A Hon, 1866. szeptember (4. évfolyam, 201-225. szám)

1866-09-12 / 209. szám

209-ik sz. Szerda, szeptember 12. _______ Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Sóstón küldve vagy Budapesten házhoz hordva figy hón­apra ........................ 1 frt 75 hr 3 hónapra............................. 5 frt 26 kr. 8 hónapra.............................. 10 frt 50 kr. az elfjfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számittatni. Minden pénzjárulók bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda. Few©MC25Í©k tere 7~i& se&m l-sít emelet. Szerkesztő lakása : Országút 18-ik szám 2-dik emelet. POLITIKÁI 'M KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. &■£] Negyedik évfolyam 18 m Beiktatási dij: 7 hasábos ilyféle petit sora ... 7 kr. Bélyegálj minden leeigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek fel. — Nyílt-téri 6 hasábos betű­-sörért . , 25 kr. ©ST­A?, előfizetési dij m lap klníö hivatal*. n­»x küldendő. (Ferenczlefe tere 7. sz. f.ihl szlnt. E lap szelle­mi részét illető minden kön­­lem­ny a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, SZERT EMBER II Politikai Szemle. (II). A Keletről érkező újabb tudósítá­sok komolyabb alakot adnak az ottani mozgalmaknak. A török hadsereg demon­­strátiokat fejt ki a felkelők ellen, kik három táborra oszolva, a harczra készül­nek. A Konstantinápolyból küldött Musz­­tafa pasa küldetése meghiúsultnak lát­szik, mivel a candioták nem fogadják el az adó leengedését, hanem a görög király­sággal való egyesülést kívánják. Egy Athénéből sept. 4-kéről kelt sürgöny sze­rint a candioták átalános gyűlése az egyptomi tábornok javaslatait visszauta­sította. (Egy ma délután érkezett távirat szerint már megkezdő­dött a harcz a törökök és görö­gök között.) Az epimsi pasa meg a hatósága alatti keresztyéneket akarta a szultánhoz intézendő hódolati felírásra kényszeríteni. Ennek következtében negy­ven helység lakosai elhagyták házaikat, a hegyek közé menekültek, s ott kikiál­tották függetlenségüket. Bécsből írják, hogy az orosz diplomátta rendkívüli tevékenységet sejt minden ol­dalon, a­miért nem csoda, ha a Porta ag­godalmakkal van eltelve. A Dunafejede­­lemségek is gondot okoznak a Portá­nak. Oroszország — állítólag — védural­­mat követel az összes Dunafejedelemsé­­gek fölött, s oda dolgozik, hogy Bessará­­biának a krími háború alatt elvesztett ré­szét visszaszerezze. Szóval , úgy állnak a dolgok, mint azo­kat Bécsből látják, hogy Kelet nem soká­ra igen fontos szerepet fog játszani. A „Mémorial diplomatique“ azt írja, miként az Olaszországgal folytatott bé­kealkudozások nem haladtak annyira, hogy már néhány nap múlva várni lehet­ne a szerződés aláírását. Az elvkérdések szabályozva vannak ugyan, de még sok gyakorlati részleteket kell megvizsgálni és megállapítani , így a határvonalon és államadóssági részleten kívül, a Velen­­czében levő osztrák hivatalnokok sorsát, a déli vaspálya ügyét, a velenczeieknek az osztrák katonai szolgálatból elbocsát­­tatását stb. stb. Osztrák részről nem áll­­­ottak reá a vaskoronának Menabrea tá­bornok által megpendített visszaadására. A turini „Provinzia“ római magán tu­dósítások után hallja, hogy a pápa nem csupán engesztelékeny érzelmeket kezd tanusítni Olaszország iránt, hanem már valakit megbízott volna, hogy félhivatalo­san tenne javaslatokat a florenczi kor­mánynak. Ezen javaslatok nem utasíttat­­tak vissza, s az forog szóban, hogy h­iva­­talos levelezést kezdjenek. Politikai körökben nagy feltűnést okoz a francziák császárának Lavalettehez in­tézett állítólagos levele. A levél tartalmá­ról következő közlemények találhatók a „Köln. Ztg.