A Hon, 1866. szeptember (4. évfolyam, 201-225. szám)
1866-09-11 / 208. szám
208-ik sz. Kedd, szeptember 11. Előfizetési díj: ?istán küldve vujry Budapesten habos hordva egy hónapra ........................... 1 frt 75 kr. i hónapra.................... . 5 frt 25 kr. i hónapra............................. 10 frt 50 kr. \z előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. S minden pénzjárulék bérmentesitve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferrencziek tero 7~ik szám l~sz emelet. Szerkessitő lakása : Orr,rágni 18-ik aaám 2-dik emelet. Kiaflóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP: tennék ki franczia követül Konstantinápolyba. Negyedik évfolyam Beigtatási díj : 7 hasábos ilyfáb petit sora ... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásárt ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. — Nyilt-téri 5 hasábos betű-sorért . . 25 kr. )& Az előfizetési díj a lap feladó hivatal^»hoz küldendő. (Ferenczlefő tere 7. sz. földszint. E lap szellemi részét illető minden közremny a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, SZEPTEMBER 10. Politikai Szemle. (U). Az Ausztria és Olaszország közti békealkudozások teljes folyamatban vannak - mint Bécsből írják — s habár a béke végleges megkötése tovább fog késni, némely elintézendő kérdések miatt, mint kezdetben föltették , annyi mégis bizonyos, hogy mindkét részen engesztelékenyek a hajlamok. A franczia lapoknak Florenczből, sept. 5-töl kelt sürgönye szerint, e hó 3-kán tartották Ausztria és Olaszország felhatalmazottai az első értekezletet, s már e nap néhány czikkelyét aláírták a békekötésnek. A franczia „Moniteur“ azt állítja, hogy egész (?) Olaszország a béke után vágyakozik, s hogy a jelenlegi helyzet mielőbb véget érjen, a béke megkötése után azonnal életbe lép az Ausztria és Francziaország között aug. 24-kén kötött szerződés. Nemcsak Párisban és Berlinben, Londonban és Florenczben is élénken foglalkoznak a franczia miniszteri változással. Londonból azt írják az „Ind. beígérnek, hogy Drcuyn de Lhuys elbocsáttatását fontos eseménynek tekintik a jelenlegi politikai helyzet miatt. Jóllehet az ily miniszteri változás nem hasonlít az oly országban előforduló kabineti változáshoz, hol miniszteri felelősség létezik, mindazáltal bizonyos jelentőséggel bír az arra nézve, ki ismeri a lelépő és föllépő miniszter véleményét. Egyébiránt a miniszteri változás átalánosan a politika változását jelenti mind az egyéni, mind a parlamenti kormány alatt. Angolországban a miniszterek változása annyi, mint magának a kormányhatalomnak megváltozása. Francziaországban az ügynökök változnak, kik által az állandó kormányhatalom politikáját folytatja. Megfontolva Drouyn de Lhuys múltját, a pápa világi hatalma iránti rokonszenvét, s ellenállási politikáját Olaszország irányában , azt következtethetni , hogy visszalépése ,szerencsés előjel Olaszországra nézve, s hogy a Rómára vonatkozó septemberi egyezmény szigorúan végrehajtatik. Florenczben hasonlóképen vélekednek. Az „Italie,“ melynek az olasz kormányhozi félhivatalos állása ismeretes. „Olaszországra nézve kedvező eseményül tekinti Drouyn de Lhuys visszalépését, s a következőket jegyzi meg az indokokra nézve, melyek III. Napóleon császárt a miniszteri változásra bírhatták : „Drouyn de Lhuyst bizonnyal nem lehetett azzal vádolni, hogy túlment volna kötelességeseinek határán, ő tudta magát korlátozni azon szűk szerepre, mit a császárság alkotmánya kijelölt. De talán az utóbbi időben nagyon látni hagyta, hogy meglehetős rokonszenvel viseltetik Roma iránt, aki nem állt öszhangzásban a septemberi egyezmény szellemével. Talán a német ügyben is nagyon hajlott azon párt felé, melynek régebb sorai közt állt, s pályájára nem volt befolyás nélkül.