A Hon, 1866. november (4. évfolyam, 252-276. szám)

1866-11-22 / 269. szám

269-ik SZ. Csütörtök, november 22. Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. Negyedik évfolyam 1800.­ Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten, házhoz hordva 1 hónapra............................................1 frt 75 kr. 3 hónapra............................................5 frt 25 kr. 6 hónapra . 10 frt 50 kr. Az elő­fizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető­, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minden pénzjárulék bérmentesítve kéretik beküldetni. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7-ik szám 1-ik emelet. Szerkesztő ritkása : Magyar-utcza 8-dik szám 2-dik emelet. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁ­SZ­ATI NAPILAP. Beiktatási d­­ij : 7 darábos ilyféle petit sora .... 7 kr. Bélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő (Ferenczsek­ tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Rendkívüli előfizetés :A H 0 N‘ nov.­decemberi folyamata. Előfizetési dij : Két hóra 3 írt 50 kr. A „Hon“ szerk. és kiadó hivatala. PEST, NOVEMBER 21 Politikai szemle. (II.) Három nevezetes okmány jelent meg kö­zelebbről a római kérdésben, melyek világot vetnek egyfelől ezen kérdés állására, másfelől Olasz- és Francziaországnak a megoldást illető­leg követendő eljárására. Az első okmány a florenczi hivatalos lap nov. 17 -i közleménye, mely szerint a sept. 17-ki egyezmény ideje nem sokára letelvén, a párisi és florenczi kabinetek figyelme az ezen tény kö­vetkeztében szabályozandó fontos érdekek felé fordul. A két kormányt egyetértőig azon kíván­ság vezérli, hogy ezen érdekek kiegyez­tessenek, s szándékuk az egyez­mény tökéletes legális módon vég­rehajtása. Valamint erre nézve egyetértenek — mi fölött nem kételkedhetni , — úgy egyet fognak érteni a végrehajtás eszközeire nézve is. A második okmány Ricasoli báró olasz mi­niszterelnök körirata a megyék főnökeihez, a római kérdésben. Ezen körirat tartalma, mi még hétfőn távírva volt, lényegileg, lapunk szá­mára, bővebben közöltetik lapunk közelebbi szá­mának táviratai között. Ezen okmány, melynek tüzetesebb taglalásába fölösleges volna bocsátkoznunk, igen jellemző az olasz kormánynak a szóban forgó kérdésben kö­vetett magatartására nézve, s elég ha az olasz politika főbb elveit itt kijelöljük. A római kérdés a sept. egyezménynél fogva nem szolgáltathat nyugtalanságokra indokot. A pápa souverainitása fel van állítva a sept. egyezményben. Olaszország megígérte Francziaország­ és Európának, hogy nem áll a pápa és a rómaiak közé, s megengedi a végrehajtási kísérletet egy oly lelkifejedelemség életképes­sége iránt, melyhez hasonló nincs a polgárisult világban. Olaszország megtartja ígéretét, a nemzeti elv hatásától várva jogai csalhat­­lan győzelm­ét. Minden mozgalom a római kérdés ürügye alatt, ellenzendő, megaka­dályozandó és elnyomandó. A kormány nem akarja a kath. világ lelki fejének függetlenségét csökkenteni. Nem ismer más szabályt mint a szabadság és törvényét. Az egyház szolgáiban nem akar sem kiváltságokat sem vértanukat látni. A kath. világ fejének ga­­rantiákkal tartozik, hogy szabadon és függetle­nül gyakorolhassa lelki hatalmát. A kor­mány inkább hajlandó mint más, megadni a ga­­rantiákat, azon szabadság és függetlenség védé­sére, mivel meg van győződve, hogy ez a nem­zet jogainak sértése nélkül megadható. Összevonva ezen elvek értelmét : az olasz kor­mány legális módon végrehajtani engedi a sept.