A Hon, 1865. szeptember (3. évfolyam, 200-224. szám)

1865-09-17 / 213. szám

213­ iksz. Vasárnap, September 17. Kiadóhivatal: Pest, Ferencziek terén, 7. sz. földszint Előfizetési díj : Pistán h [üdve vagy Budapesten házhoz hordva Egy h­ónapra..............................1 írt 75 kr. 3 hónapra..................................5 frt 25 kr. 6 hónapra..................................10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számittatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik bekü­ldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-dik szám 1-ső emelet. Szerkesztő lakása: Ország-ut 18 dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Harmadik évfolyam 1865. Beiktatási díj : 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beiktatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel.­­ Az előfizetési díj a lap tulajdonos szerke­sz­tőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipar- kereskedelmi és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása: Szervita-tér, gr. Teleky-ház. E lap szellemi részét illető minden közle­mény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, SEPTEMBER 16. Politikai Szemle. (II.) A „Moniteur“ esti lapjának heti szemléje Ausztriának Magyarországhoz v­­­iszonyával foglalkozik. A „Moniteur“ ezeket mondja: „Az uj miniszterek, ki­ket Ferencz József császár tanácsába szó­lított, fontos és igen érdekes feladatot vál­laltak magukra azon törekvéssel, mely­­nélfogva közeledést akarnak létre hozni Ausztria és Magyarország között. A czél az, hogy a királyságnak Ausztriáhozi alkotmányos viszonyai megállapíttassa­­nak , még­pedig mindkét részre néz­ve kielégítő módon. De az érdekek melyek az osztrák kormány protec­­tiójára támaszkodnak , igen bonyoló­dottak. Míg Magyarország eszméje min­dig oda irányult, hogy megóvja Ausztriá­val való viszonyaiban autonómiáját, Er­dély román és szász lakosai, továbbá a szlávok és horvátok is mindig oda tö­rekedtek, hogy fentartsák egyéniségüket Magyarországgali viszonyaikban. Más­felől a magyarok, a­midőn történelmi jogaikra hivatkoznak, nem titkolják azon kivánatukat, hogy a régi királyság­tól elszakadt országrészeket vis­szacsa­­tolva lássák. A császári miniszterek jó­nak találták, hogy a kérdés az érdek­lett felek elé terjesztessék, s ezért hit­ták össze most az erdélyi országgyűlést. Ezen gyűlés tanácskozni fog a Magyar­országgali régi egyesülési szerződés revi­­siója fölött. Az osztrák kormány, mint mondják, be akarja várni ezen tanácsko­zás eredményét, hogy aztán a magyar országgyűlést összehívja , hogy ezzel egyezkedjék azon intézkedések fölött, melyek a jelenlegi minisztérium által czél­­zott egyetértést eszközölhetik.“ A hang, melyen a hivatalos lap e so­rokban Ausztriához szól, a „Köln. Zig“ véleménye szerint egészen barátságos, s egészen ellenkezik azon hanggal, a­me­lyen a félhivatalos „Pays“ ugyanezen hatalomról szól „les articles secrets de Gastein“ czímű czikkében. A „Journal des Débats“ egy római le­velet közöl, mely szoros­ vizsgálat alá veszi a pápai kormánynak és római nép­nek a sept. 15-ki egyezmény irányában foglalt állását. Míg a római udvar nem létezőnek tekinti a szerződést, melynek végrehajtásához most már egy évvel kö­zelebb vagyunk, s