A Hon, 1865. október (3. évfolyam, 225-250. szám)

1865-10-18 / 239. szám

239 iK­m. Szerda, October 18. Előfizetési dij : Pesten h áldva vagy Budapesten h&zhos hordva Egy hónapra.................................1 frt 75 fer. 3 hónapra......................................5 frt 25 kr. 6 hónapra......................................10 frt 50 kr. A­z előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó tolsó napjától fog számittatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : f­erencziek tere 7-dik szám 1-sö emelet. Szerkesztő lakása : Ország-ut 18 dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Kiadóhivatal: Fest, Ferenciek terén, 7. sz. földszint. Harmadik évfolyam 1891. 7 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért . . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések t­ö­b­b­sz­ö­r­i beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt, vétetnek fel. 8BT' Az előfizetési díj a lap tulajdonos szerkesz­­tőjéhez küldendő. közlekedési rovat szerkesztőjének lakása : Szervita-tér, gr. Teleky-ház. E lap szellemi részét illető minden közle­mény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, OCTOBER 17. Politikai Szemle, (U). A „Norddeutsche Alig. Zug“ (Bis­marck gróf lapja) a legutóbbi időben na­gyon sokat bajlódik Ausztria ügyeivel. Egy czikkében, mely az osztrák saj­tóra vonatkozik, megjegyzi: a bécsi jour­­nalistika sokat, igen sokat foglalkozik német ügyekkel s Ausztriának Német­országra támaszkodásával. Oly sajtót, mely Ausztria valódi érdekeit ismeri,még először teremteni kellene. Egy második czikkében azt mutatja meg, hogy Ausztria tulajdonképen a szlá­­voké, s nincs más mint szláv jövendője. A kérdéses czikk illető része, mely ben­nünket is közelebbről érdekel, így h­ang­­zik: „Ha Ausztria nemzeti elemeiről van szó, meggyőződhetünk, hogy az egész világon kettőt hallunk említtetni, mint hegemóniára törekvőt: a német és ma­gyar elemet. Ha a német befolyás jut túlsúlyra , akkor bizonyosan tudhatni, hogy az összpontosítás, erősebb vagy gyengébb absolut formában, rendszere a kormánynak. Ha a magyarok az irány­adók, akkor senki sem kétkedhetik aziránt, hogy ez dualismust és decentralisatiót je­lent. Az osztrák népcsoportulat leglénye­gesebb alkatrésze,a szláv, alá van rendelve, a szlávok maguktartása épen nem bír befo­lyással Ausztria belhelyzetére. A szlávok pedig fejszámra nézve többen vannak, mint a monarchia népességének fele ré­sze, mert 18 millió szlávval 7 millió né­met és csak 5 (?) millió magyar áll szem­közt. Miként történhetik tehát, hogy e többségnek meg kell elégednie oly alá­rendelt állással ? Ennek oka részint a császári állam történelmi kifejlődésében, részint egyes szláv törzseknek egymástól annyira különböző, s a dunai birodalom missiójára nézve ellenkező törekvéseiben rejlik. Kétségtelenül már most is hivatva vol­nának az őket illető súly kiküzdésére, oly időben, midőn a nemzetiségek véle­ményének kifejezése irányadó, nevezete­sen Ausztriában, ha egy közös czélt tart­va szem előtt, egyesült erővel törnének annak elérésére. De mit tesznek ők ? A szlávok mindenik csoportja makacsul kö­veti saját irányát. A csehek a cseh supre­­matiának közép Németországban leendő helyreállításáról álmodoznak, a gácsor­­szágiak nem gondolnak egyébre, mint egy újra feltámadandó Lengyelországgal való egyesülésre, a déli szlávoknak egy bolgár vagy horvát-szerb nagyhatalom van fejükben, a ruthenek szívükből óhajt­ják a lehető leggyorsabb csatlakozást az előbbi anya-Oroszországhoz, s a tótok szeretnék, ha magyar formák szerint egy tót parlament tartaná üléseit Eperjesen vagy Kassán. A szlávok 