A Hon, 1866. november (4. évfolyam, 252-276. szám)
1866-11-22 / 269. szám
269-ik SZ. Csütörtök, november 22. Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. Negyedik évfolyam 1800. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten, házhoz hordva 1 hónapra............................................1 frt 75 kr. 3 hónapra............................................5 frt 25 kr. 6 hónapra . 10 frt 50 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám 1-ik emelet. Szerkesztő ritkása : Magyar-utcza 8-dik szám 2-dik emelet. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Beiktatási dij : 7 darábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő (Ferenczsek tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Rendkívüli előfizetés :A H 0 N‘ nov.decemberi folyamata. Előfizetési dij : Két hóra 3 írt 50 kr. A „Hon“ szerk. és kiadó hivatala. PEST, NOVEMBER 21 Politikai szemle. (II.) Három nevezetes okmány jelent meg közelebbről a római kérdésben, melyek világot vetnek egyfelől ezen kérdés állására, másfelől Olasz- és Francziaországnak a megoldást illetőleg követendő eljárására. Az első okmány a florenczi hivatalos lap nov. 17 -i közleménye, mely szerint a sept. 17-ki egyezmény ideje nem sokára letelvén, a párisi és florenczi kabinetek figyelme az ezen tény következtében szabályozandó fontos érdekek felé fordul. A két kormányt egyetértőig azon kívánság vezérli, hogy ezen érdekek kiegyeztessenek, s szándékuk az egyezmény tökéletes legális módon végrehajtása. Valamint erre nézve egyetértenek — mi fölött nem kételkedhetni , — úgy egyet fognak érteni a végrehajtás eszközeire nézve is. A második okmány Ricasoli báró olasz miniszterelnök körirata a megyék főnökeihez, a római kérdésben. Ezen körirat tartalma, mi még hétfőn távírva volt, lényegileg, lapunk számára, bővebben közöltetik lapunk közelebbi számának táviratai között. Ezen okmány, melynek tüzetesebb taglalásába fölösleges volna bocsátkoznunk, igen jellemző az olasz kormánynak a szóban forgó kérdésben követett magatartására nézve, s elég ha az olasz politika főbb elveit itt kijelöljük. A római kérdés a sept. egyezménynél fogva nem szolgáltathat nyugtalanságokra indokot. A pápa souverainitása fel van állítva a sept. egyezményben. Olaszország megígérte Francziaország és Európának, hogy nem áll a pápa és a rómaiak közé, s megengedi a végrehajtási kísérletet egy oly lelkifejedelemség életképessége iránt, melyhez hasonló nincs a polgárisult világban. Olaszország megtartja ígéretét, a nemzeti elv hatásától várva jogai csalhatlan győzelmét. Minden mozgalom a római kérdés ürügye alatt, ellenzendő, megakadályozandó és elnyomandó. A kormány nem akarja a kath. világ lelki fejének függetlenségét csökkenteni. Nem ismer más szabályt mint a szabadság és törvényét. Az egyház szolgáiban nem akar sem kiváltságokat sem vértanukat látni. A kath. világ fejének garantiákkal tartozik, hogy szabadon és függetlenül gyakorolhassa lelki hatalmát. A kormány inkább hajlandó mint más, megadni a garantiákat, azon szabadság és függetlenség védésére, mivel meg van győződve, hogy ez a nemzet jogainak sértése nélkül megadható. Összevonva ezen elvek értelmét : az olasz kormány legális módon végrehajtani engedi a sept.egyezményt, semmi mozgalmat nem tűr, benn azonban nem akadályozza, de nem is akadályozhatja, hogy Olaszország jogai csalhatlan diadalra jussanak a nemzeti elv hatása következtében ; nem akadályoztatja, hogy Róma egész nyugalommal ne szavazzon Olaszországhoz csatlakozása iránt, a pápa lelki hatalmának minden hátránya nélkül. A harmadik okmány egy diplomatiai irat, melyet Visconti Venosta olasz külügyminiszter a florencei kormány magatartásának előterjesztése végett Párisba küldött. Ezen okmány tartalma következő : Az olasz kormány köszönetét fejezi ki Francziaország azon készségéért, melynél fogva teljesíteni akarja a sept, egyezmény által vállalt kötelezettségét. Olaszország a maga részéről hasonlóképen megfelel ezen kötelezettségnek. Hátralevő teendője kétféle. Legelőször is kell akadályoznia, hogy olasz részről valami váratlan megsértése történjék a határoknak és a pápai kormány önállóságának. Az olasz kormány nem vonakodik a leghatározottabb biztosítást nyújtani a franczia kormánynak az iránt , hogy semmi olyasmi nem fog történni, mi jogos megütközésre szolgáltathatna okot Rómában. Hátra levő második teendője az, hogy az olasz kormány teljes erőből arra dolgozzék, hogy a nyugalom a pápai államok belsejében fentartva maradjon, a francziáknak Rómából leendő eltávozása után is. Olaszország természetesen nem vállalhat föltétlen kereskedést ez irányban. Victor Emanuel kormánya csak tekintélye, befolyása, adandó tanácsai által hathat a római népre. Ily tanácsokkal szolgált, ismételve szolgált, s azon fogadtatás, melyre azok a nemzeti párt részéről találtak, azon reményre jogosítják a florenczi kabinetet, hogy ezúttal is meg fog hallgattatni. Tehát ezen második pontra nézve is azt hiszi az olasz kormány, hogy a Touleriák kabinetjét megnyugtathatja. A sept. egyezménye szerint mindkét oldalon végrehajtatik. A dolgok természetesen más fordulatot vennének akkor, ha a pápai kormány magatartása meghiúsítná Olaszország törekvéseit. A sz. atyának nem lesz semmi oka jogos panaszra,nem lesz semmi ürügye azon végső elhatározásra, melyet az utóbbi pápai allocutio kilátásba helyez, s mi egy hatalmas kotteria törekvése Rómában. Ha azonban a pápa valami kihívó lépést tesz, anélkül hogy erre a római nép magatartása által sürgetve volna, az olasz kormány megtagadja a felelősséget annak következményeiért. Ez esetben egyedül a pápát és tanácsosait sújtja a felelősség. Ez Visconti-Venesta jegyzékének tartalma. Az előterjesztett három okmány, azt hisszük, elég támpontot szolgáltat az olvasónak az olasz és franczia kormány római politikájára nézve. Már most bevárhatjuk az események fejlődését. Ha a lengyel „Gaz. Narod.“ florenczi tudósításának hitelt adhatunk, az Olasz- és Spanyolország közti összeütközés, épen a római kérdés miatt, nem tartozik a lehetlenségek közé. Tudomás szerint már régóta két hadihajó czirkál Civitavechia előtt, melyek állítólag a sz.atya védelmére vannak rendelve. Már ezen lépéssel felingerelte a spanyol királyné Olaszországot, s lényegesen megkönnyítette az egyetértést Prim tábornokkal. Már most mindazon önkéntesek, kiket a candiai fölkelés érdekében Olaszországban toborzottak, Spanyolországba fognak átszállíttatni. Prim kötelezte magát Rómában,hogy Spanyolország tettleges beavatkozása napján olasz szabad csapatokkal indul Barcellona felé. Menotti Garibaldi hasonlóképen részt akar venni a vállalatban. A „Russ. Corresp.“ általunk ismertetett czikke alkalmat szolgáltat a „France“ nak szemügyre venni az Oroszország és Ausztria közti viszonylatot. Jóllehet nem akar hinni a porosz orosz szövetség létezésében, de mégis a helyzet nevezetes jelenségéül tekinti, a szt.-pétervári közlönyöknek Ausztria elleni rendszeres izgatását. „La Presse“ (a pápai nunciatura lapja) azt véli, miként az Oroszországgal való szövetség nem csupán a politika, hanem valóban a szív kérdése is Vilmos porosz királyra nézve, miután kivételes benső viszonylat uralkodik Porosz- és Oroszország uralkodó családai között. (Lásd a porosz-orosz szövetség kérdésében a „Nordd. Alig. Zeitung újabb közleményét is, „Külföldi lapok szemléje“ rovatunk alatt.) A „Patrie“ meg van keresve annak kijelentésére, miként alaptalan egy bécsi lap azon állítása, hogy a lengyel emigrationak Czartorysking vezetése alatti