A Hon, 1869. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)

1869-09-18 / 214. szám

214. szám. Vll. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. si. földszint. K­­­ft f i /. e t é­v­i díj: Postát­ küldve, mgy Budstpesten n­ázhoz hordva regyzen és esti kiadás együtt: 1 hónapra ... ..... írt. 3 hónapra . . . . . . . 6 „ 5 hónapra .... . . 12 „ Az esti kiadás kíílönkfüldéseért fellrív­satís ha van kint............................................30 kr. A.» elötisetés a« év folytán minden hónapban megkezdhető, » ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó elad napjától fog av.ámittand. POLITIKÁT TIS KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. ■JgaMB«. Afr f,,-­geli kiadás. Pest, 181­9. Szombat, szept 18. Szerkesztési iroda : Ferenczi­ek­ tere 7. u. béig­tatási díj: 7 hasábos ilyi­éle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden be­gtatjaért . . 30 » Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás «a»4­ lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. áji©" Az elöületési- és hirdetmény - díj a lap kiadó-hivatalába küldendő, hí lap szellemi részét illető minden köz­lem­ény a szerkesztőségbe* intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kelektől fogadtatnak el. Előfift ölési felhív»*! a kdtfetkepő Upoki a . HON **¡» o il» &14\lás proGLu Ktl 0*i tílím­­Gl 3 .iA .'öíUii-.iitiiCá V, 7. 1 hát­t­ rt fej ft ti 1* tf 12 -6 2 -i ktí 0*i l 80 CO 30 Bods-10 -5 1 70 p03CAS 11 6 60 1 90 ÜSTÖKÖS 1 -- — 40 Az előfizetési díj­as illető Up estin« alatt Pestre az .Aibenasam-* kiadóhivatalába (Barátok •ere ?­dik szám­­latévendő. 1­50 PEST, SZEPTEMBER 17. Pest, sept. 17. A magyar­ minisztériumban várható vál­tozásokról szóló h­írek mindinkább valószí­­nűebbek kezdenek lenni, úgy látszik, el van határozva, hogy gr. Andrássy túlad­jon a honvédelmi tárczán, melyet eddig a miniszterelnökség mellett viselt; hogy to­vábbá Gorove miniszter teendői legalább is felényb­e szállíttassanak; hogy báró Wenckheim lemondása vissza ne utasit­­tassék, s gr. Mikó rábh­assék, ne engedje belügyi collegáját egymagában menni el. Ez ideig hasztalan vártunk csak egy hangot is, mely e combinatiók ellen fel­szólalt volna. A Deák-párti sajtó, mely még tegnap az­ Andrássy-minisztérium el­­választhatlanságát, tagjainak félisteni vol­tát a legmagasb politikai dogmaként hir­dette, ma az ellenzéki sajtónál sokkal ala­posabban, sokkal kérlelhetlenebbül bizo­nyítja be, mennyire üdvösek e változások. Kimutatja világosan s megc­áfolhatatlanul, hogy a honvédelmi teendőknek, ha csak úgy tekintetnek, mint a miniszterelnökség függeléke, csak nagyon roszul lehet meg­felelni ; hogy a kereskedelem és földmive­­lés alig lehet roszabb kézben, mint Goro­ve kezében;­­ hogy a belügyi igazgatás Wenckheim alatt csak névleg beligazga­­tás; és hogy Mikó visszavonulása a köz­lekedés ügyére legkevésbé sem volna hát­rányos. Csak épen a P. L. látszik habozni azon kérdés felett, hol bizonyított be Go­rove nagyobb tehetetlenséget : a kereske­delmi ügyben-e vagy a földmivelésiben ? Most már ítélje meg a közönség, mit tarthatni azon köteles magasztalásról, melylyel egy bizonyos sajtó­szabály sze­­rint minden kormányférfit, minden kor­mányrendszabályt körül szokott tömjénez­­ni? Nagyon természetes, hogy nem ne­künk áll kötelességünkben a Deák-párti közlönyök mai kifakadásait megc­áfolni, hiszen ők tulajdonkép csak azt ismételik, a­mit mi már régen bebizonyítottunk. Hallgatunk azon morális dégoutról (for­­dítsa le magának e kifejezést az olvasó tetszése szerint) is, mely az emberben tá­mad, ha látja, hogy a kiváló politikai sze­mélyiségek