A Hon, 1869. október (7. évfolyam, 225-251. szám)

1869-10-19 / 240. szám

240. szám VII. évfolyam. fi­r.t Shiv^tsf: Ferencziek tere 7. sz. földszint. Előfizetési (lij: Pof­t/in kííMvft. vhítv Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra • ...............................2 frt. 3 hónapra ••••• • • 6 n­­> hónapra....................................12 -Az e­sti kiadás különbdizéseért felü­lfizetés l­ánon kint...........................................30 *kr. Az alöüzetés az év folytán i­­nde­n hónapban nem kezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS­ KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1869. Kedd, oct» 19. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási «lij. hasábos ilyféle betű sora ... 7 kr. Béh­rg-dij minden be­ig­tatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. —• íNyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr.­­■ Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. s^xw-iaasja Előfizetési felhívás a kSTAikerS lapokra i HON esti kiadás postá­­k áldáseért felülfizetés J. Ft. IiOill aSTÖKft: Mim1 — 40 As oi­fieetáai díj au iflcte lap esimá alatt Pestre as Aíkenaemn11 feladdhivatalba (Barátok­­ ere 7-dik szám) nt iisadő. 1 V. évra7.évre1hóra­ft k­ft kr ft kr 12 —6 — 2 — a külön­b »1 80— 80— 3 Becs­pesten 10 —6 — 170 , pót;’x 11 -6 50 190s a­­ 1 60 BP ® FEST, OCTOBER 18 Pest, oct. 18. Többen tisztelt elvbarátaim közül ab­ban a nézetben vannak, hogy az ellenzé­ket nem illeti a kezdeményezés a parla­mentben, mert ez más alkotmányos orszá­gokban is a kormány kötelessége. Ang­liában is a kormány dolga a törvényja­vaslatot előadni, melyet a korszükség pressiója tőle előkényszerít, s az ellenzék dolga csupán azon törvényjavaslatot a maga szempontjából bírálat alá vonni. Boldog Anglia! Bár mi is az volnánk! De mi nem vagyunk Anglia, hanem va­gyunk Translatthaniának dualisticus tár­sa, s nálunk a kormányra „két“ kor­szükség gyakorol pressiót: a magyar­­országi, és a bécsi korszükség. Azt is tu­dom, hogy ez az utóbbi hatalmasabb. Hogyan várhatjuk azt például, hogy a magyar kormány magától kezdeményezze a Magyarország pénzügyeit függetlenítő bankszabadság törvényét, midőn ez­­t a bécsi hatalommal okvetlenül súrlódásba fogja hozni s válságot képezend számára. Pedig ugyan erős korszükség követeli ezt; követeli nem csak az ellenzék, de sürgetve , unszolva, provokálva követeli a kormány leghívebb pártfele, a pesti ke­­reskedelmi világ, és a kormány még csak a kis­ujját sem mozdítja e magyarországi korszükség pressiójára: a transzajb­ániai pressio hatalmasabb. Mit tegyen ilyenkor az ellenzék? Néz­ze csendesen, hogy a bekövetkezendő pénzügyi rui­a hogyan temeti el a kor­mányt a mi hozzájárulásunk nélkül is? Az igaz, hogy mint párt a párt ellen, ezt tehetné legszokásosabban. Ámde ugyan­azon pénzügyi rui­a nem csak a kormányt és a mi ellenpártunkat, hanem a magyarországi közjóllétet is el­temeti. És itt kezdődnek a hazafiúi kötelessé­gek a párt­kötelességeken túl. Azt is hallottam ellenvettetni több tisz­telt elvbarátomtól, h­ogy az ellenzéknek nem is szabad nézeteit pozitív alakban, mint törvényjavaslatot formulázni, mert lehet, hogy egykor, körülmények változ­­tával, magunk sem fogunk azon nézetek­hez ragaszkodni, s mai ajánlatunkat egy év múlva elvetendőnek tarthatjuk. Igaz, hogy vannak