A Hon, 1870. október (8. évfolyam, 237-263. szám)

1870-10-27 / 260. szám

260. szám. VNEL évfolyam Reggeli kiadás. Pest, 1870. Csütörtök, October 27. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. az. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ..........................1 frt. 85 kr. 3 hónapra ..........................6 „ 50 „ 6 hónapra ..........................11 „ — , Az esti kiadás postai különküldéséért felü­lfizetés havonkint ... SO­­r. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek­ tere 7. sz. Beiktatási dili 9 hasábos ilyféla betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mel­lett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . .25 kr. kV* Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illeti minden köz­lemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza Előfizetési felhívás „A HON“ utolsó évnegyedére. October—decemberi V* évre . 5 frt 50 kr Az esti kiadás postai kölönkü­l­­déséért felü­lfizetés havonkint 30 „ Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, OCTOBER 26. Budget élőbeszéd. (M.) Kerkapoly pénzügyminiszternek ma nagy napja volt. Előterj­eszté az 1871. évi költségvetési előirányzatot. E nap Magyarország államháztartásában is em­lékezetes fog maradni, mivel az látszólag forduló­pontot képez egy alkotmányo­sabb állami gazdálkodás felé. Midőn pénzügyminiszterünk elődje az állami financziák vezetését Kerkapoly úr­nak átadta, pénzügyeink úgy állottak, hogy Lónyay úrnak be kellett vallani, hogy ha a megkezdett után tovább ha­ladunk, a súlyegyen megzavarása elke­­rülhetlen lesz. A volt pénzügyminiszter ugyanis a régi pénzügyi iskola híve. Ő pénzügyi politikájában azon elvet követ­te, hogy a legfőbb feladat, gondoskodni a pillanatnyi állami szükségletek fedezé­séről. Reformok, produktív beruházások nála csak oly másodrendű czélt képeztek, me­lyeket amaz első czélnak egészen felál­dozott. Az új pénzügyminiszter a törekvések tekintetében lényegesen eltér Lónyaytól; ő a pillanatnyi szükség fedezése mellett óvatosan néz a jövő elé, és a reformok tekintetében is némi önállóságot tanúsít. Mutatja ezt az a tény, hogy a mai budget­­előbeszédben egy szóval sem hivatkozott külföldi intézményekre, hanem szigorúan a magyar állami gazdálkodásban felme­rülő jelenségekre támaszkodott. Nem is követte elődjének tanácsát, hogy háztar­tásunkat a kiadások csökkentésével igye­kezzünk rendbehozni, hanem a súlyegyént inkább a budget-készítési módozat a­l­­kotmányosab­b­á tétele által igyekszik fentartani. És e tekintetben elismerést érdemel az, hogy Kerkapoly úr egészen őszintén be­vallja mindazon elveket, melyek őt az előirányzat készítésénél vezérelték. Ló­nyay ezt nem tette. A következmény az volt, hogy a Lónyay-féle budgetek hát­tere az ország előtt egészen ismeretlen volt, úgy hogy a pénztári tényleges álla­potra támaszkodva, a pénzügyminiszter oly zárszámadásokat készített, mely­ek­ből a budgetterv készítőjén kívül alig le­hetett képes valaki megítélni azt, hogy az ország pénzügyei voltaképen hogy álla­nak. De igen­is határozottan következ­tetni lehetett, hogy az országnak deficitje van, és e deficit folytonosan növekedik. Kerkapoly ellenkezőleg lehetőleg meg­világítja a költségvetés hátterét, vagyis a lefolyt évek tényleges bevételi és előirány­zati számtételei alapján következtetést en­ged vonni arra, hogy az általa készített költségvetési terv mennyiben felel meg azon bevételi valószínűségnek, melyet normális viszonyok között várni lehet. A Lónyay-féle budgetekről