A Hon, 1868. január (6. évfolyam, 2-25. szám)

1868-01-14 / 10. szám

Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házh­oz hordva 1 hónapra.............................................1 frt 75 kr. 6 hónapra............................................5 frt 25 kr. 3 hónapra..........................................10 frt 50 kr. Az Esti lappal együtt egy hónapra 2 frt — kr. Az Estila­ppal együtt negyedévre 6 frt — kr. Az Estilappal együ­tt félévre­­ 12 frt — kr. Az előtizülés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Minik­ris pén­zsiírtalék bérmentetré terelik ki-külileiiii. Szerkesztői! iroda : Ferencziek tere­l­ik szám 1-sii em­elet terkesztő lakása : Magyar-uírza 8-dik szám 2-dik emelet. 14. Kiadóhivatal : Pest, Feren­cziek terén 7. sz. földszint. 10-ik sz. Kedd, jan. POLITIKAI ÉS KZŐGAZDÁSZATI NAPILAP. Hatodik évfolyam beigtatási d­ij: 7 hasábos ilyféle petit sora . ... llélyegdij minden beigtatásért ... 30 kr. 1­erjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­­lett, kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési díj a lap kiadó hivatalához küldendő (Ferencziek tere 7. sz. földszint.) E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztő­séghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetés a MVKJUcivil lapjaira A HON évnegyedre ...................5 ft 25 kr. estilapjával együtt • • • 6 ft — kr. az estilap különküldésével 6 ft 90 kr. A HON ESTILAPJAhik-treli­ évnegyedre 1 ft 70 kr. kik a főlapot,­ évnegyedre II egésZ évre fél évre évnegyedre egész évre félévre évnegyedre , 6 ft — kr. . 3 ft — kr. . 1 ft 5­­ kr 4 ft. 2 ft. 1 ft, PEST, JANUÁR 13. Pest, jan. 13. Megjelent, a „Hazánk“ első száma. Kedves kötelességünket véljük telje­síteni, midőn őszintén és minden utógon­dolat nélkül kinyilatkoztatjuk, hogy mi is osztjuk tisztelt barátaink azon óhajtá­sát, miszerint ismét annyira egyesülhes­sünk, hogy még a nézetárnyalat különb­ségnek külön közlöny által való képvisel­tetne se legyen szükséges, ott, hol közös elvek képezik az egyesülés erős kapcsát. Hogy pedig tisztelt barátaink még az iránt is meg legyenek nyugtatva, misze­rint az őszintén tett nyilatkozatunk lehető következményét,a teljes egyesülést, nem csak szavakkal akarjuk elérni, ha­nem a gyakorlati téren is elfogadjuk; —­a közöttünk nézetkülönbséget támasztott tárgy fölött polémiát velük nem folyta­tunk ; (az eddigiek is csupán válaszul vol­tak adva az ellentétes nyilatkozványokra .) és így még a fölött sem fűzzük tovább a vitát, a­mi a „Hazánk“ első számában a vitatárgy históriai genesisére és illustratió­­jára vonatkozik. Hanem, hogy tiszta helyzetet szerez­zünk, a jövőre tekintve,­­ egy nyílt és őszinte kérdést intézünk a „Hazánk“ kö­rül csoportosult tisztelt elvbarátainkhoz. S ha aztán a nyerendő válasz kéte­lyünket eloszlatja, nem lesz okunk nem örvendeni az elérendő eredmény fölött, bárha tévedésünk elismerésébe kerülne is az. Figyelmeztetnünk kell tehát legelébb is tisztelt barátainkat arra, a mi saját ag­godalmaink alapját eleve képezte, s a m­i­­­­nek a jelen országgyűlési többség orgá­numai kifejezést adtak, melyek az ellen­zékben ezen (reméljük mulékony) válsá­got