A Hon, 1865. szeptember (3. évfolyam, 200-224. szám)
1865-09-17 / 213. szám
213 iksz. Vasárnap, September 17. Kiadóhivatal: Pest, Ferencziek terén, 7. sz. földszint Előfizetési díj : Pistán h [üdve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra..............................1 írt 75 kr. 3 hónapra..................................5 frt 25 kr. 6 hónapra..................................10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számittatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-dik szám 1-ső emelet. Szerkesztő lakása: Ország-ut 18 dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Harmadik évfolyam 1865. Beiktatási díj : 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beiktatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Az előfizetési díj a lap tulajdonos szerkesztőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipar- kereskedelmi és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása: Szervita-tér, gr. Teleky-ház. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, SEPTEMBER 16. Politikai Szemle. (II.) A „Moniteur“ esti lapjának heti szemléje Ausztriának Magyarországhoz viszonyával foglalkozik. A „Moniteur“ ezeket mondja: „Az uj miniszterek, kiket Ferencz József császár tanácsába szólított, fontos és igen érdekes feladatot vállaltak magukra azon törekvéssel, melynélfogva közeledést akarnak létre hozni Ausztria és Magyarország között. A czél az, hogy a királyságnak Ausztriáhozi alkotmányos viszonyai megállapíttassanak , mégpedig mindkét részre nézve kielégítő módon. De az érdekek melyek az osztrák kormány protectiójára támaszkodnak , igen bonyolódottak. Míg Magyarország eszméje mindig oda irányult, hogy megóvja Ausztriával való viszonyaiban autonómiáját, Erdély román és szász lakosai, továbbá a szlávok és horvátok is mindig oda törekedtek, hogy fentartsák egyéniségüket Magyarországgali viszonyaikban. Másfelől a magyarok, amidőn történelmi jogaikra hivatkoznak, nem titkolják azon kivánatukat, hogy a régi királyságtól elszakadt országrészeket visszacsatolva lássák. A császári miniszterek jónak találták, hogy a kérdés az érdeklett felek elé terjesztessék, s ezért hitták össze most az erdélyi országgyűlést. Ezen gyűlés tanácskozni fog a Magyarországgali régi egyesülési szerződés revisiója fölött. Az osztrák kormány, mint mondják, be akarja várni ezen tanácskozás eredményét, hogy aztán a magyar országgyűlést összehívja , hogy ezzel egyezkedjék azon intézkedések fölött, melyek a jelenlegi minisztérium által czélzott egyetértést eszközölhetik.“ A hang, melyen a hivatalos lap e sorokban Ausztriához szól, a „Köln. Zig“ véleménye szerint egészen barátságos, s egészen ellenkezik azon hanggal, amelyen a félhivatalos „Pays“ ugyanezen hatalomról szól „les articles secrets de Gastein“ czímű czikkében. A „Journal des Débats“ egy római levelet közöl, mely szoros vizsgálat alá veszi a pápai kormánynak és római népnek a sept. 15-ki egyezmény irányában foglalt állását. Míg a római udvar nem létezőnek tekinti a szerződést, melynek végrehajtásához most már egy évvel közelebb vagyunk, s nem tesz semmi lépést, mely alattvalói szükségeinek megfelelve a rómaiak csendesen viselik magukat, s felfogják, hogy minden demonstratio időszerűtlen süggetlen volna. De daczára ezen látszólagos nyugalomnak, az antagonismus, mely a kormányt a néptől elválasztja, még inkább kifejlődött. A kormány, mely semmit sem akar engedni mindenhatóságából, makacsul kapaszkodik a hanyatló hatalom maradványába; a nép pedig türelmetlen, hogy nem élvezheti az alkotmányos és szabadelvű kormányrendszer javalmait. Ily kilátások között kezdődik e szerint második fele azon határidőnek, mely a foglaló sereg elvonulására