fejére ugyanazok a kezek do­bálnak ma­darat, melyek tegnap még ba­bérral igyekeztek azokat körülfonni. Azon­ban, tekintve azon eclatáns helyeslést, melylyel most eddigi kritikáink egy része a Deák-párti közlönyök részéről találko­zik, szabad lesz egy kérdést koc­káztat­­nunk, s e kérdés bizonyosan a közönség­ben is önkénytelenül felmerült : vájjon bí­rálatunknak csak ezen egy része volt-e helyes? Vagy más szavakkal: vájj­on azon hibákat és tévedéseket, melyeket ma a kormány maga is beismer, egyedül csak azok a személyek követték-e el, kiket most félig vagy egészen fel akarnak ál­dozni ? s vájjon e hibáknak csakugyan a jelen rendszert képviselő személyek az okai, nem pedig a rendszer maga? E kérdésekre határozottan tagadólag kell felelnünk. A bűnbak-taktika, az igaz, nagyon kényelmes. Ha 2—3 évi rész­gaz­dálkodás, kézzel fogható mulasztások, hi­bák, tévedések a nemzet elégedetlensé­gét napról napra növelik , előveszik a kabinetnek egy két tagját, s kegyelem nélkül kidobják a kormányhajóból, el akarván a világgal hitetni, hogy ők vol­tak minden bajnak az oka, s most félreté­tetvén az útból, nem lesz többé semmi veszedelem, minden jó lesz. Mi nem hisz­­szük, hogy Magyarország e néhány áldo­­zatbáránynyal megelégednék, megeléged­hetnék. Jól tudjuk, hogy rendezett beligazga­­tás, életkérdés egy civilizált államra néz­ve, s hogy ez életkérdés feltételeinek meg­felelni, b. Wenckheimban sem a kellő erély, sem a szellemi képesség nincs meg; a naponként ismétlődő Macsvánszky- ese­tek már maguk is elég bizonyítékot szol­gáltatnak erre. Hiszen a személy- és va­gyonbiztonság a legelső s a legkevesebb, a­mit a polgár az államtól joggal megkö­vetelhet,­­ és ez a legelső sincs meg Ma­gyarországon. Azt is jól tudjuk,mily rend­kívüli fontossággal bír minden modern államban, a kereskedelem, ipar, mezőgaz­daság és közlekedés ügye; jól ismerjük azon páratlan fontosságot, melylyel ezek különösen a közgazdasági tekintetben oly páratlanul hátramaradt Magyarországra bíznak. Hogy ez életföltételek Gorove­ és Mikóban a leggyámoltalanabb képviselők­kel bírtak, azt a tények s az üzletvilág egyhangú panaszai eléggé bizonyítják. Mindezt, mondjuk, szívesen beismerjük s ezt a deákpárti orgánumoknál már sokkal előbb magunk is hangsúlyoztuk. De bár­mily fontosak is mindezen ügyek, még­sem ezek az egyedüli életérdekei az or­szágnak, nem egyedül ezeknek eddigi el­látása ellen lehet panasz. A beligazgatás terén legroszabb eset­ben részben kipótolhatja a központi ható­ságok tehetlenségét és erélytelenségét a helyi hatóságok erélye és óvatossága. Az ipar, kereskedés és közlekedés ügyé­ben az illető minisztériumok hanyag­ságát és ügyetlenségét az egyesek és társulatok kezdeményezése és vállalkozá­sa enyhítheti. Hanem van a közéletben egy ága, melybe sem a helyhatóságok sem a magánosok bele nem nyúlhatnak, s hol az érdekek egyedül és kizárólag az illető miniszterre vannak bízva: ez az állam pénzügye. És hogyan áll a pénzügy az Andrássy-minisztérium alatt ? Pénzügyi helyzetünk nyomorúságáról már számtalanszor megemlékeztünk ; elég lesz itt az elmondottakat néhány rövid szóban reassumálnunk. Egy oly évi bud­get, mely majdnem n­y­o­l­c­­­szorosát te­szi annak, a­mit Magyarországnak a március előtti időkben kellett fizetnie ; a legnyomasztóbb és legnépszerűtlenebb adók és egyedáraságok (dohány, só, lotto stb.), melyeket a Haynau-Bach kormány honosított meg; folytonos katonai execu­­tio a folyó, valamint 3—4 évről hátralé­kos adó behajtására; garantia a roppant nagyságú osztrák államadósságért, s ah­hoz még saját önálló államadósság, a szabályszerű számtétel konok megtaga­dása