A Hon, 1870. október (8. évfolyam, 237-263. szám)
1870-10-27 / 260. szám
260. szám. VNEL évfolyam Reggeli kiadás. Pest, 1870. Csütörtök, October 27. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere 7. az. földszint. Előfizetési dij: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esti kiadás együtt: 1 hónapra ..........................1 frt. 85 kr. 3 hónapra ..........................6 „ 50 „ 6 hónapra ..........................11 „ — , Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonkint ... SOr. Az előfizetés az év folytán minden hónapban megkezdhető , s ennek bármely napján történik is, mindenkor a hó első napjától fog számíttatni. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDÁSZATI NAPILAP. Szerkesztési iroda : Ferencziek tere 7. sz. Beiktatási dili 9 hasábos ilyféla betű sora . . . 9 kr. Bélyegdij minden beiktatásért . . 30 kr. Terjedelmes hirdetések többszöri beigtatás mellett kedvezőbb föltételek alatt vétetnek föl. — Nyilt-téri 5 hasábos petit sorért . . .25 kr. kV* Az előfizetési és hirdetményi dij a lap kiadó-hivatalába küldendő. E lap szellemi részét illeti minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelek csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza Előfizetési felhívás „A HON“ utolsó évnegyedére. October—decemberi V* évre . 5 frt 50 kr Az esti kiadás postai kölönküldéséért felülfizetés havonkint 30 „ Külön előfizetési íveket nem küldünk, mert senki sem használja, s sokkal egyszerűbb is a pénzt postai utalványozással küldeni, mert ennek bérmentesítése csak 5 krajczárba kerül. A „HON“ kiadóhivatala. PEST, OCTOBER 26. Budget élőbeszéd. (M.) Kerkapoly pénzügyminiszternek ma nagy napja volt. Előterjeszté az 1871. évi költségvetési előirányzatot. E nap Magyarország államháztartásában is emlékezetes fog maradni, mivel az látszólag fordulópontot képez egy alkotmányosabb állami gazdálkodás felé. Midőn pénzügyminiszterünk elődje az állami financziák vezetését Kerkapoly úrnak átadta, pénzügyeink úgy állottak, hogy Lónyay úrnak be kellett vallani, hogy ha a megkezdett után tovább haladunk, a súlyegyen megzavarása elkerülhetlen lesz. A volt pénzügyminiszter ugyanis a régi pénzügyi iskola híve. Ő pénzügyi politikájában azon elvet követte, hogy a legfőbb feladat, gondoskodni a pillanatnyi állami szükségletek fedezéséről. Reformok, produktív beruházások nála csak oly másodrendű czélt képeztek, melyeket amaz első czélnak egészen feláldozott. Az új pénzügyminiszter a törekvések tekintetében lényegesen eltér Lónyaytól; ő a pillanatnyi szükség fedezése mellett óvatosan néz a jövő elé, és a reformok tekintetében is némi önállóságot tanúsít. Mutatja ezt az a tény, hogy a mai budgetelőbeszédben egy szóval sem hivatkozott külföldi intézményekre, hanem szigorúan a magyar állami gazdálkodásban felmerülő jelenségekre támaszkodott. Nem is követte elődjének tanácsát, hogy háztartásunkat a kiadások csökkentésével igyekezzünk rendbehozni, hanem a súlyegyént inkább a budget-készítési módozat alkotmányosabbá tétele által igyekszik fentartani. És e tekintetben elismerést érdemel az, hogy Kerkapoly úr egészen őszintén bevallja mindazon elveket, melyek őt az előirányzat készítésénél vezérelték. Lónyay ezt nem tette. A következmény az volt, hogy a Lónyay-féle budgetek háttere az ország előtt egészen ismeretlen volt, úgy hogy a pénztári tényleges állapotra támaszkodva, a pénzügyminiszter oly zárszámadásokat készített, melyekből a budgetterv készítőjén kívül alig lehetett képes valaki megítélni azt, hogy az ország pénzügyei