A Hon, 1866. szeptember (4. évfolyam, 201-225. szám)

1866-09-11 / 208. szám

208-ik sz. Kedd, szeptember 11. Előfizetési díj: ?­istán küldve vujry Budapesten h­ab­os hordva egy hón­apra ........................... 1 frt 75 kr. i hónapra....................­ . 5 frt 25 kr. i hónapra............................. 10 frt 50 kr. \z előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. S minden pénzjárulék bérmentesitve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda: Ferrencziek tero 7~ik szám l~sz emelet. Szerkessitő lakása : Orr,rágni 18-ik aaám 2-dik emelet. Kiaflóhi­vatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP: tennék ki franczia követül Konstantiná­­polyba. Negyedik évfolyam Beigtatási díj : 7 hasábos ilyfáb­ petit sora ... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásárt ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. — Nyilt-téri 5 hasábos betű­-sorért . . 25 kr. )& Az előfizetési díj a lap feladó hivatal^»­hoz küldendő. (Ferenczlefő tere 7. sz. földszint. E lap szellemi részét illető minden köz­rem­ny a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, SZEPTEMBER 10. Politikai Szemle. (U). Az Ausztria és Olaszország közti békealkudozások teljes folyamatban van­nak - mint Bécsből írják — s habár a béke végleges megkötése tovább fog kés­ni, némely elintézendő kérdések miatt, mint kezdetben föltették , annyi mégis bi­zonyos, hogy mindkét része­n engesztelé­­kenyek a hajlamok. A franczia lapoknak Florenczből, sept. 5-töl kelt sürgönye szerint, e hó 3-kán tartották Ausztria és Olaszország felhatalmazottai az első ér­tekezletet, s már e nap néhány czikkelyét aláírták a békekötésnek. A franczia „Mo­niteur“ azt állítja, hogy egész (?) Olasz­ország a béke után vágyakozik, s hogy a jelenlegi helyzet mielőbb véget érjen, a béke megkötése után azonnal életbe lép az Ausztria és Francziaország között aug. 24-kén kötött szerződés. Nemcsak Párisban és Berlinben, Lon­donban és Florenczben is élénken foglal­koznak a franczia miniszteri változással. Londonból azt írják az „Ind. beígér­nek, hogy Drcuyn de Lhuys elb­ocsátta­­tását fontos eseménynek tekintik a jelen­­legi politikai helyzet miatt. Jóllehet az ily miniszteri változás nem hasonlít az oly országban előforduló kabineti válto­záshoz, hol miniszteri felelősség létezik, mindazáltal bizonyos jelentőséggel bír az arra nézve, ki ismeri a lelépő és föllépő miniszter véleményét. Egyébiránt a mi­­­­niszteri változás átalánosan a politika változását jelenti mind az egyéni, mind a parlamenti kormány alatt. Angolország­­ban a miniszterek változása annyi, mint magának a kormányhatalomnak megvál­tozása. Francziaországban az ügynökök változnak, kik által az állandó kormány­hatalom politikáját folytatja. Megfontolva Drouyn de Lhuys múltját, a pápa világi hatalma iránti rokonszenvét, s ellenállási politikáját Olaszország irányában , azt következtethetni , hogy visszalépése ,sze­rencsés előjel Olaszországra nézve, s hogy a Rómára vonatkozó septemberi egyez­mény szigorúan végrehajtatik. Florenczben hasonlóképen vélekednek. Az „Italie,“ melynek az olasz kormány­­hozi félhivatalos állása ismeretes. „Olasz­országra nézve kedvező eseményül te­kinti Drouyn de Lhuys visszalépését, s a következőket jegyzi meg az indokokra nézve, melyek III. Napóleon császárt a miniszteri változásra bírhatták : „Drouyn de Lhuyst bizonnyal nem lehetett azzal vádolni, hogy túlment volna kötelessé­ge­seinek határán, ő tudta magát korlátozni azon szűk szerepre, mit a császárság al­kotmánya kijelölt. De talán az utóbbi időben nagyon látni hagyta, hogy megle­hetős rokonszenvel viseltetik Roma iránt, aki nem állt öszhangzásban a septemberi egyezmény szellemével. Talán a német ügyben is nagyon hajlott azon párt felé, melynek régebb sorai közt állt, s pályá­jára nem volt befolyás nélkül.