1849-ben a leg­világosabban beláthatták, hogy tulaj­donképen ők az összeforrasztó kőragaszai Ausztriának , mert a német, valamint a magyar tartományokban szláv erők voltak azok, melyek a centrifugai moz­galmakat leverték. Ha egyszer a szlá­vok annak tudatára jutnak, miként csak tőlük függ nemcsak Ausztriában ural­kodni, hanem egyszersmind hatalmas ter­mészeti erejök által azon állam természet szerinti öszpontosító elemét alkotni, s ha ezen öntudat mellett felhagynak a parti­­cularismussal, akkor Ausztria történelmi­leg kiszabott küldetése teljesedésbe ment. A természetellenes gravitatio Nyugat, Olaszország, s Németország felé meg fog szűnni, s a feladat, a Duna torkolatait Közép-Európa részére megnyerni, kön­­­nyen teljesíthető lesz. Mert a bécsi kor­mány nem fog akadályoztatni mozdu­lataiban a magyar kérdés által, ha a birodalom keleti felének szlávjai (a Nordd. All. Zig“ a nyugatiakat itt nem említi, ezeket t­ermészetesen, mint a Német-szövetség tagjait, németeknek te­kinti) önként ellenszegülnek a magyar túl­ságos igényeknek, a német állampolgárok doctrinak­ tűnődései sem fogják erejét zsib­­basztani, ha egyhangúlag hangozni fog e kiáltás . Mi elégségesek vagyunk ma­­gunknak, s azon uton kell előhaladnunk, mely közöttünk, a többség előtt, érdeke­inkre nézve a legczélirányosabbnak lát­szik.* A bécsi „Presse“ a „Norddeutsche Alig. Zug“ ezen jó tanácsaira a következő észrevételeket teszi: „Tehát ez volna Ausztria jövendője: a németek és ma­gyarok leigáztatása a szlávok által, s Ausztria súlypontjának áttétele , nem Budára, kolataihoz, hanem tovább: a Duna tor­Mi ez megtörténhetnék, sok víz lefoly a Dunán, s mi csak annak megmutatása végett jegyezzük meg a berlini félhivatalos lap czikkét, hogy minő jó vélemén­nyel vannak ber­lini irányadó körökben Ausztria és né­met nemzet iránt. 9 millió néme­­t kell alávetni a szlávoknak, hogy a porosz káplári pálcza akadálytalanul uralkod­­hassék Németország többi része fölött.“ Milyen phasisai lesznek a jövő országgyűlésnek ? ii. Válságos pontnak nevezzük azon na­pot, melyben a magyar országgyűlés zöld asztalára kerül az a tárgy: „közös ügyek.“ Hiába akarnánk belőle visszatartoga­tandó titkot csinálni, az előleges képvi­­selő-jelölti programmok úgy is kibeszé­lik, hogy azon nézet is fog képviselőire találni a padokon, mely szerint épen nin­csenek Magyarországnak közös ügyei az örökös tartományokkal . Magyarország csak a magyar király és saját maga szá­mára létezik; Ausztriát csak mint szom­szédot ismeri. Lesznek aztán más nézetek, melyek el­ismerik, hogy vannak igen­is Magyaror­szágnak a személyes unió alapján is kö­zös ügyei az osztrák tartományokkal, s e kérdésben : „melyek azok ?“ fog kitűnni a leghatározottabb nézet­különbség. E kérdés: „melyek azok?“ fogja a leg­­erősebb elvvitát föltámasztani, mert en­nek az elhatározásától függ azon módszer­nek alakítása, mely a függő kérdés meg­oldására vezet. Ettől függ, minő közegek intézzék el azo Jjg.tj TlUTn/í svlJrCik too 4Óz ed c-r&Su cr- lobot e közegek működésének; minő lendületet nyerjen ez által az alkotmányos élet jobb, vagy bal felé? Ha már a szélső baloldal nézeteinek egyik előre látható színárnyalatát felfe­deztük, nem tartjuk eltitkolandónak, hogy a szélső jobbon is leend (mert van), egy , annak ellensúlyul szolgáló ár­nyalat. Nem a mi munkánk, hanem egyenesen a bécsi centralisták eljárásának okozata az, hogy e szélső­jobboldali árnyalatra azt kell mondanunk : „megvan.