A Hon, 1869. augusztus (7. évfolyam, 175-199. szám)
1869-08-10 / 182. szám
182. szám. VII. évfolyam. Reggeli kiadás Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési dij: Pilat/m kiadve, vagy budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. 3 hónapra . • . . » . . 6 „ 6 hónapra «... . 12 „ Az esti kiadás különküldéseért felülfizetés havonkint..........................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP, Pest,869. Kedd, augusztus !() Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási dij: 7 hasábos ilyféle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden be gtatisért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . .25 kr. sor- Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden költemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. Előfizetési felhívás a következő lapokra : HON Az esti kiadás posta küldéséért felülfizetés l Fr. Lloyd V. évre 1 / n évre 1 hóraft kr tt kr ft hr 1? —« — S — » küiíhi . 1 80— eo — 30 Buda* pesten 10 —5 1 70 póstÁn 11 —6 50 l »0 S .. r 1 _1 50 — --i —1 _ — 40 Ae előfizetési dij az. illető lap ceimo alatt Pestre az (,AliFnafccmu kiadóhivatalába (Barátok nere 7-dik szám) idézendők. wmsowammmtmmm&mmm ir^acmm PEST, AUGUSZTUS 9. Ghyczy és a „P. Napló“ pénzügyére. I. Pest, aug. 9. (r.) A „Pesti Napló“ sokszor szokta hangoztatni függetlenségét és jobboldali, nem kormánypártiságát. Mi úgy tudjuk, hogy egy független lapban jegy és név nélkül, csak a szerkesztő tollából szoktak czikkek megjelenni vagy legalább ezzel tökéletesen egyértelműben veendő közlemények. A „Pesti Naplódban tegnap jelent meg egy czikk, név és jegy nélkül, melyben valaki még „személyét“ is védi, azon megtámadások ellen, melyeket Ghyczy intézett egy czikkíró ellen „ki vagy a pénzügyi minisztérium hivatalnoki személyzetéhez tartozik, vagy azzal közeli összeköttetésben áll.“ Ez utóbbi passus Ghyczy czikkéből van kiírva, azért, hogy azon egyén caracteristicumát el ne felejtse az olvasó, ki a „Napló“ban jegy és név nélkül szokott írni és ki e személyleírást második czikkében is, hallgatag, helybenhagyd. Adat a „Napló“ függetlenségéhez. Miután a személyleirással meglennénk, bocsátkozzunk a tárgyba magába. Ghyczy Kálmán alapos czikkében bebizonyitá, hogy Lónyay miniszter azon dicsekvése, miszerint deficit ez évben nem lesz, csak azért bír alappal, mert a budged előirányzatban a jövedelem aránytalanul kisebbre volt téve, mint ahogy azt a múlt évhez hasonlítva pénzügyi számítás szerint ez évben várni lehete, és azért, mert adóhátralék, közös ügyi activa és jószágeladásból sok oly jövedelem volt, mely az előirányzatban, mint ilyen, nem fordul elő, és így a deficit fedezésére nagyon alkalmas. Mit akart Ghyczy elérni ? Azt, hogy megakadályozza Lónyay miniszter azon veszélyes játékát, mely az egész kormány működésével megegyezőleg oda irányul, hogy az ország előtt a kiegyezés eredményeiben mentél kápráztatóbban tüntettessék fel, és amaz örök törvény meghazudtolására, hogy nemzetgazdasági jóllét csak politikai függetlenséggel lehetséges; hitessék el a nemzettel, hogy a jogfeladás által kivívott alap is képes legalább anyagi felvirágzást biztosítani. Ama híres dicsbeszéd tendentiája ez vola. Ghyczy a kérlelhetlen számokkal állott elő, és kimutatá, hogy a bevételek mesterséges kevesebb feltüntetése adóhátralék, jószágeladásból 16,335,800 frt a bevételi előirányzatba fel nem vett, bevétele volt a pénzügyminiszternek, amely részben mesterséges, részben rendkívüli forrásoknak lesz köszönhető — ha ugyan még így is lehetséges — a deficit