A Hon, 1870. október (8. évfolyam, 237-263. szám)
1870-10-18 / 252. szám
2~2. szám, 10. évfolyam. Kiadóhivatal: Ferencziek tere 7. sz.földszint. Előfizetési díj: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ..............................1 frt. 85 f r. 3 hónapra ..............................5 ., 50 , 6 hónapra ............................11 . — „ Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... 30 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Reggeli kiállási. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Pest, Kedd, oetober II. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Bsigtatási di ': 9 hasábos ilytel* betű sora . . . s ur. Bé'.ieidij minden he iktatásért. . . 3 m i kr. Terjedelmes hirdetés eU t'ita bs... r hí iktatás mellett kedvezőbb föltételek illan vé etlek !d. - Nyílt-téri 5 hasábos petit sorért. . . -15 kr. Az előszetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza B—m *~ —i——MBBMWM— Előfizetési felhívás „A HON“ utolsó évnegyedére. October—decemberi •/* évre . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai kölönküldéséért felülfizetés havonkint 30 „ Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, OCTOBER 17. Kemény vagy csalódás. A háború kezdett monotonná válni, mindig csak a berlini Victoria lövéseket halljuk: ez nyomasztólag hatott egy idő óta egész Európára. A franczia nemzet magatartása iránt hol sajnálkozást hol boszankodást érzünk, a szerint, amint a nemzetet vagy az emberiség általa koczkáztatott kincseit láttuk végveszélynek kitéve. Boszantott a porosz felfuvalkodás és a franczia tehetlenség; a diplomatia aljas szolgaisága és a folyton nevekedő porosz hóditásvágy; de boszuságunk elfojtott, emésztő érzelem volt, mert hazánk érdeke követelte azt: olyforma érzést keltenek fel bennünk az események, mint a minőt érez az álmodó, ki lidércz nyomást érez és tagjait mozdítani nem képes,hogy azt elűzze. Emésztő, tétlen gyötrelem ez. Egyszerre csalódni egy nagy nemzetben, a civilisatió és szabadság erejében, sokkal több, mint sem, a legkeserűbb érzelmeket ne ébressze. A franczia nemzettől függött, hogy az európai szabadelvűeket megszabadítsa e kínos érzéstől, és vonjon be e háborúba egy más tetterős elemet is, ne csak a Pickelhaubet. És úgy látszik, a franczia nemzet megérte, hogy ezt várja tőle a világ, megérté, hogy győznie kell saját becsülete és a világszabadság érdekében egyaránt; győzni mert nemzet, és győzni mert köztársaság akar maradni. És a reménysugár megvillant: Metz és Páris előtt sikert arattak a köztársaság fegyverei! Első győzelem a franczia nemzetnek ; első reménysugár a köztársaságnak; első szabad lélegzés az európai demokratának! Jótékony, boldogító érzet ez! — csak álom ne legyen. Mert, ha álom, akkor a franczia nemzetre megaláztatás, a köztársaságra halál és az európai demokratára, — ki tudja meddig! — gyász várakozik. És ha való, akkor a franczia nemzet visszanyeri életét, becsületét és régi szerepét: lesz újra Európa reformátora a szabadság érdekében. Reformátor legelébb a diplomatiában, mert egy oly köztársaság, a mely győz és mégsem hódit, mely diadalmas fegyverét hüvelyébe dugja és nem forgatja meg ellensége sebében; egy ily köztársaság, mely e mellett még franczia is, — megölné,puszta létele által ölné meg azt a diplomatiát, melynek ura és törvénye az erő, eszköze a corruptió és útja a cselszövény, mely előtt: „lex mihiMars“ az az örök