“ Ezen eszmét fejezi ki a „Kreutzig“ pá­risi levelezője is : „Drouyn de Lhuys bár ha ellene, nem ellensége Poroszország­nak, de barátja Ausztriának, ő igen ügyes diplomata, de egyszersmind első képvi­selője azon politikának, mely a porosz­olasz szövetség és Poroszország győzel­mes előhaladása által kudarc­ot vallott. Semmi kétséget nem szenved , hogy Drouyn de Lhuys tovább is miniszter ma­radhatott volna, ha akarja ; a császár őt önként nem bocsátotta volna el, de bead­ta lemondását, mivel azon meggyőződés­ben volt, miként a Tuileriák kabinetjé­nek határozottan poros­, baráti politikát­­ kellene követnie, Francziaország és a na­póleoni dynastia javára, a­mely politiká­nak azonban nem kellene osztrákellenes­­nek lennie. Drouyn de Lhuys visszalépé­se azon finom diplomatiai tapintat ered­ménye, melyet e minisztertől még azok sem fognak megtagadni, kik vele szem­ben állottak. Levelező őszintén kívánja, hogy Poroszország politikájának mindig oly mérséklett, annyira tapintatos és jóin­dulatú ellenei legyenek, mint a lelépett külügyminiszter. A „Patrie" úgy tudja, hogy az új kül­ügyminiszter, Moustier marquis, e hó vége előtt nem érkezik Francziaországba.Meg­­esketik, hogy csak megérkezése után töl­tetik be a Konstantin­ápolyban megürült követi állomás. A „Presse“ távirata sze­rint Julien de la Grraviére admirál nevez­ Pest, sept. 10. ( Nevezetes tünemény, hogy az osz­trák-porosz összeütközés nem csak a két összecsapó fél közül egyiknek a hadi balsor­sát döntötte el, hanem még köröskörül egy csoport irányadó személyiséget is le­vert lábáról. Míg Bismarck saját állása a porosz ka­marák szavazata által példátlan megerő­sítésre jut, addig más országok miniszte­rei be sem várják kamaráik és törvény­hozó testü­leteik egybegyűlését , hanem sietnek működéseik színpadáról a néző­közönség közé elvegyülni. Olaszországban leköszönt Lamarmora, a katonaminiszter , a­ki elég erős katonai jellemet mutatott — ott, a­hol Olaszor­szágot administrálni kellett , és annál na­gyobb miniszteri tartózkodást — ott, a­hol verekedni lehetett volna. Francziaországban lehöss­ön Drouyn de Lhuys, a felbiztatások és cserbenhagyá­­sok nagymestere, kinek kilétéről beszél­hetnek. Garibaldi mankója, Miksa csá­szár koronája, és a lengyelek sírkeresztei. Hogy Ausztriának kizárólag jó barátja volt, azt Ausztriának épen annyi oka van megkeserülni , mint Ausztria ellensé­geinek. Képviselte a chauvinismust és az ultramontanismust, s makacsul bevárta, míg az elsőt a franczia fegyverek presti­­gének elvesztése, a másodikat Olaszország egyesülése kidönti lábai alól. Szászországban megbukik Beuszt, ki egyidőben egy magyar politikai mene­kültet elfogni, s Ausztriának kiszolgál­tatni nem tartotta Szászország méltóságá­val össze nem férhetőnek, hanem Porosz­­országnak alárendelt helyzetét nem bírja elviselni, vagy talán elbírná, de a bír sut­togása azt beszéli, hogy tárczája más részről is kívánatos volt. Az egész eddigi európai politika ügy­vivői le vannak aratva. Minden államfő átlátta, hogy egy új korszak elé kell