köztudomá­sú volt, hogy a pénzügyminiszter a leg­több bevételi ágban sokkal alantabb ösz­­szegeket előirányzott, mint a minőket ok­szerűen várni lehetett, mint a minőt tehát előirányoznia kellett. Ebből a miniszté­riumra nézve azon kényelmes helyzet származott, hogy a pénztári bevétel min­dig igen kedvező arányban volt a fede­zeti szükséglethez. De ezen budget-készí­tési módból másrészről azon roppant hát­rány származott az országra, hogy az ál­lami szükségleteket, tehát a productív ki­adásokat, még akkor is ki kellett terülni az előirányzatból, midőn azok abba ész­szerűen és indokoltan bennmaradhattak volna. A budget-előbeszéd alapján, határozot­tan kitűnik, hogy Kerkapoly úr ezen pénzügyi fogással nem akar élni, ő ellen­kezőleg a remélhető bevételeket a legpon­tosabban felvétetni kívánja, és inkább kész magát adandó alkalommal pénzügyi zavar­nak kitenni, csakhogy a kiadások közé né­hány productív beruházás is felvétethessék. És az eredmény­­e tekintetben sokak előtt talán meglepőnek fog látszani. Mert míg Lónyay alatt a belkormányzatra csak 26 millió, vagyis a tiszta bevételeknek 27 százaléka adatott ki, Kerkapoly úr az összes nettó bevételnek már 35 százalé­kát, vagyis 38 milliót, tehát 12,6 millió­val s illetőleg 50 százalékkal többet for­díthat a belkormányzatra. Természetes, hogy ily eljárás mellett számos oly befektetés szerepel az 1871. kiadások között, melyek a pénzügymi­niszternek dicséretére szolgálhatnak. Ezek ugyanis: 2 millió többlet az előbbi évek­hez képest dohánykészlet szerzésére; 600,000 sótermelésre , 700,000 államer­dőkre, 140,000 a catastralis munkálat­ok nagyobb mérvűvé tételére, 280,000 álla­mi nyomda felszerelésre (mely maga ma­gát fedezi), 1 millióval több adatik ki az utak jókarban tartására, 1,3 millió posta és távirda felszerelésre. De legnevezete­sebb productív kiadási többlet az, mely állami javakra s ipar­vasutak építésére lesz fordítandó. Azonban legkevésbé sem merjük re­mélni azt, hogy a Kerkapoly által készí­­tett költségvetési terv minden jogos pro­ductív állami czél megvalósítását számba vette. A valóságos költségvetési terv még nem jutott kezünkhöz, azt még a képvi­selők sem kaphatták meg; most csak az élőbeszédre támaszkodhatunk, és magá­tól érthető, hogy egy ily speechben egész jövő évi állami életünk képe nem lehet feltüntetve. Kerkapoly úr még az egyes miniszté­riumok budgetjeinek fő tételét sem említi fel, nem hogy ezeket részletezte volna. E tárgyról tehát majd a költségvetés átné­zése után fogunk szólani. De ez alkalommal kiemelhetjük azt, hogy Kerkapoly úr az elődje által elfo­gadott vasúti kamatbiztosítási rendszer ellen élesen kikelt. Az idei valóságos ga­­rantia-pótlék több millióval meg fogja haladni az előirányzatot; örülhetünk — úgy­mond — ha ez idén 5 millió elég lesz és a jövő évben legalább is 12 millió­ra fel fog menni ezen költség. (Lapunk a ka­­matgarantia rendszere ellen több ízben szót emelt, és reméljük, hogy Kerkapoly úr jövendőre e rendszer helyébe az általunk javasolt köztársasági vasútépítési rend­szert fogja elfogadni.) Különben azon módozat, melyet Ker­kapoly úr a budget készítésben követ, még nem mondható az alkotmányosság netovábbjának. Az ország még az 1869 ik évi zárszámadást nem látta, tehát a költ­ségvetési előirányzatot még a múlt évi tapasztalatok alapján sem ítélheti meg, nem hogy az idei államháztartási adatok­ra támaszkodhatnék. A dolgok sorrendje azt kívánta volna, hogy a 9. évi zár­számadás a jövő évi budgetnél előbb ter­jesztessék