A Hon, 1866. szeptember (4. évfolyam, 201-225. szám)
1866-09-12 / 209. szám
209-ik sz. Szerda, szeptember 12. _______ Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Sóstón küldve vagy Budapesten házhoz hordva figy hónapra ........................ 1 frt 75 hr 3 hónapra............................. 5 frt 26 kr. 8 hónapra.............................. 10 frt 50 kr. az elfjfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számittatni. Minden pénzjárulók bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda. Few©MC25Í©k tere 7~i& se&m l-sít emelet. Szerkesztő lakása : Országút 18-ik szám 2-dik emelet. POLITIKÁI 'M KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. &■£] Negyedik évfolyam 18 m Beiktatási dij: 7 hasábos ilyféle petit sora ... 7 kr. Bélyegálj minden leeigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. — Nyílt-téri 6 hasábos betű-sörért . , 25 kr. ©STA?, előfizetési dij m lap klníö hivatal*. n»x küldendő. (Ferenczlefe tere 7. sz. f.ihl szlnt. E lap szellemi részét illető minden könlemny a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, SZERT EMBER II Politikai Szemle. (II). A Keletről érkező újabb tudósítások komolyabb alakot adnak az ottani mozgalmaknak. A török hadsereg demonstrátiokat fejt ki a felkelők ellen, kik három táborra oszolva, a harczra készülnek. A Konstantinápolyból küldött Musztafa pasa küldetése meghiúsultnak látszik, mivel a candioták nem fogadják el az adó leengedését, hanem a görög királysággal való egyesülést kívánják. Egy Athénéből sept. 4-kéről kelt sürgöny szerint a candioták átalános gyűlése az egyptomi tábornok javaslatait visszautasította. (Egy ma délután érkezett távirat szerint már megkezdődött a harcz a törökök és görögök között.) Az epimsi pasa meg a hatósága alatti keresztyéneket akarta a szultánhoz intézendő hódolati felírásra kényszeríteni. Ennek következtében negyven helység lakosai elhagyták házaikat, a hegyek közé menekültek, s ott kikiáltották függetlenségüket. Bécsből írják, hogy az orosz diplomátta rendkívüli tevékenységet sejt minden oldalon, amiért nem csoda, ha a Porta aggodalmakkal van eltelve. A Dunafejedelemségek is gondot okoznak a Portának. Oroszország — állítólag — véduralmat követel az összes Dunafejedelemségek fölött, s oda dolgozik, hogy Bessarábiának a krími háború alatt elvesztett részét visszaszerezze. Szóval , úgy állnak a dolgok, mint azokat Bécsből látják, hogy Kelet nem sokára igen fontos szerepet fog játszani. A „Mémorial diplomatique“ azt írja, miként az Olaszországgal folytatott békealkudozások nem haladtak annyira, hogy már néhány nap múlva várni lehetne a szerződés aláírását. Az elvkérdések szabályozva vannak ugyan, de még sok gyakorlati részleteket kell megvizsgálni és megállapítani , így a határvonalon és államadóssági részleten kívül, a Velenczében levő osztrák hivatalnokok sorsát, a déli vaspálya ügyét, a velenczeieknek az osztrák katonai szolgálatból elbocsáttatását stb. stb. Osztrák részről nem állottak reá a vaskoronának Menabrea tábornok által megpendített visszaadására. A turini „Provinzia“ római magán tudósítások után hallja, hogy a pápa nem csupán engesztelékeny érzelmeket kezd tanusítni Olaszország iránt, hanem már valakit megbízott volna, hogy félhivatalosan tenne javaslatokat a florenczi kormánynak. Ezen javaslatok nem utasíttattak vissza, s az forog szóban, hogy hivatalos levelezést kezdjenek. Politikai körökben nagy feltűnést okoz a francziák császárának Lavalettehez intézett állítólagos levele. A levél tartalmáról következő közlemények találhatók a „Köln. Ztg.“, „Hamb. Nachr.