A Hon, 1865. október (3. évfolyam, 225-250. szám)
1865-10-22 / 243. szám
V * f 243 ik sz. Vasárnap, October 22. Előfizetési díj : Postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra . . .... 1 frt 75 kr. 3 hónapra......................................6 frt 25 kr. 6 hónapra .................................10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferencziek tere 7-dik szám 1-es emelet. Szerkesztő lakása : Országút 18-dik szám. 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI Kiadóhivatal: Pest, Ferenciek terén, 1. sz. földszint NAPILAP. Harmadik évfolyam 1865. Beiktatási díj : 1 hasábos ilyféle petit sora .... 7 kr Bélyegdij minden beigtatásért . . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések í többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnék fel. Az előfizetési díjalap tulajdonosszerkesztőjéhez küldendő. A gazdasági-, ipar- tiier,zárttermi és közlekedési rovat szerkesztőjének lakása: Szervita-tér, gr. Teleky-ház. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. r r Az országgyűlés közeli megnyitására vonatkozó több oldalról beérkezett kívánságoknak hogy elégtétessék , ezennel rendkívüli előfizetést nyitunk :»«*' ■” — el <■'<•«* ama Im» ■* S ■ [UNK] [UNK] Előfizetési ár e 2 hóra 3 forint 50 krajczár. Egyébiránt teljes számú példányokkal, October I-től kezdve, folyvást szolgálhat a kiadóhivatal. nA HON“ szerk. s kiadó hivatala. PEST, OCTOBER II. Politikai Szemle. (II.) A „Globe“ azt jelenti egy londoni távirat szerint oct. 20-káról, hogy királyi megbízás következtében Russell gróf foglalkozik minisztérium alakításával. A királynő valószínűleg a jövő héten tér vissza Londonba Balmoralból, hol jelenleg időzik. Az angol lapok 19-én többnyire gyászszegélyzettel jelentek meg. A részvét és sajnálat Palmerston halála fölött átalános. Azt „calamitás“-nak tekintik. Érintettük közelebbről, hogy Merode pápai hadügyminiszter elbocsáttatott, s ideiglen Antonelli bíbornok vette át a hadügyi tárczát. Merode 1860. május óta volt mint hadügyminiszter alkalmazva. Merode mellett elbocsáttatott Pisa bíbornok is, ki 1858 óta belügyminisztereskedik, s ezt Suaretti pótolja. A pápai kormány személyzetében más változásokat is várnak. Sartiges gróf, franczia nagykövet, Merode elbocsáttatása után mindjárt utasítást kapott, hogy tenne lépéseket kibékülés létrehozatala végett Róma és Florencz között. A német nagyhatalmak Frankfurtban történt fellépését illetőleg a félhivatalos „General Corresp.“ felvilágosító czikket közöl. A félhivatalos lap úgy állapítja meg a dolgot, miként a német nagyhatalmak lépését a frankfurti senatus ellenében előidézte a német képviselők gyűlésének minden jogi alap és fölhatalmazás nélküli politikai tevékenysége. Nemcsak joga, hanem kötelessége is minden német kormánynak, ennélfogva a német nagyhatalmaknak is, az iránt gondoskodni, hogy a német államok szövetségének kebelében semmi illetéktelen közeg általános politikai tevékenységet ne gyakoroljon, mint Németország képviselete. Azt sem lehet megengedni, hogy egyes német államok képviselői felhatalmaztatásukat az ország határain kívül önhatalmilag kiterjesszék,politikai képviselők minőségében tevékenységet fejtsenek ki, önkényesen összeüljenek, politikai határozatokat hozzanak s főként a szövetségi terület összeségére nézve fölhatalmazást igényeljenek maguknak, melylyel