A Hon, 1870. szeptember (8. évfolyam, 207-236. szám)
1870-09-17 / 223. szám
hausenben a bádeniak további mozgalmáról. A panique nagy volt, a lakosság minden percében az ellenség megjelenésétül tartott, s a tehetős családok egymásután Svájc semleges területére siettek, biztosságba hozni ingóságaikat. Regna a 11 százados a párisi önkényes csapat parancsnoka ily körülmények között elhatározta, hogy tájékozást szerez magának az ellenség pozcióiról, kész lévén egy fordrozott kémszemlét is kockáztatni csekély számú embereivel. Bátorította őt ez elhatározásában a mühlhauseni uj prefectus is, G rosjean, kinek erélyetíti, mint hallom, sokat remél a republikánus kormány. Késő! Késő!.... Midőn megláttam az expeditióra szánt csapatot, megvallom, bánni kezdtem, hogy két órával előbb szavamat adtam a „Débats“ tudósítójának, miszerint vele együtt részt veszek a kalandos vállalatban. Mert hogy ezen önkénytesek nem voltak még tljesen katonailag fölszerelve — az még hagyján. Látni lehetett itt kifogástalan fényességű laktopánok mellett magasszáju vadászcsizmát, idomtalan faczipet ■ és nem tréfálok — papucsot is. Csak a föveg s a praktikus szabású sötétkék blouse volt katonai, míg a nadrágok tekintetében ismét a lehető legnagyobb változatosság uralgott, kezdve a kényes szinti salon nadrágtól egész a megviselt botbugyogóig. A fegyverzet ellen azonban akarva sem lehetett volna kifogást emelni. Pompás messzehordó Minié-puska hatalmas vágó szuronynyal, és hozzá száz dar db kész töltény — ez már megjárja fegyverzetnek. Hanem minő emberek kezében voltak ezek a kitünő fegyverek ! Semmi katonás magatartás, semmi fegyelem, semmi gyakorlottság. Egy egy században alig birtam összeszámlálni 15 — 20 régi katonát, kik első tekintetre kiríttak a sorokból, nem csak alakjuk és magatartásuk, hanem még inkább a helyzethez illő komolyságuk által. Kétségkívül van a csapatban nem egy férfi, ki a bazra nagy veszedelmétől és legnemesebb polgári kötelességétől ösztönöztetve hagyta oda a családi tűzhelyét, hogy fölcsélje megszokott nyugalmát a ,rauctireur“ föladatának nagy nehézségeivel. Azonban a többség oly egyénekből áll, kik részint kényszerűségből, részint viszketegből léptek be, hogy elmondhassák : „én is küzdöttem a hazáért!“ Háborús időben minden hadseregben megszaporodnak ezen herék, kik a komoly küzdelem órájának beálltával vagy gyáván keretet oldanak, vagy csak akadályul szolgálnak társaiknak. Hisz a magyar szabadságharc hőseinek is elég alkalmuk volt megismerkedni 48- és 49-ben az e fajta emberekkel, kik mindenütt egyformák, mert nem hazaszeretet, hanem aljas vagy könnyelmű indokok nyomják kezükbe a fegyvert, melytől a tett perezében mihamarább szabadulni iparkodnak. Az indulókészen álló csapat látása tehát nem hatott rám valami bátorítólag, sőt sejtelmeim a lehető legroszabbak voltak. A reflexióra azonban nem maradt sok időm, mert M i 11 aud már ott várakozott a „hôtel du Rhin“ kapujában rámutatva két bús tekintetű gebére, melyeket az expeditio tartamára mesés árakon szerzett meg a vendéglőstől. Visszalépni e perezben annyi lett volna, mint gyávának tartatni. Beletaláltam tehát magam a kényszerhelyzetbe, a egy rövid negyedóra múlva már nyeregben ülve vonultunk ki Mühlhausenföl, víg trombitaszó mellett, és kisérve a lakosság üdvkiáltásaitól. Útközben megelégedéssel tapasztaltam, hogy a mühlhauseni csendőrség önkényt hozzá csatlakozott a kis hadosztályhoz, mely e szerint 50 és néhány lovasból és körülbelül 800 gyalogból állott, miután a mühlhauseni mobilgárda 5-dik százada majdnem teljesen megjelent, részt venni a kémszemlében. Milland és én — mint nem combattánsok — természetesen az utócsapathoz lettünk utasítva, hol egy katonaorvoson kívül még a mühlhauseni rendőrbiztost találtuk, ki szintén önkényt csatlakozott