“, „Hamb. Nachr.“ és a bo­roszlói lapokban, Berlinből : „A császár először is megjegyzi , miként az volt Drouyn de Lhuys eszméje, Benedettinek Bismarck gróffal folytatott beszélgetése alatt, hogy egyezménytervet készítsenek azon kárpótlásokra nézve, melyeket kö­vetelni Francziaországnak joga van. (Az nincs constatálva, vájjon ezen terv közölte­­tett-e hivatalosan Berlinben. Másfelől két­ségbe vonják.) Most a lapok azt beszélik, hogy megtagadták tőlünk a Rajnát. Be­nedetti szóbeli jelentéseiből kitűnik, hogy egész Németország fel van ingerülve Francziaország iránt, az ily (állítólag kö­vetelt) csekély előnyök miatt. Van egy hely, hol a császár csodálkozását fejezi ki a fölött, hogy azon beszélgetések nyil­vánosság elé jutottak. Lavalette minisz­ter felszólíttatik, hogy mindezt erélyesen c­áfoltassa meg. A császár már itt volt e végett Drouyn de Lhuysnek, de a császárnak e tárgyban benyújtott czikk nem volt elég világosan tartva.“ A ne­vezetes levél, — mint állítják, — a követ­kező szavakkal végződik: „Francziaor­szág valódi érdeke nem az, hogy valami jelentéktelen területi nagyobbodást nyer­jen, hanem hogy Németországot támo­gassa az alakulásban, sajáit és az európai érdekekre nézve legkedvezőbben.“ (1) „A belügyi helyzet.“ Az „Oesterr. Zrg“ megszűnt létezni, helyébe az előfi­zetőknek a „Debatte“-t küldik, melyből most nekünk két példányhoz van szeren­csénk. Ezen utóbb nevezett sugalmazott lap ezen czím alatt „a belügyi helyzet“ a következőket írja : „A kormány abban fáradozik, hogy az alkotmányos ad­tót ismét folyamatba hoz­za. A késedelem okát ne az irányadó kö­rökben keressük, hanem az olasz-osztrák békealkudozások menetében. A kormány szándékozott a nyugati Landtagokat egy­behívni, mihelyt a poroszok kivonultak , de sok oldalról ellenvetések történtek. Mondták, hogy a követek azon vidékek­ről szükségesnek látandják néhány hé­tig magán ügyeiket rendezni. Ezen fon­tos (!) okok bírták a kormányt a Land­­tagok összehívásának elhalasztására, né­­hány hétig. A kormány időt enged ez­után a Landtagoknak, hogy saját Kron­­landjuk ügyével foglalkozzanak. Ezalatt letelik a hat év, melyre a követek vá­lasztva voltak. Ezen időig , hihetőleg a magyar országgyűlés is bevégezte tárgyalásait a közös ügyekről. Ekkor fel­oszlatják a Landtagokat, és új választá­sokat rendelnek el. Az új Landtagoknak előre meg lesz mondva, hogy delegátuso­­kat fognak küldeni Bécsbe az alkotmány­­kérdés megoldására. A delegátusok szá­mára nézve a febr. pátens lesz irányadó, azonban a delegátusokat nem a curiák, vagy bizottmányok, hanem az öszszes Landtag választandja. Ezen utóbbi pont azonban még nem látszik elhatározva lenni : csak az áll, hogy a kormány, a magyar javaslatokat nem az egyes Landtagok, hanem a delegátusok gyűlése elé szándékozik terjeszteni. „A­mit a lapok a magyar országgyű­lés összehívásáról írnak, az alaptalan. A nap kérdése még mindig a magyar mi­nisztérium kinevezése, s csak ha ez el lesz döntve, fog a mostani kormány vagy a minisztérium javaslatot tenni az ország­­gyűlés egybehívására. Nem áll tehát hogy a tárgyalások a minisztérium kérdése fö­lött eredménytelenül maradtak , a tanács­kozások be vannak fejezve, s felsőbb helyre terjesztve.