“ Ezen eszmét fejezi ki a „Kreutzig“ párisi levelezője is : „Drouyn de Lhuys bár ha ellene, nem ellensége Poroszországnak, de barátja Ausztriának, ő igen ügyes diplomata, de egyszersmind első képviselője azon politikának, mely a poroszolasz szövetség és Poroszország győzelmes előhaladása által kudarcot vallott. Semmi kétséget nem szenved , hogy Drouyn de Lhuys tovább is miniszter maradhatott volna, ha akarja ; a császár őt önként nem bocsátotta volna el, de beadta lemondását, mivel azon meggyőződésben volt, miként a Tuileriák kabinetjének határozottan poros, baráti politikát kellene követnie, Francziaország és a napóleoni dynastia javára, amely politikának azonban nem kellene osztrákellenesnek lennie. Drouyn de Lhuys visszalépése azon finom diplomatiai tapintat eredménye, melyet e minisztertől még azok sem fognak megtagadni, kik vele szemben állottak. Levelező őszintén kívánja, hogy Poroszország politikájának mindig oly mérséklett, annyira tapintatos és jóindulatú ellenei legyenek, mint a lelépett külügyminiszter. A „Patrie" úgy tudja, hogy az új külügyminiszter, Moustier marquis, e hó vége előtt nem érkezik Francziaországba.Megesketik, hogy csak megérkezése után töltetik be a Konstantinápolyban megürült követi állomás. A „Presse“ távirata szerint Julien de la Grraviére admirál nevez Pest, sept. 10. ( Nevezetes tünemény, hogy az osztrák-porosz összeütközés nem csak a két összecsapó fél közül egyiknek a hadi balsorsát döntötte el, hanem még köröskörül egy csoport irányadó személyiséget is levert lábáról. Míg Bismarck saját állása a porosz kamarák szavazata által példátlan megerősítésre jut, addig más országok miniszterei be sem várják kamaráik és törvényhozó testületeik egybegyűlését , hanem sietnek működéseik színpadáról a nézőközönség közé elvegyülni. Olaszországban leköszönt Lamarmora, a katonaminiszter , aki elég erős katonai jellemet mutatott — ott, ahol Olaszországot administrálni kellett , és annál nagyobb miniszteri tartózkodást — ott, ahol verekedni lehetett volna. Francziaországban lehössön Drouyn de Lhuys, a felbiztatások és cserbenhagyások nagymestere, kinek kilétéről beszélhetnek. Garibaldi mankója, Miksa császár koronája, és a lengyelek sírkeresztei. Hogy Ausztriának kizárólag jó barátja volt, azt Ausztriának épen annyi oka van megkeserülni , mint Ausztria ellenségeinek. Képviselte a chauvinismust és az ultramontanismust, s makacsul bevárta, míg az elsőt a franczia fegyverek prestigének elvesztése, a másodikat Olaszország egyesülése kidönti lábai alól. Szászországban megbukik Beuszt, ki egyidőben egy magyar politikai menekültet elfogni, s Ausztriának kiszolgáltatni nem tartotta Szászország méltóságával össze nem férhetőnek, hanem Poroszországnak alárendelt helyzetét nem bírja elviselni, vagy talán elbírná, de a bír suttogása azt beszéli, hogy tárczája más részről is kívánatos volt. Az egész eddigi európai politika ügyvivői le vannak aratva. Minden államfő átlátta, hogy egy új korszak elé kell