megállapittatott. A most kezdődő év borzasztó lesz a rómaiakra nézve oly eseményekben, melyeket előre látni nem lehet. Spanyolországból ismét miniszterválsági hírek szárnyalnak. A dolgot igy adják elő. A midőn Tagliacarne marquis, Olaszország követe megjelent Zarauzban, megbízó levelének átnyujtása végett, közlötte — diplomatiai szokás szerint — a királynő előtt mondandó beszédét Bermudez de Castro külügyminiszterrel , a királynő feleletének szerkesztése végett. A külügyminiszter meg is írta a beszédet, a királyné azonban kijelenti, hogy azt el nem mondja soha, mivel a beszéd erősen hangnyomatolja a bevégzett tényeket, egyszersmind egyenes kárhoztatást foglal magában, a trónvesztett fejedelmek ellen. — „Ha ön ily nézetekkel van a Bourbon ház iránt — mondá a királynő — akkor bajos lesz nekem azokat ön államminiszteri állásával összeegyeztetni.“ — „Az észrevétel nagyon helyes — felelt a miniszter — ennélfogva van szerencsém benyújtani lemondásomat Felségednek.“ O’ Donnel békítőleg lépett föl, s előadta a királynőnek, hogy mennyire feltűnő volna a miniszteri változás épen Napóleon látogatásának pillanatában. — „Én elfogadtam a külügyminister lemondását — válaszolta erre a királynő — de maradjon a dolog abban, míg én Madridba visszatérek.“ E szerint ha a királynő és Bermudez de Castro ki nem békülnek, akkor egy progressista minisztériumnak nézhetünk elibe Spanyolországban, melynek élén Prim vagy Espartero tábornok fog állani. Az „Epoca“ is írja, hogy a kelügyminiszter vissza fog lépni. Bukarestből távírják, hogy e hó 12-én nagy lelkesedéssel ünnepelték a fejedelem névnapját. Ruza herczeg teljes bünbocsánatot adott az utóbbi eseményekben résztvetteknek. Tanulságok Kemény Zsigmond Észrevételeiből. Kemény azt mondja, nem értett semmit felszólalásomból ; én ime szerencsésebb vagyok, mert én az ő czikkeiből értettem meg valamit. Kemény úgy látja, hogy a 48-diki XVII. Tczikkelyt nem lehet végrehajtani anélkül, hogy a XVI dik Tczikk is teljes hatályába ne lépjen azonnal. Ha pedig a megyei tisztikarok választásán kívül még a XVI. Tczikkelyben foglalt hatáskörre is ki fognak terjedni a megyebizottmányok, könnyen oly térre vihetik az alkotmányos mozgalmat, ahol ismét vereséget szenvedünk. Ismét azt fogják tenni, hogy nem ismerik el a kanczelláriát, mint törvényes alakú kormányorgánumot, ismét megtiltják tisztviselőiknek az adóbehajtást, stb. Ha pedig ez így történik, a pénzügyminiszter nem jut új kölcsönhöz, a pénzpiacz bezárul előtte , Így ez a hozzánk szító kormány lehetetlenné válik ; s következik utánna ismét a hozzánk ellenséges kormány , s ezzel ellenségeink diadalmaskodnak. Én ezt értettem meg Kemény Észrevételeiből ; ha nem hibáztam valahol, ami megtörténhetett rajtam, mert sok helyütt nagyon burkolva voltak az eszmék. Akár hiszi Kemény, akár nem: a „Hon“ emberei sem oly esztelenek, hogy tudatlanságból, sem oly gonoszak, hogy részakaratból dolgoznának egy kézre Magyarország ellenségeivel. Mi a felhozott ellenvetéseket mind eleve meggondoltuk. Azért volt lapunkban ajánlva, hogy állhassanak helyre a megyék egyidejűleg az országgyűlési választásokkal. Ez idő alatt elég tennivalója van a megyebizottmánynak, hogy egyéb politikummal ne foglalkozzék, még ha kedve volna is hozzá, még ha ürügye volna is rá az összehívott országgyűlés kilátásában, mint volt 61-ben, midőn az országgyűlés határidejét nem látta maga előtt, s enélkül magára vélte nehezülni az alkotmány védelmének kötelességét. Azért hirdettünk hónapok óta mérsékletet , meggondolást, egyetértést , pártfegyelmet. Azért impregnáltuk a közönség kedélyét, ahogy tőlünk telt, bizalommal a kormány jelen vezetői iránt; azért méltányoltuk azoknak jelen állását, mint áthidaló helyet a