A Hon, 1866. május (4. évfolyam, 99-123. szám)

1866-05-30 / 122. szám

122 dk­sz. Szerda, május 30. kiadóhivatal : Pest, Ferenczlak terén, 7. sz. fpl­erot El&fflsetési díj: Póstán fe­ílelve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra ...... 1 frt 75 kr. 1 Hónapra ....... 6­ frt 25 kr. 8 hónapra.............................10 frt 50 fr Ab előfizetés az év folytán minden hónapban taeghaláhető, a ennek bármely napján történik )«,mindenkor a hó első napjáról fog számíttatni titiudbn pénz járulék kármentesítve kéretik beküldatr.i. Szerkesitési iroda : Szerencsiek S e 7-ik szám 1-sS t­a wszkeg*tf) iakáu : Oisság-sz 18-ik ssájjo 2-dik emelet POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Junius l-tól kezdve előfizethetni Negyedik évfolyam 1866-reígtatási 1 hasábos ilyféle petit sora í­gu, Bélyegdij minden baigtatáaért . . 80 kr. Yarjedel­aee hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vetetnek fel. tiyik­-téri 5 hasábos petit-sorért . 25 sor »» Az előfizetési díj a lap kiadó hivata­lához küldendő. (Ferencziek tere 7. se FöMs­ h­it ' X kp szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőségbe» intézendő. Bérmente­tlen levelek csak ismert késüktől fogadtatnék el. Junius — augustusi negyedévre Junius —septemberi 4 hóra . 5 forint 25 kr. ti forinttal. ,A HON“ szerk. a kiadó hivatala. PINT, M A J V S 20. Politikai Szemle. (U). A hivatalos „Moniteur“ jelenti, hogy az azonos jegyzékek megérkeztek rendeltetésük helyére, s hozzáteszi : azt hiszik, hogy kedvező feleletre számít­hatni. Több bécsi lap jelenti, hogy a confe­­rentiába meghívó jegyzék (a „Moniteur“ szerint is csak „conferentáról“ van szó) már a múlt szombaton megérkezett a bé­csi franczia követséghez, de még tegnap (28) nem nyújtatott volt át, minek oka valószínűleg az, hogy a londoni és sz. pétervári jegyzékeket is be akarják várni az egyszerre leendő átnyújthatás végett. Mindamellett azonban, hogy az átnyújtás még meg nem történt, Ausztria már távir­­­dat után tudatta Londonban, Párisban és Sz. Pétervárott, miként elfogadja az „eu­rópai conferentiába“ meghívást egy fel­tétel alatt,hogy az előlegesen fel­állított programja nélkül üljön össze. Bécsben az a nézet uralkodik, a kabi­netnek a conferenţia irányában foglalt ezen állása következtében, hogy a conferenţia inkább egy jelentőség- és végzetteljes „conversatio“ jellemével fog bírni. Párisban is vanna , kik úgy véleked­nek, hogy a conferenţia (miután congres­­susról még szó sem lehet) csak ,,conver­satia leends“ Hogy Berlinben miként vélekednek az összeülendő confere­ntia eredményéről, elég lesz e végett egy pár conservativ la­pot idéznünk. A „Nordd. Alig. Ztg“ így ír: „G­yarapodtak-e ezáltal a békés kilátá­sok ? Senki sem hiszi, s e tekintetben tel­jesen egyetértünk az általános felfogással. A conferencia ugyan szándékosan nem nyert meghatározott programmot a köz­benjáró hatalmak részéről , de kétségen kívül áll, hogy Velencze átengedése le­­end az első megvitatandó kérdés, jól le­het ezen. Ausztriára nézve kellemetlenül hangzó passust kikerülték a conferentiára hívó együttleges jegyzékben , s annyit mondtak, hogy csak „eszközöket keresnek Olaszország biztonságának garantiája vé­gett.