A Hon, 1868. február (6. évfolyam, 26-50. szám)

1868-02-14 / 37. szám

37-ik sz. Péntek, febr. 14. Előfizetési díj: Postán kiü­lve, vagy Budapesten háslmr, hordva 1 hónapra ...... 3 hónapra ... 6 hónapra ..................................... Az Estilappal együtt egy hónapra Az Estila­ppal együtt negyedévre Az Estilappal együtt félévre Az elő­fizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. M.itSrn ranzjaruUk b*ri*ant..Hv. hérilik ktkOISglm. 2 frt 6 frt Szerkesztési iroda: Ferencziek, tere­z­ik szím 1 az emelet. Szerkesztő lakása : Magyarutcza 8-dik szám 2-dik emelet. frt 76 frt 26 kr. kr. 10 frt 60 kr. kr kr. 12 frt — kr. Hatodik évfolyam 1868. Beiktatási I . : 7 hasábos ik­féle. petit sora , 7 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . SO kr. Terjedelmes­ hirdetések többszöri freiklatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vetetnek föl, — .Nyikt-téri 5 hasábos petit sorért 25 kr. Az előfizetési dij a lap kiadó hivatalához küldendő (Berencziek tere 7. sz.■földszint.) E lap szellemi részét illető mindez­ köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. . .h ■ ■■■.­­. . Előfizetés A ION­Y lapjaira. évnegyedre ....................6 ft 25 kr. estilapjával együtt . . . 6 ft — kr. az estilap kttlünküldésével $ ft 90 kr. évnegyedre 1 ft 70 kr, kik a fölapotjia évnegyedre — A HON ESTILAPJAI?„ egyedre — ' 75 kr. IGAZMONDÓ nos egész évre fál évre évnegyedre egész évre félévre évnegyedre 4 ft. 2 ft 1 ft. 1 ft — kr. 3 ft — kr. 1 ft 50 kr. Kiadóhivatal : Pest, Ferencziek terén 7. sz. földszint. POLITIKAI ES KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. Innen« PEST, FEBRUÁR 13. Brüssel, febr. 8. Nemcsak a boldogságos Ausztriában van concordatumi kérdés, volna olyan Belgiumban is, ha per nélkül nem tudnák nyitját megtalálni. Itt nem küldenek sem Crivellit Rómába, sem érseket nem un­szolnak, hogy menjen oda a gesztenyét a tűzből kikaparni, előre tudva, hogy az ki nem kaparható. De szeretik Bécsben a hosszú pert, qui habet tempus, habet vi­tám ; a népek hamar bele­fáradnak s egy kedvezőtlen pillanatban egyszerre csak észreveszik, hogy azon a ponton állnak a honnan kiindultak, s hogy a per csak arra való, hogy a perlekedésnek vége ne legyen. Azért Magyarország igen bölcsen cselekszik, hogy a concordatumot létező­nek sem tekinti. Bajlódjanak vele azok a kik megcsinálták. A franczia consulatus idejében a con­cordatumot a világbéke jelvényének hir­dették. A katholika vallás ugyan ismét államvallássá lett, de a concordatum ma­ga bebizonyította, hogy nem a concordia eredménye, sem nem annak kifejezése. Minthogy Belgium akkor a franczia terü­letnek része volt, a concordatum és ennek folytán kibocsátott consuli rendeletek Belgiumban is kötelező erővel bírtak s vannak, kik azokat mai napig is kötelező törvényerővel bíróknak tekintik, mig má­sok azokat az alkotmány által érvényte­­lenítetteknek hirdetik, vagyis legalább annyiban nem kötelezőknek, a­mennyi­ben az alkotmánynyal összeütköznek. A consulatus idejebeli concordatum és annak nyomán kiadott rendeletek az egy­ház méltóságait s szolgáit államhivatal­noki minőséggel felruházták. Az állam­vallás állami egyházat s egyházszolgákat s hivatalnokokat feltételezett. A belgiumi alkotmány egészen ellenkező elvet állított