a katonasághoz. Kölcsönös ismerkedés után kitűnt — nem csekély meglepetésemre — hogy a nevezett orvos magyarországi, még pedig temesvári születésű. Az 1859-i franczia osztrák hadrzenet alkalmával jutott Francziaországba, és már 9 év óta másodorvos a müthlhauseni katonai kórházban, nős és három gyermek atyja. Bizonyos büszkeséggel mondá, hogy legidősebb fiát Árpidnak keresztelten:« persze némi nehézséggel, miután a franczia plébános sehogysem akart emlékezni ily pogány nevű szentre, mit szívesen elhiszek neki. Az ég, mely elindulásunkkor Dorus volt, alkonyat felé kitisztult, úgyhogy kedvünk szerint gyöngyörködhetünk a naplemenet pompás látványában. A Vogcsek szikiaesuc3£i mögött lenyugvó naptól megaranyozva tűntek elő jobbról a bádeai Schwarzwald távol hegyormai. A egész táj, mely lépten nyomon az elassszi szorgalom jeleit tárja föl, nyugodt és csendes volt, mintha a háború fúriája valahol egy távol világrészben dúlna. Pedig alig 7—8 mérföldnyire innét — Schleradht és Marchkirch körül—tán ép az elkeseredés harcra foly,és lehet, hogy a sötétség beálltával piroslani látjuk majd éjszak felé a távol láthatást, égő falvak falán.A lángjaitól Rottweilertől kezdve, hová pontban hétkor érünk el, félórás szünet után, kocsin megy tovább az expeditio. A derék parasztok, kik utolsó ingüket is odakölcsönöznék a franczia ügynek, első felszólításra előteremtik a szükséges 80—90 kocsit, melyeken a gyalogság sok szorongás után végre helyet talál. Az első kocsit maga a bottweileri maire hajtja, és utána hosszú sorban következik a többi. Az előcsapatot természetesen a csendőrség képezi, fölvont karabéllyal, figyelmesen tekintve a sötétedő éjbe, mert a déli szél újra fellegekkel borítja be az előbb még tiszta eget. Az országút két oldalán emelkedő magas nyárfák sötét óriások gyanánt tűnnek elő, melyek fenyegetőleg látszanak ránk tekinteni. Tíz óra mié növekedik a szél, az ég annyira besötétül,hogy alig látunk túl lovaink fején. Csak égő szivarjaink parázna vet olykor egy perezre fellobbanó kísérteties világot a legközelebbi szomszédra, hogy nyomban rá annál átdatlanabbnak tűnjék elő a sötétség. Tizenegy óra felé közel vagyunk Münsterhez, és senki sem tudja megmondani a parasztok közül, várjon fenéziák vagy ellenséges csapatok állanak-e a városban. A legnagyobb elővigyázat válik szükségessé. A parancsnok a legszigorúbb csendet hagyja meg embereinek, de ezek elnémultak már, mihelyt értesültek a helyzet komolyságáról. A legénység lövésre kész fegyvereit tartja kezeiben, míg mi, kikre nem gondol senki, önkénytelnül megsarkantyúzzuk lovainkat, hogy közelebb érjünk a fegyveres erőhöz. Rövid idő múlva aztán megtorlódnak és megállnak a kocsik. Mi az? kérdi mindenki elfojtott hangon. „Semmi!“ hangzik a válasz. A lovasság előre robogott, hogy kikémlelje, váljon tiszta-e Münster az ellenségtől. Addig a gyalogság harczkészen áll föl az út két oldalán trraileur-vonalban. Ha csendőreink netán nagyobb számú lovasságtól vestőének üldözőbe, akkor pár kocsi felfordíttatik ez út széltében, hogy torlaszul szolgáljon a lövészeknek. Csak minél nagyobb csendet uraim! E felvilágosítást egy idős nemzetőr-tiszt szolgáltatta. Félórás nyugtalan várakozás után végre lódobogás hangzik messziről. Visszafojtott lélekzettel várjuk közeledését. Egyúttal kiveszszük a Minicpuskák zárainak sajátságos csattogásából, hogy a gyalogság lövésre készíti fegyvereit. Mindig közelebb hangzik egy sebesen ügető lovascsapat patkóinak zaja. Hasztalan eretetjük meg szemeinket, a sötétség semmit sem enged látnunk. A zaj közel van már, alig lehet háromszáz lépésnyire tőlünk. „Q u i v i ve ?“ kiáltja e perezben harsány hangon a legszélső őrszem. „Metz et Strassbourg!