A Hon, 1870. október (8. évfolyam, 237-263. szám)

1870-10-18 / 252. szám

2~2. szám, 10­­. évfolyam. Kiadó­hivatal: Ferencziek­ tere 7. sz.földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ..............................1 frt. 85 f r. 3 hónapra ..............................5 ., 50 , 6 hónapra ............................11 . — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Reggeli kiállási. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, Kedd, oetober II. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Bsigtatási d­i ': 9 hasábos ilytel* betű sora . . . s ur. Bé'.ieidij mind­en he iktatásért. . . 3 m i kr. Terjedelmes h­irdetés­ eU t'ita bs... r­ hí iktatás mel­lett kedvezőbb föltételek illan vé et­lek !­d. - Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért. . . -15 kr. Az előszetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza B—m *~ —i——MBBMWM— Előfizetési felhívás „A HON“ utolsó évnegyedére. October—decemberi •/* évre . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai kölönkül­déséért felülfizetés havonkint 30 „ Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, OCTOBER 17. Kemény vagy csalódás. A háború kezdett monotonná válni, mindig csak a berlini Victoria lövéseket halljuk: ez nyomasztólag hatott egy idő óta egész Európára. A franczia nemzet magatartása iránt hol sajnálkozást hol boszankodást érzünk, a szerint, a­mint a nemzetet vagy az emberiség általa kocz­­káztatott kincseit láttuk végveszélynek kitéve. Boszantott a porosz felfuvalkodás és a franczia tehetlenség; a diplomatia aljas szolgaisága és a folyton nevekedő porosz hóditásvágy; de boszuságunk el­fojtott, emésztő érzelem volt, mert hazánk érdeke követelte azt: olyforma érzést kel­tenek fel bennünk az események, mint a minőt érez az álmodó, ki lidércz nyomást érez és tagjait mozdítani nem képes,hogy azt elűzze. Emésztő, tétlen gyötrelem ez. Egyszerre csalódni egy nagy nemzetben, a civilisatió és szabadság erejében, sok­kal több, mint sem, a legkeserűbb érzel­meket ne ébressze. A franczia nemzettől függött, hogy az európai szabadelvűeket megszabadítsa e kínos érzéstől, és vonjon be e háborúba egy más tetterős elemet is, ne csak a Pi­­ckelhaubet. És úgy látszik, a franczia nemzet megérte, hogy ezt vár­ja tőle a világ, megérté, hogy győz­nie kell saját becsülete és a világszabad­ság érdekében egyaránt; győzni mert nemzet, és győzni mert köztársaság akar maradni. És a reménysugár megvillant: Metz és Páris előtt sikert arattak a köztársaság fegyverei! Első győzelem a franczia nem­zetnek ; első reménysugár a köztársaság­nak; első szabad lélegzés az európai de­mokratának! Jótékony, boldogító érzet ez! — csak álom ne legyen. Mert, ha álom, akkor a franczia nem­zetre megaláztatás, a köztársaságra halál és az európai demokratára, — ki tudja meddig! — gyász várakozik. És ha való, akkor a franczia nemzet visszanyeri életét, becsületét és régi sze­repét: lesz újra Európa reformátora a szabadság érdekében. Reformátor legelébb a diplomatiában, mert egy oly köztársaság, a mely győz és mégsem hódit, mely diadalmas fegy­verét hüvelyébe dugja és nem forgatja meg ellensége sebében; egy ily köztársa­ság, mely e mellett még franczia is, — megölné,puszta l­é­t­e­l­e által ölné meg azt a diplomatiát, melynek ura és törvé­nye az erő, eszköze a corruptió és útja a cselszövény, mely előtt: „lex mihiMars“ az az örök törvény, melyet bárkinél és bárhol érvényesnek ismer el, legyen bár