őket senki föl nem ruházta. Legkevésbbé lehet pedig megengedni, hogy az önmagát alakító képviselői gyűlés jogosultnak tartsa magát, állandó politikai institutio alapítására, mint ez a harminczhatos bizottmány alakítása által tényleg megkíséreltetett. A német nagyhatalmak annyival inkább felhíva érezték magukat az általuk tett lépésre, minthogy a legutóbbi képviselői gyűlés becsületsértőleg nyilatkozott azon két fejedelemről, kiknek hadcsapatai vannak helyőrségen Frankfurtban. Ausztria egyébiránt csak arra szorítkozott, hogy komoly intést intézzen a frankfurti senatushoz, egyszersmind azon reményét fejezte ki, miként a senatus tekintélye elégséges leene véget vetni a politikai mesterkedéseknek Frankfurtban. Német lapok azon közlésére, mely szerint a frankfurti senatus panaszt emelt volna a Német szövetségnél, azon észrevételt teszi a „Gén. Corresp.“, hogy bécsi illetékes körökben arról még semmit sem tudnak. Szükség esetében különben a nagyhatalmak dolga leend panaszaik további elintézését illő helyen végeztetni. Némely lapok azt állították — írja a „Debatte“, — hogy a német nagyhatalmak felhívást intéztek más szövetségi államokhoz is, vetnének véget a sajtó oly irányú kicsapongásának, melyet a frankfurti senatushoz küldött felszólításaikban rászáltak. A „Debatte*” úgy értesül, hogy Mensdorff gróf nem bocsátott ki ily felszólítást. Legújabb tudósítás szerint a frankfurti állandó polgári képviselet egyhangúlag oda nyilatkozott, hogy a senatus méltósággal és eréllyel szegüljön ellene a fensőségi jogai ellen intézett támadásnak és az önállósága elleni fenyegetőzésnek. A közös ügyek és a törvényrevisió. V. Brüssel, oct. 18. A politika tudománya azt tartja, hogy minden állam, legyen az erős vagy gyenge, kerülje el mind a cselekvő mind a szenvedő politikai beavatkozást és hárítson el népeitől minden ellenhatás] érintkezést szomszédaival. A bécsi kormányférfiak ellenben hetvenkedtek kinn, mint hetvenkedtek benn,kihívók lettek Magyarhonban, kihívók Némethonban, kihívók az olaszoknál és kihívók még az orosz ellenében is. Megsértették a magyar terület épségét, hogy viszont megértessék a lajthántult is. A keleti falat, mely a birodalomnak fő védsáncza és menedék-erődje volt, lerombolták, és összedőlt nyugati fala is. Miben különbözik a jelen osztrák állampolitika az előbbeni kísérletektől? Felhagytak ugyan a germanisatióval, sőt már fel a jogeljátszási columbustojással is. De még nem tudjuk, hogy a közös ügyek iránya hova vezetend. Legtisztább megoldás: a tisztán szövetségbeli. Minden más tér, minden más kapocs, mely által a közös titek czime alatt bármi néven nevezendő kormányzati vagy törvényhozási közösség megállapittatnék, csak a pátensek circulus vitiosusa; megszorítja az alkotmányos jogkört, a birodalomra pedig a külbonyolódás és diplomatiai beavatkozás csapásait fogná hozni. Eddig a diplomatia beérte a nem német tartományoknak a német szövetségbe való befoglalása ellen felszólalni, majd következnék a közös ügyek általi amalgamizatio ellen való óvástétel. Ha a közös ügyek az országot az osztrák tartományokkali egyesítésre vezetnék, az csak rejtélezett volna, melyen oda érni törekednének, hová a dresdai conferentia tervével érni akartak. Hogy Európa a februári pátens ellen fel nem szólalt, azt az 1861-diki országgyűlés erélyes és hazafias fellépésének köszönhetni. Az ausztriai