A Hon, 1868. február (6. évfolyam, 26-50. szám)
1868-02-14 / 37. szám
nek házasságot is ígért, de egyszersmind azt is elárulá hogy óvakodjék G. E. asszonytól, ki boszával van eltelve ellene. Ismételjük, hogy a bárót közeljévői is igen tehetősnek képzelték,mit részint közelebbi s ... építkezései és jószágvételei, részint nem mindig való dicsekvései idéztek elő. Csak a pénz emberei tudták, hogy nagy épitkezéseire mindegyre hitelez, hogy a banknál kölcsön iránt lépéseket tesz, s hogy egyik bizalmas üzérének Hr seh man Izsáknak sokkal adós. Ily állapotban voltak a bírónak szív- és pénzügyei, midőn az 1862-ik év dec. 10-én, este 9 óra tájt, a báró, saját szállásától mintegy 10 lépésnyire halva találtatott. A hulla a háziak által beszállittatott, de bár az erőszakos halál nyomainak látszaniok kellett, ugyanazok által azon hir terjedt el, hogy a báró szélhüdés következtében halt meg, mi roppant testessége mellett, mely a két mázsát meghaladta, nem is látszik valószínűtlennek. Megjegyzendő még, hogy a holttest természet ellenes fekvésben és feltett füveggel találtatott. A báró halálhíre gyorsan terjedvén, üzéréhez Hirschmanhoz is eljutott, ki azonnal a helyszínére sietett s kettőt jelentett ki különösnek : — hogy a báró rögtön meghalhatott, holott ő csak előbb épen kisérte haza ; s — hogy a holttest a kapun innen találtatott, holott ő egészen a kapuig kisérte. De ezen megjegyzések akkor elhangzottak s vizsgálat aznap teljességgel nem követett. Másnap az orvosok megjelenvén a halottas háznál, már egyszerű megtekintésre is azonnal észrevették, hogy itt a legborzasztóbb gyilkoság történt, a báró fején tíznél több halálos seb lévén ütve. Kraszna megye schmerlingi adminisztrátora azonnal két, nem rég Biharból jött tisztviselőt rendel ki nyomozásra, kik által Hirschman is kihallgattatott, de a gyanú tőle, mint közönségesen nemcsak becsületesnek, hanem a végletig lágyszívűnek ismert egyéntől távol lévén, meg sem hiteltetett. Azonban a vallatás nyomán a báró pénzügyei is szóba jövén, Hirschman több rendbeli adósság levelet és vétót mutatott fel, melyek nevezetes összegeket tartalmaztak több mint 20,000 írtig. Ekkor és csak ekkor jut eszökbe az örökösöknek, hogy a nyomozás folytatására királyi biztos kérjenek Komlósy Antal személyében és vpl. valótlan ürügy alatt, hogy Kraszna megye törvényszéke ez ügyben érdekelt, mit egyedít, azzal indokoltak, hogy későn fogott a nyomozáshoz. És a törvénytelen egy egész megyei törvényszéket compromitáló kérelem megadatván : Komlóssy úr kiszállott, s első ténye volt, hogy H ir s hman Izsákot, a báró bizalmas üzérét, ki majdnem 80,000 finyi vagyonnal biró közhitelű kereskedő vala, befogatja, majd hosszas faggatás és sanyargatás után, Nagyváradra egyesbe viteti, sőt erőszakoltsága annyira ment, hogy alperes ügyvédét Sz. D t, midőn Pestre a helytartóság és korlátnoksághoz ezen erőszak ellen panaszolni ment utána Írván, letartóztatta, úgy hogy szabadulását csak annak köszönheti, mert a kir. helytartó ur által már ki volt hallgatva Ezenkivül mindenki üldözés tárgya lett, ki Hirschmanról kedvező véleményt mert nyilvánítani és miután a város és megye intelligentiájának nagy része, sőt mondhatni mindaz, ki Hirschmant közelebbről ismerte ily véleményt nyilvánítván kezességre akarták kivenni . Komlósy A. ur a szintén Biharmegyéből került adminisztrátorral Nábráczky úrral egyetértve a somlyai casinót bezáratta és az e felett folyt vitában B. E. a legelső rendű birtokosok egyike M . . . ky úrral vitába ereszkedvén, midőn ez sértései folytán párbajra hivta, a lovagiság kötelmeit a zsarnoki hatalom biztositó fedele alatt keresvén B. E.