“ Már ezen, első kérdés szétűzi a conferentiát, mivel csak egy harmadik rovására lehetne azt megoldani, a semle­ges hatalmak pedig sehol sem nyilvání­tották azon szándékukat, hogy közben­járásukat, egy harmadik államra erősza­kolásig terjesztik ki. Ausztria azonnal visszautasítja, s vissza kell utasítnia azon követelést, miként mondjon le Velenczé­­ről anélkül, hogy egyszerre kárpótlási tárgyat ajánlanának. Ez pedig nem léte­zik, az átengedés kérdése tehát kikerül­hetle, s ezért a conferencia néhány ülés után befejezi munkálkodását. De ha ez az eset nem történnék is, ha Ausztriát annyira megrettentené a többi hatalmak egyesült föllépte, hogy felhatalmazottja a Velenczét illető vitába belebocsátkozik, a­nélkül hogy valami előre megállapittat­­nék a kárpótlási módozatra nézve : a vi­­szálkodó felek harczias maguktartása a bé­kés kiegyenlítés legcsekélyebb reményé­től is megfoszt. Valami eset, valami szá­mításba nem vett véletlen minden pilla­natban utat engedhet a háború fúriáinak s a conferencia csodálkozva nézheti, hogy miként előzik meg őt csigalépései mel­lett , az események.“ — A „Spener Zig“ hasonló véletlent vár. Az idézett lap nem biztos az iránt ,hogy­­Olaszország nem kezdi-e meg egy vagy másként az el­lenségeskedéseket, szemben az európai hatalmaknak értekezletre összegyűlt kép­viselőivel. Ha ezt Berlinben lehetséges­nek tartják, akkor a „Börsen-Halle“ azon híte, hogy a csapat­szállítások pillanatra felfüggesztettek, nem egyéb a Bécsben uralkodó hiedelem szerint, mint czél­­zatos koholmány. Némely bécsi tudósítások megerősítik, mások meg megc­áfolják a török hajóhad megjelenését az Adrián. Bécsben külön­ben azon némi jelentőséggel bíró hírt is írják, hogy Petrovics montenegrói senator Florenczben van, diplomatiai küldetés­ben, s fölteszik , hogy Montenegro és Olaszország közreműködése forog kérdés­ben. A cattaroi öböl, tudomás szerint Per­sane admirál hajóhadának vádpontjául van kijelölve. Ha a terv valóban létezik, akkor a harczias fekete-hegyiek nem meg­vetendő szövetségesei lehetnek az olasz admiralnak. Az egészben az a különösebb, hogy a bécsi lapok néhány nap előtt is úgy tün­tették föl Montenegrót, mint Ausztria rendíthetlen barátját, s most kénytelenek bevallani, hogy — az Ausztriától kapott ágyú- és fegyverajándék daczára — nem igen bízhatnak benne. (1) A bécsi hivatalos lap azon megjegy­zéseit, mikkel az államadósságokat ellen­őrző bizottmány jelentését kisérte, s me­lyet lapunk tegnap távirati közlésben már hozott, a centralista lapok úgy értel­mezik, mint világos tagadó választ azok számára, a­kik nem gondolva a nem né­met nemzetiségek kedélyének újra felhá­­borításával, a Reichsrath összehívását minden áron sürgették.­­ A „Wiener Zig“ hivatalos rovatá­ban azon császári rendeletet hozza, mely szerint a nov. 17. 1863-ki törvény 3. §-a, melyben a papir váltópénz összege négy milliónyi maximumban állapittatik meg, ezennel erőn kívülinek nyilvánittatik, s azon indokolás mellett, hogy a kis forga­lom a szükséges eszközökkel elláttassék, a kibocsátandó papír tizkrajezárosok ösz­­szege 12 millióra emeltetik.­­ E szerint lesz összesen 120 millió darab tizkrajezá­­ros, s így legalább aprópénz dolgában nem szorulhatunk meg, s a kormány is 8 millió kamatnélküli kölcsönhöz jut, s az is nyereségévé válik, a mi a roppant tömeg apró jegyből elvész, s a kézről ké­zre járás által netán az ismer­etlen­­ségig elmállik.­ ­ Néhány lap az újabb kor történelméből. II. Észak-Németország értelmi haladását a sajtószabadságnak köszönhette; a hit­­ágazatokat megvitatók, megvilágítók utó­dai, az államkormányzat hiányait, visz­saéléseit kezdék földeríteni, megróni, s hogy mily mérvben, mily hangon tehe­­tik azt, mutatják Schlözer merész le­velei. Múlt alkalommal érintem, hogy Po­roszország a II. József újításai által okozott belzavarokat fel akarta hasz­nálni , s legalább Silezia maradék ré­szét megszerezni.