A Hon, 1869. október (7. évfolyam, 225-251. szám)

1869-10-27 / 247. szám

247. szám f. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra............................................2 frt. 3 hónapra ....... 6 , 6 hónapra.........................................12 „ Az esti kiadás különküldéséért felülfizetés havonkint...............................................30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető­, s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első­ napjától fog számíttatni. Reggeli kiadás: POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI'NAPILAP. Pest, 1860. Szerda,, oct. 2 Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Bolytatási díj: A hasábos ilyféle betű sora ... 7 kr. Bélyegdij minden be­itatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. —» Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . 25 kr. Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. PEST, OCTOBER 26. A közvetett adók az államéletben. III. Roger Clemence (Theorie de Pim­­pot. 2-ik­k. 38. 1.) írja: „Mi tehát töké­letesen eltérünk Montesquieutől és abban a véleményben vagyunk, hogy a szemé­lyes és egyenes adó a szabad, a reális és közvetett adó ellenben a rab­szolga népek adója, mert az előbbi­ek tudják, hogy mit fizetnek és azt fizetni akarják, míg az utóbbiak fizetnek a nélkül, hogy tudnák azt és akarnának fizetni.“(Parce que les uns savent ce quils payent et veulent le payer, tandis que les autres payent sans le savoir et sans le vouloir.) Ez és Steuart azon felebb idézett meg­jegyzése, hogy az alkotmányos országok­ban a szegényekre vetett adók uralkodnak, ellentétben látszik lenni. De csak lát­szik. Mert valljuk meg őszintén, az eddigi alkotmányosság majd minden országban nem volt egyéb, mint egy ember helyett egy osztály absolutismusa, — nem ves­­­szük itt a szót politikai, hanem nemzet­­gazdasági értelmében, azaz úgy, hogy az adóügyben ellenőrzés és alkotmányos eljárás van ugyan a­hová fordítás­ra nézve, de a kivetési alap a régi: a nagy tömeg válla. De ha Royer és Stewart közt megvan is e látsz­lagos ellentét, egyben tö­kéletesen egyetértenek, s ez az, hogy kor­mányforma és adórendszer egymás cor­­rectivuma, és a legdemocratább kormány­forma is csak úgy lesz az igazi democra­­tia megtestesülése, ha e­z elvet viszi át adórendszerébe is, azaz nem téveszti szem elől soha, hogy állam és társadalom kö­telessége és érdeke egyaránt a nagy néptömeg emelését parancsolja. Carey nagyszerű művének mi az alapeszméje? A nemzetgazdasági tényezők minél közelebb h­ozá­­s­a. Nem bocsátkozunk itt abba, hogy az a szép történelmi és nemzetgazdasági adat­halmaz, mel­lyel Ricardo tanát ostromol­ja, mennyiben helyes vagy nem? csak azt jegyezzük meg, hogy alapelve helyes, mert vezéreszméje mindenütt: a producti­­vitás. És mivel indokolja a nemzetgazda­sági decentralisatiót ? Többi közt azzal, hogy minél közelebbb van ipar és földmi­­velés egymáshoz, annál kevesebb tér nyílik a közvetett adókra. Kell-e ennél fényesebb bizonyítéka a közvetett adók inproductiv, vagy jobban mondva productivítást akadályozó természetének ? Walras Leon (Theorie critique de l‘impot) határozottan megtámadja a közvetett adókat. Hát még Girardin ? (L‘Impot.) Hisz ő mindenféle közvetett adót meg akar szüntetni, és csak egye­nes tőke­adót