A Hon, 1868. január (6. évfolyam, 2-25. szám)
1868-01-14 / 10. szám
Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva 1 hónapra.............................................1 frt 75 kr. 6 hónapra............................................5 frt 25 kr. 3 hónapra..........................................10 frt 50 kr. Az Esti lappal együtt egy hónapra 2 frt — kr. Az Estilappal együtt negyedévre 6 frt — kr. Az Estilappal együtt félévre 12 frt — kr. Az előtizülés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minikris pénzsiírtalék bérmentetré terelik ki-külileiiii. Szerkesztői! iroda : Ferencziek terelik szám 1-sii emelet terkesztő lakása : Magyar-uírza 8-dik szám 2-dik emelet. 14. Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. 10-ik sz. Kedd, jan. POLITIKAI ÉS KZŐGAZDÁSZATI NAPILAP. Hatodik évfolyam beigtatási dij: 7 hasábos ilyféle petit sora . ... llélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. 1erjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett, kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési díj a lap kiadó hivatalához küldendő (Ferencziek tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetés a MVKJUcivil lapjaira A HON évnegyedre ...................5 ft 25 kr. estilapjával együtt • • • 6 ft — kr. az estilap különküldésével 6 ft 90 kr. A HON ESTILAPJAhik-treli évnegyedre 1 ft 70 kr. kik a főlapot, évnegyedre II egésZ évre fél évre évnegyedre egész évre félévre évnegyedre , 6 ft — kr. . 3 ft — kr. . 1 ft 5 kr 4 ft. 2 ft. 1 ft, PEST, JANUÁR 13. Pest, jan. 13. Megjelent, a „Hazánk“ első száma. Kedves kötelességünket véljük teljesíteni, midőn őszintén és minden utógondolat nélkül kinyilatkoztatjuk, hogy mi is osztjuk tisztelt barátaink azon óhajtását, miszerint ismét annyira egyesülhessünk, hogy még a nézetárnyalat különbségnek külön közlöny által való képviseltetne se legyen szükséges, ott, hol közös elvek képezik az egyesülés erős kapcsát. Hogy pedig tisztelt barátaink még az iránt is meg legyenek nyugtatva, miszerint az őszintén tett nyilatkozatunk lehető következményét,a teljes egyesülést, nem csak szavakkal akarjuk elérni, hanem a gyakorlati téren is elfogadjuk; —a közöttünk nézetkülönbséget támasztott tárgy fölött polémiát velük nem folytatunk ; (az eddigiek is csupán válaszul voltak adva az ellentétes nyilatkozványokra .) és így még a fölött sem fűzzük tovább a vitát, ami a „Hazánk“ első számában a vitatárgy históriai genesisére és illustratiójára vonatkozik. Hanem, hogy tiszta helyzetet szerezzünk, a jövőre tekintve, egy nyílt és őszinte kérdést intézünk a „Hazánk“ körül csoportosult tisztelt elvbarátainkhoz. S ha aztán a nyerendő válasz kételyünket eloszlatja, nem lesz okunk nem örvendeni az elérendő eredmény fölött, bárha tévedésünk elismerésébe kerülne is az. Figyelmeztetnünk kell tehát legelébb is tisztelt barátainkat arra, a mi saját aggodalmaink alapját eleve képezte, s a minek a jelen országgyűlési többség orgánumai kifejezést adtak, melyek az ellenzékben ezen (reméljük mulékony) válságot képező helyzetet azon magyarázattal jelezték, — hogy már most az ellenzék, — az ellenzék azon része, melynek most a „Hazánk“ a közlönye, e tény által az 1867-iki alapon kormányképessé vált, s e szempontból a balközép ezen lépése a jobb oldali közlönyök által helyesléssel is üdvözöltetek. Ismételvén előbbi azon nyilatkozatunkat, hogy e tárgyban ez idő szerint semmi polemiaszerűt felhozni nem lehet feladatunk, minden előzetes körülmény felemelésének elkerülésével, arra kérjük tisztelt barátainkat, hogy úgy a többség orgánumainak interpretációja ellenében, mint saját kételyeink eloszlatására és lehetséges tévedésünk helyreigazítására, szíveskedjenek nekünk e pont iránt őszinte választ adni: „Váljon úgy fogják-e fel a helyzetet ők is, hogy az új közjogi alapon, meggyőződésük szerint, a nemzet jövőjét biztosítólag, üdvös eredménynyel kormányozni nem lehetvén, ezen az alapon az ellenzék, nevezzék azt bármi nomenclatióval, kormányt alkotni, kormányozni, magát hivatva nem érezheti soha.