A Hon, 1870. november (8. évfolyam, 264-288. szám)

1870-11-08 / 269. szám

Az egyes minisztériumok központi igazgatásának költségvetése 1871-re. Miniszterelnökség. Elnöki iroda: miniszterelnök 20.000 ft, lakás természetben; 1 miniszt. tanácsos 5.800 frt; 1 miniszt. tanácsos (min. tanácsi jegyző) 4.800 ft; 1 osztálytanácsos 3.600 ft; 1 osztálytanácsos (elnöki titkár) 3.100 ft; 3 minisz. titkár 6.300 ft; 3 fogalmazósegéd 2.400 ft.; 1 számtiszt 1.200 ft; 1 segédhivatali igazgató 1.900 ft; 6 irodatiszt 5.700 ft. Központi fordító osztály: 1 hivatalve­zető titkár 2.200 ft; 3 fordító 3.700 ft; 1 segéd­­fordító 800 ft. Tiszti pótlék a miniszterelnöknek 12.000 ft. Szolgák fizetései 4.300 ft. Ezek ruha­illetményei 580 ft. Házbér 7.200 ft. Átalány az elnöki iroda részére 24.600 ft; a fordító osz­tály részére 9.000 ft Hivatalos távirati sürgö­nyökre 3.000 ft Jutalmazások s segélyzés 1.200 ft. Összesen 129.680 ft. Fiumei kormányzóság : Kormányzó 5000 ft; osztálytanácsos 3.300 ft; elnöki titkár 2.050 ft; miniszteri titkár 1.750 ft; miniszt. fogalmazó 1.100 ft; irodavezető 1400 ft; 2 hivataltiszt 1.600 frt; számtiszt 950 ft. Szolgák fizetései 1.480 ft. Tiszti pótlék a kormányzónak 5000 ft. Szolgák ruhailletményei 200 ft. Irodai szükség­letek 2.600 ft; távirdai dijak 1000 ft; utazási költségek 2000 ft; épületfentartás 500 ft; Kü­lönféle kiadások 400 ft. — Összesen 30.330 frt. A Felség körüli miniszterium. Miniszter 12.000 ft, lakás természetben , min. tanácsos 5.800 ft; osztálytanácsos 3­100 ft; el­nöki titkár 2.600 ft; 2 titkár 4.400 ft; 4 fogal­mazó 5.400 ft; 1 segédfogalmazó 800 ft; 3 se­gédhivatali aligazgató 4.200 ft. Tiszti pótlék: a ministernek 4000 ft; a minsz. tanácsosnak 1000 ft, egy aligazgatónak 300 ft. Szolgák fizetései 5. 484 ft, ezek ruhailletménye 900 ft. Hivatali s irodai költségek 17.500 ft. Jutalmazásokra 1000 frt, épületek fentartására 1.400 ft. Ö­sszesen 69.890 ft. Horvátszlavon-dalmát minis­te­r­i­u­m. Minister 12.000 frt, lakás természetben, min. tanácsos 5800, osztálytanácsos 36­­0, minisz. titkár 2200, 2 ministeri fogalmazó 2500, 2 se­gédfogalmazó 1600, segédhivatali igazgató 1900, 4 irodatiszt 3500, szolgák fizetései 2300, ezek ruhailletménye 300 frt. Iroda és utazási átalány 2000 ft, házbér 5000, épületfentartás 400, jutal­mazások s segélyezések 500, hivatalos sürgö­nyökre 500,az országos törvénytárnak horvát nyelven való kiadása 2000 frt . Összesen 46.100 frt. Belügyministerium. Minister 12000 frt, lakás természetben; 2 ál­lamtitkár 14000 ft; 5 minist. tanácsos 27000 ft; 14 osztálytanácsos 46400 ft; 18 titkár 36900 ft; 22 fogalmazó 27400 ft; 7 fogalmazósegéd 5600 ft; Számvevőség: 1 igazgató 2500 ft; 6 számta­nácsos 10200 ft; 1 kiadó­s irattárnok 1500 frt; 60 számtiszt 57000 ft. Segédhivatalok: 2 igaz­gató 3800 ft; 4 aligazgató 5700 ft; 16 hivatal­tiszt 14300 ft. Szolgák fizetései 15720 ft; ruha­illetményük 2000 ft. Házbérek 15191 ft. Épüle­tek fentartására 4000 forint. Állami sürgönyök 15000 ft. Dijnokok díjazására 34000 ft Hivatali szükségletek 21500 ft. Napi díjak s útiköltségek 8000 ft. Kolozsvári levéltár 7630 ft. Könyvtár: a nevezetesb­­ulturállamok törvénygyűjtemé­nyeiknek, a jogi s közigazgatás terén megjelenő kiválóbb irodalmi termékek beszerzésére s gya­rapítására 2000 ft. Összesen 389347 ft. Földmivelés, ipar s kereske­delmi minisztérium. Minister 14.000 ft; államtitkár 7000 ft; 3 mi­nisz. tanácsos 15.400 ft; 8 osztálytanácsos 26.300 ft; 1 elnöki titkár 2400 ft; 8 titkár 16.400 ft; II fogalmazó 13.700 ft; 1 országos állatorvos 1300 ft; 7 fogalmazósegéd 5.600 ft; 1 segédhi­vatali igazgató 1.900 ft; 3 segédhivatali aligaz­gató 4.200 ft; 6 irodatiszt 