hiánya. Óvás volt ez a nemzet előtt. Figyelmeztetés arra, hogy mit várhatunk egy oly rendszertől, mely csak ily segélyforrások által éri el azt, hogy az irtóztató terv daczára nem lesz deficit és állami bukás. A „Pesti Napló“ fennebb jellemzett egyénisége megtámadja ezt, s azt mondja, hogy mit beszél G. budgets deficitről, mikor csak pénztári deficit létezik. A kettő között a különbség — mondja Kis Péter, vagy Nagy Pál vagy hogy nevezzük a„Napló“ pénzügyérét — ami a festett ház és köböl épített ház között van. Hasonlatát elfogadjuk, Lónyay az építész,átadattak neki az ország pénzforrásai — az építési anyagok — hogy készítsen ebből egy tervet. Ő a tervbe sok anyagot nem vett számításba, s a tervet jóval kisebbre tette, mint amekkorát az anyag követelt, csak azért, mert tudta, hogy az alap mire épít (a közös ügy) oly lész, oly költséges, hogy soha házat nem építtene cliense, ha tisztán kimutatná, hogy mily költséges válalatba akarja sodorni. De egy kis tervet csinál, felmutatja, hogy kevés a bevétel, de tökéletesen elég. Na ha elég, hát Isten neki, csak építsen.S végre a ház felépül, de nem csak a kimutatott segélyforrásokból, hanem a ki nem mutatottból is, melyek ha nem léteztek volna, a ház hiányos (deficit) lett volna. De Kis Péter uram megmarad állítása mellett, szerinte a budget arra való, hogy a kormány a megszavazott költségnél többet ki ne adhasson, ezt meg lehet eleve határozni, de a bevételeket nem is azután : „Mivel pedig a deficitnek vagy feleslegnek egyik fő tényezőjét a bevételek képezik : deficit vagy feleslegről a zárszámadás végéig komolyan szólni nem lehet. Ha az államháztartás olyan volat, mint egy gép, p. o. egy jó óra, melynek se elébb, se hátrább járni nem szabad, s így az volna a miniszter feladata, hogy annál mi megszavaztatott, egy fillérrel se merészeljen többet bevenni, és az engedélyezettnél kevesebbet kiadni, akkor volna a Gr. ur költségvetési deficitjének támaszpontja , de ugy ahogy a dolgok a világon most állnak, nincs értelme.“ Általában G. úrnak költségvetési deficitjét azért gondolom tarthatlannak, mert a költségvetés nem tiltja azt, hogy több ne jöjjön be, mint előiratott, s ha csakugyan a pénzügyminiszter úr nézete szerint annyi folyt be, mennyi a megszavazott kiadásokat fedezi, akkor deficitről nem lehet szólni. Ez mégis sok. Ezt alkotmányos országban egy független lap állítja! Vegyük e badarságot rendre. Ha már a budget két fele közül valamelyiket biztosabban lehet eleve meghatározni, az bizonnyára a bevétel. Mert itt nem fordul elő bábom — ha csak nem polgárháború, erre pedig csak nem számít talán Lónyai úr — a jövedelmi emelkedésnek statistikai aránya van és a rendkívüli bevételekről eleve rendelkezik az állam, mindez a kiadásban ellenkezőleg áll. Azonban egész biztosságról egyikben sincs szó, de megközelítő pontosságnak mindkettőben kell lenni,mert ez az alkotmányosság egyetlen garanciája. Még szebben vagyunk Kis úr másik tételével, Ghyczy előirányzati deficitjét tartja azért „tarthatatlannak“ mert a pénzügyminiszter nem tilthatja meg, hogy „több ne jöjjön be, mint előiratott.“ Nem is arról van szó, valamint arról se, hogy ha „befoly annyi, mennyi a megszavazott deficitet fedezi,akkor deficitről nem lehet szólni.“ Hisz Ghyczy egész czikke épen arról szólt, hogy kevesebb íratott elő, mégpedig szándékosságot eláruló aránytalanságban, mint amennyi bejött, s ebből magyarázza ki, hogy nem fitt, hanem lesz — deficit. De mégis elismeri, hogy akkor van G. költségvetési deficitjének támaszpontja ha „az volna a miniszter feladata, hogy annál mi megszavaztatott, egy fillérrel se merészeljen többet bevenni és az engedélyezetnél kevesebbet kiadni.