fel, kimondta az újkori elvet, az egyház elválasztását az államtól, vagyis: „sza­bad egyház szabad államban“, de ezen elvet oly következetességgel keresztül nem vitte, mint Amerika, s azért az egy­házi kérdések elég gyakoriak. Mondják is, hogy a klerikalismus és liberalismus szükséges eseménye a belgiumi pártok­nak. Egyébiránt tény, hogy a kamarai vitatkozásoknak csak ily pártbeli s egy­ház politikai kérdések képesek érdeket kölcsönözni. Néhány hete, hogy az ország prímása Stercks érsek s bíbornok meghalt. A mă­lini (m­ed­ern városi) tanács rendelete sze­rint az érseket mint más egyszerű halan­dót azon sorban kellett volna temetni, mint a halál kaszája érte. Az érsekek a főtemplom kriptájába szoktak örök nyugalomra tétet­ni, de minthogy az érsek nem tudhatta ha, nem fogna-e az megakadályoztatni, vég­rendeletében meghagyta, hogy ha oda nem temettetnék, hol érsek elődei nyugosznak, születése helyének temetőjébe kíván elta­­karittatni. A vicarius nem gondolván sem a törvénynyel, mely a templombani te­metést megtiltja, sem a városi rendőrségi szabályokkal, a bibornokot a templom alatti kriptába temettette. A hatóság meg nem akadályozta, de a főügyvéd az illető királyi ügyvéd helyettesnek azonnal ki­adta a rendeletet az érsek-helyettesnek beperelésére és a per meg is indíttatott. Ez tehát a törvényszékek dolga. De most más a vita­kérdés. A vitakérdés az uj érsek beigtatása miatt támadt, s interpelláló tárgya lesz. Abban az órában, melyben Stercks bibor­nok meghalt, Rómából telegrammot küld­tek, melyben Déchamps redemtorista szer­zetesből lett namuri püspöknek érsekké kineveztetését hirdették, mert azon elvnél fogva, hogy az államnak nincs sem egy­háza sem vallása,az állam egyházi ügyekbe nem avatkozik, azért a pápa nem késett azonnal uj érseket kinevezni. A concor­datum következtében kelt consuli rende­let meghatározta a hivatalos beigtatás szertartásait. Az új érsek magát a concor­datum szerint készült törvényhez alkal­mazván, minden hatóságoknak bejelen­tette hivatalos bevonulásának és érseki beigtatásának napját, magától értetik, hogy azon alkalommal meghívta őket az érseki beigtatás díszebédjére is. Még itt meg kell jegyezni, hogy a kormány az előbbi érseknek beigtatási költségeit megfizette. A meghívott városi tanács s község az érseki beigtatásra azt határozta, hogy neki nincs semmi dolga sem concordatummal, sem a XII-dik évi 24-dik messidori decre­­tummal, s az érseki installatióval, s annál­­fogva benne semmi hivatalos részt nem vesz. E régi rendeletek s szokások az al­kotmánynyal ellenkeznek ; a vallási fele­kezetek az egyenjogúság elvénél fogva mást nem igényelhetnek, mint hogy ün­nepeiknek megülésében s szertartásaik­nak megtartásában ne háborittassanak, következőleg a hatóságoknak bármi hit­­felekezetek isteni tiszteletében, ünnepei­ben, szertartásaiban való részvevésre nincs okuk, sőt az alkotmány, mely a concor­­datumra alapított rendeleteket megszün­tette, az államnak a bárminemű vallásfe­lekezetek papjainak beigtatásában v­aló részvétet megtiltja. Hasonló határozatot hozott a nemzeti őrség, a törvényszék, s a megye is. De a beigtatás napján a hadügyminiszter kiren­deltette a katonaságot, a király magát képviseltette s részt vett a megyei kor­mányzó. A bejelentett interpellate a