képező helyzetet azon magyarázattal jelezték, — hogy már most az ellenzék, — az ellenzék azon része, melynek most a „Hazánk“ a közlönye, e tény által az 1867-iki alapon kormány­képessé vált, s e szempontból a balközép ezen lépése a jobb oldali közlönyök által helyesléssel is üdvözöltetek. Ismételvén előbbi azon nyilatkozatun­kat, hogy e tárgyban ez idő szerint sem­mi polemiaszerűt felhozni nem lehet fel­adatunk, minden előzetes körülmény fel­emel­ésének elkerülésével,­­ arra kérjük tisztelt barátainkat, hogy úgy a többség orgánumainak interpretációja ellenében, mint saját kételyeink eloszlatására és le­hetséges tévedésünk helyreigazítására, szí­veskedjenek nekünk e pont iránt őszinte választ adni: „Váljon úgy fogják-e fel a helyzetet ők is, hogy az új közjogi alapon, meg­győződésük szerint, a nemzet jövőjét biztosítólag, üdvös eredménynyel kormá­nyozni nem lehetvén, ezen az alapon az ellenzék, nevezzék azt bármi nomen­­clatióval, kormányt alkotni, kormányoz­ni, magát hivatva nem érezheti soha.“ A választ nem sürgetjük, nem siettet­jük,s türelemmel fogunk rá várni, s ü­dvözlendjük, h­a benne megnyugvásun­kat találandjuk­­ra, melyeket e kölcsön természete és biz­tosítékai nyujtanak, nem realizáltatik. Rész a conjunctura , elhiszszük. De a garancia kérdésére nézve is rósz ám a con­junctura , és ezt sem kell elfelednünk. Hogy lehet tehát ama sok anyagi ja­vulásra jogosan következtető remények teljesedését, még oly erélyes és szakkép­zett miniszter fáradhatlan munkálódása mellett várhatni, mint a­mily miniszter Lónyay, ha épen közjogi állapotunk, az új osztrák-magyar szöve­t­s­é­g ha­tározatlan minősége is akadály a nagyon is szükséges pénzerő beszerzésénél, azon állapot, melynek elfogadása leginkább az anyagi helyzet javulásával lett annyi­szor indokolva és ajánlva ! Azt sem üdvözölhetjük mint kedvező jelenséget, a­mit a „Pesti Napló“ olvasói­nak figyelmébe ajánlott bécsi tudósításá­ból kiolvastunk. „Azon képnek, melyet a birodalmi kül­ügyminiszter a helyzetről adott“ — így szól a tudósító —“ vázlatát közleni nem lesz sem érdektelen, sem indiscret dolog,“ ez áll, de azt sem lehet eltagadni, hogy mind a mellett, hogy hangsúlyozzatok, meny­nyire érdekében van az osztrák-ma­gyar szövetségnek a béke fen­tali­tása,mégis némi, fekete pontoknál nagyobb h­arczi előjelek gyanánt tűnhetik fel min­den olvasó előtt, azon körülmény, hogy a franczia-osztrák allia­nce-féle eszmének vannak e közleményben fentartva a legszí­­vélyesebb kifejezések, s ha az olasz ki­rály, és a római pápa iránt, a teljes neutra­litás óhaja nyilvánul, azon különbséggel, hogy a világi hatalom fentartására közre­működhetni, (nem annyira az ellenkező­nek helyeslése) mint helyzetünknek meg nem felelőnek mondatik , addig az olasz lapok magatartására történt hivatkozás itt már sokkal hidegebb viszonyt sejtet; a­mi pedig a Poroszországra vonatkozó­kat illeti, ott, ha sejtelmünk nem csal, azon gondolatra jogosít fel bennünket, hogy ezen állammal nagyobb horderejű, s talán épen a Naplóban felemlített, orosz­porosz szövetség meggátlását esetleg esz­közölhető értekezések és tárgyalások er­­nyedetlen folytatása, nem igen látszik, a