törvény, melyet bárkinél és bárhol érvényesnek ismer el, legyen bár az a Mars egy köztársaságot megölő Napoleon, vagy egy nemzetet agyontipró Bismarck. És ha ennek helyét oly diplomatia foglalná el, mely irányát egy oly köztársaságtól venné, melynek alapja a demokratia, czélja a béke, ez Európára nézve megbecsülhetlen áldás lenne, mert akkor sem a szabadság, sem a nemzetgyilkosság, sem a testvér nemzeti háború és a nemzeteknek egymás leigázására való eszközül használása elő nem fordulna , vagy legalább szentesítést nem nyerne. És ezáltal a nemzetközi viszonyok is teljesen reformálódnának. Mert ha eddig ezek alapelve volt a hobbesi , homo homini lupus , ezentúl nem a háború, hanem csak a kereskedelem és ipar, szabadság és civilisatió mezején találkoznának a nemzetek, és felismernék egymásban a testvért, kiknek kölcsönös érdekükben áll, hogy egyesek hatalmi vágyáért magukat kizsákmányoltatni és legyilkoltatni ne engedjék; mert nemzet és nemzet jól felfogott érdeke egymással összeütközésbe nem jöhet, vagy ha jó is, kard által meg nem oldható soha. Ez az alkotmány viszonyokra is nevezetes befolyással lenne, mert míg egyfelől a béke birtokában biztosítva lévő nemzetek katonaügyeket jóval kevesebb költséggel szerveznék, másfelől a nemzetközi solidaritás fejlődése folytán inkább jutnának erejük öntudatára, és jobban kifejtenék belszabadságukat is úgy az uralkodókkal, mint a belreactionárius elemekkel szemben, mert a belszabadság ép úgy táplálkozik és nyer erőt a nemzetközi szabadságtól és testvériségtől, mint ahogy táplálá és segíté elő mindig a diplomatia és katonai reactió az uralkodók hatalomvágyát és zsarnoki hajlamait, tendentiáit. És ha a franczia köztársaság még magának a köztársasági kormányformának is hatalmas propaganda lenne azon nemzeteknél, melyek köztársasággá válhatnak , bizonyára azok alkotmányainak fejlődését is demokratikus irányban mozdítaná elő, melyek a köztársasági kormányformát még akkor sem vehetnék még most fel, ha mindjárt a diplomatia és nemzetközi viszonyok szabad kezet hagynának is nekik. De ki tudná mind elősorolni azon előnyöket, melyek Európára báromolnának, ha Francziaországgal győz a köztársaság, és általa a békés fejlődés minden érdeke ? Majd elősoroljuk rendre , ha győz... Il n‘y a seulement le premier pas qui coute ! Az első lépést a győzelemre megtette a köztársaság, sokba, irtóztató sokba került, a többi is nehéz, és még sok van hátra, de adjon erőt neki az első siker jótékony, bátorságteremtő érzete és az a tudat,hogy győzelméhez van kötve nemzeti becsülete, köztársasága élete és Európa békés fejlődésének szabadsága, democratiájának jövője. Ez nagy teher, de legyen a köztársaság pálmája, mely úgy nő, ha terhet tesznek rá, mert akkor elnyeri a pálmát. És ha a győzelmi hit nem igaz ? ha újra csalódtunk ? Akkor újra volt egy pereznyi álmunk, de mit álmunkban mondunk az életünk hitvallása. Hegedűs Sándor: Léghajóposta. „Les Nouvelles du Soir“ czímű lap Párisban, 7-ik számában, melyet léghajó szállított Lillébe, következő tényekről hoz tudósítást. Tegnap 11 óra felé Fleurens úr tízezer nemzetőr élén a hotel de villé előtt megjelent. A nemzeti védelem kormánya nevében őt Trochutlek és Gambetta, Jules Ferry és Etienne Arago fogadták. E tüntetés rendezői a következő kívánattal állottak elő: A nemzetörségi zászlóaljak fegyvereztessenek fel chassepot puskával. — Választassák azonnal községtanács. — Hagyassák el a hadi