ké­szülnie, mely a múlt korszak hibáiért ke­gyelem nélkül számot fog kérni. A kétsé­geskedés politikája nem folytatható töb­bé ; az a politika, melynek együgyű tak­tikája volt mást mondani, mást érezni, más ígérni, mást tervezni, tovább nem segíthet senkit, hanem világosan elő kell lépni, vagy a kimondott szó, vagy az el­hallgatott vágy védelmére; a traditiók szövetsége elmúlt; eszmék és érdekek szö­vetségét kell helyébe léptetni. Minden ország sorsának intézői belát­ták a fordulat szükségességét, s igyekez­tek gyors elhatározással megelőzni a fel­­tarthatlan végzetet,— innen a nagy minisz­­terhullás Európában épen azt­n időtájt, (aug. 13—31-ig) melyre a meteorológia a természeti csillaghullást szokta tenni. Maga az óvatos Oroszország is uj szö­vetségest keres, Európán túl, a kormány­főkön túl, az absolut hatalmakon túl , az északamerikai szabad államok szövetsé­gét, s az jó darab régi fogalmú hagyomá­nyába fog kerülni ! Csak Ausztria oly boldog, hogy nem érzi magát ez általános világi válság által meg­rendítve.Itt is leköszönt­e a hadügyminisz­ter a­miből látható,hogy Ausztriában azt hi­szik, hogy pusztán hadügyi reformokkal is el lehet hárítani minden bajt az útból. A német lapok múlt heti hírei a magyar minisztériumról, (miként előre jeleztük) megtértek a költemények országába. Most már azt mondják, hogy minden rendben volna, csupán két személyiség között nem tudnak választani. Vagy Sennyey, vagy Andrássy ? Ha egyik a kettő közül akar­na valamit, hát meglenne minden. Iga­zán boldog állam, melynek tökéletes rend­­behozatalát ilyen kevés akadály tartóz­tatja fenn ! (!). Tehát a sok beszédnek, hirlelés­­nek és combinátiónak immár szerencsé­sen végéhez jutottunk. A magyar minisz­térium kinevezésének kérdése egy időre ismét ad acta tétetett, s nem is veszik azt fel valami alkalmilag felmerülő új impici­­lus nélkül. Olvasóink tudják, hogy mi kezdet óta épen semmi fontosságot nem tulajdonítot­tunk a bécsi lapok ily híreinek , átvettük a közleményeket, mint a felmerülő né­zetek hű reporterjei, vagy egészen észre­vétel nélkül, vagy néha a bizalmatlanság és kicsinylés eléggé megismerhető jelei­vel. Láttuk, hogy a dolog oly kezekben volt, melyekből gyors tettek soha sem szoktak származni. Az úgynevezett con­servativ politikának fő megismertető jele, az ingadozás, habozás, és halogatás , kü­lönösen oly időszakban , a­midőn a párt vezérei a „beati possidentes“ bájait élvez­hetik. Azt mondják, a magyar minisztérium kérdésének elnapolása azon ok vagy ürügy miatt történt, mert a „Deák-párt“ nem akart a conservativekkel egyesülni ; ezen utóbbiak pedig képteleneknek érzet­ték magukat oly kormányt alakítani, mely az országgyűlés többsége előtt komolyan csak megjelenhessék is. Azon hazafiak, a­kik Deák Ferencz barátságával méltán dicsekedhetnek, bi­zonyára követelik, hogy az irányadó kö­rök már most nyilvánítsák hozzájárulásu­kat a tizenötös albizottmány munkálatá­hoz. Úgy látszik, hogy e biztatást nem sikerült kinyerniök, s arra Bécset elha­­gyák, s a­zért a conservativeknek enge­­dék, a­kik a lefolyt nyáron a miniszteri rendszer ellen nyilatkoztak, de utóvégre nem volnának idegenek a miniszteri titu­­latúrától, ha a dolog lényegére nézve to­vább is csak azok maradhatnának, kik eddig voltak, s nem kellene félniök, hogy az országgyűléstől leszavaztatván, a je­lenben Európában divatozó constitutiona­­lismus értelmében , a többség daczára kényteleníttetnének