voltaképen hogy állanak. De igenis határozottan következtetni lehetett, hogy az országnak deficitje van, és e deficit folytonosan növekedik. Kerkapoly ellenkezőleg lehetőleg megvilágítja a költségvetés hátterét, vagyis a lefolyt évek tényleges bevételi és előirányzati számtételei alapján következtetést enged vonni arra, hogy az általa készített költségvetési terv mennyiben felel meg azon bevételi valószínűségnek, melyet normális viszonyok között várni lehet. A Lónyay-féle budgetekről köztudomású volt, hogy a pénzügyminiszter a legtöbb bevételi ágban sokkal alantabb öszszegeket előirányzott, mint a minőket okszerűen várni lehetett, mint a minőt tehát előirányoznia kellett. Ebből a minisztériumra nézve azon kényelmes helyzet származott, hogy a pénztári bevétel mindig igen kedvező arányban volt a fedezeti szükséglethez. De ezen budget-készítési módból másrészről azon roppant hátrány származott az országra, hogy az állami szükségleteket, tehát a productív kiadásokat, még akkor is ki kellett terülni az előirányzatból, midőn azok abba észszerűen és indokoltan bennmaradhattak volna. A budget-előbeszéd alapján, határozottan kitűnik, hogy Kerkapoly úr ezen pénzügyi fogással nem akar élni, ő ellenkezőleg a remélhető bevételeket a legpontosabban felvétetni kívánja, és inkább kész magát adandó alkalommal pénzügyi zavarnak kitenni, csakhogy a kiadások közé néhány productív beruházás is felvétethessék. És az eredménye tekintetben sokak előtt talán meglepőnek fog látszani. Mert míg Lónyay alatt a belkormányzatra csak 26 millió, vagyis a tiszta bevételeknek 27 százaléka adatott ki, Kerkapoly úr az összes nettó bevételnek már 35 százalékát, vagyis 38 milliót, tehát 12,6 millióval s illetőleg 50 százalékkal többet fordíthat a belkormányzatra. Természetes, hogy ily eljárás mellett számos oly befektetés szerepel az 1871. kiadások között, melyek a pénzügyminiszternek dicséretére szolgálhatnak. Ezek ugyanis: 2 millió többlet az előbbi évekhez képest dohánykészlet szerzésére; 600,000 sótermelésre , 700,000 államerdőkre, 140,000 a catastralis munkálatok nagyobb mérvűvé tételére, 280,000 állami nyomda felszerelésre (mely maga magát fedezi), 1 millióval több adatik ki az utak jókarban tartására, 1,3 millió posta és távirda felszerelésre. De legnevezetesebb productív kiadási többlet az, mely állami javakra s iparvasutak építésére lesz fordítandó. Azonban legkevésbé sem merjük remélni azt, hogy a Kerkapoly által készített költségvetési terv minden jogos productív állami czél megvalósítását számba vette. A valóságos költségvetési terv még nem jutott kezünkhöz, azt még a képviselők sem kaphatták meg; most csak az élőbeszédre támaszkodhatunk, és magától érthető, hogy egy ily speechben egész jövő évi állami életünk képe nem lehet feltüntetve. Kerkapoly úr még az egyes minisztériumok budgetjeinek fő tételét sem említi fel, nem hogy ezeket részletezte volna. E tárgyról tehát majd a költségvetés átnézése után fogunk szólani. De ez alkalommal kiemelhetjük azt, hogy Kerkapoly úr az elődje által elfogadott vasúti kamatbiztosítási rendszer ellen élesen kikelt. Az idei valóságos garantia-pótlék több millióval meg fogja haladni az előirányzatot; örülhetünk — úgymond — ha ez idén 5 millió elég lesz és a jövő évben legalább is 12 millióra fel fog menni ezen költség. (Lapunk a kamatgarantia rendszere ellen több ízben szót emelt, és reméljük, hogy Kerkapoly úr jövendőre e rendszer helyébe az általunk javasolt köztársasági vasútépítési rendszert fogja elfogadni.) Különben azon módozat, melyet