A Hon, 1869. november (7. évfolyam, 252-276. szám)

1869-11-26 / 273. szám

213 szám VII. évfolyam. kiadás. Pest, 1869. Péntek, nov. 26. K.adóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint Előfizetési díj« Potitán k dirivé, vajry limlapesten­ skiksiosi hordva regéli a» esti kiadás együtt: 1 hónapra 2 frt. 3 hónapra ••••• . . 6 - 6 hónapra . . • . . .12 n Aa esti kiadna kü­nkfü­déséért felülfizetés havon kint...............................................30 kr. Azz előfizetés az év folytán minden hónappban ma/*­kezd­he­tő­­t­t ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási díj: 6 hasábos ilyféle bettt sora . . . 7 kr. Bélyegdij minden be­itatásért . . 80 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 6 hasábos petit sorért . . 26 kr.­­JS£T~ Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illtető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. ■ PEST, NOVEMBER 25 Pest, nov. 23. Hire jár a lapokban, hogy az ország­gyűlés a jövő hó közepétől január végéig el fog napoltatni és pedig ő felsége által. Kezdetben nem adtunk hitelt e hirnek, sőt most sem tehetjük fel a kormányról ezen semmivel sem menthető, annál kevés­bé igazolható szándékot, hanem mert e hir mostanig sincs illetékes helyről meg­­c­áfolva, nem mulaszthatjuk el eziránti nézetünket inkább feleslegesen is előadni, mintsem a dolog megtörténte esetében azon önvádnak tenni ki magunkat, hogy az ide­jében való felszólalás által e baj tán meg­gátolható lett volna. Igen, mi bajnak, és pedig nem csekély bajnak tartanók a mostani elnapolást. Nem olyan elnapolás ellen szólalunk fel, aminő történt például 1866. év végével, midőn a közbejött­ ünnepek miatt deczem­­ber 20-tól 1867. jan. 12-dik napjáig ülés nem tartatott. Hanem felszólalunk minden olyan el­napolás ellen, a­mely által hosszabb idő raboltatnék el a képviselőház munkára szánt és munkára legjobb téli időszakából. Az 1847 — 8. IV. t. ez. 5. §-a szerint joga van ő felségének „az összejött évi ülést prorogálni s berekesz­teni“, azonban a 6. §, az 1867. X. t. czikk által módosítást szenvedvén, ha az elnapolás, berekesztés vagy feloszlatás a jövő évi költségvetés megállapítása előtt történt, „az országgyűlés még azon év folytán és pedig oly időben ösz­­szehívandó, hogy mind a befeje­zett számadások, mind a jövő évi költségvetés sz évvek végéig országgyű­­lésileg t­á­rgy­altathassanak.“ Ezen törvény foganatosítása a jelen állapotban még akkor sem képzelhető, ha átaljában semmi elnapolás nem­örtén­­nék is. Jól tudjuk, hogy a jelen esetben nem berekesztésről, hanem csak prorogál­­­á­s­r­ó­l, tehát bizonyos időre való el­napolásról lehet és van szó, és ezért csak is e pontra szorítkozunk. Egy a király által történendő elnapolás oly ünnepélyes cselekmény, melyhez a kormánynak csak nevezetes mozzanatok alkalmával, vagy ilyenek hiányában csak akk£5 volna szabad nyúlnia, midőn azt kellően fárná legalább indokolni. Semmi víz mozzanat vagy esemény nem fekszik előtttr­ik, mely a prorogálást mint természetest, vagy legalább indokol­­hatót tüntetné föl, sőt ellenkezőleg min­den körülmény, minden érv s egész hely­zetünk az elnapolás ellen harczol. Hogy a képviselőház a karácsonyi ün­nepek alatt s az új év első napjaiban ne tartson üléseket, erre semmi ünnepélyes prorogálás nem szükségeltetik, s ez iránt a képviselőház a kormány­nyal egyetértő­ig egy zárt ülésben is megállapodhatik. De az ezen módon megállapítandó szü­netelést is a lehető l­egrövi­debb és legszükségesb időtar­tamra kellene szorítani. Az 184V* IV. t. ez. 1. szakasza szerint az évi ülésezés „a mennyire lehet“ a té­li hónapokban tartandó. A törvény ezen intenziója még eddig csak egy télen érezett el: a 