birodalom német szövetségkivüli tartományaival a német birodalmi politika serpenyőjébe valami 23 millió lakos vettetnék, amit Európának egy országa sem venne egykedvűen. Európa az osztrák birodalmat „in statu quo** fel kívánja ugyan tartani, de féltékeny rá, hogy hatalmát kiterjessze, valamint azzal sem gondol, ha a birodalom egyik része a másikat rontja, és ebben őtet Oroszország saját javára még segítette is, mert gyenge Magyarországgal Ausztria is gyenge. De mihelyt a Schwarzenberg Bach kormány Magyarországot a többi nem német tartományaival a német szövetségbe bevehetőnek gondolta, azonnal a „ne tovább** hangzott az európai diplomatia sürgönyei és jegyzékeiben. Schmerling azt, mit elődjei a németszövetség oldalútja által el nem érhettek, a Schottentho” mellett gondolta elérhetni, akkor már a diplomatiának nem volt szüksége jegyzékre, elküldte azt Magyarország maga 1861-ki országgyűlésének feliratában. Mióta a fejedelem Pesten járt, a nemzet kiegyezkedni kíván. A kiegyezkedés nyilvánított érzelmeit csak a bureaucratia és külellenség kiséri kaján szemekkel* de mielőtt tudnók , mi a kiegyezkedés vet távola, ne beszéljünk törvény revisióról, ha ki nem mutatjuk a törvény hiányát, s nehogy „közös ügyek** alatt már most magokat a „pátenseket** becsusztassuk, | mint becsusztattak a „közös érdekek“ alatt a „közös ügyek.** Azon joggal, melylyel valamely törvény megalkottatott, ugyanazon illetékességgel és joggal meg is lehet azt változtatni, vagy el is törölni, csak tudni kell, ha állithatni-e jobbat helyébe ? Az 1861-ki orszggyülés egyhangú ,,nemu szava oly megdöbbentőleg és rázkódtatólag hatott Európára,mint 1741-ben a „moriamur pro rege nostro“. A fejedelem a trón és a haza érdekében szerencsére megemlékezett , hogy nem kabineti parancsok, nem titkos izgatások, és utasítások, sem a mielőtlen elemek szenvedélyeinek felkorbácsolása de még kevésbé kormányzati önkény eszményei építhetnek és tarthatnak fel birodalmat; megemlékezett , hogy a történelmi és nemzeti alkotmányjogok iránti tisztelet volt az, mely megnyerte a magyar hit csatlakozást, és mely viszont megszerezte a nemzetnek ,,a nemes hit és nagylelkű“ történelmi czimet a királyok leirataiban, és hogy végre a nemzet szeretete, nem pedig az uralkodni vágyó udvaronczok szentségtelen támadásai biztosította a dynastiának a trónt , a örökös tartományokat pedig megmentette a feloszlástól. Most már úgy áll a kérdés: miről transigálhat a nemzet, hogy sem önjogait ne csorbítsa, sem másét ne bántsa, a birodalom hatalmi állását retablirozza, Európa beszólását pedig kikerülje? Nem transigálhat az állami önállásról, mely független törvényhozás és önkormányzatban nyilvánul. Nem a magyar terület és korona jogairól, integritásáról. Nem a katonai ujonczok kiállításáról, nem az adóügyről. Nem az egyház és tanügyről, nem a magány viszonyok mikénti elrendezéséről. Nem a magyar hitel, jegybank ügyeiről. Nem a csatorna, vasút, távirda és kereskedelmi ügyek rendszeréről,*) hiszen nemde minden intézkedés törvényhozás és kormányzat utján úgyis csak a fejedelem és nemzet közös megegyezésével jött és jöhet létre? Mindaddig pedig,mig Magyarország határaira szorítkozik a magyar törvény, másnak mint a királynak beszólása nincs. A birodalom másik részének adott bármi odrognak érvényessége csak a Lajtháig terjed. Minden kérdés megoldásának sarkpontja a gyakorlati