“ és a boroszlói lapokban, Berlinből : „A császár először is megjegyzi , miként az volt Drouyn de Lhuys eszméje, Benedettinek Bismarck gróffal folytatott beszélgetése alatt, hogy egyezménytervet készítsenek azon kárpótlásokra nézve, melyeket követelni Francziaországnak joga van. (Az nincs constatálva, vájjon ezen terv közöltetett-e hivatalosan Berlinben. Másfelől kétségbe vonják.) Most a lapok azt beszélik, hogy megtagadták tőlünk a Rajnát. Benedetti szóbeli jelentéseiből kitűnik, hogy egész Németország fel van ingerülve Francziaország iránt, az ily (állítólag követelt) csekély előnyök miatt. Van egy hely, hol a császár csodálkozását fejezi ki a fölött, hogy azon beszélgetések nyilvánosság elé jutottak. Lavalette miniszter felszólíttatik, hogy mindezt erélyesen cáfoltassa meg. A császár már itt volt e végett Drouyn de Lhuysnek, de a császárnak e tárgyban benyújtott czikk nem volt elég világosan tartva.“ A nevezetes levél, — mint állítják, — a következő szavakkal végződik: „Francziaország valódi érdeke nem az, hogy valami jelentéktelen területi nagyobbodást nyerjen, hanem hogy Németországot támogassa az alakulásban, sajáit és az európai érdekekre nézve legkedvezőbben.“ (1) „A belügyi helyzet.“ Az „Oesterr. Zrg“ megszűnt létezni, helyébe az előfizetőknek a „Debatte“-t küldik, melyből most nekünk két példányhoz van szerencsénk. Ezen utóbb nevezett sugalmazott lap ezen czím alatt „a belügyi helyzet“ a következőket írja : „A kormány abban fáradozik, hogy az alkotmányos adtót ismét folyamatba hozza. A késedelem okát ne az irányadó körökben keressük, hanem az olasz-osztrák békealkudozások menetében. A kormány szándékozott a nyugati Landtagokat egybehívni, mihelyt a poroszok kivonultak , de sok oldalról ellenvetések történtek. Mondták, hogy a követek azon vidékekről szükségesnek látandják néhány hétig magán ügyeiket rendezni. Ezen fontos (!) okok bírták a kormányt a Landtagok összehívásának elhalasztására, néhány hétig. A kormány időt enged ezután a Landtagoknak, hogy saját Kronlandjuk ügyével foglalkozzanak. Ezalatt letelik a hat év, melyre a követek választva voltak. Ezen időig , hihetőleg a magyar országgyűlés is bevégezte tárgyalásait a közös ügyekről. Ekkor feloszlatják a Landtagokat, és új választásokat rendelnek el. Az új Landtagoknak előre meg lesz mondva, hogy delegátusokat fognak küldeni Bécsbe az alkotmánykérdés megoldására. A delegátusok számára nézve a febr. pátens lesz irányadó, azonban a delegátusokat nem a curiák, vagy bizottmányok, hanem az öszszes Landtag választandja. Ezen utóbbi pont azonban még nem látszik elhatározva lenni : csak az áll, hogy a kormány, a magyar javaslatokat nem az egyes Landtagok, hanem a delegátusok gyűlése elé szándékozik terjeszteni. „Amit a lapok a magyar országgyűlés összehívásáról írnak, az alaptalan. A nap kérdése még mindig a magyar minisztérium kinevezése, s csak ha ez el lesz döntve, fog a mostani kormány vagy a minisztérium javaslatot tenni az országgyűlés egybehívására. Nem áll tehát hogy a tárgyalások a minisztérium kérdése fölött eredménytelenül maradtak , a tanácskozások be vannak fejezve, s felsőbb helyre terjesztve.