-t tíz napi elzárásra ítéltette. Komlósy Antal ur összes nyomozásai nem annyira a való kiderítésére, s a tettesek minden irányú nyomozására, mint inkább ara voltak intézve hogy Hirschman követeléseinek érvénytelenségét bizonyítsa s a vérbünt is reá süsse. Ez azonban a több mint 1000 évnyi operátum által sem sikerült , de sikerült Hirschmant több, mint 4 évi vizsgálati börtönbe juttatni ; sikerült ennek üzletét megsemmisítve, szerencsétlen nejét a halál és öt gyermekét a nyomor karjaiba vetni. És sikerült elvétve a város társadalmi élete megzavarása mellett a netaláni tetteseknek időt szerezni a bünnyomok lehető elbarázdolására, sőt talán örök elfedésére. És mindezt felbérelt tanuk által, kiknek egyikét a bünrészességgel vádolt alperesek egyikével 48 órára bezárták s ezen embertársa megrontására vállalkozott nyomorult puszta vallomására. Komlóssy nyomozása után, ugyancsak Kraszna megye törvényszéke megkérdezése nélkül és mellőztével, Szathmármegye törvényszéke bizaott meg a nyomozással, mely viszont huzamosyomozódás után, Hirschman Izsákotsal Utólagos bűntársait „adatok hiányában“ felmentette. Alperes azonban ügyét fellebbezte, s tudtunkra, most Hirschman a 4 évnél hosszabb vizsgálati fogság kiállása daczára, újra, vizsgálati fogságba vettetett, s a harmadik nyomozó biztosság e napokban száll ki. Reméljük, hogy e valóban üldözés színét viselő eljárás elvégre meg fog szüntettetni. A törvénynek, sőt a végzetnek sincs többé anynyi hatalma, hogy e szerencsétlen zsidónak elrabolt négy évét, bánatában elhalt nejét visszaadja , de joggal várhatjuk, hogy az igazság szava végre érvényre jutand ; a nyomozás nemcsak egy hoszszan üldözött család nyomorának tovább fűzését hanem a való minden irányban nyomozását tüzendi czéljául, s a valódi tettest felfedezve, ha mint hiszszük, Hirschman Izsák ártatlannak bizonyul, innek legalább megtámadott becsülete és tönkre ment vagyona helyreállításával szerzend kárpótlást, pótolhatlan és helyre nem hozhatlan szenvedéseiért. A sajtónak egyik legnemesebb hivatása a törvénykezés és hivatalos eljárás nyomait figyelemmel kisérni , visszaéléseit közrejuttatni, a közvélemény ítélőszéke elé állítani, s ennek,ha kell, a törvényhozás útján is elégtételt szerezni. Mi e szerencsétlen bűnügyi áldozat ügyét figyelemmel fogjuk kísérni, s szerkesztő úr engedelmével, a további fejleményeket becses lapja hasábjain közleni el nem mulasztjuk. — ly. Vörös könyv. A luxemburgi és német kérdésre vonatkozó okmányok. (Folyt.) Wimpffen gr. jelenti (33. sz.) Benstnak, hogy Bismarck gr. azon tudósítást, miszerint Napoleon császár a hatalmaknak biztosítását Luxemburgért elfogadja, azon szavakkal üdvözölte, hogy ily körülmények közt a békét meglehetősen biztosítottnak tekinti Bismarck gr. előlegesen fel nem állított alapú conferencia mellett nyilatkozik, ő elismeri a közbenjárás elvét és el fogja fogadni annak eredményét is, de nem akarja a vár kiürítésének concessioját Francziaország iránt gyakorolni, hanem a luxemburgi nég iránt a nagyhatalmak egy conferentiájában, az azok által biztosított semlegesítés alapján. Apponyi gr. Londonból táviratozza, hogy ott a conferencia tervezetet nem veszik kedvezően, legalább az előleges alapokat óhajtja megállapittatni, és be akarja várni a javaslat részleteit. Beust azt válaszolá Apponyi grófnak, hogy a conferencia halaszthatlan, ha a fegyverkezési kérdés elmellőzése kívántatik. Apponyi gr. legyen rajta, hogy Anglia a conferentiát alappal és a nélkül fogadja el. Indítványozza, hogy a három hatalom mindegyike : Ausztria, Anglia és Oroszország intézzenek távirati meghivást Parisba, Berlinbe és Hangába, anélkül, hogy időlegesen megállapítnák ennek szövegét. A követeket csak arra kellene utasítani, hogy egyidejűleg tegyenek eleget e megbízatásuknak. Apponyi gr. Beusthoz : Az angol kormány elfogadja a conferentiát minden fenntartás nélkül. Az együttes vagy külön meghívás ellen nincs Stanley lordnak szava, de előbbre teszi a király-nagyhg kezdeményezését. Reveltara gr. azt jelenti Beustnak, hogy az orosz czár arra kérte a németalföldi királyt, hogy hívja egybe a conferentiát. Brunnow b. már fel van