nem tesz semmi lépést, mely alattvalói szükségeinek megfelelve a rómaiak csendesen viselik magukat, s felfogják, hogy minden demonstratio idő­szerűtlen s­üggetlen volna. De daczára ezen látszólagos nyugalomnak, az antago­­nismus, mely a kormányt a néptől elvá­lasztja, még inkább kifejlődött. A kor­mány, mely semmit sem akar engedni mindenhatóságából, makacsul kapaszko­dik a hanyatló hatalom maradványába; a nép pedig türelmetlen, hogy nem él­vezheti az alkotmányos és szabadelvű kormányrendszer javalmait. Ily kilátá­sok között kezdődik e szerint második fele azon határidőnek, mely a foglaló sereg elvonulására megállapittatott. A most kezdődő év borzasztó lesz a róma­iakra nézve oly eseményekben, melyeket előre látni nem lehet. Spanyolországból ismét minisztervál­­sági hírek szárnyalnak. A dolgot igy ad­ják elő. A midőn Tagliacarne marquis, Olaszország követe megjelent Zarauzban, megbízó levelének átnyujtása végett, közlötte — diplomatiai szokás szerint — a királynő előtt mondandó beszédét Bermudez de Castro külügyminiszter­rel , a királynő feleletének szerkeszté­se végett. A külügyminiszter meg is írta a beszédet, a királyné azonban kijelenti, hogy azt el nem mondja soha, mivel a beszéd erősen hangnyomatolja a bevég­­zett tényeket, egyszersmind egyenes kár­­hoztatást foglal magában, a trónvesztett fejedelmek ellen. — „Ha ön ily nézetek­kel van a Bourbon ház iránt — mondá a királynő — akkor bajos lesz nekem azokat ön államminiszteri állásával ös­­­szeegyeztetni.“ — „Az észrevétel na­gyon helyes — felelt a miniszter — ennélfogva van szerencsém benyújtani lemondásomat Felségednek.“ O’ Donnel békítőleg lépett föl, s előadta a király­nőnek, hogy mennyire feltűnő volna a miniszteri változás épen Napóleon látoga­tásának pillanatában. — „Én elfogadtam a külügyminister lemondását — vá­laszolta erre a királynő —­ de maradjon a dolog abban, míg én Madridba visszaté­rek.“ E szerint ha a királynő és Bermu­dez de Castro ki nem békü­lnek, akkor egy progressista minisztériumnak nézhe­tünk elibe Spanyolországban, melynek élén Prim vagy Espartero tábornok fog állani. Az „Epoca“ is írja, hogy a kel­­ügyminiszter vissza fog lépni. Bukarestből távírják, hogy e hó 12-én nagy lelkesedéssel ünnepelték a fejede­lem névnapját. Ruza herczeg teljes bün­­bocsánatot adott az utóbbi eseményekben résztvetteknek. Tanulságok Kemény Zsigmond Észrevételeiből. Kemény azt mondja, nem értett sem­mit felszólalásomból ; én ime szerencsé­sebb vagyok, mert én az ő czikkeiből ér­tettem meg valamit. Kemény úgy látja, hogy a 48-diki XVII. Tczikkelyt nem lehet végrehajtani a­nélkül, hogy a XVI dik Tczikk is tel­jes hatályába ne lépjen azonnal. Ha pedig a megyei tisztikarok válasz­tásán kívül még a XVI. Tczikkelyben foglalt hatáskörre is ki fognak terjedni a megyebizottmányok, könnyen oly térre vihetik az alkotmányos mozgalmat, a­hol ismét vereséget szenvedünk. Ismét azt fogják tenni, hogy nem ismerik el a kan­­czelláriát, mint törvényes alakú kormány­­orgánumot, ismét megtiltják tisztviselőik­nek az adóbehajtást, stb. Ha pedig ez így történik, a pénzügy­­miniszter nem jut új kölcsönhöz, a pénz­­piacz bezárul előtte , Így ez a hozzánk szító kormány lehetetlenné válik ; s kö­vetkezik utánna ismét a hozzánk ellensé­ges