be, s e beterjesztésnek is előbb kellett volna megtörténni , ha az or­­szággyűlés nem szünetel. Az idei állam­bevételekről pedig hasonlag jó lett volna időszakonként kimutatást közzé tenni. Legalább a vasúti kölcsön és a jutalom kölcsön ügyről kellene még a budgettár­­gyalás előtt jelentést tenni, meglevő rendes hadsergünk körülzárva, Pária körülfogva. Ezt nyertük mi Napóleontól és szol­gáitól. Páris erődei nagyon erősek és hála a császár­ság bukása óta kifejtett erélynek, tekintélyesen fölszerelvék. Két hét óta vagyunk körülfogva, és még nem sikerült a poroszoknak egyetlen je­lentékeny ostrommá állítása sem ágyúink lőtá­volában. Mihelyt e féléhez fognak, kitűnő tenge­rész tüzéreink csakhamar szétű­zik őket messze­­hordó ágyúikkal, s azok lövegeit leszerelik. Én azt hiszem, hogy a poroszok nem is fogják a párisi erődöket közvetlenül megtámadni, jól tudva, hogy itt talán eredmény nélkül sok em­bert vesztenének, hanem megelégesznek a város körülzárolásával, a­hol nekik tetemes kárt te­hetnénk , szilárd védművek építésével, és várni fognak, míg minket az élelem szűke támadó fel­lépésre kényszerít, mely esetben az áldozat sú­­lyos­ része reánk esnék. Ily tervet csupán erős segélysereg háboríthat­na meg,, ha az ostromlók hadsorait, melyeknek a kiterjedésnél fogva nem egy gyönge pontja van, keresztül törné. Ily segélyserget várunk a Loire mellől. Páris külseje még mindig a régi, azzal a kü­lönbséggel, hogy itt mindenki katona, vagy lega­lább az igyekszik lenni. Minden lépten nemzet­őrökkel találkozunk, kik szolgálatra, vagy gya­korlatra mennek. E megkatonásított polgárok jó alakok az egyenruhában, s ha az ég megen­gedné, hogy megtámadtassanak, hiszem hogy meg is felelnének katonai feladatuknak. Szeren­csém van e csapat tagja lenni.Annyian vagyunk (majd 400,100-en),hogy a szolgálat nem nagyon terhes, s mivel időnk szép, az őrállás is tűrhető. Úgy látszik, hogy Bismarck úr erősen számít belső zendülésre, de nagyon csalatkozik. Van ugyan itt néhány semmirekellő, kik az alkal­mat szívesen felhasználnák zavargásokra, de ezekkel könnyen elbánunk, mert a tetemes nagy többségnek csak egy gondolata van: Párist meg­­védni, az ellenséget elűzni. Hogy ez sikerül-e nekünk,nem merem állítani, noha még nem vesz­tettem el minden reményemet. Minden a depar­­tementek erélyétől függ. A falainkon kívül eső dolgokról nekünk csak sejtenünk lehet, minthogy levelet és hírlapot a vidékről már régóta nem kapunk. A semlegesek diplomatiai közbenjárására én részemről épen nem számítok. 20 év óta majd minden európai állammal összeveszhette a csá­szári kormány Francziaországot, azok tehát inkább örülnek megaláztatásunkon, szétdarabol­­tatásunkon. Legtöbb érdekében állna az osztrák magyar birodalomnak, ha túlsúlylyal­ bírna, köz­belépni, mert ha mi megsemmisülünk, német tartományai elvesztésének veszélyében forog, de az valószínűleg nem ura tetteinek. Egyébiránt jobb is így. Védje meg saját ma­gát , ha megvédhető; szegény hazám ; úgy lesz még dicsőbb és erősebb a válság leküzdése után. Léghajó összeköttetés Pakis és Gyöngyös közt. Említettük, hogy a napokban egy levél ment Párisból Pesten keresztül Gyöngyösre. E leve­let Gyöngyös mellett lakó Ahsbas Leo urnak kül­dötte mostoha atyja Párisból. Terjedelmes levél, mely rendelkezésünkre bocsáttatott. Itt közöljük kivonatban, azon érdeknél fogva, melyet ily korban, ily körülmények közt küldött levél ön­kényt kelt maga iránt. ----------- A­ki nekünk most egy éve, mikor körötökben, elragadó czigányzene mellett