186­. év telén. A múlt évnek három első hónapja csak­nem egészen elvétetett az országgyűlés munka­idejéből a delegációknak Bécsben működése miatt, s a következése az volt, hogy augustus 11-ik napjáig együtt tar­tatott a képviselőház, a legforróbb nyári napokban kergettetvén egyik törvényja­vaslat a másik után a megszava­zás retortáin keresztül. A múlt tél ismét elveszett a­miatt, hogy ezen országgyűlés csak ápr. 20-ik napjára hivatott össze. És most ismét elveszítsünk pár hónapot a munka­idényből, hogy aztán a múlt nyári comédia ismételtessék?! Nem hiszszük, hogy a kormánynak ez komoly szándékában állana, de mert ma­gát a gondolatot is idétlennek, hogy ne mondjuk — botrányosnak tart­juk, az idejében felszólalást czélszerűbb­­nek látjuk, mint resignatióval bevárását annak, hogy mi történik?! A kormány és lapjai majd minden al­kalommal, sőt a legfontosabb törvényja­vaslatok tárgyalásánál is rendesen időpa­zarlással vádolják az ellenzéket, s a dolog végén mindig az sül ki, hogy a kor­mány nem kész előterjesz­téseivel, javaslataival. Ha az államszámvevőszékről szóló tör­vényjavaslat, legalább ez év tavaszán, avagy csak nyaron is előterjesztetik vala, úgy most már egy szentesített törvény alapján szervezett államszámvevőszékünk volna, s az általa megvizsgált zárszám­adások feküdnének a ház asztalán. És most mi történik ? Akár a pénzügyi bizottság többségének, akár kisebbségé­nek javaslata fogadja is el a ház, a be­terjesztett zárszámadások megvizsgálásá­ba a pénzügyi bizottság, annál kevésbé a ház, az államszámvevőszék részéről tör­ténendő megbírálás előterjesztése előtt nem bocsátkozhatik. A megelőző évről a zárszámadások meg­vizsgálása előtt pedig a jövő évi költség­­vetés c­élszerűen alig tárgyalható, elte­kintve attól, hogy a költségvetésnek a zárszámadások nélküli tárgyalása által az 1867. X. t. sz. világos rendelete­t ér­tetnék meg. Készületlenség, elkésés eddig; aztán jön reá a szokásos elhamarkodás. És a költségvetésekkel mi történik? Hírlik, hogy dec. közepéig ezeket keresz­tül akarnák a házban hajtani. Csaknem hihetlen. Pedig a múlt évi költségvetési tárgya­lások alkalmával mennyre földre fogadták az illetők, hogy a jövő évi tárgyalásokra, a költségvetés úgy elvi részeinek, mint számtételeinek tüzetes megvitatására e­l­e­­gendő idő fog engedtetni, úgy látszik, ezen „elegendő idő“ is­mét csak ígéret marad. Készületlenség szülte elkésés, aztán jön az elhamarkodás. Ily helyzetben hat heti, vagy még h­osz­­szabb időre terjedő elnapolást még csak szóba is hozni alig egyéb, mint vastag mulasztása a kötelességnek, teljes ignorá­­lása a felelősségnek és ezen felelő­ség következményeinek. Várady Gábor:­ ­ Hibaigazítás. A tegnapi — 110?. 25 ki­s számban megjelent „Bírák függetlensége“ cziml­ cikkely utolsó szakaszának 3 ik sorában e szó I végrehajtásán hibásan áll e szó helyett. 1 részrehajlásán. Országgyű­ési tudósítás A képviselőház 73-ik ülése nov. 25 én. Szalay Sándornak a honvédelmi ministerhez intézett interpellatiója, melyet esti lapunkban közöltünk, kiadatván a helyettes honvédelmi ministernek, Zichy Nándor gróf a követke­ző interpellate intézi Eötvös báró minisz­terhez : „A legújabb távirati tudósítások szerint a Dalmátországban elterjedt zavargások az eddigi intézkedések által nem orvosoltatván sikeresen, felkérem a miniszer urat, lenne szíves az iránt megnyugtatni, hogy a birodalom, a kormány és a védelmező tekintélye, valamint politikai és kormányzati érdekeink megóvása czéljából sike­res intézkedések foganatosíttatnak. Kiadatik Eötvös b. ministernek. Vukovits Sebő : T. ház ! Az én interpellá­­cióm, melyet bátor leszek az igen tisztelt minis­­terelnökő úrhoz intézni, szintén a dalmátországi