közel­jövőben, a miniszteri programaiban helyet foglalni. Ha tehát egyrészt nem éppen egészen békés közel­jövőre enged következtetni , másrészt, a francziák császárjának poli­tikáját miniszterei nyilatkozatából ismer­vén, és tudván mily ellenségesek valának azok, úgy a legújabb olasz egyesülési, mint, a német tömörödési törekvésekkel szemben, a franczia-osztrák szövetség­nek, ily irányzattal való bemutatása, va­lódi aggodalommal tölthet el mindenkit, a­kinek egyáltalában nincs hajlama, az ábrándozással foglalkozni, hanem „rideg való“ legkomolyabb veszélyének elhárí­tását, óhajtja akkor, mikor az iránt sze­retne megnyugtatást, hogy minden elkö­vettetik , nehogy Oroszországnak Po­roszországgal való szövetkezése, mint el­­utasíthatlan fótum lépjen hazánk sorsa felé. Azért sokkal inkább üdvözlöttünk vol­na oly passust, ama közlésben, hogy „minden újság - közlemények ellenében, állíthatjuk bizton, hogy minden elkövet­tetett és el fog követtetni, hogy Oroszor­szág békezavaró tervének netaláni tett­leges létesítése körül, elszigetelten álljon, jelesen azon hatalmasságtól, melynek egyetértése a legkárosabb következmé­nyű lehet“ — sokkal inkább megnyug­vást kelthetett volna, mint a jelen hely­zetben ígért franczia - osztrák szövetség­nek épen nem megnyugtató képe ! Arról is meg vagyunk győződve, hogy a magyar kormány is osztja ebbeli, — ha nem is nézetünket de — aggodalma­inkat, ám, de képes lenne e az új osz­trák magyar szövetség alapjául szolgáló szabványok súlya alatt, az ily külpolitik­ának gátat vetni ? mi azt hisz­­szük — próba nélkül — hogy nem, az ellenkezőt még nem tanultuk meg, a mai Napló czikkéből , ahogy nem tanulhat­tuk meg azt sem, hogy a többi európai államok irányában fejlődhető viszonyok­ból, keletkezhető oly válság esetében­, melyből egy erős, egyesült, nagy Né­metország fog— reá nézve minden ve­szély nélkül kibontakozni ; melyek le­hetnek azon szomszéd országok, a­me­lyekkel Magyarországnak szorosabb köz­jogi kapcsolatban, szövetségben élni, fog hivatása lenni? Ezt pedig annál inkább jó lenne figye­lembe venni, mert azt hiszem, hogy az uj osztrák magyar szövetség párthívei sem igen óhajtanák e hivatást, a Duna mentén lefelé, előkészíteni. K­eglovich Béla, Pesten, 1868. ,január II. Hogy a mostani állapot próba időszak nélkül már is nem egy jelét mutatja an­nak hogy nemzetünk jövendőjének kifej­­lésére, és biztosítására nem igen alkalmas, tanúsítja azon kellemetlen jelenség a vas­úti kölcsön ügyében, hogy a külföldi pénzpiacz különféle sajtó­közlönyei, me­lyek már nem egyszer az európai államok bel- vagy külviszonyait találólag jelle­mezték, hosszas verziókban változtatj­ák e kölcsönnek magyar-osztrák, osztrák-ma­gyar, tisztán magyar állami jellegét, de — minden dicséret vagy némi kritika mellett mindazon egy eredményt tüntetik fel, hogy ama állítólagos előnyök daczá­ Apróságok.