conservativ pártja figyelmeztette az osztrák kormányt forradalmi mesterkedések nyomaira Gácsországban. A Deákpárt mai értekezletén elhatároztatott, hogy a külön párteszmecserék és értekezletek végett egy klubb-helyiség béreltessék ki . Deák Ferencz nyilatkozata szerint : itt az idő, hogy minden párt határozott állást foglaljon el, s járjon kiki a maga lábán, és egymás barátságának ne rendelje alá meggyőződéseit. Deák, — úgymond — minden megvesztegetésnek ellensége, legyen az akár pénz, akár hivatal, akár baráti nézetek által, s amint senkire ezentúl pressiót gyakorolni nem óhajt, úgy magára sem enged azt gyakoroltatni. A különvált klubbok eszméjét, e szerint, mind a jobb centrum, mind a bal centrum helyesnek találta. Emehez ez időszerint a szélső baloldal is csatlakozott , hogy amazzal mi viszonyban fog állani a szélsőjobb, azt egyelőre nem csak mi nem tudjuk, de talán a szélsőjobb tagjai maguk sem. — E külön klubbokon túl természetesen fenmarad még egy közös országgyűlési kör létesítésének eszméje is, ahol minden párt árnyalatú tagjai mind az alsó, mind a felső táblának, társalgási czélból találkozhatnának. *** A „Pester Lloyd“ tegnapi czikkünkre megjegyzi, hogy nem jól értelmeztük a királyi leirat azon kitételét, mely a hadsereg kiegészítésének egyformaságáról szól. Szerinte e kitétel fenhagyja a magyar országgyűlésnek az újonczmegajánlási jogot. Mi örülnénk ha a „Lloyd“ értelmezte volna jobban e kitételt, mint mi , de akárhogy elmélkedünk róla , a sajátos birt jogot , a közösen birt joggal azonosítani nem vagyunk képesek. Ha a kormányférfiak leírják valami magyarázatát e talányos kifejezésnek, nagy hiba töltik, hogy azt az országgyűléssel közölni nem sietnek, hanem engedik, hogy még a higgadt kedélyű „Pesti Napló“ is azt mondja ajánlataikra, hogy azok „roszabbak a semminél.“ Talán nem olyan roszak, de a beszélni keveset szerető kormányférfiak kétséges értelmű szándékait kifejező mondatokból a közönségnek nehéz minden jó szándék mellett is a legjobbat hüvelyezni ki. Az ilyen aggodalmas kételyek eloszlatására nem elég a „Lloyd“ becsülendő szavatossága (evictio), nem elég a kormánylapok igyekezetes contestatiója; még az sem elég, hogy az országgyűlésen köztiszteletben álló, s a kormánypárthoz tartozó képviselők a legjobb magyarázatokat adják : ide húsból és vérből álló valóságos kormányférfiak kellenek, akik az országgyűlés színe előtt nyilván és világosan mondják meg, mi a kívánságuk ? akkor lehet azután tisztán látnunk és tisztán hozzá szólanunk. Nyitra, nov. 16. T. Somssich Pál úrnak a „Hon“-ban megjelent levele egyenesen ugyan csak e lap t. szerkesztőjéhez volt intézve, de érdemében kérdést, vagy még ennél is többet foglal az magában mindazokhoz, kik a 15-ös bizottság munkálataival elégedetlenségüket nyilváníták ; minekutána pedig mindenkinek, ki valamely fölmerült részletes terv hiányait fejtegetve, annak valamely általánosan elismert elvbe, mint akadályul szolgáló szirtbe ütközését bizonyítgatja a nélkül, hogy azon utat, melyen azt elkerülhetni kimutatná, késznek kell lennie, hogy a hiányok constatálása után, — főleg ha architectonicus, vagy politikus építményről van szó —ha „quae ex antiquis surrexere nova tecta ruinis“ nem tetszenek, — a „fac meliora“ tanácsot kapja válaszul ; és valamint a t. levélíró úr a „Hon“ban programmképen felállított elveket, — a nélkül, hogy azok által a bölcsek kövét felfedezve látná, - általános jóságnaknak és irányt adni kellőknek elösmeri ; — úgy azok is, kik a 15-ös választmány munkálatainak eredményei által kielégítve nincsenek,viszont természetesnek és igazságosnak látják az igen tisztelt levélíró úr kívánságát, mert hiszen az, ki csak más munkáját sikeresen bárbonczolni tudná anélkül, hogy képes lenne véleménye szerint