kivetni. Történelmi és statistikai adatokkal bizonyítgatja a köz­vetett adóknak Francziaország cultú­­rájára és népére gyakorolt káros be­folyását, különben ugyanezt bizonyítja Bastiat is, (Pamphletjei 2-ik kötetében) ki egy speciális esetet, a bortermelést hozza fel Francziaországban, s kimutatja, hogy a súlyos adó már a régensség idején mily káros hatással volt Francziaország szőlő­­mivelésére — mi érdekes történelmi adat arra, hogy a közvetett adók épen annak válnak kárára, a minek könnyitésére ho­zattak be: a földmivelésnek. Emlitsem-e Partent, Waldecket? Hosszas lennék. De mielőtt az auctoritásoktól eltér­nék, még két jelenségre fordítom az olva­só figyelmét: Roscherre és a socialisták­­ra. Nem annyira theoretikus, mint prac­­ticus szempontból nagyfontosságú irány a Roscher történelmi iskolája. Ő nagy mű­vének csak két első kötetét adta még ki, és így pénzügytan tőle nincs. De ha látja az ember, mint fejlődnek a közvetett adók a görög és római birodalmakban akkor, midőn a társadalmi egyenlőtlenség a leg­magasabb fokon van ; mint tűnnek el az olasz köztársaságokban és fordul­nak elő megint, mihelyt a reactio beáll, legyen bár e reactio neve: Medicis, vagy Vis­conti — ha látja, hogy a XIV. Lajosok és Napóleonok mint szaporítják azokat, és 1789. és 1845 hogy akarja apasztani: — akkor lehetetlen kételkedni a történel­mi adatokat és törvényeket számba vevő oskola ítélete felől. A másik, a mire olvasóinkat figyelmez­tetni akartuk, — a socialisták. Ne gondol­ja alaki, hogy Fourier phalansterét vagy akár csak Louis Blanc eité ouvrecerjét pártolnám. A socialistákat csak a n­e­g­a­­­t­i­ó terén ismerem el auctoritásnak, — de itt aztán meghajlok előttük. Mert Plato vagy Morus Tamástól elke­dve St. Si­monon, Fourieren, Pierre Lerouxon,— Pro­­udhon-on át egész Louis Blancig, a társa­dalmi bajok bírálatában sok elmeélt, mély belátást és emberszeretetet tanúsítottak. És honnan van az, hogy ez emberek, kik rendszerben, módszerben egymásnak töké­letes ellentétei, megegyeznek egyben, s ez : a közvetett adók kárhoztatása ? Egy latin bölcs az igazságot úgy hatá­rozd meg : „quod ab omnibus in omni tem­pore approbatum est.“Ha ennek ellenkező­je áll , a közvetett adók ellen nagy gyanú emelkedik, annyival inkább, mert a socia­listák nemzetgazdaságilag ugyan többnyi­re hibás kézpontokból indultak ki terveik­ben, de bírálatukban mindig egy : a nép érdeke vezette őket. Hát még az a nagyszerű eszmeharcz, melyet Lassale fejtet ki, frankfurti fellé­pésétől, vagy akár a „System der erwor­benen Rechte“-től kezdve, addig, míg egy golyó ki nem éltá életét? Mi alapja küz­delmének? A munkásosztály nyomora. És mire viszi azt vissza? A közvetett adókra. Ismétlem, sem a franczia socialistákat, sem Lassalet nem azért hozom fel, mintha auctoritásokat akarnám elfogadtatni, ha­nem csak jelenségül, vagy ha úgy tetszik, ómenül. Quousque — egész Kautzig. Ezt már csak pártérdekből is el kell fogadni auc­toritásnak. Van neki egy eredeti, szép mondása, s et: A fogyasztási adó ipari után nem pótolható. (L.Nem­zetgazdaságunk és a vámpolitika.) Már pedig csekély felfogásom szerint egy adó­rendszernek mentöl kevesebbszer kell oda nyúlni, hol ürességet hagy maga után, hanem ellenkezőleg mindig arra kell tö­rekedni , hogy serkentőleg, sürgetőleg hasson, és a forgalmat