kivitel. A közös érdekeknek melyeket a sanctio pragmatika és az 184718-ki III. törvényczikkely után minősitettem, csak egy gyakorlati megoldása van, és azért, csak afelett lehetséges a transactio és minden ami vele jár. Az pedig egy kulcsnak arithmetikai arány szerinti megállapításából áll. A sok statistikai bureaunak, a sok felmérésnek, népszámításnak és adótárgyi összeírásnak eddig még mi haszna sem volt. Egy internationális bizottmány a sok tabellából talán csak tudand egy összehasonlító képet adni, mely aztán az illető törvényhozások és a közös fejedelem ítélete alá bocsáttatnék. A kulcs semmi egyéb, mint verificált és elfogadott statistikai számok és arányadatok, mint p. o. a katona-ujonczok kiállítása eseteiben katonai bizottmányok által az országgyűlés elébe terjesztettek. L.gh. A bécsi lapok szecsléje. (f.) A „Wiener Abendpost“ félhivatalos szójárásokból szőtt czikket hoz oct. 20-dik napjának dicsőítésére. A czikk értelme oda megy ki, hogy az eddigi kísérletek az alkotmányosság után *) E kérdés körül legújabb időkben, intra et extra muros, szándékosan és akaratlanul támasztott eszmezavarból hogy legalább a saját magam véleményét kiszabadítsam , kénytelen vagyok a következő nézeteimet kimondani. Több rendbeli fentebb elősorolt ügyekben az osztrák tartományokkal, érdekviszonyok által tanácsolt öszhangzatnak egymás emelésére szolgáló egybevágásnak, közös czélra törekvő szabad iránynak, kölcsönös ellenőrzésnek, igazságos felosztási kulcsnak szükségességét én sem tagadom ; valamint azt is érthetem, ha e viszony rendezése, egy szövetségi commissióra bizatik; de határozott nézetem van az iránt, hogy e szövetségi commissio határozatainak, intézkedéseinek, törvényerőre emelését csak az országgyűlés és a magyar király eszközölheti Magyarországra nézve, s még azon esetben is, ha a kibontakozás mulhatlan alapjául az követeltetnék, s el is fogadtatnék, hogy a magyar országgyűlés kiküldött commissióját teljhatalmával ruházza fel, e teljhatalomnak csak a speciális esetekre való hatályát hinném lehetőnek, a jövendőket kötelező törvény czikk erejű minőség nélkül. J.M. csekély sikert eredményeztek, s most az alkotmány részleteinek megalapitása a népek szabad kiegyezkedésére van utasítva. — Ugyane lap rövid kivonatokat hoz lapjaink utóbbi czikkeiből; ezúttal észrevétel nélkül. Ki az országok és tartományok törvényes képviselője ? Ezen kérdésre az „Oesterr. Ztg”‘ igy felel: „Közvetlen a sept. manifestum kibocsátása után, a lapok a patens egyik pontját homályosnak találták, állítván, hogy azt különbözőleg lehet értelmezni. Ugyanis azon okmányban ő Felsége fentartja, hogy a keleti királyságok országgyűlései tárgyalásainak eredményét, ha azok a birodalom egységével és hatalmi állásának követelményeivel megegyező módosításokat ajánlanának , legfelsőbb végelhatározása előtt a többi országok és tartományok törvényes képviselői elé terjesztendő, hogy ezeknek hasonló nyomatékú igényeit is meghallgassa és méltányolhassa. „Kik ezen törvényes képviselők? Ezt kérdi még ma is a bécsi naiv journalistica. Véleményünk szerint épen nem oly nehéz ezen titok kulcsához jutni, s csak az kell hozzá, hogy az ember a Reichsrath statútumot (a febr. 26-ki pátenst) olvasta s egy kicsit éltette legyen. Azon pátens szerint a tartományi gyűlések vannak képviselve, tehát a következtetés világos,hogy csak is a