5000 ft. Számvevő­ség : 1 számtanácsos 1.800 ft; 9 számtiszt 8.300 ft. Szolgák fizetései 4.620 ft. Házbér 14.000 ft; hivatali s irodai szükséglet 16.070 ft; lakvél­­toztatási költség 2000 ft. Útiköltség 4000 ft; jutalmazások 2000 ft. Szolgák ruházata 800 ft. Épület-fenntartás 500 ft. — Összesen 168.150 forint. Honvédelmi minisztérium Miniszter­­, államtitkár 7,000 frt; 2 minisz. tanácsos 10,600 frt; 6 osztálytanácsos 20,100 frt; 8 minisz. titkár 16,400 frt; 12 fogalmazó 15,000 frt; 9 segédfogalmazó 7,200 frt; 1 ezre­des mint szakosztály­főnök 4,600 frt; 2 gyalog­alezredes vagy őrnagy mint ügyosztály vezető 6,720 frt; 3 őrnagy 8,001 frt; 5 százados 9,442 frt; 3 főhadnagy 3,548 frt; 4 alhadnagy 3,922 és Witisch Leyn (Lyon) területét, a dauphint pedig grasswaldi (grenoblei) helytartónak ne­vezte ki; ámde az sohasem jutott eszébe, noha a birodalom mostohaatyjának nevezték, hogy Lotaringiából csak egy darabkát is átengedjen, annál kevésbé Metzet. Ennek elvesztése 200 év múlva történt. Szász Móricz választó­fejedelem volt ugyanis az, ki II. Henrik franczia királynál szövetséget keresett. E király — mint tudva van — nem szerette a protestánsokat, s saját országában máglyára lökete őket, kitépetve eretnek nyelvü­ket; ennélfogva nem is igen kapott a protestáns fejedelmek ajánlatán. De Vielleville tábornagy, ki később Metzet oly derekasan védte, addig un­­szolt, mig a frigyet el nem fogadta. Okvetlenül hódítási politika volt az, mely a franczia királyt oly kétalakuvá tette, hogy otthon üldözte, Kán pedig pártolta a protestánsokat. Francziaország­­nak akkor ügyesebb diplomatái és vezérei vol­tak mint most, s egy ily ügyes diplomata, Jean de Fresse ment Németországba, aranyat, hadse­reget s török segélyt helyezve kilátásba, ha Metz, Toni, Verdun és Cambray német püspökségeit átengedik, s a rajnai egyházi uralkodókra nézve a franczia véduralmat elfogadják. E rajnai szö­vetséget azonban a német fejedelmek nem fo­­gadák el, hanem az első pontra nézve meg­egyeztek. Friedewalde-ban 1551. oct. 15-én kö­­ték meg a véd-és daczszövetséget II. Henrikkel, ki a németeket „ez ügyben nem csak barátilag, hanem szerető atyailag” fogja segíteni a német császár, e „közös ellenség“ ellen, hogy — mint kifejezik — „fejünkről lerázhassuk az állati szolgaság zsarnok igáját,é­s ígérték, hogy e se­gélyért visszahódítni segítnek számára a bur­gundi grófságot, Flandria és Artois területét. Egyszersmind jónak találták, hogy ama városo­kat, melyek régi időtől a német birodalomhoz tartoznak, de nyelvük nem német, (Cambray, Metz, Toul, Verdun sat.) a franczia király száll­­ja meg, mint a szent birodalom vicariusa, fen­­tartva azonban e városoknak a német birodalom­hoz való tartozását. A szász rendek nem akarták ezt, s fejedelmü­ket szerették volna elvonni a frigytől. Melanch­­ton épp úgy menydörgött a franczia szövetség ellen, mint Luther akkor midőn ilyet a schmal­­kaldi fejedelmek kötöttek. E hitujitók azonban korántsem nemzetiségi vagy politikai, hanem felekezeti szempontból voltak ellenségei a katho­­likus ország szövetségének. Mindez azonban nem használt. A franczia király megindíttatá a törö­kök hajóit és seregeit, (nagy befolyással saját hazánk történetére is,) maga pedig 1552-ben erős sereggel lépett Lothringiába,egy kiáltványt adva ki, mely szerint ő az elnyomott német fejedelmek segélyére megy, nem a maga hasznáért, hanem a német nép szabadságáért. E kiáltványon egy szabadság-löveg volt két kard közt, s alatta e szó: „Libertás.