“ A kérdés csak az, hogy alkotmányos országban vagyunk-e vagy nem? Ha alkotmányos országban vagyunk, akkor a miniszter kötelessége szóról szóra az : neki sem bevenni, sem kiadni többet egy fillérrel se szabad, mint a mi megszavaztatott, és meg kelll szavaztatnia mindazt, amit bevehet, s mert Lónyay kevesebb kiadást szavaztatott meg, mint amennyi bevételre számíthatott, ezért alkotmányellenesen járt el. Különben, mint látjuk, hivatalnoka se tanúsít több alkotmányos érzületet, mert nem akarja, hogy a miniszter csak annyit vegyen be, amennyi megszavaztatott. Tehát vegyen tetszése szerint többet vagy kevesebbet. Lónyay az alkotmányellenességet csak gyakorólja, hivatalnoka már dogmává teszi. És a „Napló“ hirdeti.Szép alkotmányos szent háromság! A legkevésbé tudjuk pedig megérteni azt hogy Ghyczy mind előirányzatról beszél, s azt támadja meg; Kis Péter ur pedig folytonosan a tényleges bevételeket és kiadásokat emlegeti. Tehát azt nem védi a mit védni kellene, és azt védelmezi, a mi megtámadva se volt. Pest, aug. 9. c. Abban a szárazmalomban, melyet delegatiónak is csúfolnak, I. hó 7-én újra a külügyeket darálták. Az őrlés kimerítő procedúráját lapunk jelen száma egész terjedelmében hozza. Az ülés egyik legfontosabb momentumát, az úgynevezett romániai invasió képezte. Petrovay Ákos, ki a delegatió mostani „fliegende colonne“-jában Pulszky után az első vezérszerepet viszi, arról interpellálta a külügyminisztert, hogy hát s miben áll a román ingerkedés Magyarországgal? esetleges-e az, vagy tán egy ellenséges hatalom maneuááirozása? s mit tud arról az elterjedett hirről, hogy száz fegyveres székely Romániába betört? Az interpellációra a külügyminiszter nevében b. Orczy Béla igyekezett megfelelni, ha ugyan elburkolt szavait feleletnek vehetni. A rémhír e nyilatkozattal nagyon alacsony mértékre redukálódott, habár azt hisszük, hogy b. Orczy többet is mondhatott volna, mint amennyit mondott. Azonban hiába: a dolog kényes, arra felelni a diplomatának csak Pythiaként lehet, a kormány felfogása szerint. Minek avatnák bele a canaillet, majd vérzik az úgyis, ha megnyitják a mészárszéket ! A megnyugtató válaszból mégis kivehetjük a következőket: „A baj nem oly nagy, mert kisebb nagyobb viszályok gyakran elő szoktak fordulni köztünk és a határos oláhok közt.“ Ebből megtanulhatja mindenki, hogy az oly baj, mely gyakran, rendesen elő szokott fordulni, kevésbbé veszélyes, mint ha csak kivételesen, csak egyszer fordulna elő. És ez megnyugtató, a deákpárti doctrina szerint. Aki a magas diplomatában nem járatos, azt hinné, hogy a kivételesen, egyszer előforduló baj, ha még oly akutus is, nem hord annyi veszélyt méhében, mint a mely chronikussá válik, a vérbe megy át s csak azzal együtt pusztítható el. De a magas urak ezt jobban tudják : a nemzetek hosszas gyűlölsége szerintök nem oly veszélyes, mint egy esetleges ellenségeskedés. Úgy látszik, K. Orczy is osztja a belügyminiszter véleményét, hogy hosszas gyakorlat által jogosultságot nyer a törvényszegés is s áldássá válik az átok. Megtudjuk a válaszból továbbá, hogy az oláh kormány az egyszerű határvillongás alkalmából 780 főnyi fegyveres erőt és 12 ágyút állított a határszélre. A nemzetközi jog szerint előbb ultimátumot küld az egyik állam a másikhoz a had azután megüzentetik, a hadüzenő fél követe visszahivatik, s csak azután állíttatik ki a határszélre a fegyveres erő. Mi ugyan nem tartunk attól, hogy Románia 780 emberrel és 12 ágyúval tatárjárást