“ Észrevételek a közös érdekű viszonyok tárgyalásával foglalkozó országgyűlési alválasztmány munkálatára­ ­. Igen helyesen mondá tisztelt barátom Tisza Kálmán úr ezen lapok múlt havi számainak egyikében , miszerint felettébb óhajtandó, hogy a közösen érdeklő viszo­nyok tárgyában foglalkozó országgyűlési alválasztmány munkálata iránt az orszá­gos közvéleménynek teljes tárgyismeret­tel lehessen nyilatkoznia, mielőtt e mun­kálat országgyűlési tárgyalás alá ke­­rülene. Az alválasztmány munkálatát, s az ab­ban foglalt két javaslatot ismeri a hazai közönség ; ismeri a kisebbség javaslatá­nak főbb indokait is azon nagy becsű ér­tekezésből, melyet Tisza Kálmán úr e la­pok hasábjain közzé tett, kinek azért, hogy ezt szinte oly alaposan, mint kime­­rítőleg tévé, én is, mint az illető kisebb­ségnek egyik tagja, köszönettel tartozom. Tudván, hogy a közös érdekű viszo­nyok rendezésének módozataira nézve a vélemények egymástól sokban és messze elágazók ; azt vártam, hogy Tisza Kál­mán úr említett értekezése az e tárgyban keletkezendő nagy érdekű nyilvános esz­mecserének kezdete lesz. Várakozásom nem teljesedett. — A ha­zai hírlapok, úgy látszik, nem sorozzák e tárgyat azok közé, melyekre nézve az ország közvéleményének tájékozást nyúj­tani a napi sajtónak feladata; e nézet azonban azokat, kik azt vélik, hogy a szóban forgó nagy fontosságú kérdések végleg és üdvösen csak a nemzet akara­tának, és megnyugvásának hozzájárulásá­val intéztethetnek el ; nem menti fel azon kötelességtől, hogy megtegyék részükről azt, a­mi a közvéleménynek felvilágosí­tására, ezen nagyfontosságu kérdések, s a megoldásukra javaslatba hozott intéz­kedések miben létének, s horderejének tágasabb körben felismertetésére szol­gálhat. E czélra óhajtok én is némi adalékkal járulni saját nézeteimnek az említett al­választmány munkálatának némely pont­jaira nézve szándéklott közlésével. E nézetek nem térnek el azoktól, me­lyeket Tisza Kálmán úr értekezésében kifejtett, s nem is czélja közöltetésüknek, hogy kiegészítsék ez értekezést, mert az egy tökéletesen kikerekített egész önma­gában ; de a kérdések, melyek az alvá­lasztmány munkálatának tárgyait képe­zik, a szempontok, melyek azoknak meg­oldásánál szemmel tartandók, oly felette számosak, hogy tágas tért nyitnak az egy czélra irányzott törekvéseknek nyilvání­tására is, s a közvélemény megállapodá­sára csak üdvös lehet, ha e kérdések mi­nél több szempontból, minél több oldalról világosítatnak fel. II. Megengedem, hogy az alválasztmány jelentéséhez mellékelt két egymástól elté­rő javaslatok mindegyikére nézve sok ész­revétel létethetik, s ez másképen nem is le­het ; mert ha egy tökéletesen magában álló független országnak,egy tiszta államszövet­­ségnek, vagy szövetséges államnak rende­zése is, mindamellett, hogy annak számos régi és itt követhető mintája van, felette sok nehézséggel jár , menynyivel nehezebb­nek kell lenni Magyarország és ő Felsé­ge többi országai, azaz két önálló egymás­tól a fejedelem személyének ugyanazo­nosságán kívü­l egyébiránt független al­kotmányos államok viszonyai oly módoni rendezésének, hogy azok bizonyos állam­­czélok elérésére önállólag , mégis egyet­­értőleg intézkedjenek. Ily viszonynak példája a történelem­ben kevés van. -- Rendezése a jog és szerződések szentségének kölcsönös tisz­teletben tartása, kölcsönös jóakarat mel­lett, nem tartozik a megoldhatatlan fel­adatok közé, de mindenesetre a legnehe­zebbek egyike. Megfejtette-e azt, s mennyiben fejtette meg az alválasztmány akár többségének, akár kisebbségének javaslata , a haza bí­­rálandja meg. Részemről a kisebbség véleményére vonatkozva azok közül, miket Tisza Kál­mán úr már bővebben és kimerítőleg el­mondott, csak a következőket ismétlem. Nem mondathatik, hogy ezen javaslat nem felel meg a gyakorlati czélszerűség igényeinek , mert nincs egyetértőleg inté­zendő államügy, mely az e javaslat által kijelölt után kielégítőleg, s annak idejé­ben el nem intéztethetnék. Nem mondathatik, hogy e javaslat nem felel meg a pragmatica sanctionak , mert a védelem eszközeit, a külü­gynek