A Hon, 1870. október (8. évfolyam, 237-263. szám)
1870-10-19 / 253. szám
253. szám. VIII. évfolyam Kiadóhivatal: Ferencziek-tere 7.sz.földszint. Előfizetési díj: rostán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva rigeti és esti kiadás együtt: 1 hónapra ........................1 frt. 85 kr. 3 hónapra ........................5 50 , 6 hónapra ........................11 „ k m Az esti kiadás postai különküldéseért, leltilfizetés havonkint ... 00 kr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. Reggeli kiadás. Pest, 1870. Szerda, october 19. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. PeigtatÁsi dr.J: 9 hasábos ilyfél« betű sora . . . 9 ár. Bélyegelij minden beiktatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért ... 25 kr. Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Előfizetési felhívás utolsó évnegyedére. October—decemberi/* évre . 5 frt 50 kr. Az esti kiadás postai kölönküldéséért felkifizetés havonkint 30 kg. Knkii clifizetési boltot nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, OCTOBER 18. A vízözön után. (Sz.) A pár nap múlva összeülendő országgyűlés előtt, egy egészen új képe tárul fel a politikai világnak, mint a minőt pár hó előttről emlékezetében visszaidézhet. Az események egész özöne tolult a békés törvényhozási munkaszakok közé; eddig alig sejtett politikai irányok nemcsak előtérbe léptek, hanem mondhatni végeredményekre jutottak, s mindez az újkor szellemében alig néhány hét alatt adott oly alakot Európának, mint talán évek hosszú során, mint lassú érlelődés gyümölcsét várhattunk. Intő képek ezek, de nem csak a contemplatiokra, hanem a cselekvésre is, mert bár a hullámgyűjtők még nem jutottak el a Kárpátokig, de a vízbe esett tárgyak, egy császári korona, egy megalázott nemzet, oly nagyok, hogy a vízgyűrtők löhemei a távol partokon is kikerülhessenek. Aztán ismerjük azon természeti sajátságot, miként költi föl egyik test rezgése a másikét. Még nem volt nagyobb jelentőségű esély a távol nyugaton, mely az ellenkező póluson is viszhangra ne talált volna; és az események sodra nem egyszer az ostorhoz hasonlít, melynek vége, csapaja at legnagyobbat. A múlt századi franczia forradalomért Magyarországon is sok fej hullott el; a franczia restauratio Magyarországon is erőt adott az absolutismusnak; az 1830 — 48-ki események futótűzként rohanták át Európát, s mint Walkyrok a csatatér hőseit, mindenütt azonos eszméket és küzdelmeket keltöttek fel. A porosz hódítások sikere úgy látszik, nem hagyja nyugodni az oroszt; az elnyomott latin törzs mellett — bár a gyúneveknek nem vagyunk barátai — két rokon vére ingadozik a cselekvésre nézve, s míg a győzelem dölyfétől túltelt, minden reggelre megnagyobbodott térképpel ébred fel , a szabadság barátja is remél; reméli, hogy a porba tiprott zászló vérrel szenteltem újra megtisztulva emelkedik fel. A nagy szláv birodalom állítólagos mozgalmai épen úgy, mint a német egység eszméi, a monarchia másik felének is sok részálmot okoztak és okoznak már, és ez a leghatásosabb tanújele annak, hogy mi félszemünkre sem alhatunk. Minden egyes jel arra int, hogy az idő és viszonyok okozta belsebeket, a legnagyobb sietséggel forrasszuk be ; a 48-ki törvények kezdeményét és igéjét tegyük tetté, hogy akár a szabadság fényes napja, akár a láthatáron mutatkozó vészterhes felhő egyetértő nemzetet találjon a Duna és Tisza terein; államunknak azon garantiákat, melyek a Kárpátokon belül mindenkinek polgárszabadságot és boldogságot ígérnek, igyekezzünk megszerzeni. Oszlassuk el azon aggodalmat és tévhitet, amely akár területi, akár nemzeti túlterjeszkedést