mu­lattunk, azt mondta volna, hogy szegény hazánk (Francziaország) odajut a hova jutott, ak­t hábo­­rodottnak kellett volna tartanunk. Pedig oda ju­tott. Elég volt egy hónap a nyomorultnak, ki oly gyalázatos véget ért Sedannál, hogy a világ egyik leghatalmasb nemzetét a végsőre juttassa. Hogy mennyi „incapacité, basesses, confusions, és infamies“ kellett ehez, azt majd elmondja a történetírás, levél sok lenne szükséges azok elő­­sorolására. Itt csak annyit, hogy mikor ama sze­rencsétlenek e háborút kezdték, nem volt több 250,000 harczképes katonás­oknál, a fegyvertá­rak üresek, egyetlen erődjök sem volt kellően felszerelve, sőt Párisban egyetlen ágyú sem. Az­tán a szerencsétlen hadjáratban, Bazainet kivé­ve, valamennyi tábornok, miniszter és hivatalnok a Napoleon trónja és „ignoble“ személye meg­mentéséért küzdött. Elveszítették azt, és él vele együtt drága hazánkat is. Most területének egy harmada ellenség kezében, keleti erődeink ré­szint elveszve, részint ostrom alatt, egyetlen még Országgyűlési tudósítások. A képviselőház 234-ik ülése oct. 26 án A­z 1871-ik évre szóló kö­tségve­­t­é­s­t egy hosszabb beszéd kíséretében, mely­nek egyik felét alább közöljük, előterjesztvén a pénzügyminiszter, a ház azt a pénzügyi bizott­sághoz utasító Határozati javaslat. Németh Albert úgy emlékszik, hogy midőn Lónyay, a volt pénzügyminiszter terjesztette be költségvetését, — bár a költségösszeg kisebb volt, mint a most beterjesztett — a hozzácsatolt irománynyaláb sokkal nagyobb és terjedelme­sebb volt, míg most, bár a tételek összege nőtt, a mellékletek nyalábja csökkent. Ez benne azon aggályt kelti, hogy a beadott kimutatások keve­sebbek mint sem kívánatos, és azért föleleveníti a múlt ülésszakban, jan. 14-kén egy tekintélyes tag által beadott, de el nem intézett határozati javaslatot, mely így szól: „Mondja ki a ház, hogy ezentúl a költségvetés mindenkor kellő időben s ne részletenként, ha­nem teljesen, a bevételek s kiadások mérlegé­vel, a bruttó budget elvei szerint szerkesztve, s formailag is, egyöntetűleg és az egyes minisz­tériumok részéről írott indokolással kisérve ter­jesztessék elő. “ „Hogy a központon alkalmazott hivatalnokok száma a közigazgatás azon ágaiban,a hol lehetsé­ges,kevesbíztessék.”Végre, hogy a költségvetési törvényben az átruházás engedélye lehetőleg ke­­rültessék s a törvényben inkább azon czimek és rovatok, melyekben még most az átruházás (virement) ki nem kerülhető, foglaltassanak egybe.“ E hat­ javaslat aláírója: Deák Ferencz. (Derültség balról.) Kéri ezt napirendre kitüzetni. (Helyes balról.) A kincstári utalványok ki­adása. Zsedényi Ede nem tudta kivenni a miniszer beszédéből tisztán: van-e, nincs-e deficit. Mert egyszer azt mondta, hogy van, másszor meg, hogy isten kezében van s most nem létezik. Ha a miniszter véleménye szerint deficit nem létezik és utoljára azt mondja: „nem kellene még a kamatozó kincstári utalványokat kiadni, de próba gyanánt kiadom“, akkor kötelességének tartja őt figyelmeztetni,hogy e tettével a törvény ellen cselekszik. A törvényben ugyanis ez áll : „E hiány fedezésére felhatalmaztatik a pénzügy­­miniszer a szükséghez képest időről időre kama­tozó kincstári utalványokat kiadni.