és had­seregnek vezérletét, mindamellett, hogy az ország saját hadseregének jogosult létezését is kimondja, a közös fejedelem kezében öszpontositván, s az e czélokra szükséges költségeknek kellő előállításá­ról is gondoskodván , eleget tesz a prag­matica sanctióból folyó közös biztonság igényeinek, biztosítja, a mit a pragmatica sanctio biztosítani kívánt, Magyarország­nak, s ő Felsége többi országainak, min­den kül,­s bel ellenség elleni kellő meg­védését, s a mennyiben az említett állam­ügyeken kívül a többieket mind Magyar­­ország saját törvényhozásának és kormá­nyának tartja fenn, e részben is csak a pragmatica sanctio határozatait teljesíti, mely Magyarország közjogi, és belkor­­mányzati önállásának fentartását megál­lapításának feltételéül jelölte ki. De megfelel ezen javaslat az 1848. észt. törvények rendeleteinek is , mert a felelős miniszteri rendszert, saját minisz­tériuma ellenjegyzésének alkotmányos garantiáját Magyarország részére a kö­zös érdekű viszonyokban is fentartja. Megfelel az 1861. észt. felirások elvei­nek, mert hogy Magyarország királyának a külügyek, s hadsereg vezérletében, mely az alválasztmány kisebbségének javaslata szerint is a közös fejedelem kezében ösz­­pontosittatik, mindig voltak kiváló feje­delmi jogai, ezen felírásokban is elismer­tetik; ki van mondva ezen felírásokban is, hogy Magyarország Ő Felsége többi or­szágainak alkotmányos népeivel, úgy mint önálló szabad nemzet más önálló szabad nemzettel, függetlenségének teljes meg­óvása mellett, kész esetenkint érintkezni ; — s a közös fejedelemnek — másképen el nem intézhető némely tárgyakra nézve esetleg engedett legfőbb elhatározási jog is nem egyéb, mint praegnans kifejezése épen azon személyes uniónak, mely Ma­gyarország, és Ő Felségének többi orszá­gai között létezik. Ha van észrevétel, mely az alválaszt­mány kisebbsége javaslatának főelvei el­len létezhetik, az leginkább kettőben ösz­­pontosul. Először, abban, hogy a midőn oly ál­lamügyeknek elintézésére, melyekről Ma­gyarországnak törvényei szerint joga van teljesen önállólag határozni, más országok képviseletének is befolyást enged, ez­által túllép azon kötelezettség határain, mely a pragm. sanctióból Magyarországra há­ramlóit, és Magyarország függetlenségét csonkítja meg; — másodszor abban, hogy megsérti az alkotmányosság főelvét, mi­dőn némely nagy fontosságú államügyek­ben a végelhatározást esetleg a fejedelem­nek magának engedi át. Azonban figyelembe vétetni kérem,hogy e részben csak oly államügyekről van szó, melyek nem szorosan vett törvény­­alkotási örök érvényű tényekre, hanem bizonyos állami költségek számszerinti összegének időnkénti meghatározására s az idők változékony viszonyai szerint vál­tozó külpolitikai irányzatnak kijelölésére vonatkoznak; M oly államügyekről van szó, melyekre nézve Magyarország kirá­lyának mindig voltak alkotmányos fejedel­mi jogai ; é­s ha Magyarország e tekintet­ben alkotmányossági­nak némi csorbítását hozza is áldozatul, ezt indokolja egyrész­ről a méltányos figyelem, melyet Ő Fel­sége többi országainak alkotmányos ér­dekei iránt, úgy mint ismételt felírásaiban is megajánló, azzal tanúsít, hogy azoknak az illető államügyeknek elintézésére gya­­korlandó alkotmányos befolyását is meg­óvni kívánja ; indokolja más részről az, hogy midőn némely esetekben az illető ál­lamügyeknek végleges elhatározása, nem valamely közös törvényhozó testületnek, hanem a közös fejedelemnek, és igy Ma­gyarországra nézve a magyar királynak adatik át; ez által egyenesen Magyar­­országnak önállása és függetlensége ava­­tik meg, melynél hazánknak becsesebb kincse nincs. Grhyczy Kálmán: Jassy, aug. 24. (sept. 5.) 