műveletekben az, amit Flourens császári taktikának nevez, ami abban áll, hogy egy franczia küldetik hét porosz ellen. Erre élénk és hosszú vita fejlődött ki a heves democratia fiatal vezére és a kormány tagjai között. E társalgás következtében Flourens úr lemondott nemzetőrségi zászlóalji főnökségéről, mely czim alatt a szajnai első légió felett parancsnokolt. Három órakor azon öt zászlóalj, mely a hotel de villé térre vezettetett, szállására visszatért. A tüntetésnek itt még nem volt vége. Este igen tömeges gyűlés tartatott a Bataclan-teremben a Prince Eugéne-boulevardon. A gyűlés 8—11 és fél óráig tartott.Több mint 3000 ember vett benne részt. 9 óra felé Ledru-Rollin emelt szót, és egy szónoklatban, melyet régi ékesszólásának forró és szenvedélyes lehellete lengett, felhívta a polgárokat, hogy a párisi községtanács azonnal megválasztását követeljék. Más szónokok követték, egy lengyel, egy belga a felett panaszkodván, hogy nekik nem engedték meg, hogy Francziaországot szolgálják és a köztársaságot védelmezzék. A gyűlés inkább izgatott, mint nagyon látogatott volt. Szét kellett oszlaniok anélkül, hogy valamit határoztak volna. Ugyane helyen egy más gyűlés fog tartatni: hadügyért; Rigault de Genouilly tengernagyot; Persigny herczeget; a párisi érseket; Lavalette marquist. A második esetben,midőn Napóleon (Jerome) herczeg volna a régens, a régensségi tanács tíz tagból állana és tagjaiul kinevezzük: Roucher urat; a senatus elnökét; a semmitő törvényszék akkori elnökét; Persigny herczeget; a párisi érseket; Lavalette marquis-t; az akkori hadügyért; Rigault de Genouilly tengernagyot; Jerome Dávid urat; Laity urat, a párisi helyőrség akkori parancsnokát. A most fennálló magántanács azon tagjai, kiknek nevei ez okmányban mellőztettek, a régenstanács tagjaivá nem lesznek. Ha nem a császárné viszi a régensséget, a császári herczeg, vagy jobban mondva, a császári utód testőrsége Fressard tábornok urra bizatik. Kelt a st.-cloudi palotában, 1870 oct. 7 én. Az igazságügyérnél 18 rendelet példányát találták, melyek ugyanannyi senatort neveznek ki. E rendelet mind Saint Cloudban kelt jul. 27- ről és az excsászár és Ollivier által vannak aláírva.íme mutatványul egy ily rendelet teljes szövege: Napóleon, isten kegyelméből és a nép akaratából, francziák császárja. Üdv az élőknek és utódoknak. Pecsétőrünk, igazságügy- és cultusministerünk felterjesztése nyomán, az alkotmány 24. pontja értelmében, tekintve azon számos szolgálatot, mit Emile de Girardiner mint publicista tett (sic!) Határoztuk és határozzuk a mint következnek stb. stb. A „fekete cabinet“ szervezetéről bővebb leleplezést hoz a Gazette de France. Érdekeseknek tartjuk a következő ismertetést : „Postafactorok“ fogadtattak fel meghatározott díj mellett a „cabinet noir“ szolgálatába. Hivataluk abban állt, hogy a kijelölt egyének levelezéseit kézbe szolgáltassák. Segédekül házmestereket béreltek fel. A factorok minde a levélkiosztásnál e házmesterek szobájába mentek, leveleiket ott letették, és a következő kiosztásnál ismét elvitték, így kikerülék a gyanút , mert a házmesternél a ház lakóinak szóló leveleket feltűnés nélkül letehették. A Szajna balpartján felfogadott factorok segédeit nem tudni, a jobb parton négy erre felbérelt házmester nyújtott e gyalázatos eljárásra segélyt. Az igy beszolgáltatott leveleket [gyakran kocsin] Saintomer úrhoz szállították, ki felbonta, lemásolta és ezután ismét