“ Tehát csak akkor, mikor hiány van. ” (Ellentmondás jobb felől.)Ha tehát hiány nincs, oda szeretné utasítatni a pénzügyi bizottságot, hogy a kamatozó kincs­tári jegyek iránt véleményt mondjon. Kerkapoly Károly pénzügyminiszter meg­jegyzi, hogy előadása két deficitre vonatkozott: az egyik a 69-ki, mely 13 millióra lett előirá­nyozva. Erre azt mondta, hogy az tettleg nem állott be, sőt bevételi felesleg is mutatkozik. Ez tény. A másik deficit, melyről szólt, mely a fo­lyó évre 100 s néhány ezer forint híján 15 mil­lióval lett előirányozva. Erre mondta, hogy oka van hinni, hogy egész mértékben alig követke­zik be, de bekövetkezik vagy 9 millió forintig. E 9 millióra tekintettel mondotta, hogy indikál­­va van a kamatozó kincstári jegyek kibocsátása. Tudja a törvényt és nincs szükség, hogy az megváltoztassék. Nem hiszi, hogy Zsedényi úgy viszi háztartását, hogy akkor akarjon költsége fedezése végett házról házra járni váltóval, mi­kor már fizetni kell. (Derültség. Élénk helyeslés.) A szükség alatt nem érti a már beállott és köz­botrányt előidézett szükséget, mert azon pilla­natban, midőn a fő pénztár nem fizetne, és azt mondaná, előbb a jegyeket adjuk ki és fizetünk, ha azokat valaki megveszi, az nap a közbotrány beállt. Zsedényi Ede sajnálja, hogy a pénzügymi­niszter éles kifejezését nem tudja viszonozni, meglehet ,hogy ezt nevelésem nem is engedné.“ (Zaj. Felkiáltások : Ohó !) Botránynak nevezte a miniszter úr mit indítványoztam. (Felkiáltá­sok : Nem mondta ! Zaj. Elnök csenget.) Kerkapoly Károly miniszter kijelenti,hogy nem az indítványra, hanem a fizetésképtelen­ségre mondta, hogy botrány volna. Zsedényi Ede visszaveszi szavait. Elnök kimondja, hogy a miniszter által be­adott jelentés a pénzügyi bizottsághoz utasítta­­tik. Németh javaslatára pedig kérdi: kívánja-e a ház napirendre tűzni. Ghyczy Kálmán figyelmezteti a házat, hogy miután Deák e hat­ javaslatot még a múlt ülés­szakban adta be, az most már nem tehető na­pirendre, hacsak Németh mint saját indítványát be nem adja. Németh Albert kijelenti, hogy magáévá te­szi, és mint magáét adja be. Ki fog nyomatni és napirendre kitüzetni. A botbüntetés eltörlése. Következett a központi bizottságnak a bün­tető törvényre vonatkozó jelentése. Szilágyi Virgil mint előadó felolvastá a je­lentést, melyből kitűnik, hogy a háznak a főren­diházhoz felküldött szövegét a főrendek elfo­gadták ugyan, de az utolsó szakaszt így kíván­ják módosíttatni: „a jelen törvény az első fo­lyamodást a királyi bíróságokkal egyidejűleg lép életbe.“ Az osztályok e módosítást tárgyalván, egyhangúlag azt véleményezték, hogy azt el nem fogadják, és e véleményt ajánlja a köz­ponti bizottság elfogadásra. (Elfogadjuk! He­lyeslés.) A ház egyhangúlag elfogadja, miről a főren­diház értesíttetni fog Bizottságok választása.­­ Elnök fölkéri a ház tagjait, adják be szava­zataikat a kérvényt, a vasúti, a számvizsgáló­i mentelmi bizottság tagjaira. Egyszersmind fel­hívja, hogy gondoskodjanak és tanácskozzanak a következő bizottságok megválasztásáról: köz­ponti alapok, az egyetemi alapok megvizsgálá­sára kiküldött bizottságokról, a tanügy, czimer­­bizottságokról. Ezeket hétfőn lehetne megvá­lasztani. Vita fejlődött ki erre afelett, várjon a szakbi­zottságok újra választandók-e. Részt vettek eb­ben Zsedényi, Ghyczy K.,Hodossy, Győrffi Gyula, Keglevich Béla, Bujanovics Sándor. Elnök azzal vetett a vitának véget, hogy holnap határozza­nak ez ügyben. A képviselők erre a fentebb megnevezett bi­zottságokra beadják szavazataikat. Az eredmény holnap fog közzététetni. A holnapi ülés tárgya: Simonyi Ernőnek a kü­lügyre vonatkozó indítványa. Ülés vége 1 óra, 15 perczkor­­ből kívánatos volna, s hogy mind­a mellett a t. ház­ azon miniszteri költségvetést nem csak lejebb nem szállította, de sőt saját initiatívája folytán még emelte