“ hangzik vissza a kitűzött jelszó. Ezek a mi csendőreink. A deák harcosok hírül hozzák, hogy Mütsterben nincs ellenség, de franczia katonaság sem. „Mont ez aux voitures, en avant!“ hangzik a parancsnok rendelete, és pár percz múlva ismét megindul a kocsisor, rendben s a lehető legcsendesebben mint előbb. Éjfél után beérkezünk Münsterbe, melyben hiába keresünk lámpát vagy gyertyavilágot! E sötét, felacsony házak, melyeknek sajátságos idomú tetői mint nagy koporsófödelek néznek be ránk, egészen kihaltaknak látszanak. Még a kuvaszok sem üdvözlik megérkezésünket. Minden néma és sötét mini a sír. Tán az állatokat is a közeledő veszély ösztönszerű megérzése tette ki ilgataggá. A piaczon a gyalogság leszáll a kocsikról, melyekre többé nincs szükség, miután innét gyalog történik tovább az előnyomulás. A máskor oly beszédes elsassi parasztok alig szakitnak maguknak pár pereznyi időt lovaik itatására, és már sietnek visszafelé, hogy minél hamarabb távozzanak az ellenség szomszédságából Mert most már csakugyan minden perezben találkozhatunk a badeniek előőrseivel. Msrkirch, melyet az ellenség sept. 6 án összeágyazott és részben fölgyújtott, csak négy, vagy jobban mondva negyedfél martföldnyire fekszik innét, és több mint valószínű, hogy a bademek azóta előre tolták elő hadukat. A vállalat komoly része tehát hátra van még. A parancsnok a msire által biztos vezetőket rendeltetett, s addig kiki nyugodhat kénye szerint. Csak a fáradhatlan csendőrök őrzik a helység túlsó bejáratait. Mi is leszállunk a nyeregből, és egy kalóczára heveredve, vacsorát rögtönzünk, melyhez Mil- Lud szolgáltatja a sonkát, az orvos a kenyeret, a rendőrbiztos a cognacot , és a sajtot. Szegény lovainknak szintén jól esik az a kevés ablak, mit enbük tálalhatunk. Eddig várakozásunk ellenére kitartottak. Kevéssel egy óra előtt tovább indulunk, még pedig következő rendben: Legelői a csendőraltiszt és két lovas, azután húsz csendőr és két münsteri lakos, kik ismerik a vidék minden rejtekét, ezek után egy század önkénytes, mögöttük a parancsnok s a többi lovasság, végre az egész gyalogság, s aztán mi négyen lóthátok, de facto az utóhadat képezve. Mögöttünk semmi, csak a sötét, viharos éj. A vállalat kezdett komolyan kalandos lenni. — A tisztek még egyszer a legnagyobb csendet hagyják meg, úgy hogy az egész csapat csak suttogva meri közleni egymással észrevételeit .Már másfél órája, hogy elhagytuk Münstert, és még mindig szemközt megyünk az éjjel s a bizonytalansággal. Az út melletti bokrok között sajátságosan zörög a vihar,s a csalódás gyakran oly nagy, hogy emberi léptek zaját és fegyver zárak elrdzanását véljük hallani. A kéz önkénytelenül odakap a biztos revolverhez, de a jövő perez már megmutatja, hogy a fölhevült fantázia szerencsére csalódott. Eközben érezhető hűssé vált az idő. Legcsalhatlanabb jele a közeledő reggelnek, melynek megérkezését tán mindnyájan nyugtalanul várjuk titokossn. Félóra vaulva enyészni kezd az eddigi sötétség. A szél a Vogézek mögé söpri aekete felsegeket, s itt-ott világosabb lesz az égboltozat. Még félóra és már tisztán látjuk a szürkületben az előttünk vonuló csapatok körrajzait. E perezben éles puskalövés dörgése szakítja meg a csendet. Nincs időnk kérdeni, honnét ered. Utána, mintegy varázsütésre jobbról és balról megvillannak a lövések, egymásután, szakadatlanul, és fölhangzik a német „hurrák“,a bádeniek csatakiáltása. Az előcsapat megtámadtatok A szürkület homálya , a lőporfüst semmit sem enged láítunk. Halljuk a mieink riadóját, a tisztek parancsszavait, és nyomban rá a Chassepot-puska félreiszaerhetlen dörgését. Most a mobilgárda adott sortüzet kiáltja az orvos. Valóban aki csak egyszer hallotta a Chassepot éles, fütyülő lövését,az meg tudja különböztetni e hangot,bármely más puska roppanásától. Megsarkantyúzzuk a lovakat és előre vágtatunk. A zavar leirhatlan. A francs tireurök egyre másra tüzelnek,pedig még csak nem is látják az ellenséget.Egyszerre jobbról is fölhangzik a hurráb, és mielőtt még csak időnk volna tájékozni magunkat, ez oldalról valóságos golyózápor repül felénk mely alig 80— 100 lépésnyire tőlünk leterit egy sor embert . Nyomban rá egy sötét tömeg viharsebességgel csap a gyalogságra. A bádeni lovasság ez, mely karabélyait kisütögetve, en carriére támadja meg oldalról az önkényeneket. Még csak a franczia tisztek parancsszavait halljuk: „Formez le carreé !