visszaadta, hogy a factor a levélkiosztásnál az illető egyéneknek kezéhez juttassa. Átalában nagy titoktartás és ügyesség mellett hajtottak ezek végre. De úgy látszik, hogy ez nem sikerült Caumartin utczában, hol egy nő, kinek levelét felbontották, nyomozást indíttatott, melyet Palestrino vezetett. Több napig eltartott, de nem vezetett a várt eredményre. Hogy miért nem volt a nyomozásnak sikere, könnyű kitalálni. A Tuileriákban talált iratok közelebbi füzetében lesz az excsászárnénak egy levele a sedani hőshöz. E levél a suezi szoros ünnepélyes megnyitására történt utazás alatt íratott. Benne többi közt e megjegyezés áll: „Hidd el, nem lehet egy uralkodás alatt két államcsínyt csinálni.“ Ugyan e levélben a következő hely áll: Semmi törvény. Úgy kell megújítani a morált, mint megújítják az alkotmányt.“ úgy látszik, hogy az excsászár regénytervet készített társadalmi és politikai iránynyal. A hős egy fűszerkereskedő lett volna, ki 1848-ban az Egyesült Államokba utazván és onnét 1860-ban Francziaországba visszatérve, természetesen elragadtatva bámulja III. Napóleon uralkodásának csodadolgait. Az ex-császár sajátkezüleg jegyezte fel e mulatságos utazás minden egyes állomását. TARCZA: Bauer őrnagy emlékiratai. („Bauer őrnagy, Bem tábornok főhadsegédének hagyományai 1848 és 1849-ből.* Közli Makray László képviselő és volt honvéd al ezredes. Pest. Az „Athenaeum“ kiadása 1870.) I. (y. y.) Az erdélyi hadjáratról, mely szabadságháborunk egyik legdicsőségesb s tevékenységben mindenesetre legbámulatosb részét képezi, aránylag kevés figyelemreméltó, önálló munka jelent meg. Czecz tábornok könyve óta pedig, mely magyar fordításban is olvasható, a közfigyelemre egy sem volt érdemesebb, mint az a könyv, melyet Bauer őrnagy hagyományából Makray László, ki az erdélyi harczoknak szintén egyik jelentékeny részese volt — bocsátott közre. Csak az a kár — mint az előszó is megjegyzi, — hogy ez emlékiratok a márcziusi napoktól kezdve csupán a piskii csatáig terjednek, s igy, noha rendkívül fontos eseményeket foglalnak magukban, Bem hadjáratának egész képét nem nyújthatják. Bauer, ki 1848 elején osztrák tiszt volt, s később Baldacci, majd Bem tábornok hadsegéde lett, mindig a vezérek oldalán lévén, hiteles és közvetlen szemléletből vett adatokat nyújt, s a lengyel vezért — miután nála senki sem ismerhette jobban — minden oldaláról híven és részletesen jellemzi. A derék őrnagy csakhamar aradi fogságának kitölése után meghalván, nem végezheté be emlékiratait, melyeket még fogságában kezdett meg s kiszabadulása után folytatott. Keserű viszonyok közt írván, nem csoda, ha néha éles kifejezéseket használ az ellenség és felizgatott nemzetiségek irányában , de soha sem használ olyat, mely egy férfit és katonát megalázhatna. Ami pedig előadását illeti: az egyszerű, világos, könnyen érthető. Művészi forma s fényes irály nincs benne, de szerfölött érdekes tartalmánál, sok uj adatánál, Bem jellemzésénél s fölvilágosult szelleménél fogva. Ez emlékirat mindenesetre méltó emlék a szabadságért hiven küzdött, derék magyar katona sirján, kit e könyve után kétszeresen tisztelnünk kell. Előre bocsátva, hogy jegyzetei elvesztek s nagyobbára emlékező tehetségére szorult, szerényen jegyzi meg, hogy személyes tapasztalatait csak a történetírók használatára írja le, mint töredéket ama nagy időből, melyben néki is része volt. Legelőször is azt a máig sokat pengetett szemrehányást