Kerkapoly úr a budget készítésben követ, még nem mondható az alkotmányosság netovábbjának. Az ország még az 1869 ik évi zárszámadást nem látta, tehát a költségvetési előirányzatot még a múlt évi tapasztalatok alapján sem ítélheti meg, nem hogy az idei államháztartási adatokra támaszkodhatnék. A dolgok sorrendje azt kívánta volna, hogy a 9. évi zárszámadás a jövő évi budgetnél előbb terjesztessék be, s e beterjesztésnek is előbb kellett volna megtörténni , ha az országgyűlés nem szünetel. Az idei állambevételekről pedig hasonlag jó lett volna időszakonként kimutatást közzé tenni. Legalább a vasúti kölcsön és a jutalom kölcsön ügyről kellene még a budgettárgyalás előtt jelentést tenni, meglevő rendes hadsergünk körülzárva, Pária körülfogva. Ezt nyertük mi Napóleontól és szolgáitól. Páris erődei nagyon erősek és hála a császárság bukása óta kifejtett erélynek, tekintélyesen fölszerelvék. Két hét óta vagyunk körülfogva, és még nem sikerült a poroszoknak egyetlen jelentékeny ostrommá állítása sem ágyúink lőtávolában. Mihelyt e féléhez fognak, kitűnő tengerész tüzéreink csakhamar szétűzik őket messzehordó ágyúikkal, s azok lövegeit leszerelik. Én azt hiszem, hogy a poroszok nem is fogják a párisi erődöket közvetlenül megtámadni, jól tudva, hogy itt talán eredmény nélkül sok embert vesztenének, hanem megelégesznek a város körülzárolásával, ahol nekik tetemes kárt tehetnénk , szilárd védművek építésével, és várni fognak, míg minket az élelem szűke támadó fellépésre kényszerít, mely esetben az áldozat súlyos része reánk esnék. Ily tervet csupán erős segélysereg háboríthatna meg,, ha az ostromlók hadsorait, melyeknek a kiterjedésnél fogva nem egy gyönge pontja van, keresztül törné. Ily segélyserget várunk a Loire mellől. Páris külseje még mindig a régi, azzal a különbséggel, hogy itt mindenki katona, vagy legalább az igyekszik lenni. Minden lépten nemzetőrökkel találkozunk, kik szolgálatra, vagy gyakorlatra mennek. E megkatonásított polgárok jó alakok az egyenruhában, s ha az ég megengedné, hogy megtámadtassanak, hiszem hogy meg is felelnének katonai feladatuknak. Szerencsém van e csapat tagja lenni.Annyian vagyunk (majd 400,100-en),hogy a szolgálat nem nagyon terhes, s mivel időnk szép, az őrállás is tűrhető. Úgy látszik, hogy Bismarck úr erősen számít belső zendülésre, de nagyon csalatkozik. Van ugyan itt néhány semmirekellő, kik az alkalmat szívesen felhasználnák zavargásokra, de ezekkel könnyen elbánunk, mert a tetemes nagy többségnek csak egy gondolata van: Párist megvédni, az ellenséget elűzni. Hogy ez sikerül-e nekünk,nem merem állítani, noha még nem vesztettem el minden reményemet. Minden a departementek erélyétől függ. A falainkon kívül eső dolgokról nekünk csak sejtenünk lehet, minthogy levelet és hírlapot a vidékről már régóta nem kapunk. A semlegesek diplomatiai közbenjárására én részemről épen nem számítok. 20 év óta majd minden európai állammal összeveszhette a császári kormány Francziaországot, azok tehát inkább örülnek megaláztatásunkon, szétdaraboltatásunkon. Legtöbb érdekében állna az osztrák magyar birodalomnak, ha túlsúlylyal bírna, közbelépni, mert ha mi megsemmisülünk, német tartományai elvesztésének veszélyében forog, de az valószínűleg nem ura tetteinek. Egyébiránt jobb is így. Védje meg saját magát , ha megvédhető; szegény hazám ; úgy lesz még dicsőbb és erősebb a válság leküzdése után. Léghajó összeköttetés Pakis és Gyöngyös közt. Említettük, hogy a napokban egy levél ment Párisból Pesten keresztül Gyöngyösre. E levelet Gyöngyös mellett