­egyezményt, semmi mozgalmat nem tűr, benn azonban nem akadályozza, de nem is akadá­lyozhatja, hogy Olaszország jogai csalhatlan diadalra jussanak a nemzeti elv hatása követ­keztében ; nem akadályoztatja, hogy Róma egész nyugalommal ne szavazzon Olaszországhoz csat­lakozása iránt, a pápa lelki hatalmának minden hátránya nélkül. A harmadik okmány egy diplomatiai irat, me­lyet Visconti­ Venosta olasz külügyminiszter a florencei kormány magatartásának előterjesztése végett Párisba küldött. Ezen okmány tartalma következő : Az olasz kormány köszönetét fejezi ki Fran­cziaország azon készségéért, melynél fogva tel­jesíteni akarja a sept, egyezmény által vállalt kötelezettségét. Olaszország a maga részéről ha­sonlóképen megfelel ezen kötelezettségnek. Hát­ralevő teendője kétféle. Legelőször is kell aka­dályoznia, hogy olasz részről valami váratlan megsértése történjék a határoknak és a pá­pai kormány önállóságának. Az olasz kor­mány nem vonakodik a leghatározottabb biz­tosítást nyújtani a franczia kormánynak az iránt , hogy semmi olyasmi nem fog történni, mi jogos megütközésre szolgáltathatna okot Ró­mában. Hátra levő második teendője az, hogy az olasz kormány teljes erőből arra dolgozzék, hogy a nyugalom a pápai államok belsejében fentartva maradjon, a francziáknak Rómából leendő eltávozása után is. Olaszország természe­tesen nem vállalhat föltétlen kereskedést ez irányban. Victor Emanuel kormánya csak tekin­télye, befolyása, adandó tanácsai által hathat a római népre. Ily tanácsokkal szolgált, ismé­telve szolgált, s azon fogadtatás, melyre azok a nemzeti párt részéről találtak, azon reményre jogosítják a florenczi kabinetet, hogy ezúttal is meg fog hallgattatni. Tehát ezen második pont­ra nézve is azt hiszi az olasz kormány, hogy a Touleriák kabinetjét megnyugtathatja. A sept. egyezmény­e szerint mindkét oldalon végrehajta­­tik. A dolgok természetesen más fordulatot venné­nek akkor, ha a pápai kormány magatartása meg­­hiúsítná Olaszország törekvéseit. A sz. atyának nem lesz semmi oka jogos panaszra,nem lesz sem­mi ürügye azon végső elhatározásra, melyet az utóbbi pápai allocutio kilátásba helyez, s mi egy hatalmas kotteria törekvése Rómában. Ha azonban a pápa valami kihívó lépést tesz, anél­kül hogy erre a római nép magatartása által sürgetve volna, az olasz kormány megtagadja a felelősséget annak következményeiért. Ez eset­ben egyedül a pápát és tanácsosait sújtja a fele­lősség. Ez Visconti-Venesta jegyzékének tartalma. Az előterjesztett három okmány, azt hisszük, elég támpontot szolgáltat az olvasónak az olasz és franczia kormány római politikájára nézve. Már most bevárhatjuk az események fejlődését. Ha a lengyel „Gaz. Narod.“ florenczi tudósí­tásának hitelt adhatunk, az Olasz- és Spanyol­­­ország közti összeütközés, épen a római kérdés miatt, nem tartozik a lehetlenségek közé. Tudo­más szerint már régóta két hadi­hajó czirkál Civitavechia előtt, melyek állítólag a sz.­atya védelmére vannak rendelve. Már ezen lépéssel felingerelte a spanyol királyné Olaszországot, s lényegesen megkönnyítette az egyetértést Prim tábornokkal. Már most mindazon önkéntesek, kiket a candiai fölkelés érdekében Olaszország­ban toborzottak, Spanyolországba fognak át­­szállíttatni. Prim kötelezte magát Rómában,hogy Spanyolország tettleges beavatkozása napján olasz szabad csapatokkal indul Barcellona felé. Menotti Garibaldi hasonlóképen részt akar venni a vállalatban. A „Russ. Corresp.