az a Mars egy köztársaságot megölő Na­poleon, vagy egy nemzetet agyontipró Bismarck. És ha ennek helyét oly diplo­matia foglalná el, mely irányát egy oly köztársaságtól venné, melynek alapja a demokratia, czélja a béke, ez Európára nézve megbecsülhetlen áldás lenne, mert akkor sem a szabadság, sem a nemzet­gyilkosság, sem a testvér nemzeti háború és a nemzeteknek egymás leigázására való eszközül használása elő nem fordul­na , vagy legalább szentesítést nem nyerne. És ezáltal a nemzetközi viszonyok is teljesen reformálódnának. Mert ha eddig ezek alapelve volt a hobbesi , homo ho­­mini lupus , ezentúl nem a háború, ha­nem csak a kereskedelem és ipar, szabad­ság és civilisatió mezején találkoznának a nemzetek, és felismernék egymásban a testvért, kiknek kölcsönös érdekükben áll, hogy egyesek hatalmi vágyáért ma­gukat kizsákmányoltatni és legyilkoltatni ne engedjék; mert nemzet és nemzet jól felfogott érdeke egymással összeütközésbe nem jöhet, vagy ha jó is, kard által meg nem oldható soha. Ez az alkotmány viszonyokra is neve­zetes befolyással lenne, mert míg egyfe­lől a béke birtokában biztosítva lévő nem­zetek katonaügyeket jóval kevesebb költ­séggel szerveznék, másfelől a nemzetközi solidaritás fejlődése folytán inkább jut­nának erejük öntudatára, és jobban kifej­tenék belszabadságukat is úgy az ural­kodókkal, mint a belreactionárius ele­mekkel szemben, mert a belszabadság ép úgy táplálkozik és nyer erőt a nemzet­közi szabadságtól és testvériségtől, mint a­hogy táplálá és segíté elő mindig a di­plomatia és katonai reactió az uralkodók hatalomvágyát és zsarnoki hajlamait, ten­­dentiáit. És ha a franczia köztársaság még ma­gának a köztársasági kormányformának is hatalmas propaganda lenne azon nemze­teknél, melyek köztársasággá válhatnak , bizonyára azok alkotmányainak fejlődé­sét is demokratikus irányban mozdítaná elő, melyek a köztársasági kormányfor­­mát még akkor sem vehetnék még most fel, ha mindjárt a diplomatia és nemzet­közi viszonyok szabad kezet hagynának is nekik. De ki tudná mind elősorolni azon elő­nyöket, melyek Európára báromolnának, ha Francziaországgal győz a köztársa­ság, és általa a békés fejlődés minden ér­deke ? Majd elősoroljuk rendre , ha győz... Il n‘y a seulement le premier pas qui coute ! Az első lépést a győzelemre megtette a köztársaság, sokba, irtóztató sokba került, a többi is nehéz, és még sok van hátra, de adjon erőt neki az első siker jótékony, bátorság­teremtő érzete és az a tudat,hogy győzelméhez van kötve nemzeti becsülete, köztársasága élete és Európa békés fej­lő­désének szabadsága, democratiájának jövője. Ez nagy teher, de legyen a köztársaság pálmája, mely úgy nő, ha terhet tesznek rá, mert akkor elnyeri a­­ pálmát. És ha a győzelmi hit nem igaz ? ha újra csalódtunk ? Akkor újra volt egy pereznyi álmunk, de mit álmunkban mondunk az életünk hit­vallása. Hegedűs Sándor: Léghajóposta. „Les Nouvelles du Soi­r“ czímű lap Párisban, 7-ik számában, melyet léghajó szállított Lillébe, következő tényekről hoz tudó­sítást. Tegnap 11 óra felé Fleurens úr tízezer nem­zetőr élén a hotel de villé előtt megjelent. A nemzeti védelem kormánya nevében őt Trochu­tlek és Gambetta, Jules Ferry és Etienne Arago fogadták. E tüntetés rendezői a következő kívánattal állottak elő: A nemzetörségi zászlóaljak fegy­­vereztessenek fel chassepot puskával. — Válasz­tassák azonnal községtanács. — Hagyassák el a hadi műveletekben az, a­mit Flourens csá­szári