“ To­ult és Verdunt a francziák csakhamar el is foglalták, Nancyt (Nanzig) erős helyőrséggel látták el s Metz alá indultak. Ennek polgársága azonban falai és tornyairól ágyúszóval fogadta őket. Montmorency connetable, a franczia had­vezér megadásra szób­ta föl a várost, de ezt meg­tagadták. A pusztítással való fenyegetés sem használt: a polgárság sokat tartott szabad vá­rosi jogaira, korántsem a német politikai érde­két védve, miután nyelve inkább hajlíthatta vol­na a francziákhoz. A franczia vezér csak annyit kért, hogy egy zászlónyi helyőrséget engedje­nek bevonulni, s ezt meg is engedék. Az egy zászlóval azonban több ezer franczia nyomult be. A vezér ígérte, hogy nem sokára ez az őrség is el fog vonulni, e közben azonban igyekezett a tanácsot a franczia érdekek számára megnyerni. Lenancourt püspök egyet értett vele. A vonako­dó tanácsosokat pedig a herczeg erőszakkal né­­mitá el. Midőn a király bevonult Metzbe , már nem volt ellenkezés. Innen pedig Strassbourgba indult, de ott minden kísérlet meghiúsult a pol­gárság ellenállásán. Metzben a francziák sietve építettek új erődműveket, s mialatt Szász Mó­ricz a német császárral kibékült, a franczia ki­rály szabad népszavazást rendelt el a lothringi városokban. Erre most azt mondják, hogy bohó­zat volt, erőszakos nyomás mellett. De mégis illőbb eljárás, mint a nép megkérdezése nélkül erőszakkal keblezni be tartományokat csak azért, mert e nép fejedelme meggondolatlan há­borút üzent, a­nélkül, hogy a nép óhajtotta vol­na. A franczia király már 300 év előtt legalább külsőleg meghajolt a népakarat formája előtt. A lothringi városok a francziák mellett szavaztak, s mikor e városok elvesztésén megütődött V­ik Károly visszafoglalásukra indult, akkor már a franczia szellem is, mely mindig olvasztólag ha­tott a németekre, jelentékeny hódítást tett. „A két világ ura“ — a­mint Vidik Károlyt nevezték — legszomorúbb óráit a franczia kézre jutott várak előtt élte. A franczia helyőrség vi­tézsége és a polgárság áldozatkészsége állott ellene. Nem csak hogy ő nem tudott egy várat sem visszafoglalni, hanem Vieilleville még az ő spanyoljaitól vette el ügyes csellel az akkor je­lentékeny erődöt képezett Pont-à-Moussont. A császár nagy sereggel és hatalmas ágyukkal os­tromolta Metzet,de Guise herczeg, ki odaben fő­­parancsnok volt, meghiusítá támadásait. Oly ostrom volt ez, melyre akkor is a világ szeme volt irányozva, rendkívül gazdag hősi epizódokban s a német sereg nyomorában. Rosz élelmezés, rosz idő, vízáradás és pestis annyira tönkre tették a németek seregét, hogy a császár három hó múlva (dec­emberben) vég­re is kénytelen volt szégyen szemre elvonulni Metz falai alól. Ekkor­­rá a császár a spanyol Albának azt a csüggeteg levelet, melyben kese­rűn panaszkodék, hogy el van adva és oly rosz­­szul szolgálva, mint csak uralkodó lehet, s hogy búcsút fog venni a világtól, a hadi szerencsétől, mely mindig a fiatalabbakat (értvén a metzi Guise herczeget­) halmozza el kegyeivel, s rövid időn kolostorba vonul. S fel is ölte nemsokára a Szőrkánizsát St. Just-ben. Ezóta Metz egész napjainkig háborútlan fran­czia birtok volt. Névleg még egy ideig a német birodalmi városok közé számíták, de katonát és adót nem fizetett többé a németeknek ; a west­­fáli békekötésben pedig „örökre és felbonthatla­­nul“ Francziaország koronájához csatolták, hogy „a német császár és franczia király közt kötött béke és barátság ez által is erősbüljön.