­­ E fellépésre főleg II­dik József azon terve szolgált rugó­ul, mely szerint osztrák Németalföldet Bajorországért kívánta elcserélni s igy osztrák tartományainak határait Német­ország szivébe tolta volna elő. II. Frid­­rik e tervezet kivitelének a „Fürsten­bund“ által állta útját. De ugyanazon po­rosz király, ki a német államok hatalmi viszonyait oly féltékenyül látszott őrizni, az európai egyensúly megbontására emelt kezet, s Poroszország nagyobbodási vá­gyai által, a népjogot sértő igaztalansá­­gokra ragadtatá magát. Egy sok száza­dos birodalom felosztására nyújtott se­gédkezet, sőt ismerve az orosz terjeszke­dési terveket, ő volt nagy részben a kez­deményező . Lengyelország megcsonkí­tása által II. Katalin és II. Fridrik adtak példát a történelmi jog letiprására, s Ausztriát szintúgy kényszerítők abban részt venni. Ez alkalommal jön a hagyo­mányos királyi tekintély példátlanul meg­alázva, midőn a lengyel trónt a czárné hatalma alá rendelék, mert már az első felosztás után csak névleg uralkodott a lengyel király, az orosz követ atján vett parancsokat kelle végre­hajtania, mert amaz a megvesztegetett kormánytanács­osai tetszése szerint rendelkezett. Az északi hatalmak ily végzetteljes gazdálkodása közben kezdődött meg az északamerikai szabadságharc­, mely Eu­rópa minden felvilágosult nemzeteinek rokon­szenvé­vel találkozott, s így az e vi­lágrész további fejlődésére is nagy hatás­sal volt. A XVIII. század vége felé a német pol­gárság képezte a continens legműveltebb középrendét. Németország kiheverte volt a nehéz csapásokat, s a szellemi vívmá­nyok mellett jelentékeny anyagi jólétre tett szert, míg az egykor rettegett Fran­­cziaország, az önkény és nyomor siralmas képét mutatá fel. XIV. Lajos hódító harcsai elfecsürték az ország erőinek javát, s a Stuartok párt­­fogolása, az Angliában űzött vesztegeté­sek, szított lázadások, a szabadsághoz szo­kott angol nép gyűlöletét fokozták, mit később Pitt, nem csak Francziaország, de az egész műveit világ kárára használt fel, öntudatlanul a reactio győzelmét ké­szítvén elő. A nagynak nevezett Lajos országa határait ugyan kiebb terjeszti, hatalmas várövvel költté, a spanyol ko­ronát a Bourbonok számára megszerzé, — de Francziaország alkotmányos intéz­ményeit csaknem teljesen megsemmisité ; a rendek jogai alig 2—8 tartományban terjedtek annyi»«, hogy az adó megaján­lására némi befolyást gyakorolhassa­nak ; máshol a parlamentek gyakorlák ama jogot, hogy az e nemű királyi ren­deleteket beiktaták, s bár ez azok vég­érvényére szükségesnek tartatott, a par­lamenti tagok, kik hivatalaikat örökölték, hajlékonysághoz voltak szí­tva, készség­gel hódolának a parancsnak, hisz az adót úgyis nem ők, de a nép fizette. XIV. La­jos Richelieu e művének befejezését látva büszkén kiál­ta fel: „Az államén va­gyok pedig ha ez valóság lett volna, úgy Francziaországnak vele együtt kell vala sírba szállania. XV. Lajosra egy meggyengült ország, az adóterheket alig biró nép, üres kincs­tár és mégis nagy költségeket igénylő számos hadsereg és flotta, ráadásul pedig több ezer livre államadósság maradott. Ha eszély és takarékosság lesznek tanács­adói, segíthetett volna az állam bajain, uralkodása azonban a kéjencz pazar élet képét zárja élőnkbe ; a nemesség az udva­­ronczok, példáját követő, szerencsésnek tartván magát, ha jövedelmeit a Versail­les- élvek örvényébe dobhatja, hisz itt minden oly elragadó szép volt, mig az ország vidékein unalmas ínség és nyo­mor mutatkozott. Ez állapot tarthatlan­­ságát a könnyelmű XV. Lajos is érezte, bár főminiszterei kegyelt hölgyei voltak, ezért, mondá: „öreg vagyok, engem még csak kitart, de utódom vigyázzon ma­gára.