zendülettel van összeköttetésben, azonban én a jelen alkalommal nem vagyok képes az előbb szólló igen érdemes képviselő­társamat követni a nagy politikai téren, nem fogok belebocsátkoz­ni abba, hogy mennyiben van, vagy nincs Ma­gyarországnak vagy a vele az uralkodó ház által összekötött ausztriai császárság érdeke veszé­lyeztetve, hanem egyszerűen maradok a jelen tény alapján ; azon kérdésbe sem fogok tehát bocsátkozni, hogy mennyiben kellene, hogy tar­tozzék Dalmátia­­Magyarországhoz vagy nem, mert kétség kívül ezen kérdés nagyon fontos, noha századok hosszú lefolyása által el van ho­­mályosítva. Maradván a létező tény alapján és tekintve azt, hogy Dalmátország jelenben mind törvényhozás, mind törvénykezési, mind igazga­tási tekintetben, az ausztriai császársághoz tar­tozik, minélfogva az ott, fájdalmas, kiütött zendü­lés csak úgy tekinthető, mintha az austriai csá­szárság bármely más területén ütött volna ki : nem szenved kétséget, hogy mindnyájunknak kinos fájdalommal kell tekinteni ezen kiütött nyugtalanságra, és hogy óhajtanunk kell, hogy a rend és béke minél előbb állittassék helyre, nemcsak a béke általános szereteténél fogva, hanem azon jó szomszédi indulatnál fogva is, melylyel az austriai császárság népei iránt vi­seltetünk. De én megvallom te­hát,ezen óhajtáson túl — bármily nagy legyen különben mint magányos embernek vágyam tudni a politikai körülmé­nyeket, s e helyen nem mernék bocsát­kozni. Tudjuk jól, hogy az 1867. törvények követ­keztében vannak oly kötelességek, melyeket mi bizonyos proportióban közösen vállaltunk el ő felsége birod­almának többi részével. Nem szenved kétséget, hogy mindaddig, míg ezen törvények alkotmányosan nem változtattat­­nak meg, azokat teljesíteni tartozunk, másként azt hiszem, hogy szintoly nagy hazafias köteles­ség felügyelni arra, hogy a demarcationális vo­nal szorosan megtartassék, hogy a közös ügyek körébe ne vonassanak oly jogok, melyeket Magyarország fentartott magának. Én, te­hát, ezen hazánknak fentartott jogok között leglényegesebbnek tartom azt, hogy a belső békét és rendet, a törvénynek tiszteletét saját hatóságainkkal és a­hol szükséges, saját erőnkkel is tartozunk fentartani minden beavat­kozása nélkül akár idegen hatóságnak, akár idegen fegyveres erőnek. Tisztelt ház ! Hiú volna azon nemzet, mely önállósággal dicsekednék akkor, ha belbékéjé­­nek és rendjének fentartására idegen erőt kell alkalmazni, vagy megengedné, hogy a czélból idegen erő használtassék. Különben, t. ház, ezen általános constitutionális elveken kívül vannak egyéb fontos adataink, melyekre fektetem azon reményemet, hogy a t. ház nem fogja kárhoztat­ni felszólalásomat. A jelen országgyűlés elején a felirati vita al­kalmával ezen háznak egy igen érdemes tagja és nekem igen jó barátom egy javaslatot nyúj­­tott be a felirati javas­athoz, melynek egyik pontja a Csehországban akkor uralkodott nyug­talanság és fenálló ostromállapot iránt tett ész­revételt. Ezen felszólalása kényszerítette a t. há­zat, és jól emlékszem, hogy a háznak mindkét oldaláról e tekintetben nem helyeslő nyilatko­zatok történtek, mert mindenik fél részéről ki­jelentetett az,hogy Csehország belső dolgaiba nem avatkozunk. T. ház! Van még egy más adatom is, ha nem csalatkozom, 1867 ben, hamar a kiegyezés után ezen ház, mint joga volt és kötelessége, azt kí­vánta, hogy a magyarországi ezredek hozassa­nak be az országba, s hogy az országban tanyá­zó idegen katonaság szintén saját honában he­lyeztessék el. E kivánata a háznak nem csak hogy a kormány tagadásával nem találkozott, sőt ellenkezőleg maga a miniszterelnök biztosí­totta a házat arról, hogy ezen kívánság minél előbb teljesíttetni fog. Ebből