A Hon, 1869. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)
1869-09-18 / 214. szám
214. szám. Vll. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. si. földszint. Kft f i /. e t évi díj: Postát küldve, mgy Budstpesten názhoz hordva regyzen és esti kiadás együtt: 1 hónapra ... ..... írt. 3 hónapra . . . . . . . 6 „ 5 hónapra .... . . 12 „ Az esti kiadás kíílönkfüldéseért fellrívsatís ha van kint............................................30 kr. A.» elötisetés a« év folytán minden hónapban megkezdhető, » ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó elad napjától fog av.ámittand. POLITIKÁT TIS KÖZGAZDÁSZAT! NAPILAP. ■JgaMB«. Afr f,,-geli kiadás. Pest, 1819. Szombat, szept 18. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. u. béigtatási díj: 7 hasábos ilyiéle betű sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden begtatjaért . . 30 » Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás «a»4 lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyílt-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. áji©" Az elöületési- és hirdetmény - díj a lap kiadó-hivatalába küldendő, hí lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőségbe* intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kelektől fogadtatnak el. Előfift ölési felhív»*! a kdtfetkepő Upoki a . HON **¡» o il» &14\lás proGLu Ktl 0*i tílímGl 3 .iA .'öíUii-.iitiiCá V, 7. 1 hátt rt fej ft ti 1* tf 12 -6 2 -i ktí 0*i l 80 CO 30 Bods-10 -5 1 70 p03CAS 11 6 60 1 90 ÜSTÖKÖS 1 -- — 40 Az előfizetési díjas illető Up estin« alatt Pestre az .Aibenasam-* kiadóhivatalába (Barátok •ere ?dik számlatévendő. 150 PEST, SZEPTEMBER 17. Pest, sept. 17. A magyar minisztériumban várható változásokról szóló hírek mindinkább valószínűebbek kezdenek lenni, úgy látszik, el van határozva, hogy gr. Andrássy túladjon a honvédelmi tárczán, melyet eddig a miniszterelnökség mellett viselt; hogy továbbá Gorove miniszter teendői legalább is felénybe szállíttassanak; hogy báró Wenckheim lemondása vissza ne utasittassék, s gr. Mikó rábhassék, ne engedje belügyi collegáját egymagában menni el. Ez ideig hasztalan vártunk csak egy hangot is, mely e combinatiók ellen felszólalt volna. A Deák-párti sajtó, mely még tegnap az Andrássy-minisztérium elválaszthatlanságát, tagjainak félisteni voltát a legmagasb politikai dogmaként hirdette, ma az ellenzéki sajtónál sokkal alaposabban, sokkal kérlelhetlenebbül bizonyítja be, mennyire üdvösek e változások. Kimutatja világosan s megcáfolhatatlanul, hogy a honvédelmi teendőknek, ha csak úgy tekintetnek, mint a miniszterelnökség függeléke, csak nagyon roszul lehet megfelelni ; hogy a kereskedelem és földmivelés alig lehet roszabb kézben, mint Gorove kezében; hogy a belügyi igazgatás Wenckheim alatt csak névleg beligazgatás; és hogy Mikó visszavonulása a közlekedés ügyére legkevésbé sem volna hátrányos. Csak épen a P. L. látszik habozni azon kérdés felett, hol bizonyított be Gorove nagyobb tehetetlenséget : a kereskedelmi ügyben-e vagy a földmivelésiben ? Most már ítélje meg a közönség, mit tarthatni azon köteles magasztalásról, melylyel egy bizonyos sajtószabály szerint minden kormányférfit, minden kormányrendszabályt körül szokott tömjénezni? Nagyon természetes, hogy nem nekünk áll kötelességünkben a Deák-párti közlönyök mai kifakadásait megcáfolni, hiszen ők tulajdonkép csak azt ismételik, amit mi már régen bebizonyítottunk. Hallgatunk azon morális dégoutról (fordítsa le magának e kifejezést az olvasó tetszése szerint) is, mely az emberben támad, ha látja, hogy a