élénkítse, az alvó tőkét felkeltse és munkára kényszerítse, hogy így nem csak végeredményében, a productiv adóbefektetés által, hanem még útjában is mindenütt, a­helyett, hogy pusztitólag futna végig mint a tűz, kovásznak kell lennie (sit venia verbo), mely savanyus ig van, de érlel, mozgásba, működésbe hoz. S ha már itt vagyok, felhasználom Kautz könyvét. Hoztak fel a „Napló“ bölcsei statistikai adatokat arra, hogy az indirect adók annál nagyobbak, minél mi­­vel több egy ország. Én Kautz után, nem épen az indirect, hanem azok legveszé­lyesebb és nagyobb fija: a fogyasztási adókra hozok fel ellenkező adato­kat. Ugyanis fogadjuk el a felosztást: forgalmi adó és fogyasztási adó, akkor az arány a következő: Angliában Francziaország. forg. adó 65 V2 fogyasztási S42/s „ „ 51 V2 „ 48 V2 Poroszországban „ „ 554/s „ 44Vs Ausztriában „ „ 29y, „ 70% Oroszországban „ „ 28 y5 „ 714/s Tehát minél hátrább van civilisatióban az ország, a fogyasztási adók annál n­a­­gyobbak, és minthogy mikor Kautz adatait egybeállitá, (1863.) még az ösz­­monarch­iának nem volt két neve, mi is Ausztria neve alatt foglaljuk el az utol­só előtti díszes állást e téren. Mit mond erre a „Napló“ ? Hegedűs Sándor. A baloldali kör szerdán f. hó 27-én d. u. 5 órakor értekezletet tart saját he­lyiségében. Van-e szükség uj pártalakításra? (Sz.) A jobboldal liberálisabb érzelmű tagjait meg meg­szállja a szent lélek , és ilyenkor rendesen sürgetésekkel állanak elő, egy uj „reform párt“ alakítására nézve. Legújabban a ,,Pester L1.“ közöl ily­­szerű felszólítást, mely gyaníthatólag a miniszterelnöknek, pártja legutóbbi ér­tekezletén tartott megdöbbentő előadásá­ból vette életét azon mindinkább előtérbe lépő érveken kívül, melyek a kormány és pártjának álláspontjából származnak. Ezen érvek egyike, hogy a párt józa­­nabbjainak és személyileg nem érdekelt­jeinek, vagy a­mi egyre megy: liberáli­sabb és függetlenebbjeinek lassanként be kellett látni, hogy a kormánytól valódi és­­ beható reformokat hasztalanul várnak, miután az folyvást lefelé hezitál. Másik: ezen oknak természetes okozata, hogy a kormány és pártja csaknem napról napra jelezhető quadraticus arányban száll a közvéleményben; és pedig az ország értel­miségének közvéleményében is, mely többé — bármit tartsanak is róla ott a jobboldal szélső padjain — nem oly együgyü többé, hogy tetszetős külszínnel,imaginalis men­­­nyiségekkel, s azon többször ismételt ál­­lítással, hogy az ország függetlenebb és boldogabb alig lehetne, megelégedjék. Magában a párt kebelében vannak fér­fiak, kik belátták, mennyire veszélyes le­het az a játék, mely legégetőbb nemzeti szükségleteink és a kor követelésével szem­ben, palliativ eszközökkel és homeopathi­­cus adagokkal áll elő, s egyetlen nagy eszmét sem bír nem hogy tovább vinni, de legalább zászlójára tűzni, félvév e nagy eszmék hódító lelkesítő erejétől és a reac­­tiót megrendítő hatásától. Most már nehéz lesz valamivel együtt tartani oly pártot, mely a határozott reac­tió embereitől kezdve, az ó conser­vativek táborán és a mindentől félők túl óvatos sergén keresztül azon férfiakig terjes­sze kapcsait, kik előtt egykor a párt alapja olyannak mutattatott fel, melyre a nemzet közjogainak terjedtebb épületével ez ége­tő belügyek reformjának osztályai is meg­férjenek. Az alap kezdet óta