“ Észrevételek a közös érdekű viszonyok tárgyalásával foglalkozó országgyűlési alválasztmány munkálatára . Igen helyesen mondá tisztelt barátom Tisza Kálmán úr ezen lapok múlt havi számainak egyikében , miszerint felettébb óhajtandó, hogy a közösen érdeklő viszonyok tárgyában foglalkozó országgyűlési alválasztmány munkálata iránt az országos közvéleménynek teljes tárgyismerettel lehessen nyilatkoznia, mielőtt e munkálat országgyűlési tárgyalás alá kerülene. Az alválasztmány munkálatát, s az abban foglalt két javaslatot ismeri a hazai közönség ; ismeri a kisebbség javaslatának főbb indokait is azon nagy becsű értekezésből, melyet Tisza Kálmán úr e lapok hasábjain közzé tett, kinek azért, hogy ezt szinte oly alaposan, mint kimerítőleg tévé, én is, mint az illető kisebbségnek egyik tagja, köszönettel tartozom. Tudván, hogy a közös érdekű viszonyok rendezésének módozataira nézve a vélemények egymástól sokban és messze elágazók ; azt vártam, hogy Tisza Kálmán úr említett értekezése az e tárgyban keletkezendő nagy érdekű nyilvános eszmecserének kezdete lesz. Várakozásom nem teljesedett. — A hazai hírlapok, úgy látszik, nem sorozzák e tárgyat azok közé, melyekre nézve az ország közvéleményének tájékozást nyújtani a napi sajtónak feladata; e nézet azonban azokat, kik azt vélik, hogy a szóban forgó nagy fontosságú kérdések végleg és üdvösen csak a nemzet akaratának, és megnyugvásának hozzájárulásával intéztethetnek el ; nem menti fel azon kötelességtől, hogy megtegyék részükről azt, ami a közvéleménynek felvilágosítására, ezen nagyfontosságu kérdések, s a megoldásukra javaslatba hozott intézkedések miben létének, s horderejének tágasabb körben felismertetésére szolgálhat. E czélra óhajtok én is némi adalékkal járulni saját nézeteimnek az említett alválasztmány munkálatának némely pontjaira nézve szándéklott közlésével. E nézetek nem térnek el azoktól, melyeket Tisza Kálmán úr értekezésében kifejtett, s nem is czélja közöltetésüknek, hogy kiegészítsék ez értekezést, mert az egy tökéletesen kikerekített egész önmagában ; de a kérdések, melyek az alválasztmány munkálatának tárgyait képezik, a szempontok, melyek azoknak megoldásánál szemmel tartandók, oly felette számosak, hogy tágas tért nyitnak az egy czélra irányzott törekvéseknek nyilvánítására is, s a közvélemény megállapodására csak üdvös lehet, ha e kérdések minél több szempontból, minél több oldalról világosítatnak fel. II. Megengedem, hogy az alválasztmány jelentéséhez mellékelt két egymástól eltérő javaslatok mindegyikére nézve sok észrevétel létethetik, s ez másképen nem is lehet ; mert ha egy tökéletesen magában álló független országnak,egy tiszta államszövetségnek, vagy szövetséges államnak rendezése is, mindamellett, hogy annak számos régi és itt követhető mintája van, felette sok nehézséggel jár , menynyivel nehezebbnek kell lenni Magyarország és ő Felsége többi országai, azaz két önálló egymástól a fejedelem személyének ugyanazonosságán kívül egyébiránt független alkotmányos államok viszonyai oly módoni rendezésének, hogy azok bizonyos államczélok elérésére önállólag , mégis egyetértőleg intézkedjenek. Ily viszonynak példája a történelemben kevés van. -- Rendezése a jog és szerződések szentségének kölcsönös tiszteletben tartása, kölcsönös jóakarat mellett, nem tartozik a megoldhatatlan feladatok közé, de mindenesetre a legnehezebbek egyike. Megfejtette-e azt, s mennyiben fejtette meg az alválasztmány akár többségének, akár kisebbségének javaslata , a haza bírálandja meg. Részemről a kisebbség véleményére vonatkozva azok közül, miket Tisza Kálmán úr már bővebben és kimerítőleg elmondott, csak a következőket ismétlem. Nem mondathatik, hogy ezen javaslat nem felel meg a gyakorlati czélszerűség igényeinek , mert nincs egyetértőleg intézendő államügy, mely az e javaslat által kijelölt után kielégítőleg, s annak idejében el nem intéztethetnék. Nem mondathatik, hogy e javaslat nem felel meg a pragmatica sanctionak , mert a védelem eszközeit, a külügynek és hadseregnek