A Hon, 1870. január (8. évfolyam, 1-24. szám)

1870-01-14 / 10. szám

10. szám. Vill. évfolyam \% ' fy/6,m­Avy... Reg ek­­iadás. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7.sz. földszint Előfizetési drj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra.............................1 frt. 85 kr. 8 hónapra.............................5 „ 60 „ (5 hónapra............................11 , — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felü­l­­fizetés havonkint ..... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető­­ s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, 1870. Péntek, jan. 14. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási díj: 9 hasábos ilyféle betű sora . . . 8 kr. Bélyegdij minden be­itatásért . . 30 „ Terjedelmes hirdetések többszöri beiktatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. ■—• Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . 25 kr. HJ4F1* Az előfizetési- és hirdetmény - dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. PEST, JANUÁR 13. Politikánk és államgazdászatunk tarthatlansága. Pest, jan. 12-én. Ha szégyenkedés nélkül a nemzeti fej­lődés csak egy olyan mozzanatára mutat­hatnánk, mely a nyugati nemzetek akár anyagi jólétének, akár politikai előhala­­dásának vagy mivelődési fejlődésének egyenlő magasságú fokát jelelné, roppant hátramaradásunk, mondhatnék politikai és erkölcsi hátraesésünk miatt nem ag­gódnánk. Nincs ország, mely a múlt évben a ha­ladásnak nem adta volna jeleit. Csak Ma­gyarország és a pápa birodalma tesz­nek kivételt, de az utóbbi legalább nem dicsekszik politikai, nemzetgazdasági és kultúrái vívmányokkal, miután kormá­nya őt földi szegénységéért mennyei kin­csekkel vigasztatja. A­mi más nemzeteket a tétlenségből felrázza, nálunk a munkásság lényeges tényezőit elzsibbasztja. A világ történel­mében a suezi csatorna megnyitása a tu­dományos előhaladásnak és az ipar óriási fejlődésének oly korszaka, mely egész vi­lágrészeket ipar- és kereskedelmi mozga­lomba hoz. Élénk ipari tevékenység éb­red mindenütt; lázas mozgást találunk maga Oroszország gyáraiban is, míg Ma­gyarországban épen a suezi csatorna meg­nyitásával keletkezett gyáraink bukása találkozik. Kormányunknak a keleti utazás költ­ségeinek fedezésére volt gondja, és öröm­mel szavazta azt meg az országgyűlés. Míg mi örvendtünk a keleti útnak, elmu­lasztottunk gondoskodni, hogy Magyar­­ország ipara és kereskedelme legegyene­­sebben juthasson Egyiptom partjaihoz, de gondoskodtak másutt, hogy Magyar­­országot azon szomszédai, kiket Magyar­­ország fekvése a transito-kereskedésre utal, mellőzzék. Míg a múlt év az egyetemes történe­lemben az emberi ész diadalai által tiszta fényben fog ragyogni, Magyarország his­tóriájában roppant pangást és hátramara­dást, ferde közgazdászatot, czim és hiva­tal-kórságot , kormányi szolgapolitikát, ultramontán esztelenségeket fog felje­gyezni a magyar kormány Cliója. A nyugati államokban, sőt ,Oroszhon­­ban is a hatodik nagy hatalom a sajtó, és közvélemény megszületése által, nem kevés fáradsággal ádáz megpróbáltatá­sok közben végre oda ért, hogy hatal­mát nem csak megéreztette, hanem a népek erőszakoskodó pásztorait kapitu­­latióra is kényszerítette, kénytelenek vol­tak elismerni, hogy van valami, a­mi re­­ájuk nézve félelmesebb és hatalmasabb, mint a forradalom és a tömegek erő­szaka. Csak a