miatt absolut tájékozatlanság a pénz­kezelésben : ez főbb vonásaiban azon gaz­daság képe, melyet Lónyaynak köszönhe­tünk. Ehhez járul nem csak minden egész­séges reformérzék hiánya, hanem a ha­tározottság­ s a tetterős rendszabályoktól való irtózás is,­­ a­mint azt a kormány erőtlen és gyámoltalan magatartása bizo­nyítja az új bankagitatióval szemben. S ez legyen a mai kormánynak azon része, melyet jónak nevezhetnénk, melyet meg­­kellene tartanunk ? De bármily fontos is a pénzügy kérdé­se, azon közvetlen nyomás alatt, melyet a rosz adógazdaság minden egyesre gyako­rol, s azon befolyásnál fogva, melylyel az általános fejlődésre hat — van még egy érdek, mely civilizált nemzetek előtt ma­gasabban áll, mint minden más: a szelle­mi fejlődés, s ennek első emeltyűje a köz­oktatás. Mi nem ismerjük félre Eötvös becsületes intenzióit. De azt az ő legjobb barátjai sem fogják tagadhatni, hogy az oktatásügy modern alapföltételéhez — mely annak secularisatiójában és teljes szabadságában áll — a kultuszminiszter­­ben vagy érzék nincs, vagy bátorság jobb meggyőződése szerint cselekedni. Az ok­tatás, kivált pedig a népnevelés, azért is áll nálunk oly rész lábon, mert Eötvös nem bír annyira felülemelkedni, hogy azt teljesen szabaddá tegye, sőt még megkí­­s­é­r­­­e­n­i sem meri az oktatást a papság közvetlen vagy közvetett befolyása alól elvonni. Felőle csak egy a vélemény mindenütt: hogy ő azon bizalmat, melyet „szabad­­elvűségébe“ helyeztek, hivatalos működé­sével rutul megcsalta. És ki tagadhatná, hogy az oktatásügy elhanyagolása vagy fonák kezelése, miután az évekre, évtize­dekre is kihat, a legnagyobb csapások egyike, melyek Magyarországot érhetik? És mégis Eötvös hivataloskodása a mi­­minisztérium ez új reorg­anisatiója alkal­mával érintetlen maradjon, sőt talán évek tartamára megszilárdíttassék ? Folytathatnék a szemlét. De minek? „Egy értelem, egy érezet, Lelkesítse szivedet, S ne féltsd magyar éltedet.“ A hajlamánál és nevelésénél fogva d­i­­­uasticus zsarnokságra hajlandó Wesse­lényi, a par excellence aristokrata S­z­é­­chenyi épen úgy meghajoltak ez eszme előtt, mint e nemzet jövőjéért reszkető Balogh Pál, Deák s a kor szavát tet­tek által először valló Bezéredyek, kik a hozandó törvényt megelőzve, mon­dottak le földesúri jogaikról. Ők belátták, hogy az ár által fenyege­tett sziget csak úgy lesz megtartható­, ha pártjai a szabadság és liberalismus kö­veivel lesznek megerősítve, s a sziget consistentiája az együttérezés által erős egy­nemű sziklává magasodik. Tagadhatatlan, hogy ez nagy áldoza­tokkal járt, de a nemzet jobbjai meghoz­ták az áldozatot; oda dobták a végzet mérlegének egyik tányérára előjogaikat, mert látták, hogy a másik serpenyőben a dicstelen halál van, melyet csak ez által lehet föllebbenteni. Ők megtették köteles­­­­ségöket, áldás emlékezetökre és poraikra! Azt, miért a nemesebb szivek dobog­tak, 1848. tetemes részében meghozta, az áldozat idejében történt. Magyaror­szágon nem lehetett a 31-iki lengyel moz­galmakat ismételni; a volt nemesség sorai­ban alig talált néhány egyénre a reactio, s a nép, legalább a magyar ajkú, melyet fölvilágosítani hatalmunkban állott — méltónak mutatta magát a hozott áldozat­ra ; együtt küzdött az áldozattevőkkel újon nyert szabadságáért, nemzeti jo­gaiért. A végzet azonban nem akarta, hogy a műt egyfolytában hajtassák végre, s a be­következett sötét idők emberei mindent elkövettek, hogy a mélység, mely a nem­zet mármár egygyé olvadandó rétegzeteit elválasztó,újratátongóvá váljék, az érint­kezés utjai el lőnek vágva s még a sza­badság és democratia eszméi arra is hasz­­náltattak