“ Az ő művök, hogy Magyarországon a központosítva alkotmányozó törekvés oly határtalan gyűlöletet keltett maga ellen, hogy szenvedett alatta maga a szabadel­vű eszme; s hogy jelenben lehet oly né­zet is, mely a közös ügyek elintézésében inkább hajlandó concessiókat tenni a fe­jedelmi hatalomteljességnek , mint egy ellenségül jövő alkotmányos institutiónak, s oly ügyekre nézve, a­miket itthon maga el nem intézhet, inkább megnyugszik az uralkodói absolutismusban, mint­sem meg­adja magát az alkotmányos majorizáltatás türhetlen zsarnokságának. Ismételjük, nem a mi munkánk, hogy ennek a nézetnek bizonyos pártja van, s e pártnak bizonyos népszerűsége van Magyarországon. A­ centralisták még a ,,pecsovics“ nevet is canonizálták nálunk, s a múltak hibáinak is bizonyos familiáris expiatiót szereztek az országban. Jó szerencse, ha a két szélsőség között nagy többséggel foglalhat tért azon com­pact tábor, mely mint a gyémántot csak gyémánttal, úgy az alkotmányt csak al­kotmányos műtét által véli tökéletesíthe­­tőnek, s a­mint egyfelől minden erősza­kos szakítást, úgy másfelől minden hátra­­lépést eljárásaiból kizár. E compact táborban fog erős küzdel­met gerjeszteni ez a kérdés : „mik azok a közös ügyek ?“ Mert ha e kérdésnek megoldása, a nem­zeti többség akarata szerint az lesz, hogy közös ügyeink azok, a­mik a fejedelem személye, udvartartása, a birodalom védel­me és hatalmi állásából erednek, akkor az ügyek elintézésének közegei világosan egészen mások leendnek, mintha a közös ügyeket a nemzeti akarat úgy értelmezi, hogy azokban az „anyagi érdekek“ ös­­­szesége , a kereskedelem és az összes pénz­ügyek­ is benfoglaltassanak. Ha az első eset kerülhet érvényre, akkor a közös ügyeket a birodalom két felének külön kormány­orgánumai egy­­mással folyton elintézhetik, s működé­seiknek alkotmányos ellenőre és biztosí­téka ott van a két külön parlamentben. Ha pedig a második nézet nyer több­séget, akkor az egymáshoz kötött anyagi érdekek előtérbe léptetnek valami olyan tervet, a­minőt ez évi májusban a Debatte ismertetett, meg velünk, s mely nem más mint egy közös bizottmány,melynek egyik felét a magyar, másikat, az osztrák ország­­gy­űlés választaná meg, s mely a két parla­menttől kapna instruct­iókat, s e kettőnek lenne felelős.*) Nem ismerjük még e tervet körülmé­nyesebben formulázva, nem is feladatunk most erről értekezni; csupán combination­­kat kötöttük hozzá. Az előbbi nézet szerint a megoldás for­mája ez : mindegyik fél számára felelős kormány, saját parlamentje előtt. Egy el­lenjegyző államminiszter a fejedelem sze­mélye mellett, min­t a magyar alkotmány 1848-ki­sczikkelye szerint r­endel, s mi­nőt az osztrák alkotmány is egyenlő rangban állít a trón mellé, s e nézetnek tör­­vén­nyé szentesítése egyedül az uralkodó akaratától függ, ha ez meg van nyerve, a kibontakozás végén állunk. A második nézet szerinti megoldás már szükségkép maga után vonja az osztrák képviselet megkérdeztetését is, mert ha százas bizottmányt akarunk, a­hova mi ötven embert küldenénk , mulhatlanul meg kell kérdeznünk a másik félt is, hogy hát ő küldi e „ezen mód szerint“ a maga ötvenét? J. M. A közös ügyek és a törvényrevisió. n­. Brüssel, oct. 6. Midőn a közös ügyek kérdését tűzöm ki czikkeim tárgyául, és mintegy kérdem, miről transigáljon az ország ? Önmagam­nak kell aTrr> vallomást tennem, hogy herkulesi munkára vállalkozott az uj mi­nisztérium, magyarul mondva, rothadt, de mégis nagy fába vágta a fejszét. Roppant egy ugrás van a közelmúlt és a jelen közt, és kérdésemmel majdan kétségbe vonom a természet ama közmondásos törvényét „non datur sul tus in natura.