világosan következik az 1. ház, hogy a béke idejében Magyarország a maga ka­tonaságát időben kívánja tartani, és e szerint a magyar katonaság nem használtathatnék, ha az ígéret teljesítve lett volna, az ausztriai csá­szárság területén kiütött bármely zendülés el­nyomására. Mondhatná talán valaki, — noha én ezt komoly ellenvetésnek nem tekintem, — hogy a jelen eset aggodalmat nem nyújt arra nézve, hogy a mi benső békénk föntartására ide­gen katonaság avatkozhatnék azért, mert a ma­gyar katonaság van inkább alkalmazva most idegen béke, idegen törvények helyreállítására. Azt gondolom, te­hát, ha ez helyesen, törvénye­sen megengedettnek ismertetik és egy irányban akkor kétségkívül el kell ismerni másik irány­ban is , ha a mi katonaságunk tudtunk nélkül használtathatik az ausztriai törvények föntartá­­sára, úgy kétség kívül az ausztriai katonaság is használtathatik bármely kormány által a ma­gyar belbéke és belrend föntartásához. (Igaz­ a balon.) Te hát ! Én hallottam már azon észre­vételt tétetni, hogy a sanctio pragmatica értel­mében nemcsak a külső, hanem belső béke te­kintetében is kell a kölcsönös védelmet fentar­­tani. Ha ezen rendelkezés komoly értelme mellett maradunk, lehetnek oly esetek — én nem igen fogok most casuisticába bocsátkozni, hol például az ország belsejében, akár Magyar­­országban akár Ausztriában, valamely praeten­dens országunk s ő felsége trónjának biztonsá­gát veszélyeztetné, ily körülmények közt bizo­nyosan előállana azon eset, melyről a pragma­tica sanctióban gondoskodva van. De váljon eb­ből vonható e azon következtetés és átengedhet­­jük-e azon jogot, hogy minden legkisebb zavar­gás vagy nyugtalanság esetében mely Ausztria akármelyik zugában előfordul, mindjárt a ma­gyar katonaság használtathassák odakint is. Különben azt gondolom, te­hát, hogy vannak lényeges alkotmányos formák, melyeket megtar­tani szükséges, ha előállanak oly esetek me­lyek a közös védelem kötelezettségét megálla­pítják. Elnök : T. ház ! Igen sajnálom, de köteles­ségem kimondani, hogy az interpellátióra vo­natkozó házszabályok szerint nem magának a tárgynak vitatása van helyén, hanem annak rö­vid indokolása. (Zaj.) Vukovics Sebő: Ha épen ki volna jelölve hogy hány perczig szabad szólni­­ . . (Zaj.) Elnök: A házszabályok komoly szelleme csak az, hogy oly tárgyhoz, mely nincs a napi­renden, hosszabban szólani, vagyis tárgyalni nem lehet. Vukovics Sebő: Bizonyosan megtartom a ház szabályait és az elnök rendelkezését, de én azt hiszem, hogy ez fontos kérdés, és miután rö­viden foglaltam össze az egyes pontokat felolva­sandó interpellátiómban, azt hiszem, hogy a ház oly méltányos lesz megengedni, hogy röviden indokolhassam is. Azt mondom, ha csakugyan előállna oly eset, hogy belső ellenség léteznék, akkor az alkotmá­nyos formák szerint üzenetnek kellene beérkez­ni, melyben az országgyűlés tudósíttatván a­z ily calamitás létezéséről, annak mód nyuttatnék a dolgot megbírálni és az orvoslás eszközeiről gondoskodni, de mindez nem történt. Még csak egy rövid körülményt akarok megemlíteni, mely nem tartozik az alkotmányos és törvényes te­kintetek közé, de mely előttem mégis nagy nyo­matékkal bír, s ez az, hogy mi elállottunk ugyan attól, hogy a magyar nemzetiséget, mint valaha buzgó kívánságunk volt, czélszerű eszközökkel terjesszük, de mégis kötelességünknek isme­­rem azt, hogy ne nézzünk közönyösséggel oly lé­péseket, és oly tetteket, melyek a magyar nem­zetiségre gyűlölséget árasszanak. (Igaz­­ balról.) Én tudom, hogy azon félre­vezetett emberek, kik Dalmátián­ak délkeleti zugában fegyverre kel­tek, úgy vannak ellenünk az ott talán állandóan működő agitátorok által azon körülménynél fogva, hogy ott magyar