­ ­ A Pesti Napló székelyei és erdélyi kapaci­­tásai folyvást és da capo azon lovagolnak, hogy a Hon nem szólhat Erdély ügyeihez, mert azokat Jókai nem ismeri , miután regényeiben Petki Farkas és Apaffy házait nem úgy irta le, a­hogy azok vannak. — No már ilyen velleitásokból akarni érveket csinálni, csakugyan gyermekeske­dés. Az is hiba a Pesti Naplótól , hogy a Honnak szemére lob­bantja az erdélyi honfiak 1863-iki erélyes magaviseletének ignorálását. Épen a Hon volt az, mely az erdélyi alkotmányos küz­delem történetét, a­hogy azt a benne főrészt vett honfiak leírták, egész terjedelmében nyilvánosság­ra hozta ; épen a Hon volt az, mely Erdély elsza­­kítása ellen azon nehéz időkben határozottan fel­szólalt, s a Hon szerkesztője, kiadója és munka­társa álltak épen ezen ügyben tanúsított eljárásuk miatt három ízben katonai törvényszék előtt, a­mig a Pesti Napló szépen pihent Erdélyről szerzett gazdag ismeretein. A kakas tehát annyit meg­tett, hogy legalább kukorikált, midőn Erdélyt Pi­látus-Schmerling alatt ostorozták ; míg a mester legelső tanítványa Péter, a főpap tü­zénél melegít­vén magát, azt monda : „nem ismerem ezen em­bert.“­­ A Pesti Napló szombati bécsi levele, mely Beust úr j­övendő politikáját kívánja jelezni, még pedig szerkesztői HVÉT figyelmeztetés mellett, ilyenforma glossákat irat az olvasóval a papír szélére. Ha egy külügyminiszternek nincsenek még ké­szen a hátul töltő puskái, ugyan jól teszi, ha a bé­ke fentartására esküszik. Még eddig minden háborús esztendő azon kezdő­dött, hogy a külügyminiszterek a békét megzavar­­hatatlannak nyilvánították , azért Beust úr is oko­san teszi, ha az eddigi alaptól el nem tér. Hogy a német egységet nem akarja akadályozni Beust úr, azt ugyan jól teszi, mert úgy sem akadá­lyozhatná meg. Hogy a keleti kérdésről mentül kevesebbet be­szél, azt ugyan jól teszi, mert e körül fordul meg egész külpolitikája a legközelebb jövőben. Hogy Olaszországot a pápa világi hatalmának fentartásáért nem ak­­aja zavarni, igen bölcs be­széd , de jó lett volna e bölcs szándékot már ak­kor elárulni, mikor a congressus eszméjét Ausztria sietett legelébb elfogadni, és magát gyanússá tenni. Hanem a­mi a Francziaországgal való közremű­ködésünket illeti az európai súlyegyen fentartásá­­ban : ez eszünkbe juttatja a török basa mondását a kocsordi prédikátorhoz : csak maradjatok ti Kis Kocsordon, s ne törődjetek Mesopotániával. Csak maradjon Beust úr a saját súlyegyene­sen tartásá­nál, és keresse szövetségeseit idehaza. (n Ausztri­a-M­agy­arország kül­­politikája. Míg a teljes absolut hatalom uralkodott felettünk, Magyarországnak az osz­trák külpolitikához csak annyi köze volt, hogy szolgáltatta a katonaságot, fizette a pénzt, a­mikor azt az osztrák kormány kívánta és amennyit az osztrák politika követelt. Bármennyire ellenkezett a nemzet közérületé­­vel az osztrák kormány külpolitikája, annak érvényesítéséhez pénzt és vért egyaránt kény­­teleníttettünk áldozni. De azért a világ meg volt arról győződve, hogy Ausztria politiká­ja nem Magyarország politikája egyszersmind. Most változtak a dolgok. Mióta a kiegyezkedés „koronája“ a delegatio­­nális-közös-minisztérium áll , az osztrák kor­mány külpolitikája Magyarország politikája is. Minden oly politika tehát, melyet ezentúl „Ausztria külpolitikája“ czég alatt hallunk em­legetni, úgy veendő, mint a­melynek megállapítá­sához Magyarország is hozzájárult beleegye­zésével. Nem csekély figyelmet érdemel