hatalmazva, hogy a conferentiában részt vegyen. Egy franczia nyelven irt sürgönyben (38 sz.) Apponyi gr. tudatja Beusttal Stanley lorddal folytatott értekezését. Ez utóbbinak kevés reménye van, hogy a dolog jó eredménynyel járjon. Egy másik sürgönyben Apponyi gr. Stanley lordnak a biztosíték átvétele iránti aggodalmait közli. Ily nemű lépés Angliában igen népszerűtlen. Elegendőnek tartja kinyilatkoztatni , hogy Luxemburg semlegességét tiszteletben fogják tartani. Erre Beust báró (40. sz.) Apponyi grófot felhatalmazza a conferencziában való részvételre, és az illető utasításokat adja neki. A 41. sz. o. a conferenczia megnyitásának siettetését sürgeti. Máj. 21-kén megelégedését fejezi a conferenczia tárgyalásainak folyama felett. A 43. sz. okmban Beust dr. a porosz délnémet szövetségi szerződés iránt nyilatkozik. A Wimpffen grófhoz Berlinbe intézett sürgöny szövege következő : Az 1866. aug. óta titkon tartott porosz-délnémet szövetségi szerződés közzététele nem történhetett meg anélkül, hogy az összes politikai világban mély benyomást ne tegyen. Mi azonban minket illet, a mi érzetünk nem volt a meglepetése, sem nem erősbödött bennünk azon sajnálati érzet, melyet előbbi németországi szerződésszerű állásunknak vesztesége a múlt nyár eseményei után, kellett hogy keltsen. Mi ismerjük és elfogadjuk azon politikai helyzetet, melynek következményei szemeink előtt fejlődnek. Azon nem változik semmi, amióta nyilvánvalóvá lett, hogy Poroszország azon szövetségestársakat, melyek előbb mindkét hataloméi voltak, formálisan egymagának biztosítja , még mielőtt kiengesztelődését velünk megszentesítette. És oly kevéssé változik azon óhajunk, hogy az uj viszonyban érdekeink megóvása mellett békésen és jó egyetértésben kívánunk élni Poroszországgal. Általában véve nem könnyű oly szövetségeket, melyek a védelmi kötelezettségen túllépnek, s a béke kezességének mondani. Mi azonban réiszünkről készek vagyunk elhinni és mindenesetre idvesen fogjuk magunkat meggyőzetni arról, hogy alapjában valóban csak az idegen támadás elleni közös védelem czéljából keletkeztek az említett szerződések. A berlini kabinet tehát nem várhat sajátképi felszólalást. Csakhogy mi más részről teljes tudatát lírjuk annak, hogy ily feljogosításnak nem vagyunk híjával és nem szeretnék azon látszatot kelteni, mintha mi nem látnék azon ellentmondást, mely a prágai béke IV. czikkelye és a Poroszországnak Bajorországgal, Würtenberggel, Badennel és Hessennel kötött dacz- és védszövetsége közt tagadhatlanul fenáll. Másodrendű államoknak, nevezetesen egy gyöngébb államnak egy erősebbel, nem bizonyos czélra, hanem minden háborúesetre állandóan kötött szövetsége kétségenkivül a gyöngébbnek hátrányára majdnem teljesen kivárja a független nemzetközi léteit, és így tehát a prágai békében, miután a berlini szövetkezések megelőzték, azon határozat joggal nem foglalhatott helyet, mely szerint egy délnémet államegyesülés népjogi függetlenséggel fenn fog állani. A fentebbi megjegyzések azon álláspontot jelzik, melyen mi a porosz-délnémet szövetségi szerződések ellenében állunk. Nem teszünk óvást és nem vonunk következéseket az ügyek állásából, de nem engedhetjük meg, hogy összhangzás van a Poroszországgal volt békeszerződésünk feltételei, és az említett szövetségi viszonyok által létrejött állapot között. Nincs okunk elhallgatni nézetünket, de szándékunk sincs meddő vitatkozásokat kezdeni, melyek hátrányára volnának őszinte óhajunknak a Poroszország iránti barátságos viszonyt illetőleg. E nézetek szellemét kövesse excellentiád, valahányszor alkalma leend e tárgyról bizalmasan szólani. Nem lesz ellenemre az sem, na excitiád e rendeletet felolvasás utján az illetőkkel tudatja. — Fogadja sat. A 44. sz. Beust bárónak egy tisztán hivatalos irata a párisi, londoni és sz.