katonai szervezést illető törvényjavaslat feletti viták befejezése után lesz napi­renden, de már­is a minisztérium oda nyilatkozott, hogy a katonaságot azért rendelteti, mert 1830 óta mindig volt ily beigtatási ün­nepélyre kirendelve, a nélkül, hogy a ha­tóságok vagy a kamarák kifogást vagy észrevételt tettek volna, a minisztérium pedig a szokástól eltérni nem akart, ne­hogy ily eltérés az uj érsek elleni szemé­lyeskedésnek vézessék. Alig foglalta el az új érsek prímási szé­két, már­is híveinek jelentette, hogy a fla­mand lakosság érdekében a pápától egy érseki flamand vicarius kineveztetését fogja kérni. De az a kérdés, ki fogja fizet­ni? Papi javak nincsenek. Magának az érseknek is csak 21 ezer frank fizetése van, egy püspöknek 14,700, egy érseki vicariusnak 10,800 , egy kanonoknak csak 2000 frank s az utóbbinak pedig la­kás nélkül. — Miből világos, hogy sem az érsek, sem egyátalában a klérus egy uj vicarius fizetéséhez nem concurrálhat. — Az ország pedig a concordatumot, va­lamint az abból folyólag keletkezett con­suli rendeleteket az alkotmány által el­­törölteknek tekintvén, nehezen fog reá állni , hogy uj vicariusi állomásokkal vallásügyi budgetjét terhelni engedje. Midőn a papi javakat eladták, azt sza­badelvű intézkedésnek vették s tagadhat­­lan hogy nemzetgazdászati tekintetben az is, de a jószágokkal a pénz is elment s most a kultusz terhei az adózók vállaira nehezülnek. — S noha egy első osztályú plébános fizetése csak 2,047 frank, egy másodosztályúé 1365 frank és egy vica­­riusé épen csak 210 frank, a budget még­is évenként közel 4 millióval terheltetik papfizetések czíme alatt. Ez intésül szol­gálhat, hogy Magyarország papi javai fel ne áldoztassanak a közös adóssági és közösügyi osztrák politikának , hanem foglalkozzék a sokára el nem halasztható kérdéssel mind az országgyűlés, mind ma­ga a főpapság, miszer­int a kor elhaladá­sához képest az egyházi javak az egy­háznak s az országnak javára fordittassa­­nak s biztosíttassanak is. — Az ókor nem talált az alapítványoknak másban biztonsá­got, mint a földben, mig az újkornak a biztonságnak más alapjai is vannak, jelesül a vasúti kölcsönre adott vasúti s csator­nái hypotheka. Folytatni kell ezen elv alkalmazását, s az alapítványi, valamint az ország közgazdászati s financziai érde­keknek meg lesz felelve.— Nincs ország, melyben a papság javai elárverezése ellen nem küzdött, de e küzdelem az államok­nak épen oly kevéssé vált hasznára mint a papságnak. — Az árnak késő gátat vet­ni, mikor már rohanólag előtör, legyen az a közös adósság vagy assignaták, feke­te bankók vagy a közösügyi államjegyek képében. Nincs veszteni való időnk. Lúd­vigk­­lés elé terjesztetni s minő elvekre leend az fektetve ? Ezt elkerüslhetlen tudni kellene a de­­legatiónak, mielőtt az eléje tett költségvetés megszavazásához fogna. A bécsi kormány szün­telen azzal hitegeti a delegatiót, hogy a je­lenlegi év kivételes, hogy csak szavazza meg a birodalmi minisztérium által kivetett összeget, a honvédelmi rendszer iránti törvényjavaslat úgyis nem­sokára elkészülvén a törvényhozások elé fog terjesztetni. A magyar delegáció Andrássy Gyulától akarta hallani, mennyi a valóság a fennebbi szavakban, valamint azt is, mily alapelven fog e törvényja­vaslat elkészíttetni. Andrássy