“ általunk ismertetett czikke alkalmat szolgáltat a „France“ nak szemügyre venni az Oroszország és Ausztria közti viszonyla­tot. Jóllehet nem akar hinni a porosz orosz szö­vetség létezésében, de mégis a helyzet nevezetes jelenségéül tekinti, a szt.-pétervári közlönyöknek Ausztria elleni rendszeres izgatását. „La Presse“ (a pápai nunciatura lapja) azt véli, miként az Oroszországgal való szövetség nem csupán a politika, hanem valóban a szív kérdése is Vilmos porosz királyra nézve, miután kivételes benső viszonylat uralkodik Porosz- és Oroszország uralkodó családai között. (Lásd a porosz-orosz szövetség kérdésében a „Nordd. Alig. Zeitung újabb közleményét is, „Külföldi lapok szemléje“ rovatunk alatt.) A „Patrie“ meg van keresve annak kijelenté­sére, miként alaptalan egy bécsi lap azon állítá­sa, hogy a lengyel emigrationak Czartoryski­ng vezetése alatti conservativ pártja figyelmeztette az osztrák kormányt forradalmi mesterkedések nyomaira Gácsországban.­­ A Deákpárt mai értekezletén elhatározta­tott, hogy a külön párteszmecserék és értekez­letek végett egy klubb-helyiség béreltessék ki . Deák Ferencz nyilatkozata szerint : itt az idő, hogy minden párt határozott állást foglalj­on el, s jár­jon kiki a maga lábán, és egymás barátságának ne rendelje alá meggyőződéseit. Deák, — úgy­mond — minden megvesztegetésnek ellensége, legyen az akár pénz, akár hivatal, akár baráti nézetek által, s a­mint senkire ezentúl pres­­siót gyakorolni nem óhajt, úgy ma­gára sem enged azt gyakoroltatni. A különvált klubbok eszméjét, e szerint, mind a jobb centrum, mind a bal centrum helyesnek találta. Emehez ez időszerint a szél­­ső baloldal is csatlakozott , hogy amazzal mi viszonyban fog állani a szélsőjobb, azt egyelőre nem csak mi nem tudjuk, de talán a szélső­jobb tagjai maguk sem. — E külön klub­­bokon túl természetesen fenmarad még egy kö­zös országgyűlési kör létesítésének esz­méje is, a­hol minden párt árnyalatú tagjai mind az alsó, mind a felső táblának, társalgási czélból találkozhatnának. *** A „Pester Lloyd“ tegnapi czikkünkre megjegyzi, hogy nem jól értelmeztük a királyi leirat azon kitételét, mely a hadsereg ki­egészítésének egyformaságáról szól. Szerinte e kitétel fenhagyja a magyar ország­gyűlésnek az újonczmegajánlási jogot. Mi örül­nénk ha a „Lloyd“ értelmezte volna jobban e kitételt, mint mi , de akárhogy elmélkedünk róla , a sajátos birt jogot , a közösen birt joggal azonosítani nem vagyunk képesek. Ha a kormányférfiak leírják valami magyaráza­tát e talányos kifejezésnek, nagy hiba töltik, hogy azt az országgyűléssel közölni nem siet­nek, hanem engedik, hogy még a higgadt kedé­lyű „Pesti Napló“ is azt mondja ajánlataikra, hogy azok „roszabbak a semminél.