A Hon, 1866. április (4. évfolyam, 75-98. szám)
1866-04-20 / 90. szám
90 ik sz. Péntek, ápril 20. Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén, 7. sz. földszint. E 15 f i ic t és i díj: Postán küldve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra........................ 1 frt 76 kr. 3 hónapra............................... 5 frt 25 kr.5 hónapra . ..................... 10 frt 50 kr. Az szöknetés az ár folytán minden hónapban megkezdhet"!, a ennek bármely napján történik ia,mindenke." a hó első napjától fog azámuttatni minden pénzjárulék bérmentesitve kéretik beküldetni. Sierkesztési iroda : Fennezkk terelik azám 1-ac em !-Sierkesitó lakása : Orazág ut 18-ik szám 2-dik emelet. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Negyedik évfolyam Beiktatási díj : 7 haaábuí il y föle petit sora . 7 tr. Sdlyegdlj minden beigt itásért 80 kr. I terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. Nyilt-föri Shaafbca petít-aorért . 25 kr! WUT" Az előfizetési dij a lap kü.dő hivatalához küldendő (Ferencziek tere 7. sz földszint.) E lap szellemi részét illető minden költömény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kesektől fogadtatnak el PEST, A PIR I L 1 S Í9. Politikai Szemle. (U) A távirda egész tartalmát közli az apr. 15-ki porosz feletnek, melynek lényegével már tegnap megismételtük az olvasót. A „Provinzial Corresp.“ (a porosz kabinet félhivatalos közlönye) azt mondja, hogy ezen felelettel egyelőre be van fejezve az írásbeli harc. Ausztria csak az által nyújthat új békezálogot, ha első tényleges lépés által bizonyítja be biztosításait. Ausztria alig hajtandja végre a Német-szövetségre hivatkozását, mivel ez, előre láthatólag, teljesen eredménytelen fogna lenni (?) A Német-szövetség befolyást gyakorílhatna a viszály kiegyenlítésére, őszinte bebocsátkozása által a szövetségi indítványba. Egyelőre, úgy látszik, mintha föl lehetne tenni, hogy egyes középállami politikusoknak, ennek megakadályozására kifejtett törekvésti sikertelenek fognak maradni , sőt inkább kitűnik, mintha a kormányok többsége hozzájárulna az indítványnak külön bizottságban leendő megvitatásához. Azon állítás, mintha a porosz kormány nem venné egész komolyan indítványát, legvilágosabb és leghatályosabb cáfolatra találand további magatartása és minden oldalon leendő föllépése által. A „Provinzial Corresp.“ eme közleményéből kettő tűnik ki : egyik az, mintha a berlini kabinetnek elhatározott szándéka volna többet nem vitázni írásban a bécsi kabinettel ; másik az, mintha most szövetségi reform indítványával akarná darab ideig foglalkoztatni a német[[kormányokat. Mit lesz most teendő a bécsi kabinet? Tegnap megjegyeztük azon félhivatalos fonásból merített nyilatkozatot, mely szerint Ausztria mindaddig folytatni szándékozik az alkudozást,míg ez becsületével öszszeférhet. Az alkudozás folytatására még eddig van is ok és alkalom. Bajorország komolyan közbenjáróskodik Ausztria és Poroszország között. Egy sürgönyt intézett Bécsbe és Berlinbe, melyben azt kéri, hogy a két kabinet meghatározott időben egyszerre kezdjen a lefegyverkezéshez, illetőleg szüntessék meg hadkészületeiket. Ezenkivül Bismarck grófnak egy újabb egyezmény-tervét is emlegetik, melyet a porosz király már elfogadott volna. Ezen terv második kiadása a gasteini egyezménynek. Ezen terv szerint Ausztria Poroszországra ruházná schleswigi fejedelmi jogát 15 (mások szerint 20) millió