katonaság hadakozik, értesülve, hogy a magya­r nemzet nyomja el őket. És így ezen agitátorok terjesztik a magyar nemzet elleni gyűlölséget, terjesztik mindenfelé, a végvidék hosszban Dalmátiától kezdve Er­délyig. Azt gondolom te­hát, hogy mindezek oly kö­rülmények, melyek megérdemlik a ház gondos­kodását, és ennélfogva bátor leszek interpella­­tiom­at felolvasni. (Olvassa.) Interpellate a helyettes miniszterelnökhez és honvédelmi miniszterhez. Azon eset, hogy jelenleg a dalmatiai zendülés fegyveres kézzel elnyomására magyarországi ezredek használtatnak, miután Dalmáczia tett­le­g Felsége ausztriai császárságának terü­letéhez tartozik, azon komoly aggályra nyújt al­kalmat, miszerint a belső béke, rend és törvény­tisztelettel fentartása az ország önálló jogaiból kivonathatnék, ha az említett eset hallgatással mellőztetik. E­z okból az igen t. miniszterelnököt a követ­kező pontok felvilágosítására kérem föl. 1. Miképen történt az, hogy a kérdés alatti zendülés elnyomására magyar ezredek fordít­­tattak , és volt-e e rendelkezésbe a magyar hon­védelmi miniszternek befolyása? 2. Tétettek e lépések az iránt, hogy a ma­gyarországi ezredek a zendülés teréről, mihelyt az a folyamatba levő hadi működések megkárosí­tás­­ nélkül eszközöltethetik, visszavonassanak, és a többi még kinn levő magyar ezredekkel együtt az ország határaiba behozassanak ? 3. Mik voltak a magyar kormány intézkedé­sei az iránt, hogy hazánkat illető azon jog, a bel­­békét és rendet saját hatóságával fentartani, s illetőleg saját erejével helyreállítani, épségben őriztessék meg, és a jelen eset, melyben ma­gyar katonaság a belbéke helyreállítására a ma­gyar korona tényleges határain kívül alkalmaz­­tatik, a jövőben precedens gyanánt megfordítva ellenünk ne használtathassék ? 4. Végre volna-e szives a helyettes miniszter­­elnök úr a képv. házzal azon okokat közölni, melyek miatt ezen háznak ama törvényes kivá­nata, hogy a magyar ezredek az országban ta­nyázzanak és viszont az ausztriaiak innen a magok hona felé inditassanak, mely kívánat tel­jesítési, a kormány részéről megígértetett, mind­­ekkorig végrehajtva nincs. Miletics Szvetozár két interpellate intéz a minisztériumhoz és két határozati javaslatot nyújt be. Az első interpellate a vallásügyi mi­niszterhez intézi, kérdve őt,­­ őt jóváhagyta-e miniszter a szerb patriar­­cha azon tettét, hogy a congressust i. é. julo­l-só napján szétoszlatta és mily alapon? 2-or Várjon adott-e ki a miniszter úr oly ha­tározatot , melynek folytán a congressusnak csak elhalasztottnak kellene tekintetnie,­­ mely­nek következtében a szerb patriarcha a con­­gressust újból és minél hamarább s ugyan a „Budapesti Közlöny“ szerint f. é. okt. 15 éve egybehívni tartozott volna ? 3 or Van-e tudomása a miniszternek, hogy későbben egy más legfelsőbb határozat valaki­nek befolyása folytán adatott volna ki, mely szerint a szerb patriarchának azon jog tulajdo­­nittatnék vagy adatnék, hogy a congressust kedve szerint eloszlathatja s uj választásokat más congr­essusra rendelhet meg, és mily egy­házi vagy állami törvényen alapul ezen hatalom elismerése vagy adása? 4 ez Tudj­a-e miniszter, miért nem hivatott egybe a congressus oct. 15-kére, miért nem hi­vatok egybe jelenleg sem; és tett­e ennek folytán az állam főfelügyeleti jogánál fogva a szerb egy­házi községek oly számos ízben nyilvánított kí­vánatér­a bizonyos lépéseket, hogy a nép szük­ségének és kivánatának elég­tétessék és a con­gress­us halasztás nélkül egybehivassék ? A helyettes miniszterelnöktől pedig kérdi: 1. Van e tudomása arról vagy tán tudtával és részt ve­vés­ével is történt, hogy ő felsége fel­hatalmazta a közös hadi minisztert, hogy Ő fel­sége távolléte alatt Dalmátiában és nevezetesen a feltámadt Battard­­a Boccában ne csak kato­nai , hanem kivételes politikai és bírósági sze­reket használhasson, és hogy ennek folytán nemcsak a katonai, de még a kivételes politikai és bírósági hatalom teljesítése a mindenkori működő tábornokra bízatott ? 