magyar kormány az, mely még közvádlói kísértetekben hisz, me­lyekkel a közlelkiismeretet elnémulásra ijesztheti. Valamint az úgynevezett re­formokban minden lomot, melyet másutt elhánynak , becses anyagnak elfogad, úgy a sajtó ellen is mindazon kopott fegyvert veszi fel, mely minden országban, a­hol használták, hatástalannak, sőt épen azok ellen, kik használták, halálosnak találtatott. Mit mondjunk államgazdászatunkról? Mi sem Lónyay úr tudományát, sem pénzügyéri ügyességét, sem magyar jel­legű hazafiságát e hazafiatlan osztrák vi­lágban nem kicsinyeljük, sőt úgy véljük a függöny megötti dolgokat képzelhetni, hogy ha ő a minisztériumból kilép, az egész miniszteri alkotmány utána dől. De azért, vagy ha úgy tetszik, már azért sem hallgathatjuk el az igazságot. Ha az egyesült éjszakamerikai államok spe­ciális megbízottjának évi előterjeszté­sét, melyet az államjövedelemről a kon­­gressushoz intézett, Lónyay pénzügyér úr az állam vagyonáról szóló és két vas­tag kötetben ő­felségéhez írett előterjesz­tését a jelen évre készített és megolvasat­­lanul már indemnity­vel is ellátott állam­költségvetésével összehasonlítjuk , meg kell győződnünk, hogy államgazdásza­­tunkat örvény fenyegeti. Nem az óriási számok különbségében keressük az összehasonlítást, hanem a közgazdászati elvekben , az adórend­szerben. Míg mi úgy gazdálkodunk, hogy adónk nő és adósságaink szaporodnak, az egye­sült államok köztársasága leszállítja a vámtariffát, kevesbíti az adót és törleszti az adósságát, mellette pedig az atlanti tengertől a csendes óczeánig megnyitott vaspálya bevégzése után folytatja vas­úti hálózatát minden irányban. Csak pár számot idézünk a financz-politika meg­értésére. A lefolyt év jövedelme 49,453,148 dol­lárral haladta meg a kiadást; a háború be­­végeztétől ez­ évig a jövedelem 258,938,508 dollár többletet mutat. Az 1865-dik évi September óta, mikort. i. az államadósság maximumát elérte, 304,129,836 dollárral megkevesedett törlesztés által. Ez pedig nem az adók felemelésével eszközöltetik, mert időről időre a különböző taksák évenkint 200 millióval lejebb szállíttattak. Ellenben hogy gazdálkodunk mi?Nem törlesztjük az adósságot, melyet ugyan nem mi csináltunk, hanem erszényünk megtapogatása nélkül elfogadtunk és szaporítunk; nem is kevesbítjük az adót, hanem növeljük úgy, hogy államgazdá­­szatunk mindenben magángazdálkodá­sunkhoz hasonlít, mely a tőke fogyasztá­sában remekel. Soha sincs a szükséglet és jövedelem közt súlyegyen, és fájdalom mindaddig nem is lesz, míg azon abnorm állapotból ki nem menekülünk, melyben nem az a feladas, hogy mily után köny­­nyíttessenek meg az ország terhei, és hogy biztosíttassanak jövedelem­­­for­rásai. Az államgazdászok az adóban, különö­sen pedig a progressív jövedelemadóban a pénzforgalomnak, következőleg a nem­zeti munkásságnak egy hatalmas eszkö­zét látják, mely a nemzeti élet mozgal­mait a stagnatio veszélyeitől megóvja. De az osztrák által inaugurált finánczpoliti­­kánál fogva, mely nálunk is már rend­szerré válik, az adó nem pénzforgalmat, hanem pangást idéz elő. Az államgazdá­­szattal ellenkező eljárás, ellenkező ered­ményre is vezet, mert míg más országok­ban a befolyt adó számtalan kis erecskén a nemzeti test minden munkás, életképes részeibe visszaszivárog, a magyar adó, ál­lamkamat, külképviselet, had­­s tengeré­szeti, kereskedelem- s bankügyi költségek