kormány , s ezzel ellenségeink dia­dalmaskodnak. Én ezt értettem meg Kemény Észrevé­teleiből ; ha nem hibáztam valahol, a­mi megtörténhetett rajtam, mert sok helyütt nagyon burkolva voltak az eszmék. Akár hiszi Kemény, akár nem: a „Hon“ emberei sem oly esztelenek, hogy tudat­lanságból, sem oly gonoszak, hogy rész­akaratból dolgoznának egy kézre Magyar­­ország ellenségeivel. Mi a felhozott ellenvetéseket mind eleve meggondoltuk. Azért volt lapunkban ajánlva, hogy állh­assanak helyre a megyék egyidejűleg az országgyűlési választásokkal. Ez idő alatt elég tennivalója van a megyebizott­mánynak, hogy egyéb politikummal ne foglalkozzék, még ha kedve volna is hoz­zá, még ha ürügye volna is rá az össze­hívott országgyűlés kilátásában, mint volt 61-ben, midőn az országgyűlés határide­jét nem látta maga előtt, s enélkül ma­gára vélte nehezülni az alkotmány védel­mének kötelességét. Azért hirdettünk hónapok óta mérsék­letet , meggondolást, egyetértést , pártfe­gyelmet. Azért impregnáltuk a közönség kedé­lyét, a­hogy tőlünk telt, bizalommal a kor­mány jelen vezetői iránt; azért méltányol­tuk azoknak jelen állását, mint áthidaló helyet a törvényes állapot és a mostani között. Azért mondtuk ki határozottan, hogy adómegtagadásról a megyékben szó se le­het, de nem is lehet, mert az adót a megyék most sem hajtják be , hanem be­hajtja a pénzügy igazgatóság közege, érint­kezés nélkül a megyei hatóságokkal. Az­ért tettük mindezt, mert nagyon világos tudattal bírtunk azon helyzet felől, mely­ről Kemény utólagosan felvilágosít vala bennünket. Azon balhelyzet tehát, melytől Kemény tartva, a megyék helyreállítását jelenben nem javasolja , meggyőződésem szerint elő nem kerülhet, miután nem tudtam még olyan elemmel találkozni három hó alatt, mióta a kérdés mozog, mely azt elő­idézni akarná. Azt pedig egészen tévedésnek tartom Ke­mény részéről, hogy az osztrák pénzügy­­miniszter előtt azért zárulna be a pénz­­piacz, ha a megyék zajt ütnének, s az adót megtagadnák. 1861 ben épen az adómegtagadás czime alatt nyitott az akkori pénzügyminiszter 30 milliónyi kölcsönt, s mégis kapta azt; 1865 elején pedig senki sem tagadta meg Magyarországon az adót, a megyék sem zajongtak, s még­sem jutott az osztrák pénzügyminiszter kölcsönhöz. Ha a mostani és ezutáni osztrák pénz­ügyminiszterek nem hívnak újabb kölcsö­nöket kötni, annak nem az lesz az oka, hogy a pénzpiac­ nagyon kérdezi, mit csinálnak a magyarországi vármegyék ? hanem az, hogy a megelőző pénzügymi­niszterek annyi adósságot csináltak már, hogy­ a hitelt végkép kimentették, s az adókat úgy felcsigázták, hogy utódaik fegyveres kar­hatalommal sem képesek a hátralékokat többé behajtani.­­ Ha pe­dig a mostani és ezutáni pénzügyminisz­terek tudnak még újabb kölcsönöket köt­ni, annak nem az lesz az oka, hogy Ma­gyarországon fáklyászenével inaugurál­­ták a provisoriumot, hanem az, hogy a pénzpiacz meg lesz győződve afelől, hogy a kormány komolyan hozzá­látott a bi­rodalom financziáinak rendezéséhez. Ezt a kormányt saját újjáalakító rend­szere teendi possibilissé, nem pedig Magyar­­ország jó akaratú inerziája. Kemény azt várja, hogy a kormány a provisorius intézkedését fogadja üdvöz­lettel a közönség. Ez meg is történik, a­mint legújabban látjuk. Mi pedig