fel, hogy a népet az áldozok ki­léte felöl tévútra vezessék, s a nemzet al­kotó részei között a gyűlölet magvai hin­tessenek el. Hála az örök igazságnak, e czél csak igen kis részben jön elérve, s még ma semmi sem áll útjában, hogy a munkát Eleget mondtunk annak kimutatására, hogy Mikó és Wenckheim távozása és Gorove megrövidítése még korántsem ele­gendő orvosság azon bajok meggyógyítá­­sára, melyekben a minisztérium nyavalyog, s melyek ellen a közvélemény egyre nö­vekedő határozottsággal kikel. Annál ke­vésbé folytatjuk e bírálatot, mivel azon vé­leményben, sőt meggyőződésben vagyunk, hogy a bajokat az emlegetett személyvál­tozásnál még sokkal gyökeresebb válto­zás sem bírja orvosolni. E bajok magá­ban a rendszerben gyökereznek, a­mely a jelen kabinetnek alapját képezi, s azon vezéreszmékben, melyeket az követ. Horn Ede: Ut a jobb felé. II. (Sz.) Hazánk felé keletről és nyugatról két óriási áramlat indult meg, mely tolon­­gó habjaival országokat és nemzeteket te­metett már el. E két áramlat a keleti bar­­barismus és a nyugati civilizatio. Amaz elnyelte Lengyelországot, a ko­zák földet, a hajdani Svédország tetemes részét, Krimet és a Kaukáz vidékeit; Amez absorbeálja napról napra a német nép apróbb myengait, Morvát, Csehországot. Mindkettő az absohitismus szolgálatá­ban áll, s óriási tömegekkel rendelkező dynastiák érdekeinek hódol. Egyik sem válogat eszközeiben, s czéljaira épen úgy felhasználja a népek ambitióinak hízelgő, úgynevezett „nagy eszméket“, mint a servilismust és reactiot. Ezen mindent magával sodró két ten­gerár között, hazánk mint kis sziget emel­kedik s partjain márm­ár kicsapódnak az elnyeléssel fenyegető hullámok. E válságos helyzet tisztán állott atyá­ink előtt, s a közelebbi ötven év jelesei e felismerés folytán intézték hazafias műkö­désüket . „Nemzetünkből fegyetlen ha­­sonérzelmü és czélu tömeget al­kotni“ ez volt a jelszó, mely előtt min­den nemeskeblü hazánkfia meghajolt, melynek feláldozta ősei hagyományos po­litikáját, apróbb ambitióit és előjogait. A költő már évtizedek előtt énekelte: teljesen befejezzük­ atyáink örökölt czél­jait, megvalósítsuk. Nemzetünk nem hozott be kasztokat keleti hazájából. Az Árpáddal bejött nép egyöntetű volt s külön jogokkal, kiváltsá­gokkal még vezérét is óvatosan ruházta fel. A regnibárók, hivatalnokok, tulaj­­donképen miniszterek voltak, a Come­­sek nem mint némelyek hibásan állítják, vagy hiszik, grófok, hanem főispánok, s azokon kívül az egész nemzet patriarchá­lis rendezett­. Tekintsen be bárki a legrégibb törvé­nyeink szellemébe s látni fogja, hogy va­lamint alkotmányunk, minden más európai népekénél véletlenül idomíthatóbb a mo­dern Parlamentarismus és felelősség fo­galmaihoz, éppen úgy társadalmi életünk patriarchális viszonyaitól is csak egy lé­pés kellett volna e mai korszak valódi de­mocrata vagy egyenlőségi fogalmaihoz. A magyar gazda cselédeivel is egy asztalhoz ült, s a „család“ és „cse­léd“ szót e két fogalomra cserélve alkal­mazta ; a későbbi földesúr is mintegy aty­ja volt jobbágyainak — természetesen a humánust értjük. Erdélyben, hol a nemzeti élet legépebb állapotában maradt fenn, kró­nikásaink egyhangú állítása szerint Leo­pold koráig az egyetlen fejedelmen kívül minden ember „öcsém“ és „bátyám“ volt. A grófi és bárói rang, valamint a titula­­turák hosszú sora német találmány s eredetét a nemzet legsötétebb századai­ban veszi. Nem egyszer, sőt mérnök mon­dani legtöbbször a reactiónak vagy épen a nemzet jogai eltiprására tett szolgálatok­nak béréül adták ezeket. A ki nem hiszi, tekintsen első családaink genealógiájába s hasonlítsa össze nemzetünk egykorú