“ s aztán torony iránt neki vágtatunk a mezőnek, nehogy harczolóknak tartassunk és lekaszaboltassunk a bádeniek által. Két-háromezer lépésnyire megállapodunk egy dombon, a regg fölvirad, az országot és főleg a mezők telve vannak menekülő önkénytesekkel, azonban ellenséget nem látunk. A lövöldözés még folyvást tart, és mi csakhamar elvesztjük csüggedtségünket, midőn tisztán kiveszszük a Chassepot puskák éles bőrtüzét. „Vive la garde mobile!“ kiáltják franczia társaim. Valóban úgy látszik, hogy a derék mühlhauseni mobilárban a csendőrség egyedül állott helyt az ellenségnek. Egy negyedórás lázas nyugtalanság után végre jó rendben látjuk visszavonulni e kis csapatot, mely 11 foglyot ejtett. A bádeniek nem merték üldözni a visszavonulókat, kik között alig van 150 francs-tireurs. A többiek megfutottak a lovasság rohama előtt, és e perezben, midőn e sorokat írom, még mintegy 40 ember hiányzik a létszámból. Semmi kétség, hogy ezek elfogattak a bádeniak által, kik e kit csetepatét, melyben franciiák összesen 3 holtat és kétannyi sebesül tt net Edgar kiáltványa Franczia- és Németországhoz. Franziák, drága ház limfiai! Kilenc évi száműzetésem nem akart egyebet bebizonyítni, mint azt, hogy a decz. 2-ki kormánynak nem lehetett más következménye, mint rabszolgaság és Francziaország romlása. E kormány megbukott, az igazságosság meg van engesztelve, az igazság megmentve. Száműetésemnek nincs többé jogosultsága. Visszajövök, hogy veszélyeitekben osztozzam. Páriába visszatérve első szám : éljen Páris ! Éljen örökké a civiliatio menhelye. Őt szétrombolni anyit tesz, mit a civilisatiót szétrombolni akarni. Mitől kellen félnünk ? Az egész emberiség velünk van. Egyesség, mindenek előtt egyesség a nemzeti védelem kormányával. Mi újból a jog és igazság birtokába jutottunk. Mindennek respublika a neve! E hosszú rabszolgaság után Francziaoság újból szabaddá lett; a demokrat köztársaság lobogóját lengeti ; ez minden népek zászlója. A világ újból felismerte Francziaomágban a jog harczosát. Nincs többé száműzetés, nincsenek fejedelmi családok, melyek a közérdek felé helyeztettek. A veszély sokkal nagyobb, semhogy mi magunkkal játszhatnánk. A szabadulás ösztöne ezt súgja nekünk . Egy fejedelem minket érvénybe sodort. Egy fejedelem, egy dynastia sem fog minket ebből kimenteni. Ezt csak mi magunk tehetjük. Francziaországot egyedül Francziaország mentheti meg. Maga katonáink heroizmusa ezt bizonyítja nekünk : Ők nem győztek, mert lehetetlen volt a dec. 2-ki zászló alatt győzni. Mi újból átvettük a republikánus zászlót, melyet az invasió sohasem szennyezett be. Ő ismét önmagától jelent meg, a legnagyobb törvényességgel, mi csak a világon van : a dolgok hatalma, és az egész nemzet felkiáltása által, mely abban üdvét látja. Egyedül abban, és sehol sincs más helyt azon moráls erő, melyre Trocha kevéssel ezelőtt hivatkozott. Minden nép érzi, hogy most saját ügyei forognak kérdésben, mert az igazságosság és igazságról van szó. Ez már magában a győzelem záloga, ha a népek egyetértését bírjuk és rokonszenvét és titokban még saját elleneinkét is. Minden fajú németek, öszüteségtek most próbakőre van téve; ti mondtátok, és királytok, a koronaörökös és publicistáitok szavai által ismételtétek, hogy ti nem