“ S Metz virágzik azóta. Nem csak nagy katonai telep, hanem gazdag gyár­város lett, s falai közt a franczia szellem oly mély gyökeret vert, mely nem irtható ki többé. Erődjeit a hadi tudomány haladásával folyó I­vást tökéletesítték. A lángelméjű Vauban, kinek­­ annyi várműve áll most romban és füstben, különösen megerősité s III. Napoleon alatt is folyvást építettek rajta. Hogy e helyett most csakugyan Németország­hoz csatolják, az alig hihető. A­ki ily mélyre terjedő terület engedést követel, lehet a sörös kancsó mellett buzgó hazafi, de egyszersmind oly politikus, ki csak a mára néz, s feledi a hol­napot. Metz falaira annyi változás emléke van írva, hogy ez nem maradhat tanulság nélkül. A sze­rencse forgandóságának nagy képei váltakoztak ottan, feltüntetve egyszersmind azt is, hogy a német és francziák háborúzása nem valami új keletű, hanem attól az időtől ered, midőn Nagy Károly öröké ketté szakadt frank és német birodalommá. Ily régi antagonismus mellett a győzőknek sem áll érdekükben a bajok sok száza­dos kútfejét ma még mérgesebbé tenni. Az alatt a vár alatt háromszáz év előtt egy oly német császárt döntöttek a francziák az elcsüggedés örvényébe, ki két világ hatalmas ura volt. Ma meg egy német király győzelmes lábai alatt a büszke franczia nemzet vérzik. S megint forogni fog az idő, s ki tudja, mily változást idéz elő? A­mi egyedül jogos és eszélyes : csupán az, hogy rontsák le a büszke vár falait, valamint vajha lerontanák világszerte mind, s köveiből iskolá­kat és gyárakat épitnének, hogy a nemzetek csak béke tornáján küzdjenek az elsőbbség fölött. Szép álom, mely — fájdalom — mindig álom marad! frt; 1 alhadbiztos 2,174 frt; segédhivatali igaz­gató 1,900 frt; 3 aligazgató 4,200 frt; 20 iroda­tiszt 18,750 frt; 1 kapus 400 frt; 3 ajtónálló 460 frt; 12 szolga 4,620 frt; 3 könyomdász 1,600 frt. Számvevőség: 1 igazgató 2,500 frt; 3 számtanácsos 5,200 frt; 31 számtiszt 30,900 frt. Házbérek 11,000 frt. Szolgák ruhailletményei 1,050 frt. Utazási költségek 10,000 frt. Segély­zések, jutalmazások 8000 forint. Irodai szükség­­letek 51,400 forint. Összesen 266,689 forint 43 krajczár. A m­. kir. honvédség létszáma. A honvédelmi ministerium 1871. költségveté­séhez mellékelt táblázatban kimutatását talál­juk a honvédség létszámának. E kimutatásból közöljük a következő adatokat: Honvéd-gyalogság : Háború idején 328 század 1968 tiszttel, 82.410 legénynyel, 1640 lóval a szekerészetnél. Békeidején 82 század 574 tiszt­tel, 9.522 legénynyel. Növedék 1871. elején a békelét­számnál 20 század 80 tiszttel, 320 legénynyel; a szabad­ságolt állománynál 60 század 240 tiszttel, 39.680 legénynyel. E növedékkel együtt tehát háború idején lesz 408 század 2288 tiszttel, 122.410 legény­nyel, 1640 lóval a szekerészetnél. Honvéd-lovasság: Háború idején 16 lovas­osztály parancsnokság és 32 század 208 tiszttel 5472 legénynyel, 4800 hátas s 240 igáslóval. Béke idején 7 lovas-osztály parancsnokság s 32 század 78 tiszttel, 1287 legénynyel, 1104 hátas­lóval. Metz: Az „Ind. beige“ a bonapartistikus és porosz közegek haragos kitöréseivel nem törődve, a legnagyobb erélylyel folytatja az árulás leleple­zését. Ismét számos levelet kapott, melyek eddigi állításait megerősítik. A következő levelet egy törzstiszt írta, kinek alkalma volt az események­­ közelemenetébbről szemlélhetni. Brüssel] nov. 4. Azon közlemények, me­lyeket az „Ind. beige“ három nap óta Metz ka­­pitulatiója felől hozott, csaknem kivétel nélkül teljesen pontosak. Mindazoknál, kik a rajnai se­­reghez tartoztak, e katastropha megítélésénél a legnagyobb egyértelműség uralkodik, és mind­nyájan végerőfeszítésig tiltakozunk azon szerep ellen , melyet velünk azon akadozások­nál játszatnak, melyekkel Boyer bízatott meg. Ez ügynöknek nincs joga bajtársai nevében be­szélni, és ő magára nézve is jobban tenné, ha előkészítné magát azon haditörvény­székre, mely elé őt és főnökét bizvást lehet állítani. Az ostrom kezdete óta, aug. 18. után Bazaine tábornagy különös szerepét játszani megkezdő. Minden kigondolható ürügy alatt minden kitörést