fejében szünet nélkül a külföldre kifoly, és a pénzforgalmi súlyegyen csak­is akkor tér vissza rövid időre, ha egy évtized alatt egy pár jó év a magyar termények kivitelének kedvez. Hát ha a jobboldali állambölcsesség az országot még oly hivatalnokokkal meg­áldja, kik az ügyes magyarországi mes­terembereket még arra sem tartják képe­seknek, hogy tartós s egyszerű magyar gyári kelméből a honvédeket bírják felsze­relni, a szekerészetet s intendaturát zsák­kal vagy a bakát inggel ellátni; és ha végre még arra sem bírunk felbátorodni, hogy a nemzetet a bécsi bank váltóqup­­tájától emancipáljuk, még Cresus kincsei­vel sem fogjuk a pénzforgalmi súlyegyént elérni és a nemzetet a bukástól megóvni. L u d v i g b. A baloldali kör pénteken f. hó 14 -én d. u. 5 órakor értekezletet tart saját helyiségé­be­n. TARCZA: Fekete gyémántok. Regény öt kötetben. Irta Jókai Mór. ELSŐ KÖTET. M­ásodik rész. Mikor már nem fér el az ember a földön. (Folytatás.) De hát mi az, egy komoly, egy tudományo­san képzett embernek az agyában ? Ez a minden rendszeren keresztül-kasul száguldó phoenomen ? Mi a neve ennek az új vegytani szüleménynek, a­mi a számításon túl eredményül ? Szerelem ? Az nem lehet. Az a bölcsek defini­­tiója szerint két ellentétnek rokonszenve, a mik­­rokosmosz középponti napja, mely életre mele­gít , stb. Tulajdonképen a bölcsek maguk sem tudják, hogy micsoda ? De ahoz két lélek talál­kozása kell hogy szerelem legyen. Tehát állati ösztön? Akkor ki venné figye­lembe? A bölcs parancsol ösztöneinek, nem azok ő neki. Kiokoskodta végre. Egészen szabályos és neutrális érzelem az, minden kábító sublimá­­tum, s minden corrosio praecipitatum nélkül. A szánalom érzete az. Szánalom egy szegény fiatal gyermek iránt, ki apa anya nélkül maradt, s kinek még a mellett egy szegény nyomorék test­vért is kell tanani,a kit nem enged házról-házra koldulni, hanem haza hordja neki falatja felét; drága orvosságot vesz neki a patikában s maga száraz kenyeret és fűzfa almát ebédel mellette; és mégis jó kedve van, és erkölcsös, becsületes, még hátra sem tekintget. Oh bizonyára Iván egészen megnyugtatta magát a felől, hogy mikor e szénlepte nájász-arczot meglátta, a szánalom mozdult meg szivében, s mikor e­­térden felül felleplezett nymphai lábszárakra tekintett, nem jutott eszébe más, mint az, hogy milyen kár e gyönge lábaknak a durva szénporondot járni. Föltette magában, hogy ez egészen emberba­ráti érzelmet nem fogja magától elutasítani, sőt azt engedi következetességre fejlődni. A metaphysica szerint a jótékonyság, a szá­nalom és a hála rokonérzelem a szerelemmel és a gyönyörrel, de épen azért, mert rokon , vele nem azonos, valamint nem azonos a testvérek közti szeretet a hitvesek közti szeretettel. Valóban egészen más dolog szegény árva pa­rasztleányokkal jól tenni, mint beléjük sze­retni. A következő szombaton este, mikor a munká­sok eljöttek hetibérüket kivenni a gazdától, ki maga volt a pénztárnok is, Evila legutolsónak maradt, úgy illett, mert ő volt a legfiatalabb. A kis lakháznak volt egy nyitott folyosója, arra volt kitéve egy testetlen asztal, a­melyre Iván le szokta számlálni a munkások bérét, be­írva egy nagy vonalazott könyvbe, ki mennyit dolgozott s mi jár neki érte. Evita is odalépett az asztalhoz. Egy pár társ­­néja, kivel együtt szokott hazamenni, ott várt rá a kapuban. A leány most is úgy volt