A Hon, 1869. november (7. évfolyam, 252-276. szám)
1869-11-26 / 273. szám
213 szám VII. évfolyam. kiadás. Pest, 1869. Péntek, nov. 26. K.adóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint Előfizetési díj« Potitán k dirivé, vajry limlapesten skiksiosi hordva regéli a» esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. 3 hónapra ••••• . . 6 - 6 hónapra . . • . . .12 n Aa esti kiadna künkfüdéséért felülfizetés havon kint...............................................30 kr. Azz előfizetés az év folytán minden hónappban ma/*kezdhetőtt ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási díj: 6 hasábos ilyféle bettt sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden beitatásért . . 80 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . 26 kr.JS£T~ Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illtető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. ■ PEST, NOVEMBER 25 Pest, nov. 23. Hire jár a lapokban, hogy az országgyűlés a jövő hó közepétől január végéig el fog napoltatni és pedig ő felsége által. Kezdetben nem adtunk hitelt e hirnek, sőt most sem tehetjük fel a kormányról ezen semmivel sem menthető, annál kevésbé igazolható szándékot, hanem mert e hir mostanig sincs illetékes helyről megcáfolva, nem mulaszthatjuk el eziránti nézetünket inkább feleslegesen is előadni, mintsem a dolog megtörténte esetében azon önvádnak tenni ki magunkat, hogy az idejében való felszólalás által e baj tán meggátolható lett volna. Igen, mi bajnak, és pedig nem csekély bajnak tartanók a mostani elnapolást. Nem olyan elnapolás ellen szólalunk fel, aminő történt például 1866. év végével, midőn a közbejött ünnepek miatt deczember 20-tól 1867. jan. 12-dik napjáig ülés nem tartatott. Hanem felszólalunk minden olyan elnapolás ellen, amely által hosszabb idő raboltatnék el a képviselőház munkára szánt és munkára legjobb téli időszakából. Az 1847 — 8. IV. t. ez. 5. §-a szerint joga van ő felségének „az összejött évi ülést prorogálni s berekeszteni“, azonban a 6. §, az 1867. X. t. czikk által módosítást szenvedvén, ha az elnapolás, berekesztés vagy feloszlatás a jövő évi költségvetés megállapítása előtt történt, „az országgyűlés még azon év folytán és pedig oly időben öszszehívandó, hogy mind a befejezett számadások, mind a jövő évi költségvetés sz évvek végéig országgyűlésileg tárgyaltathassanak.“ Ezen törvény foganatosítása a jelen állapotban még akkor sem képzelhető, ha átaljában semmi elnapolás nemörténnék is. Jól tudjuk, hogy a jelen esetben nem berekesztésről, hanem csak prorogálásról, tehát bizonyos időre való elnapolásról lehet és van szó, és ezért csak is e pontra szorítkozunk. Egy a király által történendő elnapolás oly ünnepélyes cselekmény, melyhez a kormánynak csak nevezetes mozzanatok alkalmával, vagy ilyenek hiányában csak akk£5 volna szabad nyúlnia, midőn azt kellően fárná legalább indokolni. Semmi víz mozzanat vagy esemény nem fekszik előtttrik, mely a prorogálást mint természetest, vagy legalább indokolhatót tüntetné föl, sőt ellenkezőleg minden körülmény, minden érv s egész helyzetünk az elnapolás ellen harczol. Hogy a képviselőház a karácsonyi ünnepek alatt s az új év első napjaiban ne tartson üléseket, erre semmi ünnepélyes prorogálás nem szükségeltetik, s ez iránt a képviselőház a kormánynyal egyetértőig egy zárt ülésben is megállapodhatik. De az ezen módon megállapítandó szünetelést is a lehető legrövidebb és legszükségesb időtartamra kellene szorítani. Az 184V* IV. t. ez. 1. szakasza szerint az évi ülésezés „a mennyire lehet“ a téli hónapokban tartandó. A törvény ezen intenziója még eddig csak egy télen érezett