elhalasztott egész aug. 31-éig, de az első 12 na­pot nem roszul használta fel. A végerődök nem létettek védelemképes állapotba. A tüzérség 22-ke óta ismét teljesen elláttatott hadikészlet­tel, a katonák közt kitűnő volt a szellem. Az előrelátóbbak csak azt sajnálták, hogy nem tesznek kitörést, hogy a szomszéd helyekből élelem szereztessék. Aug 31-én csak 4 órakor kezdé meg a tbnagy a kitörést és ez által is koc­káztatta a nap sikerét. Este a tbnagy nem használta fel a már kiví­vott sikert, hanem megpihent St. Julian erődben. A podgyászt Metz kijáró kapuja előtt hagyták, a­nélkül, hogy megbíztak volna valakit, annak továbbvitelével. A már korán reggel 1 órakor ki­­dott utasítások mutatják, hogy nem volt áttörési szándéka. E naptól fogva a csapatok többé nem látták főnökeiket. Sept. 12-én a sedani katastropha köztudomásra jött, és azt hirdették a nélkül, hogy e hír leverő ha­tását bármily kevéssé is törekedtek volna eny­híteni. Néhány lövés és jelentéktelen csetepatén kívül, melyek előőrsök közt folytak, nem volt semmiféle hadművelet. A lovak tömegesen kezd­tek pusztulni. Azon javaslatot, hogy lovasság egy része bocsáttassák el, annélkül hogy a elvetet­ték volna, nem vitték keresztül. Ez a tábornagy számítása volt. Magához hívott egy főtisztet, hogy vele egy bizonyos ponton történendő tá­madásról tanácskozzék. Ha az a legkisebb ellen­vetést tette, a tanagy nem állott meg többé ter­ve mellett, hanem rendesen ezt szokta mondani : „Látja ön, akarok valamit tenni, de nincs eszköz kezemben annak kivitelére.“ September közepe táján a tábornagy már hitt a békébe, és feltette, hogy Páris el fog esni. Bismarck szavai igen hízelegtek neki é­s úgy vélekedett, hogy ő azon egyének közé tar­tozik, kikkel lehet beszélni. Czélba vette, hogy seregét a jövendő béke számá­ra érintetlen tartsa fen. Elhatároz­ta, hogy politikai szerepet fog já­tni, és s­tratégiai h­áttér­­b­e s­z­o­r­í­t­á. Metzből nov. 1-től táviratilag jelentik a lon­doni „Bureau­ Reuter“-nek. A capitulatió óta a legkisebb csendzavarás sem fordult elő. A poro­szok a lakosoknál vannak beszállásolva, de tapintatot és higgadtságot tanúsítanak. Nem tartottak diadalmas bevonulást, és még eddig nem vetettek ki sarczot. Az élelmi­szerek szállí­tása gyorsan halad elő. A lakosok és a hiva­talnokok közt mindig az a vélemény uralkodik, hogy Bazaine és a többi tábornokok Metzet el­árulták, mert soha sem vették használatba tel­jesen a rendelkezésükre álló haderőket, és a csapatokat visszavezényelték, mihelyt a kitöré­sek sikereseknek látszottak. Midőn Bazaine al­kudozásai köztudomásra jöttek, több ezred tisz­tei conspiráltak a végből, hogy a capitulatiót megakadályozzák, de az összeeskü­vés nem sikerült. A lakosok tüntettek az átadás ellen, és betörtek a fegyvertárba, hogy maguknak fegyvert szerezzenek, de a csá­szári gárda szétszórta őket. Az „Ind.“ szerkesztője találkozott Coffinieres tábor­nokkal, midőn az el akart utazni,és nyilvánosan szemére vetette a gyávaságot és árulást mit vég­hez vittek Metznél. A német parancsnokság, melynél a tábornok panaszt emelt (!) a szerkesztőt elfogatta. A be­tegek és sebesültek még vasúti vagyonokban és Metz közhelyein vannak. Hagymáz és himlő uralkodik. Egy szemtanú a fegyverletételnél tett észke­­leteit a következőleg festi: Mi lehet fájdalma­sabb mint ezen erőteljes férfiak látása, kik fen­­hangon kiabálják, hogy őket elárulták, és a győz­tes ellenfél láttára simák, hogy ők 160,000-ren nem tudták a várost megvédeni. Az engedetlen­kedés egyenes következése lön e szomorú kény­szerűségnek és elégedetlenségükben, hazafias elragadtatásukban lázongtak; beszédeket tar­tottak és számba sem vették — mi először tör­tént — azon parancsnokokat, kik képtelenek voltak őket jobb sorsra juttatni. Különösen a zuávok eresztik meg elkesere­dett dühök fékeit; még a megadás előtti napon is magukhoz ragadtak egy szent­ zászló darabot. Négy tiszt a legtüzesebbek közül jelentkezett Giraud ezredesnél és kinyilatkoztatták : „Meg akarjuk a zászlót m­e­nteni.