A Hon, 1866. május (4. évfolyam, 99-123. szám)
1866-05-30 / 122. szám
122 dksz. Szerda, május 30. kiadóhivatal : Pest, Ferenczlak terén, 7. sz. fplerot El&fflsetési díj: Póstán feílelve vagy Budapesten házhoz hordva Egy hónapra ...... 1 frt 75 kr. 1 Hónapra ....... 6 frt 25 kr. 8 hónapra.............................10 frt 50 fr Ab előfizetés az év folytán minden hónapban taeghaláhető, a ennek bármely napján történik )«,mindenkor a hó első napjáról fog számíttatni titiudbn pénz járulék kármentesítve kéretik beküldatr.i. Szerkesitési iroda : Szerencsiek S e 7-ik szám 1-sS ta wszkeg*tf) iakáu : Oisság-sz 18-ik ssájjo 2-dik emelet POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Junius l-tól kezdve előfizethetni Negyedik évfolyam 1866-reígtatási 1 hasábos ilyféle petit sora ígu, Bélyegdij minden baigtatáaért . . 80 kr. Yarjedelaee hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vetetnek fel. tiyik-téri 5 hasábos petit-sorért . 25 sor »» Az előfizetési díj a lap kiadó hivatalához küldendő. (Ferencziek tere 7. se FöMs hit ' X kp szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségbe» intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert késüktől fogadtatnék el. Junius — augustusi negyedévre Junius —septemberi 4 hóra . 5 forint 25 kr. ti forinttal. ,A HON“ szerk. a kiadó hivatala. PINT, M A J V S 20. Politikai Szemle. (U). A hivatalos „Moniteur“ jelenti, hogy az azonos jegyzékek megérkeztek rendeltetésük helyére, s hozzáteszi : azt hiszik, hogy kedvező feleletre számíthatni. Több bécsi lap jelenti, hogy a conferentiába meghívó jegyzék (a „Moniteur“ szerint is csak „conferentáról“ van szó) már a múlt szombaton megérkezett a bécsi franczia követséghez, de még tegnap (28) nem nyújtatott volt át, minek oka valószínűleg az, hogy a londoni és sz. pétervári jegyzékeket is be akarják várni az egyszerre leendő átnyújthatás végett. Mindamellett azonban, hogy az átnyújtás még meg nem történt, Ausztria már távirdat után tudatta Londonban, Párisban és Sz. Pétervárott, miként elfogadja az „európai conferentiába“ meghívást egy feltétel alatt,hogy az előlegesen felállított programja nélkül üljön össze. Bécsben az a nézet uralkodik, a kabinetnek a conferenţia irányában foglalt ezen állása következtében, hogy a conferenţia inkább egy jelentőség- és végzetteljes „conversatio“ jellemével fog bírni. Párisban is vanna , kik úgy vélekednek, hogy a conferenţia (miután congressusról még szó sem lehet) csak ,,conversatia leends“ Hogy Berlinben miként vélekednek az összeülendő conferentia eredményéről, elég lesz e végett egy pár conservativ lapot idéznünk. A „Nordd. Alig. Ztg“ így ír: „Gyarapodtak-e ezáltal a békés kilátások ? Senki sem hiszi, s e tekintetben teljesen egyetértünk az általános felfogással. A conferencia ugyan szándékosan nem nyert meghatározott programmot a közbenjáró hatalmak részéről , de kétségen kívül áll, hogy Velencze átengedése leend az első megvitatandó kérdés, jól lehet ezen. Ausztriára nézve kellemetlenül hangzó passust kikerülték a conferentiára hívó együttleges jegyzékben , s annyit mondtak, hogy csak „eszközöket keresnek Olaszország biztonságának garantiája végett.