A Hon, 1866. február (4. évfolyam, 25-47. szám)

1866-02-23 / 43. szám

43-ik sz. Péntek, február 23 Előfizetési díj: Postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra.......................... 1 frt 76 kr. 3 hónapra............................... 5 frt 25 kr. 6 hónapra...............................10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdheti, s ennek bármely napján történik is, mindenkor­ a hó első napjától fog számíttatni Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám 1-ső emelet. Szer­kesztő lakása : Ország út 18-ik szám 2-dik emelet. Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén, 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Negyedik évfolyam 1860. Beiktatási díj : 7 hasábos ilyféle petit sora 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb feltételek alatt vétetnek fel. Nyilt-téri 5 hasábos petit-sorért . 25 kr. Az előfizetési dij a lap kiadó hivata­lához küldendő. (Ferencziek tere 7.sz földszint.) E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. F *3­8 T, FEBRUÁR Politikai Szemle, (I). A hamburgi „Börsen Halle“ bé­csi levelezője azt állítja, hogy ottani kor­mánykörökben nem sokat tartanak az orosz seregmozgalmaktól. Néhány nap óta — írja az idézett lap levelezője — rendkívül sokat beszélnek állítólagos orosz seregöszpontosításokról az osztrák és a dunai fejedelemségekkel szomszéd határokon. Bécsi kormányi körökben eddigelé még nincs ok a netán valóban megtörténendő orosz seregmozgalmak miatt nyugtalankodni; a dunafejedelem­­ségi viszonyokat sem tartják oly fenye­getőknek, hogy ott különös eseményeket lehetne várni. Ha azonban orosz részen a dunai fejedelemségekben valami inter­ventión c­élzó szándék léteznék, Szent Pétervárott bizonyosak lehetnek az iránt -- végzi az idézett lap levelezője , hogy az eshetőleges kísérlet végrehajtásánál nem csak Ausztria, hanem fél Európa álland vele szemben , mint 1854­ és 1855-ben (?) A Düsseldorfban megjelenő „Rheinische Zig“ a porosz-orosz udvari párt ábrándjának tekinti a vélt orosz interventiót a német herczegségi kérdésben. Ausz­tria nem engedi magát Holsteinból kiszo­­ríttatni, sem a személyi (dynastiai) unió, sem az oldenburgi örökösödési igények felmelegítése által. Bécsből 19­ dikáról távirják a berlini „Börs. Zig“-nak : „A ma megjelent reg­geli lapok közlik, hogy egy porosz jegy­zék érkezett ide, melynek czélja a két herczegség Poroszországgal való szemé­lyi uniójának létrehozatala.“ Az idézett lap ezen távirati tudósításra ezt jegyzi meg : „Mi e hírt, mint osztrák lapok je­lentését, természetesen nem hallgathattuk el, de nem hiszszük, hogy az alapos vol­na, mert a szóban forgó jegyzék, saját értesülésünk szerint, még e pillanatig nem indíttatott el, minthogy addig nem szándékoznak döntő lépé­sekre átmenni, míg teljesen meg nem győződtek Franczia­­ország magatartása iránt.“ A „Köln. Ztg.