illetőleg ellenünk hamisan kürtöltetik; tanúsítsuk minden lépéssel, hogy mi a jogegyenlőség és szabadság nemzete vagyunk. E kötelességek és teendők sürgősségét szabja a rohanó idő a törvényhozásra. De azt hisszük, hogy ha mi ezen tanulságok elvonására és felhasználására készen állunk , azon jó urak is kivonhatták a részekre valót, akik innen és túl a Lajthán, egyrészt a jogtalan követeléseknek, másrészt a nem eléggé férfias tartózkodásnak, és — hogy új műszót találjunk az új dolognak — az országos szerénységnek voltak apostolai. A lejárt események, ahol egy elsülyedt világrész religuiái mutatják, mi különbség van a papíron vezetett katona, pénz és a valóban létező közötti különbséget, — azt hisszük, nem teszik amolyan „Coeur leger“-rekké a mi embereinket is, ha az ország vagyonáról és véréről van itt amott szó; és talán még a „magyar hadsereg“ elnevezéstől sem fognak jövőre annyira iszonyodni, ha reá gondolnak, mi a különbség a valóban elv és érzelemhit és a csak disciplinált hadsergek között, — Kuhn úr haragját kevésbé respectálván az ország és dynastia érdekeinél. Igazság szerint ma már épen azon helyekről kellene jőni a kezdeményezéseknek, amely helyeken legkönnyebben, és azt hisszük nem egészen kényelmes töprengések között érezhetők, mily balvégzetes lehetett volna az országra nézve az, ha e felemás, ki nem tisztázott állapotban az európai események szálya bármily irányból reánk nehezkedett volna. Fenyegető körülményekkel szemben legbiztosb pajzs a valódi nemzeti öntudat, a szabadság és önállóság érzete, — szóval azon kétségbe vonhatlanul előtérbe lépő érzelem, hogy a haza minden polgárának van mit védnie. TARCZA: Bauer őrnagy emlékiratai. .. (y. y.) Bem, midőn Szilágy-Somlyón átvette a parancsnokságot, így szólt tisztjeihez : „A kormány e sereg teljhatalmú parancsnokává nevezett ki; én önöktől föltétlen engedelmességet kérek ; aki nem engedelmeskedik, főbe lövetem, ellenben jutalmazni is tudok.“ A fegyelemre és rendes élelmezésre fő gondját fordítá. A katonáknak két napi élelmet kellett hordani magukkal, s a ki elveté, arra haragudott s néha bünteté. Az elegendő munitio is főtörekvése volt, s bár mindent elkövetett élete, néha mégis lőszer híján kellett döntetlen csatát abban hagynia, vagy győzelem után hátrálnia. Minden reggel 7 órakor szemlét tartott serege fölött, kiadva a rendeleteket, pótolva a hiányokat, megdicsérve is előléptetve a vitézeket. Rövid, fesztelen, nem fárasztó szemlék voltak ezek. Az ágyukra és szekerekre nagy gondja vott, s a sereg létszámáról is naponként kimutatást kívánt. Ő egy valódi hadvezér megtestesült képe volt: körültekintő, erélyes, merészen bátor, gyorsan határozó, pénzvágy és hiúság nélkül. Hitt a praedestinatioban s a gyávát is gyakran menté: „Mit tehet róla! Bizonyára jobb szeretne bátor lenni, de mikor gyávának született.“ Még indulat közben is udvarias formákat használt: „Ha nem lesz szíves,jön ezt vagy azt megtenni: főbe lövetem !“ Vagy : „Ne hozzon engem abba a kellemetlen helyzetbe, hogy főbe lövessem !“ Maga fölött csak Kossuthot ismeri el. A kormánybiztosokat nem kedvelte. A hadügyér rendeleteit sem teljesité, a mi igen különös jelenség volt nála, ki másoktól föltétlen engedelmességet követelt. Mérsékelt vérmes volt, őszinte, nyílt ember, csak hadi terveit tartá titkon, (tán mert a tér ismeretlen voltánál fogva azokat rendesen rögtönzé,) s minden lengyel iránt bizalmatlan volt. A magyar tiszt éjjel nappal benyithatott hozzá, de a lengyel soha bejelentés nélkül. Bár harmincz éves sebe miatt gyönge volt, mégis reggeltől éjfélig lovon ült, néha a csatákban egy falat étel, egy