“ Már ezen, első kérdés szétűzi a conferentiát, mivel csak egy harmadik rovására lehetne azt megoldani, a semleges hatalmak pedig sehol sem nyilvánították azon szándékukat, hogy közbenjárásukat, egy harmadik államra erőszakolásig terjesztik ki. Ausztria azonnal visszautasítja, s vissza kell utasítnia azon követelést, miként mondjon le Velenczéről anélkül, hogy egyszerre kárpótlási tárgyat ajánlanának. Ez pedig nem létezik, az átengedés kérdése tehát kikerülhetle, s ezért a conferencia néhány ülés után befejezi munkálkodását. De ha ez az eset nem történnék is, ha Ausztriát annyira megrettentené a többi hatalmak egyesült föllépte, hogy felhatalmazottja a Velenczét illető vitába belebocsátkozik, anélkül hogy valami előre megállapittatnék a kárpótlási módozatra nézve : a viszálkodó felek harczias maguktartása a békés kiegyenlítés legcsekélyebb reményétől is megfoszt. Valami eset, valami számításba nem vett véletlen minden pillanatban utat engedhet a háború fúriáinak s a conferencia csodálkozva nézheti, hogy miként előzik meg őt csigalépései mellett , az események.“ — A „Spener Zig“ hasonló véletlent vár. Az idézett lap nem biztos az iránt ,hogyOlaszország nem kezdi-e meg egy vagy másként az ellenségeskedéseket, szemben az európai hatalmaknak értekezletre összegyűlt képviselőivel. Ha ezt Berlinben lehetségesnek tartják, akkor a „Börsen-Halle“ azon híte, hogy a csapatszállítások pillanatra felfüggesztettek, nem egyéb a Bécsben uralkodó hiedelem szerint, mint czélzatos koholmány. Némely bécsi tudósítások megerősítik, mások meg megcáfolják a török hajóhad megjelenését az Adrián. Bécsben különben azon némi jelentőséggel bíró hírt is írják, hogy Petrovics montenegrói senator Florenczben van, diplomatiai küldetésben, s fölteszik , hogy Montenegro és Olaszország közreműködése forog kérdésben. A cattaroi öböl, tudomás szerint Persane admirál hajóhadának vádpontjául van kijelölve. Ha a terv valóban létezik, akkor a harczias fekete-hegyiek nem megvetendő szövetségesei lehetnek az olasz admiralnak. Az egészben az a különösebb, hogy a bécsi lapok néhány nap előtt is úgy tüntették föl Montenegrót, mint Ausztria rendíthetlen barátját, s most kénytelenek bevallani, hogy — az Ausztriától kapott ágyú- és fegyverajándék daczára — nem igen bízhatnak benne. (1) A bécsi hivatalos lap azon megjegyzéseit, mikkel az államadósságokat ellenőrző bizottmány jelentését kisérte, s melyet lapunk tegnap távirati közlésben már hozott, a centralista lapok úgy értelmezik, mint világos tagadó választ azok számára, akik nem gondolva a nem német nemzetiségek kedélyének újra felháborításával, a Reichsrath összehívását minden áron sürgették. A „Wiener Zig“ hivatalos rovatában azon császári rendeletet hozza, mely szerint a nov. 17. 1863-ki törvény 3. §-a, melyben a papir váltópénz összege négy milliónyi maximumban állapittatik meg, ezennel erőn kívülinek nyilvánittatik, s azon indokolás mellett, hogy a kis forgalom a szükséges eszközökkel elláttassék, a kibocsátandó papír tizkrajezárosok öszszege 12 millióra emeltetik. E szerint lesz összesen 120 millió darab tizkrajezáros, s így legalább aprópénz dolgában nem szorulhatunk meg, s a kormány is 8 millió kamatnélküli kölcsönhöz jut, s az is nyereségévé válik, a mi a roppant tömeg apró jegyből elvész, s a kézről kézre járás által netán az ismeretlenségig elmállik. Néhány lap az újabb kor történelméből. II. Észak-Németország értelmi haladását a sajtószabadságnak köszönhette; a hitágazatokat megvitatók, megvilágítók utódai, az államkormányzat hiányait, viszsaéléseit kezdék földeríteni, megróni, s hogy mily mérvben, mily hangon tehetik azt, mutatják Schlözer merész levelei. Múlt alkalommal érintem, hogy Poroszország a II. József újításai által okozott belzavarokat fel akarta használni , s legalább Silezia maradék részét megszerezni. E fellépésre főleg IIdik József azon terve szolgált rugóul, mely szerint osztrák Németalföldet Bajorországért kívánta