taktikának nevez, a­mi abban áll, hogy egy franczia küldetik hét porosz ellen. Erre élénk és hosszú vita fejlődött ki a heves democratia fiatal vezére és a kormány tagjai között. E társalgás következtében Flourens úr le­mondott nemzetőrségi zászlóalji főnökségéről, mely czim alatt a szajnai első légió felett pa­rancsnokolt. Három órakor azon öt zászlóalj, mely a hotel de villé térre vezettetett, szállására visszatért. A tüntetésnek itt még nem volt vége. Este igen tömeges gyűlés tartatott a Bataclan-terem­­ben a Prince Eugéne-boulevardon. A gyűlés 8—11 és fél óráig tartott.Több mint 3000 ember vett benne részt. 9 óra felé Ledru-Rollin emelt szót, és egy szónoklatban, melyet régi ékesszó­lásának forró és szenvedélyes lehellete lenge­tt, felhívta a polgárokat, hogy a párisi községta­nács azonnal megválasztását követeljék. Más szónokok követték, egy lengyel, egy belga a felett panaszkodván, hogy nekik nem engedték meg, hogy Francziaországot szolgálják és a köztársaságot védelmezzék. A gyűlés inkább izgatott, mint nagyon láto­gatott volt. Szét kellett oszlaniok anélkül, hogy valamit határoztak volna. Ugyane helyen egy más gyűlés fog tartatni: hadügyért; Rigault de Genouilly tengernagyot; Persigny herczeget; a párisi érseket; Lavalette marquist. A második esetben,midőn Napóleon (Jerome) herczeg volna a régens, a régensségi tanács tíz tagból állana és tagjaiul kinevezzük: Roucher urat; a senatus elnökét; a semmitő törvényszék akkori elnökét; Persigny herczeget; a párisi érseket; Lavalette marquis-t; az akkori had­­ü­gyért; Rigault de Genouilly tengernagyot; Jerome Dávid urat; Laity urat, a párisi helyőr­ség akkori parancsnokát. A most fennálló magántanács azon tagjai, kiknek nevei ez okmányban mellőztettek, a ré­­genstanács tagjaivá nem lesznek. Ha nem a császárné viszi a régensséget, a császári herczeg, vagy jobban mond­va, a császári utód testőrsége Fres­­sard tábornok urra bizatik. Kelt a st.-cloudi pa­lotában, 1870 oct. 7 én. Az igazságügyérnél 18 rendelet példányát találták, melyek ugyanannyi senatort ne­veznek ki. E rendelet mind Saint Cloudban kelt jul. 27- ről és az excsászár és Ollivier által vannak aláírva.­­íme mutatványul egy ily rendelet teljes szö­vege: Napóleon, isten kegyelméből és a nép akara­tából, francziák császárja. Üdv az élőknek és utódoknak. Pecsétőrünk, igazságügy- és cultusministerü­nk felterjesztése nyomán, az alkotmány 24. pontja értelmében, tekintve azon számos szolgálatot, mit Emile de Girardin­er mint publicista tett (sic!) Határoztuk és határozzuk a mint következnek stb. stb. A „fekete cabinet“ szervezetéről bővebb leleplezést hoz a Gazette de Fran­­c­e. Érdekeseknek tartjuk a következő ismer­tetést : „Postafactorok“ fogadtattak fel meghatározott díj mellett a „cabinet noir“ szolgálatába. Hiva­taluk abban állt, hogy a kijelölt egyének leve­lezéseit kézbe szolgáltassák. Segédekül házmes­tereket béreltek fel. A factorok minde a levélki­osztásnál e házmesterek szobájába mentek, le­veleiket ott letették, és a következő kiosztásnál ismét elvitték, így kikerülék a gyanút , mert a házmesternél a ház lakóinak szóló leveleket feltű­nés nélkül letehették. A Szajna balpartján fel­fogadott factorok segédeit nem tudni, a jobb par­ton négy erre felbérelt házmester nyújtott e gya­lázatos eljárásra segélyt. Az igy beszolgáltatott leveleket [gyakran kocsin] Saintomer úrhoz szál­lították, ki felbonta, lemásolta és ezután ismét visszaadta, hogy a factor a