azonban nem bírt megfelelni a hozzá intézett kérdésre. Kijelenté ugyan, — s ez ígéretnek szép — hogy még ezen ülésszak alatt előterjesztetik az említett törvény­­javaslat, de az elveket illetőleg semmi felvilágo­sítást nem tudott adni. Nincs tehát e felette fon­tos tárgyban megállapított elve a magyar hon­védelmi miniszternek, vagy ha van is, az nem tekintethetnék irányadónak a törvényjavaslat elkészítésénél ? Hogy terjesztetik hát elő ez ülésszak alatt a törvényjavaslat, ha az alapelvvel sincsenek még tisztában a kormány férfiak. Hát az a tábornoki bizottmány, mely a birodalmi hadügyminiszter­nél már hetek óta tanácskozik a honvédelem szervezése felett, minden alapelv nélkül tanács­kozik-e ? Vagy a magyar honvédelmi miniszternek be sem szabad menni oda, hol a honvédelem szer­vezéséről az osztrák tábornok urak tanácskoz­nak ? Mint lehetne máskép, hogy a magyar mi­niszterelnök, ki egyszersmind honvédelmi mi­niszter, ne ismerné ma már az elveket, a­melyek alapján az elkészítendő törvényjavaslatnak még ez ülésszak alatt elő kell terjesztetni ? A hírlapokból tudjuk mi is, hogy a hadügy­miniszternél összeült hét osztrák tábornok a hadsereg szervezése felett tanácskozni, erre néz­ve nem szorultunk Andrássy felvilágosítására, de azt akarnók tőle tudni, mily elvekre fektetik a tábornok urak a czélba vett szervezést. Volt elég alkalmunk az osztrák tábornokok elveivel megismerkedni s van még ma is, azért egy csepp hitünk és bizodalmunk sincs, hogy a szóban levő tábornoki bizottmány oly elvekre volna hajlandó a honvédelem szervezését fek­tetni, mely Magyarország önállóságával és füg­getlenségével csak legtávolabbról is összeegyez­tethető lenne. Vagy gondolható e az, hogy ama tábornokok, kik ma is az „egységes“ osztrák hadsereget emlegetik a birodalom egyedüli ga­­rantiájául, oly törvényjavaslatot készítsenek, melyet a magyar nemzet elfogadhat ? Vannak ugyan emberek, kik az 1867-iki ki­egyezkedés örömére míg az önálló magyar had­seregről is szívesen lemondanak, így a „P.Napló“ bécsi (r.) levelezője, már is figyelmünkbe ajánl­ja az absolutisticus törekvésű Albrecht főher­­czegnek „Wie soll Oesterreichs Heer organisat sein“ czimű röpiratát.E röpiratról alkalmilag már szólottunk ; tartalma az, hogy a hadsereg csak az „egységes szervezés“ alapján tartható fenn s hogy az országgyűléstől elveendő az ujoncz megajánlási jog. Ez a röpirat tartalmának lé­nyege s e röpiratból azt mondja a „P. Napló“, hogy irányunkban a legjobb indulattal van s még sürgetőleg ajánlja azon férfiak figyelmébe kik netalán befolyással bírnak a hadsereg-szer­vezés megállapításánál. Midőn tehát már a deák párt közlönye is az „egységes szervezést“ ajánlja, nagyon kivánnók tudni, mily elveket követ a bécsi tábornoki bi­zottság. A kormányférfiak biztatgatásaira nem sokat adunk mai alapság. Látjuk, hova jut, aki a kor­mány biztatgatásaiban bízik, így történt, midi­g a delegációk Bécsbe mentek. Alig hogy megtá­madtuk a birodalmi minisztérium által előterjesz­tett roppant nagy költségvetést, éktelen lármát csaptak a kormány­párti lapok, gyanúsítással vá­doltak, hogy a delegatió hazafias szándékát két­ségbe vonják. A delegatió meg bírja védeni az ország érdekeit, — kiáltották elénk is — hatal­mában áll visszavetni a kormány előterjesztvé­­nyét