elcserélni s igy osztrák tartományainak határait Németország szivébe tolta volna elő. II. Fridrik e tervezet kivitelének a „Fürstenbund“ által állta útját. De ugyanazon porosz király, ki a német államok hatalmi viszonyait oly féltékenyül látszott őrizni, az európai egyensúly megbontására emelt kezet, s Poroszország nagyobbodási vágyai által, a népjogot sértő igaztalanságokra ragadtatá magát. Egy sok százados birodalom felosztására nyújtott segédkezet, sőt ismerve az orosz terjeszkedési terveket, ő volt nagy részben a kezdeményező . Lengyelország megcsonkítása által II. Katalin és II. Fridrik adtak példát a történelmi jog letiprására, s Ausztriát szintúgy kényszerítők abban részt venni. Ez alkalommal jön a hagyományos királyi tekintély példátlanul megalázva, midőn a lengyel trónt a czárné hatalma alá rendelék, mert már az első felosztás után csak névleg uralkodott a lengyel király, az orosz követ atján vett parancsokat kelle végrehajtania, mert amaz a megvesztegetett kormánytanácsosai tetszése szerint rendelkezett. Az északi hatalmak ily végzetteljes gazdálkodása közben kezdődött meg az északamerikai szabadságharc, mely Európa minden felvilágosult nemzeteinek rokonszenvével találkozott, s így az e világrész további fejlődésére is nagy hatással volt. A XVIII. század vége felé a német polgárság képezte a continens legműveltebb középrendét. Németország kiheverte volt a nehéz csapásokat, s a szellemi vívmányok mellett jelentékeny anyagi jólétre tett szert, míg az egykor rettegett Francziaország, az önkény és nyomor siralmas képét mutatá fel. XIV. Lajos hódító harcsai elfecsürték az ország erőinek javát, s a Stuartok pártfogolása, az Angliában űzött vesztegetések, szított lázadások, a szabadsághoz szokott angol nép gyűlöletét fokozták, mit később Pitt, nem csak Francziaország, de az egész műveit világ kárára használt fel, öntudatlanul a reactio győzelmét készítvén elő. A nagynak nevezett Lajos országa határait ugyan kiebb terjeszti, hatalmas várövvel költté, a spanyol koronát a Bourbonok számára megszerzé, — de Francziaország alkotmányos intézményeit csaknem teljesen megsemmisité ; a rendek jogai alig 2—8 tartományban terjedtek annyi»«, hogy az adó megajánlására némi befolyást gyakorolhassanak ; máshol a parlamentek gyakorlák ama jogot, hogy az e nemű királyi rendeleteket beiktaták, s bár ez azok végérvényére szükségesnek tartatott, a parlamenti tagok, kik hivatalaikat örökölték, hajlékonysághoz voltak szítva, készséggel hódolának a parancsnak, hisz az adót úgyis nem ők, de a nép fizette. XIV. Lajos Richelieu e művének befejezését látva büszkén kiálta fel: „Az államén vagyok pedig ha ez valóság lett volna, úgy Francziaországnak vele együtt kell vala sírba szállania. XV. Lajosra egy meggyengült ország, az adóterheket alig biró nép, üres kincstár és mégis nagy költségeket igénylő számos hadsereg és flotta, ráadásul pedig több ezer livre államadósság maradott. Ha eszély és takarékosság lesznek tanácsadói, segíthetett volna az állam bajain, uralkodása azonban a kéjencz pazar élet képét zárja élőnkbe ; a nemesség az udvaronczok, példáját követő, szerencsésnek tartván magát, ha jövedelmeit a Versailles- élvek örvényébe dobhatja, hisz itt minden oly elragadó szép volt, mig az ország vidékein unalmas ínség és nyomor mutatkozott. Ez állapot tarthatlanságát a könnyelmű XV. Lajos is érezte, bár főminiszterei kegyelt hölgyei voltak, ezért, mondá: „öreg vagyok, engem még csak kitart, de utódom vigyázzon magára.