“ A választ nem sürgetjük, nem siettetjük,s türelemmel fogunk rá várni, s üdvözlendjük, ha benne megnyugvásunkat találandjukra, melyeket e kölcsön természete és biztosítékai nyujtanak, nem realizáltatik. Rész a conjunctura , elhiszszük. De a garancia kérdésére nézve is rósz ám a conjunctura , és ezt sem kell elfelednünk. Hogy lehet tehát ama sok anyagi javulásra jogosan következtető remények teljesedését, még oly erélyes és szakképzett miniszter fáradhatlan munkálódása mellett várhatni, mint amily miniszter Lónyay, ha épen közjogi állapotunk, az új osztrák-magyar szövetség határozatlan minősége is akadály a nagyon is szükséges pénzerő beszerzésénél, azon állapot, melynek elfogadása leginkább az anyagi helyzet javulásával lett annyiszor indokolva és ajánlva ! Azt sem üdvözölhetjük mint kedvező jelenséget, amit a „Pesti Napló“ olvasóinak figyelmébe ajánlott bécsi tudósításából kiolvastunk. „Azon képnek, melyet a birodalmi külügyminiszter a helyzetről adott“ — így szól a tudósító —“ vázlatát közleni nem lesz sem érdektelen, sem indiscret dolog,“ ez áll, de azt sem lehet eltagadni, hogy mind a mellett, hogy hangsúlyozzatok, menynyire érdekében van az osztrák-magyar szövetségnek a béke fentalitása,mégis némi, fekete pontoknál nagyobb harczi előjelek gyanánt tűnhetik fel minden olvasó előtt, azon körülmény, hogy a franczia-osztrák alliance-féle eszmének vannak e közleményben fentartva a legszívélyesebb kifejezések, s ha az olasz király, és a római pápa iránt, a teljes neutralitás óhaja nyilvánul, azon különbséggel, hogy a világi hatalom fentartására közreműködhetni, (nem annyira az ellenkezőnek helyeslése) mint helyzetünknek meg nem felelőnek mondatik , addig az olasz lapok magatartására történt hivatkozás itt már sokkal hidegebb viszonyt sejtet; ami pedig a Poroszországra vonatkozókat illeti, ott, ha sejtelmünk nem csal, azon gondolatra jogosít fel bennünket, hogy ezen állammal nagyobb horderejű, s talán épen a Naplóban felemlített, oroszporosz szövetség meggátlását esetleg eszközölhető értekezések és tárgyalások ernyedetlen folytatása, nem igen látszik, a közeljövőben, a miniszteri programaiban helyet foglalni. Ha tehát egyrészt nem éppen egészen békés közeljövőre enged következtetni , másrészt, a francziák császárjának politikáját miniszterei nyilatkozatából ismervén, és tudván mily ellenségesek valának azok, úgy a legújabb olasz egyesülési, mint, a német tömörödési törekvésekkel szemben, a franczia-osztrák szövetségnek, ily irányzattal való bemutatása, valódi aggodalommal tölthet el mindenkit, akinek egyáltalában nincs hajlama, az ábrándozással foglalkozni, hanem „rideg való“ legkomolyabb veszélyének elhárítását, óhajtja akkor, mikor az iránt szeretne megnyugtatást, hogy minden elkövettetik , nehogy Oroszországnak Poroszországgal való szövetkezése, mint elutasíthatlan fótum lépjen hazánk sorsa felé. Azért sokkal inkább üdvözlöttünk volna oly passust, ama közlésben, hogy „minden újság - közlemények ellenében, állíthatjuk bizton, hogy minden elkövettetett és el fog követtetni, hogy