készülnie, mely a múlt korszak hibáiért kegyelem nélkül számot fog kérni. A kétségeskedés politikája nem folytatható többé ; az a politika, melynek együgyű taktikája volt mást mondani, mást érezni, más ígérni, mást tervezni, tovább nem segíthet senkit, hanem világosan elő kell lépni, vagy a kimondott szó, vagy az elhallgatott vágy védelmére; a traditiók szövetsége elmúlt; eszmék és érdekek szövetségét kell helyébe léptetni. Minden ország sorsának intézői belátták a fordulat szükségességét, s igyekeztek gyors elhatározással megelőzni a feltarthatlan végzetet,— innen a nagy miniszterhullás Európában épen aztn időtájt, (aug. 13—31-ig) melyre a meteorológia a természeti csillaghullást szokta tenni. Maga az óvatos Oroszország is uj szövetségest keres, Európán túl, a kormányfőkön túl, az absolut hatalmakon túl , az északamerikai szabad államok szövetségét, s az jó darab régi fogalmú hagyományába fog kerülni ! Csak Ausztria oly boldog, hogy nem érzi magát ez általános világi válság által megrendítve.Itt is leköszönte a hadügyminiszter amiből látható,hogy Ausztriában azt hiszik, hogy pusztán hadügyi reformokkal is el lehet hárítani minden bajt az útból. A német lapok múlt heti hírei a magyar minisztériumról, (miként előre jeleztük) megtértek a költemények országába. Most már azt mondják, hogy minden rendben volna, csupán két személyiség között nem tudnak választani. Vagy Sennyey, vagy Andrássy ? Ha egyik a kettő közül akarna valamit, hát meglenne minden. Igazán boldog állam, melynek tökéletes rendbehozatalát ilyen kevés akadály tartóztatja fenn ! (!). Tehát a sok beszédnek, hirlelésnek és combinátiónak immár szerencsésen végéhez jutottunk. A magyar minisztérium kinevezésének kérdése egy időre ismét ad acta tétetett, s nem is veszik azt fel valami alkalmilag felmerülő új impicilus nélkül. Olvasóink tudják, hogy mi kezdet óta épen semmi fontosságot nem tulajdonítottunk a bécsi lapok ily híreinek , átvettük a közleményeket, mint a felmerülő nézetek hű reporterjei, vagy egészen észrevétel nélkül, vagy néha a bizalmatlanság és kicsinylés eléggé megismerhető jeleivel. Láttuk, hogy a dolog oly kezekben volt, melyekből gyors tettek soha sem szoktak származni. Az úgynevezett conservativ politikának fő megismertető jele, az ingadozás, habozás, és halogatás , különösen oly időszakban , amidőn a párt vezérei a „beati possidentes“ bájait élvezhetik. Azt mondják, a magyar minisztérium kérdésének elnapolása azon ok vagy ürügy miatt történt, mert a „Deák-párt“ nem akart a conservativekkel egyesülni ; ezen utóbbiak pedig képteleneknek érzették magukat oly kormányt alakítani, mely az országgyűlés többsége előtt komolyan csak megjelenhessék is. Azon hazafiak, akik Deák Ferencz barátságával méltán dicsekedhetnek, bizonyára követelik, hogy az irányadó körök már most nyilvánítsák hozzájárulásukat a tizenötös albizottmány munkálatához. Úgy látszik, hogy e biztatást nem sikerült kinyerniök, s arra Bécset elhagyák, s azért a conservativeknek engedék, akik a lefolyt nyáron a miniszteri rendszer ellen nyilatkoztak, de utóvégre nem volnának idegenek a miniszteri titulatúrától, ha a dolog lényegére nézve tovább is csak azok maradhatnának, kik eddig voltak, s nem kellene félniök, hogy az országgyűléstől leszavaztatván, a jelenben Európában divatozó constitutionalismus értelmében , a többség daczára kényteleníttetnének működéseiket