tárgyak, a­mikben az ellenzéknek törvényjavaslatot részlete­kig kidolgozni nehéz: ezek az administra­­tionalis, ezek a közjogi kérdések. — De principális kérdésekben, mik philosophiai meggyőződésen, mik államgazdászati két­szer kettőn alapulnak, nincs lehetőség, hogy mához esztendőre más véleményben lehessek, mint ma vagyok. Nincs rá lehetőség, hogy bármikor is a „szabadság“ és a „szabadalom“ közül ne tudjam, melyiket kell választanom, hogy Magyarország pénzügyi függetlensé­gét ne sürgessem más országnak aláren­delt viszonya ellenében; hogy az uralkodó vallást, szent széket ideálomnak fogad­jam : — ez nem történhetik meg rajtam. Pedig hát épen ezek a concret tárgyak feküsznek most a közvélemény nyílt asz­talán. Ezek a megtagadhatatlan, abrenun­­ciálh­atlan thesisek. Ezeket a thesiseket ne merné-e az el­lenzék formulázni „ma“, attól tartva, hogy „holnapután“ megbánhatja az írásba adott formulázást ? Holott pedig az ellenzéknek volt bátor­sága még a legkényesebb közjogi kérdésben is, minő volt az 1867-diki kö­­zösügyi megoldás feladata, egész részle­tes kidolgozott törvényjavaslattal a majo­­rtási javaslat ellenében föllépni, nem­­ va tőle, hogy egy év múlva majd e positív nyilatkozatából a fejére fognak olvasni. Abban, hogy a kormány mozdulhatat­­lansága ellenében valamit tennünk kell, minden tagja az ellenzéknek egyetért: kérdés csak az, hogy a parlamentaris usus mit követel? Mit „lehet tenni,“ s mit „kell tenni,“ és mit „nem szabad nem tenni” az ellenzéknek. „Lehet“ az ellenzéknek interpellatiót intézni a kormányhoz az iránt: „szándé­kozik-e a kormány a korszükség által kö­vetelt ügy­felől törvényjavaslatot terjesz­teni a ház elé.“ „Nemet“ aligha fog rá a kormány mon­dani, mert azt el kell róla ismernünk, hogy hazafiúság és szabadelvűség dolgában, a­míg csak szép szóba kerül, igen bőkezű. Tehát „igen.“ De mikor? Már itt azonban otthon vagyunk Angliá­ban ! Az angol parliamentben ha egy be­adott bilit el akarnak temetni, nem végzik ki az agyonszavaztatás erőszakos halálá­val, hanem kitűzik a tárgyalását — hat hónap utánra. Ez annyit tesz, hogy „soha.“ Ezt már a mi kormányunk is tudja. Megtette az interpellációt Tisza Kálmán még a múlt országgyűlésen a kultuszmi­niszterhez : „Szándékozik-e a vallásegyen­­lőség iránt törvényjavaslatot terjeszteni a ház elé?“ Hogyne szándékoznék! Igen is! De mikor ? Angol hat hónap múlva. Az ítéletnapig várjon-e aztán az ellen­zék? Nem. Akkor „kell“, hogy egy határo­zati javaslattal lépjen a ház elé,mely határo­zattal a minisztériumnak kötelességévé té­tetik még a jelen ülésszak alatt a kívánt törvényjavaslatot előterjeszteni. És ha még­sem terjeszti elő? Akkor azután elutasíthatatlan köteles­sége az ellenzéknek saját magának tenni le a ház asztalára az illető törvényja­vaslatot. Így történik az épen a vallásegyenlőség, a szentszékek eltörlése, s a polgári házas­ság behozatala kérdéseivel. Mik közül az első az ellenzéki eljárás utolsó stádiumába jutott, míg a két utóbbi a második mód­szerre kényszerít. Amott magunk vagyunk kénytelenek törvényjavaslattal előlépni, a két utóbbiban pedig határozathozatalra hívni fel a házat. Vannak azonban ügyek, amik az eljá­rási fokozatok közt nem tűrnek el évek és hónapok időközeit; ilyenek a financziális ügyek. Ezekben egy kissé gyorsabban kell az első és utolsó tényt