“ Az alatta folyt harcrok az ország erejét csaknem teljesen felemészték, s az államadósságot 4000 millió livrere növelték . Lescinsky sikertelen támogatása, a franczia harczi dicsőség himporát letörte, s azon körülmény, hogy Lengyelország felosztását meggátolni nem birta, hogy Angliának számos franczia gyarmatot kényszerült átengedni, az államhatalmat magához ragadott királyi tekintély tehetlenségét bizonyítá. Az északamerikai szabadságharcz támogatása új dicsőséggel koszorúzta a franczia fegyvereket, de áldást XVI. Lajos uralkodására már csak azért sem hozhatott, mert az érdemet a franczia nép lelkesedésének tulajdoníták, mely a kormányt is szintúgy maga után vonta. E mellett az északamerikaiak ügye iránt mindinkább terjedő rokonszenv, az alkotmányos intézmények utáni vágyat táplálta a polgárok és nép körében, s a harcban részt vett nemesség is hasonló érzelmektől lelkesülten tért haza, többé nem lehetett arra számítani, hogy a democrat eszmék behatása alatt álló polgárság, ébredező nép, a kegyelem morzsáival beérendi , elérkezett volt a perez, melyben a kor intő szavát meg kelle érteni, az uj tényezőkkel számot vetni. A korszerű javításoknak gyorsan kell vala eszközöltetni, mert az állam pénzügyei a végromlás küszöbén áltak : az államadósság meghaladta az 5000 milliót, az évi deficit 140 milliót tett, s az egymást felváltó pénzügyérek, köztük a jeles Neckar, csak perezekre segíthettek ; a nép nem fizethette az adót, az államhitelezők nem kapták kamataikat s újabb vállalatokra sem éreztek kedvet, mert a „Misssippi“ és „keletindiai társulatok“ részvényeivel űzött szemfényvesztés felnyitotta volt a pénzemberek szemeit, tartózkodókká téve őket. A bajon csak az országrendek gyűlése segíthetett , milyet Francziaországban 1614. óta nem tartottak; elpróbálták volt a „notable ok“ gyülekezetével is, de ez is az „états generaux“ egybehivatását tanácssa. A közteherviselés volt e korban az egyetlen mentő horgony. Ámde a gőgös nemesség nagyobb része nem bírt megbarátkozni azon eszmével, hogy a közélet terén — néma társadalmi körben — egy sorba álljon a lenézett polgárral, a gazdatiszteknek és adóbérlőknek zsákmányul oda dobot néppel, s terhet vállaljon szűz vállaira, s hogy előjogait védelmezhesse, az erősnek vélt királyi hatalom sánczai mögé vonult. Azonban a polgári rend ereje öntudatához jutott volt; megtanult erre Siéyès „Qu’est ce que le tiers-état“ czímű műve, melyben a harmadik rend fontos hivatását fejtegette . Rousseau „contract social“-ja előkészítette volt a földet; növelte a harmadik rend súlyát az is, hogy a felvilágosult kiváltságosak, s többnyire a nép kebeléből való alsóbb papság — velők fogott kezet. Ellenben az udvari párt, vele a nemesség nagy része s a főpapság, oly tapintatlanul járt el, hogy eltaszita magától az egyetlen férfit, ki a forradalom árjának előtörését megakadályozhatta volna, a korszerű javítások életbeléptetésével . Mirabeau csak azután fordult Marseille polgáraihoz, midőn a nemesség megválasztani nem akarta, s igy lett a „tiers-état“ első vezére; ő volt az, ki az ingadozó harmadik rend követeit, midőn az udvaron ezek által feltüzelt gyenge jellemű király a tanácskozó terem odahagyására szólitá — kitartásra buzditá, e szavakat dörögvén a szertartásmester'lébe : „Dites à votre maître, que nous sommes réunis par la volonté, de la nation, et que rien nous peut séparer que la force des bayonnettes.