intézhetne zónáinkon, elfoglalhatná tűzhelyeinket és rabszíjra fűzhetne bennünket. Azonban azt is különösnek tartjuk, hogy egyszerű határvillongásnál, melynek elintézésére elég egy oláh és egy magyar hivatalnok, fegyveres erő alkalmaztatok. Ezt provocatiónak hívják nálunk, és mindenütt. Vegyük már most latba a körülményeket. Képzelhető-e józan ésszel, hogy az a szegény Oláhország egy párezer elnyomorodott katonájával támadó háborút akarna indítani az osztrák-magyar monarchia ellen? Bizonyára nem. Valaki biztathatja hátulról. S ez az a kérdés, amelyre nem hangzik a triposról Pythia válasza. Érzik e viszás helyzetet a tisztán Deákpárti delegátusok is. Csak Eber Nándor beszédére utalunk ennek bebizonyítására ki a legégetőbb szükségnek állítja a dunafejedelemségi consulatusok reorganisatióját, melyek mindent inkább védenek, mint az ott nagy számban található magyar alattvalók érdekeit, mindent inkább képviselnek, mint Magyarország békés, barátságos politikáját. A bécsi félhivatalos lapok ez alkalmat fölhasználják, hogy frontot csináljanak Magyarország ellen. Azt mondják, Magyarország keleti politikát követ, de bevallják, hogy ők meg németországi politikát követnek. Ausztria (!) nem szorítkozhatik szerintök defensív magatartásra, neki támadni is lehessen, ha a prágai békekötés megszegetnék. Ezért kell a népnevelésnek, az ipar és kereskedelemnek s az egész monarchia minden egyéb érdekének háttérbe szorulni. És ők azt kívánják tőlünk, hogy e németországi politikájokat mi is osszuk, ontsuk vérünket,ha kívánják, a német nagyhatalmi állásért, skkor ők is segítenek bennünket keleti politikánkban. Nem addig van az uraim! Mi igenis, keleti politikát követünk, de ebben megelégszünk a defensiv positióval is. Mi nem akarunk hódítani, mi csak meg akarjuk védeni magunkat, de ezt erélyesen. Az önök törekvései azonban messzebb mennek; önök nyíltan bevallják, hogy önöknek a defensív állás nem elég. Önök szerint nincs köztünk a külügyekre nézve paritás. Igenis, nincs, mert önök csak az esetben ígérkeznek bennünket esetleges önvédelmi harczunkban segíteni, ha mi önöket esetleges támadó háborújukban segítjük Mi a békét nem adjuk egy kedvező kimenetelű háborúért sem, önök a békét a kétes hábomért is koczkára teszik, mihelyt a porosz a Majnát átlépi. És önök még azt sem akarják elismer- TÁRCZA. A kőszívű ember fiai. Regény hat kötetben Jókai Mórtól. Ötödik kötet. (Folytatás.) Ami a bomba stylust illeti, az két század alatt bizony semmit sem javult. Lothringern Károly épen úgy biztatta Abdulrahmant, hogy ha Budát fel nem adja, minden várőrségével együtt „keresztül ugratja a kardján, mint Görgei Henczit. Válaszul Abdulrahman száz fogoly keresztyén fejét tűzette ki kopja hegyre a bástyafalakon. Henczi válaszxil beleágyaztatott a pesti védtelen népbe. Hiszen tehette, mert hatalma volt rá, — de csak ne mentette volna magát értté. Mondta volna azt, hogy „a mit tettem, megtettem : azért, mert a ti örömrivalgástok odaát engemet felháborít; azért, hogy sebet üssek a ti népetek szivén, mely évtizedekig be nem gyógyul ; azért mert gyűlöllek benneteket; azért, hogy vérnyomokat támasszak országotok szent városaiban, a mik fel nem száradnak, amig Isten angyalokat nem küld le hozzátok, kik azokat lábnyomaikkal elfedezzék.