törvényes állapot és a mostani között. Azért mondtuk ki határozottan, hogy adómegtagadásról a megyékben szó se lehet, de nem is lehet, mert az adót a megyék most sem hajtják be , hanem behajtja a pénzügy igazgatóság közege, érintkezés nélkül a megyei hatóságokkal. Azért tettük mindezt, mert nagyon világos tudattal bírtunk azon helyzet felől, melyről Kemény utólagosan felvilágosít vala bennünket. Azon balhelyzet tehát, melytől Kemény tartva, a megyék helyreállítását jelenben nem javasolja , meggyőződésem szerint elő nem kerülhet, miután nem tudtam még olyan elemmel találkozni három hó alatt, mióta a kérdés mozog, mely azt előidézni akarná. Azt pedig egészen tévedésnek tartom Kemény részéről, hogy az osztrák pénzügyminiszter előtt azért zárulna be a pénzpiacz, ha a megyék zajt ütnének, s az adót megtagadnák. 1861 ben épen az adómegtagadás czime alatt nyitott az akkori pénzügyminiszter 30 milliónyi kölcsönt, s mégis kapta azt; 1865 elején pedig senki sem tagadta meg Magyarországon az adót, a megyék sem zajongtak, s mégsem jutott az osztrák pénzügyminiszter kölcsönhöz. Ha a mostani és ezutáni osztrák pénzügyminiszterek nem hívnak újabb kölcsönöket kötni, annak nem az lesz az oka, hogy a pénzpiac nagyon kérdezi, mit csinálnak a magyarországi vármegyék ? hanem az, hogy a megelőző pénzügyminiszterek annyi adósságot csináltak már, hogy a hitelt végkép kimentették, s az adókat úgy felcsigázták, hogy utódaik fegyveres karhatalommal sem képesek a hátralékokat többé behajtani. Ha pedig a mostani és ezutáni pénzügyminiszterek tudnak még újabb kölcsönöket kötni, annak nem az lesz az oka, hogy Magyarországon fáklyászenével inaugurálták a provisoriumot, hanem az, hogy a pénzpiacz meg lesz győződve afelől, hogy a kormány komolyan hozzálátott a birodalom financziáinak rendezéséhez. Ezt a kormányt saját újjáalakító rendszere teendi possibilissé, nem pedig Magyarország jó akaratú inerziája. Kemény azt várja, hogy a kormány a provisorius intézkedését fogadja üdvözlettel a közönség. Ez meg is történik, amint legújabban látjuk. Mi pedig azt hisszük, hogy az üdvözlés még egyszer oly kiterjedt, bizonyosan őszintébb és intensívebb fényű leendő, ha a kormány a törvényes utat választja vala. Nem ugyanazon embereket találandó-e maga előtt, a kikre igy támaszkodik ? s támaszkodhatnék akkor az egész nemzetre. Valóban csak egy hajszál a különbség egyrészt a kormány és Kemény, s másrészt a mi felfogásunk között. Hanem ez a hajszál a Plato aladékos hajszála, mely a kopasz embert a nem kopasztól megkülönbözteti. Ez az örökhajszálnyi különbség a bizalom. Ezt persze nem lehet senkibe beleerőtetni. Kemény a III. czikke végén is mereven óvást tesz az ellen, mintha nézetemet elfogadná. Nem is kénytelen vele, mert engem semmi hatalom nem gyámolít. Azzal akar megvágni, hogy a „Hon“ban tett indítványok e tárgy fölött különbözők. Meglehet, mert e kérdésben sokféle nézetnek kell e tért nyitni, de annyira mégsem különbözők, mint a „Pesti Naplóban“ közlött indítványok, amik közül hasonlítsuk össze Z. A. sept. G-iki czikkét; azután Lányai tervét a G1-ki központi bizottmányokkal, s Kemény mai czikkét, s fogalmunk lesz azon divergentiákról, amik utoljára is csak a buzgó jóakaratról tesznek tanúbizonyságot, s amit én ennélfogva Keménynek épen nem vetek oly gúnyosan szemére, mint ő nekem. A summa summarum pedig elvégre is az, hogy a megyerendszert az országgyűlésig meg nem kapjuk ; a városi municipiumokat pedig még e határidővel sem kecsegtethetjük, mert az ő rendezésük az 1848. t. szerint bevégzett tény lévén, azon még a jövő országgyűlés sem rendezhet semmit. És így az egész kedélyes szóváltásnak az eredménye az, hogy azon kitűnő hazafiak, akik Kemény Zsigmond biztató