tartományi gyüléseklehetnek az itt értett törvényes képviseletek. Egészen megfoghatlan, mint tűnhetett fel valamely más értelmezés; s ha a bécsi lapok annyira mentek, hogy azt mondanák, a kormány maga sem tudja, kit kell a „törvényes képviselet“ alatt érteni? az ember csak azon csodálkozhatik, váljon a bécsi lapok könnyenhivősége vagy tudatlansága lehet-e nagyobb? (Ha az „Oesterr. Zig“-nak e czikkében félhivatalos közleményre találtunk, akkor már el van határozva, hogy a kormány a magyar és horvát országgyűlés határozatait a lajthántúli tartományok gyűlése elé terjesztendő Mindenesetre correctebb eljárás, mintha a sistírozott Reichsrathot, ad hoc ismét rehabilitálná. A tartományi gyűlések azonban valami nagyon is döntő szavazattal, e kérdésben, már csak azért sem bírhatnak : — először, mert ahány van, annyi külön véleményt adhat ; Velenczét pedig hihetőleg meg sem kérdik. Másodszor, maga a septemberi manifestum is csak annyit mond, hogy ezen gyűlések hasonló nyomatékú igényei meghallgattatni és méltányoltatni fognak. Tudjuk, minő különbség van az osztrák constitutionalis lexicon szerint a döntő szavazat megadása, és a méltánylás között. A „Würdigen“ szó itt épen azon szerepet játsza, mint az octoberi diplomában a „Mitwirkung“ szó a „Zustimmung“ helyett, mely csak a februári pátensben fordul elő. — Öt évi alkotmányos élet! A „Debatte“-t oct. 20-dika, ily érzelmekre fakasztja : „A közelebb lefolyt időket, csak keserű gúnnyal nevezhetjük öt évi alkotmányos életnek. „Eközben jött ránk a merev centralisatio, a bureaucratia gyámkodása, az opportunitás tana, az alkotmány-eljátszás elmélete, s mindez győzelmi pompával tartá bevonulását a birodalomba. A nyomok, miket mily gonoszul hátrahagyott, bizonyítják, gazdálkodtak köztünk. Mindent lábbal tiportak, a jogérzelmet lebilincselék és földre verték. A szenvedély horda körül gyújtó fáklyáit, s a bizalom ijedten futott el. E pillanatban a népek szegényen és kifáradva állnak a választási szekrények elé, s csak romokat látnak maguk előtt. Itt egy alkotmányt, mely elszunyadott : ott egy másikat, mely még nem ébredt fel. Itt oly alkotmány-forma van, melybe egy Pygmalion sem lehelhet többé lelket és életet: ott egy életteljes eszme, mely még most keresi életképes alakját. (Meg van annak lelke is, formája is.) Ma ismét oct. 20-ra viradtunk. A behozott rendszer sokat vétkezett e nap ellen. Sem Goluchowski, sem Schmerling nem fogták fel e nap értelmét. A büntetés bekövetkezett, a rendszer romjai magukkal sodorták a vezetőket. (Hová? a kövér nyugdíjasok, meg más nyugalmasabb hivatalnokok sorozatéba.) Ezek ma már nem léteznek, s nekünk nem velük van többé dolgunk. „ A pálya nyitva van. Nemcsak fogunk de kötelességünk is arra lépni. Ami Goluchowski hideg keze alatt megmerevendett, a mi Schmerling elméletei alatt elnyomorodott, azt most a nép szellemének gyümölcshozó lehelete felébresztheti.