egyre ös­­­szébb zsugorodott, az épületet nem bírjá­­ meg, és igen sokan érzik, hogy az épület inog, a nemzetélet nincs alatta biztonságban s a menekvés szorongó érzetével néznek segély után. Most már sokan belátják, hogy a szűk­­keblűség és opportunitás politikája, mel­­lyel a közjogi megoldás történt, nem an­­­nyira a parancsoló viszonyok, hanem a kormányon ülő férfiak általános felfogá­sából származott, s elragad minden bel­ügyi kérdésre is, melyek m­egoldása körül félénk tapogatózás és menthetlen retrograd eszmék az irányadók. Az a félénkségi politika, mely kétség­beesve a nemzet jövendőjén, alkuját a nemzet önállóságára nézve oly szűkre szab­ta, ép oly őzikének mutatkozik belügyi kérdéseinkben is. A Forgácsok pénzadóit nem törli el, nehogy megharagudjanak a pensionatusok (bocsánat, itt épen egy megvakult tanító kéregetése akasztja meg tollamat); a szent­székeket nem merjük eltörölni, mert fé­lünk az ultramontánoktól; az ország in­tegritását nem merjük helyreállítani, mert félünk a reactiótól; a nemzeti hadsereg eszméjét elejtjük, mert félünk a soldates­­cától és a revolutiótól; a bírói választás jogát eldisputáljuk saját nemzetünktől, mert félünk a vármegyétől stb. stb., így megy ez igen hosszú és díszes soro­zatban. — Ily politikával bizony nehéz zöld ágra vergődni. Mi következik mindezekből? Az-e, hogy azok hagyják el pártállásu­kat, kik kimondák ugyan, hogy a kény­szerítő körülményeknek, ha csakugyan ilyenek vannak, a közjogi kérdésekre nézve, ad hoc meghajolnak, anélkül azon­ban, hogy azok lényegéből csak legkeve­sebbet is feladnának; ellenben a belügyi kérdésekben a határozott liberalismus pa­­­­rancsolta reformok útját követni felvették programmjukba ? Vagy pedig az, hogy pártállásukat azok hagyják el, kik látják, hogy ultramontán és reactionarius kölönczeik miatt e refor­mokra nem lehet kilátásuk,s a mellett hogy a nemzet rokonszenvébe­ s napról napra alább szállnak, esetről esetre mind gyak­rabban jutnak azon kényelmetlen hely­zetbe, hogy saját lelkük sugalatát meg kell tagadniok, s tényezőkké válniok csu­pán pártfegyelemből, oly politikában, mely az országnak nem hogy szebb jövőt ígér­ne, de még lételét sem biztosítja ? Mi ez utóbbit hisszük. Mi meg vagyunk győződve, hogy a pár­tunk által követett politika a magyar nem­zet politikája. Ez biztosítja a nemzet részére azt, hogy lépésről lépésre a nemzet sarkalatos köz­jogait vissza- s illetőleg megszerzi; a 48-i demokrat vívmányokhoz azok következ­ményeit csatolni bír elég bátorsággal, és szabadelvű reformok tekintetében a kor szellemét és parancsoló szavát követi. Azok, kik válaszúton érzik magukat, tudhatják mit kell cselekedniök. Horn a zárszámadásokról. Azon hírre, hogy a pénzügyi bizottmány az 1868 -i zárszámadások vizsgálatát a leendő számvevőszékre akarja hagyni. Horn Ede a „N. fr. Lloydban“ igy ír: „Már kifejeztük volt aggodalmunkat, a pénz­ügyi bizottmánynak tulajdonított azon szándék­ra nézve, hogy a Lónyay 1868-ról szóló zárszám­adását egészen félreteszi és­­ a leendő főszám­vevőszékre bízza. Minél közelebbről vizsgáljuk e kérdést, annál kevésbé elfogadhatónak tűnik fel előttünk ez eljárás. Lónyay előterj­esztményei a legszorosabb ös­­­szeköttetésben állnak egymással; csak az 1868-iki zárszámadás szolgálhat az 1876-iki budgetnek valódi alapul. A bizottmány