1866. (Eredeti levél.) Moldva-Oláhország új fejedelme I. Ká­roly Hohenzollerni herczeg , aug. 17. (29-én) tartó bevonulását Jassyba. Fo­gadtatása oly rendkívül lelkesedett volt, hogy bármely európai uralkodót sem le­hetne fényesebben fogadni. A házak min­denütt a legizletesebben fel voltak di­zít­­ve szőnyegekkel és zászlókkal; a nagy­számú romániai és porosz zászlók között nagy lelki örömmel szemléltem egy itte­ni derék magyar gyógytártulajdonos gyógytára előtt a mi kedves háromszinű­ lobogónkat is kitűzve. A házak erkélyé­ről a merre a fejedelem elhaladt, bájos hölgyek valóságos virágesőt szórtak a megnyerő külsővel biró ifjú fejedelemre. Három helyen igen szép diadalkapu volt felállítva. — Így vonult be a fejedelem harangok zúgása között Jászvárosba. — A herczeg a legmélyebben meghatva érezte magát e nem is remélt tul lelkes fogadtatás miatt. Este nagyszerű fényes világítás, több helyeken görög tűz, mag­nesium világítás, színes golyók, különféle transparentek román és német üdvözlő feliratokkal; a szélesebb utczákon és tere­­ken valóságos máglyákat gyújtott az örömittas nép. Egy heti u­tmulatása alatt minden köz­intézetet, kórházakat, tanodákat szeren­cséltette látogatásával , összejárta a város legszebb tájékait és mulató kerteit. Mult vasárnap legelőbb a helyi metropolita­­templomot látogatta meg, innét pedig a rom. kath. imaházba ment, hol nem a szá­mára díszesen felállított trónon foglalt helyet, hanem az egész másfél óráig elhú­zódott díszmise alatt az oltár előtt térdelt és imádkozott imakönyvéből. Vasárnap este 6 órakor díszebéd 200 terítékre a színházépületben. Hétfőn pedig a metro­­polita rendezett a fejedelem tiszteletére fényes ebédet. — Kedden díszszemle az itteni csekélyszámu katonaság felett, és kirándulás Jassy legszebb környékére. — este bucsu-ünnepélyül : világítás, to­vábbá a legelső bojárok és nagyszámú polgárság fáklyásmenettel tisztelegtek a fejedelemnél, élükön a város primárjával, kinek kezét a fejedelem melegen megszorít­va e szavakat intézte hozzá : „Nyilvánítsa ön a népnek, hogy midőn a primarral szorí­tok kezet, az összes néppel teszem ugyan­azt.“ — Mire roppant lelkesedés és él­jenzések közt megindult a fáklyásmenet keresztül kasul járva az utczákat a leg­nagyobb örömujjongások között. — Ma reggel hagyta el városunkat a feje­delem. Távozásakor körülbelül a következő pro­­clamatiót intézte a város lakosaihoz : „Életem legszebb perczei közé lesznek számítva e kedves város falai közt töl­tött napjaim ! nem találok elegendő sza­vakat forró köszönetem nyilvánítására azon lelkes fogadtatásért, melyben önök részesítenek engem. A­mit ígértem e vá­ros jobblétének előmozdítására, legszen­tebb teendőim közé sorolandom ígéretem mielőbbi teljesítését. Különösen rajta le­szek, hogy a legfőbb semmisítő törvény­szék és a katonai növelde Bukarestből mihamarébb Jassyba tétessék át. Székhe­lyem az év egy részében Bukarest, egy részében Jassy leend. — Erősen hiszem, hogy mire Isten legközelebb ismét visz­­szavezérel önök körébe, máris sokkal jobb és boldogabb helyzetben találandom önöket! mert Jassy isméti fő virágzása és fővárosi fényre emelése erősen szivemen fekszik ! Isten önökkel !“ Kelt az én második fő és székvárosom­ban Jassyban, august.24 (september 5-én) 1866. I. Károly.“ A cholera május közepétől augustus elejéig pusztított városunkban. Legtöbb áldozatot ragadott el június 30 tól július 9-kéig, mely tíz nap alatt 1540-re ment a halottak száma. Ekkor létetett örök nyu­galom helyére egyik helybeli gyógytár­tulajdonos (és a „Hon“ egyik előfizetője) hazánkfia, Kónya Károly ur kellem­­dús fiatal neje, született Reinicke Mária urhölgy. S. F. Mozgalmak Keleten. Az „N­. Nat.