tallérért, egyszersmind Poroszország venné át Holstein kormányzását. Kiel-, Rendsbug- és Altonában kis osztrák helyőrségek maradnának, természetesen csak addig, míg Holstein árára nézve egyetérthetnek. Hogy ezen terv minő fogadtatásban fog a bécsi kabinetnél részesülni ? Berlinben nem tudják. Egyébiránt az még miniszteri tanács elé sem került, s így nem egyhamar fog Bécsben közöltetni. Ha folytatni fogják az alkudozást, mindenesetre kiváncsiak lehetünk a végeredményre, kivált a bécsi kabinetnek Russell lordhoz intézett sürgönye után, melyben határozottan kijelenti Ausztria, hogy a herczegségeknek engedi a jogot, a sorsuk felett szavazás útján leendő szabad rendelkezés iránt. Ezen nagy figyelmet érdemlő osztrák sürgöny tartalmát most közli a würtembergi „Staatsanzeiger“. (Lásd alább a táviratokat). A Russell lordhoz intézett sürgöny által a világ elé tárt osztrák politika, ezen hódolat az új ókori jognak, mindenesetre nevezetes lé-pés a bécsi kabinet részéről, s valóban , különös volna, ha Ausztria most, kimondott elveitől eltérőleg, Poroszországgal egyezkednék a herczegségek rovására. * Már ez okból is méltán kétkedhetni az állítólag újra megkezdendő alkudozások komolysága fölött, miután az föl nem tehető, hogy Ausztria eltérne ünnepélye-sen nyilvánított politikájától, s átadná a herczegségeket Poroszországnak. Egyébiránt vannak tudósítások, melyek , szerint a bécsi kabinet szilárdan el volna határozva a Russell lordhoz intézett sür- göny értelmében járni el. A „Bank und ■ Handl. Zeitungénak ezt írják Bécsből: , „Hír szerint , tekintettel az eshetősé-gekre, már hét jelentékeny határozat történt. Ha végleg megtagadná Porosz- ország feleletében a megrendelt katonai intézkedések megszüntetését, Bécsben a szövetség intervenciójának esetét bekövetkezettnek tekintenék, a szövetségi alkotmány 11-ik czikkelyének értelmében. Ha egyszersmind Poroszország a herczegségi kérdésnek oly alapon leendő megoldásához ragaszkodnék, mely a bécsi felfogás szerint minden egyetértés lehetőségét kizárja , Ausztria azonnal a szövetség kezébe tenné le a megoldás tovább folytatását, s abban a szövetség határozatai szerint venne részt. Egyébiránt kétségtelenül áll, miként tekintetbe vették a Poroszországgal a diplomáciai összeköttetés rögtöni megszakítását, ha a porosz készületek megszüntetése el nem rendeltetnék.“ Az idő elérkezett, amely határozhat a „Bank u. Hand. Ztg“ idézett közleményének alapossága vagy alaptalansága fölött. Páriában az a hír hallatszik, hogy Benedetti, berlini franczia követ, táviratilag jelentette az olasz-porosz szerződés megerősíttetését Drcuyn de Lhuys külügyi miniszternek. A „Köln. Zig“ pár’si levelezője is, mint hirt közli, hogy azt a mult pénteken aláirták. Pest, 1866, ápril 19. Minden kornak s időszaknak megvannak bizonyos divatos jelszavai vagy mondatai, melyek értelme — noha az tagadhatlanul az események s eszmék természetéből veszi eredetét— mégis nem egyszer fonákul s következetlenül alkalmaztatik. Alig némultak elegy kissé az újabb alkotmányos ébredés alkalmával oly gyakran használt „ad hoc“ és „opportunus“ szavak, s feltűnt alajhatáron, a „független“ szótól kisérve s mintegy harezra felhiva, a „pressio“ kitétel rémképe, mely szócska mint valamely lidércz úgy támadott itt, hogy kevéssel azután ismét amott bukkanjon felszínre, s a különféle viszonyokra alkalmazva majd védervül, s majd ismét támadó vagy tagadó eszközül