tehát nem ítélheti meg az utóbbit, a­nélkül, hogy, az előbbit megvizsgálta volna. Az 1870-iki budget kiadásaiban és fedezésében egészen máskép fog kiütni, ha Lónyay exposéja igazat mond és 1868 ban a rendes bevételek 110 milliót hoztak és 3 millió fölösleg van, mint akkor, ha — mint Lónyay okmányainak egyes számai bizonyítják — az 1868-iki év, ellenkezőleg 85 milliónyi (régi és uj) adóhátralékokkal van bezárva és így a jövő évre nem használható fölösleget, ha­nem fedezendő deficitet ad át. Ha a pénzügyi bizottmány e colossalis különb­ségről, a­mi oly döntő az ország adóerejére és pénzügyi állására, nem szerez magának és az országnak positív tudomást, akkor az 1870-iki budgetet komolyan nem tárgyalhatja. Mert vé­leménye és a kamara előterjesztése tisztán a levegőben állanának akkor. Az 1868-iki zárszám­adást beható vizsgálat alá kell venni, és pénz­ügyeink e közel­múltjára teljes fényt kell vetni, mielőtt a bizottmány és utána a kamara a közel­jövőre vonatkozó előterjesztmények, az 1870-ki budget vizsgálatára mehetne át. Egyébiránt a fogalmak és functiók nagyon különös felcseréléséből származik az, ha a bi­zottmány általában a reá bízott 1868 diki zár­számadást, bármely­­ számvevőszékre háríthatni véli. Ha léteznék is ilyen már Magyarországon, azért az országgyűlés a zárszámadások meg­vizsgálására vonatkozó jogától és kötelességétől egyáltalában nem lenne megfosztva. A főszámvevőszék functiója tisztán m­a­t­he­m­­a­t­i­k­a­i ; ő azt vizsgálja, hogy a száma­­­­dások öszhhangzanak-e, ha váljon minden­be- TÁRCZA. Előszó: Laboulaye „Az egyesült államok története“ czimü művéhez. (Megjelenik Ráth Mórnál 3 kötetben.) (Folytatóé.) Az alkotmány történelme, mely nem kevésb­­bé tanulságos, mint a gyarmatoké s a forrada­lomé, 1849 ben különös érdekkel birt. Vala­mint Francziaország, úgy Amerika is sokat szenvedett az anarchiától, és e baj kétféle ok­ból származott: egy szilárd alapokra fektetett végrehajtó hatalom hiányából és egy egyetlen gyülekezet mindenhatóságából. Meg kell vallanunk, hogy a leczke megdöb­bentő volt. Amerika meghazudtolván múltját, és engedvén egy illusiónak, melyet Franklin is osztott, a kormányt egyetlenegy kamra kezébe tette le, és ez elég volt ahhoz, hogy elmerüljön az anarchiában, és remegjen a felkeléstől ugyan­azon pillanatban, midőn a békekötés saját sor­sának urává tette Ekkor történt, hogy a hal­hatatlan Hamilton és Lay és Madison, és a szabadság minden barátja egyesült a haza meg­mentésére és megalkotá azon 1787-ki Conven­­tet, mely az alkotmányt szerkesztette. Mennyi bölcsesség e tárgyalásokban ! Mily becsületes törekvés a szabadságot a nép össze­ségének igazságosságára és törvénytiszteletére alapítani . És később mennyi bátorság annak kivitelében, hogy e közös törvényt az ezer kü­lönböző szenvedély által szétszaggatott tizen­három állam elfogadja ! Ezen önfeláldozás a történelem által ismert legtökéletesebb, és máris legrégebben fennálló al­kotmányok egyikét eredményezte. Két kamra, melyeknek tagjai nem túlságosan számosak ; egy senatus, mely bölcsen össze van kötve a közigazgatással; egy csekély attribútumokkal bár, de tágas cselekvési szabadsággal biró elnök, és végre az, a­mit mi soha sem ismertünk : egy valóban független birói hatalom, mely elég ha­talmas még magukat a kamrákat is fentartani