2. Tekintve a miniszterelnök ezen lépését, mint ez 1867-ki XII. t. sz. alkotmány és alkotmá­nyi szellemnek megsértését és mintegy a Ma­gyarország alkotmányára és önállóságára nézve veszedelmes praecedensét és praejucficiumát — tett­e v. szándékozik e a miniszterelnök tenni az ellen egy az 1867-ki XII. t. ccikknek, az alkotmánynak megfelelő lépést, vagy ha e lé­pésről volt tudomása és helyben is hagyta azt, mivel igazolja e lépéseket, melyeket majd ha­sonló esetekben ép oly jognál fogva Magyaror­szágon is lehetne alkalmazni ? Határozati javaslatainak el­seje így szól : A magyar koronaországok képviselőháza fel­hívja ő felségének, Magyarország királyának kormányát, hogy méltóztassék ő felségének,mint az osztrák magyar monarchia közös uralkodójá­nak figyelmét az „ő felségének többi királysá­gaiban és országaiban“ uralkodó tényállapotra irányozni, melyben nem uralkodik teljes alkot­mányosság, mint azt az 1867-diki XII. t. sz. 25. §. előírja és hogy ő felsége tekintettel az emlí­tett törvénycikkre és az európai criticus tény­állapotra, az igazi és teljes alkotmányosság szel­lemében közbenjárni kegyeskedjék, hogy „ő fel­ségének többi királyságaiban és országaiban“ a „teljes alkotmányosság“ minden oda való nép megelégedésére minél hamarább megvalósít­tassák. A képviselőház megtartja a maga részére azt, hogy ö felsége ezen lépésének sikertelensége ese­tében az 1867 dik évi XII. t. c. 25. §-án alapuló módokról javaslatot terjeszszen elő; ennélfogva a minisztérium fölhivatik, hogy az országgyűlést a jövő évi első ülések egyikében az eredményről értesítse. Második határozati javasla­tában, mely a magyar hadseregnek orszá­gon kívüli tartózkodására és alkalmazására vo­natkozik, ki kívánja mondatni e következőket: 1. Fölhivatik a magyar kir. kormány, hogy járjon közbe ő felségénél, mint a hadsereg fő­parancsnokságánál, hogy a bocca cattarói fölke­lés ellen ne alkalmaztassanak a magyar seregek, és hogy az itt alkalmazottak is visszavezettes­senek. 2. Vonuljanak haladék nélkül vissza az ösz­­szes magyar seregek ő­felségének többi király­ságaiból és országaiból, s helyeztessenek el ha­zájukban lehetőleg soroztatásuk járásai szerint. Az interpellátiók kiadattak az illető miniszte­reknek, a hat. javaslatok pedig kinyomatni ren­deltettek. A tófalvi ügy. Rajner Pál belügyminiszter , Román Sán­dor országos képviselő úr az utolsó ülésben a tófalvi ügyben egy interpellare intézett hozzám, mely által, minthogy állítása szerint 300 tófalvi polgár nemcsak vagyon, hanem fedél nélkül maradt és október 2-ka óta szabad ég alatt ta­nyáz, sőt többen közülök el is haltak ; felvilágo­sítást várt tőlem az iránt, mikép történhetett az,­­ hogy annyi idő óta a pénzügyminisztérium nem intézkedett ezen szerencsétlenek ellátásáról és pedig mindenek előtt arról, hogy fedél alá jut­hassanak. Ezen interpellatio folytán leszek bátor a t. háznak a tény­állását, a­mennyiben azt előter­jeszteni lehetséges, a következőkben előterjesz­teni. (Halljuk!) Mihelyt a belügyminisztérium a tófalvi eseményekről és pedig a „Magyar Pol­gár“ czi­tt politicai lap távirata alapján érte­sült, távirati után azonnal meghagyta az ottani főtisztségnek,hogy a kitelepített tófalviakon jog­talanság ne követtessék el, és hogy azok semmi esetben fedél nélkül ne hagyassanak. Ezen táv­ira­i­meghagyás folytán a főkirálybíró ugyan­azon nap röviden táviratilag és másnap bővebben