használtassák fel. Pedig mi tagadás benne , bizonyos pressio alatt mindnyájan állunk, — még azok is, a kik a konokságot függetlenségnek szeretik elnevezni s fitogtatni. Vagy, ki tudná tagadni bizonyos általánosan elfogadott igazságok s alapelvek ama pressióját, mely hat végre azokra is, a kik a „Czepf“ védelme alá adva magukat, azt hivék, sőt hiszik még most is, hogy elveik s megszokott kerékvágásuk, a csalhatlanság előjogával s mindenhatóságával bírnak mind örökké; vagy azt is „pressionak“ akarják elnevezni, midőn valaki engedve a kor igényeinek vagy mások igazaknak elismert érveinek — változtat eddig felállított tételein, vagy eddig táplált meggyőződését az idős eszmék tartózhatom folyamával arányba hozza? vagy az is „pressio“, midőn valaki saját egyéni meggyőződését a haza közös javának s nyugalmának s a többség véleményének alárendeli ? vagy a mi érvnek engedett „the iron duke,a mikor hosszas harcz után megalkudva végre a közvélemény s hazája belnyugalmának követelményeivel, a katholikusok emancipátióját illető törvényjavaslatot, mely ellen azelőtt annyit küzdött, végre maga vitta ki? — Pedig ha jól tudom, Wellington az aristocraţia egyik mintaképe, kiről még most is mint a legendák valamely hőséről, úgy emlékszik meg. Vagy nem üdvös „pressio“ volt e az, midőn ugyanazon „iron duke“ a reformbill érdekében az angol felőház reactionarius pártját , tömeges felsőházi tagok kinevezése által fenyegetőzött semmivé tenni, a mire a felsőház bölcs belátástól s hazaszeretettől vezérelten engedvén, magáévá tette az alsó ház véleményét ? s végre III. György, a királyi jogok e megtörhetlen előharczása, minek engedett, mikor nem egyszer kénytelen volt saját meggyőződése ellenére a közvéleménynek engedni, s oly férfiakra ruházni az ország kormányzatát, akik ellenében egyéni ellenszenvvel viseltetett ? — s várjon Anglia ezek következtében akár nagyságra, akár hatalomra, akár monarchikus érzelemre, akár szabadság és jólétre nézve alább szállt-e ? — annak megítélését azokra bízom, a kik a közvéleménynyel szemben daczolni, erénynek s dicsőségnek tartják. A felső ház tegnap lefolyt szavazásának eredményét ürömmel üdvözlöm részemről, — mert e négy szavazatnyi többség, bármi módon alakult legyen is az, sok bonyodalomnak vette elejét. Nem egyes törvényjavaslatról, hanm hazánk alaptörvényeinek megvédéséről s valósításáról volt és van most szó, amely harcz lefolyása közben szükségképen nem egy esetben elnémul az egyéni meggyőződés, helyt engedve azon általános érzületnek, mely kell hogy ilyesetek alkalmával mindnyájunk keblét lelkesítse. Sokan azt tartják, hogy a jelenben lefolyt felső házi vita nem volt egyéb,mint ügyes jelenetezésűe azon pártnak, mely iszonyodva mindennemű általuk elnevezett pressiotól, léterének, döntő erejének s befolyásának bizonyos s csalatlan jeleit akará adni, hogy majdan ez erőt kellő pillanatban mérlegbe vetve, érvényt szerezhessen saját meggyőződésének s elveinek. Lett légyen bárminemű is ama vita s szavazás titkon lefolyt jelenetezése ; lett légyen azon „pressio“ bárminő is, mely a szavazás ilynemű eredményét létre hozta, az nem változtat meggyőződésemen, mely e szavakat mondatja el velem: adja az ég hogy a felső ház független tagjainak mennél gyakrabban legyen jövőben alkalmuk oly határzatokat hozhatni létre, melyek által mindannyiszor be fogják bizonyítani, hogy nem egy szűk kv.itt vélemény-árnyalathoz szegzetten s