-pétervári követekhez, melyben a Wimpfien grófhoz intézett és az éjszak - schleswigi ügyre vonatkozó sürgöny (45. sz.) mutattatik be az emlitett diplomatáknak. Jellemző a 46. számú sürgöny. Beust báró Trautmansdorff grófnak Münchenben. „Bécs, 1867 apr. 6. Egy bizalmas értekezlet alkalmával a bajor követ udvarának nézetei és óhajairól a német kérdésben oly magyarázatokat szolgáltatott, melyeket haladéktalanul excellentiád én ősére adni kötelességemnek tartom. Münchenben azt hiszik, hogy nem lehet soká megállapodni az egyes német államoknak Poroszországgal való szövetkezési szerződéseinél. Szorosabb szövetség helyreállítását óhajtják és újra arra gondolnak, hogy előbb a délnémet államok létesítsenek önmaguk közt egy lehetőleg szoros és erős szövetséget, s azután a két federatio a nemzeti érdekek megőrzésére új szövetséget alkosson. Ez új német szövetség azután Ausztriával népjogi szövetségre épjen, s így volna fellelhető Németország kárpótlása azon garantiáért, mely a régibb szövetségi szerződésekben foglaltatott, de a m. év eseményei folytán értékét és jelentőségét veszté. E nyilatkozatok azt árulják el, hogy Hohenlohe hg.biztosságot akar magának szerezni, váljon ily Programm létesítéséhez Ausztria beleegyezésével s igy megnyugvással foghat e hozzá. Lehetetlen volt elrejtenem csodálkozásomat a felett, hogy újra Ausztria felé néznek Németországban, hol alapfeltételéül tűzték ki a jövő német újjáalakulásnak, hogy Ausztria minden szövetségből ki legyen zárva. Különben néhány általános nézetre szorítkoztam, miután Bray gróf e pillanatban úgysem várhatott tőlem bárminemű kötelező választ. A Porosz és Délnémetország közti viszonyról nem nyilatkozhattam és nem akartam nyilatkozni, nehogy abbólaz augusztusi szövetkezések által máris megszorított prágai béke rendelkezésein túl felelősség háromoljék a császári kabinetre. A Berlinben, Bécsben ez irányban teendő megfontolásokra semminemű befolyást nem akarunk gyakorolni. Egyszerű, de első rangú érdekkérdésnek kellett azonban jeleznem Ausztria szövetkezését egy Poroszország által vezérlett új német szövetséggel. Határozatainkat sem szenvedélyek, sem történelmi visszaemlékezések, — legyenek bár azok az 1866-ik évé, vagy az elmúlt évezredé nem fogják vezérelni, de elsősorban biztosságát, és másodikban előnyeit fogják szem előtt tartani az osztrák birodalomnk. A császári állam többé egykori német szövetséges társainak javára sem bocsátkozhatik oly viszonyokba, melyek a legteljesebb viszonszolgálat nélkül rónának vállalra kötelezettségeket és terheket. Ha a német kormányok szavai és tettei Ausztria iránt barátságot tanúsítanak, az minálunk midig élénk viszhangra fog találni és előmozdíthatja a jelenlegi viszonyok jobbra fordulását. De nekünk igen szilárd biztosítékra van szükségünk oly irányzatok ellenében, melyek nem annyira barátságosak, mint veszedelmesek, és nem lehet tőlünk szolgálatokat kívánni, melyek nem volnának teljesen kárpótolva hasonértékű viszontszolgálatok által. Nem hallgattam el Brayer. előtt, hogy ily biztosítékok és viszontszolgálatokat azon álláspont folytán, melyre a délnémet államok Poroszországgal szemközt,állottak, nekünk nem Münchenből, de csak Berlinből ajánlhatnak. Azért minekünk főleg Poroszország felé kell fordulnunk, ha valaha szóba jön azon kérdés, vájjon hihetünk e egy mindkét részre hasznos, komoly és őszinte szövetségben Németország között és köztünk, s feláldozhatjuk-e annak kedvéért jelen szabadságunkat. Excitád ezekből meg fogja érteni, hogy eddigi hangját most sem kell legkevésbbé is változtatnia. Hohenloherggel folytatandó beszélgetéseibe beleszőhet hasonló megjegyzéseket, mint a fönebbiek, mi mellett különben ne mulassa el változatlan jó kivánatainkat Bajorország és dynastiájának java iránt kifejtzni. Ezen óhajok őszinték, ha azonban Hohenloherg netán hajlandóságot mutat arra, hogy ismét a közbenjárói szerepet vállalja el Ausztria és Poroszország közt, exetládat most nem hivhatóm fel arra, hogy a