lakó Ahsbas Leo urnak küldötte mostoha atyja Párisból. Terjedelmes levél, mely rendelkezésünkre bocsáttatott. Itt közöljük kivonatban, azon érdeknél fogva, melyet ily korban, ily körülmények közt küldött levél önkényt kelt maga iránt. ----------- Aki nekünk most egy éve, mikor körötökben, elragadó czigányzene mellett mulattunk, azt mondta volna, hogy szegény hazánk (Francziaország) odajut a hova jutott, akt háborodottnak kellett volna tartanunk. Pedig oda jutott. Elég volt egy hónap a nyomorultnak, ki oly gyalázatos véget ért Sedannál, hogy a világ egyik leghatalmasb nemzetét a végsőre juttassa. Hogy mennyi „incapacité, basesses, confusions, és infamies“ kellett ehez, azt majd elmondja a történetírás, levél sok lenne szükséges azok elősorolására. Itt csak annyit, hogy mikor ama szerencsétlenek e háborút kezdték, nem volt több 250,000 harczképes katonásoknál, a fegyvertárak üresek, egyetlen erődjök sem volt kellően felszerelve, sőt Párisban egyetlen ágyú sem. Aztán a szerencsétlen hadjáratban, Bazainet kivéve, valamennyi tábornok, miniszter és hivatalnok a Napoleon trónja és „ignoble“ személye megmentéséért küzdött. Elveszítették azt, és él vele együtt drága hazánkat is. Most területének egy harmada ellenség kezében, keleti erődeink részint elveszve, részint ostrom alatt, egyetlen még Országgyűlési tudósítások. A képviselőház 234-ik ülése oct. 26 án Az 1871-ik évre szóló kötségvetést egy hosszabb beszéd kíséretében, melynek egyik felét alább közöljük, előterjesztvén a pénzügyminiszter, a ház azt a pénzügyi bizottsághoz utasító Határozati javaslat. Németh Albert úgy emlékszik, hogy midőn Lónyay, a volt pénzügyminiszter terjesztette be költségvetését, — bár a költségösszeg kisebb volt, mint a most beterjesztett — a hozzácsatolt irománynyaláb sokkal nagyobb és terjedelmesebb volt, míg most, bár a tételek összege nőtt, a mellékletek nyalábja csökkent. Ez benne azon aggályt kelti, hogy a beadott kimutatások kevesebbek mint sem kívánatos, és azért föleleveníti a múlt ülésszakban, jan. 14-kén egy tekintélyes tag által beadott, de el nem intézett határozati javaslatot, mely így szól: „Mondja ki a ház, hogy ezentúl a költségvetés mindenkor kellő időben s ne részletenként, hanem teljesen, a bevételek s kiadások mérlegével, a bruttó budget elvei szerint szerkesztve, s formailag is, egyöntetűleg és az egyes minisztériumok részéről írott indokolással kisérve terjesztessék elő. “ „Hogy a központon alkalmazott hivatalnokok száma a közigazgatás azon ágaiban,a hol lehetséges,kevesbíztessék.”Végre, hogy a költségvetési törvényben az átruházás engedélye lehetőleg kerültessék s a törvényben inkább azon czimek és rovatok, melyekben még most az átruházás (virement) ki nem kerülhető, foglaltassanak egybe.“ E hat javaslat aláírója: Deák Ferencz. (Derültség balról.) Kéri ezt napirendre kitüzetni. (Helyes balról.) A kincstári utalványok kiadása. Zsedényi Ede nem tudta kivenni a miniszer beszédéből tisztán: van-e, nincs-e deficit. Mert egyszer azt mondta, hogy van, másszor meg, hogy isten kezében van s most nem létezik. Ha a miniszter véleménye szerint deficit nem létezik és utoljára azt mondja: „nem kellene még a kamatozó kincstári utalványokat kiadni, de próba gyanánt kiadom“, akkor kötelességének tartja őt figyelmeztetni,hogy e tettével a törvény ellen cselekszik. A törvényben ugyanis ez áll : „E hiány fedezésére felhatalmaztatik a pénzügyminiszer a szükséghez képest időről időre kamatozó kincstári utalványokat kiadni.