és semmiképen sem egyezik oly összeg megszavazásába, melyre nincs szüksége az or­szágnak, s melyet csupán a bécsi udvarnak régi eszméjéhez való ragaszkodása ró a szegény adósé népre. M­ost már látjuk, hogy birja a delegatió az ország érdekeit megvédeni. Nemcsak hogy nem képes — előleges beleegyezés nélkül — a biro­dalmi minisztérium által kivetett összegből egy fillért sem lehúzni, de még az 1867-diki törvé­nyek világos pontjainak, sem bir a bécsi kor­mánynyal szemben érvényt szerezni. Nem is említjük, a bécsi lapok előtt gúny tárgyává vált interpellate eredményét, hogy a törvény határozata ellenére a közös minisztérium magát széltében hosszában birodalmi minisz­ternek ne­vezi s ezáltal az ország függetlenségét, önálló­ságát még névleg is végkép megsemmisíteni iparkodik, ott van az 1867-ik törvény egy má­sik pontja, mely világosan rendeli, hogy a dele­gatió kebelében egyedül magyar nyelven foly­hatnak a tanácskozások. S ime mi történik. A birodalmi miniszter a szentesített törvény vilá­gos határozata ellenére német beszédet tart a magyar delegatió előtt, s a magyar delegatió annyira elfelejti jogait, hogy e törvénysértést nyájaskodással veszi s felel neki vissza németül. Ez eljárást először megkísértette a német minisz­ter 7 tagból álló bizottság előtt s miután látta, hogy eljárását csak leereszkedésnek veszi a de­legátió, másodszor megkísértette 30 tagból álló bizottság előtt s mai napig már két vagy tán több ülése volt a magyar delegatiónak, melyben németül folytak a discussiók. Mire való volt tehát az a hét magyar szó, melylyel Becke beköszöntött a magyar delega­tió elé, ha most minden czeremonia nélkül né­met nyelven tarthatja dictioit. Azzal a hét ma­gyar szóval akarták — vagy el is vakították a delegatiót s a delegatió most vakítja a nemze­tet. Sajnos, hogy igy van. Mig e kiegyezkedési alapon állunk, nem mehetünk egy lépést sem előre,­­ anélkül hogy minden lépten, nyomon újabb és újabb jogokat ne kellene feláldoznunk.­­ Az alsóház febr. 13-án tartott ülésében Roter azt javasolja hogy a kormány egy, az összes biro­dalomra szóló egységes távirati díj behozatalára felszólítassék. Az igazságügyminiszter felel az annak idejében Ljibussa által tett interpelláció­­ra, statistikailag kimutatván a tartománynyelv h­aladását a dalmát hivatalnokoknál és azt t­udja, hogy ez nem akadály arra, hogy Dal­­mi­riában esküdtszékeket fel ne állítsanak. Pet­­rinos ajánlata az ügyrend megvizsgáltatás alá vétele végett , az alkotmánybizottságnak át­adatott. — A győztesfegyverekről írja a „Wien. Abend post“ nem­régiben azon tudósítást hoz­tak, hogy sikerült azon majdnem mindenütt s igy nálunk is felmerült nehézségeket leküzdeni, melyek a hadsereg régi fegyvereinek hátultöl­tőkké alakításánál jártak, s hogy az átalakított fegyverek száma gyorsan szaporodik. Azóta ezen ügy még kedvezőbb stádiumba lépett, mert az átalakított puskák száma napról napra nö­vekszik, úgy, hogy egy hónap alatt 50,000 da­rabra megy. S ezért bizton lehet remélni, hogy a mintegy 600,000 menő átalakításra szánt fegyverek ez év végéig elkészülnek. Ezenkívül a Werndl-féle mintára készítendő új gyüttásfegy­­verek is tekintélyes számot tesznek ki. Az átala­kított fegyverek a különböző hadtestek között már kiosztottak, s hogy mennyire