működéseiket foly­tatni. A conservativek tudják, hogy ezen eset­nek a legelső elvi kérdés vitatásakor ok­vetlenül fel kell következni. Tehát le kel­lene mondaniok, vagy utódaikul oly fér­fiakat ajánlani, a­kik mindaddig a­­g párt­­juk követeléseinek minimuma, a tizenötös bizottmány munkálatának elfogadása biz­tosítva nincs, kormányt nem alkothatnak. Fel kell tennünk, hogy ezen lefolyt al­kudozások napjaiban a régi osztrák-né­met bureaucratia se nyugodott, hanem elő­állott ismert argumentumainak teljes appa­rátusával. „Mert feszegetni most — mondák ezen urak — a magyar minisztérium kineve­zésének kérdését, ha senki sem kénysze­rít rá. A „birodalom“ ügyei épen nem állnak roszul. Velencze elvesztésével megnyertük azon megbecsülhetlen helyzetet, hogy min­den ok megszűnt a háborúra Olaszország­gal és Franczia­országgal. A német Bund dolgai sem háborgatnak tovább, s azon idő, melyben egy új Bismarck pláne az osztrák német provincziákra merné szemét vetni, oly messze van, hogy legfölebb csak uno­káink érhetik meg. Königgrätz ? Ki be­szélne ma már ily kellemetlen emlékű múltról ! A hadsereg újra szervezve van, a conscribált és deverbuált rekruták kie­gészítették a hiányos sorokat, ma holnap lesz gyufűs puska is kellő mennyiség­ben, s a közelebbi háború megmutatta, kik azon tábornokok, a­kik nem szület­tek oly szerencsés csillagzat alatt, hogy az ember egész hadtestek vezényletével bízza meg őket. Vagy tán pénz nincs? Nem volt addig, míg a bankad­ó zseniroz­­ta a pénzü­gyminisztert, de most már ezen gát is fel van szakítva, s haladhat hajónk a felnyitott zuhatag sodrában, Isten tudja meddig. Szóval : semmi ok, azaz semmi oly ok, mely a „mai státusférfiak“ előtt nyomatékkal szokott birni, sem létezik ma arra, hogy magunknak holmi újítások­kal, minő a magyar minisztérium kineve­zésének ajánlása volna, bajt, bosszúságot és kényelmetlenséget szerezzünk. Vagy tán a lapok lármája háboríthatna minket? Jóságos Isten, Pesten Bach báró sajtótör­vényei, Bécsben kivételes állapotok ural­kodnak ! Vagy végre a magyar ország­gyűlés összehívásának elhalaszthatlan vol­ta nyugtalaníthatna valakit. Mi az a magyar országgyűlés ? Egy kaszinó-gyülés, mely­ben a hazafiak kidicttozzák magukat s aztán hazamennek. Mi sem, ők sem tudják, mi­ként jött usó­ba ezen rendszer, már pedig a magyar alkotmányos fogalmak szerint a szokás második törvény. 1861-ben, na­gyon messze mentek a követelésben, nem is maradtak büntetés nélkül, 1866- nak első felében szelidebben viselték magukat, ime kegyesen is bocsáttattak haza. Most , ha nem lesz magyar minisz­térium, ha látják, hogy Bécsben a köve­telmények minimuma, a tizenötös bizott­mány munkálata sem remélhet e fogadást: kétségkivüli, hogy az országgyűlés rög­tön neki makranczoskodik, s a teljes ülés tárgyalásaiban, úgy visszamodifi­álgatja a bizottmány paragrafusait, hogy in fine finali nem marad egyéb hátra, mint az 1861-ki felirat értelmének ismétlése, külön pontozatokban formulázva. Az ilyen makacs és javíthatlan országgyűléssel aztán tudva van, mint kell elbánni, s a kormány a bécsi centralista sajtó felőke­­zelőiben túl bőven talál támogatókra, mint talált Schmerling úr idejében is, aki az alkotmányeljátszás elméletére rá merte ütni a hivatalos pecsétet.