“ Tehát csak akkor, mikor hiány van. ” (Ellentmondás jobb felől.)Ha tehát hiány nincs, oda szeretné utasítatni a pénzügyi bizottságot, hogy a kamatozó kincstári jegyek iránt véleményt mondjon. Kerkapoly Károly pénzügyminiszter megjegyzi, hogy előadása két deficitre vonatkozott: az egyik a 69-ki, mely 13 millióra lett előirányozva. Erre azt mondta, hogy az tettleg nem állott be, sőt bevételi felesleg is mutatkozik. Ez tény. A másik deficit, melyről szólt, mely a folyó évre 100 s néhány ezer forint híján 15 millióval lett előirányozva. Erre mondta, hogy oka van hinni, hogy egész mértékben alig következik be, de bekövetkezik vagy 9 millió forintig. E 9 millióra tekintettel mondotta, hogy indikálva van a kamatozó kincstári jegyek kibocsátása. Tudja a törvényt és nincs szükség, hogy az megváltoztassék. Nem hiszi, hogy Zsedényi úgy viszi háztartását, hogy akkor akarjon költsége fedezése végett házról házra járni váltóval, mikor már fizetni kell. (Derültség. Élénk helyeslés.) A szükség alatt nem érti a már beállott és közbotrányt előidézett szükséget, mert azon pillanatban, midőn a fő pénztár nem fizetne, és azt mondaná, előbb a jegyeket adjuk ki és fizetünk, ha azokat valaki megveszi, az nap a közbotrány beállt. Zsedényi Ede sajnálja, hogy a pénzügyminiszter éles kifejezését nem tudja viszonozni, meglehet ,hogy ezt nevelésem nem is engedné.“ (Zaj. Felkiáltások : Ohó !) Botránynak nevezte a miniszter úr mit indítványoztam. (Felkiáltások : Nem mondta ! Zaj. Elnök csenget.) Kerkapoly Károly miniszter kijelenti,hogy nem az indítványra, hanem a fizetésképtelenségre mondta, hogy botrány volna. Zsedényi Ede visszaveszi szavait. Elnök kimondja, hogy a miniszter által beadott jelentés a pénzügyi bizottsághoz utasíttatik. Németh javaslatára pedig kérdi: kívánja-e a ház napirendre tűzni. Ghyczy Kálmán figyelmezteti a házat, hogy miután Deák e hat javaslatot még a múlt ülésszakban adta be, az most már nem tehető napirendre, hacsak Németh mint saját indítványát be nem adja. Németh Albert kijelenti, hogy magáévá teszi, és mint magáét adja be. Ki fog nyomatni és napirendre kitüzetni. A botbüntetés eltörlése. Következett a központi bizottságnak a büntető törvényre vonatkozó jelentése. Szilágyi Virgil mint előadó felolvastá a jelentést, melyből kitűnik, hogy a háznak a főrendiházhoz felküldött szövegét a főrendek elfogadták ugyan, de az utolsó szakaszt így kívánják módosíttatni: „a jelen törvény az első folyamodást a királyi bíróságokkal egyidejűleg lép életbe.“ Az osztályok e módosítást tárgyalván, egyhangúlag azt véleményezték, hogy azt el nem fogadják, és e véleményt ajánlja a központi bizottság elfogadásra. (Elfogadjuk! Helyeslés.) A ház egyhangúlag elfogadja, miről a főrendiház értesíttetni fog Bizottságok választása. Elnök fölkéri a ház tagjait, adják be szavazataikat a kérvényt, a vasúti, a számvizsgálói mentelmi bizottság tagjaira. Egyszersmind felhívja, hogy gondoskodjanak és tanácskozzanak a következő bizottságok megválasztásáról: központi alapok, az egyetemi alapok megvizsgálására kiküldött bizottságokról, a tanügy, czimerbizottságokról. Ezeket hétfőn lehetne megválasztani. Vita fejlődött ki erre afelett, várjon a szakbizottságok újra választandók-e. Részt vettek ebben Zsedényi, Ghyczy K.,Hodossy, Győrffi Gyula, Keglevich Béla, Bujanovics Sándor. Elnök azzal vetett a vitának véget, hogy holnap határozzanak ez ügyben. A képviselők erre a fentebb megnevezett bizottságokra beadják szavazataikat. Az eredmény holnap fog közzététetni. A holnapi ülés tárgya: Simonyi Ernőnek a külügyre vonatkozó indítványa. Ülés vége 1 óra, 15 