“ berlini levelezője e hó 19-éről írja: „Az utóbbi osztrák-porosz sürgönyváltás következtében élénken vi­tatják politikai körökben azon kérdést: váljon Poroszország teend­ e és minő lé­péseket a kérdés további megoldása vé­gett. A nézetek eltérők. A rögtön bekö­vetkezendő komoly összeütközést több­nyire még kétlik, de a szóharcz nehezen fog megszűnni a két kabinet között. Érde­kes a német középállami körök felfogása, melyek részint a Magyarországgal való kibékülésre spekulálnak, részint arra, hogy ha komoly összeütközésre kerül a dolog, Ausztria biztosítani fogja állami létüket, mint ez már egyszer 1859. februárban, az olaszországi háború előestéjén történt. Arra is számítnak, hogy Ausztria szük­ség esetében az ügyet európai kérdéssé teheti, mire a nyugati hatalmak kétségkí­vül kezet nyújtanának, így tekintik a helyzetet német középállami körökben.“ „Egy nép, melynek akarata van.“ „La Presse“, Girardin lapja, e czím alatt következő tanulságos czikket közli a schleswig-holsteini kérdésben : „Jóllehet a herczegségek ezen meghatá­­rozhatlan kérdése utoljára riodalmassá válhatik, mindazáltal annak oly jelenté­keny esélyei vannak, melyeket föl kell tüntetni. Ezen kérdésben nyilvánul főként egy nép állandó akaratának döntő actiója. „A herczegségek ezen kis népe rég idő óta követeli autonómiáját. 1848-ban föl­kel. Jogkövetelései elfojtatnak. Megma­rad követelése mellett. „A kérdés diplomatiai alakot vált a londoni conferentiában, de az nem vezet egyébre, mint egy sükertelen nyilatkozat­ra. A nép folyvást kitart. „Végre a nemzeti vágyak ezen kitar­tása háborúba sodorja Ausztriát és Po­­roszor­szágot Dánország ellen. De a meg­oldás , melyet e háború és a gasteini egyezmény eredményez, nem teljes. A herczegségek népsége folyvást ragaszko­dik követeléséhez. „Poroszország be akarja keblezni a fölszabadított területet. A nép kitartólag teljes függe­tlenségét akarja, általa válasz­tott fejedelemmel, s Poroszország kény­telen visszavonulni, s változtatni bekeb­­lezési álmait. „Nem a bekeblezés az többé, mit Po­roszország akar, hanem valami kiegyez­kedés a személyi unió alapján. S a nép még tiltakozik ! Népgyűléseket tart, kivo­­natait formulázza az altonai nagy nép­­gy­űlésben, s Bismarck urat még gondol­kodásra birja. Világos, miként ezen kitar­tás következtében végre övé leend az utolsó szó: „Ez a végzet törvénye. Az utolsó győ­zelem mindig a jogos kivonatok, népszerű jogkövetelmények, az általános szavazás mellett van, mi csak új elnevezése a k­ö­z­­véleménynek.“ Országgyűjtési tudósítás. A felsőház ülése febr. 22-én. Az ülés 11 órára volt kitűzve ; az el­nöki csengetyű V. 12-kor szólalt meg. Elnök: A mult ülés jegyzőkönyve közbejött akadály miatt, a jövő ülésben fog felolvastatni ; a mai jegyzőkönyvet vezetendi S­z­­­á­v­y főispán, a szónokokat gr. Károlyi Gyula fogja följegyezni ; napirenden van az ő felsége trónbeszédé­­re küldendő válaszfelirat. Cziráky János gr. : Talán előbb a trónbeszédet kellene felolvasni. Elfogad­­tatik. S­z­­­á­v­y a feliratot lassú­ pontosság­gal felolvassa, a ház tagjai kezökben tartva a nyomatott trónbeszédet, figyelme­sen kisérik a felolvasást. A trónbeszéd után nyomban a felirati javaslat olvastatott fel hasonló gonddal, és figyelemmel kisérve. Ezen felolvasások után feláll Károlyi György gr. s röviden elő­adván: „A felirati javaslat magában fog­lalja mindazon elveket, melyek a mostani válságos időben a nemzet jogos kívánal­mait képezik ; benne foglaltatik a prag­matica sanctionali elismerése, mint kiin­dulási