“ A „N. fr. Presse“ izgatásai a nemzetiségek ellen. Nevezett lap írja :’ „A csehek, horvátok, magyarok, lengyelek, slovenek, ruthének, azt hitték, hogy az ő követeléseik méltánylása nélkül, az alkotmány, lehetlenség. De kérdjük : lehető-e oly alkotmány, mely a németeket fogja kielégítlenül hagyni? (Ha a németek alatt azokat értjük, akik Bach-Schmerling alatt minden más nemzetiséget német járom alá vetettek, az ily németek kielégítése, nem lehet egyik nemzetiségnek sem czélja.) „Talán épen a német elem képezi Ausztriában a páriák faját? Vigyázzatok (ti nemzetiségek), mert semmi egységes eszmét nem vagytok képesek teremteni, ha mi németek távol maradunk. ” (Kérjük alássan, számlálja elé a „N. fr. Presse** hány német vonta már eddig magát a passivitás sötétébe, a pensionáltakat és más hivatalokba áthelyezetteket kivéve? — Hogy Kinsky gróf kilépett a Staatsschuldencommission-ból, ez még ugyan csak tűrhető martyromság. Schmerling úr másként gondoskodott az alkalommal, hogy az embernek csak egy meggondolatlan szavába vagy betűjébe kerüljön a vértanuk koszorúját elnyerni. A „N. fr. Presse“ akkor beszéljen a német nemzet visszavonulásáról, ha beamtereinek rémséges nagy hada, egy szép reggelen követné a példát, melyet a magyarok 1861- ben adni tudtak. Ez esetben elhinnék, hogy csakugyan búsulnak, haragusznak. De amikor csak az a bajuk, hogy nem falhatják fel a többieket, az oly jajgatásokra nem sokat adhatunk.) A czikk vége így hangzik: „Igaz, hogy sajnálni lehet a német párt ily lassúságát, de a külsőt ne tekintsük a dolog lényegének. A német nem pengeti sarkantyúját, és nem használ bajuszkenőt. — A német nem játszik czamarákkal atillákkal, de azért érdekli a politika. Ti (nemzetiségek) csak hogy nektek legyen igazotok a politikai harczban mindent leromboltok : a német ennél valami magasb jogot is ismer. Rá nézve nem mindegy, ha a birodalom tönkre is jut. Mi gondolok nektek Ausztriára ! Ti csak Magyarországra, Csehországra, Horváthországra, Galicziára gondoltok. Ausztriára csak a német gondol. (És igen sok német csak azért, hogy a többi nemzetek fölött uralkodjak: ha ezen élve hiányzik, aligha hamar el nem feledi Ausztriát s gondol nagy Németországra! — soha szemrehányást méltóbban visszavetni nem lehet, mint épen ezt.) Következik a fenyegetés. „És nagyon is jó rátok nézve , hogy Ausztriában a német csak Ausztiára gondol, és nem követi példátokat, hogy ő is Németországra gondolna , mert ez esetben a ti pc. diploma ünnepélyeiteket nagyon is szűk körben (a börtönben) tartanátok meg. (Ennek értelme : vigyázzatok magyarok, csehek, horvátok, stb., mert ha mi megharagszunk, leszünk egyszerre Nagy Németország, s akkor 40 — 45 millió lévén, titeket dissentereket, a kik nem akartok meghóditott nemzetek lenni, majd megtanítunk a börtönben móresre, mint kell engedelmeskedni uraitoknak! Beválni Nagy-Németországba ? kiváncsi volna az ember, kivel s kinek vezérlete alatt? Lám, lám, mire nem képes még ez a tizenhárom próbás hű „ Grosz- Oesterreicherthum!”) Képviselő választási mozgalmak, Székesfehérvár, oct. 19. Bátor vagyok az oct. 19-ki „P. N.“-ban megjelent czikkre az igazság érdekében némely észrevételeket tenni. Gróf Batthyány István 61-diki képviselője e városnak csak oct. - én kelt eredeti telegramm szerint mondott le a képviselőségről, és Zsömböry Ede pártja már oct. 1-je előtt kitűzte nemzeti lobogóit, és Detrich Zsigmond 61-iki képviselőjelölt nyilatkozata oct. 5-dikén jelent meg a választó közönség között. Gróf Batthyány ezután, oct. 11-ki eredeti levele szerint is, családi körülményeinél fogva a képviselőségről ünnepélyesen lemondott. F. hó 14-ikén gróf Batthyány városunkon keresztül utazván, személyesen is lemondott, és a képviselő megválasztását a választók jogérzetére bízta. Zsömböry Ede követjelölt prograiumja a választókhoz oct. 7-én kelt.