Francziaország, hanem csak kormányának feje ellen viseltek háborút. Az alkalom, hogy őszinteségteket bebizonyítsátok, megérkezett. E kormány bűnös feje, ki egyet és másikat is megcsalt, maga döntötte magát érvénybe. Ő eltűnt, nincs többé. A franczia nemzet őt kiköpte. A gyűlések, melyek nekik eszközül szolgáltak, megtörettek, mint ő. Mi kell több. A Francziaország és a világ ellen elkövetett bűntények meg vannak fenyítve. Ez a legfőbb igazságosság ítélete. Részetekről kárhoztatni akarjátok az igazságosságot ? Az usurpatiot más név alatt akarjátok ismételni ? Ha egyhangú nyilatkozataitok igazak voltak, akkor közös ellenségünkkel a háború oka is megszűnt. Ha ellenben folytatjátok a háborút, miután az igazságosság ítéletet mondott, és a háború oka szintén megszűnt, akkor nem fogjátok a szemrehányást elkerülni, hogy ti Francziaországot meg akartátok csalni. Ez esetben azonban nemcsak ellenünk harczoltok, hanem az igazság ellen is, és elvesztenditek a régi német hűség hírét. Az esküszegés rendszerét akarjátok megújítni, mely épen a ti és a mi átkaink alatt roskadt össze ? A kétnyelvűség kormányának helyét akarjátok elfoglalni, mely épen most ért véget ? Ezért fegyverkeztetek tehát fel ? Az igazságosság eszméjét, melyet mi most újból felmagasztaltunk, nem fogjátok a népek szívéből kiszakíthatni; ez összerombolhatlan, halhatatlan és el fogtok mállani az emberi nem ezen ösztönén! Azt fogják mondani — és joggal fogják mondani, hogy a német népek rászedték e népeket és csak azért győzték le a csalárdságot, hogy részükről saját hasznukra újból megkezdhessék. Ez lesz, a német civilisatió romja ! Hála isten, mi is győzelmekkel halmoztattunk el. És azok akkor fordultak ellenünk, midőn mi a jog éa az emberi lelkiismeret ellen mint hitlenek jelentünk meg. A történelem kárhoztatása vár reátok, ha a mi példánk elveszett rátok nézve, ha ti megsértitek azon nemzetet, mely ezentúl az igazságot, szabadságotképviseli, és ki már csak az összes nemzetek ügyéért van felfegyverkezve. Ezme azon politika, melyet ti XIV. Lajosban és Napóleonban kárhoztattatok, meg nem arisültök, mint ezek. Nálunk a köztársaság minden szakadást bevégzett. Mi a minden nemzettel közös téren állunk. Mi teljes világosságban fogunk harcolni , mi az emberi nem ügyét védjük. Az ügy nem veszhet el. Páris, sept. 9. 1870. Quinet Edgar: Laon fölrobbanása. A párisi lapok közöltek ugyan egyes adatokat Laon várának fölrobbanásáról,de még ezeket nem lehet teljes hitelveknek tekinteni. Tudósításaik abban egyeznek,hogy a citadella a parancsnok alul illetőleg parancsára röpíttetett légbe, de nevét majd Therenin d‘ Hame-nak, majd Brayer gr.-nak írják. Laon városa állítólag egészen szét van rombolva e robbanás által; azt írják, hogy 50.000 fontnál több puskapor volt a várban felhalmozva. A „Figaro“ híre szerint a parancsnok nem halt meg, csak fején sérült. A gyújtás több kialitása szerint csak akkor történt midőn a mozgó őrség utolsó embere is elhagyta a citadellát és a porosz vadászok már bevonultak. Ha ez ki van és valónak bizonyul azon adat is, hogy 300 mozgó őr veszett oda, ezek csak a város összeomlása által eshettem áldozatul, mi természetesen példátlan rombolásra enged következtetni. A párisi lapok így adják elő a dolgot: „Laon városa Dines többé. Egy magaslaton épült volt, mely egy félmértföld átmérőjű sík felett uralkodott. A várost egy citadella védte, mely 13 ágyúval volt felszerelve és raktárában kilogramm puskapor volt. Szombaton f. hó 3 án 15.000 franczia érkezett ide Maudhrey tbk. alatt, kik Vinoy tbk. hadtestével nem tudtak egyesülni. Maudhuy vette át a vár parancsnokságát és nagy intézkedések létettek a vár védelmére. Vasárnap a menekülök által a csapatok ereje növekedett, kik hírül hozák a németek közeledtét. Este híre jött a köztársaság