A Hon, 1865. szeptember (3. évfolyam, 200-224. szám)
1865-09-12 / 208. szám
A 208 ik sz. Kedd, September 12. Kiadóhivatal: Pest, Ferencit terén, 7. sz. földszint. Előfizetési díj : Pesten küldve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra..............................1 frt 75 kr. 1 hónapra..................................5 frt 26 kr. 6 hónapra . . . . . . . . 10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-dik szám 1-bő emelet. Szerkesztő lakása : Ország-ut 18-dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGADÁSZATI NAPILAP. Harmadik évfolyam 1860 Beigtatási díj .7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr Bélyegdij minden beigtatásért . . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. gpjgT- Az előfizetési díj a lap tulajdonos szerkesztőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipar-kereskedelmi és közlekedési rovat szerkesztőjének, lakása : Szervita-tér, gr. Teleky-ház. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, SEPTEMBER II. Politikai Szemle. (U). Az orosz „Nord“, melynek Ausztria iránti eddigi érzülete nagyon is ismeretes volt, most figyelmet érdemlő véleményt mond a Bécsben történt miniszterváltozásra vonatkozólag. A „Nord” mint tényt állapítja meg, hogy az osztrák minisztérium bölcs óvatossággal jár el a kezdeti reformokban, s elhatározva látszik lenni, hogy azokat semmi más, mint szigorúan alkotmányos úton hajtja végre. Ebben az ausztriai szabadelvűekre nézve biztos kezesség rejlik, s remélhető, hogy azon rendszer, mely az eddigi helyébe lépett, inkább megfelelene a birodalom sokféle életfeltételeinek. A politikai világ a jelen pillanatban Biaritz felé fordítja figyelmét. A francziák császára, császárnéja és a császári herczeg tegnapelőtt tettek a spanyol királynőnél látogatást San Sebastianban; a spanyol királynő ma adta vissza ezen látogatást Biaritzban. A franczia császári pár és a spanyol királynő ezen találkozása máris különböző hírekre szolgáltat alkalmat. Párisban egy négyes szövetségről beszélnek Franczia-, Angol-, Spanyol- és Olaszország között. A lapok közöl a „Presse“ és „France“ szólnak ezen találkozáshoz, anélkül hogy annak positív czélját meg tudnák mondani. Beszélnek a faj-közösségről, Nyugatnak Kelet elleni szövetségéről. Sőt a „Presse“ szerint Napóleon császár és Izabella királynő kezet nyújtanak egymásnak mint az új politika, az új jog képviselői. A lapok által közölt annyi különféle hír között, Bécsben is valónak tartanak annyit, hogy a Pyrenéeskben családi összeköttetések forognak kérdésben a franczia, spanyol és savoyai uralkodó házak között. A „Correspondencia” megczáfolja ugyan a Sun Amadé olasz herczeg és Izabella spanyol infánsnő házasságát illetőleg, de e czáfolatnak nem kell jelentőséget tulajdonítni. Biaritz a jelen idény alatt nem csupán a franczia és spanyol udvar találkozása, hanem Európa legkitűnőbb diplomatáinak ott mulatása által is nevezetes lesz. Már ott vannak Goltz gróf párisi porosz , Budberg báró orosz követ. Bismarck gróf is látogatást teend ottan, sőt még Bloome gróf is Ausztriának müncheni követe oda rándulna. Ezen diplomaták összetalálkozását alig mondhatni esetlegesnek, mindazáltal a „Debatte“ párisi levelezője szerint teljesen alaptalan a föltevés, hogy összeesküvést forralnának Ausztria ellen. Ha ilyesmit czéloznának, Párisban is utat és módot találtak volna az egyetértésre, de a Tuileriák kabinetje — az említett lap levelezője szerint — távolról sem gondol a bécsi kabinet elleni cselekvőleges föllépésre. Az föltehető róla, hogy Velencze miatt nyomást kíván gyakorolni, de erre sem Goltz, sem Buchberg uraknak nincs befolyásuk. A hamburgi „Börsen-Halle“ bécsi levelezője írja, hogy Mensdorff gróf visszatérte után nevezetes változások lesznek az ausztriai diplomatiai testületben. Károlyi gróf berlini osztrák követ más