“ Át van hi­dalva a közös ügyek nyílt kérdésével a rémséges örvény, mely a nemzet és feje­delem közt tátongott. A fejedelem kiengesztelő szava kitö­rülte az interregnum mindenféle doctorai által összevissza kuszált politikai codex­­be felvett jogeljátszási tant. A fejedelem­nek e bölcs elhatározása visszaállítá a törvények és szerződések kétoldalú köte­lezettségét, melynek varázshatalm­aa alatt az „una in armis salus“-féle alternatívá­nak kisértete is elvonul a láthatárról. Az „Ost D. Post“ az ó-conservativ pártra oly politikai eretnek-tant akar rá­tukmálni, melyre én egy conservativet sem hiszek képesnek, és mely bizonyo­san csak Kuranda ur fejében támadt, hogy t. i. a sanctio pragmatica alatt bár­ki is az országban mást értett volna, mint személyes uniót. Jele, hogy az „Ost. D. Post“ doctorai a magyar törvényeket, melyek az uniót kimondták, soha nem is olvasták. A személyes vagy reál-unió kér­désének jelenben nincs is gyakorlati hasz­na, mert ha a személyes unió nem is len­ne a sanctio pragmatica egyik sarkalatos feltétele, világosan áll minden törvény­ben, hogy Magyarország a birodalomnak szövetséges szomszédja ugyanazon egy ural­kodó alatt, a­mennyiben az Károly, Jó­zsef és Lipót utódaiból leszármazik, és a magyar törvényekre megesküdött. A sze­mélyes unió kérdését Bécsben nem is más okból, mint a kedves jogelvesztési tan iránti szeretetből feszegetik, miszerint a centralisták ez után nemcsak Styriát, Csehországot és Galicziát, hanem a ma­gyar korona országait is elnyelhessék. Kuranda úrnak sehogy sem tetszik, hogy mentül inkább közeledik az ország­gyűlés, annál kevesebbet hall a közös ügyekről, pedig nagyon is érdekében volna a centralista uraknak a közös ügyek közös tárgyalásába még azt is be­vonni , miről értekezzünk és miről nem. Tudják meg tehát, hogy van közös fe­jedelmünk, osztrák császár és magyar ki­rály egy személybe!), és hogy Magyaror­szág e személyes unió szerződésbeli ere­jénél fogva az osztrák tartományoknak leü szövetséges szomszédja. Tudják meg, hogy a mondottak foly­tán Magyarországnak más közös ügye nincs a Lajthántuli tartományokkal, mint az, melyet a sanctio pragmatika kijelölt ; ez pedig mint mondám, a birodalom kö­zös védelme. A közös fejedelem és védelem közös kötelességül teszik, hogy Magyarország azonként, mint a Lajthántuli tartományok, gondoskodjanak : 1- szer A királyi udvar tartásáról. 2- szor A birodalom összes területének védelmi eszközeinek és költségeinek meghatá­rozásáról.­­Mindezekről pedig a magyar korona országai törvényekben régen gondos­kodtak. És akármit is mondjanak a cen­tralista urak, csak a fejedelem szava az irányadó, t. i. mit tehet Magyaország törvényeinek biztosítása és szövetségi szomszédságának fentartása mellett „a birodalom hatalmi állásának szilárdítása közös érdekében.“ A mondott szerződési kötelezettségből egyebek közt folyik : a) A közös uralkodó közös képviselete követei által a küludvaroknál, következő­leg az arra szükséges költségek kö­zös vi­selése. De itt is fenáll az országnak azon joga, hogy magyar ügyben, a magyar korona területét érdeklő kérdésben, csak a ma­gyar király magyar követei járhatnak el és azokat is a koronás fő csak az ország­gyűléssel való értekezlet előbocsátása után nevezi ki. Ennek folytán történt, hogy a török udvarnál volt a császárnak német, a magyar királynak magyar köve­te ugyanegy időben. Nem tudom, micsoda előnyöket szerez­tek a birodalomnak az által, hogy a du­nai fejedelemségekbe sem neveztek ma­gyar, hanem a körülményeket nem is­merő, és sem a magyar, sem a román ° «rro« » •'­aw 4«.