kötelességeik korlátai közt, és megakadályozni azokat az alkotmány megsértésében , mily ta­nulság rejlik reánk nézve e törvényben, melynek szellemét oly kevéssé ismerjük ! És a különböző államhatalmak eme bölcs és hosszas tapasztaláson alapuló megosztása mel­lett, mily kímélése az egyéniségnek, mily tisz­telete azon jogoknak és biztosítékoknak, me­lyek nélkül a politikai szabadság csak üres szó ! A vallási szabadság, az egyéni szabadság, a saj­tószabadság, a nemzetőrség, az esküdtszéki in­tézmény a m­egsérthetlen jogok sorába van helyezve; mindenütt kirí ama féltékeny gondosko­dás, mely a gyülekezetek bitorlásától vagy gyen­geségétől retteg. De nem ezen intézkedések voltak azok, me­lyek engem leginkább megleptek; Francziaor­szág gyakorta ismételte mindezt alkotmányai­ban, hol azonban minden; csak holt betű ma­radt. De az Egyesült Államokban ez erkölcsök támogatják a törvényeket; ezen intézkedések élnek, mert minden polgár ismeri értékeket és kész azokat védelmezni. Létezik ezenkívül egy éber őr, mely sohasem engedi, hogy a nem­zet elszunnyadjon fenyegetett szabadságain ; ezen éber őr a sajtó, a köz- és magánjog nélkü­lözhetlen őre. Francziaországban könnyű dolog veszett hitét kelteni a sajtónak, sokat szenvedtünk általa, túlcsapongásai vakokká tettek bennünket azon szolgálatok iránt, melyeket csupán maga tehet. De nem szokott e az ember vis­sza­élni a ren­delkezése alatt levő erőkkel, és mindenek előtt nem él-e vissza a legbecsesebbel,saját életé­vel? A sajtó a társadalmi test élete, bármily visszaélése­ket kövessenek el vele, szükségességét sohasem lehet megsemmisíteni. Ezt belátták Amerikában, és minthogy ez fiatal ország, mely érzi magá­ban az életerőt, sehol sem használták nagyobb mértékben a sajtót, és sehol sem húztak abból nagyobb hasznot. Ott azt hirdetik, hogy a tudat­lanság azon nyavalya, mely a demokratiák vesztét okozza, és hogy egyedül a sajtó egészíti ki a nép nevelését; egyedül ez képezi a szabad országok fölényét,mert a szellemet felelevenítvén, a szabadság mellett a közvagyonosodást is elő­idézi : régi axiómák ezek, de Amerikában még nem változtak. Ez volt előadásaim tárgya, ez volt a kép, me­lyet ecsetelni iparkodtam. Nem egyszer úgy rém­lett előttem, hogy a hallgatóság csatlakozott ta­nulmányaimhoz : én részemről Csak e feladat­nak éltem ; meg voltam győződve, hogy semmi­féle munka sem lehetett hasznosabb, mint egy könyv, melyben Amerika beszél Francziaor­­szághoz, és közli vele tapasztalatait. A szerző érdeme mellékes dolog volt, a főczél csak az le­hetett, hogy műve magában foglalja az ameri­kai eszmék lényegét, és e részben, mely csupán munkát igényelt, képesnek hittem magamat az olvasó kielégítésére. Sajtó alá akartam adni köny­vemet,midőn 1851- ben az alkotmány revisiója foglalkoztatta Fran­­cziaországot. Amerika példája által felvilágot­síttatva, én voltam a legelsők egyike , kik az ország figyelmét e kényes problémára felhívták, és én az Egyesült Államoktól kölcsönzött meg­oldást ajánlottam ; ez volt az egyetlen mód el­kerülni az erőszakos rendszabályokat, melyek alatt a szabadság szenved még akkor is, ha a közvélemény helyeslésével találkoznak. Amerikát, e gyakorlati és józan országot ta­nulmányozván, azon kérdést intéztem magam­hoz : valjon mi lehet a bűne azon alkotmány­­sz­erző gyülekezeteknek, melyek