“ Talán nem olyan roszak, de a beszélni keveset szerető kor­mányférfiak kétséges értelmű szándékait kife­jező mondatokból a közönségnek nehéz minden jó szándék mellett is a legjobbat hüvelyezni ki. Az ilyen aggodalmas kételyek eloszlatására nem elég a „Lloyd“ becsülendő szavatossága (evic­­tio), nem elég a kormánylapok igyekezetes con­­testatiója; még az sem elég, hogy az országgyű­lésen köztiszteletben álló, s a kormánypárthoz tartozó képviselők a legjobb magyarázatokat adják : ide húsból és vérből álló va­lóságos kormányfér­fiak kellenek, akik az országgyűlés színe előtt nyilván és világosan mondják meg, mi a kívánságuk ? akkor lehet azután tisztán látnunk és tisztán hozzá szóla­­nunk. Nyitra, nov. 16. T. Somssich Pál úrnak a „Hon“-ban megjelent levele egyenesen ugyan csak e lap t. szerkesz­tőjéhez volt intézve, de érdemében kérdést, vagy még ennél is többet foglal az magában mind­azokhoz, kik a 15-ös bizottság munkálataival elégedetlenségüket nyilváníták ; minekutána pe­dig mindenkinek, ki valamely fölmerült részle­tes terv hiányait fejtegetve, annak valamely ál­talánosan elismert elvbe, mint akadályul szol­gáló szirtbe ütközését bizonyítgatja a nélkül, hogy azon utat, melyen azt elkerülhetni kimutatná, késznek kell lennie, hogy a hiányok constatá­­lása után, — főleg ha architectonicus, vagy poli­tikus építményről van szó —ha „quae ex anti­­quis surrexere nova tecta ruinis“ nem tetszenek, — a „fac m­eliora“ tanácsot kapja válaszul ; és valamint a t. levélíró úr a „Hon­“ban prog­­rammképen felállított elveket, — a nélkül, hogy azok által a bölcsek kövét felfedezve látná,­­ - általános jóságnaknak és irányt adni kellőknek elösmeri ; — úgy azok is, kik a 15-ös választ­mány munkálatainak eredményei által kielégítve nincsenek,viszont természetesnek és igazságosnak látják az igen tisztelt levélíró úr kívánságát, mert hiszen az, ki csak más munkáját sikeresen bár­­­bonczolni tudná a­nélkül, hogy képes len­ne véleménye szerint a jog és opportunitás igé­nyeinek megfelelő architectonicus vagy politi­kus tervet előállítani, se nem lenne architectus, sem államférfin, és neki legfölebb elvont, kép­zelt körülmények közt gondolható pium deside­riumokról, de nem létező tényállásban, a fenálló és félre nem tolható axiómák közt lenne a teen­dőkről határozott véleménye , meggyőződése ; szóval, az olyan politikus mit nem akar igen is, de azt mit akar nem tudná ; annál kevesbbé len­ne pedig képes megítélni, hogy a létező kö­rülmények közt mit akarhat, hogy azon a „Hon“ érdemteljes szerkesztőjének programm­­jában igen helyesen kifejtett és országszerte el­ismert elvek is érvényt nyerjenek és az uralko­dó hatalmi állásának újra­teremtése, valamint a többi nemzetek jogos vagy méltányos követelé­sei is teljesedhessenek, ezekre tehát teljes és kielégítő felelettel mindenki tartozik, ha politi­kával foglalkozni merészkedett, ha csak „ne su­­tor ultra crepidam“-féle útlevelet nyerni nem akar. — És e kérdésre a 15-­ös albizottsági két töredéken kívül, melyek munkálatai úgy látszik sem az országot, sem a koronát ki nem elégítik, meg sem felel senki,még a tiszelt, álta­lánosan kapacitásnak elismert levélíró úr sem, — ez ok nélkül nem történhetnék, s így annak okát felfedezni, s azt a t. kérdő Somssich Pál urnak, t. Jókai Mór ur ellentmondást nem tűrő válaszá­hoz adalékul adni felesleges nem lehet, — mire, hogy alulírott honát forrón imádó, de gyönge erejű ujoncz vállalkozik, mentségül szolgáljon a jó akarat, és azon tapasztalás, miszerint “quandoque et oiitor fuit opportuna locutus. Mért nem állítanak tehát fel állam­fér­fiaink kielé­gítő részletes programmot a kiegyezés áldást ígérő munkájára? Vélekedésem szerint, mert olyat fel nem állíthatnak, — talán azért, hogy annak fel­állítása absolut lehetetlenség