azért a „Pesti Napló“ szombati bécsi levele, mely a közös mi­nisztérium programmjául állítatik elő s mely különösen a birodalmi külügyi miniszternek követendő külpolitikáját ismerteti. Nincs okunk, hogy a programm hitelességén kétkedjünk. Ellenkezőleg , teljesen elhisszük, hogy a bölcső, melyben e programm által ki­fejtett politikai tervek ringattatnak, egészen Beust úr hálószobájában van. Lehetetlen,hogy a fiúban azonnal rá ne ismer­jünk az apára. Szakasztott mása ez azon politi­kának, melyet Ausztria eddig mindig követett. Különben nem mai gyermek már ; még Salz­burgban született, keresztelőjén ott volt András­­sy Gyula is. Sokat hallottunk róla azóta s csak illétlensége okozá, hogy nem akarták előbb a világ elé hozni, mig Magyarországgal teljes befejezést nem nyert az összekötés. Mindig nagy gonddal rejtegették, mig végre szombaton kitették a „Pesti Napló“ pályájában Magyarország nagy bámulatára. A programm elől-hátul tele van aggatva bé­két hirdető frázisokkal ; minden harmadik sorá­ban ott van a szabadság, a béke. Az ember ön­­kénytelenül is azon gondolatra jó, hogy a­ki ezt írta, nem úgy akar tenni, mint beszéli. Nézzük hát, mikép kívánja Ausztria elérni a békét, melyet — mint a jelek mutatják — csak szájat­­ hord, de melyre komolyan — kivált a kiegyezkedés óta soha nem is gondolt. Ellenséges indulatának, melylyel 1866 óta Poroszország iránt viseltetik, e programaiban szabad kifolyást enged; vádolja Bismarkot, hogy békét zavaró terveket ápol, s egyszerűen ráfogja Poroszországra, hogy azért nem közele­dik Ausztria felé, (a­nélkül, hogy tudná, akar-e egyátalán közeledni vagy nem), mert Berlinben jól tudják, miszerint az osztrák monarchiával leendő egyetértés csakis az európai béke meg­szilárdítását biztosító kezességeken alapulhat. A­kivel jó viszonyba akarunk lépni, azt nem így szoktuk köszönteni. Váddal és gyanúsítással nem megyünk barátot fogni. Ha Beust ezzel a lé­péssel akarta megszerezni Poroszország jó barát­ságát, úgy meg lehetünk róla győződve, hogy Ausztria — legalább Poroszországgal szemben nem kívánja a békét. A­mit Olaszország irányában követendő poli­­káról mond a programm, hogy a birodalom az olasz királysággal a legjobb szomszédi viszonyt kívánja fenntartani, abba semmi különös nincs, s igen természetesnek találjuk. Annyit már a bécsi kormány is tud, hogy Olaszországban neki nincs mit keresnie, noha az a nagy készség, melylyel a franczia kormány konferencia javas­latát elfogni sietett, azt mutatja, hogy Napóleon kedvéért Ausztria mai napság még egyszer Olaszországba is kész elmenni. Legérdekesebb a programm azon pontja, mely Francziaországra vonatkozik. A fősulyt erre fek­tetik Bécsben. Megérdemli, hogy figyelemmel olvassuk azt : A birodalom — igy szól a programm — l e­g­­őszintébb barátsággal Francziaország iránt viseltetik s ennek az európai egyensúly fentartására ezélzó törekvéseit el nem mu-l­a­s­z t t­u­d­j­a Ausztria diplomatiai közbenjárá­saival támogatni. Francziaország és Ausztria között kész tehát a teljes szövetség : harczra, háborúra. Mert hogy mit jelentsen az a diplomatiai köz­benjárás, tudjuk mindnyájan , az csak azért van, hogy meghiúsuljon s