nálunk csak azért jelennek meg, hogy a kezdetben felébresz­tett reményeket végül meghiúsítsák ? És azon meggyőződésre jutottam, hogy ezen alkotmány­­s­értő gyülekezetek, melyeket mi minden ha­talommal felruházunk , nem egyebek , mint puszta agyrém ; — mintha oly rendszert alkalmaznának, az orvostanban mely felfüg­gesztené a beteg életét, hogy felfrissítse az elcsenevészedett véralkatot. Mire a gyógy­szert megtalálnák, a beteg már régen meg lenne halva. Az alkotmányszerző gyülekezetek, me­lyeknek mi kezükbe adjuk a kényuralmat, hogy megalapítsák a szabadságot, és oly őrült dol­gok,­mint a kör négyszögetése; ellenben Ame­rikában megoldották e problémát: hozzá­nyúl­nak az alkotmányhoz, a­nélkül, hogy az ország ügyeinek menetén változtatnának, a­nélkül, hogy a kamrákat rendkívül hatalommal ruház­nák fel, a­nélkül, hogy felzavarnák a kedélyeket, a­nélkül, hogy megakasztanák az ügymenetet, és alig van év, melyben az Egyesült Államok va­lamely pontján ne gyűlne egybe convent. E gyá­szos emlékű név ott igen értetlen név, mert ezen gyülekezeteket még mindig be tudták szorítani a tüzetesen előírt kötelességek szűk határai közé. Nem tudom, váljon röpiratom, melyben Ame­rika példáját idéztem, oly természetű volt­­, hogy hatást idézzen elő, de egy nyugtalan és elégedetlen nép szemeit nem lehet egy nap alatt és egyetlen egy könyvvel felnyitni; oly nemzet, mely szenved, nem igen szokott olvasni és mielőbb sajtó alá rendeztem az Egyesült Államok történelm­ét, melynek ren­deltetése volt olvasóim meggyőződésére döntő­­leg hatni. Francziaország új forradalmat csinált, és megváltoztatá a kormányt. E változás oly ter­mészetű volt, hogy elhalasztom könyvem köz­rebocsátását; nem mintha meggyőződésemet meg­ingatta volna azon esemény, melyet nagyon is könnyen lehetett előre látni, *) nem mintha Washington lángelméje és barátjainak hazasze­retete iránti tiszteletem csökkent volna; soha sem éreztem nagyobb mértékben ezek nagysá­gát, de azt hittem, hogy senki sem fog reám hallgatni a legelső pillanatban. Francziaország szenvedé­ses ország , ott min­den a divat és a felhevülés dolga. A február 24-ike utáni napokban számos embert láttam átmenni a baloldalra, kiket oly régóta ismertem a jobb oldalon, hogy teljességgel nem sejthet­tem őket köztársaságiaknak; ma ime, ismét visszatértek régi helyeikre, híven követvén azon elveket, hogy a hatalmat mindenkor támogatni és szolgálni kell. Némelyek kárhoztatják őket, én bámulom, mert ők megoldották a legkénye­sebb problémát, kötelességeket és érdekeket ki­egyeztetvén egymással. (Vége következik.) *) „A történelmi iskola,“ ezt írtam 1848-ban, „azt hiszi, hogy a politikát átalakította positiv tudomán­nyá,és ha elvei valók, merészen azt jósolja, hogy mulhatlanul a demagógia dictatorságába sodornak bennünket, akkor, midőn a hagyományokkal szakítva, az öröklött eszmék­kel és szokásokkal ellentétes forradalmi alkotmányt erő­szakolnak reánk.Nem birok kifáradni annak ismétlésében és szeretném, ha e kiáltási egész Francziaország meghal­laná , vagy e tudomány szerint (és óhajtanám, hogy úgy legyen) vagy az örvénybe sodornak bennünket. Az uj alkotmányt elfogadva, elvesztik a köztársaságot, holott semmi se lenne könnyebb, mint azt tartós alapokra fek­tetni,­ stb. Mai számunkhoz félig melléklet van csatolva. Eil

Next