pont, ennek folytán a Szt István koronája tartományainak épségben tar­tása ; ki van benne fejtve továbbá a jog­folytonosság ; egy magyar minisztérium felállítása, a municipiumok helyreállítása:“ indítványozza, hogy a ház fogadja el el­vileg s egész terjedelmében a felirati ja­vaslatot, fentartván hozzá­szólási jogát a részletes tárgyaláskor. (Helyes ! elfo­gadjuk !) Ranolder püspök következett a fel­jegyzett szónokok sorában, s fel is állt; de mindenfelől „elfogadjuk! elfogadjuk“ hallatszék, s a püspök m ur szó nélkül leült, jeléül, hogy a szólástól eláll. Utánna Papp Szilágyi g. e. püspök állt fel. Mindenfelől hangos „elfogadjuk“ A szónok kezével olyan „ej mit“-féle gesti­­culatiókat csinálva — utóbb pár szó­val kinyilatkoztatta, hogy neki van­nak kifogásai a felirati javaslat ellen, de miután a ház azt elfogadni akarja, ha a többi szónok eláll, ő is eláll a szólástól, hanem a részletes tárgyaláshoz föntartja hozzászólási jogát. (Azonban mint a kö­vetkezés megmutatta, nem szólott a rész­letekhez sem.) Elnök felszólítására a ház felállással elfogadván Károlyi György gr. indít­ványát, következett a részletes felolvasás. Károlyi Gyula gr. jegyző olvassa újra a felirat-javaslatot, minden megsza­kítás nélkül egészen a 13-ik bekezdésig. Károlyi György gr. a feliratjavaslat 13. czikkelyének kezdetén, melyigy szól: ,De bármily nagyok legyenek ezen ne­hézségek, annál biztosabban reméljük mégis azoknak leküzdését­, ilyen módosí­tást indítványoz : ,,azoknak a s a­n­c t i­o pragmatika értelmébeni leküzdé­sét.“ Továbbá ugyanezen bekezdés vége felé ezen kitételt , , Magyarország törvé­nyes állásában­ igy javasolta változtatni : „törvényes önállásában.“ Rudits József báró bácsi főispán a „sanctio pragmatika“ beszúrását fölösle­gesnek tartotta, de véleménye visszhangra nem talált, gr. Károlyi módosításai elfo­gadtattak. A 18-dik bekezdés ezen kitételében: „törvényes magyar kormányzatnak mi­nél előbbi szervezését“ az utóbbik szó he­lyett „felállítását“ ismét Károlyi György gr. javaslotta alkalmazni. Elfo­gadtatott. Több észrevétel nem tétetvén Elnök kitűzi a kérdést: elfogadja-e a ház a felira­ti javaslaltot a szövegében imént kijelölt s helyeslett változtatásokkal é­s a ház felál­lásával jelentvén ki elfogadását, az hatá­rozattá vált. R­é­v­a­y Simon indítványozta illedéki tekintetből, hogy a felsőház a képviselő­házzal közölje a feliratot tudomás végett. — Bevett szokás szerint a ház jegyzője által meg fog történni. Elnök azon nyilatkozatára, hogy ti felirat le fog tisztáztatni, s az átnyujtás módja majd azután lehet tanácskozás tárgya Károlyi György gr. azon megjegy­zést tette, miszerint időkimélésből azonnal át lehetne ezen dolgon esni. (Átalános helyeslés.) Szinte meglepő jelenetnek lehetne mon­dani, hogy a főrendek háza, a komoly tárgy szőnyegen forgása alatt higgadt kedélylyel, minden szószaporítás nélkül, méltóságteljes hangulatban csaknem al­tom sib­bat, egész a határozat kimondá­sáig, s a­midőn a dolog alárendelt mellé­kes része, a felirat átadásának módja ke­rült kérdés alá, oly élénk szóváltás fejlő­dött ki, mintha valami sarkalatos alkot­mányfejezettel egyensúlyi dolog volna az, hogy 5, 10, 50 vagy hány tagú legyen az a