ital bor nélkül. Elve volt, hogy a katonának előre is kell tudnia enni és aludni. Néha maga is több napra előre evett és ivott. Ujja elvesztéséig tisztjeivel ebédelt, kevés jó bort ivott és keveset beszélt, s mindég csak katonás dolgokról. A nőkkel udvarias volt, de kerülte őket. Mikor Beszterczénél a miatt nem foghatták el Urbán seregét, mivel Riczkó Naszódtól nem sietett eléggé s azzal menté magát, hogy az után bajos volt az ágyukat szállítani, megvizsgáltatá szigorán a dolgot s Riczkót megdorgálta, noha a vizsgálat , elég kedvezően ütött ki részére. Szászok és oláhok számára bűnbocsánatot hirdetett, hogy mint mondá : „ne csak fegyverrel hódítsunk, hanem a szabadságot meg is kedveltessük a felbujtott néppel” A székelyek vezérének Gaál Sándort azért nevezte ki, mert legjobban bíztak benne. Szóval, a nép szeretete vezérlé sokféle intézkedéseiben. A gálfalvai diadalmas csata hevében egy gránátos zászlóalj két tűz közé szorulva, fehér kendővel jelenté, hogy megadja magát. Bem azt mondá: ezek úgy is foglyaink már, ne veszítsünk miattuk időt, nyomuljunk tovább! Ekkor történt, hogy egy lovas rohamban Hepperger főhadnagy Bemnek ugratott, hogy levágja, de Kiss Sándor ezredes megsebesítő arczán, Teleki Sándor pedig leránta lováról, s igy a merész tiszt magyar kézbe került. Ekkor történt, hogy Bem egy magaslatra rendelt két ágyút, s mikor a tiszt azt mondá: az lehetlen a tábornok igy szólt: „Mit, lehetetlen ? Ha öt percz múlva is lehetlen lesz, akkor főbe lövetem önt!És a két ágyú mindjárt ott termett. Ekkor történt, hogy egy elmaradt gyalog oly vitézül védte magát szuronyával Makray László lovasszázados ellen, hogy ha megbotolván el nem esik, a vitéz százados pórul járhatott volna. Az emlékíró azt mondja: „Hepperger főhadnagy s e közbaka hőstettei voltak az egyedüliek, melyeket osztrák részről az egész hadjárat alatt látott.“ Ez a csata, melyben Puchner maga vezényelt kétszeres számerővel, törte meg az osztrák fősereg erejét és bizalmát. Utána Balástelkén Bemet valami jajgatás kelte föl nyugágyából. Egy ellenséges katona jajgatott, ágyúgolyótól zúzott karral. „Rendelkezzék, — mondá Bauernek, — hogy e szegény szerencsétlenen segítsenek.“ S ő maga is segített a sebesültet talpra állítani.Mert Bem nem vad bosszúból, hanem elvért harczolt. A sebesült ellenséget felebarátnak, a fegyvertelent pedig csak tévedőnek tekinté. Azt a gránátos zászlóaljat azonban, mely maga megadását jelenté, elszalaszta az öreg úr, mert az egy erdőbe húzódva, ismét Puchnerhez csatlakozott; de Bem nem becsülte annyira az ellenség számát, hogy annak apasztása miatt egy-egy tervének végrehajtását csak egy-két perczig is késleltethette volna. Balástelkén történt az is, hogy Teleki Sándor megismerő egy ősi szekrényét, melyet remetei földúk jószágáról vittek el az oláhok, kik 20— 30 mértföldre is eljártak pusztítani. A szebeni első csatában, mely siker nélkül annyi derék vitéz életébe került, Bem egy hídon pillanta meg a gr. Mikes Kelemen holttestét. Fejéhez kapott, s fölkiáltá : „Ob mon Dieu“, — de abban a pillanatban Bauer felé fordulva rendelő. ..Állítsa föl itt a lovasüteget !“ A legmélyebb fájdalom sem tudta lelohasztani intézkedési erélyét. Ha Czetz megérkezik Vízaknáról, s ha a lőszer el nem fogy , akkor már a január 21-iki támadással bevehették volna Szebent, de így Szelindekre kellett hátrálni. Ekkor Bem így szólt Bauer századosnak: „Köszönöm őrnagy úr ! (igy tudatva előléptetését,) mai támogatását. Czetz nem teljesíté rendeleteimet, s e heves napnak nem lett eredménye , de legalább erőnk tiszteletére tanítottuk az ellenséget !