alkalmaznunk. Az igaz, hogy mint párt, magunkat rö­vidítjük meg, amidőn­­ként a kormányt a szabadelvű előhaladásra, a nemzet kívá­nalmainak kielégítésére, a közjóllét hely­reállítására, pénzügyeink függetlenítésére kényszerítjük; mert mint ellenzéknek az volna az érdekünk, hogy legyen az a kor­mány mentül gyűlöletesebb, tettei mentül fonákabbak, az elégedetlenség iránta men­tül nagyobb és általánosabb, hogy bukjék meg a saját hibái által minél előbb; —csak­hogy nem tudom, hogy „ily bukás“­­nál az, amit nyertünk lenne mint párt, ellensúlyozza-e azt, a­mit vesztettünk len­ne, mint hazafiak, — mint magyarok, — mint birtokos osztály? És végül még egy ellenvetés: hátha az érem másik fele fordul? Hátha a kor­mánypárt compact majoritása még azon javaslatainkat is elveti, a­mik nem egy pártnézetnek, de az ország összes jóllété­nek alapján támadtak , mert megteheti. Akkor mi ország-világ előtt megtettük a kötelességünket; megmutattuk, hogy akarunk is, tudunk is tenni; — és aztán „Kurta szám a három!“ há­rom év múlva a nemzetnek módjában lesz megadni, hogy „lehessen“ is ten­nünk , egy válság esetén pedig van a köz­véleménynek kire mutatni ujjal: „ezek az életképesek.“ Mert nem kell elfelednünk, hogy van még egy harmadik is, ki magát életképes­nek tartja, s „az“ nem számít se velünk, se Deákkal. Tehát mind a közügy, mind a pártügy érdekében erélyesen kell mozognunk, ha élni akarunk. úgy tudom, hogy akarunk. Jókai Mór: A baloldali kör kedden f. hó 19-kén délután 5 órakor értekezletet tart saját helyiségében. Azoknak, a­kiket illet. Pest, okt. 18. Vannak büntettek, melyekre a fenyitő­­codexek nem tartalmaznak büntetést. — Ilyen volt Athénben az apagyilkosság So­lon idejében. A törvényhozó nem birta föltételezni, hogy akadjon oly szörnyfiu, a­ki e gonosztettet elkövesse. Bízott em­bereinek erkölcsiségében. Vannak mulasztások, melyeknek elke­rülésére a modern törvényhozások nem gondoskodtak kényszerítő rendszabályok­ról Ilyen a képviselőháznak a képviselők által nem­ látogatása. A törvényhozás nem­­ föltételezhette,hogy valaki, a­kit a nemzet bizalma a legma­­gasztosabb, a legkitűnőbb megbízással tisztel meg, mely rendezett államban pol­gárt érhet, hogy valaki, a­ki e megtisztel­tetés elérésére gyakran per fás et ne fás törekedett, sőt sokszor erkölcsi szempont­ból nem igazolható eszközökkel is szert tett, e megtiszteltetéssel járó legszentebb kötelmeket teljesíteni elmulassza. A tör­vényhozás azt feltételezte, hogy a­ki e kötelmek teljesítésére magában hivatást vagy kedvet nem érez, vagy azoknak kö­rülményeinél fogva meg nem felelhet, az nem is fog e megbízatás után törekedni, s ha e kötelmek teljesítésének lehetetlensé­ge az elvállalás után állott be, akkor lemond. Abból azonban, hogy némely bűntettre nincs megtorló, némely mulasztás elkerü­lésére nincs kényszerítő rendszabály, nem következik, hogy e mulasztást megrovás nélkül szabad elkövetni, ép oly kevéssé, a­mily kevéssé lett volna büntető czikk hiányában az apagyilkosság Athénben erény. Sőt ellenkezőleg. Épen e körülmény az, mely az ily mulasztások elkövetőit kárhoztatóbbakká teszi, mint azokat, a­kik oly kötelességeket mulasztanak, a­melyeknek elmulasztása büntetést von maga után. Ha a hivatalnok, pap, tiszt, stb. nem teljesíti kötelességét : elbocsátják, s azzal punctum. A képviselő megmarad