el: a 186. év telén. A múlt évnek három első hónapja csaknem egészen elvétetett az országgyűlés munkaidejéből a delegációknak Bécsben működése miatt, s a következése az volt, hogy augustus 11-ik napjáig együtt tartatott a képviselőház, a legforróbb nyári napokban kergettetvén egyik törvényjavaslat a másik után a megszavazás retortáin keresztül. A múlt tél ismét elveszett amiatt, hogy ezen országgyűlés csak ápr. 20-ik napjára hivatott össze. És most ismét elveszítsünk pár hónapot a munkaidényből, hogy aztán a múlt nyári comédia ismételtessék?! Nem hiszszük, hogy a kormánynak ez komoly szándékában állana, de mert magát a gondolatot is idétlennek, hogy ne mondjuk — botrányosnak tartjuk, az idejében felszólalást czélszerűbbnek látjuk, mint resignatióval bevárását annak, hogy mi történik?! A kormány és lapjai majd minden alkalommal, sőt a legfontosabb törvényjavaslatok tárgyalásánál is rendesen időpazarlással vádolják az ellenzéket, s a dolog végén mindig az sül ki, hogy a kormány nem kész előterjesztéseivel, javaslataival. Ha az államszámvevőszékről szóló törvényjavaslat, legalább ez év tavaszán, avagy csak nyaron is előterjesztetik vala, úgy most már egy szentesített törvény alapján szervezett államszámvevőszékünk volna, s az általa megvizsgált zárszámadások feküdnének a ház asztalán. És most mi történik ? Akár a pénzügyi bizottság többségének, akár kisebbségének javaslata fogadja is el a ház, a beterjesztett zárszámadások megvizsgálásába a pénzügyi bizottság, annál kevésbé a ház, az államszámvevőszék részéről történendő megbírálás előterjesztése előtt nem bocsátkozhatik. A megelőző évről a zárszámadások megvizsgálása előtt pedig a jövő évi költségvetés célszerűen alig tárgyalható, eltekintve attól, hogy a költségvetésnek a zárszámadások nélküli tárgyalása által az 1867. X. t. sz. világos rendeletet értetnék meg. Készületlenség, elkésés eddig; aztán jön reá a szokásos elhamarkodás. És a költségvetésekkel mi történik? Hírlik, hogy dec. közepéig ezeket keresztül akarnák a házban hajtani. Csaknem hihetlen. Pedig a múlt évi költségvetési tárgyalások alkalmával mennyre földre fogadták az illetők, hogy a jövő évi tárgyalásokra, a költségvetés úgy elvi részeinek, mint számtételeinek tüzetes megvitatására elegendő idő fog engedtetni, úgy látszik, ezen „elegendő idő“ ismét csak ígéret marad. Készületlenség szülte elkésés, aztán jön az elhamarkodás. Ily helyzetben hat heti, vagy még hoszszabb időre terjedő elnapolást még csak szóba is hozni alig egyéb, mint vastag mulasztása a kötelességnek, teljes ignorálása a felelősségnek és ezen felelőség következményeinek. Várady Gábor: Hibaigazítás. A tegnapi — 110?. 25 kis számban megjelent „Bírák függetlensége“ cziml cikkely utolsó szakaszának 3 ik sorában e szó I végrehajtásán hibásan áll e szó helyett. 1 részrehajlásán. Országgyűési tudósítás A képviselőház 73-ik ülése nov. 25 én. Szalay Sándornak a honvédelmi ministerhez intézett interpellatiója, melyet esti lapunkban közöltünk, kiadatván a helyettes honvédelmi ministernek, Zichy Nándor gróf a következő interpellate intézi Eötvös báró miniszterhez : „A legújabb távirati tudósítások szerint a Dalmátországban elterjedt zavargások az eddigi intézkedések által nem orvosoltatván sikeresen, felkérem a miniszer urat, lenne szíves az iránt megnyugtatni, hogy a birodalom, a kormány és a védelmező tekintélye, valamint politikai és kormányzati érdekeink megóvása czéljából sikeres intézkedések foganatosíttatnak. Kiadatik Eötvös b. ministernek. Vukovits Sebő : T. ház ! Az én interpellációm, melyet bátor leszek az igen tisztelt ministerelnökő úrhoz intézni, szintén a