szavára a „legyőzött álláspontokban“ megnyugosznak, derült kedéllyel foglalják el a megyékben és városokban a közigazgatás és törvénykezés nagyfontosságú positióit, s azért még az utókor hálájára is teszik magukat érdemesekké; — azok pedig, a kik elég szerencsétlenek voltak az általunk felhozott scrupulusokat szivükre venni, ugyanazon az uton csendesen kimarasztaltatnak az administratio és törvénykezés dolgaiban való közreműködésből s még azonfelül az illegalitás nyílt és titkos gyanújával is nagy mértékben megterhelték magukat a belépéstől vonakodás által. Ami egyébiránt nagyon mellékes kérdés. Fő kérdés az, hogy hazánk boldog s alkotmányunk ép maradjon, amit Kemény „az országgyűlés kezdetén a honatyák egy nyilatkozata által remél elérhetni, mely a haza akaratját fejezve ki , feloldozást adhat azoknak, kik azt hitték, hogy a hazát sértik meg, midőn sebeire nem mutatnak; a mikor azután nem fog nehézségekbe ütközni a megyéknek az 1848. t. értelmében történendő teljes helyreállítása.“ Csakhogy „ez a nyilatkozat,“ melyre Kemény czéloz, melyet a honatyáitól elvár , rég meg van adva a nemzet közszelleme által, s ha nem volna már most megadva, a közszellemet képviselő honatyák sem adhatnák azt meg három hónap múlva. Jókai Mór. (f) A bécsi lapok tudósítás,... szerint két cenjtralista lap ellen sajtó per van elrendelve. A „N. fr. Presse“ a maga részéről sept. 1- rőlt irja: „Ma a szerkesztőséggel az államügyészségi vád 1evele közöltetett, melyben vasárnapi számunkban megjelent következő czimü csikkben „Figyelmeztetés a követekhez“ részünkről elkövetett vétség miatt bepöröltetünk. A vádlevél szerint lapjaink a Reichsrath tagjait oly összejövetelre hivák fel, mely az alkotmány, és az egyleti törvény által tiltva van, s igy a büntető törvény 305. §-ának súlya alá esik. A vádlevéllel egyszerre a cs. kir. országos törvényszék idéző levele is átadatott e lap felelős szerkesztőjének, sept. 26 a tűzetvén ki e per végtárgyalásának határnapjául. A „Debatte“ és az „Oesterr. Zig“ szerint az „Ost D. Post“ is sajtópörbe idéztetett. A nevezett lap e tárgyban felvilágosítást nem hoz. Hir szerint az „Ost D. Post“ nak azon czikke van incriminálva, melyben elvitatja a kormánytól azon jogot, hogy a febr. patens 13. § ának értelmében új kölcsönt köthet, s a czikkben azt állítja, hogy ily útra térvén a kormány, minden osztrák törvényszék által az alkotmány megsértésének bűntényébe elmarasztaltatnék. Borsodból, sept. 14. ígéretem szerint Borsodmegye főispánja b. Vay Miklós ő exjának e hó 12-kére jelzett szék elfoglalásáról értesítem e lapok olvasóit. Főispán ur 12-én este 6-7 óra között tartá ünnepélyes bevonulását Miskolczra, hol is volt alk. első alispán Szathmáry Király Pál úrhoz szállott be. Fogadtatása, Borsodban általánosan szeretett személyisége, s azon tiszteletnél fogva, melylyel e megye lakossága a legrégibb időktöl fogva b. Vay Miklós iránt viseltetik, a lelkesedést tekintve, semmi kívánni valót nem hagyott fen, bár — majdnem a kövek szólaltak meg, hogy a megye ez estére már tekintélyes számmal összesereglett intelligentiája, nemcsak tisztelt személyét s benne az opportunitás és hosszú utasítással, de ősi méltósággal s törvényességgel ellátott főispánját óhajtaná a legméltóbban üdvözölni. Estére a miskolczi dalárda fáklyászenével tisztelgett ablaka alatt, s az üdvözlő szónok — a dalárda egyik tagjának — beszédére, szívélyes köszönettel, s azon biztosítással válaszolt, hogy valamint ezelőtt 35 évvel e megye kormányzását fiatal erővel s lélekkel, úgy most is tört erővel bár, de azért hasonló fiatal lélekkel a közönség javára fogja vezetni, amiért felkéri, hogy mindabban a mi szép, igaz, és jó, támogassák. Másnap reggel 9 órakor a kaszinóban