tör­ténetével. Midőn e nemzet egyszer-egyszer szaba­dabban lélegzett, tökéletesen érték­vesz­tett dolog is volt az; czafi'ang, néha kelle­metlen függelék, melyet a birtokosok örö­mest leráztak vállaikról. Hogy többet ne említsünk, midőn Bocs­kai fejedelemmé lett, az addig kinevezett bárók és grófok a Csákyakon kivül utol­sóig lemondottak rangjaikról és czimeik­­ről; az egyetlen fejedelem maradt az or­szágban „nagyságos“ úr. Rákóczi forradalma után bekövetkezett a servilismus s az elnyomás korszaka ; ugyanazok, kik pár év előtt zászlói alatt küzdöttek, hazaárulónak nyilvániták feje­delmi vezéreket s a feladott jogokért cse­rében termett a grófi, bárói rang, mint a gomba. Legtöbb előkelő családunk bárói és grófi rangra emelése e korszakból 1711 —1750 datálódik. És ami nagyobb gúny, azon „nagyságos“ titulust, melyet a német kormány hazánk első fiainak osztogatott, közössé tette hadserege legkisebb kapi­­tánykájával. Mindezt nem szemrehányásul mondjuk, mert apáik tetteiért az utódokat épen úgy nem illetheti szemrehányás, mint nem, ér­demeikért, a dicsőség. S még hozzáte­hetjük, hogy nem is minden család, sem annak minden ága fogadta el a puszta czi­­meket. Innen van, hogy némely csalá­dunkban grófi, bárói, s pusztán nemesi ág létezik a függetlenség egykori mértéke szerint. Csak azért említjük mindezt, hogy a czimek eredeti értékét kimutassuk,­­ azt sem vitatva, hogy néha hazafi érde­meknek voltak aránytalan és értéktelen jutalmazásai. Vagyon s általában anyagi tulajdonok épen úgy nem teremtenek kasztokat, mint a szellemiek nem; közösek ezek már ma minden osztálylyal. A felsőházi jog , mely különben is csak mint véletlen­ség jött létre, s mely mégis egyetlen kasztjog volt, kell, hogy határozott változtatást szen­vedjen. Az úrbéri viszonyokra vonatkozó rema­­nentiáknak eltörlését már a múlt ország­­gyűlés kimondá. Kaszt-gyűlölségről beszéltek? Könnyű segíteni rajta: törüljétek el a privilégiu­mokat, szüntessétek meg a kasztokat. Tegyétek egyfogúan ne­messé az egész magyar nemzetet. Mert épen ennek van ér­telme a 48-ki törvények után. Mindezek fölött pedig: ne teremt­setek új kasztokat újabb nemesítések, rangosztá­sok és keresztezések ál­tal, s ne tétessék érdem­mé a véletlenség adomá­ny­a. A demokrátia hatalma feltarthatat­lan s nem hiszem, hogy bármely kormány­nak szándékában állana azt bizonyít­gatni, hogy az alkotmányos monarchia nem fér össze a nemesebb értelemben vett demokratiai elvekkel; hogy a monarchiát csak ultramontán és elavult aristokratiai elvekkel s Junkerthummal lehet támogat­ni, — a­mi nem is igaz. Igen jó lesz, ha a t­e r­e­b­e­s­i gon­dolkozó, ezen eszmék felé is fordít­ja lelki szemeit, — mert kétségtelenül erre van az út a jobb felé. Pest, sept. 17. (xv.) A legfontosabb tárgy, mely az austriai tartományi gyűlések előtt fönforog — a b­i­rodalmi tanácsba való egye­nes közvetlen választások kér­dése. Az osztrák parlamentáris minisztérium e tárgyra nézve mind ez ideig még nem nyilatko­zott egész határozottsággal. Most azonban mo­zogni kezd ezen irányban a kormány is, é i­s­k­r a belügyminiszter a helytartóságokhoz egy köriratot intézett, azon czélból, hatnának ezek oda, hogy a tartományi gyűlések részlete­sen foglalkozzanak az egyenes választások kér­désével. A belügyminisztérium köriratából kitű­­nik,hogy a kormány örömmel venné, ha a gyűlé­sek a közvetlen választások mellett nyilatkoz­nának , de egyszersmind óhajtja, hogy e nyilat­kozat határozott legyen, s ne csak általánosság­ban szóljon, de körvonalazza részletesen, világo­s­an a formát is. A körirat elősorolja azon alkalmakat, melye­ken részint törvényhozási, részint kérvényezési után nyilatkozatok merítetek fel a közvetlen vá­lasztások érdekében.