képvise­lőnek, míg mandátuma lejár, azt köteles­ség-mulasztás miatt nem csaphatják el. A­ki bűnhődik, az megfizeti bűnét. A bűnöst a büntetés — polgári fogalmak szerint — kiengeszteli a társadalommal. Megsértette a társadalmat , megbűnhő­­dött érte. Elmondhatja a világnak : quit­­tek vagyunk. De az oly mulasztás elkövetőjének, melyre nincs büntetés, épen a miatt, mert nincs büntetés, nincs is módjában recom­­pensálni, helyreütni a mulasztást. Attól el van zárva az út, hogy a világgal quittel­­hessen. Örökre adós marad. És azért felette szomorú tünemény, ha valamely országban épen azokat a kötelességeket mulasztják tömegesen, melyeknek elmu­lasztására a törvényhozás még csak ne is gondolhatott, melyeknek egyetlen ellen­őre a lelkiismeret, s ha épen ozt mulaszt­ják, honnan a törvények iránti tisztelet­nek, a szigorú kötelességérzetnek nap­ként kellene szertesugározni­a a parla­mentben. Sokan vannak, kiknek e szerény figyel­meztetés szól. Hiszen a mai, a megnyitás utáni második ülésen, tehát már az ülés­szak legelején, nem volt több jelen, mint 180 képviselő. Még annyi sem, a­mennyit határozatképességre a törvény megkíván. A mai ülésről, ha esetleg szavazni kel­lett volna, haza kellett volna küldeni a megjelent képviselőket is, mert határozat­­hozatalra nem voltak elegen. E vád pedig ép úgy éri a jobb, mint a baloldali képviselőket. A 180 közül jobb­oldali 108, baloldali 72 volt jelen, na­gyobb fele otthon maradt. Mily lelkiismerettel kívánhatják az ilye­nek, hogy az általuk hozott törvényt tisz­teljék mások, mikor ők maguk a legna­gyobb tiszteletlenséget tanúsítják saját törvényük iránt? Szép dolog az a szüret, hanem az or­szág dolgát nem szabad miatta hátra ten­ni, annál kevésbé, mert az országgyűlésen önök nem helyettesíttethetik magukat — mint a szőlőben — vinczellérjeik által, sőt tulajdonkép­­pen önök volnának azok, a kikre az Ur szőlejének mivelése bizva van. Tors Kálmán­ hallgatására, melyek előadásában megígéri,hogy kerülni fogja a szónoklati modort és száraz szá­mok lesznek indokai. Jelenleg három külön tárgyról kíván előter­jesztést tenni. Az elsőben előterjeszti a múlt 1868. évről a zárszámadást; második előterjesztése vonatko­zik az 1870 iki államköltségvetésnek már befe­jezett részére , különösen a fedezetre ; a harmadik végre általában az államvagyonra (Halljuk!) A valódi alkotmányosság szempontjából neve­zetes pillanatnak tartja azt, midőn, a mióta a magyar alkotmány fenáll, elsőben terjesztetik államháztartásról szóló számadás a törvényho­zás elé azon czélból, hogy a törvényhozás azt az 1848: IV. és 1867: X. t. cz. értelme szerint vizs­gálat és bírálat alá vegye. De nem csak a törvényhozásra, hanem a mi­­nisteriumra nézve is nevezetes pillanat az, mi­dőn számot ad működéséről; mert kell, hogy nemcsak azon pillanat fontosságát érezzük, mi­dőn alkotmányos jogainkat gyakorolhatjuk, ha­nem azt is, midőn törvényes kötelességünket le­­rójjuk. (Helyeslés.) Az 1868-ki zárszámadás hiteles példányát ezennel bemutatja és jelenti, hogy a sommázat és mérleg néhány melléklete már ki van nyom­tatva, s ki fog a ház tagjai közt osztatni ; még közel 100 iv van nyomtatás alatt. A múlt évi országgyűlés alatt általa beter­jesztett kimutatás az 1867-iki állambevétele­k­­ről és kiadásokról valódi zárszámadásnak nem nevezhető; az 1867-ik évben rendesen