“ De azzal menteni magát, hogy Pest polgárai a Dunapartról átlőttek Budára! Ha Herostrat azt hagyta volna magáról, hogy ő csak szúnyogokat akart kifüstölni Diana templomából ! Ama várparancsnok maga sem ismerte emberfeletti nagyságát, a, ki mindennap arczulcsapásokat mert osztogatni egy fellázadt óriásnak, az apocalypsis tűzokádó csodájának, mely őt bizonyosan össze fogja tépni; ki egy feje felett függő nemzetnek lába alatt heverő legdrágább kincsét, imádott ifjú fővárosát, az ostrom viharai alatt össze merte gázolni: még apró mentségeket benevolizál tettének! Hiszen ez vagy hős tett volt, vagy gonosz tett. Ha hős tett, nincs szüksége mentségre; ha gonosz tett, nincs számára mentség. Ha babér, hervadhatatlan; ha bélyeg, letökíthetlen. Nincs azt miért takargatni. Hiszen, hogy ne lett volna nézőközönsége ez olympi játéknak ? Alig ötszáz lépésnyi folyam választja el a pesti partot a budaitól. Itt a parid re, rí, fii r, szinpad. Egy harczjáték, melyben igazi vér foly, melyben igazi hősök szerepelnek, s a tűzi pompa: várégés, bombahullás. S hogy lehetne azt képzelni, hogy egy ily harczi drámának néző közönsége néma legyen; fel ne rivalljon, midőn egy-egy uj ágyút lát megjelenni a gellérthegyen, mely a másik perczben már robbanik s perez múlva bomlik a fegyveres had a falon, hová a golyó leesett. Amilyen hosszú a dunapart a Margit szigettől a Ludoviceumig, oly hosszan lepte el azt a város népe, s oly hosszan zengett végig a harcz alatt a buzdító rivallás. Egyszer aztán azt mondta a várfok: „csitt!“ Richard csakugyan oda szállásolta magát, ahol a házmester olyan jól fogadta. Örült a kihez vendégül szállt. Mikor május 4-ikén az első ágyuszó megrendült, Mihály mester ott hagyta a házmesteri szobát, vigyázzon a házra, aki akar, s nyargalt kifelé. A kapuban összeütközött Richarddal, ki hadfőnökéhez sietett. — Hová oly futvást, polgártárs ? Kérdezé Richard a csizmadiát. — Az ostromot nézni. — Vigyázzon magára, mert meglövik a lábát. — Nem jön a golyóbis keresztül a vizen. Biztatá magát Mihály mester. — No azt még nem tudtam. — De én tudom. Annak physicai okai vannak. Annak az oka a „vis attractionis“, mely a víznél igen nagy. Jártam én iskolába! Két óra múlva aztán Richard megint találkozott Mihály mesterrel, akkor már tele volt az utcra szaladó néppel . Mihály mester lélekzete is el volt egy kicsit fulladva. Nem húzta magához a nagy víz a golyót. Kilencz embert lőttek meg a bámuló nép közül a várfokról. Akkor aztán eltisztult a nézőközönség a parterről, hanem ahelyett fölvette magát a páholyokba. Most már az ablakokból nézték a harczjátékot. Hitték, hogy a golyó nem tör át a falon. És gyönyörködtek. Egyszer aztán a várfok azt mondta : „reszkess!“ * És elkezdett bombákat, röppentyűket, hajigálni a szomszéd városra. A tiszta, esti égen, mint hulló meteorok ilettek végig a tűzfarkú bombák, az emberi harag mennydörgését hirdetve szétpukkanásukban. A nép ott állt a kapukban és háromszáztizenhat dördülést számlált meg a feje fölött. Ez még nem volt büntetés, nem boszu, csak intés. A bombák nem gyújtottak. Hanem annyit tudattak a néppel, hogy az égboltozatról való fogalom csak mese: nem firmamentum az : nem takarja az be a halandók fejeit, ártót, ártatlant, — senkit. Még egy nagy ereje volt a gyönge Budavárnak. Az, hogy megtámadója gyöngébbnek hitte, mint amilyen. Azt hitte, hogy egy ijesztéssel beveheti azt. S csak aztán vette észre, hogy nem bombaszt kell ide, hanem bomba. Az első rohamnál huszonnyolcz löveggel támadta meg az ostromló a várat, mire a vár kilenczvenkét löveggel felelt. Az ostromló ágyúi csatalövegek voltak, hat és tizenkét fontosok, a várbelieké pedig raklövegek 24 fontosok. Az ostromló hét fontos haubierokat hajigált, s az ostromlott hatvan fontos bombákat szórt vissza értük. Az ostromlónak a spártai anya jelszavá kellett kalapja mellé tűzni : „ha rövid a kardod, told meg egy lépéssel!