a jog és opportunitás igényeinek megfelelő architectonicus vagy politikus tervet előállítani, se nem lenne architectus, sem államférfin, és neki legfölebb elvont, képzelt körülmények közt gondolható pium desideriumokról, de nem létező tényállásban, a fenálló és félre nem tolható axiómák közt lenne a teendőkről határozott véleménye , meggyőződése ; szóval, az olyan politikus mit nem akar igen is, de azt mit akar nem tudná ; annál kevesbbé lenne pedig képes megítélni, hogy a létező körülmények közt mit akarhat, hogy azon a „Hon“ érdemteljes szerkesztőjének programmjában igen helyesen kifejtett és országszerte elismert elvek is érvényt nyerjenek és az uralkodó hatalmi állásának újrateremtése, valamint a többi nemzetek jogos vagy méltányos követelései is teljesedhessenek, ezekre tehát teljes és kielégítő felelettel mindenki tartozik, ha politikával foglalkozni merészkedett, ha csak „ne sutor ultra crepidam“-féle útlevelet nyerni nem akar. — És e kérdésre a 15-ös albizottsági két töredéken kívül, melyek munkálatai úgy látszik sem az országot, sem a koronát ki nem elégítik, meg sem felel senki,még a tiszelt, általánosan kapacitásnak elismert levélíró úr sem, — ez ok nélkül nem történhetnék, s így annak okát felfedezni, s azt a t. kérdő Somssich Pál urnak, t. Jókai Mór ur ellentmondást nem tűrő válaszához adalékul adni felesleges nem lehet, — mire, hogy alulírott honát forrón imádó, de gyönge erejű ujoncz vállalkozik, mentségül szolgáljon a jó akarat, és azon tapasztalás, miszerint “quandoque et oiitor fuit opportuna locutus. Mért nem állítanak tehát fel államférfiaink kielégítő részletes programmot a kiegyezés áldást ígérő munkájára? Vélekedésem szerint, mert olyat fel nem állíthatnak, — talán azért, hogy annak felállítása absolut lehetetlenség lenne? — Épen nem, de azért, mivel itt a kérdő és kérdezett szerepet cseréltek, — minthogy a fenforgó esetben a dolog természeténél fogva annak, kitől feleletet várnak, kérdezni, — és épen annak ki kérhez felelnie kellene. Vizsgáljuk az ügy állását: az országban az az általános nézet uralkodik, hogy nekünk ezredéves 1848-ban az idők kívánalmaihoz idomított alkotmányunk van, melynek legalitását immár a korona is elismeri, és amelylyel, bár részletei bővebb kifejtést igényelnek, meg vagyunk elégedve, nekünk tehát annak megváltoztatására semmi programosra sincs szükségünk, mert az a mi igényeinket kielégíti ; mi tehát saját szükségünket szem előtt tartva, se nem tudhatjuk, miben lehetne az mások szüksége szerint módosítandó, se nem kívánhatjuk, hogy az lényegesen módosíttassák. A kormány azonban úgy látja, hogy a Magyarországon kívüli változott körülmények ezen 1848-ban tatarozott, idomított ezredéves épületnek módosítását teszik szükségessé, s így neki kell tudnia, miben, miért és mennyiben tartja szükségesnek a változást. Kérdem tehát, rajtunk van, vagy lehet e a sor, e czélra programmot készíteni ? Vagy a kormányon, mely bizonyos, általa nálunknál jobban kiismerhetett országon kívüli körülményeknél fogva, elismert jogi állásunkat átváltoztatni óhajtja? És ha nem rajtunk, de rajta van a sor, és mi reá mégis vállalkozunk, úgy olyanra vállalkoztunk, minek a kormány talán, de mi semmi esetre sem felelhetünk meg, mi a szerep fölcserélésnek mindig természetes következménye — minélfogva a t. levélíró úr,valamint a „Hon“t. vezetőjének programjában, úgy minden részünkről felállítandóban — feltételezve, hogy abba az ország belenyugszik — mindig csak azt találandja, a mire az országnak van szüksége, vagy általánosságban tartott elveket, — ez a dolog természetéből foly. Készítsen hát a hatalom kiegyezési programmot, ő tudja, neki kell tudnia mit akar, — és az ország belőle azt és azon mértékig fogadandja el, mennyi állami fünállásának