kénytelenek legyünk az állam megsértett becsülete érdekében fegyver­hez nyúlni. Napoleon, ki az európai hatalmak közt iso­­lálva áll, kit nemzetének gyűlölete vesz körül, kinek trónját csak a „nagy szerencse“ tartja meg, szövetségesül nyerte Ausztriát. S Ausztria kész támogatni őt, támogatni törekvését, mely­lyel ez az európai súly­egyen fentartását ezé­lozza. Mi zavarhatja meg Napóleon szerint az euró­pai súlyegyent ? Azt mindenki megérthette be­szédeiből s olvashatja ma is a franczia félhiva­talos lapokban. Poroszország törekvése: a né­met egység. Ez az mni Napoleont nem hagyja alul­­ni s ennek meggátlására Ausztria felajánlotta magát. Lesz szerencséje a magyar nemzetnek hábo­rúba menni Napóleonnal. Oly háborúba, a mi­nőkbe Napoleon ő felsége szokta vinni a népe­ket . Mexikói köztársaság ellen, szabadelvű olasz nemzet ellen, s most német egység ellen. A delegatiónak gratulálunk előre is a rop­pant budgethez, mely rája Bécsben vár. A keleti kérdés sötétre mázolt képe, melylyel a programm ijesztget, nagyon alkalmas lesz az az osztrák franczia szövetség megkedveltetésé­­re, s az osztrák urak soha jobbat ki nem gondolt­hattak volna, mint ezen ürügy alatt megszavaz­tatni a budgetet — más czélra. — A „Wiener Zeitung“ vasárnapi számában a delegátiók összehívására vonatkozólag három kézirat jelent meg. Midőn e kéziratokat német­ből magyarra fordítjuk, nem hagyhatjuk megro­vás nélkül a magyar kormány gyámoltalansá­gát, ki azt sem bírja kieszközölni, hogy a ma­gyar miniszterelnökhöz intézett kéziratok ugyan­azon időben magyar nyelven és a magyar hiva­talos lapban is közzététessenek. A kéziratok következőleg hangzanak : Kedves b. Beust! Az 1867-ik évi magyar törvény XII. czikkelye s az 1867. dec. 21-én a bi­rodalmi tanácsban képviselt királyságok és tar­tományok részére szentesített törvény alapján a másolatban ide mellékelt kézirattal a delegatió­­kat Bécsbe és pedig az ön ajánlatára 1868-ik év jan. 19-ére meghiztam, s megbízom önt, hogy az erre vonatkozó javaslatok előterjesztése végett a szükségeseket megtegye. Kelt Bécsben, jan. 11. 1868. Ferencz József, s. k. Kedves gróf Andrássy! Miután a magyar országgyűlés az 1867-iki törvény XII. czikkelye folytán a delegatiókat már megválasztotta, s miután a birodalmi tanácsban birodalmam többi tartományai részéről is megtörténtek a megfele­lő választások, indíttatva érzem magamat a de­legatiókat 1868-ik évi jan. 19-ére Bécsbe meg­­hini, hogy a hatáskörükbe tartozó közös ügyek felett alkotmányos tevékenységüket megkezdjék. Az országgyűlés jelenleg egybegyűlve nem lé­vén, megbízom önt, hogy tegye meg a megvá­lasztott delegáció tagjainak egybehívására a szükségeseket, midőn én egyidejűleg a közös ügyekkel megbízott minisztériumomat az alkotmá­nyos javaslatok előterjesztésére utasítom. Bécs, jan. 11 én 1868. Ferencz József, s. k. Kedves herczeg A­u e­r s p­e­r­g ! Miután a bi­rodalmi tanács mindkét háza az 1867-iki törvény folytán a delegatiókat megválasztotta, s miután a magyar országgyűlés részéről is megtörténtek a megfelelő választások, indíttatva érzem maga­mat a delegátiókat a hatáskörüknek fentartott közös ügyek alkotmányos tárgyalásának megkez­dése végett 1868. jan. 19-ére Bécsbe összehívni. Nem lévén azonban a birodalmi tanács egybe­­gyülve, megbízom önt a megválasztott delegátu­sok összehívására a szükséges intézkedéseket megtenni, mialatt egyidejűleg a közös ügyekkel megbizott minisztériumomat az alkotmányos ja­vaslatok előterjesztésére utasítom. Bécsben, jan. II dikén 1867. Ferencz József, s. k. Honvédek kölgyftle­se Pesten Jun. 12 kén. (K.