“ Gyerme­kek, a tábornagy parancsa, hogy fegyvertárba kell beadni. Nem, szétdarabolják és szétosztják egymás között. A zászlóhoz való ragaszkodás minden ezrednél keltött fel hasonló lelki fájdal­makat. A 84. ezred ezredese bejelenté magát a főpa­rancsnoknál. Bazaine egyszer ajtót mutatott neki, de utoljára kénytelen volt elfogadni. Ez ezredes bejelenté azon elhatározását, hogy zászlaját nem akarja átadni. — És mégis a fegyvertárba kell küldeni monda Bazaine. — Soha ! Én és zászlótartóm inkább hagyatjuk magunkat alatta megöletni. A tüstörségi tüzérség a fegyvertárba viszi zászlaját ha azt kívánja, hogy azonnal megéget­tessék. — Tüstént! Kiáltják!— Mindjárt!— felelik nekik. — Nem, azonnal! Mert külömben vissza­­visszük. És a katonáit magukkal vitték, széttör­ték, szétszakiták és az egészet a Moselbe dobták. Viala ősz trik. Leboeufnek szemére hányja fen­­szóval, hogy ő készítette elő e szerencsétlenséget. — Ennyire vittek bennünket! Leboeuf vála­szolta: „De az erődök nem voltak felszerelve!“ — No­s aztán ? Ön gondoskodhatott volna előre, ön minket szégyen gyalázatba vitt! Ezzel az agg tlk. hátat fordított a tábornagynak. Mit sem tesz! Másnap reggel Leboeuf vele mégis kezet szerít. —­ Mit akartok? mondá Viala, ő azt állítja, hogy mind­erről nem tehet. Ismét a sedani esemény. A Sedannál volt franczia hadsereg utolsó fő­parancsnoka Wimpffen tbk. az„Etoile belge“-ben Lebrun tbk. által közzétett levelet nem hagy­hatván szó nélkül, a nevezett lap szerkesztősé­géhez következő levelet intézte: Főszerkesztő úr ! Lapja oct. 26-ki számában „Lebrun tbk.“ aláírása czikket hozott. E tábor­nok kijelenti, hogy czikkét idegen akarat nyo­mása alatt fogalmazza: „Én, ezt mondja, azon helyzetbe juttattam, hogy nem hallgathatok. Kér­dezik tőlem s tudni akarják, váljon Wimpffen­­ek, valóban adta-e nekem azon megbízatást, melyről ama levélkében, melyet a császárnak adatott át, szó van. És azt állítja, hogy tőlem nem nyert parancsot arra, miszerint csapatjaival áttörést kísértsen meg Carignan irányában. Anélkül, hogy vizsgálnám, melyik azon pa­rancsoló akarat, melynek Lebrun tbk, a császár hadsegéde kénytelen magát alávetni, egyszerűen a velem szemben használt eltagadására akarok válaszolni, és erre elég szó szerint idézni a hiva­talos jelentés egy részét, melyet Lebrun tbk, a 12-dik hadtest parancsnoka nekem sedani hadbe­­lépése előtt csapatjainak sept. 1-én tett hadi-­­ műveleteiről átadott: „Ön tábornok úr azonban, tekintve, hogy csa­­patjaim a De la Moncelle fensikon és a szennyi után Bazeilles faluban álltak, azon véleményben volt, hogy az egyedüli mentő ut az volna­ kierő­szakolni az áttörést a szennyi után, hogy Carig­nan és innen Montmédy megnyeressék.“ „Csakhamar el volt zárva elölünk az üdv utolsó kapuja.. . .“ Hozzáteszem, hogy a tábornoknak nemcsak carignani visszavonulási szándékomról beszél­tem. Én személyesen egy s két óra közt határo­zott megbízást adtam neki a mozdulást megindí­tani, míg én egyidejűleg az 1 és 7-ik hadtest tisztjeit utasítottam, hogy a 12-ik hadtestet tá­mogassák. Kevés idővel azután történt, hogy az én bik­etemet a császárnak átadták. Szükség esetén hivatkozhatom táborkarom tisztjeire, kik azon pillanatban körülöttünk voltak. Van okom hinni, hogy ha arról lesz szó, hogy e hadjárat történetét megírják, inkább fognak