“ Ennyiből áll az osztrák német bureau­­cratia okoskodása, előadva halvány és kíméletes kifejezésekkel. Egymás között e nemes lelkek még világosabban és őszintébben is nyilatkoznak a zárulatok. A „Debatte“ meghazudtolja azon hírt, mely szerint Larisch gróf helyett Holzgethau úr volna megbízva a pénz­ügy vezetésével. Hasonlót mond azon hir­­ről, mely szerint Prágában és Brünben a rendőrségi igazgatóságok föloszlatnának, s teendőik a helybeli autonom hatóságok­nak lennének átengedendők. — A „N. fr. Presse“ nek távirják Pest­ről, hogy a magyar országgyűlés összehí­vása november előtt nem várható (Az in­dokolás hiányzik.) | CZUCZOR GERGELY | | Ismét új veszteség! Az akadémia palo­táján tegnap délelőtt i­mét kitűzték a gyászlobogót. Megdöbbenve kérdezte min­denki, hogy ki halt meg? A válasz lesújtó volt. Czuczor Gergely, nemzetünk egyik első rangú költője, nyelvtudósa és próza­írója, tegnap reggel 9 órakor meghalt. A már ugyan koros, de még mindig egésséges, jó kedélyű és munkaképes fér­fiú, néhány óra alatt a fővárosunkban uralkodó járvány áldozata lett. Pénteken este „a szigetvári vértanuk“ előadása alkalmával még ott láttuk őt szokott helyén a nemz.­színházban, mely­nek mindennapos látogatója volt. Más­nap, szombaton a pesti kegyes­rendiek­nél ebédelt, s még délután is sokan látták őt sétálni. Este­felé roszul lett, s vasár­nap reggel már meghalt. Czuczor Gergely 1800 dec. 17-én, An­­dódon Nyitra megyében született. Tizen­hét éves korában sz. Benedek szerzetébe lépett, s 1824 ben pappá szenteltetett. Először keltett figyelmet a Kisfaludy Károly által 1821-ben alapított Aurorá­ban megjelent „Augsburgi ütközet“ czímű hős költeménynyel.Követte ezt 1828-ban az „Aradi gyűlés“ öt énekben s „Botond“ 1831 ben. Ugyanez évben az akadémia, mint ünnepelt költőt, levelező tagul vá­lasztotta 1832-ben jelent meg tőle : Hunyadi Já­nos viselt dolgai. Kisebb művei évről év­re szaporodtak, munkássága nőttön nőtt. A költői pályán Kisfaludy Károly buzdí­totta, mit hálásan ismert el a korán el­hunytnak halálára irt ódájában. 1835-ben az akadémia Toldy Ferencz titoknokká választásakor őt segédjegyző­vé s levéltárnokká választotta. 1836-ban tört. osztályi rendes taggá lévén, székét „Zrednai Vitéz János“ történeti mester­műve felolvasásával foglalta el. Ugyan­ezen évben adta ki Toldy Czuezornak Poétái munkáit. Azonban alig foglalá el székét az aka­démiában, már is irigyei támadtak, s ár­mánykodások folytán kénytelen volt Pest­től és díszes állásától megválni. Az egy­házi körök ármánykodásaira okot adtak a költemények között megjelel­t gyönyö­rű népdalai. Visszament tehát a méltatla­nul üldözött férfiú Pannonhegyre, s ott a főkönyvtár és gyűjtemények másodövévé neveztetett ki. „Kik őt ez időben látták, és vele köze­lebbi viszonyban és érintkezésben voltak, írja egyik életirója — benne a nagy lel­ket és önmegtagadás ritka példányát mél­tán csodálták , mint ki a viharoktól feliz­gatott hullámok által ostromlott szikla­ként álló erősen tisztje s közérdekű állá­sa romjain, belső öntudatának tisztaságá­ban és rendtársainak résztvevő meleg testvéri karjai közt lelve nyugalmát, mit a rágalom és kisebbítés izgatni és zavarni igen, de elrabolni képes nem volt.