levélkiosztásnál az illető egyéneknek kezéhez juttassa. Átalában nagy titoktartás és ügyesség mellett hajtottak ezek végre. De úgy látszik, hogy ez nem sikerült Caumartin utczában, hol egy nő, kinek levelét felbontották, nyomozást indíttatott, melyet Palestrino vezetett. Több napig eltartott, de nem vezetett a várt eredményre. Hogy miért nem volt a nyomozásnak sikere, könnyű ki­találni. A Tuileriákban talált iratok közelebbi füzeté­ben lesz az excsászárnénak egy levele a sedani hőshöz. E levél a suezi szoros ünnepé­lyes megnyitására történt utazás alatt íratott. Benne többi közt e megjegyezés áll: „Hidd el, nem lehet egy uralkodás alatt két államcsínyt csinálni.“ Ugyan e levélben a következő hely áll: Semmi törvény. Úgy kell megújítani a mo­rált, mint megújítják az alkotmányt.“ úgy látszik, hogy az excsászár regény­tervet készített társadalmi és politikai irány­nyal. A hős egy fűszerkereskedő lett volna, ki 1848-ban az Egyesült Államokba utazván és onnét 1860-ban Francziaországba visszatérve, természetesen elragadtatva bámulja III. Napó­leon uralkodásának csodadolgait. Az ex-császár sajátkezüleg jegyezte fel e mulatságos utazás­­ minden egyes állomását. TARCZA: Bauer őrnagy emlékiratai. („Bauer őrnagy, Bem tábornok főhadsegédének hagyomá­nyai 1848 és 1849-ből.* Közli Makray László képviselő és volt honvéd al ezredes. Pest. Az „Athenaeum“ kiadása 1870.) I. (y. y.) Az erdélyi hadjáratról, mely szabad­­ságháborunk egyik legdicsőségesb s tevékeny­ségben mindenesetre legbámulatosb részét ké­pezi, aránylag kevés figyelemreméltó, önálló munka jelent meg. Czecz tábornok könyve óta pedig, mely magyar fordításban is olvasható, a közfigyelemre egy sem volt érdemesebb, mint az a könyv, melyet Bauer őrnagy hagyományá­ból Makray László, ki az erdélyi harczoknak szintén egyik jelentékeny részese volt — bocsá­tott közre. Csak az a kár — mint az előszó is megjegyzi, — hogy ez emlékiratok a márcziusi napoktól kezdve csupán a piskii csatáig terjed­nek, s igy, noha rendkívül fontos eseményeket foglalnak magukban, Bem hadjáratának egész képét nem nyújthatják. Bauer, ki 1848 elején osztrák tiszt volt, s később Baldacci, majd Bem tábornok hadsegéde lett, mindig a vezérek olda­lán lévén, hiteles és közvetlen szemléletből vett adatokat nyújt, s a lengyel vezért — miután nála senki sem ismerhette jobban — min­den oldaláról híven és részletesen jellemzi. A derék őrnagy csakhamar aradi fogságának kitölése után meghalván, nem végezheté be em­lékiratait, melyeket még fogságában kezdett meg s kiszabadulása után folytatott. Keserű viszonyok közt írván, nem csoda, ha néha éles­ kifejezéseket használ az ellenség és felizgatott nemzetiségek irányában , de soha sem használ olyat, mely egy férfit és katonát megalázhatna. A­mi pedig előadását illeti: az egyszerű, vilá­gos, könnyen érthető. Művészi forma s fényes irály nincs benne, de szerfölött érdekes tartal­mánál, sok uj adatánál, Bem jellemzésénél s föl­­világosult szelleménél fogva. Ez emlékirat mindenesetre méltó emlék a szabadságért hiven küzdött, derék magyar ka­tona sirján, kit e könyve után kétszeresen tisz­telnünk kell. Előre bocsátva, hogy jegyzetei elvesztek s nagyobbára emlékező tehetségére szorult, sze­rényen jegyzi meg, hogy személyes tapasztala­tait csak a történetírók használatára írja le, mint töredéket ama nagy időből, melyben néki is része volt. Legelőször is azt a máig sokat pengetett szemrehányást c­áfolja, hogy az erdélyi unió rögtönözve