cáfolja, hogy az erdélyi unió rögtönözve lett volna, s még a magyarság közt is pártoskodásra szolgáltatott okot. Mennyire igaztalan ez a vád, mutatja — úgymond — az is, hogy a 48-as törvények szentesítése és a kolozsvári unió-gyűlés közt több hó folyt le, s már ez országgyűlés előtt, mindjárt a pozsonyi események után, egész Erdély lázas örömben úszott, s mi egyébért úszhatott volna, ha nem az unióért, mint mely a vívmányok közt Erdélyt leginkább érdekelte ? Medgyesen is a szászok nemzeti lobogókat tűztek ki, s mindenki büszkén hordta a kokárdát. Az oláh nemzetiség legkevesebb örömet mutatott ugyan, de nem a bukaresti mozgalmak folytán, hanem mert úrbéri fölszabadulását nem nyervén meg rögtön, azt puszta ígéretnek tartá. Növelte bizalmatlanságát az is, hogy a magyarok és szászok rögtön hozzá fogtak a nemzetőrség alakításához, amit azután a kamarilla egyik alapul használt a kiskorú tömeg felbujtására. Aprilban már azt hirdeték, hogy a jobbágyokat a császár szabadítá föl s nem a magyar országgyűlés. Az oláhok éjjelenkint gyűléseket, gr. Waldstein ezredes pedig a szebeni színházban, hol feketesárga szalagokat osztott ki, s a szász városokban az összbirodalom jelszava mellett kezdé meg a politikai toborzást. A sorkatonaság kétkulacsos szerepet játszott. Nyíltan kárhoztaták a magyarellenes kihágásokat, de alattomban szidták a magyar minisztereket. A szász nemzetőröket is tisztek gyakorlák be, a magyar tiszteket pedig, kik nemzeti szalagot viseltek, szigorúan megfenytték. A május 15-iki balázsfalvi gyűlésre katonaság ment négy ágyúval a rendet fentartani; igazabban: az oláhokat fedezni a netán előtörő székelység ellen. Itt már katonatisztek, sőt előkelők is, mint b. Nopcsa, ölelkeztek az oláh néppel. Itt keresztelé magát az oláh nép „román“ná, az unió ellen nyilatkozva. Mindamellett május 29-én a kolozsvári országgyűlésen egy hang sem nyilatkozott az unió ellen, s Leményi g. n. e. püspök is csupán azt kérte, hogy az unio kimondása előtt a törvénykönyvből törüljenek ki az oláh nemzetiséget sértő némely kifejezést, ami meg is történt. A király személyese I. Puchner altábornagy Hartmann hadnagy által küldé el még aznap az unio-törvényt ő felségéhez Innsbruckba. A kierőszakolás vádja tehát oktalan, mert egy hadnagy csak nem gyakorolhatott nyomást a királyra Tyrol messzeeső fővárosában. A kir. biztosul küldött b. Vay Miklós elkezdé működését, s elkezdék a bujtogatók is a magukét. A károlyfehérvári fegyvertárban állott fegyverek úgy adattak ki a nemzetőrségnek, hogy nagyobbára a szászok és oláhok kezébe kerültek. A szász papok is izgatni kezdtek, mert az úrbér megszűntével jövedelemtől estek el. Ők nem váltak meg oly nagylelkű könnyűséggel a robottól és dézsmától, mint a magyar nemesek. Naszódon a Bécsből jött Urbán alezredes pazsarákat (élet- s vagyonbiztosító leveleket) osztogatott az oláh helységeknek, melyek a császárnak és katonaságnak hűséget esküdtek, s felmenték őket a magyar kormány iránti engedelmesség alól. Összeesküdtek tehát ama kormány ellen, mely őket az úri szolgálat alól fölmenté. Kolozsváron Jablonszki ezredes igyekezett a tisztikart megrontani s Urbántól segélyt kért azon álhír mellett, hogy a köztársaságot akarják kikiáltani. Urbán Besztercze vidékén ostromállapotot hirdetett ki, s a honvédtoborzásokat megszüntetni rendelé, mi ellen Weér Farkas főispán és b. Vay kir. biztos erélyes panaszt emeltek Pucknernél, ki azonnal meg is