alkalmazást nyer, s helyére vagy Bloome gróf a gasteini egyezmény egyik szerzője, vagy Karnicki gróf, Ausztriának stockholmi követe neveztetnék. Beszélik , hogy a konstantinápolyi követségnél is változás történnék : miután a keleti viszonyok az újabb időben ismét előtérbe lépnek, Prokesch-Osten báró helyett, ki nyugalomba kíván lépni, Burger báró tengerészeti miniszter neveztetnék, ki ezen nagy fontosságú állomásra minden képességgel bírna. Burger báró oly időben léphet ezen állomásra, hogy mindjárt tanúságát adhatja diplomatiai képességének. Föltehető ugyanis, hogy a dunai fejedelemségek kérdése nem sokára élénken foglalkodtatja az európai diplomatiát. nők visszavonulása mellett a megyék administratiója lehetetlen. A főispánok ne jussanak oly helyzetbe, mely miatt nekik ne sikerülhessen befolyásos egyénekkel látni el a megyét. Magyarul ez annyit tesz: vállaljanak megyei hivatalokat a volt alkotmányos tisztikar tagjai s mások kik az 1848. és 1861-iki zászlóhoz esküdtek. Tehát fusio Fusio az alkotmányos hazafiak s a Bach-féle absolutismus és Schmerling féle provisorium emberei közt. Szerényen fejezi ki reményét a kanczellár, mintegy félve s nagy kimélettel mondja ki a „P. Napló“ véleményét s midőn a kérdéses dolgot insinuálja, legelői is hazafias áldozatról beszél. Méltán, mert nagy dolog az, mit kívánnak. Kis emberek vagyunk mi, quondam táblabirák vagy azoknak fiai, de egy kis önérzet mégis van bennünk; mindamellett, hogy 17 év sanyarusága vagyonilag megfogyasztott s szellemileg pangásban hagyott. Helyes számítással emlegetnek hazafiui áldozatot, mert a magyar embert semmivel se lehet könnyebben megvesztegetni. A római író azt mondja: nisi utile sit quod feceris, stulta est gloria. Nézzük, mi haszna volna ezen önfeláldozásnak s az azzal járó dicsőségnek ? Azt mondják, lehessen tovább tűrni a mostani administratiot. Miért? Ha eddig lehetséges volt négy éven át, miért ne lehetne még egy ideig. Ott van a teljhatalmú főispán, tartsa kurta pórázon a hivatalnokokat, éljen szigorúan kitehetési jogával. Látjuk, hogy akad egyén mindenre ; fájdalom, elég számosan vannak, kikkel rendelkezhetik, kiket nem köt se 48, se 61; a főnöki teljhatalom mellett úgy sincs szó önállóságról, lelkes tisztviselésről: ügyes ember akad, lelket és szellemet csak a tei]valamins német nyinatalnokokba. Tehát lehetséges így is kormányozni ; de hát hol a várható haszon, ha az alkotmányosak beállanak? Ki van mondva, hogy a mostani megyei hivatalnokokat nem fogják tömegesen elbocsátani. Csodálatos is volna ez, kivált oly megyékben, hol tovább viheti hivatalát az eddigi főispán, a főispánná változó kormánybiztos s a továbbra is meghagyott administrator, mert hiszen ha vannak kivetők a hivatalnokok közt, miért nem mozdították el eddig, miután hatalmukban állott. Avagy csak most tétetik activitásba a közmorál ? Tehát kifoltoztatik a hivatalos személyzet alkotmányos emberekkel. Lehet e várni összetartást, egyöntetűséget, testületi szellemet s jó egyetértést ily heterogén elemek egyesületétől? Egyébiránt, tisztelet becsület de igazság is. Ha valaki, én bizonyosan nem akarom védeni azon embereket, kik lehetővé tették azt, minek lehetőségén még maga a Bach-rendszer is kételkedett volna, t. i. egy magyar bureaucratiát; de mégis azt hiszem, hogy azon gazdálkodás, melyet végbevittek, nem annyira az egyének mint a rendszer hibája. Tartsak bármit a magunkfajta emberekről, nem mernék érette jót állani, hogy ezek közé is csak úgy be ne kapjon a corruptio, bureaucraticus rendszer mellett, s a nyilvánosság ellenőrzése nélkül. Mert gondoljuk meg jól, nem rövid átmeneti időről van itt a szó. A most újra szervezendő provisorium eltarthat a megyékben isten tudja meddig. Ki tudja, mikor jő össze az országgyűlés; ha összejő, mikor fog odajutni, hogy a megyéket rendezze. Oly fontos kérdések