kiváló politikai személyiségek fejére ugyanazok a kezek dobálnak madarat, melyek tegnap még babérral igyekeztek azokat körülfonni. Azonban, tekintve azon eclatáns helyeslést, melylyel most eddigi kritikáink egy része a Deák-párti közlönyök részéről találkozik, szabad lesz egy kérdést kockáztatnunk, s e kérdés bizonyosan a közönségben is önkénytelenül felmerült : vájjon bírálatunknak csak ezen egy része volt-e helyes? Vagy más szavakkal: vájjon azon hibákat és tévedéseket, melyeket ma a kormány maga is beismer, egyedül csak azok a személyek követték-e el, kiket most félig vagy egészen fel akarnak áldozni ? s vájjon e hibáknak csakugyan a jelen rendszert képviselő személyek az okai, nem pedig a rendszer maga? E kérdésekre határozottan tagadólag kell felelnünk. A bűnbak-taktika, az igaz, nagyon kényelmes. Ha 2—3 évi részgazdálkodás, kézzel fogható mulasztások, hibák, tévedések a nemzet elégedetlenségét napról napra növelik , előveszik a kabinetnek egy két tagját, s kegyelem nélkül kidobják a kormányhajóból, el akarván a világgal hitetni, hogy ők voltak minden bajnak az oka, s most félretétetvén az útból, nem lesz többé semmi veszedelem, minden jó lesz. Mi nem hiszszük, hogy Magyarország e néhány áldozatbáránynyal megelégednék, megelégedhetnék. Jól tudjuk, hogy rendezett beligazgatás, életkérdés egy civilizált államra nézve, s hogy ez életkérdés feltételeinek megfelelni, b. Wenckheimban sem a kellő erély, sem a szellemi képesség nincs meg; a naponként ismétlődő Macsvánszky- esetek már maguk is elég bizonyítékot szolgáltatnak erre. Hiszen a személy- és vagyonbiztonság a legelső s a legkevesebb, amit a polgár az államtól joggal megkövetelhet, és ez a legelső sincs meg Magyarországon. Azt is jól tudjuk,mily rendkívüli fontossággal bír minden modern államban, a kereskedelem, ipar, mezőgazdaság és közlekedés ügye; jól ismerjük azon páratlan fontosságot, melylyel ezek különösen a közgazdasági tekintetben oly páratlanul hátramaradt Magyarországra bíznak. Hogy ez életföltételek Gorove és Mikóban a leggyámoltalanabb képviselőkkel bírtak, azt a tények s az üzletvilág egyhangú panaszai eléggé bizonyítják. Mindezt, mondjuk, szívesen beismerjük s ezt a deákpárti orgánumoknál már sokkal előbb magunk is hangsúlyoztuk. De bármily fontosak is mindezen ügyek, mégsem ezek az egyedüli életérdekei az országnak, nem egyedül ezeknek eddigi ellátása ellen lehet panasz. A beligazgatás terén legroszabb esetben részben kipótolhatja a központi hatóságok tehetlenségét és erélytelenségét a helyi hatóságok erélye és óvatossága. Az ipar, kereskedés és közlekedés ügyében az illető minisztériumok hanyagságát és ügyetlenségét az egyesek és társulatok kezdeményezése és vállalkozása enyhítheti. Hanem van a közéletben egy ága, melybe sem a helyhatóságok sem a magánosok bele nem nyúlhatnak, s hol az érdekek egyedül és kizárólag az illető miniszterre vannak bízva: ez az állam pénzügye. És hogyan áll a pénzügy az Andrássy-minisztérium alatt ? Pénzügyi helyzetünk nyomorúságáról már számtalanszor megemlékeztünk ; elég lesz itt az elmondottakat néhány rövid szóban reassumálnunk. Egy oly évi budget, mely majdnem nyolcszorosát teszi annak, amit Magyarországnak a március előtti időkben kellett fizetnie ; a legnyomasztóbb és legnépszerűtlenebb adók és egyedáraságok (dohány, só, lotto stb.), melyeket a Haynau-Bach kormány honosított meg; folytonos katonai executio a folyó, valamint 3—4 évről hátralékos adó behajtására; garantia a roppant nagyságú osztrák államadósságért, s ahhoz még saját önálló államadósság, a szabályszerű