perczkorből kívánatos volna, s hogy minda mellett a t. ház azon miniszteri költségvetést nem csak lejebb nem szállította, de sőt saját initiatívája folytán még emelte több mint egy millió kétszázezer forinttal, azon felül, hogy a bevételeket is alább szállította, azok forrásai egynémelyikének elenyésztésével, nevezetesen a hirlapbélyeg eltörlésével, az út és hidvámoknak ez év második felére elhatározott megszüntetésével s több más efféle intézkedésekkel, minek folytán az előirányzatban nyolcz milliót fölöző hiány állott elő a folyó évre, mely körülmény elődömnek aggodalomra adott okot. E nézet és e tények alapján mondotta, hogy ha a következő t. i. az 1871-iki évre a kormány és a képviselőház a megkezdett után tovább halad s a kiadások előirányzatában vissza nem tér a szigorú takarékosság azon útjára, melyet 1868 és 1869-ben követett, úgy az államháztartásban a sulyegyen megzavarása elkerülhetetlen. Ezen nyilatkozat okvetetlenül kell, hogy gondolkozóba ejtette legyen úgy utódját, mint az egész kormányt, s kell hogy a képviselőház részéről is figyelemre legyen méltatva, annyival inkább, mert az aggály oly férfiútól jött, akit mind szakértelménél, mind azon körülménynél fogva, hogy az ország pénzügyeit több mint három éven át vezető, teljesen illetékesnek kell tekintenünk. Még súlyosabbá lett ezen nyilatkozat későbben az által, hogy, amit ő akkor előre nem láthatott , az országgyűlés ülésezésének további folyamán a tisztelt képviselőház több póthitel alakjában még 6.670.949 forintnyi kiadást szavazott meg, tehát több mint 7 millióval növelte azon deficitet, mely a pénzügyminiszert már úgy is aggasztá, felemelvén azt egész 14.895,498 forintra. Ha ily nyilatkozat után én mégis egy előirányzatot vagyok kénytelen a jövő évre bemutatni, mely nemcsak hogy a kiadások alább szállását nem mutatja, de sőt azokat újból emeli, mégpedig 9.872.258 írttal, akkor érzem, hogy ezen igazolással tartozom a 1. képviselőháznak. (Halljuk!) Előzőleg s még mielőtt a részleteket kifejteném, legyen szabad abban keresnem némi igazolást, hogy az egyszer beállott deficitnek rögtöni eltüntetése a legjobb akarat mellett sem lehetséges, kivévén azon egyetlen esetet, ha egyátalában terméketlen czélokra lett volna a kiadási többlet irányozva, olyanokra, melyeket csak akarni kell és fel lehet adni minden további következmény nélkül. De ha intézmények alapíttattak a több kiadással, ha termelési kezdeményezések létettek, akkor nem lehet a költekezést abban hagyni, ha csak romba nem akarjuk dönteni azt, mit a több kiadással előbb építettünk. Ismétlem : az egyszer támadt több kiadást eltüntetni könnyedén és rögtön kár nélkül nem lehet, még ha kormány és képviselőház együtt akarnák is, és épen azért nagyon aggályos annak első ízben előidézése. Amit egyedül lehet tenni e szerint az, hogy miután az előirányzott deficit eltüntetése rögtön nem eszközölhető,a bevételekkel kell utánsietni. Sőt többet mondok, a többkiadást nem csak eltüntetni nem lehet, de növekedését akadályozni sem. Amint egyszer elkezdettünk építeni, amint egyszer intézményeket kezdettünk alapítani, azokat tovább kell táplálni. Innen van az, hogy a kiadások a jövő évre nem csak nem szállíttatnak, de közel 10 millióval még emelkednek. Az egyedüli orvoslás hat, a bevételek megfelelő szaporításában áll. És valóban azon 9.872,258 frtnyi több kiadás ellenében itt előirányozva van 12.961,929 forint bevételi többlet. Tehát a bevételek előirányzatának többlete meghaladja a kiadások előirányzatának többletét, éspedig 3.089,661 forinttal. Ennek