küldöttség, melyet valaminek végre­hajtására bizalmával megtisztel a ház. A véleményváltás részletezésébe nem bo­csátkozhatunk a helyszűke miatt. Részt vettek benne: Cziráky János, Pálffy J. Széchen Antal, Festetics György gró­fok , b. Messnil , Radvánszky, Rudics főispánok stb. Végre Cziráky gróf indítványára az elnök által p­r­o­p­o­n­ál­­­an­d­ó és vezetendő tagokból álló kül­döttségnél állapodtak meg. Elnök a magas megbízatást kódoló tisztelettel elfogadta s a következő tago­kat proponálta : Mailáth Antal gr., Simor János győri püspök, Szögyényi László főispán, Tom­­csányi József főisp., Széchen Antal gróf, Pálffy József gr., ifj. Ráday Gedeon gr., Károlyi György gr., Károlyi Gyula gr., Zsigray Fülöp gr., Siaguna András b., g. k. érsek, Erdődy Sándor gr. Ezen tagok egyhangúlag elfogadtat­ván, Széchen Antal gr. még pártolólag szólalt fel Rudics József b. abbeli nézete mellett, hogy a ház tagjai közül mások is csatlakozhassanak a küldöttséghez, mely nézet ellen senki se tett ellenvetést. Ezzel az ülés eloszlott. A beszéd közben többszörösen kitört helyeslés, a perczekig tartó éljenzés, a lelkesedés, s meggyőzhettek mindenkit arról, hogy Deák Ferencz által ma csak­ugyan az egész nemzet szólott. A beszédet csak jövő számunkban kö­zölhetjük, s nem rajzoljuk tovább a ha­tást, melyet előidézett, mert arra tollunk gyenge. A beszédet követő 10 percznyi szünet után a ház sürgette a szavazást, azonban a szólók sorában He­dry Ernő követke­zett, s nem állott el a szótól. Azt hiszszük, mindenki meg fogja bocsátani, hogy a háznak a föntebbiek után nem volt tü­relme egy semmit mondó beszédet csend­ben végig hallgatni. Hedry úr sietett is beszédét befejezni, kijelentvén, hogy Bar­tal és gr. Apponyi módosítványait pár­tolja. Holnap d. e. 10 órakor ülés, s a vita folytatása. Az alsóház febr. 22-iki ülése. A tegnapi ülés jegyzői folytatják ma is működésüket. A mult ülés jegyzőkönyvének hitelesíté­se után az elnök jelenti, hogy b. Kemény Gábor és Dánffy Károly gyulafehér­vári képviselők benyújtották megbízó le­veleiket. A ház lelkes és hosszantartó éljenekkel üdvözölte a Királyhágón túlról legelébb megérkezett képviselőket. Sebestyén László pozsonymegyei galánthai képviselő szintén benyújtotta megbízó levelét. E megbízó levelek az állandó igazoló bizottmánynak adattak ki. Folytattatott erre a részletes vita a felirati javaslat 31. és 32 dik szakasza felett. Gr. Széchenyi Imre egy rosz ma­gyarsággal elmondott beszédben a sub­­jectivitásból az objectivités magasabb pol­czára kíván emelkedni. Bartal módosít­­ványát, mint a­mely, az ő véleménye sze­rint, a kiegyezkedés útját előkészíti,­­ egész kiterjedésében elfogadja. Utánna szólt Jókai Mór. Beszédét közöljük egész terjedelmében, s itt csak annyit jegyzünk meg, hogy a ház azt élénk figyelemmel kisérte, s valamint közben is többször, úgy végén is hossza­san nyilvánította helyeslését. Gróf A­p­p­o­n­y­i György hosszasabb beszédben Bartal módosít­vány­át pártolja, s egyszersmind saját toldalékét indokolja. Beszédét közöljük egész terjedelmében. Erre a szójegyző Deá­k Ferencz nevét olvassa. Nagyfontosságu beszéde esemény az országgyűlési tárgyalások eddigi folya­mában, s esemény lesz örök