megsza­vazott költségvetés nem létezett, az államadós­sági évjáradék s a közös költségek viselésének aránya még meg nem volt állapítva; a közigaz­gatás egyes ágaira fordítandó összeg akkép vé­tetett fel, mint az még az 1867 ik év január 1- én, tehát a magyar minisztérium megalakulása előtt alkotmányos tárgyalás nélkül megállapit­­tatott, a bevételek és kiadások az egész 1867- diki év folytán a még akkor közösen működő legfőbb számszék által könyveztettek, s a múlt évben általa bemutatott kimutatás is csak a pénztári eredményeket tünteti elő, s annak té­telei a pénztári eredményre nézve állanak ugyan, de végeredményben csak akkor fognak befejeztethetni, ha a múltból fenmaradt közös követelések és tartozások iránt végmegállapo­dás fog keletkezni. A két pénzügyminisztérium közt ezek iránt folynak a tárgyalások , s re­ménye, hogy nemsokára még ez ülésszak alatt ez iránt is tehet jelentést a ház előtt. Vájjon a felmerült elvi kérdések miatt ezen jelentésben a két minisztérium közti egyértelmű megállapo­dást fog-e jelenthetni,­­ azt most előre meg­­mondani nem képes; ha közös megállapodás nem keletkezhetik, a beadandó jelentések alap­ján a két törvényhozásnak leend feladata a végelintézés iránt szükséges teendők felett ha­tározni. Annyit azonban eleve is kijelenthet, hogy az eddigi tárgyalásoknál igyekezett az ország érdekeit szem elöl nem téveszteni. Az 1867 ik évi államháztartás pénztári ered­ményeit említett előterjesztés eléggé indokolja, s az 1868-iki zárszámadás az ezen ügyre vo­natkozó adatok, azt kiegészítvén, biztos alapul szolgálhatnak az 1867-ik évi kezelés megbírá­­lására. Az államszámadás összeállítása sok munkát igényel ugyan, de minden nehézség nélkül vi­hető keresztül ott, a­hol az számos évi gyakor­lat és létező szabályok szerint történik. Nálunk az első rendesen megszavazott államköltségve­­tésről szóló számadás összeállítása nagyobb ne­hézséggel járt, mert mindenekelőtt meg kellett állapítani magát a rendszert, mely szerint a fő­könyvelési osztály, mint ellenőrző hatóság gya­korolja ezen hatóságát s kezdte meg a múlt év elej­i működését, továbbá részletes utasítások­kal kellett ellátni az egyes minisztériumok szám­vevőségeit, melyek csak az 1867. év végével rendszeresíttettek, hogy az összefüggés azok kö­zött szabályoztassék. De oda is kellett törekednie, hogy az elmúlt év számadásai a reá következő évben összeállít­hatók és előterjeszthetők legyenek; — ámbár ugyan az 1867. X. t. sz. azt rendeli, hogy a be­­rekesztett számadások terjesztessenek elő, s igy a törvény határozottan nem rendeli, hogy min­dig a következő évben terjesztessenek elő a zár­számadások , mindamellett igyekeznie kellett, az elszámolásnál oly rendszert­ állapítani meg, mely lehetővé tegye a zárszámadásoknak a kö­vetkező év végével leendő előterjesztését. Más államok: Anglia, Francziaország stb. pél­dájára utal, hol a zárszámadások a reá követ­kező harmadik évben terjesztetnek elő, és aztán foly­tatj­a. Hogy az általam óhajtott czél eléressék, ak­­képen kell intézkednem, hogy az 1868. évre az utalványozások folyó évi mart. utolsó napján beszüntettessenek, a fizetések pedig csak apr. hó végéig történjenek. Eleinte az volt megálla­pítva, hogy a fizetések az­­ év első feléig az az 1869. évi jun. 30-áig folyjanak, azonban meg­győződve arról, hogy ha a fizetések­­ eddig tétet­nek, lehetetlen leend, a legnagyobb igyekezet mellett is, az ellenőrző hatóságként függetlenül működő főkönyvelési osztálynak a számadáso­kat részletesen megbírálni s azok eredményeit és a mérleget oly időben összeállítani, hogy azt még ezen év folytán előterjeszthessem. Ezen in­tézkedés által, ha az némely közigazgatási ága­zat pillanatnyi hátrányára volt is, a kívánt fon­tos czél, t. i. a zárszámadások beterjeszthetése, eléretett és bárki meg fog győződhetni az előter­jesztésből s annak mellékleteiből, hogy az állam­­főkönyvelési osztály a legszigorúbb ellenőrzést gyakorolta. Az egyes minisztériumoknak számolni kellett az utolsó fillérig azon összegekről, me­lyek a pénztárak által a naplókban előszámol­tattak, s hogy azokról az előjegyzés a főköny­velési osztály által a legpontosabban keresztül­vitetett, tanúskodnak a mérlegek,melyek úgy egymás között, mint a naplók eredményeivel teljes öszhangzásban állanak. De meg kellett állapítani s keresztülvinni az alkotmányos fogalmak szerint az elszámolás és ellenőrzés elveit is, úgy hiszem, a tisztelt ház helyeselni fogja, hogy e zárszámadás mind alak­jára, mind berendezésére nézve az 1868-ki költ­ségvetést követi, s így első tekintetre felismer­hető, minden egyes kiadás mennyiben egyezik meg vagy tér el, a törvény által megállapított költségvetéstől. Az 1868-ki XXVIII. t. czikk értelme szerint, melyben az egyes főbb kiadási tételek állapít­tattak meg, szorosan véve elegendő lett volna, ha a zárszámadás a törvényben előforduló téte­lek szerint készül, — azonban azon elvből indul­ván ki, hogy a lehető legrészletesebb számadás adja a legbiztosabb képét a pénzügyi igazgatás­nak, eltérőleg az Ausztriában eddig divatozott rendszertől, a zárszámadásban nemcsak tár­­czák, fejezetek és czímek szerint, hanem a be­nyújtott költségvetési előszámítás rovatai szerint vannak a bevételek , kiadások részletezve, sőt a múlt és folyó évi hátralékok is rovatonként részletezve fordulnak elő, s így bátran mondha­tom, hogy jelen számadás minden egyes részle­teiben teljes tájékozottságot nyújt a múlt évi államkiadásokról. De jelen zárszámadás az eddig Ausztriában gyakorlatban volt zárszámadásoktól még an­­­nyiban is lényegesen eltér, amennyiben igyekez­tem egy ily rendszert állítani fel, mely a való­sággal mindenekben megegyező világos képet adjon az elért eredményről. Engedje meg a t. ház, hogy néhány szóval igyekezzem magyarázni ezen rendszert, mely ha jövőben is következetesen vitetik keresztül,a tör­vényhozás és pénzvilág előtt a zárszámadás mindenkor ki fogja mutatni, valjon gyarapodik e pénzügyünk, van-e valóságos hiány. Nem egy állam pénzügyére fejt ki ügyessé­get a valóságos pénzügyi állapot elleplezésére; én részemről azt tartom, valamint a bel- és kül­politikában, úgy a pénzügyi politikában is leg­többet ér és lgtöbbre vezet a becsületes őszinte­ség, mert ha a mérlegnél a tisztán odaállított számok azt mutatják, hogy nincsen­­ hiány, de gyarapodás, az új erröt és bátorságot kölcsönöz a követett utunk folyt­tására, ha pedig valósá­gos hiány és értékapadás mutatkozik, — job­b azt mindjárt első kezdetében felismerni, hogy bírjunk elég erél­lyel, a bajt csírájában meg le­het orvosolni. Eddig a zár­számadás akkop készült, hogy kimutatta a bevételeket, bár­honnan jöttek azok, és a kiadásokat, melyek