Oroszország békezavaró tervének netaláni tettleges létesítése körül, elszigetelten álljon, jelesen azon hatalmasságtól, melynek egyetértése a legkárosabb következményű lehet“ — sokkal inkább megnyugvást kelthetett volna, mint a jelen helyzetben ígért franczia - osztrák szövetségnek épen nem megnyugtató képe ! Arról is meg vagyunk győződve, hogy a magyar kormány is osztja ebbeli, — ha nem is nézetünket de — aggodalmainkat, ám, de képes lenne e az új osztrák magyar szövetség alapjául szolgáló szabványok súlya alatt, az ily külpolitikának gátat vetni ? mi azt hiszszük — próba nélkül — hogy nem, az ellenkezőt még nem tanultuk meg, a mai Napló czikkéből , ahogy nem tanulhattuk meg azt sem, hogy a többi európai államok irányában fejlődhető viszonyokból, keletkezhető oly válság esetében, melyből egy erős, egyesült, nagy Németország fog— reá nézve minden veszély nélkül kibontakozni ; melyek lehetnek azon szomszéd országok, amelyekkel Magyarországnak szorosabb közjogi kapcsolatban, szövetségben élni, fog hivatása lenni? Ezt pedig annál inkább jó lenne figyelembe venni, mert azt hiszem, hogy az uj osztrák magyar szövetség párthívei sem igen óhajtanák e hivatást, a Duna mentén lefelé, előkészíteni. Keglovich Béla, Pesten, 1868. ,január II. Hogy a mostani állapot próba időszak nélkül már is nem egy jelét mutatja annak hogy nemzetünk jövendőjének kifejlésére, és biztosítására nem igen alkalmas, tanúsítja azon kellemetlen jelenség a vasúti kölcsön ügyében, hogy a külföldi pénzpiacz különféle sajtóközlönyei, melyek már nem egyszer az európai államok bel- vagy külviszonyait találólag jellemezték, hosszas verziókban változtatják e kölcsönnek magyar-osztrák, osztrák-magyar, tisztán magyar állami jellegét, de — minden dicséret vagy némi kritika mellett mindazon egy eredményt tüntetik fel, hogy ama állítólagos előnyök daczá Apróságok. A Pesti Napló székelyei és erdélyi kapacitásai folyvást és da capo azon lovagolnak, hogy a Hon nem szólhat Erdély ügyeihez, mert azokat Jókai nem ismeri , miután regényeiben Petki Farkas és Apaffy házait nem úgy irta le, ahogy azok vannak. — No már ilyen velleitásokból akarni érveket csinálni, csakugyan gyermekeskedés. Az is hiba a Pesti Naplótól , hogy a Honnak szemére lobbantja az erdélyi honfiak 1863-iki erélyes magaviseletének ignorálását. Épen a Hon volt az, mely az erdélyi alkotmányos küzdelem történetét, ahogy azt a benne főrészt vett honfiak leírták, egész terjedelmében nyilvánosságra hozta ; épen a Hon volt az, mely Erdély elszakítása ellen azon nehéz időkben határozottan felszólalt, s a Hon szerkesztője, kiadója és munkatársa álltak épen ezen ügyben tanúsított eljárásuk miatt három ízben katonai törvényszék előtt, amig a Pesti Napló szépen pihent Erdélyről szerzett gazdag ismeretein. A kakas tehát annyit megtett, hogy legalább kukorikált, midőn Erdélyt Pilátus-Schmerling alatt ostorozták ; míg a mester legelső tanítványa Péter, a főpap tüzénél melegítvén magát, azt monda : „nem ismerem ezen embert.“ A Pesti Napló szombati bécsi levele, mely Beust úr jövendő politikáját kívánja jelezni, még pedig szerkesztői HVÉT figyelmeztetés mellett, ilyenforma glossákat irat az olvasóval a papír szélére. Ha egy külügyminiszternek nincsenek még készen a hátul töltő puskái, ugyan jól teszi, ha a béke fentartására esküszik. Még eddig minden háborús esztendő azon kezdődött, hogy a külügyminiszterek a békét megzavarhatatlannak nyilvánították , azért Beust úr is okosan teszi, ha az eddigi alaptól el nem tér. Hogy a német egységet nem akarja