“ E szavak elveték a koczkát, együttmaradásra bírák a harmadik rendnek több nemessel és sok pappal szaporodott követeit ; e föllépés világos bizonyíték volt a mellett, hogy a nemzeti akaratot mellőzni többé nem lehet. Az elhatározó lépést megtett gyülekezet „assemblée nationale“ nevet vett fel, s 1789. augusztus 4-ei ülésében, a kiváltságosak egyik jelese No a 11 es vicomte indítványára fogadta el egyhangúlag a jogegyenlőség világra szóló magasztos elveit, miután a királyi parancs velők egyesülésre ösztönözte volt a nemesség többségét, s a főpapságot is. De az udvari párt, bár óvatosságra inthette volna a Bastille bevétele, folyton arra ösztönző a királyt, hogy szmleges engedményekkel tegyen próbát, s midőn a nemzetgyűlés erélyesen lépett fel, a Versailles közelében összevont fegyveres erő használatára utaltak. A trónra vágyó, jellemtelen orleansi ág bérenczei terjeszték Párisban ama hírt, hogy a hadsereg a főváros kirablására készül; erre a párisi nép fegyvert fogott, s bekövetkezett a versaillesi mészárlás, melynél Aiguillon herczeg vitte a főszerepet, ő vezetvén a királyné termeire törő vérszomjas csőcseléket, az lévén az orleansi herczeg terve, hogy a királyt lemondásra kényszerítse ; az udvar által soha kellően nem méltányolt nemes jellemű Lafayette ugyan megmente a királyi családot, de a királyi tekintély menthetlenül elveszett. Az udvaron ezek, az előjogaik visszanyerhetéséről álmodozó nemesek nagy tömege, a veszély növekedésekor odahagyta királyát, külföldre menekült, ott folytatván átkos működését, mely a monarchiának a nép bizalmában fekvő gyökereit egyenkint átmetszé. Mig otthon voltak, a népet fenyegették, most biztonságban érezvén magukat, Artois gróf vezénylete alatt fegyverkeztek, a határokon, s a külhatalmak megigért támogatásával dicsekedve fenhangon hirdeték, hogy a bosszúállás órája nem sokára elérkezik. Nem gondoltak e rövidlátók arra, mily veszélyben van királyuk, s nem szűntek meg bizonyítgatni azt, hogy XVI. Lajos csak kényszerűségből enged a nemzetgyűlés kivonatának és mihelyt a külsegélyt felhasználhatja, visszavonandja adott szavát. És mi jön a száj hősködés eredménye ? A király szavának csak a mérsékeltek adtak hitelt , mig a túlzók, s az orleansi herczeg bérenczei, minden tettét gyanusiták, a királyság iránti pietast a nép szivében teljesen kiolták. A király már csak névleg birta a trónt, ő a nép foglya volt, s ez állapot türhetlensége által, mit rész tanácsadóinak köszönhetett — a menekülés elpróbálására ösztönöztetett ; ugyanekkor egy iratot hagyott hátra a Tuilieriákban, melyben az emigratio által hirdetett elveket oktalanul magáévá tette, s kijelenté, hogy adott szava semmire sem kötelezi. Ez irat a királyság sorsa felett határozott ; a mérsékeltek, miután az erős Mirabeau is kihullott volt soraikból, a gyeplőt kiejték kezökből, a népszenvedélyekre támaszkodó párt ragadta meg azt, s csak idő kérdése volt az, mikor történend meg a királyság formaszerű eltörlése ,s a mérsékelt pártot ellenállhatlan erővel sodorták tova a forradalom hullámai. Sándor János, Magyar Tudom. Akadémia. E hó 28-án a nyelv és széptud. osztály ülése volt, melyben először is a titok nőkig Eszterházy Pálnek Regensburgban a hó 21-én történt halálát bejelenté. Ez ülésre csupán egy értekezés jön bejelentve, Vámbéry 1. tagé, ki „újabb tudományos működéséről és sajtó alatt levő nyelvészeti munkájáról“ értesíté az Akadémiát. Vámbéry mindenek előtt okát adta, miért nem írta meg nyelvészeti tapasztalatait is utazási könyvébe. Azért, mert ezt a nagy közönség szájáéra írta, mely száraz nyelvtani fejtegetést alig olvasott volna oly érdekeltséggel, mint kalandjai leírását , melyből különböző nyelveken eddig mintegy 24,000 példány fogyott el. Most „Vázlatok Közép-Ázsiából“ czím alatt egy második utazási