kir. minisztert ebben felbátorítsa. Fogadja stb. stb. Taufkirchen grófnak Bécsbe és Berlinbe utazásáról, melyről Beust ezt írja 1867. ápril 19-én Wimpfen grófhoz intézett levelében (46. sz.) „Taufkirchen gróf nem úgy mutatta már be magát nálam, mint kormányának megbízottja, hanem egyszersmind úgy is, mint Poroszország fontos indítványainak áthozója. Hogy Berlinben megjelent, ennek okául azt mondá, hogy Hohenloherg tisztában kíván lenni a luxemburgi kérdés eshetőségére nézve, hogy a béke érdekeit megoltalmazandónak tartja Poroszországgal egyetértésben, s ezen érdekben név szerint arra nézve is tenni kísérletet, váljon nem sikerülhetne-e Bajorország befolyásának elősegíteni a közeledést Ausztra és Poroszország között. Azt mondja, hogy Bismark grófnál nagy horderejű sikert aratott. Azon helyzetbe tétetett ugyanis, hogy a két hatalom közötti szövetségszerződés mellett dolgozzék, mely szövetség az összes német államokra kiterjeszkednék. A béke fentartását biztosítaná egy ilyen szövetség. Berlinben átlátják, hogy Ausztriának joga van az elvállalandott kötelezettségek fejében kárpótlásokat követelni, s készek e részben odáig menni, a meddig a tehetség határai engedik. Azonban —a fájdalom — épen amit ezen utolsó pontra nézve mondott Taufkirchen, nyilatkozatainak nem legvilágosabb részét képezé. Beszélt német birtokainkról való kezességről. Értésül adta, hogy nem német tartományainkra nézve is, — ha az idő úgy hozza magával, kaphatnánk minden általunk kívánható biztosítást, bárminemű veszély ellenében. Megemlíti Oroszországot, mint a szövetség harmadik tagját, s azon véleményt fejező ki, miszerint e három hatalom szövetségének megújításában ezen biztosság magától benn foglaltatik. Végre arra példázott, — mint az már előbb is megtörtént Münchenből,— hogy Poroszország és Ausztria közötti barátságos szövetkezés a délnémet államoknak nagyobb önállóságot tenne lehetségessé s hogy Ausztriának az északnémet s délnémet banoldali népjogi szövetkezése átmenetet képezhetne állandó szorosabb szerződési viszonylatokhoz, melyek mind Ausztriára, mind a német nemzetre nézve előnyösen pótolhatnák az előbbi államszövetséget Úgy hiszem, ezekben visszaadom a Taufskirchen gr. által tett ajánlatok lényegét, s egyáltalában nem gyengítettem azokat. Werther b. nyilatkozatai s egy bizalmas sürgöny, melyet nekem felolvasott, bebizonyitok előttem, miszerint Bismark gróf csakugyan felhatalmazta a bajor kormány küldöttjét ily nyilatkozatokat tenni Bécsben. Werther b. támogatta Tauffkirchen gr. törekvéseit, mindazáltal szükségesnek tartom megjegyezni, miszerint az előbbik nyilatkozásai nem voltak kötelező jelleműek, s hogy e szerint mi, ha a tett szövetkezési javaslatokra hallgatunk, az mindenkor csak annak kockáztatásával történhetik, hogy azok Berlinben nincsenek előre helybenhagyva. Most szerencsém lesz excláddal közölni az én feleleteim lényegét. Midőn több érdekeltnek fontos tárgyak felett kell alkudozni, egyszer-másszor csak használhat, ha a szerepeket gondolatunkban összecseréljük, hogy elfogulatlan és méltányos ítéletet hozhassunk. Ez volt első gondolatom, Tauffkirchen gróffal szemben. „Engedje meg gróf úr — mondám — hogy olyan combinatiót gondoljak ki, a melyben ön nem Berlinből Bécsbe, hanem megfordva az osztrák fővárosból a porosz fővárosba küldetnék szövetségi szerződést ajánlani. Tegye fel ön azt az esetet, hogy Ausztria jogot tartott volna fen magának a krími háború után egy moldvai várban őrséget tarthatni, mely az orosz határtól akkora távolságban lenne,amilyen távol Luxemburg a franczia határtól fekszik.Tegye fel továbbá,hogy mintha a csász kormány Gácsországban oly rendszabályokat tett volna, amelyek által oly nagy ingerültséget idézett volna elő Oroszországban, amilyent Francziaországban okozott Poroszország a Nicolsburgi békeelőzetek óta elkövetett lépései által. Oroszország veszedelmesnek fogná találni