öltözve, mint egész héten , csupán a piros szoknya nem volt feltűrve a végzett munka után. Arcza most is poros volt a széntől. Mikor oda állt a leány az asztalhoz, Iván a jótékony nagylelkűség philosophi nyugalmával monda neki : — Gyermekem. Én elhatároztam magamban, hogy neked ezentúl kétszeres napi bért fogok adni. — Miért? kérdezé a leány,s azokat a nagy fellegbontó szemeket bámulva emelte fel rá. — Azért, mert hallom, hogy egy nyomorék testvéred is van, a­kit te napi keresményedből tartasz; alig marad, a­miből ruházkodjál. Tu­dom, hogy becsületes, jó erkölcsű leány vagy. Én azokat szeretem megjutalmazni, a­kik jól viselik magukat. Mától fogva kétszeres napi bért kapsz. — De én nem veszem azt el. Felelé rá a le­ány. Most Ivánon volt a bámulás sora. — Miért nem ? — Azért, mert ha ön énnekem több bért ad mint a társnéimnak,minden ember azt fogja mon­dani, hogy én önnek szeretője vagyok, s akkor én meg nem maradhatok a telepen a társnéim­nak a boszantásaitól. Iván egészen meg volt zavarva e naiv, termé­szetes, egyszerű és merész felelet által. Semmi mondanivaló sem jutott eszébe tovább. Kifizette a leánynak a rendes heti járandósá­gát. Az egész közönyösen összehajtotta a forin­tos bankjegyeket, s ott az ő szeme láttára, leg­kisebb sejtelme nélkül a kaczérságnak, kétfelé nyitá keblén a ruháját s oda bedugta a pénzt az inge alá. Azután jóéjszakát kívánt, bókot csinált és el­ment. Iván szédelegve tért vissza szobájába. Ezt a kedélyállapotot még nem ismerte. So­kat olvasott, a világban is járt eleget, asszonyt is látott sokat, de azt, a­mibe most jutott, nem bírta magának megmagyarázni. „Nem szeretné, ha azt hinnék felőle, hogy sze­retem ! Fél, hogy akkor nem maradhatna meg a telepen. Tehát fogalma sincs még róla, hogy egy „urnak“ a szeretője nem hord többé talicskán kőszenet a telepre. Azt sem tudja, hogy mi az a „szeretőnek lenni“. Hanem azt tudja, hogy attól őrizkedni kell. — Mily komolyan beszélt, és hogy mosolygott hozzá! Sem arról nem volt tu­­­­domása, hogy mosolyog, sem arról, hogy komo­lyan beszél. Egy vadember — az angyal stádi­umában.­­“ „Azt már tudja, hogy szép, de azt még nem tudja, hogy ez a szépség mit ér? Beszél olyan dologról, a­mit sejteni erény, de már t­u­d­n­i bűn.“ „Mennyivel különböző a többi némberektől ! Selyemben és mezítlábjáróktól egyformán.“ „És a mellett valóságos mintaképe a bibliai Évának. Nem a milyennek azt az archaeologok összerakják, hanem a­hogy azt a költők legna­gyobbika, Mózes, képzelmében megteremté. Az az Éva, a ki még nem tudja, hogy a mezítelen­ségért pirulni kell,a szépség typusa vadon, ős­eredetiségében, mosdatlanul. A ki még hajába nem rak szalagot, nyakára kagylót. A ki még a paradicsomban gyanútlanul jár kel, s a kígyóval játszik. A ki tökéletes asszony egy férfival szem­ben, de még egészen gyermek önmaga előtt, s már isz­anyai szeretetté fejlődött egy nyomorék testvér irányában. Termete plastikai minta,arcza tele lélekkel, szemei varázslók, hangja érzelem­gazdag — és kezében a targoncza nyele, lelké­ben a mindennapi kenyérkereset gondja; arczán a munka fekete rozsdája és dalaiban útféli os­tobaságok.“ „Milyen kár érte!“ És azután azt is utána gondolá : „Milyen kár másnak !