“ Kölcsey elhunytával a nyelvtudományi osztályban üresség támadván, a s­ik nagygyűlés saját kérelmére a történetírás­­ osztályából emide tette át. 1839-ben a győri kir. akadémiában a­­ magyar nyelv és irodalom tanárává ne­­­­veztetett, de ez állást is, sokaknak, külö­­­­nösen pedig szerető tanítványainak szok s­goruságára, két hó múlva felsőbb parancs­a folytán el kelle hagynia. Nehány év mul­­t­­a kegyelmet eszközöltek számára, s­­ 1845-ben az akadémia által kiadandó nagy magyar szótár szerkesztése egyhan­gúlag reá bízatván, Győrt Pesttel cserélte föl, azt többé el nem hagyandó. A „Riadó“ czimű költemény miatt, me­lyet 1848-ban irt, Czuczor 1849. január 19-én elfogatván, hadi törvényszékileg hat évi vasban töltendő várfogságra ítél­tetett. Az akadémi­a akkori elnöke, Teleki József gróf kérelmére, Windischgrätz­ig az ítéletet annyiban enyhítette, hogy bi­lincseit levették és a szótár körüli mun­kálatait később Kufsteinban folytathatta. Dalait a nép könyv nélkül tudja, a­mi nem csoda, mert­­— mint egy bírálója megjegyzi — „senki sem tud naivabb és idillibb lenni, mint ő ; de viszont a nyers, kemény marka meze­iség sincs élénkeb­ben előadva, mint általa.“ Eposzai a tör­ténet költői elbeszélései, hősileg vértez­ett alakban, összes költeményei összegyűjt­ve, 1858-ban jelentek meg három kötet­ben. De nem csak dalai örökítik meg nevét hanem kiválólag nyelvtudományi mun­kálkodása az, mely a magyar nyelv és irodalom minden barátja előtt halhatat­lanná teszi emlékezetét. A nagy magyar szótáron a m. t. aka­démia megbízásából 1845 óta dolgozott fáraóhatlan bungósággal. A szótár már most nagy részt (az L betűig) nyomta­tásban is megjelent, de fájdalom­ a halál meglepte, mielőtt e munkát tökéletesen befejezhette volna. Tagja volt a Kisf­aludy-társaságnak, valamint több év óta a nemz. színházi drámabiráló bizottmánynak is. Nevét a késő kor is azok nevei között fogja említ­ni, kik a magyar nyelv és irodalom körül halhatatlan érdemeket szereztek. Pest, 186­. szptembe­r 7-én. A „Ilon“ 199. számában egy kérdést intéztem a magyar kormányhatalom ke­zelőihez különböző vasúti vonalak enge­délyezése iránt, melyekről — ha a hírek valók — intézkedés történt a legújabb időben. Kérdésem egyen­es, észrevételeim min­denkinek érthetők voltak. Erre választ nyerek a „Magyar Világ“ 205-ik számában, mely vá­lasz semmi más, mint személyeskedni akaró „handa­­banda.“ Sokkal inkább tisztelem lapunk olva­sóit, hogysem e térre követném a „Ma­gyar Világu-ot, de mert személyem van érintve, egyet mást elmondani köteles­ségem. A czélzások működésemre, mint a brüsseli „Banque de crédit foncier et in­dustriel“ megbízottja, nem érintenek. Ha történtek itt visszaélések, ezekkel nevem a legkisebb összeköttetésben sem áll. Sőt, — legalább részben — az én érdemem, hogy a magyar emberek által tűrt tévedése­ket a külföldi tőkepénzesek orvosolni ké­szek, mert világossággal szolgáltam nekik. Hogy ez így van, hogy mindenkinek, a­kivel én vagy megbízottaim kötöttek üzletet, annak előnyei és veszélyei el let­tek mondva nem egyszer, de ismételten , hogy egy üzlet megkötésénél hetek, sőt holnapok múlván elhamarkodásról szó nem lehet, hanem a vevő reá ér kérde­zősködni, megfontolni mit tesz? és ha megbánta az üzletet, vissza is léphet, hogy szerencsétlenség által sújtott adósok iránt a hitelező bank a lehető legnagyobb kí­mélettel jár el : ez mind igaz, és bátran hivatkozom mindenkire, a­ki az általam képviselt bankkal üzleti viszonyban áll. Ha a bank érdekében történt némi ked­vezés, bizonyosan azért nem szólaltam fel ellene, mert azt az országra nézve ká­rosnak nem tekintem, s úgy vagyok győ­ződve, hogy azon kormányférfiak, kik a bankot pártolták, e tekintetben velem egy nézetben vannak, másként nem helyesen cselekedtek volna. Én Magyarországra nézve előnyösnek tartom a külföldi tőke beszivárgását­ elő-

Next