időkre az 1865. dec. 10-én megnyitott országgyű­lés történetében. Illustratioja e beszéd a felirati javaslat­nak. Felelet minden, b­ármely oldalról töhető kérdésre. A haza bölcse szólott, s szólott általa az egész nemzeti képviselőház február 22-iki üléséből. Jókai Mór. Én a válaszfelirati javaslat 31-ik és 32-ik pontjait, úgy a­hogy eredetileg szövegezve van­nak helyeslem és elfogadom. Ennélfogva a Bartal György képviselő úr ál­tal ajánlott módosítványokat nem pártolhatom. Sőt előttem még az is pörös tárgynak látszik, hogy e két beiktatásra ajánlott pont módosítvá­­nyi czímre jogosítható-e , miután e két pontot saját felfogásom szerint, mind különösen azon t. tag kérvényének tüzetes magyarázata után inkább tekinthetném egy külön válaszfelirati ellen­javaslat magvának, mint a jelen válaszfelirati ja­vaslat módosítványának , minthogy ez nem mó­dosít , de az egész felirati javaslat tekinteté­ből annak elveivel ellenkező elveket von le. A felirati javaslat elve az, hogy ami jogszerű az az egyedül lehetséges is;a módosítvány szelle­me pedig az, hogy ami lehetetlennek látszik, annak jogszerűségéből is eleve engedni múlha­tatlan. Elvesztett időnek tartanám, a­melyet a ház­ban még a jogosság kérdésének kifejtésére for­dítanék ; úgy hiszem, a­kit e szempont felől fel nem világosíthattunk, az már nem is engedi ma­gát felvilágosítani. Azért én elfogadom ugyanazon helyet és fegy­vert, melyet az ellenvélemény vitatói választot­tak maguknak, s azt állította, hogy nemcsak a jogszerűség theóriása, de a jogfeladás lehetetlen­ségének empúriája is a mi részünkön van. Bocsánatot kérek a t. háztól, hogy az iránt nem biztosíthatom, miszerint rövid fogok lenni, mert a t. képviselő úr által előhozott védokek sokkal tágasabb tért kerítenek be, minthogy azt kevés lépéssel átmérhetném, azért kérem becses türelmüket, hogy e téren szíveskedjenek kö­vetni. A tisztelt képviselő úr igen szép dialecticával s tagadhatatlanul buzgó heven szivü lelkesedés­sel vezet végig bennünket a lehetőség és szük­­­ségesség határai között, s midőn én egy részről czéljainak tisztaságát kétségbe nem hozom s mind hazafiai mind alattvalói hit érzületeiről meg vagyok győződve,hasonló elismerést kívánok tőle részemre is, a­ki a lehetőségeknek és szük­ségességeknek más útjait látom magam előtt. Tisztelt képviselő­társunk kimondja, hogy a felelős miniszteri rendszernek barátja , hanem annak alkalmazását föltételezi attól, hogy or­szággyűlésünk előbb vizsgálja át az 1848 iki III. és IV. czikkelyeket s a nádori hivatal, a bi­rodalmi had és pénzügy kezelése fölött hozott törvényekre nézve előlegesen intézkedjék oly­­képen, hogy Magyarország önállása a birodalom hatalmi állását meg ne gyöngítse. Tehát ez a vitatott kérdés sarkpontja, hogy lehet-e közös uralkodónk több koronái alatt egyesült országok complexumának egy erős hatalmasságot képezni, és minő feltételek alatt ? Az első kérdésre ex principio igennel fe­lelve , áttérek a második kérdés elemezé­sére : minő feltételek alatt ? Az osztrák hagyományos politika mindig oda törekedett, hogy a külön koronák alatt álló or­szágokból egy erős német nagyhatal­mat alakítson. Ez államnak módjában van v­á­­lasztani a két minőség között : lehet német hatalom, lehet nagyhatalom-­, de e ket­tőt e­g­y­ü­tt beírhatnia, nem adatott. Teheti azt, hogy egy német b­u­r­e­a­u­c­r­a­­fiával áthatná minden országait, és akkor len­ne német hatalom, de nem lehet nagy­hatalom, mert minden pénzerejét a köze­gek f­en­tar­tá­s­ár­a, minden haderejét a közegek sérthetlenségének megőrzésére kell fordítnia; külső actióra so­ha sem bír sem teljes haderővel, sem tele állam­pénztárral. Ha pedig nagyhatalom aka­r lenni, le kell mondania unificáló terveiről, s a népiek patriotismusában keresni az össze­­tartó erőt. A német unifi­áló törekvésnek egy örökösen hajótörő sziklája az, hogy­­ e­z a n­e­m­­zet, nemzet akar maradni. Ne tessék azt hinni, hogy ez csak ábrái­d, a­hogy ez csak költői mondás , ez mindennapi prózai kenyér­kérdés. Ez a nemzet, a­hogy ezt nem a költők ér­telmezik, de a­hogy értelmezi a politikai foga­lom, minden ajkú nemzetiség complexumaként, tehát ez az összes nemzet nem­­z­ét akar maradni, s midőn uralkodójának leköti hódo­lata szavát, hogy hatalmi állását fantartandja áldozattal is ; egyúttal viszont biztosit­­ékot akar az iránt leírni, hogy egy német hatalom alkatré­szévé tenni nem akarja a magyar király. Bár remélem, hogy nem fogok félre­értetni, de tartok tőle, hogy félre fogok magyaráztatni, azért vilá­gosan kijelentem, hogy e helyütt ma a német nemzetről és a német nemzeti­ségről van szó. Nem azon derék és nagy német nemzetről van szó, melynek annyi szabadelvű nagy eszme megszülemlését köszönheti az egész vi­lág, hisz ugyane szabadelvű eszméknek leghí­vebb együttharczása épen a magyar nemzet volt ; nem azon mivelt német nemzetről van szó, melynek világhírre emelkedett literatu­­rája, tudományossága saját tudományosságunk­nak egyik segédeszköze ; nem azon ném­et nemzet­ről, melynek alkotmányos küzdelmeit mai nap­jainkban is minden magyar szabadelvű ember őszinte rokonszenvvel kiséri, mintha saját ügye volna s oly részt vesz bennük, mint a mik ben­nünket is együtt érdekelnek. Ezen német nem­zetről nálunk csak tisztelettel szokás emlékezni. Nem is azon fajtántúli német pol­gártársainkról van szó, kik hazájuk jobb létéért, a népek szabadságáért ugyanazon leyális fegyve­rekkel küzdenek, a­mikkel mi , kik akkor, mi­dőn hazánkban a szabad szó el volt némitva al­kotmányos életünk felkeltéséért egy ellenséges tábor közepett szót emeltek, s kik bizonyosak lehetnek felőle, hogy szabadelvű törekvéseikben a magyar nemzet által elősegíttetni legőszintébb szándék tápláltatik. Nem is azon német nemzetről van szó, mely századok óta köztünk, Magyarország városai­ban, megyéiben, megtelepedve és ősei nyelvéhez haza tűzhelyénél máig is hűnek maradva, de hazája institutioit a zöld asztalnál épen oly híven védelmezve, mint minden más ajkú polgára a hazának. Tehát nem is a német nyelvről van szó, melyet hazai intelligenciánk beszél, ha kell , mert hiszen épen az tette Ma­gyarországot Magyarországgá , hogy minden nemzetiség az maradhatott benne a mi lenni akart. Hanem szó van azon bürokrata nem­zetről, melynek nincs hazája, csak hiva­tala, mely ivadékról ivadékra rendszeres hiva­tás gyanánt növekedik abban a hitben, hogy kell lenni egy nagy országnak, melyben ő min­den jövedelmhaj­tó állást elfoglalhasson. És aztán mi is abban a meggyőződésben élünk, hogy a kenyértermő állásokat, a mi hazánkfiai is elfoglalhatnák. Egy időben sikerült e bürokrata nemzetnek hazánkban nemcsak a pénz, közlekedés és hadü­gy, de még az adminis­trate, törvénykezés, sőt a főtanoda állomások helyeit is elfoglalni, semmit sem hagyva meg számunkra mást, mint a földművelést. A hajdankor írója azt mondá : „nihil agricultura dub­ius.