lenne? — Épen nem, de azért, mivel itt a kérdő és kérdezett sze­repet cseréltek, — minthogy a fenforgó esetben a dolog természeténél fogva annak, kitől felele­tet várnak, kérdezni, — és épen annak ki kér­hez felelnie kellene. Vizsgáljuk az ügy állását: az országban az az általános nézet uralkodik, hogy nekünk ezred­éves 1848-ban az idők kívánalmaihoz idomí­tott alkotmányunk van, melynek legalitását immár a korona is elismeri, és a­melylyel, bár részletei bővebb kifejtést igényelnek, meg va­gyunk elégedve, nekünk tehát annak megvál­toztatására semmi programosra sincs szük­ségünk, mert az a mi igényeinket kielégíti ; mi tehát saját szükségünket szem előtt tartva, se nem tudhatjuk, miben lehetne az mások szüksé­ge szerint módosítandó, se nem kívánhatjuk, hogy az lényegesen módosíttassák. A kormány azonban úgy látja, hogy a Magyarországon kí­vüli változott körülmények ezen 1848-ban tata­rozott, idomított ezredéves épületnek módosítá­sát teszik szükségessé, s így neki kell tudnia, miben, miért és mennyiben tartja szükségesnek a változást. Kérdem tehát, rajtunk van, vagy lehet e a sor, e czélra programmot készíteni ? Vagy a kormányon, mely bizonyos, általa ná­lunknál jobban kiismerhetett országon kívüli körülményeknél fogva, elismert jogi állásunkat átváltoztatni óhajtja? És ha nem rajtunk, de rajta van a sor, és mi reá mégis vállalkozunk, úgy olyanra vállalkoz­tunk, minek a kormány talán, de mi semmi esetre sem felelhetünk meg, mi a szerep­­ fölcse­rélésnek mindig természetes következménye — minélfogva a t. levélíró úr,valamint a „Hon“­t. ve­zetőjének program­jában, úgy minden részünk­ről felállítandóban — feltételezve, hogy abba az ország belenyugszik — mindig csak azt talá­­landja, a mire az országnak van szüksége, vagy általánosságban tartott elveket, — ez a dolog természetéből foly. Készítsen hát a hatalom kiegyezési program­­­mot, ő tudja, neki kell tudnia mit akar, — és az ország belőle azt és azon mértékig fogadandja el, mennyi állami fünállásának megmentése sőt erősbödése mellett, az ország által is közösnek elismerendő czéloknak , vagyis az uralkodó nagyhatalmi állásának, és a többi országok és tartományok politikai, és anyagi jólétének meg­­felelend. Igaz, hogy ebből még csak azt látjuk mi lenne az alkotmányos tény­ezők természetszerű, s ezért sikeres szerepe , — de ebből a kormány actiójának az országgyűlés elé terjesztendő rész­letei, az általa javaslandó program­terv ki nem derül. — Ámde az egészen más feladat­ig és nem gondolom, hogy az igen­­. levél­író úrnak szándékában lett volna követelni, hogy azok, kik a 15-ös választmány munkálataival elége­detlenek, e r­észben hírlapirodalom útján ad­janak a kormánynak tanácsokat.­­ A kor­mány teendői megállapításának helye a hír­lapirodalom és az országgyűlés terén kivil van. Ott csak azoknak lehet hozzászólása, kik arra hivatvák vagy felhivatand­ók, mi ha azokkal történnék, kiknek nézeteit, mint igény­telen napszámos, teljes megnyugvással osztom, csöppet sem kételkedem, sőt biztos vagyok ben­ne, hogy a tőlük kívánt feladatnak, önmaguk­kal tisztában sem­ teljes meggyőződésen alapuló oly útmutatással fognának megfelelni, mely ha a döntő körökben csak a trón — Magyarország megnyugtatásán és a többi országok és tartomá­nyok méltányos igényeinek kielégítésén alapuló hatalmi állása fogna czélul kitű­zetni, és minden hagyományos