használhatók, azt közölni fogjuk. A magyar delegáció albizottságá­nak egyik utóbbi ülésén Andrássy Gyula inter­­pelláltatott, hogy a honvédelmi rendszert illető törvényjavaslat mikor fog a magyar országgyű A honvéd segélyző alap kiosztása. A belügyminisztériumtól tegnap, f. h. 12-én délután egy rendelet érkezett a polgármesterhez a honvéd segélyző alap kiosztásának ügyében. Megjegyezve, hogy a 11—­18 §§. az eredetiben is hiányzanak, közöljük e fontos rendeletet : I. A segélyrendők quatificatiója. 1. A segélyben részesítendő mindazon kere­setképtelen, nyomorék, vagy a m. é. jun. 10-én, mint a honvédsegélyzö alap ügyében kiadott leg­felsőbb rendelet keltének napján már 60 évessé lett egykori honvéd, ki e mellett szegénységét is be tudja bizonyítani. 2. Segélyre igényt tarthat minden egykori honvéd fő- és alorvos, hadbíró, élelmezési és számkezelési hivatalnok stb. ki a honvédelem napjaiban valamely hadtestnél szolgált, ha bebi­zonyítja, hogy a csatatéren keresetképtelenné vált és szegény. 3. Azon egykori honvédek, kik valamely nyil­vános alapból állandó segélyt húznak, a hon­­véd-segélyző alapból nem segélyeztethetnek. 4. Segélyezendők az elhunyt honvédeknek sze­gényen hátrahagyott özvegyei, ha 1867 jun. 10- éig özvegységben maradtak. 5. Honvédek özvegyeinek csak azok tekinten­dők, kik a honvédelmi harcz bevégezte előtt, vagyis bezárólag 1849 oct. 4-éig mentek férjhez. Későbbi házasságokból hátramaradt özvegyek nem tarthatnak igényt segélyezésre. 6. Segélyezendők a honvédeknek szegény ár­vái, kik testi vagy lelki baj miatt nem képesek önmagukat táplálni, vagy kik koruknál fogva nem gondoskodhatnak magukról, és pedig a fi­nomít árvák közül, kik a m. é. jun. 10 éig még 20 ik, a nőneműek közöl, kik még 24-ik évöket el nem élték. 7. Honvéd árváknak azonban csak azok te­kinthetők, kik még a honvédelmi harez befe­jezte, vagyis 1849 oct. 4-e előtt kötött házas­ságban születtek, és kiknek 1867 jun. 10 én már sem atyjuk, sem anyjuk nem élt, va­gy kik­nek anyjuk akkor már újra férjhez ment. II. Az igények érvényesítésére. 8. Habár a „Budapesti Közlöny­“ben közzé tett 1867. jun. 10-iki legf. kézirat és a honvéd­segélyző bizottmány létre jöttét jelentő 1867.nov. 25-iki hirdetés folytán részint a minisztérium­hoz, részint közvetlenül a bizottmányhoz annyi segélyezést kérő folyamodvány érkezett, hogy ezek és a joghatóságok által benyújtott összeírá­sok által már­is minden igény be van jelentve, mégis , hogy mindazoktól kiknek netalán az említett hirdetések elkerülték figyelmüket, ne vonassék el az alkalom és eszköz igényeik ér­vényesítésére, és hogy a hatóság által eszköz­­lött összeírások a fentebbi szabályok szerint ki­egészíttethessenek, f. k. 28-a tűzetik a segélye­zési igények bejelentési véghatáridejéül azon jegyzéssel, hogy ezen határidő­kotán érkező fo­lyamodványok vagy jelentések többé figyelembe nem vétetnek. A joghatóságok pedig, melyeknek a hiányos összeírások haladéktalanul visszakül­dendők azokat kellőleg kijavítva az érintett ha­táridőig feltétlenül beküldeni tartoznak. 9. Mily bizonyítékkal és bizonyítványokkal kell az igényre jogosultságot tartó körülménye­ket kibizonyítani, ezt minden egyes esetben a bi­zottság határozza meg. E részben csupán az je­gyeztetik meg, hogy a­mennyiben a hatóságok jelentései a folyamodók qualificatióinak megíté­lésére nem nyújtanának kellő támpontokat ezen­nel jóváhagyatik, hogy ui. évi decemb. 