szomszédságunkat Moldvaországban, háborúra volna kilátás s önnek Bajorország nevében s a mi nevünkben szövetségi ajánlatokat kellene Berlinben tennie. — Ha én ott azt igyekeznék bebizonyítani, hogy Ausztria tulajdonképen mégis német érdekeket képvisel Oroszország ellenében, hogy a bécsi udvar időszerűnek tartja az Ausztria és Poroszország közti szövetséget, hogy kész Poroszország német birtokaiért kezességet vállalni s hogy Poroszországnak Ausztriával szövetkezve Posen miatt sem igen volna oka aggódnia, — hiszi-e ön, hogy Berlinben elégségeseknek fognák találni ezen indokokat arra, hogy velünk Oroszország ellen szövetkezzék Poroszország?“ Ezen hasonlat által azonban koránt sem akarom magamtól elhárítani a felhívást hogy világosan nyilatkozzam a ma valósággal fenforgó eset fölött. Sőt ellenkezőleg nem tartózkodom a Taufskirchen gr. által tett javaslatok legőszintébb taglalásába bocsátkozni , amit tenni már azon érzelmeknél fogva is kötelességemnek tartok, merek mindanyiszor ébrednek bennünk, ahányszor a Németországgal természetes solidaritásra gondolunk. „Ön Ausztria és Poroszország szövetségétől a veszélyben forgó béke föntartását reméli, mondom Tauffkirchen grófhoz. — De milyen állapotban fogna Ausztria, a mely jelenleg legkevésbbé sincs fenyegetve az uj békekorszakba belépni? Meg kellene azt fizetnie Francziaország ellenségeskedése által, mely kétszeresen veszélyes volna, mit követne egyúttal Németországban a Poroszország jóakaratától való majdnem feltétlen függés. Mi nem kétkedünk a jóakaratban, de tagadhatni-e, hogy a viszonyok néha sokkal erősebbek, mint az őket vezérlő férfiak szándéka, és hogy Ausztriának, szemben a német egységi törekvésekkel és az Olaszországgal való, még mindig nem lehetetlen összeütközéssel szilárdabb biztosítékokra van szüksége, ha Francziaország gyűlöletét magára vonja, mint azon ígéret, hogy birtokában — legalább nem idő előtt — nem fog zavartatni. De még az sem bizonyos, folytatom, hogy az ajánlott szövetség jelentősége valóban a béke fentartása volna. Megtanultuk hatalmunkat és az attól való félelmet nem túlbecsülni, és azért legelébb a legközelebbi időre azon kilátás, hogy Ausztria részt vegyen a háborúban, Francziaországot nem tartóztatná vissza, a háborút merészelni, ha egyszer a szükséges anyagi és erkölcsi eszközt elő akarná teremteni, hogy Porosz- és Németország ellen megindítsa. Ellenben a coaliţie szó most Francziaországba vetve sokkal kevésbé volna képes a felébredt szenvedélyeket lecsillapítani, mint inkább azokat a leghevesebb kitörésre fakasztani. Sőt egy új éjszaki coalitio ellenében sem érzené magát Francziaország teljesen elszigetelve. Olaszország számára még sok ígérnivalója van, s az ellenséges országokban levő forradalmak részére még több, és sokkal inkább érzi e valódi, vagy képzelt szövetségek hatalmát, hogysem késnek a háborút elébe tenni a nemzti büszkeséget sértő és a dynastiára nézve veszélyes visszavonulásnak. De gondoljunk a háború különféle, lehető kimenetelére. Megengedi Ön, hog nem nagyon örvendetes sors volna Poroszországgal egyetemben legyőzetni, s kényszerülve lenni a Rajna mellett, a havasok alatt, az adriai tengernél a győzőnek törvényeit fogadni el. De mellőzzük ez esetet, mint valószínűtlent, s gondoljuk Francziaországot legyőzve, meggedhetjük-e, hogy azután kezünkbe nyomják a prágai békeszerződést, s megköszönjék annak sikeres megvédését? Távol legyen tőlem újra előidézni a Dánia feletti közös győzelem emlékét, de belátja ön, hogy a lehető esetek e legkedezőbbjénél is előre biztosítani kellene magunkat.