lett volna, s még a magyarság közt is pártoskodásra szolgáltatott okot. Mennyire igaztalan ez a vád, mutatja — úgymond — az is, hogy a 48-as törvények szentesítése és a ko­lozsvári unió-gyű­lés közt több hó folyt le, s már ez országgyűlés előtt, mindjárt a pozsonyi ese­mények után, egész Erdély lázas örömben úszott, s mi egyébért úszhatott volna, ha nem az unió­ért, mint mely a vívmányok közt Erdélyt legin­kább érdekelte ? Medgyesen is a szászok nem­zeti lobogókat tűztek ki, s mindenki büszkén hordta a kokárdát. Az oláh nemzetiség legke­vesebb örömet mutatott ugyan, de nem a buka­resti mozgalmak folytán, hanem mert úrbéri fölszabadulását nem nyervén meg rögtön, azt puszta ígéretnek tartá. Növelte bizalmatlansá­gát az is, hogy a magyarok és szászok rögtön hozzá fogtak a nemzetőrség alakításához, a­mit azután a kamarilla egyik alapul használt a kis­korú tömeg felbujtására. Aprilban már azt hir­­deték, hogy a jobbágyokat a császár szabadítá föl s nem a magyar országgyűlés. Az oláhok éjjelenkint gyűléseket, gr. Wald­­stein ezredes pedig a szebeni színházban, hol fe­ketesárga szalagokat osztott ki, s a szász váro­sokban az összbirodalom jelszava mellett kezdé meg a politikai toborzást. A sorkatonaság két­­kulacsos szerepet játszott. Nyíltan kárhoztaták a magyarellenes kihágásokat, de alattomban szid­ták a magyar minisztereket. A szász nemzetőrö­ket is tisztek gyakorlák be, a magyar tiszteket pedig, kik nemzeti szalagot viseltek, szigorúan megfenytték. A május 15-iki balázsfalvi gyű­lésre katonaság ment négy ágyúval a rendet fentartani; igazabban: az oláhokat fedezni a netán előtörő székelység ellen. Itt már katona­tisztek, sőt előkelők is, mint b. Nopcsa, ölelkez­tek az oláh néppel. Itt keresztelé magát az oláh nép „román“ná, az unió ellen nyilatkozva. Mindamellett május 29-én a kolozsvári ország­gyűlésen egy hang sem nyilatkozott az unió el­len, s Leményi g. n. e. püspök is csupán azt kérte, hogy az unio kimondása előtt a törvény­­könyvből törüljenek ki az oláh nemzetiséget sértő némely kifejezést, ami meg is történt. A király személyese I. Puchner altábornagy Hart­mann hadnagy által küldé el még az­nap az unio-törvényt ő felségéhez Innsbruckba. A ki­erőszakolás vádja tehát oktalan, mert egy had­nagy csak nem gyakorolhatott nyomást a ki­rályra Tyrol messzeeső fővárosában. A kir. biztosul küldött b. Vay Miklós elkezdé­­ működését, s elkezdék a bujtogatók is a ma­­­­gukét. A károlyfehérvári fegyvertárban állott­­ fegyverek úgy adattak ki a nemzetőrségnek, hogy nagyobbára a szászok és oláhok kezébe kerültek. A szász papok is izgatni kezdtek, mert az úrbér megszűntével jövedelemtől estek el. Ők nem váltak meg oly nagylelkű könnyűséggel a robottól és dézsmától, mint a magyar nemesek. Naszódon a Bécsből jött Urbán alezredes pazsa­­rákat (élet- s vagyonbiztosító leveleket) osztoga­tott az oláh helységeknek, melyek a császárnak és katonaságnak hűséget esküdtek, s felmenték őket a magyar kormány iránti engedelmesség alól. Összeesküdtek tehát ama kormány ellen,­­ mely őket az úri szolgálat alól fölmenté. Ko­lozsváron Jablonszki ezredes igyekezett a tiszti­kart megrontani s Urbántól segélyt kért azon álhír mellett, hogy a köztársaságot akarják ki­kiáltani. Urbán Besztercze vidékén ostromálla­­­­potot hirdetett ki, s a honvédtoborzásokat­­ megszüntetni rendelé, mi ellen Weér Farkas fő­ispán és b. Vay kir. biztos erélyes panaszt emel­tek Pucknernél, ki azonnal meg is mutatá az