dalmátországi zendülettel van összeköttetésben, azonban én a jelen alkalommal nem vagyok képes az előbb szólló igen érdemes képviselőtársamat követni a nagy politikai téren, nem fogok belebocsátkozni abba, hogy mennyiben van, vagy nincs Magyarországnak vagy a vele az uralkodó ház által összekötött ausztriai császárság érdeke veszélyeztetve, hanem egyszerűen maradok a jelen tény alapján ; azon kérdésbe sem fogok tehát bocsátkozni, hogy mennyiben kellene, hogy tartozzék DalmátiaMagyarországhoz vagy nem, mert kétség kívül ezen kérdés nagyon fontos, noha századok hosszú lefolyása által el van homályosítva. Maradván a létező tény alapján és tekintve azt, hogy Dalmátország jelenben mind törvényhozás, mind törvénykezési, mind igazgatási tekintetben, az ausztriai császársághoz tartozik, minélfogva az ott, fájdalmas, kiütött zendülés csak úgy tekinthető, mintha az austriai császárság bármely más területén ütött volna ki : nem szenved kétséget, hogy mindnyájunknak kinos fájdalommal kell tekinteni ezen kiütött nyugtalanságra, és hogy óhajtanunk kell, hogy a rend és béke minél előbb állittassék helyre, nemcsak a béke általános szereteténél fogva, hanem azon jó szomszédi indulatnál fogva is, melylyel az austriai császárság népei iránt viseltetünk. De én megvallom tehát,ezen óhajtáson túl — bármily nagy legyen különben mint magányos embernek vágyam tudni a politikai körülményeket, s e helyen nem mernék bocsátkozni. Tudjuk jól, hogy az 1867. törvények következtében vannak oly kötelességek, melyeket mi bizonyos proportióban közösen vállaltunk el ő felsége birodalmának többi részével. Nem szenved kétséget, hogy mindaddig, míg ezen törvények alkotmányosan nem változtattatnak meg, azokat teljesíteni tartozunk, másként azt hiszem, hogy szintoly nagy hazafias kötelesség felügyelni arra, hogy a demarcationális vonal szorosan megtartassék, hogy a közös ügyek körébe ne vonassanak oly jogok, melyeket Magyarország fentartott magának. Én, tehát, ezen hazánknak fentartott jogok között leglényegesebbnek tartom azt, hogy a belső békét és rendet, a törvénynek tiszteletét saját hatóságainkkal és ahol szükséges, saját erőnkkel is tartozunk fentartani minden beavatkozása nélkül akár idegen hatóságnak, akár idegen fegyveres erőnek. Tisztelt ház ! Hiú volna azon nemzet, mely önállósággal dicsekednék akkor, ha belbékéjének és rendjének fentartására idegen erőt kell alkalmazni, vagy megengedné, hogy a czélból idegen erő használtassék. Különben, t. ház, ezen általános constitutionális elveken kívül vannak egyéb fontos adataink, melyekre fektetem azon reményemet, hogy a t. ház nem fogja kárhoztatni felszólalásomat. A jelen országgyűlés elején a felirati vita alkalmával ezen háznak egy igen érdemes tagja és nekem igen jó barátom egy javaslatot nyújtott be a felirati javasathoz, melynek egyik pontja a Csehországban akkor uralkodott nyugtalanság és fenálló ostromállapot iránt tett észrevételt. Ezen felszólalása kényszerítette a t. házat, és jól emlékszem, hogy a háznak mindkét oldaláról e tekintetben nem helyeslő nyilatkozatok történtek, mert mindenik fél részéről kijelentetett az,hogy Csehország belső dolgaiba nem avatkozunk. T. ház! Van még egy más adatom is, ha nem csalatkozom, 1867 ben, hamar a kiegyezés után ezen ház, mint joga volt és kötelessége, azt kívánta, hogy a magyarországi ezredek hozassanak be az országba, s hogy az országban tanyázó idegen katonaság szintén saját honában helyeztessék el. E kivánata a háznak nem csak hogy a kormány tagadásával nem találkozott, sőt ellenkezőleg maga a miniszterelnök biztosította a házat arról, hogy ezen kívánság minél előbb teljesíttetni