“ E harczban részt vett katonáknak egy havi ingyen fizetést rendelt, de mivel a pénztár üres volt, saját tizenkétezer fiját osztatta ki jutalmul. Szelindekre megérkezett Petőfi is, ki rögtön dalárdát szervezett s Bem ablakai alatt elénekelteté a „Busul a lengyelt“, mi a vén vezért igen meghatotta. Ő szívélyesen, a honvédek rajongó örömmel fogadták a költőt, ki, elragadtatva irigyelte a kis sereg hösiségét. Ő —jegyzi meg az emlékíró, — irigyelt tőlünk egy véres, múlandó dicsőséget, ő, ki halhatlan dicső nevét már rég a csillagok közé helyezte, hogy világítva ragyogjon örök időkig.“ Petőfi köztük búskomoly társalgása volt, csak a hazáról és nejéről beszélt ; | szivén hordta s gyakran nézte neje p.rssbépeit, s | leveleit néha másoknak is felolvas... ondá Berlini apróságok. (Saját tudósítónktól.) — Pápafi röppentyűjelzője. A porosz kormány nem rég megszerezte magának (ha nem tévedek: 20,000 talléron, és már alkalmazza is Metz és Pávis előtt Fápali hazánkfia „röppentyűjelző“ találmányát. E találmányok rendszere abban áll, hogy röppentyűket bocsátnak fel (nappal is) melyek színe bizonyos betűket vagy szavakat jelez, melyet aki a kulcsot bírja, gyorsan mondatokká alakíthat, ellenben az ellenség semmire sem mehet velük. E találmánynál fogva Metz és Thionville kényelmesen ízengethetnek egymásnak. Ez elmés találmánynak nagy haszna, hogy a vizsgálódónak nincs ideje a jelzet értelmén okoskodni, mert a betűjelek csak pillanatig láthatók, s ki lesz kerülve az olyan eset, mint amely az Usedom jegyzék közzététele alkalmával oly nagy zajt ütött. Azóta a titkos irás egészen más rendszerét használják, mely megakadályozta ugyan, de a röppentyű jelző e tekintetben még tökéletest, mert annak jeleit sem emlékezetben tartani, sem szobában hosszasan fejtegetni nem lehet. Fő czélszerűségét pedig a gyorsaság adja meg. Magasrangu katonai egyéniségek folyvást kérdezgetik tőlem, hogy ismerem-e Pápafi hazámfiát? Két ily nevű egyénről van tudomásom. Mindkettő 1861 ben Olaszországban szolgált. Az egyiket Timótnak keresztelték. Az idősb állítólag 1848-ban honvédkedett, 1855-ben Amerikában, 1860 ban Garibaldinál, később százados volt az olaszországi magyar légiónál, végre visszament Magyarországra. Fia (a másik Pápafi) az Ihász tervezte Conduitlista szerint előbb osztrák hadnagy volt, aztán 1848-ban honvéd százados, Törökországba menekülvén áttért az islamra s török szolgálatot vén, később Garibaldinál volt őrmester s 1861-ben a légiónál százados. 1862 ben még Saluzzoban tartózkodott. (Személyesen ismervén a röppentyű jelző feltalálóját, kinek mostani tartózkodási helyét nem tudjuk, állíthatjuk, hogy ez nem az apa, hanem a fiú Pápafi. Továbbá állíthatjuk hogy ő amerikai polgár. Midőn egy könnyelmű feladás Beniczky megölése gyamijába keverte, s Budán elfogták és vele nagyon méltatlanul s embertelenül bántak, az amerikai követ közbenjárására bocsátották szabadon. — Ami találmányát illeti, felajánlotta ő azt rég az osztrák kormánynak. Az hallatlanná tette. Később kísérletet ten vele (az osztrák kormány),de egyszersmind a feltalálót a dologból ki akarta tudni. Aztán az ügyet a Rumpelkammerba tették. — Pápafi néhány napja úgy nyilatkozott előttünk, hogy találmányát igen kedvező feltétel mellett a magyar kormány rendelkezésére bocsátja. Szerk.) — Marhavész és homonopathia. Mi mindenre rá nem viszi az embert a háború ! Levegőben járni, föld alatt telegrafirozni s homeopathire gyógyítani a marhadögöt. Oroszország már évek előtt 3000 rubelt tűzött ki oly gyógyszer feltalálására, melylyel biztosan és sikeresen lehet gyógyítani a marhadögöt. E jutalomért még senki nem jelentkezett, talán