“ Hogy mi d­u­­­c­e d­o vár egy pusztán föld­művelésre szorított nemzetre ? arról felvilá­­gosít bennünket a legutóbbi évek tapasztalása. Nagy­birtokosaink helyzetét kiáltó színekkel rajzolja a legnagyobb jószág complexu­­mok szétbomlásának története ; a közép­birtokos helyzetéről felolvasásokat tarthatnak a váltó­ törvényszékek előadói , s a kis­birtokos helyzetét illustrálja a három éves ínség. A birodalom évenként s­z­á­z­milliókat ad ki a h­a­d­ü­g­y­r­e, pénzügyre, keres­kedelemre és közlekedésre, s mitőlünk nem kívánnak kevesebbet, mint azt, hogy j­á­­r­n­djunk mindezen kiadásokhoz, de azoknak visszatérő positióiban ne részesüljünk. A közlekedési ügykezelésből, a pos­tákból, távírdákból, vasúti felsőbb hi­­vatalkörből nagy részben ki van zárva Magyar­­országon a magyar szülött ; a p­é­n­z­ü­g­y­i költ­séges személyzet egészen német bürocratiai al­­kotás. A kereskedelem is német. Természe­tesen, mert a pénz maga is német. Nem azt értem én ez alatt, hogy németül van a bankjegyre írva, hány ezüst húszast kellene kapni a jegy előmutatójának a banktól, s hány esztendei fogságot kap egész bizonyossággal, a­ki azt meghamisítja , hanem azt, hogy német a pénz, mert a magyar­országi keres­kedő nem kap belőle. Beszéljenek a számok. Az 1865 diki novemberi szakkimutatás sze­rint kereskedelmi váltókra kölcsönöztetett 105 millió forint ; ebben a magyarországi kereske­delem részesült 7 — olvasd hét —­millió forin­tig, a nemmagyar kereskedelem pedig kapott belőle 98 millió forintot. Az osztrák nemzeti bank és minden osztrák hitelintézet egyedül a nem ma­gyarországi kereskedelmi érdekeket pártolják,­­ a magyar kereskedelem világos hátratétel­ével, a lehetetlenítik kereskedelmi kifejlődésünket sa­ját felelős kormány nélkül , s igy kényszerül a kereskedelem németté tenni nem csak nyelvére, de helyi öszszeköttetéseire nézve is. Hát még ha a helyzetet a magasabb szempontokból bíráljuk, miknek el­mulasztásával az osztrák kormány folyton foly­­ vást bebizonyítá, hogy nem az országok keres­kedelmének felvirágoztatása, de egy kizá­rólagos német clique érdekei álltak szeme előtt, midőn egyoldalú v­á­m­­fel­szabadítással a magyaror­szági v­a­s­i­p­a­r­t tönkre tette, midőn nemzet­közi kereskedelmi szerződéseiben minden mást szem előtt tartott. Csak a magyaror­szági bor és dohány termelést és kereske­dést nem ; midőn az egész só­eladást német üzérkedés tárgyává dobta ki, midőn vasuta­­i­n­k világkereskedelmi fővonalából csak azért,­­hogy Bécs és egy kis szász városka között sym­­patheticus összeköttetést hozzon létre, zsákutczát csinált, midőn concessiókat osztott oly szédel­gő vasúti vállalatokra, a­miknek alap­talanságát itt Magyarországon minden kis keres­­ zlai BM Frankbol fén­y­ melléklet van csatolva.

Next