lánczoltan, hanem hazánk jelen állásának láthatárán végig tekintve ítélik meg saját állásukat s tendőiket, Magyarország sorsának jövendő alakultatását s mind azt, a mi ez után, mint erőt s egységet kölcsönző, üdvös és dicső lehet. B. Podmaniczky Frigyes. ~~2— Nem leszünk Epimetheusok. Válasz Légh barátomnak. III. A nemzetiségi ügy nálunk nem territóriumokhoz kötött , és igy nem faji kérdés ; nem osztályoktól eredő és igy nem socialis kérdés, hanem nyelvkülönbségi érdekből származó, és igy közmivelődési kérdés. Honnan van hazánkban ennyiféle s ily tömeges nyelvkülönbségi érdek ? s hogy használták fel ez érdekeket a különböző századok kormányférfiai politica-chemiai reagenseiül? Azt Te oly jól tudod, mint én: elkezdve I só István király azon jelmondatán, hogy „az egynyelvű ország nem lehet boldog“ egész a „Gleichberechtigung der Nationalitäten“ emlékezetes devise-ig, mely czím alatt Schwarzenberg herczeg árulta egy ideig a centralisatio „starker Tobak“-ját Magyarország minden ajkú népeinek. Egy részét a különajkú honfiaknak már itt találták őseink, a rokonfaju hun és avar autochton maradványokon kívül nagyszámú szláv és román-dák néptörzseket találtak itt; azoknak nem ültek nyakukra, hanem csak helyet szorítottak maguknak közöttük ; és ha történetesen egy egy csoport magyar később szlávok és románok között megtelepedett, nem az lett belőle, hogy az ott uralkodó nemzeti suprematiával szomszédait denationálta volna, hanem magyar népünknek bámulatos nyelvtanulási fogékonysága miatt, rövid idő múlva, saját maga is szomszédai nyelvét vette fel, amire számtalan példát mutat a két testvér haza , s ez azt bizonyítja, hogy nálunk nyelvkülönbség miatt gyűlölködés, hatalmaskodás nem igen lehetett. Később új bevándorlások, telepítések és foglalások történtek. I. László és IV. Béla a rokonajkú kunokat, Kálmán a szászokat hozta be, ugyanő társította Horvátországot, foglalta a tengermelléket, I. Lipót végre behozta a szerbeket. Azonkívül is a szomszéd országok viszontagságai sok bevándorló idegent hoztak hazánkba. A települőket a királyok és országgyűlések sok nevezetes szabadalommal, kiváltsággal látták el, s azokat a törvényhozás mindenkor respectálta is. így alakultak más országok népei is; az angol népben is angolszász, normann és celta vér foly, és nyelve azoknak keverékéből tömörült ; valamint hogy kezdettől fogva őseinknek is módjukban lett volna a magyar, szláv, és román nyelvekből valami olyan közös általános nyelvet vegyíteni, melyet elvégre mindenki elfogadjon sajátjának ; hanem,az már egyszer nem így történt, sős állambölcseink más expedienst találtak ki a nyelvkülönbségek kiegyenlítésére. Behozták diplomátiai nyelvnek a latint. Latin nyelv lett a tudományok nyelve, azt tanították minden iskolában, minden ajkú tanulónak ; azon folyt a törvénykezés, igazságszolgáltatás, azon értették meg egymást a törvényhozók, és az lett a római catholicus szertartások lithurgiai nyelve is, s így nem ejtett különbséget a külön ajkúak között. Később az intelligentia még a közéletre nézve is talált fel expedient , elfogadva a társalgási nyelvű a németet, amidőn aztán a magyar, szláv és román nyelvkülönbségnek nem maradt egyéb tere, a falusi köznép egymás közötti értekezéseinél. Nyolczszáz évig eltartott ez a tudomány. Akkor észrevették apáink, hogy pejor medicina morbo classicus műveltségünkben elmaradunk az európai műveltségtől, s a magyar nyelvet diplomatiai