számtétel konok megtagadása miatt absolut tájékozatlanság a pénzkezelésben : ez főbb vonásaiban azon gazdaság képe, melyet Lónyaynak köszönhetünk. Ehhez járul nem csak minden egészséges reformérzék hiánya, hanem a határozottság s a tetterős rendszabályoktól való irtózás is, amint azt a kormány erőtlen és gyámoltalan magatartása bizonyítja az új bankagitatióval szemben. S ez legyen a mai kormánynak azon része, melyet jónak nevezhetnénk, melyet megkellene tartanunk ? De bármily fontos is a pénzügy kérdése, azon közvetlen nyomás alatt, melyet a rosz adógazdaság minden egyesre gyakorol, s azon befolyásnál fogva, melylyel az általános fejlődésre hat — van még egy érdek, mely civilizált nemzetek előtt magasabban áll, mint minden más: a szellemi fejlődés, s ennek első emeltyűje a közoktatás. Mi nem ismerjük félre Eötvös becsületes intenzióit. De azt az ő legjobb barátjai sem fogják tagadhatni, hogy az oktatásügy modern alapföltételéhez — mely annak secularisatiójában és teljes szabadságában áll — a kultuszminiszterben vagy érzék nincs, vagy bátorság jobb meggyőződése szerint cselekedni. Az oktatás, kivált pedig a népnevelés, azért is áll nálunk oly rész lábon, mert Eötvös nem bír annyira felülemelkedni, hogy azt teljesen szabaddá tegye, sőt még megkíséreni sem meri az oktatást a papság közvetlen vagy közvetett befolyása alól elvonni. Felőle csak egy a vélemény mindenütt: hogy ő azon bizalmat, melyet „szabadelvűségébe“ helyeztek, hivatalos működésével rutul megcsalta. És ki tagadhatná, hogy az oktatásügy elhanyagolása vagy fonák kezelése, miután az évekre, évtizedekre is kihat, a legnagyobb csapások egyike, melyek Magyarországot érhetik? És mégis Eötvös hivataloskodása a miminisztérium ez új reorganisatiója alkalmával érintetlen maradjon, sőt talán évek tartamára megszilárdíttassék ? Folytathatnék a szemlét. De minek? „Egy értelem, egy érezet, Lelkesítse szivedet, S ne féltsd magyar éltedet.“ A hajlamánál és nevelésénél fogva diuasticus zsarnokságra hajlandó Wesselényi, a par excellence aristokrata Széchenyi épen úgy meghajoltak ez eszme előtt, mint e nemzet jövőjéért reszkető Balogh Pál, Deák s a kor szavát tettek által először valló Bezéredyek, kik a hozandó törvényt megelőzve, mondottak le földesúri jogaikról. Ők belátták, hogy az ár által fenyegetett sziget csak úgy lesz megtartható, ha pártjai a szabadság és liberalismus köveivel lesznek megerősítve, s a sziget consistentiája az együttérezés által erős egynemű sziklává magasodik. Tagadhatatlan, hogy ez nagy áldozatokkal járt, de a nemzet jobbjai meghozták az áldozatot; oda dobták a végzet mérlegének egyik tányérára előjogaikat, mert látták, hogy a másik serpenyőben a dicstelen halál van, melyet csak ez által lehet föllebbenteni. Ők megtették kötelességöket, áldás emlékezetökre és poraikra! Azt, miért a nemesebb szivek dobogtak, 1848. tetemes részében meghozta, az áldozat idejében történt. Magyarországon nem lehetett a 31-iki lengyel mozgalmakat ismételni; a volt nemesség soraiban alig talált néhány egyénre a reactio, s a nép, legalább a magyar ajkú, melyet fölvilágosítani hatalmunkban állott — méltónak mutatta magát a hozott áldozatra ; együtt küzdött az áldozattevőkkel újon nyert szabadságáért, nemzeti jogaiért. A végzet azonban nem akarta, hogy a műt egyfolytában hajtassák végre, s a bekövetkezett sötét idők emberei mindent elkövettek, hogy a mélység, mely a nemzet mármár egygyé olvadandó rétegzeteit elválasztó,újratátongóvá váljék, az érintkezés utjai el lőnek vágva s még a szabadság és democratia eszméi arra is