vezérletét, mindamellett, hogy az ország saját hadseregének jogosult létezését is kimondja, a közös fejedelem kezében öszpontositván, s az e czélokra szükséges költségeknek kellő előállításáról is gondoskodván , eleget tesz a pragmatica sanctióból folyó közös biztonság igényeinek, biztosítja, a mit a pragmatica sanctio biztosítani kívánt, Magyarországnak, s ő Felsége többi országainak, minden kül,s bel ellenség elleni kellő megvédését, s a mennyiben az említett államügyeken kívül a többieket mind Magyarország saját törvényhozásának és kormányának tartja fenn, e részben is csak a pragmatica sanctio határozatait teljesíti, mely Magyarország közjogi, és belkormányzati önállásának fentartását megállapításának feltételéül jelölte ki. De megfelel ezen javaslat az 1848. észt. törvények rendeleteinek is , mert a felelős miniszteri rendszert, saját minisztériuma ellenjegyzésének alkotmányos garantiáját Magyarország részére a közös érdekű viszonyokban is fentartja. Megfelel az 1861. észt. felirások elveinek, mert hogy Magyarország királyának a külügyek, s hadsereg vezérletében, mely az alválasztmány kisebbségének javaslata szerint is a közös fejedelem kezében öszpontosittatik, mindig voltak kiváló fejedelmi jogai, ezen felírásokban is elismertetik; ki van mondva ezen felírásokban is, hogy Magyarország Ő Felsége többi országainak alkotmányos népeivel, úgy mint önálló szabad nemzet más önálló szabad nemzettel, függetlenségének teljes megóvása mellett, kész esetenkint érintkezni ; — s a közös fejedelemnek — másképen el nem intézhető némely tárgyakra nézve esetleg engedett legfőbb elhatározási jog is nem egyéb, mint praegnans kifejezése épen azon személyes uniónak, mely Magyarország, és Ő Felségének többi országai között létezik. Ha van észrevétel, mely az alválasztmány kisebbsége javaslatának főelvei ellen létezhetik, az leginkább kettőben öszpontosul. Először, abban, hogy a midőn oly államügyeknek elintézésére, melyekről Magyarországnak törvényei szerint joga van teljesen önállólag határozni, más országok képviseletének is befolyást enged, ezáltal túllép azon kötelezettség határain, mely a pragm. sanctióból Magyarországra háramlóit, és Magyarország függetlenségét csonkítja meg; — másodszor abban, hogy megsérti az alkotmányosság főelvét, midőn némely nagy fontosságú államügyekben a végelhatározást esetleg a fejedelemnek magának engedi át. Azonban figyelembe vétetni kérem,hogy e részben csak oly államügyekről van szó, melyek nem szorosan vett törvényalkotási örök érvényű tényekre, hanem bizonyos állami költségek számszerinti összegének időnkénti meghatározására s az idők változékony viszonyai szerint változó külpolitikai irányzatnak kijelölésére vonatkoznak; M oly államügyekről van szó, melyekre nézve Magyarország királyának mindig voltak alkotmányos fejedelmi jogai ; és ha Magyarország e tekintetben alkotmányosságinak némi csorbítását hozza is áldozatul, ezt indokolja egyrészről a méltányos figyelem, melyet Ő Felsége többi országainak alkotmányos érdekei iránt, úgy mint ismételt felírásaiban is megajánló, azzal tanúsít, hogy azoknak az illető államügyeknek elintézésére gyakorlandó alkotmányos befolyását is megóvni kívánja ; indokolja más részről az, hogy midőn némely esetekben az illető államügyeknek végleges elhatározása, nem valamely közös törvényhozó testületnek, hanem a közös fejedelemnek, és igy Magyarországra nézve a magyar királynak adatik át; ez által egyenesen Magyarországnak önállása és függetlensége avatik meg, melynél hazánknak becsesebb kincse nincs. Grhyczy Kálmán: Jassy, aug. 24. (sept. 5.) 