“ ! (Folytatása következik.) Mai számunkhoz egy féliv melléklet van csatolva. A „pesti népkör“ helyiségeiben (Liputcza 9. sz.) jövő vasárnap január hó 16-dikán, d. e. 10 órakor rendkívüli közgyűlés tartatik. A kör t. tagjai keretnek, minél számo­sabban megjelenni. A tanácskozás tárgya : a pestvárosi képviselőtestület r­e­­stauratiója. Az id. vál­aztmány nevében : Horn Ede, hely. elnök. Adakozás. A honvédmenházra szerkesztőségünkhöz be­­küldtek : Lövey Klára Kendi­ Lénáról . . 5 szot. Schweighofer M. S. és fiai ... 2 „ Tolcsvai Nagy Gedeon Pestről . . 50 „ Tolcsvai Nagy Gedeon ur továbbá írásban felajánlott 1871-től kezdve, mig az adományozó él, minden évben janu­ár hóban fizetendő 20 forintot. Ugyancsak Tolcsvai Nagy Gedeon ur adományozott: Batthyány Lajos szobrára . . . 40 Az aradi vértanuk szobrára . . . 40 Az árvíz által károsultaknak . . . 40 A közös honvédsirra..................... 10 Böszörményi László emlékére . . 10 Dalmatia hódol. Cattaroból jan.12-éről jelenti egy távirat. Tegnap - előbbeni ígérethez képest - 300 krivoscianus jelent meg­­. Rodich altábornagy előtt, hogy felkelésük miatt legmélyebb megbánásukat és meghódolá­sukat jelentsék ki, kérvén egyszersmind ő fel­sége kegyelmét, é­s hogy megújítsák az ő fel­sége iránti rendületlen hűségüket, azon követe­lést,hogy fegyvereiket tegyék le, azonnal s min­den ellenmondás nélkül teljesítették. Rodich altba. erre megrovó beszédet intézett hozzájuk, tanácsokat adott nekik jövő magatartásukra néz­ve, ezután kijelenté ő felsége kegyelmi tényét, az általát­os amnestiát. Végül megengedte nekik hogy fegyvereiket saját biztonságuk miatt vissza­­vehessék. Lelkesült végnélküli zsiv­o­r felségére következett erre,— és általános háromszoros üdv­lövés. — Még csak P o b o­r­i meghódolása van hátra. (Fox.) Bécs, jan. 12. Mondanom sem kell, hogy a nap eseménye a mai “„Wiener Zig“-ban közzé tett két miniszteri programm. A majoritás szorosan ragaszkodik a Reichsrath többségének nézetéhez, a minoritás az oppositivéhoz. Vagyis az egyik a német, a másik a szláv elemet kép­viseli. Hogy ő felsége melyik részre fog már most hajolni, azt gyanítni lehet. Az utolsó na­pokban mindkét párt roppant nagy erőlködést fejtett ki. S nem lehet tagadni, a minoritás némi hódításokat tett, úgy a képviselők, mint az urak házában. De még koránt sincs az egalitás pontján. Az „öt miniszter“ még mindig bír egyharmad fö­lénynyel. S ez egyharmad fölény fogja, azt hisz­­szük, ő felségét a „három miniszter“ lemondásá­nak elfogadására bírni. Tehát ismét csak „adieu comte Taaffe.“ Apropos Taaffe ! Taaffe a tegnapi miniszter­­tanácsban ugyancsak kikelt Giskra ellen, ki azonban férfiasan megfelelt neki. Személyessé­gekre is fordult a dolog. A­melynek alapján plá­ne azt híresztelték, hogy a két miniszter megve­­rekszik. No meg csak ez hiányzik. Több oldalról létetett azon kísérlet, gr. Beus­­tot a miniszterconflictusba belekeverni. Különö­sen a „Neue freie Presse“ lovagol e thémán, aligha­nem azért, mivel a külügyminisztérium­ból most nem subventionálják. Ezen állítások­nak azonban, kijelentjük, nincs semmi alapja. Az államkanczellár nagy óvatosan visszatartja magát minden beavatkozástól. Esze ágában sincs, állását mindenféle veszélyeknek kitenni. Külön­ben is van neki most elég dolga. III. Napóleon átmenetével a személyes kor­mányból a constitutionalitásba, az egész fran­­czia politika megváltozott. Az Olaszországgali viszonyok meghűltek. A khedive protegáltatik. Poroszországgal szemben pedig igen erős állás vezetett. Mint tudva van, a