használtattak fel, hogy a népet az áldozok kiléte felöl tévútra vezessék, s a nemzet alkotó részei között a gyűlölet magvai hintessenek el. Hála az örök igazságnak, e czél csak igen kis részben jön elérve, s még ma semmi sem áll útjában, hogy a munkát Eleget mondtunk annak kimutatására, hogy Mikó és Wenckheim távozása és Gorove megrövidítése még korántsem elegendő orvosság azon bajok meggyógyítására, melyekben a minisztérium nyavalyog, s melyek ellen a közvélemény egyre növekedő határozottsággal kikel. Annál kevésbé folytatjuk e bírálatot, mivel azon véleményben, sőt meggyőződésben vagyunk, hogy a bajokat az emlegetett személyváltozásnál még sokkal gyökeresebb változás sem bírja orvosolni. E bajok magában a rendszerben gyökereznek, amely a jelen kabinetnek alapját képezi, s azon vezéreszmékben, melyeket az követ. Horn Ede: Ut a jobb felé. II. (Sz.) Hazánk felé keletről és nyugatról két óriási áramlat indult meg, mely tolongó habjaival országokat és nemzeteket temetett már el. E két áramlat a keleti barbarismus és a nyugati civilizatio. Amaz elnyelte Lengyelországot, a kozák földet, a hajdani Svédország tetemes részét, Krimet és a Kaukáz vidékeit; Amez absorbeálja napról napra a német nép apróbb myengait, Morvát, Csehországot. Mindkettő az absohitismus szolgálatában áll, s óriási tömegekkel rendelkező dynastiák érdekeinek hódol. Egyik sem válogat eszközeiben, s czéljaira épen úgy felhasználja a népek ambitióinak hízelgő, úgynevezett „nagy eszméket“, mint a servilismust és reactiot. Ezen mindent magával sodró két tengerár között, hazánk mint kis sziget emelkedik s partjain mármár kicsapódnak az elnyeléssel fenyegető hullámok. E válságos helyzet tisztán állott atyáink előtt, s a közelebbi ötven év jelesei e felismerés folytán intézték hazafias működésüket . „Nemzetünkből fegyetlen hasonérzelmü és czélu tömeget alkotni“ ez volt a jelszó, mely előtt minden nemeskeblü hazánkfia meghajolt, melynek feláldozta ősei hagyományos politikáját, apróbb ambitióit és előjogait. A költő már évtizedek előtt énekelte: teljesen befejezzük atyáink örökölt czéljait, megvalósítsuk. Nemzetünk nem hozott be kasztokat keleti hazájából. Az Árpáddal bejött nép egyöntetű volt s külön jogokkal, kiváltságokkal még vezérét is óvatosan ruházta fel. A regnibárók, hivatalnokok, tulajdonképen miniszterek voltak, a Comesek nem mint némelyek hibásan állítják, vagy hiszik, grófok, hanem főispánok, s azokon kívül az egész nemzet patriarchális rendezett. Tekintsen be bárki a legrégibb törvényeink szellemébe s látni fogja, hogy valamint alkotmányunk, minden más európai népekénél véletlenül idomíthatóbb a modern Parlamentarismus és felelősség fogalmaihoz, éppen úgy társadalmi életünk patriarchális viszonyaitól is csak egy lépés kellett volna e mai korszak valódi democrata vagy egyenlőségi fogalmaihoz. A magyar gazda cselédeivel is egy asztalhoz ült, s a „család“ és „cseléd“ szót e két fogalomra cserélve alkalmazta ; a későbbi földesúr is mintegy atyja volt jobbágyainak — természetesen a humánust értjük. Erdélyben, hol a nemzeti élet legépebb állapotában maradt fenn, krónikásaink egyhangú állítása szerint Leopold koráig az egyetlen fejedelmen kívül minden ember „öcsém“ és „bátyám“ volt. A grófi és bárói rang, valamint a titulaturák hosszú sora német találmány s eredetét a nemzet legsötétebb századaiban veszi. Nem egyszer, sőt mérnök mondani legtöbbször a reactiónak vagy épen a nemzet jogai eltiprására tett szolgálatoknak béréül adták ezeket. A ki nem hiszi, tekintsen első családaink genealógiájába s hasonlítsa össze