1866. (Eredeti levél.) Moldva-Oláhország új fejedelme I. Károly Hohenzollerni herczeg , aug. 17. (29-én) tartó bevonulását Jassyba. Fogadtatása oly rendkívül lelkesedett volt, hogy bármely európai uralkodót sem lehetne fényesebben fogadni. A házak mindenütt a legizletesebben fel voltak dizítve szőnyegekkel és zászlókkal; a nagyszámú romániai és porosz zászlók között nagy lelki örömmel szemléltem egy itteni derék magyar gyógytártulajdonos gyógytára előtt a mi kedves háromszinű lobogónkat is kitűzve. A házak erkélyéről a merre a fejedelem elhaladt, bájos hölgyek valóságos virágesőt szórtak a megnyerő külsővel biró ifjú fejedelemre. Három helyen igen szép diadalkapu volt felállítva. — Így vonult be a fejedelem harangok zúgása között Jászvárosba. — A herczeg a legmélyebben meghatva érezte magát e nem is remélt tul lelkes fogadtatás miatt. Este nagyszerű fényes világítás, több helyeken görög tűz, magnesium világítás, színes golyók, különféle transparentek román és német üdvözlő feliratokkal; a szélesebb utczákon és tereken valóságos máglyákat gyújtott az örömittas nép. Egy heti utmulatása alatt minden közintézetet, kórházakat, tanodákat szerencséltette látogatásával , összejárta a város legszebb tájékait és mulató kerteit. Mult vasárnap legelőbb a helyi metropolitatemplomot látogatta meg, innét pedig a rom. kath. imaházba ment, hol nem a számára díszesen felállított trónon foglalt helyet, hanem az egész másfél óráig elhúzódott díszmise alatt az oltár előtt térdelt és imádkozott imakönyvéből. Vasárnap este 6 órakor díszebéd 200 terítékre a színházépületben. Hétfőn pedig a metropolita rendezett a fejedelem tiszteletére fényes ebédet. — Kedden díszszemle az itteni csekélyszámu katonaság felett, és kirándulás Jassy legszebb környékére. — este bucsu-ünnepélyül : világítás, továbbá a legelső bojárok és nagyszámú polgárság fáklyásmenettel tisztelegtek a fejedelemnél, élükön a város primárjával, kinek kezét a fejedelem melegen megszorítva e szavakat intézte hozzá : „Nyilvánítsa ön a népnek, hogy midőn a primarral szorítok kezet, az összes néppel teszem ugyanazt.“ — Mire roppant lelkesedés és éljenzések közt megindult a fáklyásmenet keresztül kasul járva az utczákat a legnagyobb örömujjongások között. — Ma reggel hagyta el városunkat a fejedelem. Távozásakor körülbelül a következő proclamatiót intézte a város lakosaihoz : „Életem legszebb perczei közé lesznek számítva e kedves város falai közt töltött napjaim ! nem találok elegendő szavakat forró köszönetem nyilvánítására azon lelkes fogadtatásért, melyben önök részesítenek engem. Amit ígértem e város jobblétének előmozdítására, legszentebb teendőim közé sorolandom ígéretem mielőbbi teljesítését. Különösen rajta leszek, hogy a legfőbb semmisítő törvényszék és a katonai növelde Bukarestből mihamarébb Jassyba tétessék át. Székhelyem az év egy részében Bukarest, egy részében Jassy leend. — Erősen hiszem, hogy mire Isten legközelebb ismét viszszavezérel önök körébe, máris sokkal jobb és boldogabb helyzetben találandom önöket! mert Jassy isméti fő virágzása és fővárosi fényre emelése erősen szivemen fekszik ! Isten önökkel !“ Kelt az én második fő és székvárosomban Jassyban, august.24 (september 5-én) 1866. I. Károly.“ A cholera május közepétől augustus elejéig pusztított városunkban. Legtöbb áldozatot ragadott el június 30 tól július 9-kéig, mely tíz nap alatt 1540-re ment a halottak száma. Ekkor létetett örök nyugalom helyére egyik helybeli gyógytártulajdonos (és a „Hon“ egyik előfizetője) hazánkfia, Kónya Károly ur kellemdús fiatal neje, született Reinicke Mária urhölgy. S. F. Mozgalmak Keleten. Az „N. Nat.