Urbán ellen kiadott rendeletének másolatát, de amelynek eredetijét aligha kapta meg valaha Urbán, ki a kir. biztos küldötteivel való találko­zást is ravaszul kikerülte. Eközben a Magyaror­szágba rendelt gránátosokat is titkon visszakül­­dék Szebenbe, s tisztjeiket megvendégelő a ko­lozsvári tisztikar, midőn Jablonszki már nem titkolhatta ellenszenvét a magyar ügy ellen, és midőn a birodalom minden népeiért ürítettek poharat, csak a magyart feledték ki, melyet csak végül az emlékíró felhívására éltettek. Ja­blonszki különösen megvető a csinos honvédeket. „Egy oláh szakasszal, — úgymond — tizezer ily urfit verneszétt" És rövid időn egy pár zászlóalj ily urfí ugyancsak megugratátt Deésen egy egész ren­des dandárjával együtt. — Az izgatás központja Puchner volt. B. Vayval szemközt bókolt, alkot­­mányhűnek mutatta magát s egyes kihágások ellen föl is lépett, de titkon —magyar születése daczára — az oláh felkel­ést szervezteté, pénzt, lőszert, élelmet küldött nekik, s a t. „Túlhaladó Bastát és Caraffát is — mondja az emlékíró — mert ezek idegen nemzetbeliek voltak.“ Hogy ennyi összeesküvés daczára is a ma­gyarság fenn tudta magát tartani, az csupán honszeretetének s ügye igazságosságának tulaj­donítható. Az oláhok soha sem mertek nyílt csatába bocsátkozni a magyarral, s megfutottak, ha száz annyian voltak is, csak védtelen helye­ket és családokat pusztítottak el. S e gyűlölkö­dés közt is a magyar folyvást lovag maradt, s míg a fogságba került honvédtisztnek keserű sorsa lett az oszt­rákok kezében, a magyar min­dig igyekezett az elfogott osztrák tisztek sorsát türhetővé tenni. Gr. Lamberg pesti megöletése forduló­pont lett Erdélyben is. Kolozsvárott igen megijedtek a minisztérium lemondásán. Báró Baldacci is Pesten a nemzetöri haditanács elnökségéről le­mondván, Kolozsvárra ment, hogy mint ezredes a Károly Ferdinand gyalogezred parancsnoksa- Az ex-császár kormánya titkos irataiból. A titkos iratok negyedik füzete megje­lent oct. 1-jén. Több érdekes darab között talá­lunk egy csomó értesítést, mely a fekete cabinet köréből származott, és egy jelentést Totleben tábornoktól Páris erődítései felöl. Az excsászár egy Routernél talált­ n­y­i 11 parancsa következőt rendel egy régensségi tanács eshetőleges alakítására vonatkozólag : Gyakorolni akarván azon jogot, melyet az 1856. július 17-iki tanács­végzés ruházott ránk a császári regensségre vonatkozólag, ez ok­mánynál fogva kinevezzük a regensségi tanács tagjait. 1. Azon esetre, ha a császárné szólíttatnék fel a regensség gyakorlására. 2. Azon esetre, ha a regensség — a császárné akadályoztatása esetében — Napóleon (Jerome) herczegre szállna. Az első esetben t. i. midőn a császárné lenne a regens, a regensségi tanács nyolcz tagból állna, és tagjaiul kinevezzük: Ő magasságát Napoleon herczeget; Roubert a senatus elnökét; a semmitő törvényszék első elnökét, ki a ré­gensség kezdetén e hivatalt viselné; az akkori Mai számunkhoz egy fél ív melléklet van csatolva. E fényes munka hősének rendre kellett elra­gadtatásba jönni az útlevelek, a pánczélos hajók, Páris szépítései stb. felett. De több más mulat­tató megjegyzés között szerző mint jellemző és második vonást emeli ki e tervben a következő reflexiót: „Ne legyen többé politikai fogoly, sem száműzött, sem előleges letartóztatás.