fognak azonnal szőnyegre jönni, hogy a megyei kérdés csak másodrendű fontosságra tarthat számot. Erdély, Horvátország, nemzetiségi kérdés, ama kérdések kérdése, a birodalmi közös ügyek — mikorra lehet várni, hogy a megyékre kerül a sor? De ha majd rákerül, nem könnyedén fog rajta átesni az országgyűlés; a legfontosabb elvi kérdések fognak ez alkalommal szőnyegre kerülni, erős próbát kell kiállani az ősi megyei szerkezetnek, máris „szomorúan hallok kongni — a várban egy harangot“; hol van azután a részletes rendezés — egy codex önmagára ; hol van mindezek után a hozandó törvénynek életbeléptetése; — a kormány nem igen fog vele sietni, hogy eldobja magától a provisoriumnak kedélyesen kényelmes eszközeit. Hosszú időről van itt szó! Ez alatt oly szépen betanulnak a 48-asok és 61-esek a bureaucraticus gazdálkodásba, hogy a közönség azt fogja rájuk mondani: ezek csak olyanok, mint a többi. Hol van tehát a szégesség, hol van a haszon oly áldozata milyent tölünk követelnek. Áldozat eiem csak személyes tekintetből, az áldozat azért, mert ezen fusio azon ny nemzeti pártot, mely eddig mint döntően szirttal állott a beolvasztás és jogsenisités ellenében, tökéletes desorganisatia demoralisatiora vezetné. Ha most a voltlkotmányos tisztikar tagjai, a volt orssz gyülési képviselők (a t talentumok csevékeny erők“) s mind azok, kik a 48 ^61 zászlója alá esküdtek, hivatalt vállaák a provisorius megyében, meg lesz béna azon erős phalanx, mely a nemzet ügyt eddig fentartotta; vége lesz a pass ellentállásnak, egyedüli fegyverünknél mindaddig, mig jogaink fentartására nem irunk törvényes és tettleges garantiákat. ogy mily hatása volt eddigi magunktartónak, tudja mindenki jól, tehát nem vittem. S miben állott a passiv ellentállás ! Abban, hogy a hazafiak, a jóravaló alktmányos emberek a nemzet tömegében magukat az alkotmányellenes kormánozás eszközeivé nem tették. Ebben álítt minden a mit tettünk , mit tettünk, mi tehettünk volna egyebet? Ezzel adtunk hű kifejezést a nép érzelmeinek, kimutattuk, hogy e nép, mely helyesli magunk forrását, soha sem fog kibékülni az absoluismussal s jogainak tagadásával. Igen, mi hiven képviseltük a népnek érzületét, s páratlan egybeolvadását mutattuk fel a nép értelmisége és hazafias érzelmű nagy tömegének. Ha most megszegjük fogadásunkat, s megtagadjuk nyíltan s határozottan vallott elveinket, tökéletesen megzavarodik a nép esze és az ellentétes befolyások közt teljességgel nem fog tudni eligazodni. Mi lesz ennek tudni többé magát tájékozni; az, hogy a mostani tiszta fogalmak helyébe jő egy éktelen chacs; az, hogy végre a nép érzéketlenné válik az alkotmány ügye iránt s kétségbe esik a nemzet jövője felett. De lesz oly rész is mely elbusulása és elkeseredésében majd szálas demagógok után megy, kik oly térre vezethetik — mert hisz a mostani némileg deprimált békülékeny hangulatra is következhetik ellenhatás — melyre épen azok nem akarják bizonyosan vezettetni,kik annyira akarják hanyathomlok rohanva előmozdítani a kibékülés ügyét. Akarhatja-e a kormány a nagy nemzeti pártnak ily decompositióját? Bizalmi szavazat legyen-e az alkotmányos embereknek hivatalvállalása? A bizalmat szívesen megszavazzuk s igen óhajtjuk, hogy a kormányférfiak állása szemben a reactióval erősebbé váljék, mert fájdalommal tapasztaljuk nem igen erős voltát abból, hogy nem állíthatják vissza a megyéket. De azt hiszem, hogy csak gyengítenék a kormány állását azáltal, ha önmagunkat gyengitenék; ily bizalmi szavazat nem válnék hasznára. Ha az volna czéljuk, hogy puhitsák meg a nemzetet, úgy hogy érje be némi concessiókkal, alkotmánya némely foszlányaival, akkor helyesen választott eszköz volna a politikai demoralisatio; de ha — mint hiszem — a kormány férfiai testestől lelkestől alkotmányos emberek, kik csak aként vállalták el mostani állásukat, hogy