akadályozni Beust úr, azt ugyan jól teszi, mert úgy sem akadályozhatná meg. Hogy a keleti kérdésről mentül kevesebbet beszél, azt ugyan jól teszi, mert e körül fordul meg egész külpolitikája a legközelebb jövőben. Hogy Olaszországot a pápa világi hatalmának fentartásáért nem akaja zavarni, igen bölcs beszéd , de jó lett volna e bölcs szándékot már akkor elárulni, mikor a congressus eszméjét Ausztria sietett legelébb elfogadni, és magát gyanússá tenni. Hanem ami a Francziaországgal való közreműködésünket illeti az európai súlyegyen fentartásában : ez eszünkbe juttatja a török basa mondását a kocsordi prédikátorhoz : csak maradjatok ti Kis Kocsordon, s ne törődjetek Mesopotániával. Csak maradjon Beust úr a saját súlyegyenesen tartásánál, és keresse szövetségeseit idehaza. (n Ausztria-Magyarország külpolitikája. Míg a teljes absolut hatalom uralkodott felettünk, Magyarországnak az osztrák külpolitikához csak annyi köze volt, hogy szolgáltatta a katonaságot, fizette a pénzt, amikor azt az osztrák kormány kívánta és amennyit az osztrák politika követelt. Bármennyire ellenkezett a nemzet közérületével az osztrák kormány külpolitikája, annak érvényesítéséhez pénzt és vért egyaránt kényteleníttettünk áldozni. De azért a világ meg volt arról győződve, hogy Ausztria politikája nem Magyarország politikája egyszersmind. Most változtak a dolgok. Mióta a kiegyezkedés „koronája“ a delegationális-közös-minisztérium áll , az osztrák kormány külpolitikája Magyarország politikája is. Minden oly politika tehát, melyet ezentúl „Ausztria külpolitikája“ czég alatt hallunk emlegetni, úgy veendő, mint amelynek megállapításához Magyarország is hozzájárult beleegyezésével. Nem csekély figyelmet érdemel azért a „Pesti Napló“ szombati bécsi levele, mely a közös minisztérium programmjául állítatik elő s mely különösen a birodalmi külügyi miniszternek követendő külpolitikáját ismerteti. Nincs okunk, hogy a programm hitelességén kétkedjünk. Ellenkezőleg , teljesen elhisszük, hogy a bölcső, melyben e programm által kifejtett politikai tervek ringattatnak, egészen Beust úr hálószobájában van. Lehetetlen,hogy a fiúban azonnal rá ne ismerjünk az apára. Szakasztott mása ez azon politikának, melyet Ausztria eddig mindig követett. Különben nem mai gyermek már ; még Salzburgban született, keresztelőjén ott volt Andrássy Gyula is. Sokat hallottunk róla azóta s csak illétlensége okozá, hogy nem akarták előbb a világ elé hozni, mig Magyarországgal teljes befejezést nem nyert az összekötés. Mindig nagy gonddal rejtegették, mig végre szombaton kitették a „Pesti Napló“ pályájában Magyarország nagy bámulatára. A programm elől-hátul tele van aggatva békét hirdető frázisokkal ; minden harmadik sorában ott van a szabadság, a béke. Az ember önkénytelenül is azon gondolatra jó, hogy aki ezt írta, nem úgy akar tenni, mint beszéli. Nézzük hát, mikép kívánja Ausztria elérni a békét, melyet — mint a jelek mutatják — csak szájat hord, de melyre komolyan — kivált a kiegyezkedés óta soha nem is gondolt. Ellenséges indulatának, melylyel 1866 óta Poroszország iránt viseltetik, e programaiban szabad kifolyást enged; vádolja Bismarkot, hogy békét zavaró terveket ápol, s egyszerűen ráfogja Poroszországra, hogy azért nem közeledik Ausztria felé, (anélkül, hogy tudná, akar-e egyátalán közeledni vagy nem), mert Berlinben jól tudják, miszerint az osztrák monarchiával leendő egyetértés csakis az európai béke megszilárdítását biztosító kezességeken alapulhat. Akivel jó viszonyba akarunk lépni, azt nem így szoktuk