­­ Hangsúlyozza aztán, hogy az e tárgyra vonatkozó kérdéseknek nem szabad általánosságban megoldatniok, hanem tekintetbe kell venni e kérdés részleteinek mesz­­szi horderejét is. E kérdések következőkben for­­mulázhatók : Az alkotmány érdekében van-e a birodalmi tanácsba való egyenes választások behozatala? ha igen, az országgyűlések által eddig bizo­nyos számban küldött képviselők, a lakosság közvetlen szavazata útján választassanak-e? Ezen egyenes választások csak általánosan a választók által eszközöltessenek-e, vagy legyen tekintet az egyes kerületek, városok és testüle­tekre, amint ez az országos szervezet függeléké­ben meghatároztatok ? Szükségesnek, vagy legalább is czélszerű és kívánatosnak ítéltetik e a birodalmi képviselők számának (203) szaporítása? s ha igen, minő mértékig történjék e szám megnagyobbítása? Ha a közvetlen választások, valamint a biro­dalmi képviselők számemelése­i elfogadtatnak, a birodalmi tanács ezen kiszéles­ítése minő mó­don foganatosíttassák ? egyszerűen a tartományi gyűlések köréből, vagy a tartományi csoportok fentartásával ? S az utóbbi esetben, hogy tör­ténjék, hogy osztassák szét a számfelosztás ? A birodalmi képviselők hatáskörére nézve, mily időtartam állapítandó meg ? Ezek azon kérdések, melyeket a helytartósá­goknak különös figyelmébe ajánl a belügyminis­­ter, hogy azokra nézve az egyes tartományi gyű­lések akár testületi, akár csak magán­vélemé­nyét kieszközöljék. Hogy azon tartom­ányok gyűlései, melyekben a német elem túlnyomósággal bír — minden ne­hézség nélkül, a ministérium szellemében fognak felelni e kérdésekre, az igen természetes. Néze­tünk szerint, ily körülmények között, a cseh és lengyel országgyűlés kiváltkép, igen helytelenül cselekednék, ha a passivitás merev terére lépve elmulasztanák a nyilatkozatot ezen kérdések fe­lett, — melyek valószínűleg nélkülök is, s ak­kor még élesebben ellenük — meg fognak ol­datni. — Az als­ó-a­usztriai gyűlés tanácskozásai körébe vonandja a zárdakér­dést is. E tárgyban két indítvány fog a tör­vényhozás elé terjesztetni; az egyik a zárdák­nak is testületi törvény alá való vonását, a má­sik azoknak teljes eltörlését czélozza.­­ Hogy az osztrák kormány a majoritását biztosító eszközök megválogatásában mint a mi kormányunk, nem épen kényes, tanúsítja azon eljárás, mely a csehországi válasz­tásoknál alkalmaztatik. A kerületi főnö­kök ugyanis oda vannak utasítva, hogy azon országgyűlési képviselőjelölteket, a­kik a „Slo­­venska Lipa“ c­im­ű egyletnek tagjai,választha­tóságra képteleneknek nyilvánítsák, miután a nevezett egylet ellen törvényszéki vizsgálat in­díttatott. Sajnos, hogy az ily szűkkeblű eljárást, az el­fogult bécsi lapok még támogatják. Ezek már az esküdtszéki intézményről is szívesen lemon­danának, egyszerűen azon okból, mert a prágai és lembergi lapok ellen indított tenger sajtóper, melyekben a közvádló felségsértés és rendzava­rással vádolja az illetőket — rendesen a vádol­tak felmentésével végződik. — A „W. Abp” megc­áfolja a „Morgenpost“ azon hírét, mintha Giskra Beust mellőzésével, sőt Beust daczára, a bécsi és berlini kabinetek között békés egyetértést czélozna. A dementi oly határozatlan, hogy tulajdonkép nem lehet tudni, nem az szenved-e dementit, mintha álta­lában bécsi kormánykörökben különös hajlamot éreznének a berlini kabinettel barátságos vi­szonyba lépni. Bih­ar megye felirata: az országgyűléshez a törvény­hatóságok rendezése és bizto­sítása tárgyában. Mélyen tisztelt képviselőházi Nem titkolhatjuk el az aggodalmat, melyet ben

Next