megmentése sőt erősbödése mellett, az ország által is közösnek elismerendő czéloknak , vagyis az uralkodó nagyhatalmi állásának, és a többi országok és tartományok politikai, és anyagi jólétének megfelelend. Igaz, hogy ebből még csak azt látjuk mi lenne az alkotmányos tényezők természetszerű, s ezért sikeres szerepe , — de ebből a kormány actiójának az országgyűlés elé terjesztendő részletei, az általa javaslandó programterv ki nem derül. — Ámde az egészen más feladatig és nem gondolom, hogy az igen. levélíró úrnak szándékában lett volna követelni, hogy azok, kik a 15-ös választmány munkálataival elégedetlenek, e részben hírlapirodalom útján adjanak a kormánynak tanácsokat. A kormány teendői megállapításának helye a hírlapirodalom és az országgyűlés terén kivil van. Ott csak azoknak lehet hozzászólása, kik arra hivatvák vagy felhivatandók, mi ha azokkal történnék, kiknek nézeteit, mint igénytelen napszámos, teljes megnyugvással osztom, csöppet sem kételkedem, sőt biztos vagyok benne, hogy a tőlük kívánt feladatnak, önmagukkal tisztában sem teljes meggyőződésen alapuló oly útmutatással fognának megfelelni, mely ha a döntő körökben csak a trón — Magyarország megnyugtatásán és a többi országok és tartományok méltányos igényeinek kielégítésén alapuló hatalmi állása fogna czélul kitűzetni, és minden hagyományos elfogultság és előítélet mellőztetni, a létező körülmények minden oldalróli megfontolásából merített nézetük szerint, az annyira óhajtott üdvös czélokat valósítani fogná. — Mi az idők menetének irányát ellesve, és azok föltartózhatlan folyását követve és fölhasználva, tán nem is épen oly nehéz, minőnek, ha attól egyszer eltérve, az elfogultságok és előítéletek mezején ide stova tévelygőnk, — látszania kell. Tarnóczy Gusztáv: (1) Igazolás vagy tán épen dicséret akar ez lenni? A „Sürgöny“, valószínűleg azért, mert helybenhagyja, sőt maga is úgy tudja, átveszi a „Magyar Világ“ azon megjegyzését, hogy alaptalan mendemonda az, „mintha a magyar nemzet óhajtásait a kormányférfiak közöl csupán Beusz külügyminiszter úr pártolná, mert a dolog természetében fekszik, hogy a magyar ügyekben inkább a magyar kormányférfiak adnak az idegennek felvilágosítást, s a magyar államférfiak propositjei az összes kormány hozzájárulásával jöttek létre.“ Mi ez ? igazolás vagy épen dicséret osztogatás ? Itt alant eddig azzal kecsegtettük magunkat, hogy a nov. 17-ki leirat negatioi ha nem is Beust urnák, de legalább valamely német collegájának tanácsai folytán kerültek be a szövegbe. Most már nagy meglepetésünkre és legmélyebb sajnálatunkra értesítettünk, hogy magyar államférfiak azok, akik Magyarország azon ősi s legbecsesebb jogát, hogy a katonai ujonczokat megszavazhassa vagy megtagadhassa, elvenni határozták ! Még megjárná, ha a negyvenhetes urak csak valami negyvennyolczadiki „ujonan szerzett jog“ ellen reclamálnának , de hogy magyar államférfiak proponálhassák Magyarország ezen szentül megőrzött jogának eltörlését, sőt ezen jog felpazarlásától tegyék függővé az ország alkotmányának helyreállítását is, arra valóban nem gondoltunk. Íme a „Magyar Világ“ az ellenkezőről tanít meg minket, s a „Sürgöny“ ráüti ezen értesítésre a hitelesség pecsétjét is ! (f ) Német félhivatalos commentár a nov.17-diki királyi leiratra. A „Wiener ‘Abendpost“ bevett szokás szerint commentárt hoz a kormány legutóbbi adására, a nov. 17-diki kir. leiratra. Mint szintén szokásban van, a czikkiró, akire az ily mindennapi phrasisokból álló tollrágó munkának teljesítése bízva van, a legnagyobb óvatossággal pusztán csak a leirat szövegéhez ragaszkodik. Bővebb felvilágosítást ugyan e sorokban hiába keresnénk. Nevezeten amit a félhivatalos czikk a kormány három fő propositiojáról mond, hogy tudniillik azok