köszönteni. Váddal és gyanúsítással nem megyünk barátot fogni. Ha Beust ezzel a lépéssel akarta megszerezni Poroszország jó barátságát, úgy meg lehetünk róla győződve, hogy Ausztria — legalább Poroszországgal szemben nem kívánja a békét. Amit Olaszország irányában követendő polikáról mond a programm, hogy a birodalom az olasz királysággal a legjobb szomszédi viszonyt kívánja fenntartani, abba semmi különös nincs, s igen természetesnek találjuk. Annyit már a bécsi kormány is tud, hogy Olaszországban neki nincs mit keresnie, noha az a nagy készség, melylyel a franczia kormány konferencia javaslatát elfogni sietett, azt mutatja, hogy Napóleon kedvéért Ausztria mai napság még egyszer Olaszországba is kész elmenni. Legérdekesebb a programm azon pontja, mely Francziaországra vonatkozik. A fősulyt erre fektetik Bécsben. Megérdemli, hogy figyelemmel olvassuk azt : A birodalom — igy szól a programm — l egőszintébb barátsággal Francziaország iránt viseltetik s ennek az európai egyensúly fentartására ezélzó törekvéseit el nem mu-lasz t tudja Ausztria diplomatiai közbenjárásaival támogatni. Francziaország és Ausztria között kész tehát a teljes szövetség : harczra, háborúra. Mert hogy mit jelentsen az a diplomatiai közbenjárás, tudjuk mindnyájan , az csak azért van, hogy meghiúsuljon s kénytelenek legyünk az állam megsértett becsülete érdekében fegyverhez nyúlni. Napoleon, ki az európai hatalmak közt isolálva áll, kit nemzetének gyűlölete vesz körül, kinek trónját csak a „nagy szerencse“ tartja meg, szövetségesül nyerte Ausztriát. S Ausztria kész támogatni őt, támogatni törekvését, melylyel ez az európai súlyegyen fentartását ezélozza. Mi zavarhatja meg Napóleon szerint az európai súlyegyent ? Azt mindenki megérthette beszédeiből s olvashatja ma is a franczia félhivatalos lapokban. Poroszország törekvése: a német egység. Ez az mni Napoleont nem hagyja alulni s ennek meggátlására Ausztria felajánlotta magát. Lesz szerencséje a magyar nemzetnek háborúba menni Napóleonnal. Oly háborúba, a minőkbe Napoleon ő felsége szokta vinni a népeket . Mexikói köztársaság ellen, szabadelvű olasz nemzet ellen, s most német egység ellen. A delegatiónak gratulálunk előre is a roppant budgethez, mely rája Bécsben vár. A keleti kérdés sötétre mázolt képe, melylyel a programm ijesztget, nagyon alkalmas lesz az az osztrák franczia szövetség megkedveltetésére, s az osztrák urak soha jobbat ki nem gondolthattak volna, mint ezen ürügy alatt megszavaztatni a budgetet — más czélra. — A „Wiener Zeitung“ vasárnapi számában a delegátiók összehívására vonatkozólag három kézirat jelent meg. Midőn e kéziratokat németből magyarra fordítjuk, nem hagyhatjuk megrovás nélkül a magyar kormány gyámoltalanságát, ki azt sem bírja kieszközölni, hogy a magyar miniszterelnökhöz intézett kéziratok ugyanazon időben magyar nyelven és a magyar hivatalos lapban is közzététessenek. A kéziratok következőleg hangzanak : Kedves b. Beust! Az 1867-ik évi magyar törvény XII. czikkelye s az 1867. dec. 21-én a birodalmi tanácsban képviselt királyságok és tartományok részére szentesített törvény alapján a másolatban ide mellékelt kézirattal a delegatiókat Bécsbe és pedig az ön ajánlatára 1868-ik év jan. 19-ére meghiztam, s megbízom önt, hogy az erre vonatkozó javaslatok előterjesztése végett a szükségeseket megtegye. Kelt Bécsben, jan. 11. 