“ „A forradalom Créta szigetén“ czituil czikkét közöljük itt, alább, nem mintha e rovatunkat újabb adatokkal gyarapítaná, hanem történelmi visszapillantásáért, és azon élénk előadásáért, melylyel az ottani állapotokat ecseteli. „Rövid idő óta Törökországból fegyverzeres hangzik át hozzánk, mely mintegy viszhangja látszik lenni a Középeurópában elhalt háborúnak. Créta sziget görög lakosai közül, mint hírlik, számra nézve 20.000-en ragadtak fegyvert és kitűzték Görögország zászlaját függetlenségi harcouk jeléül. Athénben ezen vér és törzsrokonok részére már pénzt gyűjtenek, míg Thessaliában és Epirusban palikarcsapatok gyűlnek, hogy a kereszt halálos ellensége ellen szintén megkezdjék a háborút. Még maga Görögország királya is indíttatva érezte magát, a védhatalmaknak kinyilatkoztatni, hogy ő a candiaiakkal rokonszenvez. Másrészt Aziz szultán Konstantinápoly felett kihirdette az ostromállapotot, a Duna mellett Románia ellenében fölállított csapatoknak fenyegető magatartását növeli, úgy szintén Thessaliába is küld ottomán haderőt. A keleti kérdés megérett, mint érett alma hull az európai diplomácia asztalára, hogy legalább részben megoldassák. És ezért érdemli meg a cretai forradalom különös figyelmünket. Ha kudarcot vall, újabb véres tiltakozás lesz az az európai török uralom ellen, de ha győzelmeskedik, úgy előhírnöke a kereszt emancipaciójának a félhold járma alól európai területen. A candiaiak jelenlegi fölkelése nem első ily nemű tények. Morosini hősies védelme után e sziget 1609-ben velenczei uralom alól ottomán uralom alá került. De már kétszer lázadt fel hiába ez utóbbi ellen, először 1770-ben, Oroszország által szítva, és azután gyalázatosan cserbe hagyván azt, másodszor azon általános görög felkelésben, melyből a jelenlegi görög királyság állt elő. Akkor a candiaiak már majdnem az egész szigetet visszahódították a törököktől és azokat kevés erődített helyre szorították, melyeket erős ostromzár alá fogtak, midőn a porta a hatalmas egyiptomi pasa, Mehemet Ali segélyét hívta. Ez döntőleg hatott. Hat évi irtóháború alatt e sziget lakosságának harmadrészét veszité. Az 1830-as londoni jegyzőkönyv által Créta szigete kínzóinak „jog alakjában” visszaadatott. A lakosság a régi hellenek legtisztább maradékainak tekintetik, kiket a szigeten levő nagyszerű építmények romjai, mindig nemes elődjeik dicsőségére emlékeztetnek. — De a mily szakadatlanul forgatják elméletben Thessalia, Epirus és Macedonia lakosai és Konstantinápoly phanariotai egyesüléseket a kis, független Görögországgal, úgy a londoni jegyzőkönyv szintén nem volt képes a candiaiak függetlenségi vágyát elhallgattatni. Vagy a görög királyságnak kell megsemmisülnie, vagy Európának a kikerülhetetlennek kell magát alávetnie, hogy Törökország egyik görög tartománya a másik után a félholdra nézve veszendőbe megy. Hiszen Candia vagy Créta szigete a Peloponesustól nincs több, mint 15 franczia mértföldnyi távolságra. Térsége azonfelül rendkívül kedvező népharczra, minthogy az egész sziget Mossara síkon kívül hegyes, telve van völgyzugokkal és szorosokkal, melyek részben történelmi nevezetességű szomorú emlékeket kelthetnek a törökökben. Ha azért ott valóban 20,000 ember fogott fegyvert, akkor a felkelés Konstantinápolyban nagy megdöbbenést fog okozni, miután a török csapatok a görög-törökökben sem igen bízhatnak, kik mint Bosniában a szláv-törökök elődeik hitét elhagyták, hogy a leigázás következményei alól kibújjanak. Hiszen csak a hatthumajum kihirdetése után is azok ezrei tértek