­) Budapesti és vidéki honvédség szép számmal gyűlt össze a köztelken jan. 13. Vi­­harjárta alakok, urak és szolgák, a társadalom minden rétegeiből voltak együtt ama halhatatlan sereg képviselői, melynek annyi követelése van a nemzeten, s melynek mindamellett még ne­vét is csak rövid idő óta szabad nyilvánosan kiejtenünk. Délután fél négy óra tájon P­e­r­c­z­e­l Mór harsány éljenzés közt lépett a terembe, s példá­jára helyet foglaltunk a zöld asztalok mellett, s a nemzet hadi erejének képviselői azon a helyen, hol az ország földének termő ereje fö­lött szoktak bölcs férfiak tanácskozni. A védel­­mezendők helyet adtak ez alkalomra a vé­dőknek. Gorove Antal mint elnök előadó, hogy e köz­gyűlésnek tulajdonképeni tárgya kevés. Alkalmat kívánt a bizottmány a honvédtársaknak nyújtani, hogy egymást viszont lássák, s egymástól esz­méket nyerjenek a helyzet felismerésére, s buz­dítást az ezentúli teendőkre. Szívükre köti a honvédeknek az egyetértést, bizalmat, barátsá­got, apró torzsalkodások mellőzését. Komoly megfontolás és higgadt munkálkodás által látja a múltak emlékét megőrzöttnek, s a jövőt bizto­sítottnak. Ennek kapcsában Füzessé­r­y jegyző felol­vassa a novemberi gyűlés jegyzőkönyvét, mely­ben azon ismert tény genesise adatik elő, hogy a bizottmány kebelében két küldöttség ala­kíttatott : a segélyezendők, s a szolgálni kívánók összeírására. Elnök figyelmezteti a honvédeket e két kül­döttség folytonos munkálkodására. Továbbá felolvastatik Sánta Lajos ezredes levele, melyben ez tudatja, hogy a budai honvéd­­egylet elnökévé választatván, a budapesti bizott­­mányi tagságról lemond, s ezentúl minden ere­jét oda ígéri fordítani, hogy a két főváros egyle­tei közt a legjobb viszonyt tartsa fel. Ezután El­n­ö­k előadja, hogy a bizottmány kebelében egy honvédbál eszméje merült föl, mely a honvéd névnek minden tekintetben meg­­felelőleg a segélyalap javára adassék. Ez ugyan volt­aképen nem közgyűlési dolog , azonban a bi­zottság jónak látta a honvédség hangulatát ki­tudni, s annak belenyugvását kérni e bál esz­méjéhez, mely egyébiránt egészen társadalmilag az egyleten kívül rendeztetnék. A rendezésre vállalkozó honvédtagok részéről egyébiránt ígéri, hogy azok készek a tetemes költség veszélyét magukra vállalni, s minden erejöket e bál fé­nyessé és sikeressé tételére fordítni. A közgyűlés készséggel adja megnyugvását az eszméhez, s jegyzőkönyvileg határozza el azt kifejezni, s a kezdeményezők iránt köszönetet nyilvánitni. Ezek végeztével Sikei honvédtárs szólalt fel. Sikei szeretetre méltó típusa a honvédhu­­szárnak. Magas, egyenes, szép alakja, katonás magatartása a szabadságharcz daliáira emlékez­tet, ősz haja tiszteletre gerjeszt, folyékony, hig­gadt, értelmes előadása pedig szeretetre