azt his­szük, hogy az üdvözlés még egyszer oly kiterjedt, bizonyosan őszintébb és in­­tensívebb fényű leendő, ha a kormány a törvényes utat választja vala. Nem ugyan­azon embereket találandó-e maga előtt, a kikre igy támaszkodik ? s támaszkodhat­nék akkor az egész nemzetre. Valóban csak egy hajszál a különbség egyrészt a kormány és Kemény, s más­részt a mi felfogásunk között. Hanem ez a hajszál a Plato aladékos hajszála, mely a kopasz embert a nem kopasztól megkülönbözteti. Ez az örökhajszálnyi különbség­­­ a bizalom. Ezt persze nem lehet senkibe beleerő­­tetni. Kemény a III. czikke végén is mereven óvást tesz az ellen, mintha nézetemet el­fogadná. Nem is kénytelen vele, mert en­gem semmi hatalom nem gyámolít. Azzal akar megvágni, hogy a „Hon“­­ban tett indítványok e tárgy fölött kü­lönbözők. Meglehet, mert e kérdésben sokféle né­zetnek kell e tért nyitni, de annyira még­sem különbözők, mint a „Pesti Naplóban“ közlött indítványok, a­mik közül hason­lítsuk össze Z. A. sept. G-iki czikkét; azután Lányai tervét a G1-ki központi bizottmá­nyokkal, s Kemény mai czikkét, s fogal­munk lesz azon divergentiákról, a­mik utoljára is csak a buzgó jó­akaratról tesz­nek tanúbizonyságot, s a­mit én ennél­fogva Keménynek épen nem vetek oly gúnyosan szemére, mint ő nekem. A summa summarum pedig elvégre is az, hogy a megyerendszert az ország­gyűlésig meg nem kapjuk ; a városi muni­­cipiumokat pedig még e határidővel sem kecsegtethetjük, mert az ő rendezésük az 1848. t. szerint bevégzett tény lévén, azon még a jövő országgyűlés sem rendezhet semmit. És így az egész kedélyes szóváltásnak az eredménye az, hogy azon kitűnő haza­fiak, a­kik Kemény Zsigmond biztató sza­vára a „legyőzött álláspontokban“ meg­­nyugosznak, derült kedél­lyel foglalják el a megyékben és városokban a köz­­igazgatás és törvénykezés nagyfontosságú positióit, s azért még az utókor hálájára is teszik magukat érdemesekké­; — azok pedig, a kik elég szerencsétlenek voltak az általunk felhozott scrupulusokat szi­vükre venni, ugyanazon az uton csende­sen kimarasztaltatnak az administratio és törvénykezés dolgaiban való közre­működésből s még azonfelül az illegalitás nyílt és titkos gyanújával is nagy mér­tékben megterhelték magukat a belépés­től vonakodás által. A­mi egyébiránt nagyon mellékes kér­dés. Fő kérdés az, hogy hazánk boldog s alkotmányunk ép maradjon, a­mit Ke­mény „az országgyűlés kezdetén a honatyák egy nyilatkozata által remél elérhetni, mely a haza akaratját fejezve ki , feloldozást adhat azoknak, kik azt hitték, hogy a hazát sértik meg, midőn sebeire nem mutatnak; a mikor azután nem fog nehézségekbe ütközni a me­gyéknek az 1848. t. értelmében történendő tel­jes helyreállítása.“ Csakhogy „ez a nyilatkozat,“ melyre Kemény czéloz, melyet a hon­atyáitól el­vár , rég meg van adva a nemzet közszel­leme által, s ha nem volna már most meg­adva, a közszellemet képviselő honatyák sem adhatnák azt meg három hónap múlva. Jókai Mór. (f) A bécsi lapok tudósítás,... szerint két cen­j­tralista lap ellen sajtó per van elrendelve. A „N. fr. Presse“ a maga részéről sept. 1- ről­t irja: „Ma a szerkesztőséggel az államügyészség­i v­á­d 1­e­v­e­l­e közöltetett, melyben vasárnapi számunkban megjelent következő czimü csikk­ben „Figyelmeztetés a követekhez“ részünkről elkövetett vétség miatt bepöröltetünk. A vádle­vél szerint lapjaink a Reichsrath tagjait oly összejövetelre hivák fel, mely az alkotmány, és az egyleti törvény által tiltva van, s igy a büntető törvény 305. §-ának súlya alá esik. A vádlevéllel egyszerre a cs. kir. országos tör­vényszék idéző levele is átadatott e lap felelős szerkesztőjének, sept. 26 a tűzetvén ki e per végtárgyalásának határnapjául. A „Debatte“ és az „Oesterr. Zig“ szerint az „O­s­t D. P­o­s­t“ is sajtópörbe idéztetett. A ne­vezett lap e tárgyban felvilágosítást nem hoz. Hir szerint az „Ost D. Post“ nak azon czikke van incriminálva, melyben elvitatja a kormány­tól azon jogot, hogy a febr. patens 13. § ának értelmében új kölcsönt köthet, s a czikkben azt állítja, hogy ily útra térvén a kor­mány, minden osztrák törvényszék által az alkotmány megsér­tésének bűntényébe elmarasztaltatnék. Borsodból, sept. 14. ígéretem szerint Borsodmegye főispánja b. Vay Miklós ő exjának e hó 12-kére jelzett szék elfoglalásáról értesítem e lapok olvasóit. Főis­pán ur 12-én este 6-7 óra között tartá ünne­pélyes bevonulását Miskolczra, hol is volt alk. első alispán Szathmáry Király Pál úrhoz szál­lott be. Fogadtatása, Borsodban általánosan szeretett személyisége, s azon tiszteletnél fogva, melylyel e megye lakossága a legrégibb idők­töl fogva b. Vay Miklós iránt viseltetik, a lelke­sedést tekintve, semmi kívánni valót nem ha­gyott fen, bár — majdnem a kövek szólaltak meg, hogy a megye ez estére már tekintélyes számmal összesereglett intelligentiája, nemcsak tisztelt személyét s benne az opportunitás és hosszú utasítással, de ősi méltósággal s törvé­nyességgel ellátott főispánját óhajtaná a legmél­tóbban üdvözölni. Estére a miskolczi dalárda fák­lyászenével tisztelgett ablaka alatt, s az üdvözlő szónok — a dalárda egyik tagjának — beszé­dére, szívélyes köszönettel, s azon biztosítással válaszolt, hogy valamint ezelőtt 35 évvel e me­gye kormányzását fiatal erővel s lélekkel, úgy most is tört erővel bár, de azért hasonló fiatal lélekkel a közönség javára fogja vezetni, a­miért felkéri, hogy mindabban a mi szép, igaz, és jó, támogassák. Másnap reggel 9 órakor a kaszi­nóban egybesereglett megye intelligentiája, a fentebb is jelzett személyi ragaszkodás s tiszte­letnél fogva egyhangúlag elfogadta azon indít­ványt, hogy igy tömegesen menjenek ö­exja tisztelgésére. Megállapodás szerint Lévay József volt alk. aljegyző bízatott meg az összes nevé­ben üdvözölni ö­exját, ki valóban szép beszéd­del lepte meg nemcsak főispán urat, de a kö­zönséget is. Beszédjében szép hasonlatokkal illustrálta a jelen visszás helyzetet. Különben bizalomteljes támogatást ígért fő­ispán urnak, a mennyire a becsület s honfiúi ér­zelem megsértése nélkül lehet. Főispán ur vá­laszolt s mint mondá­­sokat polítizálba­na, de nem teszi , miért is a közönség csak oly tájé­kozatlan maradt, mint eddig volt. A szeretet s ragaszkodás nyilvánulása itt sem hiányzott. A nagy utczán szerte sétáló tömeghez jött ezután Szathmáry Király Pál úr, hogy ő exja holnap reggel 9 órakor a megyeház magánszobáiban konferenciát kíván tartani a megye név szerint meghívott előbbkelőivel. Ez jeladás volt, a már eddig magán­körökben fejlődő szellem­i