27-én 234. sz. a. kelt jelentésben előterjesztett és ide vissz csatolt bizottsági javaslatban foglalt bizo­nyítás­módok haszáltassanak, t­ogy t. i. az igény támogatására szolgáló körülmények a hatósá­gokat ihenticus bizonyítványaival igazolandók,és hogy továbbá, azon egykori honvédek jogosultsága, kik már 1848—49-ben r­okantságuk m­att nyug­díj­éveket kaptak, ha ezt be tudják bizonyítani, teljesen igazoltnak tekintendő. 10. A kérvény­ek mellékleteikkel együtt, va­lamint a honvéd segélyügyre vonatkozó egyéb okmányok is, bélyeg- és illetékmentesek. IV. Az utalványozásokról. 19. Hogy az egyszer megállapított segély­ösz­­szegek a pénztári utalványozások által halasz­tást ne szenvedjenek, és hogy azonkívül az ille­tők a fővárosba jövetel fáradalmaitól megkímél­tessenek, elhatároztatott, hogy a kiosztás a ható­ságok útján fog eszközöltetni. 20. E részben a bizottság intézkedni fog, hogy az igazolt kérvények és bejelentések hatóságon­ként összegyűjtessenek, és hogy — mihelyt egy törvényhatóságban a segélyt kérők száma bizo­nyos magasságot elért —­ egy sommás utalvá­nyozási iv fog azok részére kiállíttatni, mely­ben rovatonként fognak kitétetni a segélyrendők nevei és az illetőknek adandó összegek. Ez iv, mely a bizottság elnöke által lesz aláírva, a főis­pánnak, polgármesternek, főkapitánynak, főki­­rálybirónak fog megküldetni azon megjegyzés­sel, hogy az abban kitett összegeket mihelyt a minisztérium által a bizottságnak utalványoztat­­ni fog — az illetők közt hatóságilag kioszsza és a nyugtákat beküldje. Ez utalványozási ív má­solata egyidejűleg be fog küldetni a pénzügymi­nisztériumnak, hogy az utalványozásokat esz­közölje. 21. Ugyanez eljárás lesz követendő a segély­­rendőknek adandó előlegezéseket illetőleg, me­lyek szintén a törvényhatóságok utján, és utal­ványozási ivek által fognak az illetők közt ki­osztatni. 22. Habár a m­. évi nov. 27-ki 1802. sz. rende­let a bizottságnak megengedi, hogy az utalvá­nyozások ügyében és hasonló esetekben egyene­sen a pénzügyminisztériummal közlekedjék, mindazáltal tekintve, hogy a felebb említett 1. 1. rendelet folytán a segélyalap véglegesen, és­pedig a hatóságok segélyével lesz kiosztandó, és ennélfogva a pénztári ügyletek száma nem lesz többé oly nagy, mint a régebb tervezett évi já­radéki módozatnál lett volna, a bizottság az említett intézkedés megváltoztatásával egyszer­smind arról is értesíttetik , hogy a honvéd segély­alappal foglalkozó hivatal, miután az csak a belügyminisztérium egyik külön osztályá­nak tekintendő, a jövőre nézve köteles minden­nemű intézkedéseit a bülügyminisztérium nevé­ben megtenni, és a fennálló hivatali szabályok szerint eljárni, azon hozzáadással, hogy vala­hányszor fontosab­b intézkedésekről lesz szó, az az ügyirat felülvizsgálatát a belügym­­iszter, a többi esetekben pedig, a belügyminiszter nevé­ben a honvédsegély alappal foglalkozó hivatal elnöke teljesítendi ; végül a bizottság határoza­tai, valamint a bizottság ülésekben tárgyalt ügyek iránti intézkedések, nevezetesen pedig az utalványozások­­..........