kikiáltásának. Másnap köztudomásra jutott a sedani capitulatio és erre mindjárt megkezdődött a viszszavonulás Párisra. A távozóknak a parancsnok rövid „adrin“-t mondott és ekkor már talán a végzetes határozat megfogamzott benne.Tudta, hogy Lacid meg nem tarthatja. Ő tudta azt is, hogy roppant mennyiségű puskapora van. Kedden már egy pár porosz dsidás mutatkozott a vár előtt, kiket elűztek. A rá következett napokon már többen-többen érkeztek, míg végre egy egész hadsereg állt Laon előtt. Szombatra viradt és ezzel elérkezett a megadás órája, mert az ellentállás gondolatja őrültség lett volna. A parancsnok átadta a várat. Mecklenburg Schwering. vette birtokába. Számos tiszt és lovas katona ment a citadellába. Mialatt a távolban az ellenséges sereg tömege özönlött a vár felé, a citadella kövezetén a belépők sarkantyúinak pengése hangzott fel. Egyszerre megrendült a föld és levegő borzasztó csattanás által. Néhány másodperczre úgy látszott hogy ég és föld hapsszerűleg egymásba dőlnek. Erre roppant csendesség állt be : a hely megnyílt és leomlott. Laon városa nem volt többé.“ A „Journal officiel“ ez esetről következő közleményt leirja: Janis, sept. 10. Laon állomásfőnöke. — Értesitéseket 9-én gyűjtöttem. — Theremin d'Hame ílik, a citadellát átadta, hogy a várost megmentse. Délben a poroszok a citadellába vonultak; a mozgóőrség déli 1—2 óra közt szabadlábra helyeztetett. A punkeporkamra a citadella egy részével, a porosz táborkarral, néhány száz ellenséggel és néhány mozgóőrrel légberöpült. A tábornok él, fején sérült. A poroszok nem erőszakoskodnak e városban, el vannak csüggedve ; meg vannak győződve, hogy Párisban sírjukat lelik. A porosz csapatok Laonban gyülekeznek ; Laon kerületének északnyugati részét szállták meg. Clermondes Fermeeben 5 — 6000 emberből álló tábor van.“ Hű másolatáért felelős: G a m b e 11 a belügyér. A „Figaro“ egy mozgóőri százados következő levelét közli: Szerkesztő úr! Engedje meg, hogy a történtek valóságát tulassam.A lakosság és a községi tanács úgy viselték magukat, mely azt engedi Hírnünk, hogy megfeledkeztek arról, hogy francziák. Folytonosan ostromolták Theremin d'Haine tábornokot. A maire oly kiáltványokat bocsátott közre, melyeket közölni sem akarok, és a nemzetőrséget a poroszok érkezte előtt két nappal már feloszlatta. M án esti 6 órakor a lakosság a tábornokot egy fogadóban körülvette, hogy a citadella átadására bírják Én voltam az, ki több társaimmal együtt és két mozgóőrrel a fogságból kimentettük. A mozgóőrség parancsnoka Henri de Chazelles nem fogta fel hivatását. Az utóbbi 10 nap alatt embereit hevertette. Zászlóaljait sem nem gyakorolta, sem nem látta el utasításokkal. Emberei a legnyugtalanítóbb indítványokat tették anélkül, hogy főnökük csak egy bátorító szóval is erősítette volna a csüggedéket. Maga mondta, hogy hiba lenne egy zászlóalj mozgóőrt feláldozni oly tér védelmében, melynek megtartása a nemzeti ellentállás tervébe nem is tartozik. Bizonyítom (és ezt az elmaradhatlan vizsgálat is ki fogja deríteni), hogy Chzelles magaviselete sokban járult ahhoz, hogy a tábornok az átadásra szánta magát. A tábornokot azért vádolom az átadásért,mert a citadella élelemmel és lőszerekkel gazdagon el volt látva. Volt 35 ágyúja és vetőlövege, és minden öt ordonyban volt egy vontcsövű ágyaja. Sokat beszélnek arról, hogy a tábornok e tettében kivált tekintettel volt érdekeire s családjára, mely Laon közelében birtokos. Midőn Chezelles mozgóőrségi parancsnoktól megtudtam, hogy 9 én, reg. 10 kor fog megtörténni az átadás, életem kockáztatásával 5 órakor elhagytam a várost. Hogy szabad utat nyerjek, egy dsidást, ki Laon és Mona en-Laonnais közt őrt állt, meg kellett ölnöm. Ezek a tények, melyeket láttam. Bátran állíthatom, hogy sem Chezelles, sem a tábornok nem voltak azok, kik a citadellát légberöpiték! Minden arra mutat, hogy az a tüzéri őr érdeme volt. Mindenesetre nem igazságos, hogy e hősi és dicső tény azoknak tulajdonitassék, kik azt végre nem hajták. Fogadja stb. J. Péter, a mozgóőrség 3 zászlóalja 2 ik századának századosa Alsine-ből, ki jelenleg Párisban van a hadügyminiszter rendelkezése alatt. Noha ezen és több más levél is nyilván mutatja, hogy a várparancsnok a légberöpítés dolgában ártatlan, mit a berlini „National Ztg.