ügyeinket a kellő kerékvágásba vigyék, akkor amaz eszközzel csak maguk alatt vágják a fát. Mi által lesz könnyebb helyzetök szemben a reactióval ? az által-e, ha azt mondhatják követeléseikre ellenfeleik: „híjába fenyegetőztök, látjuk mi már, hogy a magyar nemzet ki van éheztetve, meg van puhítva, ti most csak provisorius kormány vagytok, és mégis ezen makacs hazafiak, ezen szőrszálhasogató „ügyvédek“, ezen finom lelkiismeretű puritánok csak ürügyre vártak, 'szépen bementek mindenbe1'; vagy pedig az által, ha így felelhetnek a reactió embereinek : „nézzétek e népet! hő óhajtása a mostani hivatalnokoktól szabadulni; ime, mi alkalmat nyújtottunk rá, megkínáltuk őket, hogy legyenek hát ők maguk tisztviselők; nem vállalják, mert lelkiismeretükkel ellenkezik bitorolni a törvényes megye hatóságát. E népet nem fogjátok foszlányokkal kielégíteni; e nép csak úgy kész kiegyezni, ha komoly szándékkal s határozottan visszaadjátok alkotmányát.“ Úgy hiszem, nem akarhat oly politikát követni a kormány, hogy gyerekestől öntse ki a fürdőt. Mi pedig, ha felhívnak, hogy a vidéken, a megyén e tárgyban nyilatkozzunk, ne arrogáljunk a fenforgó nagy országos kérdések előmozdítása érdekében diplomata és státusférfiúi szerepet, ez nem a mi hivatásunk. Nem mi fogjuk eldönteni ama nagy kérdéseket, hanem az országgyűlés. A mi feladatunk az, hogy ha megkérdeztetünk, őszintén és azon módon természetes nyers állapotában tolmácsoljuk a közérzületet. A megyei kormányzók valószínűleg konferenciákat fognak összehívni, feleljünk nekik szivünk és lelkiismeretünk szerint. Mocsáry Lajos.*) A f Unió. A főispánokhoz intézett levélben azt mondja a kanczellár, hogy a közönség bizalmát biró egyénektől elvárja, hogy (megyei) szolgálataikat a kormánytól s a közönségtől megtagadni nem fogják. A „Pesti Napló“ sept. 6-iki számában mondja: a hazafiaktól a körülmények kényszere áldozatot követel. Ki ne érezné, hogy a talentumoknak s tevékeny erők Pesti lapszemle. A „Pesti Napló“ vasárnapi számában gróf Andrássy Gyula a következő vezérczikket írja a vármegyék helyreállítása mellett. Pest, sept. 9. 1865. Ha a megyék rendezésének kérdése pártkérdés volna, ha — nézetem szerint — nem volna egészen bel- és úgyszólván házi kérdés, melynek kényelmünk szerinti megoldása által a birodalom más felének sem jogába, sem érdekébe nem ütközhetünk, nem szólalnék fel egy kérdésben, melyben, a kanczellári körlevél szerint ítélve, már némi — szeretném hinni nem definitív — megállapodás történt. A sajtó e kérdésben nem akart a közvélemény tükre lenni. Okokból, melyeket tisztelni egész mértékben, de helyeselni nem tudok, elhatározta agyonhallgatni a negyei kérdést. A történtek engem arról győznek meg, hogy a sajtó nem tett ezáltal a kormánynak jó szolgálatot. Az alkotmányos élet az ellensúlyok theóriáján alapszik. A minden ároni támogatás csak kívülről jövő támadás ellen szükséges. Az alkotmányos mérleg elveszti természetes helyzetét, midőn az ellenzék súlya is a kormány serpenyőíjébe tétetik. ■Lx^eitJiun/.himh lenar ecvaiaiu nem bijcoitjtk kötelességünket, ha nem támogatjuk a kormány dicséretes törekvéseit, és ha nem ellenezzük azokat, melyeket helyeselnünk nem lehet. Nem szabad tehát többé hallgatnunk, és nem lévén még felelős kormányunk, nem marad egyéb hátra, mint hivatkoznunk a nem helyesen informált kanczellártól, a jobban informálandó kanczellárhoz. E nézetek kényszerítenek annak kimondására, miszerint a megyéknek provisorus állapotban való meghagyását nagy politikai hibának tartanám. A megyéket vissza kellene állítani azon jogokba, melyben őket a 48 diki törvény meghagyta, már azért is, miszerint a fejedelem lássa, hogy a törvényesség kimondása hazánkban csodákat tud csinálni. Hogy lássa, miszerint a 65-diki megyék annyira különböznek a 61 diki megyéktől, amennyire különbözik azon remény, melyet a