következése az, hogy oly magasságban vevén fel a közösügyi járulékot, mint a jelen évi, az eredményező hiány épen a mondott összeggel, tehát 3.089,671 forinttal lesz kevesebb, mint amennyi előirányoztatott a jelen évre. Ez magában véve örvendetes tünemény, amennyiben a deficitet nem tünteti ugyan el, de mégis szállítja, és pedig több mint 20 százalékkal. Ez után fokozatosan haladva, lehetséges lesz az előirányzatokból is végkép eltüntetni a deficitet, anélkül, hogy a megkezdett fejlődés megakasztatnék, de sőt anélkül, hogy azt csak statutárius állapotban is tartanák. A kérdés csak az, ha vájjon a jövedelmeknek az érintett magasságbani előirányzása olykér történt-e, hogy annak beálltára bizton számítni is lehet , mert hiszen nincs könnyebb, mint magas jövedelmet előirányzani, de alig van nehezebb, mint magasan előirányzott jövedelmet be is szedni. Az előirányzatok természetes alapja, tehát, nem lehet más, mint az előzött éveknek eredményei. Szándékosan nem mondom, hogy az előzött év eredménye, hanem az előzött évek eredményei, éspedig azért, mert ha csak egy évből indulnánk ki, megtörténhetnek, hogy ezen egy évben a véletlenek, esetlegek igen nagy mérvben játszván be, hibássá tétetnék a részben legalább azon véletlenek által is alkotott eredmények alapjára fektetett előirányzat. Legyen szabad a dolgot példával illustrálni. 1866-ban előirányozva volt 123.435.256 forint. Egy véletlen, egy sajnos véletlen jött közbe, az akkori fagy, és az előirányzott 123 millió helyett csak 104 millió lett a bevétel. Ha már most az előző év eredményére állva, az 1867-ik év szerint történt volna az előirányzat, azt állítom, hogy az helytelen lett volna, mert igaz ugyan, hogy az előév eredménye alapján nyugodnék, de az is igaz, hogy az eredmény nem a dolgok természetéből állott elő, hanem egy véletlen által idéztetett elő. Nem is történt ez így. Előirányozva lett ugyanis 1867-re az előév csak 104 milliónyi bevételének daczára: 129.117.000 forint, tehát 25 millióval több, mint mennyi volt az előév eredménye. És a következése mi lett ? Az talán, hogy azért, mert 25 millióval, tehát majd 25 % -kal több lett előirányozva, mint mennyit az előév eredménye A főrendiház 74-ik ülése oktober 26. Elnök : Majláth György, jegyző : gróf Csáky Gyula. A képviselőház kihirdetés végett átküldi az 1868. évi XLV-ik törvényczikk módosításáról szóló ő felsége által szentesített czikket, mely a képviselőház október 22-én tartott ülésében kihirdettetett. — Kihirdettetik. A hg prímás kértére a ház átengedi üléstermét a katholikus autón, congressus üléseinek tartására. Gr. Szapáry Gyula a jegyzőségről lemond. — Inkey Nándor szabadságidőt kap. — Szabó Miklós a kir. tábla elnöke kéri, hogy a felsőbb bíróságok körében alakult könyvtár részére engedtessenek át a ház naplói és jegyzőkönyvei. Megadatik. Ülés vége 12 órakor. Kerkapoly pénzügyér beszéde oct. 26-kán, melylyel az 1871-iki költségvetést előterjesztette. Kerkapoly Károly pénzügyminiszter: A t. képviselőháztól tegnap kért és nyertengedély folytán legyen szabad az 1871-dik évi előirányzatot a t. képviselőháznak bemutatni s aztán a ház asztalára letenni. Ez alkalommal legyen szabad utalnom hivatalbeli elődömnek e helyről utolsó ízben felszólamlása alkalmával tett azon nyilatkozatára, melyben azon egyéni meggyőződésének adott kifejezést, hogy az 1870-diki, tehát a folyó évre szóló előirányzat már a miniszteri előterjesztés szerint is túlment azon határon, melynek szem előtt tartása az államháztartásban megtartandó rendes súlyegyen tekintete