nemzetünk egykorú történetével. Midőn e nemzet egyszer-egyszer szabadabban lélegzett, tökéletesen értékvesztett dolog is volt az; czafi'ang, néha kellemetlen függelék, melyet a birtokosok örömest leráztak vállaikról. Hogy többet ne említsünk, midőn Bocskai fejedelemmé lett, az addig kinevezett bárók és grófok a Csákyakon kivül utolsóig lemondottak rangjaikról és czimeikről; az egyetlen fejedelem maradt az országban „nagyságos“ úr. Rákóczi forradalma után bekövetkezett a servilismus s az elnyomás korszaka ; ugyanazok, kik pár év előtt zászlói alatt küzdöttek, hazaárulónak nyilvániták fejedelmi vezéreket s a feladott jogokért cserében termett a grófi, bárói rang, mint a gomba. Legtöbb előkelő családunk bárói és grófi rangra emelése e korszakból 1711 —1750 datálódik. És ami nagyobb gúny, azon „nagyságos“ titulust, melyet a német kormány hazánk első fiainak osztogatott, közössé tette hadserege legkisebb kapitánykájával. Mindezt nem szemrehányásul mondjuk, mert apáik tetteiért az utódokat épen úgy nem illetheti szemrehányás, mint nem, érdemeikért, a dicsőség. S még hozzátehetjük, hogy nem is minden család, sem annak minden ága fogadta el a puszta czimeket. Innen van, hogy némely családunkban grófi, bárói, s pusztán nemesi ág létezik a függetlenség egykori mértéke szerint. Csak azért említjük mindezt, hogy a czimek eredeti értékét kimutassuk, azt sem vitatva, hogy néha hazafi érdemeknek voltak aránytalan és értéktelen jutalmazásai. Vagyon s általában anyagi tulajdonok épen úgy nem teremtenek kasztokat, mint a szellemiek nem; közösek ezek már ma minden osztálylyal. A felsőházi jog , mely különben is csak mint véletlenség jött létre, s mely mégis egyetlen kasztjog volt, kell, hogy határozott változtatást szenvedjen. Az úrbéri viszonyokra vonatkozó remanentiáknak eltörlését már a múlt országgyűlés kimondá. Kaszt-gyűlölségről beszéltek? Könnyű segíteni rajta: törüljétek el a privilégiumokat, szüntessétek meg a kasztokat. Tegyétek egyfogúan nemessé az egész magyar nemzetet. Mert épen ennek van értelme a 48-ki törvények után. Mindezek fölött pedig: ne teremtsetek új kasztokat újabb nemesítések, rangosztások és keresztezések által, s ne tétessék érdemmé a véletlenség adománya. A demokrátia hatalma feltarthatatlan s nem hiszem, hogy bármely kormánynak szándékában állana azt bizonyítgatni, hogy az alkotmányos monarchia nem fér össze a nemesebb értelemben vett demokratiai elvekkel; hogy a monarchiát csak ultramontán és elavult aristokratiai elvekkel s Junkerthummal lehet támogatni, — ami nem is igaz. Igen jó lesz, ha a te rebesi gondolkozó, ezen eszmék felé is fordítja lelki szemeit, — mert kétségtelenül erre van az út a jobb felé. Pest, sept. 17. (xv.) A legfontosabb tárgy, mely az austriai tartományi gyűlések előtt fönforog — a birodalmi tanácsba való egyenes közvetlen választások kérdése. Az osztrák parlamentáris minisztérium e tárgyra nézve mind ez ideig még nem nyilatkozott egész határozottsággal. Most azonban mozogni kezd ezen irányban a kormány is, é iskr a belügyminiszter a helytartóságokhoz egy köriratot intézett, azon czélból, hatnának ezek oda, hogy a tartományi gyűlések részletesen foglalkozzanak az egyenes választások kérdésével. A belügyminisztérium köriratából kitűnik,hogy a kormány örömmel venné, ha a gyűlések a közvetlen választások mellett nyilatkoznának , de egyszersmind óhajtja, hogy e nyilatkozat határozott legyen, s ne csak általánosságban szóljon, de körvonalazza részletesen, világosan a formát is. A körirat elősorolja azon alkalmakat, melyeken részint törvényhozási, részint