“ — Úgy látszik, hogy Napóleonnak is volt lucidum inter­valluma. Bazaine utóbbi kitörése. A „Daily News“ Bazainnek utóbbi kitöréséről hosz­abb leírást közöl, melyet főbb vonásaiban megismertetünk. Metztől Méziéresig — írja a tudósító —hosszúkás völgykatlan nyúlik el lágy talajjal, mely a Mosel iszapjából alakult és szé­­lességében mintegy 4 mértföldet tesz ki.Nyugatra és keletre magaslatok emelkednek, de a keleti dombok és a tulajdonképi völgysíkon a Mosel folyik át. A völgyön harántoson át, hol legin­kább megszűkül, a falvak egész sora nyúlik el, a két Tapes és St. Remy, még inkább kelet és nyugat felé fekszik Maxe és Ladouchamps. Mind­ezen helyeket a poroszok többé kevésb­é meg­szállva tartották. Bazaine nagy körül­tekintés­sel rendezte intézkedéseit. A köd oltalma alatt oly pompásan működött, hogy midőn egy óra tájt a táj megvilágosodott, intézkedései már majd­nem mind végre voltak hajtva. Legelőbb Ladouchamps ellen intézett lökemet de a landwehrek oly makacsan tartották a falut, mintha nem 100-an, hanem 10,000-en volnának. A francziák gyalogságukat tömegben bocsátották rájuk, és velük egyidejűleg a tüzér­ség is megkezdte működését. „Csak tegyenek Ladouchampsra visszafoglalási kísérletet“ Így vélekedtek a törzskarnál, „majd tüzérségünk megbélyegzi érte az ellenséget.“ S csakugyan elég buzgón működtek a porosz ágyúk, de a föl­tevés, hogy Ladouchamps-ot vissza akarják fog­lalni, hibás volt. Hirtelen egész özöne a franczi­­áknak rá­vetette magát Grandes és Petites Tro­pes, St. Remy és Maxe falvakra. Az 58-ki landoveler ezred nem akart tágítani, habár az eszélyesség ezt ajánlotta. Addig álltak ott, míg a francziák gyilkos puskatüzelése és chassepot, mitrailleus golyók zápora az összelőtt maradékot nagy túlerővel az országútig nyomta vissza. A sorlövő zászlóalj az 58-dik ezredtől Grandes Tapesben volt és most is ott van, de már holtan és sebesülten. E zászlóalj nem akart a helyből mozogni, és elmondhatni, úgy semmi­sült meg, a­hogy ott állt háttal a falnak, a hom­­lokkal az ellenség felé. Ez ezred többi zászlóal­jai is iszonyú veszteségeket szenvedtek, és eddig sikerült Bazaine szándéka. Visszahódította a falvakat, ütegeket tolt előre, hogy a poroszok tüzelésére feleljen, de megtartani a kivívott előnyt nem volt képes. A porosz tüzérség időközben az egyenköz há­rom oldaláról röpítette lövegeit és keserűvé tette neki állását. St. Remyből és a két Tapesből kel­lően megfelelt a poroszok tüzelésének és Gran­des Tapesből tirailleur csapatokat küldött ki, kiknek különben a landwehrek kezeitől igen rosz dolguk lett. Azonkívül azonban Meaux falu fedezete alatt legalább is 30000 gyalogot indí­tott meg, hogy a poroszokat, hol vonaluk a leg­gyengébb, a folyó közvetlen közelségében áttör­je. A pillanat válságos volt. Egy dandár kivéte­lével, mely tartalékban állt, az összes landweh­rek tűzben voltak. Ekkor azonban a 11-dik hadtest több ezrede, melyek a Moselen vert hídon átjöttek, parancsot vett a működés megkezdésére. Feledhetlen előt­tem e pillanat. Elől felbontott csatázórendben gyors futásban a sorlövök mentek és vonaluk­ban az egész síket elfoglalták. Mögöttük tömött oszlopokban lobogó zászlókkal és zenével a grá­­­nátosok jöttek. A tüzérség, mellett egyelőre el­állt a falvak lövöldözésétől és tüzelését a Mosel partján előnyomuló franczia hadoszlopokra irá­nyozta. Bazaine feltűnően gyenge tábori tüzér­ségben és csak St. Julien, St. Eloy erődök mű­ködtek, de a golyószórók haragosan pattogtat­tak, megrendítették az előrenyomuló sorlövők vonalát és nagy hézagokat vertek az utánnyo­­muló hadoszlopokban. A tüzérség és a sorlövők

Next