mutatá az Urbán ellen kiadott rendeletének másolatát, de amelynek eredetijét aligha kapta meg valaha Urbán, ki a kir. biztos küldötteivel való találkozást is ravaszul kikerülte. Eközben a Magyarországba rendelt gránátosokat is titkon visszaküldék Szebenbe, s tisztjeiket megvendégelő a kolozsvári tisztikar, midőn Jablonszki már nem titkolhatta ellenszenvét a magyar ügy ellen, és midőn a birodalom minden népeiért ürítettek poharat, csak a magyart feledték ki, melyet csak végül az emlékíró felhívására éltettek. Jablonszki különösen megvető a csinos honvédeket. „Egy oláh szakasszal, — úgymond — tizezer ily urfit verneszétt" És rövid időn egy pár zászlóalj ily urfí ugyancsak megugratátt Deésen egy egész rendes dandárjával együtt. — Az izgatás központja Puchner volt. B. Vayval szemközt bókolt, alkotmányhűnek mutatta magát s egyes kihágások ellen föl is lépett, de titkon —magyar születése daczára — az oláh felkelést szervezteté, pénzt, lőszert, élelmet küldött nekik, s a t. „Túlhaladó Bastát és Caraffát is — mondja az emlékíró — mert ezek idegen nemzetbeliek voltak.“ Hogy ennyi összeesküvés daczára is a magyarság fenn tudta magát tartani, az csupán honszeretetének s ügye igazságosságának tulajdonítható. Az oláhok soha sem mertek nyílt csatába bocsátkozni a magyarral, s megfutottak, ha száz annyian voltak is, csak védtelen helyeket és családokat pusztítottak el. S e gyűlölködés közt is a magyar folyvást lovag maradt, s míg a fogságba került honvédtisztnek keserű sorsa lett az osztrákok kezében, a magyar mindig igyekezett az elfogott osztrák tisztek sorsát türhetővé tenni. Gr. Lamberg pesti megöletése fordulópont lett Erdélyben is. Kolozsvárott igen megijedtek a minisztérium lemondásán. Báró Baldacci is Pesten a nemzetöri haditanács elnökségéről lemondván, Kolozsvárra ment, hogy mint ezredes a Károly Ferdinand gyalogezred parancsnoksa- Az ex-császár kormánya titkos irataiból. A titkos iratok negyedik füzete megjelent oct. 1-jén. Több érdekes darab között találunk egy csomó értesítést, mely a fekete cabinet köréből származott, és egy jelentést Totleben tábornoktól Páris erődítései felöl. Az excsászár egy Routernél talált nyi 11 parancsa következőt rendel egy régensségi tanács eshetőleges alakítására vonatkozólag : Gyakorolni akarván azon jogot, melyet az 1856. július 17-iki tanácsvégzés ruházott ránk a császári regensségre vonatkozólag, ez okmánynál fogva kinevezzük a regensségi tanács tagjait. 1. Azon esetre, ha a császárné szólíttatnék fel a regensség gyakorlására. 2. Azon esetre, ha a regensség — a császárné akadályoztatása esetében — Napóleon (Jerome) herczegre szállna. Az első esetben t. i. midőn a császárné lenne a regens, a regensségi tanács nyolcz tagból állna, és tagjaiul kinevezzük: Ő magasságát Napoleon herczeget; Roubert a senatus elnökét; a semmitő törvényszék első elnökét, ki a régensség kezdetén e hivatalt viselné; az akkori Mai számunkhoz egy fél ív melléklet van csatolva. E fényes munka hősének rendre kellett elragadtatásba jönni az útlevelek, a pánczélos hajók, Páris szépítései stb. felett. De több más mulattató megjegyzés között szerző mint jellemző és második vonást emeli ki e tervben a következő reflexiót: „Ne legyen többé politikai fogoly, sem száműzött, sem előleges letartóztatás.