írásban küldötte be jelentését. Ezen jelentés szerint Apor Károly báró mind a tulajdonra nézve, mind pedig a hátralévő szol­­gálmányokra nézve hozott jogérvényes ítélet alapján — miután a kiegyezkedés, melyet meg­kísérleti, meghiúsult, szeptember 11-én beadta és pedig egyelőre nem az összes lakosság, hanem csak a vezetőknek látszó hat zsellér ellen a ki­telepítés iránti keresetét az úrbéri törvényszék­hez , egyúttal a hátralevő szolgálmányok meg­térítését szorgalmazván. Mintás azonban ez alkalommal a zálogolás megkísérlésének az összes lakosság erőszakosan ellenszegült. Apor Károly b. a kiegyezkedésre nézve táplál, reményét vesztvén; kérését az egész lakosság ellen kiterjesztette. Az úrbéri tervszék a végrehajtásra okt. 1. és 2-át tűzte ki. A főkirálybíró felfogván az ügy fon­tosságát,véleményem szerint a közigazgatás köré­nek legvégsőb határáig ment,mert az ingó vagyon elárverezését, 24 órára megakasztotta, és a tófa­lusiakat egyenként figyelmeztette, hogy a per­nek ezen végleges végrehajtási stádiumában ré­szekre más remény,mint az egyezkedés, többé fen­nem marad; kilátásba helyezte, hogy egyezke­dési szándék esetében az általuk kirt felek nekik igen jutányos haszonbéri szerződés mellett to­vábbra is haszonbérbe fog adatni, s hogy a hát­ralevő szolgálmányok árának legnagyobb része nekik el fog engedtetni. Azonban a tófalusiak minden egyezkedést visszautasítottak és ennél­fogva a törvényes eljárás további megakasztása semmi tekintetben többé indokolható nem vola. De ennek végrehajtása sem történt oly mér­tékben, s nem terjeszkedett annyira, mintsem némely hírlapi czikkekben s az interpelláló úr részéről is jeleztetik. Különösen áll ez a számra nézve, mert azoknak, kik jelenleg a falu előtt tanyáznak, száma alig mehet többre 120 nál. (Felkiáltások a szélső balon: Elég ez is! Felki­­áltáso­k jobbról: De hát mit tegyen velük az em­ber ? Helyeslés.) Mert a kitelepitési kereset ösz­­szesen 26 gazda ellen volt indítva. A 26 közül 3 kiegyezkedett, 3 új szerződés alapján az általa eddig kirt telkeket ismét haszonbérbe kapta, 3 pedig más szomszéd községekbe költözött; e sze­rint csak 17 gazda vonult ki a falu elé és ezek is csak a nappalt töltik ott deszkákból épített bódékban, éjszakára nagyobb részt házaikba visszatérnek. Semmi esetre onnan eltávozni nem akarnak mindaddig, mig a részekről ő felségé­hez kiküldött két egyén t. i. egy szabadságon levő és egy kiszolgált katona kiküldetésükről vissza nem térnek. Ezen minden kiegyezkedést megtagadó magatartása a tófalusiaknak figyel­memet nagy mértékben felhívta, és én köteles­ségemnek tartottam semmit sem mulasztani el aziránt, hogy az esemény fejlődését folytonosan szemmel tartsam. Ezen törekvésem folytán é­rdekes adatok is ju­tottak tudomásomra. Legyen szabad azok közül egyet elmondanom. A csendőrség jelentése szerint november 1-én bizonyos egyén által a tófalusiak közt 200 darab napoleond­or osztatott szét, minek folytán min­den egyes lakosra 70 osztrák forint jutott. Ez alkalommal azon bizonyos egyén figyelmeztette őket, hogy jegyezzék meg jól maguknak, hogy ezen segély nekik egy idegen kormány által nyújtatik, mely idegen kormány továbbra is fog róluk gondoskodni. Minthogy pedig a magyar kormánynak biztos tudomása van, hogy ezen állítás merő valótlan­ság, és hogy a fennálló viszonyoknál fogva ezt egy idegen kormány nem is tehette, a kormány kötelességének tartotta ez iránt a vizsgálatot el­rendelni. (Helyeslés.) Ezek után­­, képviselőház nem fogja alapta­lannak tartani azon feltevést, hogy a tófalusi lakosok ellenszegülésükben némi izgatás által erősítettek meg, másrészt pedig tekintve csak azon egy pénzosztogatást is, melyet szerencsém

Next