fog. Ebből világosan következik az 1. ház, hogy a béke idejében Magyarország a maga katonaságát időben kívánja tartani, és e szerint a magyar katonaság nem használtathatnék, ha az ígéret teljesítve lett volna, az ausztriai császárság területén kiütött bármely zendülés elnyomására. Mondhatná talán valaki, — noha én ezt komoly ellenvetésnek nem tekintem, — hogy a jelen eset aggodalmat nem nyújt arra nézve, hogy a mi benső békénk föntartására idegen katonaság avatkozhatnék azért, mert a magyar katonaság van inkább alkalmazva most idegen béke, idegen törvények helyreállítására. Azt gondolom, tehát, ha ez helyesen, törvényesen megengedettnek ismertetik és egy irányban akkor kétségkívül el kell ismerni másik irányban is , ha a mi katonaságunk tudtunk nélkül használtathatik az ausztriai törvények föntartására, úgy kétség kívül az ausztriai katonaság is használtathatik bármely kormány által a magyar belbéke és belrend föntartásához. (Igaz a balon.) Te hát ! Én hallottam már azon észrevételt tétetni, hogy a sanctio pragmatica értelmében nemcsak a külső, hanem belső béke tekintetében is kell a kölcsönös védelmet fentartani. Ha ezen rendelkezés komoly értelme mellett maradunk, lehetnek oly esetek — én nem igen fogok most casuisticába bocsátkozni, hol például az ország belsejében, akár Magyarországban akár Ausztriában, valamely praetendens országunk s ő felsége trónjának biztonságát veszélyeztetné, ily körülmények közt bizonyosan előállana azon eset, melyről a pragmatica sanctióban gondoskodva van. De váljon ebből vonható e azon következtetés és átengedhetjük-e azon jogot, hogy minden legkisebb zavargás vagy nyugtalanság esetében mely Ausztria akármelyik zugában előfordul, mindjárt a magyar katonaság használtathassák odakint is. Különben azt gondolom, tehát, hogy vannak lényeges alkotmányos formák, melyeket megtartani szükséges, ha előállanak oly esetek melyek a közös védelem kötelezettségét megállapítják. Elnök : T. ház ! Igen sajnálom, de kötelességem kimondani, hogy az interpellátióra vonatkozó házszabályok szerint nem magának a tárgynak vitatása van helyén, hanem annak rövid indokolása. (Zaj.) Vukovics Sebő: Ha épen ki volna jelölve hogy hány perczig szabad szólni . . (Zaj.) Elnök: A házszabályok komoly szelleme csak az, hogy oly tárgyhoz, mely nincs a napirenden, hosszabban szólani, vagyis tárgyalni nem lehet. Vukovics Sebő: Bizonyosan megtartom a ház szabályait és az elnök rendelkezését, de én azt hiszem, hogy ez fontos kérdés, és miután röviden foglaltam össze az egyes pontokat felolvasandó interpellátiómban, azt hiszem, hogy a ház oly méltányos lesz megengedni, hogy röviden indokolhassam is. Azt mondom, ha csakugyan előállna oly eset, hogy belső ellenség léteznék, akkor az alkotmányos formák szerint üzenetnek kellene beérkezni, melyben az országgyűlés tudósíttatván az ily calamitás létezéséről, annak mód nyuttatnék a dolgot megbírálni és az orvoslás eszközeiről gondoskodni, de mindez nem történt. Még csak egy rövid körülményt akarok megemlíteni, mely nem tartozik az alkotmányos és törvényes tekintetek közé, de mely előttem mégis nagy nyomatékkal bír, s ez az, hogy mi elállottunk ugyan attól, hogy a magyar nemzetiséget, mint valaha buzgó kívánságunk volt, czélszerű eszközökkel terjesszük, de mégis kötelességünknek ismerem azt, hogy ne nézzünk közönyösséggel oly lépéseket, és oly tetteket, melyek a magyar nemzetiségre gyűlölséget árasszanak. (Igaz balról.) Én tudom, hogy azon félrevezetett emberek, kik Dalmátiának délkeleti zugában fegyverre keltek, úgy vannak ellenünk az ott talán állandóan működő agitátorok által azon körülménynél fogva, hogy