irány­­eszmék határozottabb nyilvánítására, annál in­kább, hogy a megye közvéleménye tisztáb­ban legyen előadható a tervezett várt kon­­ferencián, melyet mégis délután egy küldött­ségnek sikerült nyilt s nem személyekhez kö­tött conferentiává megnyerni. — Főispán ur közvetlen környezői, kik minden­esetre bőveb­ben valának értesülve tőle a magas politikáról, mely a kormányt s öt jövendő működésében vezérelni fogják, már­is tájékoztak bennünket arról, hogy fontos okok azok, bár ezeket még mai nap se ösmeri, s bírja magának képzelni senki — melyek a kormányt arra határozták, hogy a megyéket ne hívják egybe, de a kitisz­tulandó administratio vezetésére nézve 12 pont­ban jelölje meg a főispáni teendőket. Mondanom sem kell talán, hogy e megye értelmisége, szin­tén fontos okok végett, melyeket azonban min­denki ösmer és tud — a főispáni utasításhezi alkalmazkodásról eddig tudni sem akart. A már kétszer is említett személyes határtalan tisztelet s ragaszkodás azonban főispán ur személyisége iránt igen sokban majdnem a feltétlen bizalomig terjed, s igy nagyon ter­mészetes , hogy a nagyon szeretett férfiú kedvéért, sokat el tudunk nézni. — A passiv téren maradás, s ebbeni állhatatosság Mocsáry s Prónay urak felé veté most vezért kereső sze­meit, s a tábor most kezdett csoportosulni. A konferenczia 11- én 9 órakor kezdi meg a ta­nácskozást. D­exja a Főispán ritka tapintatos modorral szabad folyást engedett a vélemény nyilvánulásnak. Mocsáry Lajos, ki e lapokban is kifejté aggodalmát az utasítások szerinti eljá­rás felett, élesen emelte itt is ki a veszélyt, mely érheti a nemzeti pártot azon esetre, ha törvényes garancia,illetőleg a megye nélkül, kilép tartózko­dási állásából, s újabb provisoriumot fogad el, tényleges szerepléssel, hivatalok elvállalásával. B. Vay Béla a jelenlegi hivatalnokok műkö­dési körét színes vonásokkal festvén, s pál­­czát törve felettök a konferenczia „igaz“, „he­lyes“ egyhangú zajos nyilvánításai között, ez által mintegy pecsétet Ütve alája, — felhívta a konferenczia figyelmét föispány ur ismert s ta­pasztalt bölcsességére, s a megye iránti igazi atyaiságára, bizalmat kért főispány ur irányába, s az ő kezei közt levő 12 pontra, s egyszers­mind oldala mellé seregelni kérte a megye jobbjait , a haza s a nép javára. A kon­­ferenczia leplezhetlen fájdalmai s kétségei daczára a tizenkét pont iránt bizalom s kész­séges támogatást ajánlott fel ő exellentiájának. Főispány úr, több vélemény meghallgatása után végre államférfiul tapintattal rajzolta a körül­ményt, a kormány és saját helyzetét: „én is pro­­visorialiter ülök most itt — mutatva székére mondá — de hiszem azt, hogy e széket oly fé­nyesre fogom építeni, mint e méltóság s a tör­vényesség követeli.“ Sok aggodalmat igyekezett eloszlatni, és bár a ragaszkodás nyilvánulás ki­­mondhatlan, még­is az aggodalom szíriként ál­lott, melyen a sima bab elcsúszik, de meg nem törheti. És ez lengett a conferenczia fölött, mely­nek részletes ösmertetése jelleménél fogva is nem conveniens, igy általánosságban azonban nem sért, nem compromittál. Mindenki érzé az áldozat súlyát, melyet kérnek, s a fontosságot, melynek árán egy jövendő jóléte nyújt elégtételt. E con­ferenczia meggyőzhette ö exját, a főispán urat, s vele a kormányt, hogy nem czélszerű, nem szükséges a megyék ily czélba vett annihila­­tiója. Végre a conferenczia eredménye : „Nem tekintetik hazaellenes tettnek jövendőre a hiva­talvállalás, a főispáni utasítás értelme szerint.