1868. Ferencz József, s. k. Kedves gróf Andrássy! Miután a magyar országgyűlés az 1867-iki törvény XII. czikkelye folytán a delegatiókat már megválasztotta, s miután a birodalmi tanácsban birodalmam többi tartományai részéről is megtörténtek a megfelelő választások, indíttatva érzem magamat a delegatiókat 1868-ik évi jan. 19-ére Bécsbe meghini, hogy a hatáskörükbe tartozó közös ügyek felett alkotmányos tevékenységüket megkezdjék. Az országgyűlés jelenleg egybegyűlve nem lévén, megbízom önt, hogy tegye meg a megválasztott delegáció tagjainak egybehívására a szükségeseket, midőn én egyidejűleg a közös ügyekkel megbízott minisztériumomat az alkotmányos javaslatok előterjesztésére utasítom. Bécs, jan. 11 én 1868. Ferencz József, s. k. Kedves herczeg Au er s perg ! Miután a birodalmi tanács mindkét háza az 1867-iki törvény folytán a delegatiókat megválasztotta, s miután a magyar országgyűlés részéről is megtörténtek a megfelelő választások, indíttatva érzem magamat a delegátiókat a hatáskörüknek fentartott közös ügyek alkotmányos tárgyalásának megkezdése végett 1868. jan. 19-ére Bécsbe összehívni. Nem lévén azonban a birodalmi tanács egybegyülve, megbízom önt a megválasztott delegátusok összehívására a szükséges intézkedéseket megtenni, mialatt egyidejűleg a közös ügyekkel megbizott minisztériumomat az alkotmányos javaslatok előterjesztésére utasítom. Bécsben, jan. II dikén 1867. Ferencz József, s. k. Honvédek kölgyftlese Pesten Jun. 12 kén. (K.) Budapesti és vidéki honvédség szép számmal gyűlt össze a köztelken jan. 13. Viharjárta alakok, urak és szolgák, a társadalom minden rétegeiből voltak együtt ama halhatatlan sereg képviselői, melynek annyi követelése van a nemzeten, s melynek mindamellett még nevét is csak rövid idő óta szabad nyilvánosan kiejtenünk. Délután fél négy óra tájon Perczel Mór harsány éljenzés közt lépett a terembe, s példájára helyet foglaltunk a zöld asztalok mellett, s a nemzet hadi erejének képviselői azon a helyen, hol az ország földének termő ereje fölött szoktak bölcs férfiak tanácskozni. A védelmezendők helyet adtak ez alkalomra a védőknek. Gorove Antal mint elnök előadó, hogy e közgyűlésnek tulajdonképeni tárgya kevés. Alkalmat kívánt a bizottmány a honvédtársaknak nyújtani, hogy egymást viszont lássák, s egymástól eszméket nyerjenek a helyzet felismerésére, s buzdítást az ezentúli teendőkre. Szívükre köti a honvédeknek az egyetértést, bizalmat, barátságot, apró torzsalkodások mellőzését. Komoly megfontolás és higgadt munkálkodás által látja a múltak emlékét megőrzöttnek, s a jövőt biztosítottnak. Ennek kapcsában Füzesséry jegyző felolvassa a novemberi gyűlés jegyzőkönyvét, melyben azon ismert tény genesise adatik elő, hogy a bizottmány kebelében két küldöttség alakíttatott : a segélyezendők, s a szolgálni kívánók összeírására. Elnök figyelmezteti a honvédeket e két küldöttség folytonos munkálkodására. Továbbá felolvastatik Sánta Lajos ezredes levele, melyben ez tudatja, hogy a budai honvédegylet elnökévé választatván, a budapesti bizottmányi tagságról lemond, s ezentúl minden erejét oda ígéri fordítani, hogy a két főváros egyletei közt a legjobb viszonyt tartsa fel. Ezután Elnök előadja, hogy a bizottmány kebelében egy honvédbál eszméje merült föl, mely a honvéd névnek minden tekintetben megfelelőleg a segélyalap javára adassék. Ez ugyan voltaképen nem közgyűlési dolog , azonban a bizottság jónak látta a honvédség hangulatát kitudni, s annak belenyugvását kérni e bál eszméjéhez, mely egyébiránt egészen társadalmilag az egyleten kívül rendeztetnék. A rendezésre vállalkozó honvédtagok részéről egyébiránt ígéri, hogy azok készek a tetemes költség veszélyét magukra vállalni, s minden erejöket e bál fényessé és sikeressé