ragaszkodni a Lebruntlk által a csata utáni na­pon írt hivatalos jelentéshez mint az azután és oly czélzatból szerkesztett jegyzetekhez melytől a politika idegen nem maradhatott. A­mi a támadásnak Balannál esti 5 órakor újra való megkísérlését illeti, az egy kétségbe­esett, de nem gondatlan, a csapatokhoz intézett felhívás volt. Én ép akkor feleltem a császárnak másodszor, hogy visszautasítom az ellenséggel való alkudozást. Én végerőfeszítést és kísérletet akartam tenni, hogy legalább fegyvereink becsü­letét megmentsem és e kísérlet talán sikerült volna, ha ellenzésemre a fehér zászlót fel nem húzzák, ha 4 óra felé Lebrun trik maga a csá­szártól való visszatérése alkalmával, nem kísér­tette volna magát az utczákon keresztül e zász­ló által. Annál fájdalmasabb, hogy magamat Lebrun tábornok kevéssé jóakaró állításai ellen védel­meznem kell, mert e tábornokot mindig jó baj­társamnak tekintem, mert kellemes volt reám nézve azon tehetség és szorgalom iránt elismere­­téssel viseltetnem, melylyel September 1-jén csa­patait vezérelte és 13 óra hosszat képes volt az ellenség erőfeszítéseinek ellenszegülni. Van szerencsém, főszerkesztő úr, kérni önt, hogy e jegyzéket lapja közelebbi számában közzé tenni szíveskedjék. Cannstadt, oct. 28. 1870. — De Wimpffen, főtábornok. Legújabbak. G­r­á­­­z, nov. 6. A vidéki alkotmány-egy­letek tüntetésekre készülnek, melyekben azon reményt akarják kifejezni, hogy Rechbauert minél előbb miniszternek szeretnék üdvözölni. Prága, nov. 6. Csehország csaknem min­den lovagja részt vett a nagybirtokosok ma tar­tott próbaválasztásában, mindkét pártnak, az al­­kotmányhíveknek és feudálisoknak, egyenlő számú szavazatjuk volt. A kormány 15 szavazat felett rendelkezik. A német választási bizottmány közelebbi ülé­sében indítványozni fogják, hogy minden jelölt­séggel hagyjanak fel, mihelyest észre veszik, hogy általa a választóknál tért vesztenek. München, nov. 6. Délután 3 órakor ment el itt bajor kíséret alatt a Metznél elfogott fran­­cziáknak 700 emberből álló első szállítmánya. Ezeket Landshutban és Regensburgban fogják bekebelezni, nagyon rosz kinézésük itt nagyon rosz benyomást tett. München, nov. 6. Otto herczeg tegnap tudósítás végett a királyhoz érkezett. A haladó párt Bajorországban nem akar alkotmányozó gyűlést. Berlin, nov. 6. Félhivatalosan meghazud­tolják azt, mintha Eugenia császárné megérkezé­­sére Wilhelmshöheben Auguszta királynő paran­csára bárminemű előkészületeket tettek. Az min­denkire nézve véletlen volt. Cuxhaven, nov. 6. Helgolandból jött hí­rek szerint nyugat felé ma 10 óra tájt 9 nagy el­lenséges hajó tűnt fel. F­­­ó r e n c 7, november 5. A minisztérium átalakulásáról szóló hír határozottan meghazud­­toltatik. A madridi olasz követ Cerutti állomásán marad, a Cortesnek a királyválasztás feletti szavazásáig. Blanc utóda november 15-re fllé érkezik Madridba. Több bizottmány alakításá­ról tesznek említést a végett, hogy a közeleb­bi választásokra programmot hozzanak javas­latba. Róma, november 6. A római állambankban 6 millió készpénzt találtak. Az „Osservatore Romano“ kijelenti, hogy a­­pápa szükség esetén a Napóleonnak az Elba sz­­getén megtagadott menhelyet a Vaticanban fogja megadni. Az akadémia ülése nov. 7-én. Az akadémia mai ülésén egy emlékbeszéd és két értekezés volt, s mégis egy óra alatt vége lett. Ha így folytatja az akadémia, utoljára még népszerűvé lesz. Gyulai Pál emlékbeszéde nyit­ta meg Pákh Albert felett. „Egy szenvedéstel­jes élet merül el előttünk“ mond a többi közt. Pákh korán lépett az írói pályára. A humor ké­pezte természetének jellemző vonását. Egy-egy vonással egész torzképet tudott rajzolni. A ki­csiben, vagy