kérvényezési után nyilatkozatok merítetek fel a közvetlen választások érdekében. Hangsúlyozza aztán, hogy az e tárgyra vonatkozó kérdéseknek nem szabad általánosságban megoldatniok, hanem tekintetbe kell venni e kérdés részleteinek meszszi horderejét is. E kérdések következőkben formulázhatók : Az alkotmány érdekében van-e a birodalmi tanácsba való egyenes választások behozatala? ha igen, az országgyűlések által eddig bizonyos számban küldött képviselők, a lakosság közvetlen szavazata útján választassanak-e? Ezen egyenes választások csak általánosan a választók által eszközöltessenek-e, vagy legyen tekintet az egyes kerületek, városok és testületekre, amint ez az országos szervezet függelékében meghatároztatok ? Szükségesnek, vagy legalább is czélszerű és kívánatosnak ítéltetik e a birodalmi képviselők számának (203) szaporítása? s ha igen, minő mértékig történjék e szám megnagyobbítása? Ha a közvetlen választások, valamint a birodalmi képviselők számemelései elfogadtatnak, a birodalmi tanács ezen kiszélesítése minő módon foganatosíttassák ? egyszerűen a tartományi gyűlések köréből, vagy a tartományi csoportok fentartásával ? S az utóbbi esetben, hogy történjék, hogy osztassák szét a számfelosztás ? A birodalmi képviselők hatáskörére nézve, mily időtartam állapítandó meg ? Ezek azon kérdések, melyeket a helytartóságoknak különös figyelmébe ajánl a belügyminister, hogy azokra nézve az egyes tartományi gyűlések akár testületi, akár csak magánvéleményét kieszközöljék. Hogy azon tartományok gyűlései, melyekben a német elem túlnyomósággal bír — minden nehézség nélkül, a ministérium szellemében fognak felelni e kérdésekre, az igen természetes. Nézetünk szerint, ily körülmények között, a cseh és lengyel országgyűlés kiváltkép, igen helytelenül cselekednék, ha a passivitás merev terére lépve elmulasztanák a nyilatkozatot ezen kérdések felett, — melyek valószínűleg nélkülök is, s akkor még élesebben ellenük — meg fognak oldatni. — Az alsó-ausztriai gyűlés tanácskozásai körébe vonandja a zárdakérdést is. E tárgyban két indítvány fog a törvényhozás elé terjesztetni; az egyik a zárdáknak is testületi törvény alá való vonását, a másik azoknak teljes eltörlését czélozza. Hogy az osztrák kormány a majoritását biztosító eszközök megválogatásában mint a mi kormányunk, nem épen kényes, tanúsítja azon eljárás, mely a csehországi választásoknál alkalmaztatik. A kerületi főnökök ugyanis oda vannak utasítva, hogy azon országgyűlési képviselőjelölteket, akik a „Slovenska Lipa“ cimű egyletnek tagjai,választhatóságra képteleneknek nyilvánítsák, miután a nevezett egylet ellen törvényszéki vizsgálat indíttatott. Sajnos, hogy az ily szűkkeblű eljárást, az elfogult bécsi lapok még támogatják. Ezek már az esküdtszéki intézményről is szívesen lemondanának, egyszerűen azon okból, mert a prágai és lembergi lapok ellen indított tenger sajtóper, melyekben a közvádló felségsértés és rendzavarással vádolja az illetőket — rendesen a vádoltak felmentésével végződik. — A „W. Abp” megcáfolja a „Morgenpost“ azon hírét, mintha Giskra Beust mellőzésével, sőt Beust daczára, a bécsi és berlini kabinetek között békés egyetértést czélozna. A dementi oly határozatlan, hogy tulajdonkép nem lehet tudni, nem az szenved-e dementit, mintha általában bécsi kormánykörökben különös hajlamot éreznének a berlini kabinettel barátságos viszonyba lépni. Bihar megye felirata: az országgyűléshez a törvényhatóságok rendezése és biztosítása tárgyában. Mélyen tisztelt képviselőházi Nem titkolhatjuk el az aggodalmat, melyet ben