^ A mondott szerződési kötelezettségből folyik : b) A hadsereg arányos kiállítása és kö­zös tartása. E kötelesség teljesítése alól a nemzet magát soha ki nem vonta, sőt adott oda is katonát és hadköltséget, hova köteles sem volt adni. Az e feletti határozás a nemzetet a királylyal együtt illette, úgy az 1848-ik évi mint az előtte való törvé­nyeknél fogva. E jognak a nemzet a bi­rodalmi kapocs vagyis a személyes— kez­detben ideiglenes — az örökösödési tör­vény és illetőleg a sanctio pragmatica óta a leány­ág fen­maradásáig elfogadott unió kezdetétől szakadatlan birtokában maradt és kétségbe sem vonatott soha. E közügyek eligazítási nehézségeinek a magyar törvények kijelölték az utat. A közös gazdálkodás közös romlás. Két külön háztartás külön gazdálkodást kivárnia még akkor is, ha az kikötve sem volna. A felebb megnevezett közügyeknek a birodalmi kapocs és hatalmi állás érde­kében megoldására mi kivántatik egyéb mint egy igazságos kulcs megállapítása, úgy, miként az Magyarhonban megye és megye s Horváth és Magyarország közt megtörtént? A régie de trois alkalmazása végett nincs szükség sem Reichsrathra, sem centralista szónokokra. A világnak minden tengeri hatalmas­ságai megtalálták a kulcsot, mily arány­ban kell p. o. a Sebesdén a szabad hajó­zást megváltani, a Duna torkolatának behomokosodását meggátolni , és mily arányban azon költségekhez járulni, me­lyeket a Dunahajózás közös joga meg­kíván. Egy igazságos kulcs megállapítása nem csorbítja senkinek sem jogát. Egy fél sem kényteleníttetik, hogy akár törvé­nyeit, akár érdekeit feláldozza, mindegyik maga ura marad saját házában. L—gb. Én tehát ki az ellenzéknek ez alaponi fellé­pési szükségét mulaszthatlannak tartom, és nem arra számítom a felszólalást, leend­ő többség, vagy nem, hanem arra, hogy nyilvánuljon a törvénytelenségnek rászalása, ha az ezer csa­tában elesett ezer egyedszer is — üdvözlöm tudósító urnak az a­d hoc gyűlés ellen nevemre tett felj egyeztetését. Azonban a tudósítás szelleme, elejti bár a szavaimba adott indítványt, de ellenérvei között igazságot kénytelen volt adni lényegének, midőn törvénytelenségnek kimondja az ad hoc gyű­lést, és cselekszik opportunitásból e szerint teljesen czért értem : indítványom lényege, hogy az ad hoc gyűléssel törvénytelenségbe megyünk, egyhangúlag kimondatott. Ennyit kellett akarnom, nem többet; azt, hogy ne legyen országgyűlés, mire a tudósítás szelle­me nevemmel czéloz, mint senki e hazában, úgy én sem akarhattam ; de azt, hogy nem csak az országgyűlés legyen törvényes,­­ hanem an­nak folyama alatt és előtt, maga az ország is legyen meg törvényesen, igenis akartam, akarja azt az egész ország, mert hitem szerint, valamint a korona eljárhatott az országgyűlési 48-ki 5-ik törvén­nyel, úgy a kormány is eljárhatott a megyéket illető törvényekkel, nem birtokon kí­vül, de birtokon belül, amely alapon a kormány bizalmat, támogatást kívánt, ugyanazon alapon bizalmat is osztania kelletett, nem pedig meg­tagadni, — ez volt nézetem fonala. Tudósító úr óvást közöl, és helyesen, mert az megtörtént, de ha már szereplést csatol egyes nevekhez, legyen az hű, minthogy az óvásnak is voltak ellenzői, azon szempontból, hogy ha az ad hoc gyűlés, óvásokra, és ezzel egyes tárgyról több tárgyakra, vitákra terjeszkedik, azzal az ad hoc­tól eltér, és h­a egyszer eltért, — tovább mennie — meddig a törvény engedi — nem csak hatósági joga s kötelessége — de következetesség­ teendője lett. Ily előzmények fejlettek ki a 4 dik octóberi bizottmányi ülés előtt: — mi volt természete­sebb, mint magában a bizottmányi ülésben azon episodnak bekövetkezése, melyet tudósitó egész leleményességgel felmutat, — különös —­ ismét csak nevemmel — de hűtlenül; — ugyanis, igaz azon indítvány, mit megnyirbálva nevemre ir, — igaz, a főispánynak rovására felrovott szólás­szabadság, és tanácskozási jog elleni