tényleg előfordultak ; — az általam behozott zár­számadási rendszer szerint pedig különbség tétetett,­a jövedelem és bevétel, valamint a költség és kiadás között. Engedje meg a t.ház, hogy értelmezzem ezen szavakat.A magán szintúgy mint az állam­háztar­­­tásnál lehet valakinek egy évben nagy bevétele, de kevés jövedelme: például ha a földbirtokos termése lesz, az árak alacsonyak, úgy birtoka után az évi valóságos jövedelme csekély lesz; de lehet nagy bevétele, ha például múlt évi ter­mény­készletét értékesitő vagy activ követelése­ket hajt be; de lesznek sokan kiknek nincsen ily készleteik vagy követeléseik, s igy kényte­lenek az ingatlanok egy részét eladni vagy köl­csönt felvenni, hogy azon évi kiadásaikat fedez­hessék. Lehet sulyegyen a bevétel és kiadás közt, de könnyen megtörténhetik,hogy nincs sulyegyen a jövedelem s költség között; viszont mind a magá­nosnak mind az államnak lehet nagy kiadása, például ha hasznos beruházásokat tesz, jószágot szerez, kölcsön ad, valóságos költsége pedig, melyet háztartására ad, fordít,aránylag csekély, mely esetben vagyoni állása bizonyára csak nö­vekedni fog, ha rendes jövedelmeiből fog a ren­des költségeken kívül hasznos czélokra kiadáso­kat tehetni. így értelmezve ezen szavakat, nem mindig mondhatjuk azt, hogy az, kinek bevétele nem csekélyebb mint kiadása, jó gazda, de igenis mondhatjuk, hogy azon állam, melynek jöve­delme egyenlő költségével, hiányban nem szen­ved ; ellenben az, melynek költsége évről évre kevesebb mint jövedelme, bizonyára gyarapodni fog s feleslegeit hasznos beruházásokra, vagy mint Anglia tévé, az adótelek mérséklésére for­díthatja. Ennélfogva a zárszámadás sommázata czímek, fejezetek és tárczák­­ szerint egymás mellett mu­tatja ki a jövedelmeket és bevételeket, a költsé­geket és kiadásokat. Mérleg kétféle készült: az egyik a pénztári mérleg, mely mutatja az állambevételeket és ki­adásokat, ellenben a jövedelmi mérleg mutatja az állam jövedelmet és költséget, és végre, hogy az egész elszámolás annál világosabb legyen, készült még egy vagyonmérleg, mint az egész­nek zár- és próbaköve.­­A vagyonmérleg bizo­nyítja és kimutatja, hogy az államvagyon ugyan­annyival szaporodott, a­mennyi felesleget muta­tott a jövedelmi mérleg, és végre a vagyonmér­leghez van csatolva négyrendbeli vagyonkimu­tatás, számadási ágazatok szerint elkülönítve az ingatlan államvagyon, a termesztmények, anya­gok, szerek és eszközök, a követelések és tar­tozások és a pénztári maradványok, még pedig részletezve az 1867. és 1868-iki állapotok sze­rint, s minden tételnél ki van mutatva a gyara­podás vagy fogyatkozás. Végre az emlitett som­­mázaton kivül készítettem még két összehason­litó kimutatást: az egyikben a jövedelmek és költségek, a másikban a bevételek és kiadások helyeztettek párhuzamba a költségvetéssel. Hogy ezen két kimutatás egymástól eltérő, az termé­szetes s azokat hasonlítva az állam költségvetés­­hez, eltérő, sőt ellenkező különbségek mutat­koznak, s ez természetes. Melyiket kell azonban irányadónak tekinteni ? — bizonyára nem a be­vételekre és kiadásokra vonatkozót, mely nem mutatja ki az államvagyon gyarapodását vagy A mai scrmunkból egy féliv melléklet van poatolva. Országgyűlési tudósítás. Lónyay Menyhért pénzügyminiszer felhívja a ház figyelmét pénzügyi előterjesztéseinek meg­

Next