folytatni. A conservativek tudják, hogy ezen esetnek a legelső elvi kérdés vitatásakor okvetlenül fel kell következni. Tehát le kellene mondaniok, vagy utódaikul oly férfiakat ajánlani, akik mindaddig ag pártjuk követeléseinek minimuma, a tizenötös bizottmány munkálatának elfogadása biztosítva nincs, kormányt nem alkothatnak. Fel kell tennünk, hogy ezen lefolyt alkudozások napjaiban a régi osztrák-német bureaucratia se nyugodott, hanem előállott ismert argumentumainak teljes apparátusával. „Mert feszegetni most — mondák ezen urak — a magyar minisztérium kinevezésének kérdését, ha senki sem kényszerít rá. A „birodalom“ ügyei épen nem állnak roszul. Velencze elvesztésével megnyertük azon megbecsülhetlen helyzetet, hogy minden ok megszűnt a háborúra Olaszországgal és Francziaországgal. A német Bund dolgai sem háborgatnak tovább, s azon idő, melyben egy új Bismarck pláne az osztrák német provincziákra merné szemét vetni, oly messze van, hogy legfölebb csak unokáink érhetik meg. Königgrätz ? Ki beszélne ma már ily kellemetlen emlékű múltról ! A hadsereg újra szervezve van, a conscribált és deverbuált rekruták kiegészítették a hiányos sorokat, ma holnap lesz gyufűs puska is kellő mennyiségben, s a közelebbi háború megmutatta, kik azon tábornokok, akik nem születtek oly szerencsés csillagzat alatt, hogy az ember egész hadtestek vezényletével bízza meg őket. Vagy tán pénz nincs? Nem volt addig, míg a bankadó zsenirozta a pénzügyminisztert, de most már ezen gát is fel van szakítva, s haladhat hajónk a felnyitott zuhatag sodrában, Isten tudja meddig. Szóval : semmi ok, azaz semmi oly ok, mely a „mai státusférfiak“ előtt nyomatékkal szokott birni, sem létezik ma arra, hogy magunknak holmi újításokkal, minő a magyar minisztérium kinevezésének ajánlása volna, bajt, bosszúságot és kényelmetlenséget szerezzünk. Vagy tán a lapok lármája háboríthatna minket? Jóságos Isten, Pesten Bach báró sajtótörvényei, Bécsben kivételes állapotok uralkodnak ! Vagy végre a magyar országgyűlés összehívásának elhalaszthatlan volta nyugtalaníthatna valakit. Mi az a magyar országgyűlés ? Egy kaszinó-gyülés, melyben a hazafiak kidicttozzák magukat s aztán hazamennek. Mi sem, ők sem tudják, miként jött usóba ezen rendszer, már pedig a magyar alkotmányos fogalmak szerint a szokás második törvény. 1861-ben, nagyon messze mentek a követelésben, nem is maradtak büntetés nélkül, 1866- nak első felében szelidebben viselték magukat, ime kegyesen is bocsáttattak haza. Most , ha nem lesz magyar minisztérium, ha látják, hogy Bécsben a követelmények minimuma, a tizenötös bizottmány munkálata sem remélhet e fogadást: kétségkivüli, hogy az országgyűlés rögtön neki makranczoskodik, s a teljes ülés tárgyalásaiban, úgy visszamodifiálgatja a bizottmány paragrafusait, hogy in fine finali nem marad egyéb hátra, mint az 1861-ki felirat értelmének ismétlése, külön pontozatokban formulázva. Az ilyen makacs és javíthatlan országgyűléssel aztán tudva van, mint kell elbánni, s a kormány a bécsi centralista sajtó felőkezelőiben túl bőven talál támogatókra, mint talált Schmerling úr idejében is, aki az alkotmányeljátszás elméletére rá merte ütni a hivatalos pecsétet.