fejedelem legújabb nyilatkozatai és tettei a nemzetben ébresztettek, azon állapottól, melybe a Schmerling, Nádasdy és Reichenstein kormány erőszakolta a nemzetet. Hogy újólag lássa, mit Pesten tapasztalhatott hogy a rendet óhazában nem az egyesek erélyes működése, hanem az összes népség szabad akarata tartja fen. A provisorius állapot fentartása a körlevélben ugyan csak személyes és vagyon bátorságra vonatkozó, de könnyen félremagyarázható katonai intézkedés által, a kormány bizonyosan nem rész szándékból, de — nézetem szerint — ok nélkül, a nemzetet jogától, az egyeseket érdemektől, a fejedelmet egy bizonyosan tanulságos látványtól fosztaná meg. De itt azon kérdéssel találkozunk, vajon elérhető volna-e ily eredmény ? Részemről határozott igennel mernék válaszolni. Ehhez nem kellett volna a megyéket jogaiktól sem megfosztani, hanem csak a főispánokat, vagy még jobb, a megyéket kormányi körlevél útján felkérni, hogy tekintetbe véve a provisorius állásbeli kibontakozás nehézségeit, azon fenálló tények feszegetését, melyek törvényes vagy nem törvényes volta felett a legrövidebb időn a kiegészítve összehívandó országgyűlé van hivatva határozni, mellezni szíveskedjenek. Ily Indemnity bilit adhatott volna a megye, de olyat, mely a megyéktől minden jogot elvesz és azt a főispánoknak adja — nem. Ennek keresztülvitele valóságos gyermekjáték lett volna ahhoz, mi a körlevél szerint jelenleg jutna a főispánok osztalékául. Hallottuk felhozni azt is, hogy a 48-ki törvények illető czikke nem rendeli el a választásokat, hanem csak azon hivatalok betöltését, melyek időközben megürültek. E pont téves felfogása okozta talán a legnagyobb bajt. Zsinórmértékül vagy a törvény betűjét lehet venni, vagy annak szellemét. Ha a betűhöz ragaszkodunk, csak azon hivatalokat lehetne betölteni, melyek üresedésben vannak. A körlevél mást rendel. Ha a törvény szellemét vessztik, és pedig ideiglenes és meghatározott esetre hozott törvényt, csak így lehet alkalmazni. A 48 ki törvény, mely a megyéket az alkotmány védbástyájának nevezi, nem akarhatta azokat eltörölni. De választás nélkül megye nincs, mert a magyar municipális jognak sarkpontja az, hogy megye vagy bizottmány — ez különbséget nem tesz^ választás által tölti be a hivatalokat. A mostani hivatalok pedig mind kinevezés által lévén betöltve, mind megőrülteknek tekintendők. A 48-diki 17. ez. csak ideiglenesen rendelkezett tehát, de ideiglenesen is azt rendelte csak, hogy az akkor létező törvényesen választott tisztikar meghagyandó a megyék definitív szervezéséig, — nem pedig azt, hogy a 15 évvel később, nem választott, hanem önkényesen kinevezett hivatalokat választás által megújítani ne lehessen. Akár a törvény betűjét, akár szellemét tekintsük tehát, a körlevél szerinti eljárás egynek sem felelne meg. De, úgy látszik, a kormány ezt egy igen rövid provisorius állapotnak tekinti, máskép nem követelhetné egy oly szervezés elfogadását, mely a megyét supprimálja, és a főispánt teszi helyébe. Sajnos, nem oszthatjuk a körlevél nézetét sem. — Ami a megyékben most megállapíttatik, mikor fog az változni ? Midőn a magyar országgyűlés összejön, nemcsak az osztrák birodalom, de Európa szemei fognak rajta csüggni, bírálni fogják eljárását, hogy megítélhessék, váljon e nemzet képes leend azon missiónak megfelelni, melyre az osztrák birodalomban, és ezáltal közvetve Europában uivtuvu van. Horvátország régi kapcsának megújítása. Erdély visszakeblezésének végképpeni eldöntése. A közös ügyek meghatározása A 48-iki törvények revisiója s illetőleg életbeléptetése. A koronázási okmány kiállítása. Ezek azon teendők, melyek oly feladatot tűznek az országgyűlés elé, milyen talán sz. István uralkodása óta egy országgyűlésnek sem jutott osztalékul! Melyiket ezen egymásba függő és egymást feltételező teendőknek akarjuk elhalasztani ? A birodalom