vonz. Sikei az összes honvédség hálás köszönetének adott kifejezést azon bizottság iránt, mely a ke­zére bízott ezer forint kiosztásában a legbecsü­­­letesb lelkiismeretességgel járt el, s melynek in­dítványa folytán köszönetet szavaz a köz­gyűlés. A­ki azonban azt hitte volna, hogy hiszen ez a bizalmi feliratok megpuhult mestere, honvéd­ből gyúrt pagoda, ki mindenre igent int fejével, az csalatkozott. Siker nem jött ki gyakorlatából a hajvágásnak, melyet huszár strázsam­ester ko­rában gyakorolt. Közzévágott annak a hétszáz­ezer forintnak, melyet hét hónap óta sztra­fátyol alatt tart a magyar minisztérium. Elmondá : mily vérháborító az, hogy saját pénzünkhöz nem jut­hatunk, hogy a szegény honvédet nem utalják, ha a rég­ínség Budán esedezni kényszeríti, még amaz ezer forintra utasítni. Indítványozza, hogy bizottság küldessék ki, mely lehetőleg rövid idő alatt tudomást szerezzen a honvédsegély alap mibenléte felől. Gr. V­a­y László, mint a budai bizottság tagja kötelességének tartja előlegesen is értesítni a honvédséget, hogy a segélyalap azért nem le­hetett mindeddig gyümölcsözővé, mert a beszer­zett kimutatásokból az derült ki, hogy azon az alapon, melyet ő felsége kijelölt ezért, nem érhet­ni, mert a segélyrendők száma oly nagy, hogy ha csak kamatai osztatnának ki mamna tőkének, alig jutna az egyesekre valami. Ő felségét tehát felkérni határozták, hogy engedje meg az egész tőkének kiosztását. Ám menjen bizottság Bu­dára, csak az is ezt nyerheti válás­­ul. Egyéb­iránt minden készen van, hogy mimelyt az en­gedély megérkezik, a kiosztás azonnal meg­kezdethessék. Siker erre visszaveszi indítványát, P­e­r­c­z­e­­ pedig a további felszólalásoknak, melyek mo­raja félelmesen kezdett a közgyűlés körében zaj­­lani, azon kifejezéssel vette elejét, hogy ő meg­nyugtatva érzi magát az adott nyilatkozattal. Egyébiránt úgy van meggyőződve, hogy a hon­védség sebeit amaz alap nem, s csupán az he­­gesztheti be egészen, ha a nemzet valahára be­váltja a honvédségnek 1848-ban tett ünnepélyes ígéretét. Miután még Siket néhány igen szép szóban honvédtársait egyetértésre és nyugalomra intet­te volna, a közgyűlés szétoszlott. Ref. egyházi egyetemes értekezlet. (Vége.) Azonban ha a hazánkban létező politikai és hitfelekezeti viszonyokat a reformatio kora óta tekintetbe vesszük, ezen ügy helyes megoldásá­nak kérdése mindjárt más színben fog feltűnni. Az 1848 előtti magyar kormányok nemcsak jó akarattal, hanem kizárólagos kedvezéssel is vol­tak a kath. clerus iránt ; erre, úgy hisszük, nem szükség bizonyítópéldákat felhoznunk, miután annyi kétségtelenül bizonyos, hogy az említett kormányok túlnyomó többsége kath. papokból és clerus embereiből állott. E kormányok mindent elkövettek, hogy a kath. clerus érdekeit nemcsak a protestáns fele­kezetek erkölcsi és anyagi károsításával, hanem az egyéni jog legimpertinensebb eltiprásával is előmozdítsák. Innen volt az, hogy a békeköté­sek és a polgári törvények határozott rendelete ellenére, időszakonként nemcsak maguk a pro­testánsok voltak csupán vallásos meggyőződé­sük miatt a leghallatlanabb üldözésnek és leg­kínosabb faggatásoknak kitéve, nemcsak ten-

Next