egybesereglett megye intelligentiája, a fentebb is jelzett személyi ragaszkodás s tiszteletnél fogva egyhangúlag elfogadta azon indítványt, hogy igy tömegesen menjenek öexja tisztelgésére. Megállapodás szerint Lévay József volt alk. aljegyző bízatott meg az összes nevében üdvözölni öexját, ki valóban szép beszéddel lepte meg nemcsak főispán urat, de a közönséget is. Beszédjében szép hasonlatokkal illustrálta a jelen visszás helyzetet. Különben bizalomteljes támogatást ígért főispán urnak, a mennyire a becsület s honfiúi érzelem megsértése nélkül lehet. Főispán ur válaszolt s mint mondásokat polítizálbana, de nem teszi , miért is a közönség csak oly tájékozatlan maradt, mint eddig volt. A szeretet s ragaszkodás nyilvánulása itt sem hiányzott. A nagy utczán szerte sétáló tömeghez jött ezután Szathmáry Király Pál úr, hogy ő exja holnap reggel 9 órakor a megyeház magánszobáiban konferenciát kíván tartani a megye név szerint meghívott előbbkelőivel. Ez jeladás volt, a már eddig magánkörökben fejlődő szellemi irányeszmék határozottabb nyilvánítására, annál inkább, hogy a megye közvéleménye tisztábban legyen előadható a tervezett várt konferencián, melyet mégis délután egy küldöttségnek sikerült nyilt s nem személyekhez kötött conferentiává megnyerni. — Főispán ur közvetlen környezői, kik mindenesetre bővebben valának értesülve tőle a magas politikáról, mely a kormányt s öt jövendő működésében vezérelni fogják, máris tájékoztak bennünket arról, hogy fontos okok azok, bár ezeket még mai nap se ösmeri, s bírja magának képzelni senki — melyek a kormányt arra határozták, hogy a megyéket ne hívják egybe, de a kitisztulandó administratio vezetésére nézve 12 pontban jelölje meg a főispáni teendőket. Mondanom sem kell talán, hogy e megye értelmisége, szintén fontos okok végett, melyeket azonban mindenki ösmer és tud — a főispáni utasításhezi alkalmazkodásról eddig tudni sem akart. A már kétszer is említett személyes határtalan tisztelet s ragaszkodás azonban főispán ur személyisége iránt igen sokban majdnem a feltétlen bizalomig terjed, s igy nagyon természetes , hogy a nagyon szeretett férfiú kedvéért, sokat el tudunk nézni. — A passiv téren maradás, s ebbeni állhatatosság Mocsáry s Prónay urak felé veté most vezért kereső szemeit, s a tábor most kezdett csoportosulni. A konferenczia 11- én 9 órakor kezdi meg a tanácskozást. Dexja a Főispán ritka tapintatos modorral szabad folyást engedett a vélemény nyilvánulásnak. Mocsáry Lajos, ki e lapokban is kifejté aggodalmát az utasítások szerinti eljárás felett, élesen emelte itt is ki a veszélyt, mely érheti a nemzeti pártot azon esetre, ha törvényes garancia,illetőleg a megye nélkül, kilép tartózkodási állásából, s újabb provisoriumot fogad el, tényleges szerepléssel, hivatalok elvállalásával. B. Vay Béla a jelenlegi hivatalnokok működési körét színes vonásokkal festvén, s pálczát törve felettök a konferenczia „igaz“, „helyes“ egyhangú zajos nyilvánításai között, ez által mintegy pecsétet Ütve alája, — felhívta a konferenczia figyelmét föispány ur ismert s tapasztalt bölcsességére, s a megye iránti igazi atyaiságára, bizalmat kért főispány ur irányába, s az ő kezei közt levő 12 pontra, s egyszersmind oldala mellé seregelni kérte a megye jobbjait , a haza s a nép javára. A konferenczia leplezhetlen fájdalmai s kétségei daczára a tizenkét pont iránt bizalom s készséges támogatást ajánlott fel ő exellentiájának. Főispány úr, több vélemény meghallgatása után végre államférfiul tapintattal rajzolta a körülményt, a kormány és saját helyzetét: „én is provisorialiter ülök most itt — mutatva székére mondá — de hiszem azt, hogy e széket oly fényesre fogom építeni, mint e méltóság s a törvényesség követeli.