jövő alakulásának kérdését, vagy az ország integritását, a kormányzat formáját, vagy a koronázási eskü kérdését fogjuk eltolni a ház asztaláról, míg egy megyei törvényt hozhatunk, melyet csak akkor lehet tisztába hozni, ha minden egyéb tisztában van. Vagy graraminális politikával fogjuk az országgyűlést kezdeni, a megyék visszaállítását sürgetni ? A főispánok vagy hatáskörük törvényessége ellen protestálni ? Nem hiszem, hogy legyen, ki ezt óhajthatná ! Az állapot tehát, melyben a megye jelenleg hagyatik, nem egy-két hónapig, hanem bizonytalan és valószínűleg hosszú ideig fog tartani. Addig is mi történik ? A főispánok fognak-e oly magistratussal, mely már azért se bírja a megye bizodalmát, mert nem választatott, sikeresen kormányozhatni ? Az igazságszolgáltatás rendes menetét, mely az illetők kezeiben már csak egészen ideiglenesen lesz letéve, biztosíthatja e a főispán, ki az országgyűlésen leend elfoglalva? Itt az, amit az államnak mindenekelőtt kell oltalmaznia, a magánjog és a tulajdon érdeke forog kérdésben ! De káros lehet a megyék legalább administrationális rendezésének elhalasztása, más, alig kevésbbé fontos internationális tekintetben is. Semminek sincs okunk inkább örvendeni, mint azon fordulatnak, mely a magyar kérdés következtében történt rendszerváltozás folytán a Lajthántuli államférfiak nézeteiben létesült. — Belcrcdi államminiszter körlevele,mely az önkormányzat eszméjét tűzi ki czélul a Reamter-administratio helyébe — ránk nézve valódi diadal. Oly diadal, mely midőn nekünk megelégedést okozhat, a másik félnek is azt fogja adni. Megbecsülhetlen vívmány ez, mert nézetem szerint csak az önkormányzat életbe léptetése fogja lefegyverezni azon pártot, mely a hivatalok által felmentve saját kormányzatának gondjaitól, otthon, minden törekvését oda fordítja, hogy nálunk kormányozhasson. Ki egyszer az önkormányzat gyakorlatával megismerkedett, annyira megszereti a szabadságot, hogy mást sem fog akarni attól megfosztani ! A sok doctor, ki a Schottenthorból kívánta az úgynevezett Provincziákat kormányozni , egyiknek vasutat, a másiknak nevelési rendszert tevén kilátásba, a proconsuli szerep helyett be fogja érni azon befolyással,melyet városa,kerülete, tartománya, végre országgyűlése sorsára, de kézzel fogható eredménynyel fog gyakorolhatni. Másutt a municipalis jog csak egy kelléke a szabadságnak. Az osztrák birodalomban e nélkül sem kiegyenlítés, sem szabadság nem lehet. Az önkormányzat, a municipalis jogok meg *) A tisztelt barátunk ás elvrokonunk által fölállított elméletet mi is aláírjuk. Ha a megyéket így „a la Camera“ restaurálni lehetne, az megyerendszerünknek kegyelemdöfés volna. A gyakorlatban azonban szabad legyen személyek és személyek között különbséget tennünk. Mint kimondók, ez ügy egészen személyi kérdéssé vált a kanczellári körlevél óta. Az lesz a kérdés, hogy milyen sullyal bíró személyek nyeretnek meg a vállalat keresztülvitelére ? Ha oly személyek, kik egy elvet képviselnek, kik egy politikai kör elismert vezetői, ajánlkoznának e rendszabály betöltésére , az igenis az alkotmányos szabadelvű párt decompositiója lenne ; az jel volna általános megfutamodásra. A politikai jellem dolgában azonban nagyon sok fokozat lehet, s elég sok különben derék ember akad, aki nyereség a hol van, de nem veszteség ott a hol nincs. Tehetik, valószínűleg tenni is fogják, akik érzik, hogy mint politikai kapacitások keveset számítanak, hogy hivatalt vállalnak, a szabadelvű tábor azonban miattuk szétzilálva nem lesz. Mi őket anathemával nem üldözendjük, gyűlöletessé nem tesszük, hanem egyszerűen azt mondjuk rájuk : „ti kedves barátim lehettek becsületes emberek, lehettek jó hivatalnokok, lehettek még jámbor hazafiak is , hanem saját kivánatotokra fel vagytk mentve azon teher alól, hogy politikai faktorokul számittassatok.“ J. M.