badeni nagybőség azon a ponton volt, hogy az északnémet szövetségbe belépjen. Benedetti körülbelől már meg volt a tervnek nyerve. Daru azonban igen komoly sür­gönyöket bocsátott Berlinbe. Benedetti ennek folytán leköszönt. S. Beyer tb., badeni hadügyér, visszatért szép csendesen Karlsruhéba. — Ez rövid története a prágai béke V-ik pontja emle­getésének, s ezzel kapcsolatban van a legköze­lebbi beszélgetés a miniszter és császár közt a Tuileriákban. Bizonyosnak látszik, hogy Montpensier dr. csakugyan a spanyol trónra jut „faute de mi­­eux.“ Miután Don Pedro vejét Eu grófot (La­jos Fülöp unokáját) definitiv a brasiliai koron.­, örökösének fogadta, úgy nemsokára az Orlean­­sok két helyen vergődnek ismét uralomra. Rósz omen Hl. Napóleonra nézve. Az osztrák minisztérium emlék­iratai. II. A miniszterium minoritásá­­nak emlékirata. Esti lapunkban közöltük a minisztérium majo­ritásának emlékiratát egész terjedel­­mében; most közöljük a minoritásét szintén egész terjedelmében. Nem akartuk kivonatosan s vázlatosan ismer­tetni e két nagy fontosságú okmányt, melyek egy Ausztriára nézve talán végzetteljes s jövőjére nézve döntő küzdelemről tesznek tanúságot. A minoritás emlékirata következőleg hang­zik : Legkegyelmesebb úr ! Midőn a tisztelettel alulírt három miniszter Felséged legkegyelmesebb meghagyása értelmé­ben a kormány többsége által Felséged elé ter­jesztett programm iránt véleményt mond s egy­úttal az által követendő politika álláspontját ki­fejti s indokolja : bátorságot vesz magának leg­először is néhány tényt constatálni, melyek azon nehéz helyzet megítélésére , melybe Felséged kormánya jutott, valamint a kormány egy része által e pillanatban megállapított programm tár­gyalására fontosaknak látszanak. A lényeges a minisztériumot két pártra vá­lasztó differencia a választási reform tárgyalásá­nál származott. A miniszterek többsége a vá­lasztási reformot föltétlenül akarta keresztül vinni; a tisztelettel aláírt három miniszter ellen­ben a választási reformhoz csak azon feltétel alatt csatlakozhattak, ha azzal együtt más oly intézkedések is foganatba vétettek volna,melyek alkalmasaknak mutatkoznak alkotmányos utón­egyezkedést hozni létre az alkotmányos hatás­körön kívül álló oppositióval. A választási re­form feletti vitáknál azonban az egyes miniszte­rek által e tárgyban előterjesztett javaslatok egyike sem jutott majoritásra, úgy hogy a vá­lasztási reform feletti tárgyalások egyelőre egé­szen eredménytelenek maradtak. A választási reform feletti tanácskozás ennélfogva későbbre halasztatott s azzal együtt elmaradt az azzal összeköttetésbe hozott egyezkedés is az u. n. nemzetiségi oppositióval. A fegyverszünet e korszakában fogott a kor­mány a trónbeszéd megvitatásához. Itt közös akarattal az volt a főszempont, hogy a minisz­tériumot két részre osztó kérdésben egy irány­ban se történjék olyasmi, mi a későbbi megálla­podásoknak eléje vágna. A trónbeszéd ez érte­lemben lön szerkesztve, s felséged elnöklete alatt dec. 10. és 12-dikén tartott miniszteri ta­nácskozásokban végleg megállapítva. A felséged legmagasabb elnöklete alatt dec. 10-kén tartott minisztertanács kezdetén történt, hogy felséged azon határozott felhívást tette az összes minisztériumhoz, hogy minél előbb és mi­nél behatóbban foglalkozzanak a teendő lépé­sekkel, hogy az alkotmányon eddigelé kívül álló pártokkal a megegyezés létesüljön, hogy az al­kotmány annak minden­­oldalról leendő elfoga­dása és az abban való részvétel által keresztül­­vitessék s valósággá legyen.