azért mivel Oroszországban a homeopathia még most is tiltott jószág még pedig— vallási tekintetből. Az állatgyógyászat terén kétségkívül van benne valami, — még pedig azon egyszerű okból, mivel minden felnőtt ember már histories meg van romolva, míg az állat mindig primitiv, ingenuus állapotban van. De ne ereszkedjünk e physiologikus, pathologikus és antiologikus kérdések fejtegetésébe, s constatáljuk egyszerűen, hogy már hetek óta minden orvosi és gazdasági ügyletben azon meglepő sikerről beszélnek, melyet a dögvész ellen egy késhegynyi patkányméreg — arsenicum — eredményez, közbe 4—5 csepp apissal. Amazt a takarmányra hintik, ezt az ivóvízbe keverik. Már a laieus is tudja, a ki beletekintett Tschudiba vagy Johnsonba, mily szerepet visz az arsenicum a primitiv,vagy szubultivált népek között kivált az istállógazdaságnál, s a meglepő eredmény után, melyre most jutottak, egyetemi bizottságot akarnak alakítani, mely e kérdést sine ira et studio vizsgálná, miután a marhavész az itteni kérdések egyik legégetőbbike s már Brandenburgba is átcsapott. — Odahaza jó lesz, ha figyelmet fordítanak e kérdésre. Értelmes ember nem nevet semmin, míg saját tapasztalása nem jogosítja rá. Berlinben nagy figyelemmel kísérik a skandináv hírlapokat. Nem kerülte el tehát figyelmünket, hogy a „Morgenbladet“néhány nap előtt egy norvégiai hölgyhöz czímezett egy levelet hozott d'Agoult grófnő franczia írónőtől, ki „Daniel Stern“ álnév alatt ír. E levelét egy várból intézi a Jura hegységben lakó norvég barátnőjéhez : „Ön Francziaország iránti rokonszenvből leplezi hibáinkat. Valahányszor roszul megy a dolgok sora, a nemzet rögtön bűnbakot keres magának, így 1830-ban,1852-ben és most 1870-ben. „Le X-ik Lajossal.“ „Le Fülöp Lajossal!“ „Le a császárral”” s erre aztán büszkék, mint az istenek. Egy nappal később uj kormányt teremtenek maguknak, hogy újra hazamehessenek s lefekhessenek a sutra. Azt hiszik, ezzel eleget tettek polgári kötelességeiknek, s elfelejtik, hogy még fontosabb ennél, ellenőrizni azt a kormányt, melyet magunk fölé tettünk. Most azt beszélik, hogy az országot 18 évig ámították, — de hát minek hagyta magát ámítani? stb.“ Ez persze másként hangzik, mint Guizot, Louis Blanc, Ledru Rollin, Renan s közelebb Taine levelei, s a németek örülnek, hogy mégis vannak francziák, sőt franczia nők, kik tárgyilagos higgadtsággal beszélnek Michel Chevallierről. Csakhogy itt az a kis tévedés van a dologban, hogy a d'Agoult grófnő nem telivér franczia, hanem félnémet, t. i. anyósa — Emile Olliviernek. Marie de Flavigny az 1809-ki franczia foglalás alkalmával a Rajna melléki Frankfurtban született. Atyja franczia őrnagy volt, anyja német nő. Ennél növekedett eleinte s azért a németet ép oly jól beszéli, mint anyanyelvét. De még igen ifjú korában Francziaországba vitték, nőül adták gróf Agoult-hoz,egy öreg legitimistához, s még akkor is igen ifjú volt, mikor özvegyül maradt.Gazdag s ahhoz még lángész kelletőbb, hogy az ember szerepet játszék a párisi salonokban, sőt a franczia irodalomban is, így ismerte meg 1841-ben Liszt Ferenczet, s a köztük támadt viszony oly benső lett, hogy három gyermekkel ajándékozá meg nagy hazánkfiát, a kiket ő törvényesített is s azok az ő nevét hordták. Legnagyobb leánya Blanca, Olliviernek első neje volt, 1867 ben elhalt, de kiskorúakat hagyva hátra, amiért is Olliviers ominosus bukása előtt másodszor is megnősült. Liszt Ferenc, és d'Agoult grófnő második leányát Cosimának hitták,s több évig volt neje Liszt híres tanítványának, Bulow Jánosnak, s egy ideig befolyásos Egeriája a nőket különben nem igen kedvelő műbarát királynak — egy idő óta azonban férjétől elválva, Wagner Richarddal él. Lisztnek Agoult grófneveli viszonyából, fia is lett, Daniel. Bécsben jogot tanult, de még igen ifjú korában elhalt, sorvadásban. Berlini körökben mindezt tudják s már 1848 óta megszokták, hogy „Daniel Stern“ kereken kimondja politikai véleményét, mely Németországban persze nagyobb tetszésre talál, mint Francziaországban, ahol nincs nagyobb bűn, mint , ,espritz allemande“-nak lenni. Két király, Vilmos király oly hatalmas fejedelem ez időtájt, hogy nem mérkőzhetik vele hatalomban sem a „fejér czár,“ de még a „nap fia“ sem. Ssime mégis akadt egy halandó, aki merészen szeme közé bátorkodik nézni, s az is — zsidó. Csakhogy persze olyan zsidó, akiszinte király, a pénzkirály. Berlinben most igen savanyú arorczal beszélnek a Rotschild családról. Ez a család, habár az öreg Jónás, északnémet szövetségi consul volt, oly „merev magaviseltet tanúsított“ (így írja berlini levelezőnk) a porosz király iránt, hogy ez „végre“ la Férriéresből — a pénzkirály kastélyából — áttette a főhadiszállást Versaillesba. Mielőtt azonban ennyire került volna a dolog, még előbb néhány „heves jelenet“ fordult elő, miután a jószágigazgató még pénzért sem akart sem ételt , sem italt adni. A pénzkirály asztalánál tehát majd éhen halt a vér és vaskirálya. Végre is a diabolus familiásnak, ki már annyiszor segített a bajon, Bismarcknak kellett előrukkolni. Ez váltott az igazgatóval néhány komoly szót, mire aztán „terülj asztal“ lett, hogy csak úgy roskadozott bele. Rotschild özvegye bécsi születés ugyan, de annyira franczia szellemű, hogy az ostrom daczára is Párisban maradt s legkevésbé sem hatott rá, hogy 10 milliót érő villája a csőcselék pusztításától ment maradt, az által hogy a porosz király bele költözött volt. — Egyébiránt kérdés, nem pusztult még el, még pedig épen azért, hogy a porosz király bele költözött volt. A pénzkirály családja és a vér és vaskirály tehát kiestek egymás kegyéből, annyira, hogy még Ferriéres is megvetés tárgya lett annál, kinek fedelet nyújtott a vihar ellen. Bezzeg Versailles annál nagyob kegyben áll a porosz királynál. Elengedte a rá kivetett 400,000 frank hadisarcot, „minthogy a város jól viselte magát.“ Oct. 9 óta Versaillesben német hivatalos lap is jelen meg, franczia nyelven, „Moniteur de Vers.“ czím alatt. Rendeltetése az, hogy több százezer példányban nyomják, és a példányokat léghajóból Páris fölött szétszórják. Dr. Mahler berlini aeronauta Metzből Versaillesbe már meg is érkezett, hogy e tervet végrehajtsa. Orleans megvétele. Egy porosz tudósító oct. 12-től következőleg adja elő az Orleans ellen intézett ostromot. Még 10 ikén megérkezett a 22-dik hadosztály (Gerdorf tbk alatt) Artenaybe a Loire-departement-ből, hol 8 napig portyázott és egyesült a bajor hadtesttel. 11-én reg. 3 órakor, tehát alig hat órai nyugvás után, már felkészülésre szólt a riadó. Csapatjaink üígygyel-bajjal még éjjel szereztek be némi élelmiszereket. Stolberg hadosztálya és néhány század gyalog visszamaradt, hogy az utat tisztán tartsa. Két részre szakadva indultunk erre Orleans felé, az egyik rész, a bajor hadosztály Papenheim tbik és a lovas hadosztály Albrecht hg alatt útjukat Patay mellett tették meg, anélkül, hogy a várost érintették volna. A másik rész, mely Stefan bajor hadosztályából és Gerdorf 22 ik gyalog és lovashadosztályából állt, a La Colombey-n átvezető széles országúton haladt. Én ez utóbbihoz csatlakoztam. Hét óráig az után az ellenségnek nyomát sem találtuk, hacsak az utón fekve maradt betegeket, törött szekereket és két szétzúzott puskaport nem tekintjük annak. — A