“ is elismer, mindamellett a berlini kormánylapok V.zó dühkel rontanak a respublikának, és a franczia népnek. A „Staatsanzeiger“ hivatalos dühöngése így szól: „ A laoni gyalázat jellemzi a jelen háborút, mely becstelen szószegést és undok gyilkolást mutat fel. Hiába keresünk a fanatizált és hazug franczia sajtóban csak egy roszaló szót is. Sőt inkább hősi fénykép tüntetik fel. Ily vakság, ily zavar az erkölcsi fogalmakban azon anarchicus állapotban, melyet Francziaországban a köztársaság részlet vesztettek bizonyára nagy győzelemnek fogják elkövetni. A mi a bádeniak általi meglepetésünket illeti, annak a franczia tisztek véleménye szerint vagy az lehet az oka, hogy az elsőség már jó eleve értesült mitfalhauseni kémjei által ezen expeditióról, s e szerint már előre megtette dispositióit, vagy az is lehetséges, hogy a badeniak ép hasosító kémszemlét tartottak, és véletlenségből bukkantak a fravonákra. Első esetben szerencse hogy ily könnyű áron megmenekedett csapatunk a kelepczéből. A csendőrség hősisége s a mobilgárda szilárd ellentállása nélkül azonban bizonyosan sokkal szomorúbb véget ér az expeditio, mely meghiúsultnak tekinthető, miután a francziák nem merítettek elegendő tájékozást az ellenség ereje és poizlója felől, hogy ez lett volna a főezélleges kikiáltása előidéz, (I) a német hadviselésnek, mely a német civilisatió magaslatán áll, napról napra több nehézséget okoz. Mindamellett reméljük, hogy feladatát méltón fogja megoldani. De hogy lesz ez lehető, ha minden civilisalt nemzet intő hangon nem szólal fel ez erkölcsi elvadulás ellen.“ Páris védelme. Páris védrendszerét a bécsi „Presse“ tudósítója sept 11 -ére rendkívül kifejlettnek mondja. Csodával határos erélyt fejtett itt ki az ideigi kormány. Terjedelmes védművek jöttek létre, a domináló magaslat , megerősítvék, vízárasztó és felrobbantó művek mindenfelé. Sőt a védrendszer szellemileg is gyökeret kezd verni. A Trochu és Mellinet készítette védelmi terv az alparancsnokoknak kiosztatott. Mindenki tudja szerepét s készen áll. Fegyver, lő- és élelmiszer elég. Szóval, Párist nem lehet többé rohammal bevenni, hanem rendszeresen ostromolni kell, s az ostromlónak nem lesz könnyű munkája. Félni lehet azonban belső zűrzavaroktól. A „Marseillaise“ párt mozog, s a kormánynak, mely eféle mozgalmak ellen erélyes rendszabályokkal van készen, nagyon résen kell lenni. Okán:már talpon állott 4 zászlóalj nemzetőr töltött fegyverrel, bizonyos pontokat, különösen a Vilietet szemmel tartva, s az ideigi kormány egész éjjel felvolt. A contrerevolutio ellen tett intézkedések közé tartozik az Orleansok kitiltása is. A zavargók egyelőre azt határozták, hogy nyugodtan lesznek. De a lehetőség önsúlya mégis nyomja a derék védőket. A párisi védő csapatok számát most 250,000 emberre tehetni, melyből rendes katona 80,000. St. Denisben 30,000 ember táboroz. A zsndárok, udvari és városi őrök mind beosztvák, és az egész seregnek jó katonás alakja van. A külső védelemre nézve kb.Ordre de bataille állapitatott meg: Vincy saját hadtestével és a Laonnál összeszedett töredékekkel Argenteuilt védi, Mellinet a többi bemenekült ezreddel és néhány új zászlóaljjal Sceaux Bourgot. A vidéki mozgó őrség némi sorcsapatoknál Noissy Vilhersnél áll; tábornoka még nincs kinevezve. Egy lovascsapat Bourgesnél áll. St. D. A belső védelem az erődök, melyek nagy részét párisi mozgók és tengerésztüzérek tartják megszállva, melyek kellőn ellátvák. Sajnos azonban, hogy ezekben nagy hiánya van a bomibamentes hajlékoknak. Azonkívül minden utcza vége meg van erősítve, a házakat e természetes erődöket nem számítva is. Végül a torlaszok következnek, melyek fanaticus csapatok kezében nem csekély fegyver. A lakosság és a sereg nagyon el van szánva, s jó feltétel legyen az, a melynek engedni kész. Másrészről a berlini „Prov. C o r r e s p.