“ Olyan közel kellett mennie ellenfeléhez, hogy apró ágyúival felelhessen neki. És ez apró lövegekkel kényszerűl a „kis svábhegyről“ a IV. körönd védütegeit visszavonulni ; a Kálváriahegyről a sánczvédő gyalogságot a kaszárnyákba visszaűzte, s tudta a Gellérthegyről a föörhelyet, s a nádori raktárt felgyújtani és földig égetni. Erre hangzott az a nagy Üdvriadal a pesti Dunapartról. Ezt torolta meg a két órai bombázás a várfokról. Ez ellen nem volt segítség. Ez volt az első arczulütés. Az ostromló érezte azt, pirult és fogait csikorgatta. Egyetlen egy ostromágyuja sem volt. A másnapi hadi tanácsban ki lett mondva, hogy Budavár nem fészek, hanem erősség, mely szabályszerű megszállást, ostromot, és megvívást követel. Komáromból kell hozatni ostromlövegeket. Míg azok megérkeznek, évente lehet az ostromtelepeket építeni, s az építés álczázására mindennap álrohamokat rendezni. Az álroham a legkeményebb próbaköve a katonának. Előre hatolni, csak azért, hogy visszavonuljon : harczolni csak azért, hogy sebet adjon, sebet kapjon, háborút viselni, azért hogy teljék az idő. Egy ilyen türelem fárasztó napon azt mondá Richárd Mihály mesternek. — Polgártárs. Volna-e kedve kétszáz forintot megérdemelni ? — Érdeme válogatja. Felelt a mester bölcsen. — A szolgálat abból állna, hogy be kellene jutni a várba, s tudósítást hozni ki az ottani állapotokról. Ön azt állította , hogy ottan járatos. .— Meg is teszem bizonnyal, felelt Mihály mester. Hanem azért nem kell nekem kétszáz forint, mert én azt megteszem barátságból. Richard elfogadta a barátságos kézszoritást. — De hogyan jut ön be, polgártárs ? mert ezt okosan kell ám elintézni. — Igen egyszerű az. Hidegkúti ismerős parasztokkal, pórgányába öltözve, hetivásár alkalmával becsúszok a várba. Minden szerdán, szombaton járnak azok oda, tojással, zöldséggel, vajjal. Azok közé én is elvegyülök. — Jól van. A fő dolog, amit meg kellene tudni,hogy milyen hangulat van a várőrség közt. — Tessék azt rám bízni. Mindent kitanulok. — Tud-e ön olaszul ? — Soha a nagyapám se. Hanem azért kiveszem én azokbul a mit kell. — Azután még egyet. Attul a bizonyos asszonytul, a kit ott fogva tartanak, két szót kellene megtudni. Azt, hogy hol és kinél van az a gyermek, ki ő rá volt bízva; a kinek Károly a keresztneve, s a kinek a nyakában egy ketté tört rézpénz van ismertető jelül akasztva? — Ahén! Főuram is azt keresi ? A másik részről is tudakozódott azon gyermek után egy vasas tiszt ur. Nem tudom él e még ? — Épen azért keresem én azt a gyermeket, mert az a tiszt meghalt. — Jó, uram. Megtudom. Az a másik tiszt ezer forinttal kínált, ha elmegyek Bajcsikné után Debreczenbe, s megtudom, hol az a fiú Nem tettem meg. Főuramnak megteszem ingyen. Fölkeresem Bajcsiknét a kaszamátában. A legközelebbi szerdán beszökött Mihály mester, sváb pórnak öltözve a várba. Vissza is jött szerencsésen. Richard türelmetlenül várta már az érkezőt. Meg is ölelte mikor visszakerült. — Mindenütt voltam. Mindent láttam. Lássuk legelébb az ország dolgát. A várban nem szenvednek szükséget, mert drágaság nincs. A polgárok még nem kívánkoznak ki a várból. A tüzérek legjobban vásárolnak minden csemegét, azokat jól jutalmazzák. A várkapuk homokzsákokkal vannak berakva, a vizikaput kivéve, az szabad. A halászbástyán vadászárkokat húztak a katonák számára. — Milyenek a tüzérek ? — Kevélyek. — Hát a német sorgyalogok ? —’Jó kedvűek. — És a horvátok ? — Haragosak. — És az olaszok ? — Se hideg, se meleg. — Nem mutatják, hogy csüggednének ? vagy hogy szítanának hozzátk? — Nem. (Folyt.)