“ Sok aggodalmat igyekezett eloszlatni, és bár a ragaszkodás nyilvánulás kimondhatlan, mégis az aggodalom szíriként állott, melyen a sima bab elcsúszik, de meg nem törheti. És ez lengett a conferenczia fölött, melynek részletes ösmertetése jelleménél fogva is nem conveniens, igy általánosságban azonban nem sért, nem compromittál. Mindenki érzé az áldozat súlyát, melyet kérnek, s a fontosságot, melynek árán egy jövendő jóléte nyújt elégtételt. E conferenczia meggyőzhette ö exját, a főispán urat, s vele a kormányt, hogy nem czélszerű, nem szükséges a megyék ily czélba vett annihilatiója. Végre a conferenczia eredménye : „Nem tekintetik hazaellenes tettnek jövendőre a hivatalvállalás, a főispáni utasítás értelme szerint.“ x+y- Közéletünk s közreműködésünk ügyében. is. Soha nem volt a magyar nemzetnek nagyobb szüksége arra, hogy közös ügyeire nézve a lapok útján közösen gondolkozzék, eszméit tisztázza, közvéleményét nyilvántartsa; mert hiszen századok óta nem ment oly lényeges változásokon át alkotmánya, mint menendő most egy alkotmányozó országgyűlés folyama alatt. Nem nyilatkozhatók közvéleményünk megyeszerte, nem tartotnak megyei gyűlések, melyekben a jobb meggyőződés kellő vitatkozás után háttérbe szorítva a sokoldalról felmerülő téveszméket , habár írásilag nem is, de legalább erkölcsileg utasításul szolgálhasson az országgyűlési képviselőknek, szónokoknak — kik egyegy megye határozatát, nyilatkozatát tiszteletben tartani kötelesek akkor is, hogy ha erre „utasítás“ által kötelezve nincsenek, vagy épen összeütközik egyéni meggyőződésükkel. Nem vehetnek részt a megyék az alkotmányozás nagy munkájában, mert hiszen, ha idáig vissza nem állíttattak, mikor leend ideje az országgyűlésnek arra, hogy szerkezete felett tanácskozzék? Nemdeppen csak akkor, midőn a legfőbb dolgokat: Magyarországnak a birodalomházi viszonyát — a legfőbb életkérdéseket, melyekbe a közvéleménynek, a megyéknek beleszólamia legszükségesebb lett volna — bevégezték ?! Nem háríthatja az alkotmányozás nagy munkájának felelősségét küldőire a képviselő. Egyedül felelős — mindazért mit tesz — és — sokszor hiányzani fog kezei közt egy s más adat — egy intés, mely kétes esetekben a közvélemény felé döntené ítéletét, holott épen most a táviró sodronyok elterjedése által lehetne oly helyzetben, hogy bármely napon megkérdezhetné a megyét: nem fogják-e sokallani a terhet, melyet reájuk rónak ? nem fogják-e keveselleni a jogot, a hatalmat, melyet önkormányzatuk eszközlésére szükségesnek ? Most tehát az irodalomnak, napilapjainknak, kell pótolnia a megyei gyűléseket. Ezekben kell nyilatkoznia a közleménynek. Ezekben kell megvitatni, azoknak, kik megyéjük értelmiségét lapok útján képviselni elég erősek , mindazon kérdést, mely közéletünk szervezése körül előfordulhat — ha nem akarunk a „sine me de me“ hibájába esni teljes bizalmunk, választásunk által — mert ebben is csalatkozhatunk. Viszont ha ebben nem csalatkoztunk: képviselőnk csak örülhet közvéleményünk nyilvánulásának, mert ez egy rendületlen bástyát fog ő körötte képezni, mely sok esetben igen jó szolgálatokat tehet. Pedig közéletünk elnyomatása által igen sokat szenvedett közművelődésünk. Sokban ferde irányt kezd követni az ízlés : mindinkább elébe teszi a czifrát a jónak; a külső csinosságot a belső tökélyeknek; a formát a lényegnek ; a külföldit a hazainak. Sokban gyarapodott az értelem, de romlott a szív: ügyesebb számítók de egyszersmind önzőbbek kezdünk lenni, t.i. saját előnyeinket mások kárával is örömest érvényesítjük és mások érdekeit, sőt a haza közérdekeit sem mindig vesszük kellő figyelembe. Nehezen esik — néha épen a tehetősebbeknek, mert ők „nem érkeznek olvasni“ — csak élvezni nehezen esik