elfogultság és előítélet mellőztetni, a létező körülmények minden oldalróli megfon­tolásából meríte­tt nézetük szerint, az annyira óhajtott üdvös czélokat valósítani fogná. — Mi az idők menetének irányát ellesve, és azok föl­­tartózhatlan folyását követve és fölhasználva, tán nem is épen oly nehéz, minőnek, ha attól egyszer eltérve, az elfogultságok és előítéletek mezején ide s­tova tévelygőnk, — látszania kell. Tarnóczy G­u­s­z­t­á­v: (1) Igazolás vagy tán épen dicsé­ret akar ez lenni? A „Sürgöny“, valószí­­nűleg azért, mert helybenhagyja, sőt maga is úgy tudja, átveszi a „Magyar Világ“ azon meg­jegyzését, hogy alaptalan mendemonda az, „mint­ha a magyar nemzet óhajtásait a kormányfér­fiak közöl csupán Beusz külügyminiszter úr pár­tolná, mert a dolog természetében fekszik, hogy a magyar ügyekben inkább a magyar kormány­férfiak adnak az idegennek felvilágosítást, s a magyar államférfiak propositjei az összes kor­mány hozzájárulásával jöttek létre.“ Mi ez ? igazolás vagy épen dicséret osztoga­tás ? Itt alant eddig azzal kecsegtettük magun­kat, hogy a nov. 17-ki leirat negatioi ha nem is Beust urnák, de legalább valamely német colle­­gájának tanácsai folytán kerültek be a szöveg­be. Most már nagy meglepetésünkre és legmé­lyebb sajnálatunkra értesítettünk, hogy magyar államférfiak azok, a­kik Magyarország azon ősi s legbecsesebb jogát, hogy a katonai ujon­­czokat megszavazhassa vagy megtagadhassa, elvenni határozták ! Még megjárná, ha a negy­venhetes urak csak valami negyvennyolczadiki „ujonan szerzett jog“ ellen reclamálnának , de hogy magyar államférfiak proponálhassák Ma­gyarország ezen szentül megőrzött jogának el­törlését, sőt ezen jog felpazarlásától tegyék füg­gővé az ország alkotmányának helyre­állítását is, arra valóban nem gondoltunk. Íme a „Ma­gyar Világ“ az ellenkezőről tanít meg minket, s a „Sürgöny“ ráüti ezen értesítésre a hitelesség pecsétjét is ! (f ) Német félhivatalos com­mentár a nov.­­17-diki királyi leiratra. A „Wiener ‘Abendpost“ bevett szokás szerint com­­mentárt hoz a kormány legutóbbi ad­ására, a nov. 17-diki kir. leiratra. Mint szintén szokásban van, a czikkiró, a­kire az ily mindennapi phrasi­­sokból álló tollrágó munkának teljesítése bízva van, a legnagyobb óvatossággal pusztán csak a leirat szövegéhez ragaszkodik. Bővebb felvilágo­sítást ugyan e sorokban hiába keresnénk. Neve­zeten a­mit a félhivatalos czikk a kormány h­á­rom fő propositiojáról mond, hogy tudniillik azok oly világosak és igazoltak, hogy minden ellenvetésen fölül állnak. Igen, világosak , mert mindenki első olvasás után teljesen megérti. És nem is fog azok ellen szólni senki sem, aki Solferino­s Königgrätz daczára, még mindig a centralizált Ausztriáról álmodozik. A bécsi félhivatalos világ ugyanis mai napig is azt látszik hinni, hogy a „magyar kérdés“ amolyan aprólékos házi perpatvar, me­lyet szép szóval, ígérettel és az asztalról lehullt morzsák átengedésével megoldani lehet. Mi azonban kezdettől fogva mindig biztos és kézzelfogható alkotmányos garanciákat követel­tünk. Mi nem játékszer gyanánt kívánjuk minis­zereinket, hanem azért , hogy az országot kor­mányzó férfiakat, a­mikor csak kifogásaink lesz­nek eljárásaik irányában, mindig szigorú fele­lősségre vonhassuk. Az olyan miniszterek, a­kik felelősségre vo­natva, minden csak valamennyire értékes és fontosabb tárgyban azzal