által adandók ki. Eredeti külföldi levelezés, Paris, jan. 10. (87.) A szabadelvű lapok nincsenek megeléged­ve a javító eljárással, melyet az új törvény a saj­tóvétségeknél behoz. A „Siècle“ azon nézetben van, hogy nem szabad eltitkolni, hogy az eljárást, az administratív önkény helyébe téve, alig nevezhető haladásnak. Eddig a kormány a belügyminiszté­rium útján büntette meg a hírlapokat, most pedig az államügyész és a javító bíró által fogja meg­­büntettetni. 1852 óta politikai vétség esetében egyetlen egyszer sem mutatott föl a bevádlott hírlap, ugyanez fog történni az új sajtótörvény életbe lépte után. A „Siecle“ csupán abban talál vigasztalást, hogy a kormány is rövid idő alatt be fogja látni e rendszer hibás voltát. A „Journé des Débats“ pedig arra utal, hogy a törvény szövegé­nek homályossága zárt kaput nyit a bírói önkény­nek. Mikép lehessen aztán kívánni, hogy a bíróság által a törvény tiszteletben tartassék ? Az , Union“ pedig szakférfiak, tudósok és journalistákból álló sugyt hoz javaslatba. Ha vannak külön kereske­delmi és katonai törvényszékek, miért nem lehet sajtóbíróságokat is képzelni ? Mondják, hogy a kamarában Martel úr módosít­­ványának kilátása van az elfogadásra, e módosít­­vány javasolja, hogy az eddigi javító eljárás he­lyett egy külön bíróság állíttassák föl, mely éven­­ként a felebbviteli törvényszékek tagjai közül sors­húzás útján — számra nézve­­ — alkottatnék. E rendszer, mely az eddigi fölött kétségtelenül némi előnyt érdemel, mint mondják, bírja a középpárt, a baloldal támogatását, azonfelül számíthat több szavazatra a többségből is, úgy hogy elfoga­dása valószínű. E szerint a 10 czikk visszaküldet­­nék a bizottsághoz. A hírlapbélyeg tárgyában is a sajtóbizottság igen liberálisnak mutatja magát. Azt határozta, hogy a bélyeg a párisi lapoknál 3 centimera, a vidéki lapoknál pedig 1 centimera leszállíttassék. Ellenben a nem politikai tartalmú lapok, melyek eddig bélyegadót nem fizettek, 2 centimeot fognak fizetni. A kormány nem szívesen hajlik e változtatásra, azaz hogy azzal csak ki fog békélni, hogy a m­a politikai tartalmú lapok is bélyeget fizessenek, de a politikai lapoknál a bé­lyegadót leszállítani, ez sokkal több, mint a­men­nyit a mostani kormánytól kívánni lehet. Hazai belügyek. A Hirschman-per Érdekes adalékul, hazánk igazság­s­z­o­l­gál­t­a­t­á­s­a k­ö­z­e­l­e­b­b­i történe­téhez. Most midőn törvényhozásunk végre eleget tett a közvélemény azon követelésének, hogy izraelita hazánkfiait velünk egyenlő jogkör birtokába jut­tatta, nem lesz érdektelen egy „szegény zsidó“ történetét közre juttatnunk, kinek esete a legér­dekesebb regényszöveget képezhetné, melynek hátteréül hazánk közelebbi éveinek törvényke­zési eljárásai igen változatos képekül szolgálhat­nának , ha nem lenne az­­egész már most is egy szomorú és elszomorító életregény és a legszigo­rúbb valóság. Kraszna megyében Szilágy Somlyón lakott báró J. L. egy vagyonosnak ismert, az élet­delén túl lé­vő férfiú, özvegy állapotban ugyan, de több év óta igen szoros viszonyban együttélve G. E. asszony­nyal, ki a bárónak még életben, de tébolyodottan élő fi­­a s egyetlen leányán kivütt, egyedül számít­hatott a „pénzes embernek“ hitt örökségére. Utóbbi időkben azonban a báró­ úgy látszik reá­unt eddigi viszonyára, miután egy szegény fiatal leányra S . . . , kisasszonyra vetette szemét, ki

Next