“ Taufkirchen gróf kijelentette, hogy nincs előkészülve, hogy mindezen kérdésekre megfelelhessen, vagy hogy az elébe tárt aggályokat és ellenvetéseket megerőtleníthesse Csak sajnálatát fejezte ki, hogy Ausztria TÁRCZA. Egy műemlék Mátyás király budai könyvtárából. I. A „Hon“ 19-dik számában Mátyás királynak Brüsselben a burgundi kihalt herczegek régi könyv árában találtató misekönyve iránt Egerből Mártonffy Károly úr által tett kérdés nem csak bibliophilis művészeti fontossággal, de magyar hazánkra nézve archaeologiai s történelmi sőt politikai nagy érdekességgel is bir. Minthogy a kérdés a „Hon“ hasábjaiban hozzám intéztetett, Kubinyi Ágoston múzeum igazgató úrnak megjelzése pedig, hogy özvegy gróf Batthyány Lajosné ő méltsága a kitűnő szépségű czimlapnak művészi másolatát már elkészitteté és azt szives volt a nemzeti múzeumnak ajándékozni, nem csak magára a vastag mise könyvre de különösen a képre nézve némi felvilágosítást szükségessé tesz, ugyan ez után, a nagy becsű könyvről, már a lemásolt lap „megérthetése végett“ is, némely tájékozó észrevételeimet a művészet s történelem érdekében hazámfiainak figyelmébe ajánlani. Előzményül mondhatom, hogy nem egyszer volt alkalmám Mátyás király emntett ereklyéjét hazánkfiai és leányai kedves társaságában megtekinteni s mindig leginkább urhölgyeink a hon szereti vágyával érdekelték magokat a becsesfiúereklye és a magyar történelem ezen exiliumi ékeért. A honfiúi tisztelet értelmével emlékeokra kik a Hunyadi Mátyás nevére nem ''Jáncsiságból, hanem a régi művészet iránti érdekből, leginkább pedig a haza mult nagysága s az igazságos király vitézsége s tudományok pártfogása emlékén csüggő kegyeletből Brüsselben a budai könyvremeket megtekintették. E kegyeletből lemásoltató gróf Batthiány Lajosné az egyik kép apót a muzeum számára. Mig a martyr nemeslelkű özvegye gyászfájdalmában is a mult idők egy becses emlékének megőrzésére fordítá figyelmét, a nemzet képviselőinek többsége nem tartá hazafias kegyeletnek a nemzeti mártyrok nevének emlékét az ország törvényeiben egy czikkecskével megőrizni. A nagy in folio misekönyvnek első lapjai nem kezdődnek czimlappal“ ; a kép melyről a cs kir. Central Commission a IV dik kötetben szól, nem az első lap, hanem az első kép. A könyv első lapjai a misekönyvekben találtatni szokott kalendáriumot tartalmazzák. És minden lap két nagy B. E. goth betűvel kezdődik. Misekönyvi archaeologához nem értvén nem akarok oly véleményt kockáztatni, hogy tán Budensis Ecclesiára is érthető a két talányos betű. A misekönyvnek első képe, ha nem is a könyvnek egész első fele, úgy látszik, Budán készült. A második képlapról ezt bajos állítani. A könyv második felében találtató két képlapról maga a festő is mondja, hogy Flórenczben készíttetett. Az első kép az Isten egyházának oltárát byzanczi renaissanse stylben ábrázolja. Homlokzatán a magyarországi czímer van, benne a közepén „a Hunyadiak hollója az aranygyűrűvel.“ A kép homlokszegleteiben a királynénak leánykorábani arczképei foglaltatnak. Az egyik alatt e felírás áll „In prima facie virginis ostendet puella facie pulcra.“ A másik kép alatt pedig „Invisibile palpabiture?“ Ezen mellképek felett kis fénykör látszik,gy szenteknek is vétethetnének. De a szenteknek ugyan e könyvben más fénykört adott a festő, s nem függesztett nyakaikba semmi nyakéket. A két női szegletképen nyakláncz caméeval vagy médaillonnal látható. S minthogy a két kép a királyné képéhez hasonlít, alig lehetne másnak tartani. A kép egyik szélén van Mátyás király koszorúzott képe a másik szélén átellenében nejéé, Beatrixé. E képek felett úgy az egyik, mint a másik oldalon féldombormű medaillonokban szinte a király és királyné ábrái tűnnek fel. Mátyás arczképe előtt egy piczike tájkép, talán Visegrád, azontúl pedig a Gellérthegytől kezdve Budavárának s városnak szinte kicsi ábrája látszik a mainál sokkal szélesebb Dunán úszó számtalan hajókkal mintegy taruságot adva a kereskedelemnek akkor virágzó állapotjáról. Valamennyi lapon minden pont után a kezdő nagy betű virágot tartalmaz s a szélek színes s aranyozott arabeszkekkel ékesitvék, Imitt amott egy virágon vagy koronán a gyűrűs holló áll. A vastag könyvet, mely a legnagyobb góth betűs bibliák vastagságával vetekedhetik, nő alig birja felemelni. Többen írhatták és több festő dolgozhatott rajta. Az első képen a művész nevét feljegyezte. Az Actavantes Sándor valószínűn Budán festette. Magát következőleg beírta „Actavantes de Actavantibus de Florentia hoc opus illuminavit 1485.