ott magyar katonaság hadakozik, értesülve, hogy a magyar nemzet nyomja el őket. És így ezen agitátorok terjesztik a magyar nemzet elleni gyűlölséget, terjesztik mindenfelé, a végvidék hosszban Dalmátiától kezdve Erdélyig. Azt gondolom tehát, hogy mindezek oly körülmények, melyek megérdemlik a ház gondoskodását, és ennélfogva bátor leszek interpellatiomat felolvasni. (Olvassa.) Interpellate a helyettes miniszterelnökhez és honvédelmi miniszterhez. Azon eset, hogy jelenleg a dalmatiai zendülés fegyveres kézzel elnyomására magyarországi ezredek használtatnak, miután Dalmáczia tettleg Felsége ausztriai császárságának területéhez tartozik, azon komoly aggályra nyújt alkalmat, miszerint a belső béke, rend és törvénytisztelettel fentartása az ország önálló jogaiból kivonathatnék, ha az említett eset hallgatással mellőztetik. Ez okból az igen t. miniszterelnököt a következő pontok felvilágosítására kérem föl. 1. Miképen történt az, hogy a kérdés alatti zendülés elnyomására magyar ezredek fordíttattak , és volt-e e rendelkezésbe a magyar honvédelmi miniszternek befolyása? 2. Tétettek e lépések az iránt, hogy a magyarországi ezredek a zendülés teréről, mihelyt az a folyamatba levő hadi működések megkárosítás nélkül eszközöltethetik, visszavonassanak, és a többi még kinn levő magyar ezredekkel együtt az ország határaiba behozassanak ? 3. Mik voltak a magyar kormány intézkedései az iránt, hogy hazánkat illető azon jog, a belbékét és rendet saját hatóságával fentartani, s illetőleg saját erejével helyreállítani, épségben őriztessék meg, és a jelen eset, melyben magyar katonaság a belbéke helyreállítására a magyar korona tényleges határain kívül alkalmaztatik, a jövőben precedens gyanánt megfordítva ellenünk ne használtathassék ? 4. Végre volna-e szives a helyettes miniszterelnök úr a képv. házzal azon okokat közölni, melyek miatt ezen háznak ama törvényes kivánata, hogy a magyar ezredek az országban tanyázzanak és viszont az ausztriaiak innen a magok hona felé inditassanak, mely kívánat teljesítési, a kormány részéről megígértetett, mindekkorig végrehajtva nincs. Miletics Szvetozár két interpellate intéz a minisztériumhoz és két határozati javaslatot nyújt be. Az első interpellate a vallásügyi miniszterhez intézi, kérdve őt, őt jóváhagyta-e miniszter a szerb patriarcha azon tettét, hogy a congressust i. é. julol-só napján szétoszlatta és mily alapon? 2-or Várjon adott-e ki a miniszter úr oly határozatot , melynek folytán a congressusnak csak elhalasztottnak kellene tekintetnie, melynek következtében a szerb patriarcha a congressust újból és minél hamarább s ugyan a „Budapesti Közlöny“ szerint f. é. okt. 15 éve egybehívni tartozott volna ? 3 or Van-e tudomása a miniszternek, hogy későbben egy más legfelsőbb határozat valakinek befolyása folytán adatott volna ki, mely szerint a szerb patriarchának azon jog tulajdonittatnék vagy adatnék, hogy a congressust kedve szerint eloszlathatja s uj választásokat más congressusra rendelhet meg, és mily egyházi vagy állami törvényen alapul ezen hatalom elismerése vagy adása? 4 ez Tudja-e miniszter, miért nem hivatott egybe a congressus oct. 15-kére, miért nem hivatok egybe jelenleg sem; és tette ennek folytán az állam főfelügyeleti jogánál fogva a szerb egyházi községek oly számos ízben nyilvánított kívánatéra bizonyos lépéseket, hogy a nép szükségének és kivánatának elégtétessék és a congressus halasztás nélkül egybehivassék ? A helyettes miniszterelnöktől pedig kérdi: 1. Van e tudomása arról vagy tán tudtával és részt vevésével is történt, hogy ő felsége felhatalmazta a közös hadi minisztert, hogy Ő felsége távolléte alatt Dalmátiában és nevezetesen a feltámadt Battarda Boccában ne csak katonai , hanem kivételes politikai és bírósági szereket használhasson, és hogy ennek folytán nemcsak a katonai, de még a kivételes politikai és bírósági hatalom teljesítése a mindenkori működő tábornokra bízatott ? 