“ Ennyiből áll az osztrák német bureaucratia okoskodása, előadva halvány és kíméletes kifejezésekkel. Egymás között e nemes lelkek még világosabban és őszintébben is nyilatkoznak a zárulatok. A „Debatte“ meghazudtolja azon hírt, mely szerint Larisch gróf helyett Holzgethau úr volna megbízva a pénzügy vezetésével. Hasonlót mond azon hirről, mely szerint Prágában és Brünben a rendőrségi igazgatóságok föloszlatnának, s teendőik a helybeli autonom hatóságoknak lennének átengedendők. — A „N. fr. Presse“ nek távirják Pestről, hogy a magyar országgyűlés összehívása november előtt nem várható (Az indokolás hiányzik.) | CZUCZOR GERGELY | | Ismét új veszteség! Az akadémia palotáján tegnap délelőtt imét kitűzték a gyászlobogót. Megdöbbenve kérdezte mindenki, hogy ki halt meg? A válasz lesújtó volt. Czuczor Gergely, nemzetünk egyik első rangú költője, nyelvtudósa és prózaírója, tegnap reggel 9 órakor meghalt. A már ugyan koros, de még mindig egésséges, jó kedélyű és munkaképes férfiú, néhány óra alatt a fővárosunkban uralkodó járvány áldozata lett. Pénteken este „a szigetvári vértanuk“ előadása alkalmával még ott láttuk őt szokott helyén a nemz.színházban, melynek mindennapos látogatója volt. Másnap, szombaton a pesti kegyesrendieknél ebédelt, s még délután is sokan látták őt sétálni. Estefelé roszul lett, s vasárnap reggel már meghalt. Czuczor Gergely 1800 dec. 17-én, Andódon Nyitra megyében született. Tizenhét éves korában sz. Benedek szerzetébe lépett, s 1824 ben pappá szenteltetett. Először keltett figyelmet a Kisfaludy Károly által 1821-ben alapított Aurorában megjelent „Augsburgi ütközet“ czímű hős költeménynyel.Követte ezt 1828-ban az „Aradi gyűlés“ öt énekben s „Botond“ 1831 ben. Ugyanez évben az akadémia, mint ünnepelt költőt, levelező tagul választotta 1832-ben jelent meg tőle : Hunyadi János viselt dolgai. Kisebb művei évről évre szaporodtak, munkássága nőttön nőtt. A költői pályán Kisfaludy Károly buzdította, mit hálásan ismert el a korán elhunytnak halálára irt ódájában. 1835-ben az akadémia Toldy Ferencz titoknokká választásakor őt segédjegyzővé s levéltárnokká választotta. 1836-ban tört. osztályi rendes taggá lévén, székét „Zrednai Vitéz János“ történeti mesterműve felolvasásával foglalta el. Ugyanezen évben adta ki Toldy Czuezornak Poétái munkáit. Azonban alig foglalá el székét az akadémiában, már is irigyei támadtak, s ármánykodások folytán kénytelen volt Pesttől és díszes állásától megválni. Az egyházi körök ármánykodásaira okot adtak a költemények között megjelelt gyönyörű népdalai. Visszament tehát a méltatlanul üldözött férfiú Pannonhegyre, s ott a főkönyvtár és gyűjtemények másodövévé neveztetett ki. „Kik őt ez időben látták, és vele közelebbi viszonyban és érintkezésben voltak, írja egyik életirója — benne a nagy lelket és önmegtagadás ritka példányát méltán csodálták , mint ki a viharoktól felizgatott hullámok által ostromlott sziklaként álló erősen tisztje s közérdekű állása romjain, belső öntudatának tisztaságában és rendtársainak résztvevő meleg testvéri karjai közt lelve nyugalmát, mit a rágalom és kisebbítés izgatni és zavarni igen, de elrabolni képes nem volt.