“ x+y- Közéletünk s közreműködésünk ügyében. is. Soha nem volt a magyar nemzetnek nagyobb szüksége arra, hogy közös ügyeire nézve a lapok útján közösen gon­dolkozzék, eszméit tisztázza, közvélemé­nyét nyilván­tartsa; mert hiszen századok óta nem ment oly lényeges változásokon át alkotmánya, mint menendő most egy alkotmányozó országgyűlés folyama alatt. Nem nyilatkozhatók közvéleményünk me­­gyeszerte, nem tartotnak megyei gyűlé­sek, melyekben a jobb meggyőződés kel­lő vitatkozás után háttérbe szorítva a sok­oldalról felmerülő téveszméket , habár írásilag nem is, de legalább erkölcsileg utasításul szolgálhasson az országgyűlési képviselőknek, szónokoknak — kik egy­­egy megye határozatát, nyilatkozatát tiszteletben tartani kötelesek akkor is, hogy ha erre „utasítás“ által kötelezve nincsenek, vagy épen összeütközik egyéni meggyőződésükkel. Nem vehetnek részt a megyék az alkotmányozás nagy mun­kájában, mert hiszen, ha idáig vissza nem állíttattak, mikor leend ideje az ország­gyűlésnek arra, hogy szerkezete felett ta­nácskozzék? Nemde­ppen csak akkor, midőn a legfőbb dolgokat: Magyaror­szágnak a birodalomházi viszonyát — a legfőbb életkérdéseket, melyekbe a köz­véleménynek, a megyéknek bele­szólamia legszükségesebb lett volna — bevégez­­ték ?! Nem háríthatja az alkotmányozás nagy munkájának felelősségét küldőire a képviselő. Egyedül felelős — mindazért mit tesz — és — sokszor hiányzani fog kezei közt egy s más adat — egy intés, mely kétes esetekben a közvélemény felé döntené ítéletét, holott épen most a táv­iró sodronyok elterjedése által lehetne oly helyzetben, hogy bármely napon megkérdezhetné a megyét: nem fogják-e sokallani a terhet, mely­et reájuk rónak ? nem fogják-e keveselleni a jogot, a hatal­mat, melyet önkormányzatuk eszközlésé­re szükségesnek ? Most tehát az irodalomnak, napi­lap­jainknak, kell pótolnia a megyei gyűlése­ket. Ezekben kell nyilatkoznia a közle­­ménynek. Ezekben kell megvitatni, azok­nak, kik megyéjük értelmiségét lapok út­ján képviselni elég erősek , mindazon kérdést, mely közéletünk szervezése körül előfordulhat — ha nem akarunk a­ „sine me de me“ hibájába esni teljes bi­zalmunk, választásunk által — mert eb­­ben is csalatkozhatunk. Viszont ha ebben nem csalatkoztunk: képviselőnk csak örülhet közvéleményünk nyilvánulásának, mert ez egy rendü­letlen bástyát fog ő körötte képezni, mely sok esetben igen jó szolgálatokat tehet. Pedig közéletünk el­nyomatása által igen sokat szenvedett közművelődésünk. Sokban ferde irányt kezd követni az ízlés : mindinkább elébe teszi a czifrát a jónak; a külső csinossá­got a belső tökélyeknek; a formát a lé­nyegnek ; a külföldit a hazainak. Sokban gyarapodott az értelem, de romlott a szív: ügyesebb számítók de egyszersmind ön­zőbbek kezdünk lenni, t.i. saját előnyein­ket mások kárával is örömest érvénye­sítjük és mások érdekeit, sőt a haza köz­érdekeit sem mindig vesszük kellő figye­lembe. Nehezen esik — néha épen a te­hetősebbeknek, mert ők „nem érkeznek olvasni“ — csak élvezni nehezen esik

Next