munkán dolgozik, mely utazása tapasztalatait tüzetesebben tartalmazandja. Nyelvészeti munkája „J a k a t a n i nyelvtan“ crím alatt sajtó alatt van s három részre oszlik ; az I. rész nyelvészeti nyomozással foglalkozik, a II. rész Chrestomatia , a III. rész szótárból álland. Fölolvas azután az I. részből töredékes vázlatokat, elősorolja a II. rész tartalmát, mely tizenkét részből áll, és a III. résznél használt kurforrásait, végül felel azon támasztható kérdésre : mi haszna lesz nyelvtudományi buvárlatainak a magyar nyelvre nézve, és e közben érinti, hogy a török-magyar nyelv fontosságáról is szándékozik írni. A titoknoki jelentések közt előfordultak : 1) Olvassa a természetvizsgálók Rima-Szombatban tartandó nagygyűlésére szóló meghivást. 2) beküldetett Horváth Ádám két és Kiss János egy sajátkezű levele. 3) Igló a szepességi városok takarékpénztári forgalmának kimutatását statistikai használatra megküldi. 4) Roskovics Ignácz gör. kath. lelkész a görög rituálénak általa magyarra fordított három részét beküldi. 5) Melczer István kir. személynök a következő két érdekes munkával gazdagította az Akadémia okmánytárát : „A magyar kir. főtörvényszékek összes ítéletei 1812—1862“, és „A franczia törvényhozás rendeletei 1791 től a mai korig. 6) Moyzes István beszterezei püspök két példány egyházi névtárt küld. 7) Tatai Dániel Faludy Ferencz „Udvari ember“ crimű munkájával kedveskedik. 8) A tiszai vasúti társulat beküldi mult nagygyűlési jegyzőkönyvét, melyben működésének statistikája foglaltatik. Végül 9) Olvassa az e hóban beérkezett csere, — tisztelet, — és ajándék könyv példányokat. A titoknoki jelentések után Greguss Ágost a következő indítványt tette : „Fényes Elek egy közelebb megjelent munkája czimlapján magát „akadémiai rendes tagnak“ czimezi. Fényes Elek úr kitörültetett a rendes tagok sorából. E czimbitorlás ellen kénytelen fölszólalni, és indítványozza, hogy az Akadémia tiltakozzék Fényes Elek úr ellen,az akadémiai ügyész pedig indítson keresetet ellene, és a megjelent munka czim lapját semmisítesse meg.“ Az indítvány azon része, hogy Fényes Elek úr a „rendes tag“ czimet ne használja, pártoltatott, de az Akadémia azt csupán csak kíméletesen kívánja tudtára adni, annyival is inkább, miután kiderült, hogy addig Fényes Elek úr nem is jön értesítve, hogy a „rendes tagok“ sorából kitörültetett. Jövő hétfőn a phil. törv. és tört. tud. osztály tart ülést, melyre Pauer Tivadar, Mátyás Flórián és Venczel Gusztáv értekezéseik vannak bejelentve. Sz. R. A congressus és programmja. A „Memorial diplomatique“ ily czimű terjedelmes czikket közöl, melyből átveszszük a következőket : „A párisi congressus 1856-ban ápril 14 ciki jegyzőkönyvében azon óhajtását fejezé ki, hogy az európai hatalmak, a köztük újból támadható összeütközések ellenében hasznos védgátat emelendők; — mielőtt fegyverhez nyúlnának, valamely velők barátságos állam közbenjárásához forduljanak, melynek feladata lenne, a vissálkodókat egymáshoz közelebb hozni és kibékíteni Ha a kormányok — mond a „Mem. dipl.“ — jobban megtartották volna emlékezetükben azon jegyzőkönyvet, melynek végén ott vannak aláírásaik , most nem viszhangoztatná continensünk egyik szélétől a másikig harczi fegyverzerest, és nem állna azon ponton, hogy olyan véres csaták színhelyévé váljék, amilyenekhez hasonló alig látogatá meg valaha az ember nemet.“ Azután közbevetve azt a figyelmeztetést, hogy III. Napóleon látta a közelgő válságot, s ezért akarta már 1863. nov. 4-én az uralkodókat nemzetközi tanácskozásba összelőni,. — Így folytatja a czikket.