszteség ott a hol nincs. Tehetik, va­lószínűleg tenni is fogják, a­kik érzik, hogy m­i­n­t politikai kapacitások keveset számí­tanak, hogy hivatalt vállalnak, a szabadelvű tábor azonban miattuk szétzilálva nem lesz. Mi őket anathemával nem üldözend­­j­ü­k, gyűlöletessé nem tes­szük, hanem egyszerűen azt mondjuk rájuk : „ti kedves barátim lehettek be­csületes emberek, lehettek jó hivatalnokok, lehettek még jámbor hazafiak is , hanem saját kivánatotokra fel vagyt­­k mentve azon teher alól, hogy politikai fak­torokul számittassatok.“ J. M.

Next