“ A könyv második részében találtató első képen már nem mondatik „de Florentia“ hanem „actum Florentiae 1487. Ez annálfogva két évvel későbben készült mint a két első. Ehhez a festő nevét fel nem jegyezte. Nincs is a magyar czimereken kivül semmi mi hazánkra vonatkoznék. — Angyalok, keresztek, szentek és uj testamentomi jelenetek, egy szóval bibliai de nem magyar históriai ábrák. Azért térjünk vissza az első képlapra, miután a második is akként mint a harmadik és negyedik a magyarországi czimereken kivül művészi becsesei ugyan de nem históriaival bir. A lap közepében ifjú arczokat láthatni. A nők mellei magyar vállba vannak fűzve; a férfiúi ábrák Mátyás arczvonásaihoz hasonlítanak és némileg a nőábrák is. Lehetnek ezek Mátyásnak ifjúkori képei, de lehetnek fia Corvin Jánosé is. Minthogy az egyik ifjú ábrája előtt maga a már korosabb Mátyás király áll, jogosítva vagyunk feltenni, hogy az ifjú ábrája nem Mátyásé, hanem fiáé. Vagy azt kellene-e feltenni, hogy a fiatal pár Mátyás király maga és első neje Podiebrad Katalin ? Ha pedig az ábrát Corvin Jánosénak véljük elismerhetni, akkor születése évét bajos 1470 re tenni, mert akkor a kép elkészülésekor az iiú még csak 15 éves lett volna az ábra pedig már idősebb ifjúra mutat, e mellett az a kérdés támad : ki az ifjú mellett álló hölgy? Corvin János eljegyzése Galeazzo Biancával csak 1487-ben történt, jegyese tehát nem lehetett, minthogy az első kép már 1485 ben és csak a harmadik 1487-ben készült el, a fiatal hölgy pedig az első képen áll, s nem a másodikon sem a harmadikon. A művészileg készült misekönyv több lapján a nagy kezdő goth betűkben is Mátyás és második neje Beatrix mellképe van lefestve. Az arczvonások nagy hűséggel valamennyi ábrán előtüntetnek, s azért Mátyás arczképét igen eltalálnak kell annálfogva is hinnünk, minthogy a mű igen jeles festőre mutat, s különben is Mátyásnak arczélei igen jellemzetesek. Majd valamennyi lap végén gyönyörű arany arabeszkek vannak, s a színek egyátalán megtartották zománczát, s tisztaságát. De a tudatlanság vandál kezei a több lap alján találtató magyarországi czimert, melyben a Hunyadi ház gyttrűs hollója is foglaltatik más czimerekkel beragasztották. Tizennyolcz éve, hogy a könyvet leg-l először megnéztem, akkor egy pár helyen a magyar czimerre ráenyvezett burgundherczegi czimer le volt hámozva úgy, hogy a remekül festett magyar czimert a hollóval igen jól lehetett látni. Azóta valamelyik ostoba őr ismét erősen ráragasztotta a burgundi czimert, úgy hogy kétségessé válik, ha lehetend e még valaha a művészileg készült s ragaszszal beraázolt magyar czimert látni, mert egyik lapon valamely kéz próbálta a burgundi czimert újra lehámozni, de a magyar czimer elő nem tűnt, be van mázolva. Más helyen lefeszítettem magam, de a magyar czimer nem volt többé látható. Ludwigh: Horváth Mihály kisebb történelmi munkái. (Négy nagy kötet- Kiadja Ráth Mór. Ára 1-1 ft 60 kr). I. (y. y.) A mult év könyvkiadványai közt kétségkívül első helyet foglalnak el „Horváth Mihály kisebb történelmi munkái.“ Nem csak azon köztiszteletnél ingva, melyben azok írója részesül, egyrészt magas tehetsége, másrészt nemes hazafiassága folytán , hanem azért is, mert a történettudomány — mint a nagy államélet útmutató mestere — italában mindenütt, de különösen nálunk, a tudományos irodalom legfontosabb részét képezi. A költő, ki végig tekintett az óriási küzdelmeken, melyekből nemzetünk múltja áll, fölsóhajtott : „Isten csodája, hogy még áll hazánk !” A történetíró igen természetesen magyarázza meg e csodát, elénk tárva azon történeti fejlődés