több mint egy millió kétszáz­ezer forinttal, azon felül, hogy a bevételeket is alább szállította, azok forrásai egynémelyiké­­nek elenyésztésével, nevezetesen a hirlapbélyeg eltörlésével, az út és hidvámoknak ez év máso­dik felére elhatározott megszüntetésével s több más efféle intézkedésekkel, minek folytán az elő­irányzatban nyolcz milliót fölöző hiány állott elő a folyó évre, mely körülmény elődömnek ag­godalomra adott okot. E nézet és e tények alapján mondotta, hogy ha a következő t. i. az 1871-iki évre a kormány és a képviselő­ház a megkezdett után tovább ha­lad s a kiadások előirányzatában vissza nem tér a szigorú takarékosság azon útjára, melyet 1868 és 1869-ben követett, úgy az államháztartásban a sulyegyen megzavarása elkerülhetetlen. Ezen nyilatkozat okvetetlenül kell, hogy gondolkozó­ba ejtette legyen úgy utódját, mint az egész kor­mányt, s kell hogy a képviselőház részéről is figyelemre legyen méltatva, annyival inkább, mert az aggály oly férfiútól jött, a­kit mind szakértelménél,­­ mind azon körülménynél fogva, hogy az ország pénzügyeit több mint há­rom éven át vezető, teljesen illetékesnek kell tekintenünk. Még súlyosabbá lett ezen nyilatkozat későb­ben az által, hogy, a­mit ő akkor előre nem lát­hatott , az országgyűlés ülésezésének további folyamán a tisztelt képviselőház több póthitel alakjában még 6.670.949 forintnyi kiadást sza­vazott meg, tehát több mint 7 millióval növelte azon deficitet, mely a pénzü­gyminiszert már úgy is aggasztá, felemelvén azt egész 14.895,498 fo­rintra. Ha ily nyilatkozat után én mégis egy elő­irányzatot vagyok kénytelen a jövő évre bemu­tatni, mely nemcsak hogy a kiadások alább szál­lását nem mutatja, de sőt azokat újból emeli, még­pedig 9.872.258 írttal, akkor érzem, hogy ezen igazolással tartozom a 1. képviselőháznak. (Halljuk!) Előzőleg s még mielőtt a részleteket kifejteném, legyen szabad abban keresnem némi igazolást, hogy az egyszer beállott deficitnek rögtöni el­tüntetése a legjobb akarat mellett sem lehetsé­ges, kivévén azon egyetlen esetet, ha egyátalá­­ban terméketlen czélokra lett volna a kiadási többlet irányozva, olyanokra, melyeket csak akarni kell és fel lehet adni minden további kö­vetkezmény nélkül. De ha intézmények alapíttat­­tak a több kiadással, ha termelési kezdeménye­zések létettek, akkor nem lehet a költekezést abban hagyni, ha csak romba nem akarjuk dön­teni azt, mit a több kiadással előbb építettünk. Ismétlem : az egyszer támadt több kiadást eltün­tetni könnyedén és rögtön kár nélkül nem lehet, még ha kormány és képviselőház együtt akar­nák is, és épen azért nagyon aggályos annak első ízben előidézése. A­mit egyedül lehet tenni e szerint az, hogy miután az előirányzott deficit eltüntetése rögtön nem eszközölhető,a bevételek­kel kell utánsietni. Sőt többet mondok, a több­kiadást nem csak eltüntetni nem lehet, de növe­kedését akadályozni sem. A­mint egyszer elkez­dettünk építeni, a­mint egyszer intézményeket kezdettünk alapítani, azokat tovább kell táp­lálni. Innen van az, hogy a kiadások a jövő évre nem csak nem szállíttatnak, de közel 10 millióval még emelkednek.