2. Tekintve a miniszterelnök ezen lépését, mint ez 1867-ki XII. t. sz. alkotmány és alkotmányi szellemnek megsértését és mintegy a Magyarország alkotmányára és önállóságára nézve veszedelmes praecedensét és praejucficiumát — tette v. szándékozik e a miniszterelnök tenni az ellen egy az 1867-ki XII. t. ccikknek, az alkotmánynak megfelelő lépést, vagy ha e lépésről volt tudomása és helyben is hagyta azt, mivel igazolja e lépéseket, melyeket majd hasonló esetekben ép oly jognál fogva Magyarországon is lehetne alkalmazni ? Határozati javaslatainak elseje így szól : A magyar koronaországok képviselőháza felhívja ő felségének, Magyarország királyának kormányát, hogy méltóztassék ő felségének,mint az osztrák magyar monarchia közös uralkodójának figyelmét az „ő felségének többi királyságaiban és országaiban“ uralkodó tényállapotra irányozni, melyben nem uralkodik teljes alkotmányosság, mint azt az 1867-diki XII. t. sz. 25. §. előírja és hogy ő felsége tekintettel az említett törvénycikkre és az európai criticus tényállapotra, az igazi és teljes alkotmányosság szellemében közbenjárni kegyeskedjék, hogy „ő felségének többi királyságaiban és országaiban“ a „teljes alkotmányosság“ minden oda való nép megelégedésére minél hamarább megvalósíttassák. A képviselőház megtartja a maga részére azt, hogy ö felsége ezen lépésének sikertelensége esetében az 1867 dik évi XII. t. c. 25. §-án alapuló módokról javaslatot terjeszszen elő; ennélfogva a minisztérium fölhivatik, hogy az országgyűlést a jövő évi első ülések egyikében az eredményről értesítse. Második határozati javaslatában, mely a magyar hadseregnek országon kívüli tartózkodására és alkalmazására vonatkozik, ki kívánja mondatni e következőket: 1. Fölhivatik a magyar kir. kormány, hogy járjon közbe ő felségénél, mint a hadsereg főparancsnokságánál, hogy a bocca cattarói fölkelés ellen ne alkalmaztassanak a magyar seregek, és hogy az itt alkalmazottak is visszavezettessenek. 2. Vonuljanak haladék nélkül vissza az öszszes magyar seregek őfelségének többi királyságaiból és országaiból, s helyeztessenek el hazájukban lehetőleg soroztatásuk járásai szerint. Az interpellátiók kiadattak az illető minisztereknek, a hat. javaslatok pedig kinyomatni rendeltettek. A tófalvi ügy. Rajner Pál belügyminiszter , Román Sándor országos képviselő úr az utolsó ülésben a tófalvi ügyben egy interpellare intézett hozzám, mely által, minthogy állítása szerint 300 tófalvi polgár nemcsak vagyon, hanem fedél nélkül maradt és október 2-ka óta szabad ég alatt tanyáz, sőt többen közülök el is haltak ; felvilágosítást várt tőlem az iránt, mikép történhetett az, hogy annyi idő óta a pénzügyminisztérium nem intézkedett ezen szerencsétlenek ellátásáról és pedig mindenek előtt arról, hogy fedél alá juthassanak. Ezen interpellatio folytán leszek bátor a t. háznak a tényállását, amennyiben azt előterjeszteni lehetséges, a következőkben előterjeszteni. (Halljuk!) Mihelyt a belügyminisztérium a tófalvi eseményekről és pedig a „Magyar Polgár“ czitt politicai lap távirata alapján értesült, távirati után azonnal meghagyta az ottani főtisztségnek,hogy a kitelepített tófalviakon jogtalanság ne követtessék el, és hogy azok semmi esetben fedél nélkül ne hagyassanak. Ezen táviraimeghagyás folytán a főkirálybíró ugyanazon nap röviden táviratilag és másnap bővebben írásban