nyelvvé emelték a hazában, és az irodalom országos pártolása által nyelvünk mivelésére is hathatós intézkedéseket tettek. És ez igen helyesen történt, csak hogy jó lett volna, ha a határozatot a megelőző vola néhány évtizeddel a népnevelésnek országos erővel elintézett ügye; ha a magyar nyelv, midőn diplomatiai nyelvvé emeltetett, előbb már az országosan subventionált falusi tanodákban, országosan díjazott oktatók által tanítatott volna, hogy azt, aki meg akarta tanulni, meg is tanulhatta volna, amint hogy azt meg is tanulták volna a nem magyar ajkúak, és meg is tanulnák most is, ha módjuk volna benne, mint olyan tantárgyat, amire legközelebb szükségük van. Ez országos intézkedés az intelligentia, az irodalom által erélyesen támogatatott, a magyar nyelvet tudósaink megtisztíták a bevett idegen szavaktól, s rövid időn irodalomképessé tették s diplomatiai nyelvnek is hamar érvényre jutott az, miután törvényhozásra, s törvényszolgáltatásra csak a nemesi osztálynak volt befolyása; az pedig, mint birtokos osztály, egyúttal a neveltebb, tanultabb osztályt is képviselte. Ekkor következett az 1848-ik év. Ha Te, kedves barátom, azt hiszed, hogy a Pandora szelenczéjét felnyitottuk, úgy én meg azt hiszem, hogy az nem az idén de 1848-ban történt. A midőn kimondtuk azt a nagy szót,js hogy „Magyarország minden fia törvény előtt egyenlő!“ Ezt pedig ki kellett mondani. Amig ötszázezer nemes között forgott csak a nyelvkülönbség kérdése, jelentéktelen volt az ; de amidőn kimondatott, hogy tizenöt millió lakosa e hazának egyenlő polgárjoggal bírjon ezentúl, egyúttal kimondatott az is, hogy az országnak gondoskodnia kell arról, hogy tizenöt milliónyi külön ajkú nép egymással testvéri szövetségben és érdekközösségben találja meg együtt maradásának indokait. Pandora szelenczéjének fölnyitásával minden roszat és minden bajt kiszabadított a világra Epimetheus , de hozzáteszi a mythosz, hogy egy nagy ló maradt mégis a szelencze fenekén, mely mindazon roszát ellensúlyozza ; ez az egy nagy jó : a remény. És én azt hiszem, hogy a midőn a nép felszabadításával egy előidézhetlen kötelességet teljesített nemzetünk, igaz, ,hogy az új korszak minden nagy baját fejére zúdította vele, de a Pandora szelenczéjében, számára is ott maradt a minden bajt ellensúlyozó azon remény , hogy egy nép, mely szabadságát megnyerte, e szabadságában mindazt vissza fogja nyerni, amit egyébben elvesztett. Jókai Mór, így az alsóház nem csak panaszló fél, hanem vizsgáló bíró is. A minisztériumról szóló törvény 32. §-sa rendeli, hogy a minisztérium felelősségre vonható minden oly tettért vagy rendelkezésért, mely az ország függetlenségét megsérti. Tehát világos, hogy ha ma kineveznék a minisztériumot, kénytelen volna ez, saját meggyőződése ellen is, szigorúan megtartani az 1848-iki törényeket, s igy,kellene működnék a kiegyezkedésnek. (Az „Oesterr. Ztg“ az 1848-iki törvények ellen gyakran élj[azon[ argumentummal, hogy e törvények igen jók, s azok fönállása mellett a felelős kormány kénytelen tisztán alkotmányos szellemben működni , különben elég rá a képviselőház többségének váluma, hogy irgalmatlanul vád alá helyeztessék. Vegyük meg érdemlett dicséretnek, ha az osztráklap ily elismeréssel nyilatkozik törvényeink jelessége fölött. Az idézett lap elszörnyüködik, ha látja, miszerint az 1848-kis törvényekben a miniszteri felelősség is valósággá van téve. Eddig az „Oesterr. org“ a miniszteri