“ Felséged méltóz­­tatott ezzel azon legmagasabb kívánságát is ki­fejezni, hogy „ez ügy a reichsrath karácsonyi szünetelése miatt akkér készíttessék elő, misze­rint az abban követendő eljárás minden esetle­ges stádiumok és fejlemények tekintetbe vételé­vel előterjesztessék. Felségednek az összes minisztériumhoz inté­zett e legmagasabb meghagyása ellen egy oldal­ról sem merült fel aggodalom, sőt a trónbeszéd feletti végtárgyalás is megkezdetett s dec. 13-án annak végü­­ges elfogadásával el is fogadtatott. Ez eljárás után az alulírott minisztereket né­mileg kellemetlenül érinthette, midőn a többi öt miniszter által felségedhez dec. 18-án intézett s az ő kormányzati programmjukat tartalmazó be­adványból értesültek, hogy ez utóbbi felséged­nek az összes minisztériumhoz dec. 10-én inté­zett meghagyás folytán előterjesztetett. Mert három minister ignorálásával az öt mi­nister által felállított s tartalmára nézve Felsé­gednek dec. 10-től az összes minisztériumhoz in­tézett meghagyása intentioinak meg nem felelő programm nem tekinthető Felséged érintett s az összes ministeriumhoz intézett meghagyása vég­rehajtásának. De ép oly meglepő volt a tisztelettel alálírt ministerekre, hogy az érintett öt minister a trón­beszéd után már öt nappal a trónbeszéd prog­ram­jától elpártolva egy ettől különböző prog­­rammot találtak jónak felséged elé terjeszteni szentesítés végett. A tisztelettel alálírt miniszterek igénytelen vé­leménye szerint a Felséged által legkegyelme­sebben elfogadott trónbeszédnek, a­melyet az összes minisztérium compromissum útján állapí­tott meg kellett volna kormány­programmal szolgálni legalább azon ideig, míg a reichstábh a Felségedhez intézendő legalázatosabb fel­irataiban e programm felett verdictet mon­dott volna. — Ez időpont előtt egy oly­aj pro­­grammot állítani fel, mely a trónbeszéddel össze nem hangzik, szerény véleményünk sze­rint annyit tesz mint a trónbeszédben foglalt programmot feladni. És a­mennyiben egy ily al­kotmányosnak épen nem mondható eljárás a ministériumnak csak egy töredékétől indul ki, azon czélból, hogy felséged kormányában vál­tozást idézzen elő, még mielőtt a trónbeszédben foglalt programm felett a képviselőtestület vé­leményt mondott volna : a kormány majoritása által követett eljárás az eddig követett parlamen­táris kívánalmakkal nem mondható összhang­­zónak. Egyébiránt tartózkodunk ez eljárás egyéb helytelenségeinek feltüntetésétől, melyekkel a kormánynak nyíltan bevallott szakadása s a trónbeszédben kifejtett ideiglenes programm fel­adása kiker­ülhetlenül jár. Egy ily drastikus eljárás csak akkor volna indokolható ha sürgős veszély elhárítására el­­kerü­lhetlennek bizonyulna , ha a kétségtelen szabadulás iránt garancziákat tartalmazna. De nem csak hogy az államot nem fenyegeti ily pillanatnyi veszély, mely egy új kormány­pro­­gramm nyakraförő megállapítását tenné szüksé­gessé , de sőt a majoritásban levő öt miniszter által felállított programm­­al­ alulírt miniszterek szerény véleménye szerint nagyon is kétes ér­tékű. Igaz, hogy a majoritás öt minisztereinek pro­gram­ja nem volna újnak mondható, ha csak „az eddigi út követésének terén“ maradna, me­lyet ők „a viszonylag“ legjobbnak tartanak.

Next