marodeuröktől megtudtuk az irányt, melybe az ellenség elhaladt. A st. privati tanyánál fél nyolcz után mutatkoztak ellenséges csatározók, kik azonban néhány lövés után visszavonultak. Az itt többszörösen kis árkokon útba vetett gátokon és erdőségeken vezetett keresztül. — Nyolczkor előkapunk az erdőt St. Privat mögött az ellenség által megszállva találta. — Fél óra múlva e jelentés után a 22-dik hadosztály már tűzbe ment. Az erdő megkerülését vette czélba, mi azonban az ellenség által megszállott árkok miatt az egyik oldalon lehetlen volt. Míg a 22-ik hadosztály a balszárnyon működött, Stefan hadosztályának a központon kellett volna az erdőn át törni vagy megkísérlem az ellenséget itt foglalkoztatni,hogy a jobb szárnynak,melynek la Colombeyn-n átjönni kellett,megkönnyíttessék az egész állás megkerülése és a Cusonet la Marche elleni előnyomulása, hogy így Orleanst az ellenség hátában meglepje. Négy órán át tartott a viaskodás az erdőben és körülötte, az árkok sok száznak sírjává lőnek és borzasztó gyilkolás kezdődött magában az erdőben , hol minden fát, minden lépést ki kellett küzdeni. A centrumban a küzdelem egész La Colombey-ig terjedt. Az országút, hol a jobb szárnynyal találkozni kellett volna,de mely 11 óráig még nem jelent meg, több ház által volt födözve, melyeket a francziák lőrésekkel láttak el és eltorlaszoltak ; a helyzet legyőzhetlennek mutatkozott, soká ingadozott a küzdelem ide-oda, s mi sok embert vesztettünk, míg a francziák vesztesége csekély volt a földállás által. Végre az első házat kétszeri visszaverés után ostrommal bevettük az élénk pattantyu és golyószórók tüzelése daczára, melyet az ellenség kifejtett. Itt különösen Stefan Ilok tüntette ki magát, ki az ostromlókat vezérelte. Az ellenség már most lassan kint vissza kezdett vonulni, és az országút nem sokára tiszta volt. Csak fél egy órakor nyomult előre a jobb szárny hadosztálya, melyet Patay-nél franctizeur-ök tartottak fel. Az első tervezet, minthogy az ellenség a cozonezi utat megszállva tartotta, már nem volt kivihető. A hadsereg tehát zárt vonalban haladt előre. Colombey mögött két magaslaton állott a mozgóőrség hét könnyű és 2 golyószóró üteggel, és e magaslatok az egész megközelítési térség fölött uralkodtak. — Itt a mienknek nehéz állása volt és többször véres fejjel vezettünk vissza — sőt az ellenség egész központunkat megingatta és visszanyomta, — ekkor Tannlik a főparancsnok a tartalékot szuronyszegzésre indította, és három órai heves küzdés után megvettük a magaslatokat; a bal szárny egyidejűleg Colombey-n hatolt át és az ellenséget ha csak nem akart elvágatni, visszavonulásra kényszeríté Orleansig- Itt heves öszszeütközés fejlődött ki. Négy bajor üteg a város ellen volt irányozva és élénk tüzelésbe kezdtek. Az ellenségnek sok golyószórója volt kiállítva a régi körfalra és egy ecitadellára és szinte élénken tüzelt a St.-Georges külváros és az indóház előtt. A gyalogság is gyilkos módon puskázott a kertekből a külvárosból ostrommal jövő hadoszlopokra. Sok helyen égett a város és a külvárosok, a szép indóház is lobat vetett; a jobb szárny , miután az erősen védett indóházat megvette, elfoglalta a Rochoux külvárost. Esti 6 órakor az ellenség visszavonult. Egy küldöttség jelent meg, melyben az orleansi püspök, a maire és hat polgár vett részt, kérvén, hogy miután a franczia katonaság odahagyta Orleans-t és a Loire balpartjára ment, kimehessék a város.Hétkor a tüzeléssel felhagytunk. A csapatok a városon kivül tanyáztak, csak 12-bén tartották bevonulásukat. A francziák e napon 2500 halottat és sebesültet, 4 ágyút és 2200 foglyot vesztet