“ ezeket írja a párisi dolgokról: Csapataink a Marne völgyében már Páris közvetlen közelébe értek, a más oldalakról is közelednek oda. Páris kevés nap múlva körül lesz véve. Legelső dolog természetesen a közlekedésnek mindenütt elvágása, mi ellenségtől nem háborgathatott lovasságunknak nem lesz nehéz. A „párisi kormány“ a múlt héten nagy erélylyel tett meg minden intézkedést a város megerősítésére. A sorhadak összes maradványai — mintegy 60,000 ember — Párisba hozattak, mozgó őrség is tetemes számmal ment oda, s a nemzetőrségen kívül sok munkást begyakoroltak. Azt hiszik, hogy 300,000 embert kiállíthatnak a sánczokra. Eugénia megérkezése Angliába. A „Times“ sept. 12 évől jelenti, hogy Eugénia excsássárné megérkezett Angolországba. Jelentéséből közöljük a következőket. Eugénia császárné csütörtökön reggel érkezett Párisból Ryde-be, s a York-hotelbe szállt. Igen el volt fáradva, minthogy azon 40 tonna horderejű egy árboczos hajó, mely áthozta, viharos észak-keleti széllel küzdött útjában. Úti ruhába volt öltözve, egészen úgy, mint a tengeri útról visszatérő angol hölgyek. Lebreton asszony kísérte. Ez az egyetlen személy, akit környezetéből magával hozott. A franczia császárné Páriából eltávozására s egy franczia kikötőben angol hajóra szállására, végre Angliába érkezésére vonatkozó terjedelmes hírek mind megbízható forrásból mentvék. Világa dolog volt, hogy a Tuileriák nem nyújtanak neki többé biztos menedékhelyet. Az idő jelei közt érdemes felemlíteni a császári lakosztályok kipusztítását s azon személyes megjegyzéseket, melyeknek a császárné még a császári lakbeli szolgaszemélyzet részéről is kitéve volt. A császárné tehát elhatározó, hogy nem marad tovább se Párisban, se Francziaoszágban. Podgyász nélkül, egyszerű kocsiban hagyta el Párist s a deauville-i kikötő felé irányzó útját, Trouville közelében. Itt az Angliába menekülést lehetővé tevő eszközökről kellett gondoskodni. Szerencséjére a menekülőknek ott horgonyzott a „Gazelle“ s másnap kellett indulnia Angliába a Svájczból visszatérő Sir Johnnal és lady Burgoyne-val. A császárné néhány órával az indulás előtt megjelent ezeknél, bemutatta , megismertette magát, előadta helyzete aggasztó voltát s kérte az angol gentleman pártfogását, aki addig nem is sejtette, hogy a bukott souveraine ott van , mit szándékozik tenni. Ez előre nem láthatott körülmények közt úgy cselkedett, mint egy valódi gentleman. Lady Bargoyn bemutattatott a császárnénak felajánlta gondoskodását az egész útra a calais-i csatornán keresztül. 7 én reggel húzta fel a „Gazelle“ horgonyait s kibontván lobogóját, megindult az angol part felé. A jármű személyzete nem tudta, hogy a császárné fedélzetén van. A szél kedvező volt egész 30 tengeri mértföldnyíre, de itt egyszerre fenyegetővé kezdett lenni s rohamosan fűrt északkeletről. Végre a „Gazelle“ horgonyt vethetett Ryde kikötőjében csütörtökön reg. 30. 35 perczk. A császárné anig hogy kiszállott, Portsmouthba indult, egy csavargőrössel, s folytatta útját a déli oldalon, Hartings felé, hol a császári herczeggel kellett találkoznia. Egy porosz napiparancs. — György szál alig, mint a 12-ik hadtest mostani parancsnoka, Sedanban sept. 2-án a következő napi parancsot bocsátá ki .