“ Az alatta folyt harcrok az ország erejét csaknem teljesen felemészték, s az államadósságot 4000 millió livrere növel­ték . Lescinsky sikertelen támogatása, a franczia harczi dicsőség himporát letörte, s azon körülmény, hogy Lengyelország felosztását meggátolni nem bir­ta, hogy Angliának számos franczia gyarmatot kényszerült átengedni, az államhatalmat magához ragadott királyi tekintély tehet­­lenségét bizonyítá. Az északamerikai szabadságharcz tá­mogatása új dicsőséggel koszorúzta a franczia fegyvereket, de áldást XVI. La­jos uralkodására már csak azért sem hoz­hatott, mert az érdemet a franczia nép lelkesedésének tulajdoníták, mely a kor­mány­t is szintúgy maga után vonta. E mel­lett az északamerikaiak ügye iránt mindin­kább terjedő rokonszenv, az alkotmányos intézmények utáni vágyat táplálta a pol­gárok és nép körében, s a harc­ban részt vett nemesség is hasonló érzelmektől lel­kesülten tért haza, többé nem lehetett arra számítani, hogy a democrat eszmék behatása alatt álló polgárság, ébredező nép, a kegyelem morzsáival beérendi , el­érkezett volt a perez, melyben a kor intő szavát meg kelle érteni, az uj tényezők­kel számot vetni. A korszerű javításoknak gyorsan kell vala eszközöltetni, mert az állam pénz­ügyei a végromlás küszöbén á­ltak : az államadósság meghaladta az 5000 mil­liót, az évi deficit 140 milliót tett, s az egymást felváltó pénzügyérek, köz­tük a jeles Neckar, csak perezekre se­gíthettek ; a nép nem fizethette az adót, az államhitelezők nem kapták kama­taikat s újabb vállalatokra sem éreztek kedvet, mert a „Misssippi“­­ és „ke­letindiai társulatok“ részvényeivel űzött szemfényvesztés felnyitotta volt a pénz­emberek szemeit, tartózkodókká téve őket. A bajon csak az országrendek gyűlése segíthetett , milyet Francziaországban 1614. óta nem tartottak; elpróbálták volt a „notable ok“ gyülekezetével is, de ez is az „états generaux“ egybehivatását ta­nácssa. A közteherviselés volt e korban az egyetlen mentő horgony. Ámde a gő­gös nemesség nagyobb része nem bírt megbarátkozni azon eszmével, hogy a közélet terén — néma társadalmi kör­ben — egy sorba álljon a lenézett pol­gárral, a gazdatiszteknek és adóbérlők­nek zsákmányul oda dobot néppel, s ter­het­ vállaljon szűz vállaira, s hogy előjo­gait védelmezhesse, az erősnek vélt ki­rályi hatalom sánczai mögé vonult. Azon­ban a polgári rend ereje öntudatához ju­tott volt; megtanult erre Siéyès „Qu’est ce que le tiers-état“ czímű műve, mely­ben a harmadik rend fontos hivatását fej­tegette . Rousseau „contract social“-ja előkészítette volt a földet; növelte a har­madik rend súlyát az is, hogy a felvilá­gosult kiváltságosak, s többnyire a nép kebeléből való alsóbb papság — velők fogott kezet. Ellenben az udvari párt, ve­le a nemesség nagy része s a főpapság, oly tapintatlanul járt el, hogy eltaszita magától az egyetlen férfit, ki a forra­dalom árjának előtörését megakadályoz­hatta volna, a korszerű javítások életbe­léptetésével . Mirabeau csak azután fordult Marseille polgáraihoz, midőn a nemesség megválasztani nem akarta, s igy lett a „tiers-état“ első vezére; ő volt az, ki az ingadozó harmadik rend köve­teit, midőn az udvaron ezek által feltüzelt gyenge jellemű király a tanácskozó terem odahagyására szólitá — kitartásra buz­­ditá, e szavakat dörögvén a szertartás­mester­­'lébe : „Dites à votre maître, que nous sommes réunis par la volonté, de la nation, et que rien nous peut séparer que la force des bayonnettes.