oly világosak és igazoltak, hogy minden ellenvetésen fölül állnak. Igen, világosak , mert mindenki első olvasás után teljesen megérti. És nem is fog azok ellen szólni senki sem, aki Solferinos Königgrätz daczára, még mindig a centralizált Ausztriáról álmodozik. A bécsi félhivatalos világ ugyanis mai napig is azt látszik hinni, hogy a „magyar kérdés“ amolyan aprólékos házi perpatvar, melyet szép szóval, ígérettel és az asztalról lehullt morzsák átengedésével megoldani lehet. Mi azonban kezdettől fogva mindig biztos és kézzelfogható alkotmányos garanciákat követeltünk. Mi nem játékszer gyanánt kívánjuk miniszereinket, hanem azért , hogy az országot kormányzó férfiakat, amikor csak kifogásaink lesznek eljárásaik irányában, mindig szigorú felelősségre vonhassuk. Az olyan miniszterek, akik felelősségre vonatva, minden csak valamennyire értékes és fontosabb tárgyban azzal fognának mentegetőzni , hogy ezt is azt is nem tehetik, mert e excellentiájuk az osztrák pénzügy, hadügy és kereskedelmi miniszter urak másként határoztak, minket ki nem elégíthetnek. Valóságos alkotmányos jogokat akarunk élvezni, nem pedig bábozni. Nem azért akarunk parlamentáris kormányrendszert, hogy más boldogabb nemzeteket a külsőségekben majmoljunk, hanem hogy ezen rendszernek gyakorlati és igen mélyenható jótékonyságát teljes mértékben élvezhessük. Magyarország nem vetheti magát áldozatul oda, hogy ne legyen más, mint egy darab föld, ahol a huszárok teremnek, és a nép lakik, melytől katonai executióval szedik be azon adót, melyet a földbirtokosság máris csak úgy képes fizetni, ha capitalisát csonkítja meg. Azt hisszük nagyon nagyon elérkezett ideje, hogy véget vetnének a félhivatalos urak a sok szép szószaporításnak. A kérdés így áll : szükségesnek tartja e a kormány, mely adu Magyarország felett korlátlan hatalommal uralkodik, hogy e fölött az országgyűlés még maga is diplomatice oda concedálja öröklött jogait? A látszat azt mutatja, hogy igen is szükségesnek tartja , mert ime éjjel nappal sürgeti. Más részről még igazabb az, hogy Magyarországnak, legkisebb kedve sem lehet oly alkuja, hogy alkotmányának megmaradt rongyaiért oda ajándékozza a lényegeseket, miknek birtokában a másodrendű jogokat úgyis viszszaszerezhetné, s a miknek elvesztése után a megmaradt jogoknak hasznát sem vehetné, vagy legfölebb csak addig, mig egy jövendőbeli kormánynak másként tenni nem tetszenék. A kormány a midőn ma annyira sürgeti Magyarország abdicatioját, eléggé elárulja, hogy ezen önkéntes lemondás nélkül de facto brit praerogativait hosszú időre meg nem tarthatja, s mindig kérdés alá jövend e birtoklás czíme és eredete, ahányszor ily viták kérdésére és folytatására az idők és viszonyok kedvezők leendőek. Lehetlen tehát komolyan azt várni Magyarországtól, hogy saját kárával a kormány örök időre felmentse azon folyvást megújuló zavarából, hogy tényleg bir valamit, ami jogilag a másé volna, s amit csak addig bir, míg a birtoklást megerősítő szomorú eszközök el nem kopnak. (1) A „Pester Lloyd“ keddi esti lapja bebizonyítani igyekszik ellenünkben, hogy a nov. 17-i kir. leirat nem tagadja meg Magyarországtól az adó és évenkénti ujonczozás megajánlásának jogát. Kellemes volna ránk nézve, ha e tárgyra vonatkozó czikkeinkben csak tévedésből vagy a leirat szövegének hibás magyarázatából következtettük volna azt, hogy a kormány az országnak ezen két sarkalatos jogát még mindig vonakodik helyreállítani. Sajnálattal kell kijelentenünk, hogy a nevezett lap összetett okoskodása minket az ellenkező meggyőződésre nem vezethetett. Lehet ugyan, hogy egy későbbi leirat a kérdésnek ily újabb, vagy legalább világosabb magyarázatát fogná adni , de a jelen leiratnak szövegéből, s különösen az általunk is több ízben idézett