felelősség alatt csak azt értette, hogy ha egyik vagy másik miniszter tönkre tette az országot, maga pedig mint a piacra felhízott, akkor aztán vonuljon vissza szép csendesen a magányba, és élvezze kövér pensioját.) — Az „Ost. D. Post“-ot a külügyi bonyodalmak kérdése annyira elfoglalja, hogy mint bagatelláról beszél a magyar országgyűlésről. „Ki gondolj most s vele — írja — mit beszélnek Pesten az országházban? Ellenben, azt hiszi, hogy ahány szem van Európában, mind a Reichsrathra volna függesztve, s onnan értesülnének, mi fog történni a nagy világban. Innen is látszik — folytatja tovább, hogy a pesti Landtag bármennyire kiterjesztett illetőséggel bírjon, nem egyéb, mint a lokalparlament.“ (Lehet, csakhogy ezen „ lokal-parament“ egy igen nagy darab ország közvéleményét fejezi ki. 1869-ben nem létezett ezen localparlament, s az elbizaktodott excellentiás urak csak sejtették, mint vélekedik a közvélemény, s ime Magyarország puszta hallgatása is pily befolyással volt a történetekre. Azt hisszük, hogy Európában most is lesz még elég ember, aki figyelni fog ezen lokálparlament magatartására, és számításaiban reflectálni fog úgy Magyarország elégedettségére, mint netán elégedetlenségére is. Óhajtjuk és reméljük, hogy a világ az előbb említett állapotban találjon mindnyájunkat.) Az „Ost. D. Post“ a magyar főrendek házáról írja: „Az óconservativek erős vára mindig a mágnások táblája volt, ahonnan uralkodtak az egész ország fölött. De úgy látszik, hogy ezen híres vár falai is kezdenek már elkorhadni, s történhetik, hogy a főrendiház többsége a képviselőház feliratát elfogadja, ha mindjárt csak azon kikötéssel is, hogy ez által az egyetértés meg ne zavartassék. Szécsen gróf, aki szellemdús politikus, de soha sem tudja megítélni, mit követel a közvélemény, egész szónoki tehetségét kifejté a Parlamentarismus ellen, s úgy látszik, hogy a püspököket és főispánokat ezen kormányformának káros volta felől kapacitálta is. Azonban a magyar hierarchiát és bureaucratiát a haladó dem a mágnások tábláján is túlszárnyalta. Lehet, hogy a felsőház nem fog nagyon buzgólkodni a Parlamentarismus mellett, de annyi áll, hogy a ház többé nem engedi magát eszközül fölhasználtatni az óconservativek javára. És ha már a felsőház is megtagadja a kormánytól szolgálatát, kivel akarnak még tovább operálni?“ (f). Az „Oesterr. Zrg“-nak a magyar miniszteri rendszer ellen azon kifogása van, hogy az 1848-diki törvényekben a felelősség eszméje igen szigorúan van megállapítva. „Még eddig nem volt elmondva — írja az idézett lap — hogy a magyar minisztériumról szóló törvénynek nagy hibája, hogy a politikai szenvedélyeknek nagy tért enged. A többség egyszerű voluma elég arra, hogy a minisztérium vád alá vettessék, s erre a főrendek háza tartozik a bíróságot kinevezni. De a határozat, melyben valakinek vád áthelyezése elrendeltetik, már bírói functiót képez, s országgyűlési tudósítás. A főrendek ápril 19-iki ülése. Az ülés 12 óra után megnyittatván, felolvastatott az előbbi három nap üléseiről szóló jegyzőkönyv, melynek két kifejezése megmásittatván, a jegyzőkönyv kiigazítva elfogadtatott. Zichy Otto gr. indítványozta, hogy a terem adassék át a megyének rendes használatára, s a főrendek tanácskozásai tétessenek át a nemzeti muzeum termébe. Szögyény László főispán a főrendek naplójának s iratainak azon alakban nyomatását indítványozza — használási czélszerűbbség alapján — mint