“ E szavak elve­­ték a koczkát, együttmaradásra bírák a harmadik rendnek több nemessel és sok pappal szaporodott követeit ; e föllépés vi­lágos bizonyíték volt a mellett, hogy a nemzeti akaratot mellőzni többé nem lehet. Az elhatározó lépést megtett gyüleke­zet „assemblée nationale“ nevet vett fel, s 1789. augusztus 4-ei ülésében, a kivált­ságosak egyik jelese N­o a­­ 11 e­s vicomte indítványára fogadta el egyhangúlag a jogegyenlőség világra szóló magasztos elveit, miután a királyi parancs velők egyesülésre ösztönözte volt a nemesség többségét, s a főpapságot is. De az udvari párt, bár óvatosságra int­hette volna a Bastille bevétele, folyton arra ösztönző a királyt, hogy szm­leges engedményekkel tegyen próbát, s midőn a nemzetgyűlés erélyesen lépett fel, a Ver­sailles közelében összevont fegyveres erő használatára utaltak. A trónra vágyó, jel­­lemtelen orleansi ág bérenczei terjeszték Párisban ama hírt, hogy a hadsereg a fő­város kirablására készül; erre a párisi nép fegyvert fogott, s bekövetkezett a versaillesi mészárlás, melynél Aiguillon herczeg vitte a főszerepet, ő vezetvén a királyné termeire törő vérszomjas csőcse­léket, az lévén az orleansi herczeg terve, hogy a királyt lemondásra kényszerítse ; az udvar által soha kellően nem méltá­nyolt nemes jellemű Lafayette ugyan megmente a királyi családot, de a királyi tekintély menthetlenül elveszett. Az udvaron ezek, az előjogaik vissza­­nyerhetéséről álmodozó nemesek nagy tö­mege, a veszély növekedésekor odahagy­ta királyát, külföldre menekült, ott foly­tatván átkos működését, mely a monar­chiának a nép bizalmában fekvő gyöke­reit egyenkint átmetszé. Mig otthon vol­tak, a népet fenyegették, most biztonság­ban érezvén magukat, Artois gróf vezény­lete alatt fegyverkeztek, a határokon, s a külhatalmak megigért támogatásával di­csekedve fenhangon hirdeték, hog­y a bosszúállás órája nem sokára elérkezik. Nem gondoltak e rövidlátók arra, mily veszélyben van királyuk, s nem szűntek meg bizonyítgatni azt, hogy XVI. La­jos csak kényszerűségből enged a nem­zetgyűlés kivonatának és mihelyt a külsegélyt felhasználhatja, visszavonand­­ja adott szavát. És mi jön a száj hős­ködés eredménye ? A király szavának csak a mérsékeltek adtak hitelt , mig a túlzók, s az orleansi herczeg béren­czei, minden tettét gyanusiták, a király­ság iránti pietast a nép szivében teljesen kiolták. A király már csak névleg birta a trónt, ő a nép foglya volt, s ez ál­lapot türhetlensége által, mit rész tanács­adóinak köszönhetett — a menekülés el­­próbálására ösztönöztetett ; ugyanekkor egy iratot hagyott hátra a Tuilieriákban, melyben az emigratio által­ hirdetett elve­ket oktalanul magáévá tette, s kijelenté, hogy adott szava semmire sem kötelezi. Ez irat a királyság sorsa felett határo­zott ; a mérsékeltek, miután az erős Mira­beau is kihullott volt soraikból, a gyep­lőt kiejték kezökből, a népszenvedélyek­re támaszkodó párt ragadta meg azt, s csak idő kérdése volt az, mikor történend meg a kir­ályság formaszerű eltörlése ,s a mérsékelt pártot ellenállhatlan erővel so­dorták tova a forradalom hullámai. Sándor János, Magyar Tudom. Akadémia. E hó 28-án a nyelv és széptud. osztály ülése volt, melyben először is a titok nők­ig E­s­z­t­e­r­­házy Pálnek Regensburgban a hó 21-én történt halálát bejelenté. Ez ülésre csupán egy értekezés jön bejelent­ve, V­á­m­b­é­r­y 1. tagé, ki „újabb tudományos működéséről és sajtó alatt levő nyelvészeti mun­kájáról“ értesíté az Akadémiát. V­á­m­b­é­r­y mindenek előtt okát adta, miért nem írta meg nyelvészeti tapasztalatait is utazási könyvébe. Azért, mert ezt a nagy közönség szá­jáéra írta, mely száraz nyelvtani fejtegetést alig olvasott volna oly érdekeltséggel, mint kalandjai leírását , melyből különböző nyelveken eddig mintegy 24,000 példány fogyott el. Most „Váz­latok Közép-Ázsiából“ czím alatt egy második utazási