mulasztása — lehet — hiszem úgy is van, hogy ezt a me­gyei egész közönség roszalólag érezte — de ké­rem tudósitó urat — nem mondta ön meg a lia-1701 IzívwifnnAn» J­­. V. ^ A OS' rést magam egyedül fejezhettem ki, — de csak akkor, midőn már más tárgy felolvastatása után úgy a szólásszabadságnak, valamint a tanács­kozási jognak megsértetése végrehajtatott job­ban kifejezte volna a közönség roszaló érzését tudósító úr, ha felszólal, hogysem azt reám hagyta, kinek személyével az apisod történt! Kérem e sorokat közöltetni, ennyivel tartoz­tam a tudósítás szellemének, irányának — és súlyának. Repetzky Ferencz. *­ V. ö. tegnapi lapunkban Csengeti Antal pro­­gram­njAt. S­z­a­r­k. His-terenye, okt. 10. A „Hon“-nak 231-ik számában B. Gyarmat­­ról r. 1. jegy alatt egy tudósítás jelent meg, — mennyire annak irányát, szellemét és súlyát fel­foghattam, minthogy nevemről annyi nyíltság­gal szíveskedett a hazai közönség előtt említést tenni, legyen szabad nekem is a történtekről szólni. Nem tehetek róla, hogy keblem úgy érez, gondolkozó erőm úgy van áthatva, miként el­lenzéknek lenni kell, és annak életét folytono­san felmutatni kötelessége, mert a társadalmak­nak törvényes jogai soha sem menekülhetnek meg a kormányhatalom támadásaitól. Képviselő választási mozgalmak. Eger, oct. 14. Egerben három követjelölt van, — Csiky, Kormos és Vavrik ur. Csikyt fölléptette a közbi­­rodalom, Kormos­t fiatal barátjai, és Vavrik urat a clerus. Csiky Sándort, és elvét nem csak mi, nem csak Eger, de ismeri az egész ország, ő elvünk képviselője, jogaink hű védelmező­je volt 1848 ban, 1861-ben, — és az­óta nem változott. Csikyben a megtörhetetlen magyart, hazafit, és jellemet tiszteljük, és — Csiky ragyogó poli­tikai múltjának, átadjuk bizalmunkat. A­mi pedig a megye intelligentiáját illeti (Hír­nök 233. sz ) épen a megye intelligentiája volt az, mely Erdélyi Józsefet, a megye volt alkot­mányos közszeretetben álló főjegyzőjét fölszólí­totta, hogy bár egyesek bizalma őt akrná egri képviselőül megválasztani, — Csiky Sándor, ez érdemeiben megőszült veterán követ ellen ne lépjen föl, és Erdélyi engedett a fölszólitásnak" pedig rajta kívül nincs senki a ki Csikynek méltó vetélytársa és határtalan bizalmunkra ér­demes lehetne. Kormos Béla tettre kész, előretörekvő fiatal ember, válhatik még belőle sok, de most az egyszer bocsássa meg nekem, barátjának, ha a képviselői állást illetőleg én is azt mondom, hogy még erre van idő. Vavrik Béla fiatal ember, Egerben a római jog tanára, a­ki ismeri, okosnak mondja, de mi­után olyanok, a­kik Vavrik Béla urat isme­rik, igen­is kevesen vannak, mert eddig Vavrik Béla úr a város közügyeive­ nagyon is keveset gondolt, polgártársaival összekeveredni nem akart,­­ a követség pedig eszébe nem jutván népszerűséget nem keresett, tehát Vavrik Béláról csak annyit mondhatunk, hogy : A programmját olvastuk, olvastuk, hogy a bi­rodalom nagyhatalmi állásáért törvényeinkből engedni kész, hogy pártolni fogja az egri vas­utat, nem akarja visszaállítani a robotot, meg­említi, hogy a papság lemondott a tizedről, mint jogtanár a törvényczikkeknek egy özönével lep meg, de annyi §. előcitálása mellett csodálatos, hogy a 20. §-ról megfeledkezett! — avagy ezt csak úgy száz alatt viszi fel az országgyűlésre ? Schaffner Titusz. N.-Sz.-Miklós, oct. 14. Torontálmegye alkotmányos­ főispánja beod­rai Karácsonyi László a 861-ki megyei állan­dó képviselő bizottmányt, a választó kerületek meghatározása és az országgyűlési képviselők választását intéző középponti választmány ki­küldése végett e f. hó 16-ikára Nagy-Becske­­rekre meghivta. A megyei értelmiséget pedig

Next