fognának mentegetőz­ni , hogy ezt is azt is nem tehetik, mert e excel­­lentiájuk az osztrák pénzügy, hadü­gy és keres­kedelmi miniszter urak másként határoztak, minket ki nem elégíthetnek. Valóságos alkotmá­nyos jogokat akarunk élvezni, nem pedig bá­­bozni. Nem azért akarunk parlamentáris kor­mányrendszert, hogy más boldogabb nemzete­ket a külsőségekben majmoljunk, hanem hogy ezen rendszernek gyakorlati és igen mélyenható jótékonyságát teljes mértékben élvezhessük. Ma­gyarország nem vetheti magát áldozatul oda, hogy ne legyen más, mint egy darab föld, a­hol a huszárok teremnek, és a nép lakik, melytől katonai executióval szedik be azon adót, melyet a földbirtokosság már­is csak úgy képes fizetni, ha capitalisát csonkítja meg. Azt hisszük nagyon nagyon elérkezett ideje, hogy véget vetnének a félhivatalos urak a sok szép szószaporításnak. A kérdés így áll : szük­ségesnek tartja e a kormány, mely ad­u Magyar­ország felett korlátlan hatalommal uralkodik, hogy e fölött az országgyűlés még maga is di­plomatice oda concedálja öröklött jogait? A lát­szat azt mutatja, hogy igen is szükségesnek tart­ja , mert ime éjjel nappal sürgeti. Más részről még igazabb az, hogy Magyarországnak, legkisebb kedve sem lehet oly alkuja, hogy alkotmányának megmaradt rongyaiért oda ajándékozza a lényegeseket, miknek bir­tokában a másodrendű jogokat úgyis visz­­szaszerezh­etné, s a miknek elvesztése után a megmaradt jogoknak hasznát sem vehetné, vagy legfölebb csak addig, mig egy jövendőbeli kormánynak másként tenni nem tetszenék. A kormány a midőn ma annyira sürgeti Magyar­­ország abdicatioját, eléggé elárulja, hogy ezen önkéntes lemondás nélkül de facto brit praero­­gativait hosszú időre meg nem tarthatja, s min­dig kérdés alá jövend e birtoklás czíme és ere­dete, a­hányszor ily viták kérdésére és folyta­tására az idők és viszonyok kedvezők leendőek. Lehetlen tehát komolyan azt várni Magyaror­szágtól, hogy saját kárával a kormány örök időre felmentse azon folyvást megújuló zavará­ból, hogy tényleg bir valamit, a­mi jogilag a másé volna, s a­mit csak addig bir, míg a bir­toklást megerősítő szomorú eszközök el nem kopnak. (1) A „Pester Lloyd“ keddi esti lapja bebizo­nyítani igyekszik ellenünkben, hogy a nov. 17-i kir. leirat nem tagadja meg Magyarországtól az adó és évenkénti ujonczozás megajánlásának jogát. Kellemes volna ránk nézve, ha e tárgyra vonatkozó czikkeinkben csak tévedésből vagy a leirat szövegének hibás magyarázatából követ­keztettük volna azt, hogy a kormány az ország­nak ezen két sar­kalatos jogát még mindig vo­nakodik helyreállítani. Sajnálattal kell kijelen­tenünk, hogy a nevezett lap összetett okoskodása minket az ellenkező meggyőződésre nem vezet­hetett. Lehet ugyan, hogy egy későbbi leirat a kérdésnek ily újabb, vagy legalább világosabb magyarázatát fogná adni , de a jelen leiratnak szövegéből, s különösen az általunk is több íz­ben idézett passusból lehetlen azt olvasni ki, hogy e két tárgyban a kormány már most en­gedett volna. Igaz, hogy a leirat a tizenötös bizottsági javaslatnak „a közös ügyek tárgya­lására és kezelésére vonatkozó módozatait olya­noknak tekinti, melyek az alkotmányos kiegye­zés létesítésére alkalmas csatlakozási pontul szolgálhatnak“, de csak­is a később fel­hozott három nagy exceptió mel­lett. A „Pester Lloyd­ hivatkozása tehát a bizottság javaslatának