küldötte be jelentését. Ezen jelentés szerint Apor Károly báró mind a tulajdonra nézve, mind pedig a hátralévő szolgálmányokra nézve hozott jogérvényes ítélet alapján — miután a kiegyezkedés, melyet megkísérleti, meghiúsult, szeptember 11-én beadta és pedig egyelőre nem az összes lakosság, hanem csak a vezetőknek látszó hat zsellér ellen a kitelepítés iránti keresetét az úrbéri törvényszékhez , egyúttal a hátralevő szolgálmányok megtérítését szorgalmazván. Mintás azonban ez alkalommal a zálogolás megkísérlésének az összes lakosság erőszakosan ellenszegült. Apor Károly b. a kiegyezkedésre nézve táplál, reményét vesztvén; kérését az egész lakosság ellen kiterjesztette. Az úrbéri tervszék a végrehajtásra okt. 1. és 2-át tűzte ki. A főkirálybíró felfogván az ügy fontosságát,véleményem szerint a közigazgatás körének legvégsőb határáig ment,mert az ingó vagyon elárverezését, 24 órára megakasztotta, és a tófalusiakat egyenként figyelmeztette, hogy a pernek ezen végleges végrehajtási stádiumában részekre más remény,mint az egyezkedés, többé fennem marad; kilátásba helyezte, hogy egyezkedési szándék esetében az általuk kirt felek nekik igen jutányos haszonbéri szerződés mellett továbbra is haszonbérbe fog adatni, s hogy a hátralevő szolgálmányok árának legnagyobb része nekik el fog engedtetni. Azonban a tófalusiak minden egyezkedést visszautasítottak és ennélfogva a törvényes eljárás további megakasztása semmi tekintetben többé indokolható nem vola. De ennek végrehajtása sem történt oly mértékben, s nem terjeszkedett annyira, mintsem némely hírlapi czikkekben s az interpelláló úr részéről is jeleztetik. Különösen áll ez a számra nézve, mert azoknak, kik jelenleg a falu előtt tanyáznak, száma alig mehet többre 120 nál. (Felkiáltások a szélső balon: Elég ez is! Felkiáltások jobbról: De hát mit tegyen velük az ember ? Helyeslés.) Mert a kitelepitési kereset öszszesen 26 gazda ellen volt indítva. A 26 közül 3 kiegyezkedett, 3 új szerződés alapján az általa eddig kirt telkeket ismét haszonbérbe kapta, 3 pedig más szomszéd községekbe költözött; e szerint csak 17 gazda vonult ki a falu elé és ezek is csak a nappalt töltik ott deszkákból épített bódékban, éjszakára nagyobb részt házaikba visszatérnek. Semmi esetre onnan eltávozni nem akarnak mindaddig, mig a részekről ő felségéhez kiküldött két egyén t. i. egy szabadságon levő és egy kiszolgált katona kiküldetésükről vissza nem térnek. Ezen minden kiegyezkedést megtagadó magatartása a tófalusiaknak figyelmemet nagy mértékben felhívta, és én kötelességemnek tartottam semmit sem mulasztani el aziránt, hogy az esemény fejlődését folytonosan szemmel tartsam. Ezen törekvésem folytán érdekes adatok is jutottak tudomásomra. Legyen szabad azok közül egyet elmondanom. A csendőrség jelentése szerint november 1-én bizonyos egyén által a tófalusiak közt 200 darab napoleondor osztatott szét, minek folytán minden egyes lakosra 70 osztrák forint jutott. Ez alkalommal azon bizonyos egyén figyelmeztette őket, hogy jegyezzék meg jól maguknak, hogy ezen segély nekik egy idegen kormány által nyújtatik, mely idegen kormány továbbra is fog róluk gondoskodni. Minthogy pedig a magyar kormánynak biztos tudomása van, hogy ezen állítás merő valótlanság, és hogy a fennálló viszonyoknál fogva ezt egy idegen kormány nem is tehette, a kormány kötelességének tartotta ez iránt a vizsgálatot elrendelni. (Helyeslés.) Ezek után, képviselőház nem fogja alaptalannak tartani azon feltevést, hogy a tófalusi lakosok ellenszegülésükben némi izgatás által erősítettek meg, másrészt pedig tekintve csak azon egy pénzosztogatást is, melyet szerencsém