“ Kölcsey elhunytával a nyelvtudományi osztályban üresség támadván, a sik nagygyűlés saját kérelmére a történetírás osztályából emide tette át. 1839-ben a győri kir. akadémiában a magyar nyelv és irodalom tanárává neveztetett, de ez állást is, sokaknak, különösen pedig szerető tanítványainak szok sgoruságára, két hó múlva felsőbb parancsa folytán el kelle hagynia. Nehány év multa kegyelmet eszközöltek számára, s 1845-ben az akadémia által kiadandó nagy magyar szótár szerkesztése egyhangúlag reá bízatván, Győrt Pesttel cserélte föl, azt többé el nem hagyandó. A „Riadó“ czimű költemény miatt, melyet 1848-ban irt, Czuczor 1849. január 19-én elfogatván, hadi törvényszékileg hat évi vasban töltendő várfogságra ítéltetett. Az akadémia akkori elnöke, Teleki József gróf kérelmére, Windischgrätzig az ítéletet annyiban enyhítette, hogy bilincseit levették és a szótár körüli munkálatait később Kufsteinban folytathatta. Dalait a nép könyv nélkül tudja, ami nem csoda, mert— mint egy bírálója megjegyzi — „senki sem tud naivabb és idillibb lenni, mint ő ; de viszont a nyers, kemény marka mezeiség sincs élénkebben előadva, mint általa.“ Eposzai a történet költői elbeszélései, hősileg vértezett alakban, összes költeményei összegyűjtve, 1858-ban jelentek meg három kötetben. De nem csak dalai örökítik meg nevét hanem kiválólag nyelvtudományi munkálkodása az, mely a magyar nyelv és irodalom minden barátja előtt halhatatlanná teszi emlékezetét. A nagy magyar szótáron a m. t. akadémia megbízásából 1845 óta dolgozott fáraóhatlan bungósággal. A szótár már most nagy részt (az L betűig) nyomtatásban is megjelent, de fájdalom a halál meglepte, mielőtt e munkát tökéletesen befejezhette volna. Tagja volt a Kisfaludy-társaságnak, valamint több év óta a nemz. színházi drámabiráló bizottmánynak is. Nevét a késő kor is azok nevei között fogja említni, kik a magyar nyelv és irodalom körül halhatatlan érdemeket szereztek. Pest, 186. szptember 7-én. A „Ilon“ 199. számában egy kérdést intéztem a magyar kormányhatalom kezelőihez különböző vasúti vonalak engedélyezése iránt, melyekről — ha a hírek valók — intézkedés történt a legújabb időben. Kérdésem egyenes, észrevételeim mindenkinek érthetők voltak. Erre választ nyerek a „Magyar Világ“ 205-ik számában, mely válasz semmi más, mint személyeskedni akaró „handabanda.“ Sokkal inkább tisztelem lapunk olvasóit, hogysem e térre követném a „Magyar Világu-ot, de mert személyem van érintve, egyet mást elmondani kötelességem. A czélzások működésemre, mint a brüsseli „Banque de crédit foncier et industriel“ megbízottja, nem érintenek. Ha történtek itt visszaélések, ezekkel nevem a legkisebb összeköttetésben sem áll. Sőt, — legalább részben — az én érdemem, hogy a magyar emberek által tűrt tévedéseket a külföldi tőkepénzesek orvosolni készek, mert világossággal szolgáltam nekik. Hogy ez így van, hogy mindenkinek, akivel én vagy megbízottaim kötöttek üzletet, annak előnyei és veszélyei el lettek mondva nem egyszer, de ismételten , hogy egy üzlet megkötésénél hetek, sőt holnapok múlván elhamarkodásról szó nem lehet, hanem a vevő reá ér kérdezősködni, megfontolni mit tesz? és ha megbánta az üzletet, vissza is léphet, hogy szerencsétlenség által sújtott adósok iránt a hitelező bank a lehető legnagyobb kímélettel jár el : ez mind igaz, és bátran hivatkozom mindenkire, aki az általam képviselt bankkal üzleti viszonyban áll. Ha a bank érdekében történt némi kedvezés, bizonyosan azért nem szólaltam fel ellene, mert azt az országra nézve károsnak nem tekintem, s úgy vagyok győződve, hogy azon kormányférfiak, kik a bankot pártolták, e tekintetben velem egy nézetben vannak, másként nem helyesen cselekedtek volna. Én Magyarországra nézve előnyösnek tartom a külföldi tőke beszivárgását elő-