passusból lehetlen azt olvasni ki, hogy e két tárgyban a kormány már most engedett volna. Igaz, hogy a leirat a tizenötös bizottsági javaslatnak „a közös ügyek tárgyalására és kezelésére vonatkozó módozatait olyanoknak tekinti, melyek az alkotmányos kiegyezés létesítésére alkalmas csatlakozási pontul szolgálhatnak“, de csakis a később felhozott három nagy exceptió mellett. A „Pester Lloyd hivatkozása tehát a bizottság javaslatának szövegére, melyben az ország számára az adó és az évenkénti ujonczozás megajánlásának joga föntartatik, nem dönti el a kérdést a leirat azon pontja ellenében, mely épen a tárgyakra nézve teszi meg reservatáit. Íme a „Wiener Abendpost“ és a „Wiener Journal“ szintén hoznak félhivatalos commentárt a kir. leirathoz. Midkét lap a leiratot, Magyarország irányában a lehetőségig előzékenynek, s mindent a mi lehető, már megadónak jellemzi. Azt azonban, hogy a leirat, Magyarország adó és újoncz megajánlási jogát bár csak hallgatólag is elismerte volna, egyik czikkírónak sem jut eszébe kiemelni. Azért ha a leirat a hadsereg kiegészítésére vonatkozó elvek öszhangzásának okvetlenül való szükségéről szól, nem magyarázhatni ezt másként, minthogy Magyarország vagy egyszer mindenkorra határozza meg az évenkint kiállítandó ujonezok számát, vagy pedig, hogy az ország ezentúl az ujonezok megajánlásának jogát közösen, például a tervezett delegátusok gyűlésén gyakorolhassa. A „Pester Lloyd“ meg fogja nekünk engedni, hogy saját véleménynyel bírjunk mindazon tárgyak sorsa és jövendője fölött, miket Magyarország egyszer valamikor ezen felállítandó testület illetékessége alá át fogna bocsátani. Gyakorlatilag nem más az, mint a saját jogról való lemondás azok javára, akik épen a három nevezett tárgyban, a sok ellenkező contestatiók daczára is, legtöbb ízben homlokegyenest ellenkező érdekektől vezéreltetnek. Amikor olyan nagyon hangoztatják a hadsereg vezényletének, belső szervezésének, sőt kiegészítésének is egységes módját, már előre érthetjük, hogy szándékban van ezen hadserget tovább is azon szervezetben megtartani, melynek a praxisban végeredménye az, hogy a tiszti kar az osztrák-német minoritás szellemét képviseli, a többi nemzetek pedig keferálják hozzá a közlegényeket. Eredeti külföldi levelezések. Krüssel, novembr 16-án. A sadovai vereség óta kedvencz szójárássá vált Ausztria politikai szövetkezése Frankhonnal, miután Ausztria újabb helyzetében a külső viszonyok ötét e szövetségre mintegy kényszerítik. De kettőn áll a vásár. Bármily nagyok legyenek az anyagi érdekek, a szorosabb egyetértésre politikai téren, mégsem láttuk, hogy politikai szövetkezésekben valaha elhatározó iránynyal vagy kezességgel bírtak volna. Nincs a világon ország, melyet több érdek csatolna az amerikai Egyesült államokhoz mint Angolhaz, és mégis politikai téren az anyagi érdekek közösségének el kell némulni. Ellenben Oroszhonnak épen nincs kereskedelmi érdeke Amerikával és mégis politikai téren találkoznak pedig nincs a világon nagyobb ellentét, mint Éjszak-Amerika köztársasági kormánya és a czári kényuralom közt. A szabadság a despotismussal együtt és egy helyen meg nem fér, azért meg nem fér a magyar szabadság és decentralisatio az osztrák centralisatióval, de legyenek politikailag elválasztva, érdekeik egymáshoz fognák őket frizni. A tárgyalás egy osztrák-franczia kereskedelmi szerződés felett sőt a legszabadelvűbb szerződés maga ha létesül, a politikai érdekek alapját meg nem fogják változtatni, és azért még a békére annál kevésbé politikai szövetkezésre sem adnak kezességet. Nem az anyagi érdekek közösségének hiánya miatt támadnak a népek közt ellenségeskedések hanem az érdekek összeütközése miatt. Európában alig van nemzet, mely anyagi érdekeknél fogva szorosabb viszonyban