“ „A forradalom Créta szigetén“ czituil czikkét közöljük itt, alább, nem mintha e rovatunkat újabb adatokkal gyarapítaná, hanem történelmi visszapillantásáért, és azon élénk előadásáért, melylyel az ottani állapotokat ecse­teli. „Rövid idő óta Törökországból fegyverzeres hangzik át hozzánk, mely mintegy viszhangja látszik lenni a Középeurópában elhalt háborúnak. Créta sziget görög lakosai közül, mint hírlik, számra nézve 20.000-en ragadtak fegyvert és kitűzték Görögország zászlaját függetlenségi harcouk jeléül. Athénben ezen vér és törzsroko­nok részére már pénzt gyűjtenek, míg Thessali­­ában és Epirusban palikarcsapatok gyűlnek, hogy a kereszt halálos ellensége ellen szintén megkezdjék a háborút. Még maga Görögország királya is indíttatva érezte magát, a védhatal­­maknak kinyilatkoztatni, hogy ő a candiaiakkal rokonszenvez. Másrészt Aziz szultán Konstanti­nápoly felett kihirdette az ostromállapotot, a Duna mellett Románia ellenében fölállított csa­patoknak fenyegető magatartását növeli, úgy szintén Thessaliába is küld ottomán haderőt. A keleti kérdés megérett, mint érett alma hull az európai diplomácia asztalára, hogy leg­alább részben megoldassák. És ezért érdemli meg a cretai forradalom különös figyelmünket. Ha kudarc­ot vall, újabb véres tiltakozás lesz az az európai török uralom ellen, de ha győzel­­meskedik, úgy előhírnöke a kereszt emancipaci­ójának a félhold járma alól európai területen. A candiaiak jelenlegi fölkelése nem első ily nemű tények. Morosini hősies védelme után e sziget 1609-ben velenczei uralom alól ottomán uralom alá került. De már kétszer lázadt fel hiába ez utóbbi ellen, először 1770-ben, Orosz­ország által szítva, és azután gyalázatosan cser­be hagyván azt, másodszor azon általános gö­rög felkelésben, melyből a jelenlegi görög ki­rályság állt elő. Akkor a candiaiak már majd­nem az egész szigetet visszahódították a törö­köktől és azokat kevés erődített helyre szorítot­ták, melyeket erős ostromzár alá fogtak, midőn a porta a hatalmas egyiptomi pasa, Mehemet Ali segélyét hívta. Ez döntőleg hatott. Hat évi irtóháború alatt e sziget lakosságának harmad­részét veszité. Az 1830-as londoni jegyzőkönyv által Créta szigete kínzóinak „jog alakjában”­ visszaadatott. A lakosság a régi hellenek leg­tisztább maradékainak tekintetik, kiket a szige­ten levő nagyszerű építmények romjai, mindig nemes elődjeik dicsőségére emlékeztetnek. — De a mily szakadatlanul forgatják elméletben Thessalia, Epirus és Macedonia lakosai és Kon­stantinápoly phanariotai egyesüléseket a kis, független Görögországgal, úgy a londoni jegy­zőkönyv szintén nem volt képes a candiaiak függetlenségi vágyát elhallgattatni. Vagy a gö­rög királyságnak kell megsemmisülnie, vagy Európának a kikerülhetetlennek kell magát alá­vetnie, hogy Törökország egyik görög tartomá­nya a másik után a félholdra nézve veszendőbe megy. Hiszen Candia vagy Créta szigete a Pe­­loponesustól nincs több, mint 15 franczia mért­­földnyi távolságra. Térsége azonfelül rendkívül kedvező népharczra, minthogy az egész sziget Mossara síkon kívül hegyes, telve van völgyzu­gokkal és szorosokkal, melyek részben történel­mi nevezetességű szomorú emlékeket kelthetnek a törökökben. Ha azért ott valóban 20,000 ember fogott fegyvert, akkor a felkelés Konstantinápolyban nagy megdöbbenést fog okozni, miután a török csapatok a görög-törökökben sem igen bízhat­nak, kik mint Bosniában a szláv-törökök elő­deik hitét elhagyták, hogy a leigázás követ­kezményei alól kibújjanak. Hiszen csak a hatt­­humajum kihirdetése után is azok ezrei tértek

Next