munkán dolgozik, mely utazása tapasztalatait tüzetesebben tartalmazandja. Nyelvészeti mun­kája „J a k a t a n i nyelv­­ta­n“ crím alatt sajtó alatt van s három részre oszlik ; az I. rész nyelvészeti nyomozással foglal­kozik, a II. rész Chrestomatia , a III. rész szó­tárból álland. Fölolvas azután az I. részből töredékes vázla­tokat, elősorolja a II. rész tartalmát, mely tizen­két részből áll, és a III. résznél használt kurfor­­r­ásait, végül felel azon támasztható kérdésre : mi haszna lesz nyelvtudományi buvárlatainak a magyar nyelvre nézve, és e közben érinti, hogy a török-magyar nyelv fontosságáról is szándé­kozik írni. A titoknoki jelentések közt előfordultak : 1) Olvassa a természetvizsgálók Rima-Szom­batban tartandó nagygyűlésére szóló meghivást. 2) beküldetett Horváth Ádám két és Kiss János egy sajátkezű levele. 3) Igló a szepességi városok takarékpénztári forgalmának kimutatását statistikai használatra megküldi. 4) Roskovics Ignácz gör. kath. lelkész a gö­rög rituálénak általa magyarra fordított három részét beküldi. 5) Melczer István kir. személynök a követke­ző két érdekes munkával gazdagította az Aka­démia okmánytárát : „A magyar kir. főtörvény­­székek összes ítéletei 1812—1862“, és „A franczia törvényhozás rendeletei 1791 től a mai korig. 6) Moyzes István beszterezei püspök két pél­dány egyházi névtárt küld. 7) Tatai Dániel Faludy Ferencz „Udvari ember“ crimű munkájával kedveskedik. 8) A tiszai vasúti társulat bek­üldi mult nagy­­gyűlési jegyzőkönyvét, melyben működésének statistikája foglaltatik. Végül 9) Olvassa az e hóban beérkezett csere, — tisztelet, — és ajándék könyv példányokat. A titoknoki jelentések után Greguss Ágost a következő indítványt tette : „Fényes Elek egy közelebb megjelent munkája czimlapján magát „akadémiai rendes tagnak“ czimezi. Fényes Elek úr kitörültetett a rendes tagok sorából. E czimbitorlás ellen­ kénytelen fölszólalni, és indít­ványozza, hogy az Akadémia tiltakozzék Fényes Elek úr ellen,az akadémiai ügyész pedig indítson keresetet ellene, és a megjelent munka czim­ lapját semmisítesse meg.“ Az indítvány azon része, hogy Fényes Elek úr a „rendes tag“ czimet ne használja, pártoltatott, de­ az Akadémia azt csupán csak kíméletesen kí­vánja tudtára adni, annyival is inkább, miután kiderült, hogy addig Fényes Elek úr nem is jön értesítve, hogy a „rendes tagok“ sorából kitörül­­tetett. Jövő hétfőn a phil. törv. és tört. tud. osztály tart ülést, melyre P­a­u­­­e­r Tivadar, Mátyás Flórián és Venczel Gusztáv értekezéseik van­nak bejelentve. Sz. R. A congressus és programmja. A „Memorial diplomatique“ ily czimű terjedelmes czikket közöl, melyből átvesz­­szük a következőket : „A párisi congr­essus 1856-ban ápril 14 ci­­ki jegyzőkönyvében azon óh­aj­tását fejezé ki, hogy az európai hatalmak, a köztük új­ból támadható összeütközések ellenében hasznos védgátat emelendők; — mielőtt fegyverhez nyúl­nának, valamely velők baráts­ágos állam közben­járásához forduljanak, melynek feladata lenne, a vissálkodókat egymáshoz közelebb hozni és kibékíteni Ha a kormányok — mond a „Mem. dipl.“ — jobban megtartották volna emlékezet­ükben azon jegyzőkönyvet, melynek végén ott vannak alá­írásaik , most nem viszhangoztatná continensünk egyik szélétől a másikig harczi fegyverzerest, és nem állna azon ponton, hogy olyan véres csaták színhelyévé váljék, a­milyenekhez hasonló alig látogatá meg valaha az ember­ nemet.“ Azután közbevetve azt a figyelmeztetést, hogy III. Napóleon látta a közelgő válságot, s ezért akarta már 1863. nov. 4-én az uralkodókat nem­zetközi tanácskozásba összelőni,. — Így folytatja a czikket.

Next