kicsinek látszóban könnyen találta fel a nevetségest. Az angol humoristák képezték kedvencz olvasmányait, irtózott a német szen­­velgősségtől és a magyar szónoki sallangos czif­­raságtól. Rosnyón született 1823-ban. Első isko­láit a Szepességben végezte, hol a német művelt­ség a magyar hazafisággal oly sajátságosan pá­rosul. Kérlelhetlen ostora volt e régi megyei rendszernek, s történt, hogy egy megyei gyűlé­sen egy pár humoros sorral buktatta meg a kor­mánypárt egyik emberét; épen a gyűlés folya­mában érkezvén meg a Pesti Hírlap, melyben az illető czikk volt. A forradalom után alapította a „Vasárnapi újságot“ a „P. Újdonságok“ - kal, melyek a vál­lalat kezdetén is 5,­7000 előfizetővel bírtak. E testvér lapokat 12 évig szerkesztette, folytonos munka és betegség között. Halála előtt így szólt egyik barátjához : „Ez már nem tréfa, nem so­kára meghalok, — de mindegy, úgy sem ért semmit egész életem !“ Ez volt első és utolsó pa­nasza, az életében oly sokat szenvedett írónak. Az emlékbeszéd után Sztoczek József r. t. Hel­ler Ágoston budai főreáltanodai tanár értekezé­sét ismertette „a hang intensitásának mérésé­ről.“ Ennek végeztével dr. Hirschler Ignátz í. t. dr. Scheiber bukaresti baneztanárnak a kettős torz szülöttekből irt értekezését adja elő szóval. A kettős torz szülött, melyről az értekezés íratott, Oláhországban született egy pórnőtől; nehézsége után ítélve, mely 1790 grammot tesz, a hetedik hóban születtek. A jobb oldalon levő ikergyer­meknek nyúl szája van. Ez alkalommal értekező felemlité a világszerte ismeretes siámi ikreket is, kik már 59 évesek. Két nővért vettek nőül és ezek őket 27 gyermekkel ajándékozták meg. KÜLÖNFÉLÉK. Pest, nov. 7. — Az első magyar fegyvergyárról azt írták a lapok, hogy az már nem sokára meg­kezdheti a munkát. Erre nézve jelentik, hogy gr. Lichnovszky, a társaság elnöke, tegnap Pesten volt, meglátogatandó a gyárat s hosszabb kihall­gatást nyert a miniszterelnöktől. A gróf főczélja volt a honvédelmi minisztert meggyőzni, hogy a fegyvergyártás Pesten sokkal többe kerül, mint Sziriában, mert az utóbbi helyen a munkabér ki­sebb s a drága gépezőt vizező pótolja, s Pesten nincsenek is munkáslakók. Az „U.Lt.“, melyből e hírt veszszük, nem írja, hallgatott-e a honvédelmi miniszter ez argumentumokra , de úgy látszik, hogy az „U. S.“nak oka van kívánni, bárcsak hallgatna, — mert különben nem „auseinander­­setzelná“ oly „weitlaufig“ azon indokokat, me­lyek a stájerországi fe­gyvergyártás mellett szól­nak, míg az ellenérveket egészen mellőzi.­­• Mi pedig bátrak vagyunk kérdeni, miért építettek fegyvergyárt Pesten, ha nem akarnak benne fegyvert készíteni ? nem voltak-e a fentebbi ér­vek akkor is meg, mikor e czélra az első forin­tot kiadták ? s nem szükséges-e nemcsak mer­kantil és industriális, de katonai és politikai szempontból is, hogy Magyarországnak is le­gyen, még pedig nem egy, de több s minden­esetre dolgozó fegyvergyára? — Ugyanaz a lap jelenti, hogy a pesti fegyvergyár mitrail­­leusök készítésére (is? vagy csak?) rendezte­­tik be. — Báró Apor­tófalvi magá­nyába rónál nemsokára. Megbízható körök­ben beszélik, hogy helyébe a marosvásárhelyi királyi tábla elnöki székére Fabinyi Teo­­f­i­l semmitőszéki biró fog kineveztetni. Már a puszta hírre tiszta 600 ft jövedelme van az ál­lamnak , mert a tófalvi báró azon szép eljárást követi, hogy a tábla épületeiben 400 ftért nagy lakást tart a saját számára, aztán a kiszorított osztály részére 1000 forinttal fogad az állam ro­vására szállást.­­ A lapok közelebb átalában azt írták, hogy a jelen évi lóversenyek alatt a­­ i­s s a s követség verseny paripái nyertek legtöbbet. Folytatás a mellékleten.

Next