szövegére, melyben az ország számára az adó és az évenkénti ujonczo­zás megajánlásának joga föntartatik, nem dönti el a kérdést a leirat azon pontja ellenében, mely épen a tárgyakra nézve teszi meg reservatáit. Íme a „Wiener Abendpost“ és a „Wiener Journal“ szintén hoznak félhivatalos commen­­tárt a kir. leirathoz. Midkét lap a leiratot, Ma­gyarország irányában a lehetőségig előzékeny­nek, s mindent a mi lehető, már megadónak jel­lemzi. Azt azonban, hogy a leirat, Magyaror­szág adó és újoncz­ megajánlási jogát bár csak hallgatólag is elismerte volna, egyik czikkíró­­nak sem jut eszébe kiemelni. Azért ha a leirat a hadsereg kiegészítésére vonatkozó elvek öszhangzásának okvetlenül való szükségéről szól, nem magyarázhatni ezt más­­ként, minthogy Magyarország vagy egyszer min­denkorra határozza meg az évenkint kiállítandó ujonezok számát, vagy pedig, hogy az ország ezentúl az ujonezok megajánlásának jogát kö­zösen, például a tervezett delegátusok gyűlésén gyakorolhassa. A „Pester Lloyd“ meg fogja nekünk engedni, hogy saját véleménynyel bír­junk mindazon tárgyak sorsa és jövendő­­j­e fölött, miket Magyarország egyszer valami­kor ezen felállítandó testület illetékessége alá át fogna bocsátani. Gyakorlatilag nem más az, mint a saját­ jogról való lemondás azok javára, a­kik épen a három nevezett tárgyban, a sok ellenkező contestatiók daczára is, legtöbb ízben homlokegyenest ellenkező érdekektől vezéreltet­nek. A­mikor olyan nagyon hangoztatják a had­sereg vezényletének, belső szervezésének, sőt kiegészítésének is egységes módját, már előre érthetjük, hogy szándékban van ezen hadserget tovább is azon szervezetben megtartani, mely­nek a praxisban végeredménye az, hogy a tiszti kar az osztrák-német minoritás szellemét képvi­seli, a többi nemzetek pedig k­eferálják hozzá a közlegényeket. Eredeti külföldi levelezések. Krüssel, novemb­r 16-án. A sadovai vereség óta kedvencz szójárássá vált Ausztria politikai szövetkezése Frankhonnal, miután Ausztria újabb helyzetében a külső vi­szonyok ötét e szövetségre mintegy kényszerí­tik. De kettőn áll a vásár. Bár­mily nagyok legyenek az anyagi érdekek, a szorosabb egyetértésre politikai téren, még­sem láttuk, hogy politikai szövetkezésekben va­laha elhatározó iránynyal vagy kezességgel bír­­tak volna. Nincs a világon ország, melyet több érdek csatolna az amerikai Egyesült államok­hoz mint Angolhaz, és mégis politikai téren az anyagi érdekek közösségének el kell némulni. Ellenben Oroszhonnak épen nincs kereskedelmi érdeke Amerikával és mégis politikai téren ta­lálkoznak pedig nincs a világon nagyobb ellen­tét, mint Éjszak-Amerika köztársasági kormánya és a czári kényuralom közt. A szabadság a des­­potismussal együtt és egy helyen meg nem fér, azért meg nem fér a magyar szabadság és decentralisatio az osztrák centralisatióval, de legyenek politikailag elválasztva, érdekeik egy­máshoz fognák őket frizni. A tárgyalás egy osztrák-franczia kereskedelmi szerződés felett sőt a legszabadelvű­bb szerződés maga ha létesül, a politikai érdekek alapját meg nem fogják változtatni, és azért még a bé­kére annál kevésbé politikai szövetkezésre sem adnak kezességet. Nem az anyagi érdekek kö­zösségének hiánya miatt támadnak a népek közt ellenségeskedések hanem az érdekek összeütkö­zése miatt. Európában alig van nemzet, mely anyagi érdekeknél fogva szorosabb viszonyban

Next