­­ Az egyedüli or­voslás hat, a bevételek megfelelő szaporításá­ban áll. És valóban azon 9.872,258 frtnyi több kiadás ellenében itt előirányozva van 12.961,929 forint bevételi többlet. Tehát a bevételek előirányza­tának többlete meghaladja a kiadások előirány­zatának többletét, és­pedig 3.089,661 forinttal. Ennek következése az, hogy oly magasságban vevén fel a közösügyi járulékot, mint a jelen évi, az eredményező hiány épen a mondott összeggel, tehát 3.089,671 forinttal lesz kevesebb, mint a­mennyi előirányoztatott a jelen évre. Ez magá­ban véve örvendetes tünemény, amennyiben a deficitet nem tünteti ugyan el, de mégis szállítja, és pedig több mint 20 százalékkal. Ez után fo­kozatosan haladva, lehetséges lesz az előirány­zatokból is végkép eltüntetni a deficitet, anélkül, hogy a megkezdett fejlődés megakasztatnék, de sőt anélkül, hogy azt csak statutárius állapotban is tartanák. A kérdés csak az, ha vájjon a jövedelmeknek az érintett magasságbani előirányzása olykér történt-e, hogy annak beálltára bizton számítni is lehet , mert hiszen nincs könnyebb, mint ma­gas jövedelmet előirányzani, de alig van nehe­zebb, mint magasan előirányzott jövedelmet be is szedni. Az előirányzatok természetes alapja, te­hát, nem lehet más, mint az előzött éveknek eredmé­nyei. Szándékosan nem mondom, hogy az előzött év eredménye, hanem az előzött évek eredmé­nyei,­­ és­pedig azért, mert ha csak egy évből indulnánk ki, megtörténhetnek, hogy ezen egy évben a véletlenek, esetlegek igen nagy mérv­ben játszván be, hibássá tétetnék a részben leg­alább azon véletlenek által is alkotott eredmé­nyek alapjára fektetett előirányzat. Legyen sza­bad a dolgot példával illustrálni. 1866-ban elő­irányozva volt 123.435.256 forint. Egy véletlen, egy sajnos véletlen jött közbe, az akkori fagy, és az előirányzott 123 millió helyett csak 104 mil­lió lett a bevétel. Ha már most az előző év ered­ményére állva, az 1867-ik év szerint­ történt volna az előirányzat, azt állítom, hogy az helytelen lett volna, mert igaz ugyan, hogy az előév ered­ménye alapján nyugodnék, de az is igaz, hogy az eredmény nem a dolgok természetéből állott elő, hanem egy véletlen által idéztetett elő. Nem is történt ez így. Előirányozva lett ugyanis 1867-re az előév csak 104 milliónyi bevételének daczára: 129.117.000 forint, tehát 25 millióval több, mint mennyi volt az előév eredménye. És a következése mi lett ? Az talán, hogy azért, mert 25 millióval, tehát majd 25 % -kal több lett elő­irányozva, mint mennyit az előév eredménye A főrendiház 74-ik ülése oktober 26. Elnök : Majláth György, jegyző : gróf Csáky Gyula. A képviselőház kihirdetés végett átküldi az 1868. évi XLV-ik törvényczikk módosításáról szóló ő felsége álta­l szentesített czikket, mely a képviselőház október 22-én tartott ülésében kihirdettetett. — Kihirdettetik. A hg prímás kértére a ház átengedi üléster­mét a katholikus autón, congressus üléseinek tartására. Gr. Szapáry Gyula a jegyzőségről lemond. — Inkey Nándor szabadságidőt kap. — Szabó Mik­lós a kir. tábla elnöke kéri, hogy a felsőbb bí­róságok körében alakult könyvtár részére en­gedtessenek át a ház naplói és jegyzőkönyvei. Megadatik. Ülés vége 1­2 órakor. Kerkapoly pénzügyér beszéde oct. 26-kán, mely­ly­el az 1871-iki költségvetést előterj­eszt­ette. Kerkapoly Károly pénzügyminiszter: A t. képviselőháztól tegnap kért és nyert­­engedély folytán legyen szabad az 1871-dik évi előirány­zatot a t. képviselőháznak bemutatni s aztán a ház asztalára letenni. Ez alkalommal legyen szabad utalnom hivatalbeli elődömnek e helyről utolsó ízben felszólamlása alkalmával tett azon nyilatkozatára, melyben azon egyéni meggyőző­désének adott kifejezést, hogy az 1870-diki, te­­hát a folyó évre szóló előirányzat már a minisz­teri előterjesztés szerint is túlment azon hatá­ron, melynek szem előtt tartása az államháztar­tásban megtartandó rendes súlyegyen tekintete­

Next