tételére fordítni. A közgyűlés készséggel adja megnyugvását az eszméhez, s jegyzőkönyvileg határozza el azt kifejezni, s a kezdeményezők iránt köszönetet nyilvánitni. Ezek végeztével Sikei honvédtárs szólalt fel. Sikei szeretetre méltó típusa a honvédhuszárnak. Magas, egyenes, szép alakja, katonás magatartása a szabadságharcz daliáira emlékeztet, ősz haja tiszteletre gerjeszt, folyékony, higgadt, értelmes előadása pedig szeretetre vonz. Sikei az összes honvédség hálás köszönetének adott kifejezést azon bizottság iránt, mely a kezére bízott ezer forint kiosztásában a legbecsületesb lelkiismeretességgel járt el, s melynek indítványa folytán köszönetet szavaz a közgyűlés. Aki azonban azt hitte volna, hogy hiszen ez a bizalmi feliratok megpuhult mestere, honvédből gyúrt pagoda, ki mindenre igent int fejével, az csalatkozott. Siker nem jött ki gyakorlatából a hajvágásnak, melyet huszár strázsamester korában gyakorolt. Közzévágott annak a hétszázezer forintnak, melyet hét hónap óta sztrafátyol alatt tart a magyar minisztérium. Elmondá : mily vérháborító az, hogy saját pénzünkhöz nem juthatunk, hogy a szegény honvédet nem utalják, ha a régínség Budán esedezni kényszeríti, még amaz ezer forintra utasítni. Indítványozza, hogy bizottság küldessék ki, mely lehetőleg rövid idő alatt tudomást szerezzen a honvédsegély alap mibenléte felől. Gr. Vay László, mint a budai bizottság tagja kötelességének tartja előlegesen is értesítni a honvédséget, hogy a segélyalap azért nem lehetett mindeddig gyümölcsözővé, mert a beszerzett kimutatásokból az derült ki, hogy azon az alapon, melyet ő felsége kijelölt ezért, nem érhetni, mert a segélyrendők száma oly nagy, hogy ha csak kamatai osztatnának ki mamna tőkének, alig jutna az egyesekre valami. Ő felségét tehát felkérni határozták, hogy engedje meg az egész tőkének kiosztását. Ám menjen bizottság Budára, csak az is ezt nyerheti válásul. Egyébiránt minden készen van, hogy mimelyt az engedély megérkezik, a kiosztás azonnal megkezdethessék. Siker erre visszaveszi indítványát, Percze pedig a további felszólalásoknak, melyek moraja félelmesen kezdett a közgyűlés körében zajlani, azon kifejezéssel vette elejét, hogy ő megnyugtatva érzi magát az adott nyilatkozattal. Egyébiránt úgy van meggyőződve, hogy a honvédség sebeit amaz alap nem, s csupán az hegesztheti be egészen, ha a nemzet valahára beváltja a honvédségnek 1848-ban tett ünnepélyes ígéretét. Miután még Siket néhány igen szép szóban honvédtársait egyetértésre és nyugalomra intette volna, a közgyűlés szétoszlott. Ref. egyházi egyetemes értekezlet. (Vége.) Azonban ha a hazánkban létező politikai és hitfelekezeti viszonyokat a reformatio kora óta tekintetbe vesszük, ezen ügy helyes megoldásának kérdése mindjárt más színben fog feltűnni. Az 1848 előtti magyar kormányok nemcsak jó akarattal, hanem kizárólagos kedvezéssel is voltak a kath. clerus iránt ; erre, úgy hisszük, nem szükség bizonyítópéldákat felhoznunk, miután annyi kétségtelenül bizonyos, hogy az említett kormányok túlnyomó többsége kath. papokból és clerus embereiből állott. E kormányok mindent elkövettek, hogy a kath. clerus érdekeit nemcsak a protestáns felekezetek erkölcsi és anyagi károsításával, hanem az egyéni jog legimpertinensebb eltiprásával is előmozdítsák. Innen volt az, hogy a békekötések és a polgári törvények határozott rendelete ellenére, időszakonként nemcsak maguk a protestánsok voltak csupán vallásos meggyőződésük miatt a leghallatlanabb üldözésnek és legkínosabb faggatásoknak kitéve, nemcsak ten-