“ — Úgy látszik, hogy Napóleonnak is volt lucidum intervalluma. Bazaine utóbbi kitörése. A „Daily News“ Bazainnek utóbbi kitöréséről hoszabb leírást közöl, melyet főbb vonásaiban megismertetünk. Metztől Méziéresig — írja a tudósító —hosszúkás völgykatlan nyúlik el lágy talajjal, mely a Mosel iszapjából alakult és szélességében mintegy 4 mértföldet tesz ki.Nyugatra és keletre magaslatok emelkednek, de a keleti dombok és a tulajdonképi völgysíkon a Mosel folyik át. A völgyön harántoson át, hol leginkább megszűkül, a falvak egész sora nyúlik el, a két Tapes és St. Remy, még inkább kelet és nyugat felé fekszik Maxe és Ladouchamps. Mindezen helyeket a poroszok többé kevésbé megszállva tartották. Bazaine nagy körültekintéssel rendezte intézkedéseit. A köd oltalma alatt oly pompásan működött, hogy midőn egy óra tájt a táj megvilágosodott, intézkedései már majdnem mind végre voltak hajtva. Legelőbb Ladouchamps ellen intézett lökemet de a landwehrek oly makacsan tartották a falut, mintha nem 100-an, hanem 10,000-en volnának. A francziák gyalogságukat tömegben bocsátották rájuk, és velük egyidejűleg a tüzérség is megkezdte működését. „Csak tegyenek Ladouchampsra visszafoglalási kísérletet“ Így vélekedtek a törzskarnál, „majd tüzérségünk megbélyegzi érte az ellenséget.“ S csakugyan elég buzgón működtek a porosz ágyúk, de a föltevés, hogy Ladouchamps-ot vissza akarják foglalni, hibás volt. Hirtelen egész özöne a francziáknak rávetette magát Grandes és Petites Tropes, St. Remy és Maxe falvakra. Az 58-ki landoveler ezred nem akart tágítani, habár az eszélyesség ezt ajánlotta. Addig álltak ott, míg a francziák gyilkos puskatüzelése és chassepot, mitrailleus golyók zápora az összelőtt maradékot nagy túlerővel az országútig nyomta vissza. A sorlövő zászlóalj az 58-dik ezredtől Grandes Tapesben volt és most is ott van, de már holtan és sebesülten. E zászlóalj nem akart a helyből mozogni, és elmondhatni, úgy semmisült meg, ahogy ott állt háttal a falnak, a homlokkal az ellenség felé. Ez ezred többi zászlóaljai is iszonyú veszteségeket szenvedtek, és eddig sikerült Bazaine szándéka. Visszahódította a falvakat, ütegeket tolt előre, hogy a poroszok tüzelésére feleljen, de megtartani a kivívott előnyt nem volt képes. A porosz tüzérség időközben az egyenköz három oldaláról röpítette lövegeit és keserűvé tette neki állását. St. Remyből és a két Tapesből kellően megfelelt a poroszok tüzelésének és Grandes Tapesből tirailleur csapatokat küldött ki, kiknek különben a landwehrek kezeitől igen rosz dolguk lett. Azonkívül azonban Meaux falu fedezete alatt legalább is 30000 gyalogot indított meg, hogy a poroszokat, hol vonaluk a leggyengébb, a folyó közvetlen közelségében áttörje. A pillanat válságos volt. Egy dandár kivételével, mely tartalékban állt, az összes landwehrek tűzben voltak. Ekkor azonban a 11-dik hadtest több ezrede, melyek a Moselen vert hídon átjöttek, parancsot vett a működés megkezdésére. Feledhetlen előttem e pillanat. Elől felbontott csatázórendben gyors futásban a sorlövök mentek és vonalukban az egész síket elfoglalták. Mögöttük tömött oszlopokban lobogó zászlókkal és zenével a gránátosok jöttek. A tüzérség, mellett egyelőre elállt a falvak lövöldözésétől és tüzelését a Mosel partján előnyomuló franczia hadoszlopokra irányozta. Bazaine feltűnően gyenge tábori tüzérségben és csak St. Julien, St. Eloy erődök működtek, de a golyószórók haragosan pattogtattak, megrendítették az előrenyomuló sorlövők vonalát és nagy hézagokat vertek az utánnyomuló hadoszlopokban. A tüzérség és a sorlövők